KÖNYVAJÁNLÓ: Mit tenne……?- sorozat

Biztosan ismeritek, azt az érzést, amikor egy könyvesboltban az eladó kérdésére azt válaszoljátok 45 perc boltban eltöltött idő után, hogy “csak körülnézek”. Gyakran előfordul velem ilyenkor a rózsaszín köd állapota, bár nem monogám verzióban, ugyanis az összes elém táruló kiadványba – sajnos vagy nem sajnos – egyszerre leszek szerelmes. 

Most is így történt, nem sikerült elmennem csukott szemmel a könyvesbolt mellett, betértem és plusz táskát kellett kérnem a távozáshoz. Mi ragadott meg? Ebben a konkrét esetben az, hogy belegondolhatok, hogy mit tenne Keynes, Nietzsche, Freud és De Beauvoir. Mindig szerettem a tudományos ismeretterjesztő irodalmat, a kora gyermekkoromat például:  a Vili Világa!-sorozat határozta meg. (Remélem, ezzel a mondattal sok embernek hozok elő szép emlékeket a matricagyűjtésről.) 

Az ismeretterjesztők – már ha jók – egyszerre jelentenek szórakozást, játékos tanulást, fejlődési lehetőséget és annak az ígéretét, hogy nem megy kárba az időnk egy újabb könnyebben fogyasztható mesének is beillő alkotással. A HVG-könyvek véleményem szerint régóta vezetik az ismeretterjesztő műfaj piacát és, azt kell hogy írjam, most sem csalódtam bennük. A Mit tenne…..?- sorozat hétköznapi kérdéseket tesz fel, amire az adott tudományterület legnagyobb alakjaival és elméleteivel adnak választ és dobpergés: mindezt laikusok számára is érthetően teszik. 

Ha megijednél a közgazdaságtantól – mondjuk az első egyetemi éveidben –  vagy ismételni szeretnéd a már megtanult fakóbb ismereteid: csapd fel az oxfordi tanár, Tejvan Pettinger: Mit tenne Keynes? kötetét és olvasd el, arra az egyszerű kérdésre a választ Bentham-től, Mill-től, Fisher-től, Hicks-től és Keynes-től, hogy: Mennyit igyon az ember, ha szeret sörözni? A határhaszon elméleten túl garantáltan meg fogsz ismerkedni a legnagyobb közgazdászok gondolataival, elméleteivel és kisebb részletekről az életrajzukból és mindez nem lesz fárasztóan tankönyvszagú – már csak a szebbnél szebb grafikák miatt sem.

Nekem az tetszik a sorozatban a legjobban, hogy össze tudja az ember  kapcsolni a fejében az eddig párhuzamosan futó gondolkodókat, ezáltal láthatja, hogy hogyan fejlődik a tudomány, miért fontosak az érvek és az ellenérvek, bizonyítások és cáfolatok és, ami a legfontosabb: maga döntheti el, hogy melyikkel ért egyet. 

Jelenleg pszichológusok, filozófusok, feministák és közgazdászok válaszolnak a – könyv fejezeteit adó – hétköznapi kérdésekre. 

Nekem már a polcomról néznek le a könyvekben szereplő, mindennapi kérdésekre válaszoló pszichológusok, filozófusok, feministák és közgazdászok és vonnak kérdőre, hogy emlékszem-e az elolvasottakra.  

Ha hasonló élményt szeretnél, kérd el a könyveket valakitől, kölcsönözd ki a könyvtárból vagy csábulj el nekik egy könyvesboltban.

Losteiner Cecília Terézia

Borítókép: HVG könyvek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s