Az igazi keresztény

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Az elmúlt hónapokban igen gyakran felmerült bennem a kérdés: Ki az igazi keresztény? Mit jelent ez a szó, s vajon én közéjük tartozom-e? Gondolkozzunk együtt! A cikk elején szeretném leszögezni, egy hitét aktívan gyakorló, katolikus lány vagyok semmilyen teológiai képesítéssel. 

Ahhoz azonban, hogy az eredeti kérdésemre választ találjunk, célszerűbb először a vallás és a hit szó értelmével kezdeni eszmefuttatásunkat. A hit egy sokkal mélyebb, transzcendens dolgot rejt magában, mely valójában a vallás nélkül is megállja a helyét. A hit egy személyes kapcsolat az ember és a természetfeletti között, mely sokszor egy hitélményből, sokszor pedig egy döntésből indul. 

Ezzel ellentétben vallásos az, aki valamelyik vallási felekezet szabályait és szokásait betartja, és sajnos nem minden esetben mondható el az illetőkről, hogy hisznek is, vagy kapcsolatban is állnak a felekezetükhöz tartozó transzcendens lénnyel. Így beszélhetünk tehát például hívő keresztényekről, akik rendszeresen imádkoznak és vesznek részt istentiszteleteken, és vallásos keresztényekről, akik számára a keresztény kultúra és a keresztény szokások (karácsonyi éjféli mise, egymás elfogadása) adják az alapokat. Vagy beszélhetünk muszlimokról, akik a Ramadant tartják, de a napi ötszöri ima nem szerves része az életüknek. Tehát a hit és a vallás, bár kéz a kézben járhatnak és járnak is sokszor, mégsem jelentik egy és ugyanazt. 

Egy percig sem állítom, hogy baj lenne azokkal az emberekkel, akik „csak” vallásosak és nem hívők. Szerintem az már magában elegendő, ha hiszik, hogy van egy felsőbbrendű Valaki (bármely vallás tagjaiként), és nem mi, emberek vagyunk az istenek. Törekszenek jót tenni, és a törvényeknek, akár vallásaik törvényeinek megfelelően élni. 

Hadd idézzem egyik szerkesztőségi társam gondolatait: “Igaz embernek lehet hit nélkül is lenni, csak úgy nehezebb.”

Engem sokkal inkább az szomorít el, amit már tendenciózusan évek óta látok. Örülök, hogy egyre több ember vallja magát “kereszténynek” és Isten hozott! (haha), de az nagyon fáj, ahogy magát a kereszténységet elkezdték kiforgatni, a saját képükre és tetszésmódjukra változtatni.

A kereszténység nem egy húsvéti kalács, ahol eldönthetem, hogy mazsolával vagy mazsola nélkül szeretném megsütni. A kereszténység egy 2000 éve fennálló univerzális értékrend, amit nem mindenki a saját kedve szerint válogat össze.

Ha valaki kereszténynek, hívő kereszténynek vallja magát, akkor az egy csomagot kap. Egy csomagot, ami nem mindig öröm és kacagás, vannak benne nehézségek és kihívások is – de épp ettől olyan tökéletes! Mi lett volna, ha annak idején Jézus úgy dönt, hogy „Hmm, mégsem szeretnék egy 100 kg-os farudat órákon át cipelgetni, aztán pedig rászegezve megfulladni. Mi lenne, drága Apukám, ha ezt a részt kihagynánk?” – erre a Jóisten – „Oké! Skippeljük!” Hát nem…

Nekem is vannak olyan pontjai a katolikus teológiának, melyekkel nem feltétlen értek egyet, vagy éppen csak 40°-ban változtatnék rajtuk.

De el tudom fogadni, hogy a kereszténység egy jézusi értékrend, ezért igyekszem életemet ezen irányelvek mentén élni, és nem állítom magamnak össze a szép, illatos, kényelmes és egyedi húsvéti kosaramat.

De akkor mit tegyünk? Először is, mindenkinek tudom ajánlani a Bibliát (igen, azt az öreg könyvet, amiből a legtöbbet adták el a világon), méghozzá az egészet, legalább egyszeri elolvasásra. Katolikusoknak pedig tudom ajánlani a Katolikus Egyház Katekizmusát, melyben az értékrend igen részletesen ki van fejtve.

Nem tudom, hisz nem tudhatom, mit hoz a jövő a kereszténység számára.  Annyi viszont biztos, hogy én nem fogom a könnyebb utat választani, ahogy Jézus sem választotta azt, hanem meghalt értem és mindannyiunkért a kereszten. Remélem, hogy a magukat kereszténynek mondó emberek egyre többen hívő keresztények is lesznek, s nem akarják megváltoztatni a 2000 éve fennálló értékrendet. Mert Jézus már megváltotta a világot. Nekünk csak el kell fogadnunk ezt.

Kisbán Petra