Interjú egy világutazóval

Lassan, de biztosan megérkezett a nyár és távozni látszik a Covid. Idén már elkezdhetjük belelógatni lábujjainkat az utazás vizébe, azonban nyakig elmerülni még nem érdemes. Szerencsére információt gyűjteni sosem árt, úgyhogy lestoppoltam egy kávéra a legtöbbet utazott barátom, s megkérdeztem tőle: hogyan utazzunk budget-ből? Hogyan lehet a világ legtávolabbi helyeire is könnyedén eljutni a diákévek alatt? Milyen fiatal nőként egyedül tengerentúlon? És Kelet-Ázsiában? Ezekre és sok másra is válaszolt Sáfár Anna, Nusi, aki – ha utazásra gondolok – előbb jut eszembe, mint a Skyscanner vagy az Airbnb. 

Több búcsú és üdv újra itthon bulit szerveztem neked az évek során, mint az összes többi barátomnak együttvéve. Miért? Azontúl, hogy ilyen jó fej vagyok. Fel tudod idézni, hogy mi volt az első emlékezetes utazásod, ami berántott ebbe a világba? 

Bevallom az első nagy utazás egy fiúval kezdődött, Izraelbe mentem meglátogatni pár hónapos ismeretség után. Már megérkezni a Tel Aviv repterére is teljesen más élmény volt, szülők sehol, ez nem Európa, itt mindenki más, mint amihez én eddig hozzászoktam. Természetesen egyszerűbb volt felfedezni az országot egy helyi lakossal, mint egyedül, de ennek ellenére nagyon sokat készültem rá otthon, utánaolvastam, mit illik, mit szabad és mit nem. Még így is, hirtelen egy teljesen másik világban találtam magam, más kultúra, más gondolkodás, más emberek. Ez volt ez első alkalom életemben, amikor nem csak felfogtam, de láttam is, hogy mennyire sokszínű a világ és ez az érzés nekem nagyon tetszett. 

Szerinted mi az, amit az utazás adhat? Mitől több, mint az átlag hétköznapok?

Dobálózhatok itt a klisékkel, hogy különböző kultúrákat, vallásokat, világokat ismersz meg. De ez alap. Nekem a személyiségemet változtatta meg nagy mértékben az utazás, főleg a gondolkodásmódomat. Aki ismer, nehezen tudja elhinni rólam, hogy új társaságokban sokat feszengek, szorongok. Ez az “első benyomás sokat számít” szindróma… Sose tudtam, hogy kellene viselkedni új emberek között, vagy miről lehetne velük beszélgetni. Mindig úgy éreztem, hogy mindenki mennyire menő és én annyira kívülálló vagyok. A társaság az utazásaim során viszont mindenütt annyira multi-kulti volt, jöhettél te bárhonnan, ha jó fej voltál, befogadtak, érdeklődtek és öt perc trécselés után azt vetted észre, hogy a következő nap már valami dzsungelbe mész kajakozni írekkel meg németekkel. Sokat beszélgettünk arról, hogy ki hogyan éli az életét otthon, milyen az aktuális politikai helyzet, hogy igen, én cserkész vagyok, de nem tudok tüzet rakni és persze ne felejtsük el azt a rengeteg spontán bulit vagy kulturális programot, ami összehozta a kis csapatot akár csak egy hétre, ám végül örök barátságok keveredtek ki belőle. Annyira feldobott, hogy ilyen jó kis társaságba keveredtem, hogy az önbizalmam is megerősödött, azóta pedig már mindenhova hívnak, hogy “jaj, Nusinak szólni kell mert ő jó fej”.

Jöjjenek a leg-ek. A legtávolabbi hely, ahova eljutottál? A legjobb utazás? No, és a legrosszabb? 

Legmesszebb Mongóliáig jutottam el. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy kijutok, de mondták, hogy menjek, nekem meg volt időm és pénzem szóval vettem egy repjegyet és megérkeztem a kecskék országába. Csodálatos egy hely. Egyszerűen a természet kellős közepén találtam magam, városokat elvétve, ha talál az ember, a betonutakat el lehet felejteni, néha a nagy semmiben feltűik egy jurta antennával a tetején – igen, itt is van azért összkomfort. Lovagolhatsz a sztyeppéken, tevegelhetsz a sivatagban és megpróbálhatsz egy rénszarvast is meglovagolni, bár én ahhoz túl magasnak bizonyultam. A legkedvesebb élményem ott az volt amikor egy mongol bácsi a nagy mongol semmi közepén meghallotta, hogy magyar vagyok odajött hozzám, átölelt és mosolyogva csak annyit mondott “Hát akkor mi rokonok vagyunk!”

A legjobb utazás mikor eldöntöttem, én most nem várok senkire, elindulok egyedül és tettem egy Szingapúr-Thaiföld-Vietnám körutat. Nem kellett senkihez alkalmazkodni, útközben megismerkedtem egy csomó új emberrel, búvárkodtunk, béreltünk robogót, rengeteg finom ételt ettünk és felfedeztünk mindent, amit csak lehetett. Nem voltak kötöttségek, hogy most két nap múlva nekem itt és itt kell lennem, mert ilyen és ilyen program van, minden teljesen spontán ment. Életemben először még egy repülőt is lekéstem, pedig ilyenekre mindig nagyon odafigyelek. Másnap ment egy másik ugyanannyiért… akkor meg minek aggódjak!

Legrosszabb út nem igen volt. Természetesen voltak kisebb rosszabb élmények, de valahogy azokból is mindig egy jó sztorik kerekedtek ki. 

Volt olyan alkalom, amikor konkrétan féltél vagy eltévedtél? Hogyan lehet egy ilyen szituáción felülkerekedni?

Én sok mindentől félek, de úgy vagyok vele, hogy ne már, hogy a félelem állítson meg, hogy egy elképesztően klassz élményben legyen részem. Általában olyan vagyok, hogy rettegek az elején, beleugrom, aztán úszom az árral. Lesz, ami lesz! Természetesen kulturált mederben, azért van egy határ. 

Egy ilyen élményem van igazából, amikor nagyon féltem. Több év kihagyás után egyik haverom javasolta, hogy menjünk búvárkodni Horvátországába. Annyira bezsongtam az ötlettől, hogy végre megint látom majd a lenti világot… Korábban Hondurason végeztem el egy búvártanfolyamot, ahol olyan az élővilág, hogy lemerülsz pár méter mélyre és egyből mindenütt csodás halak, korallok, polipok és minden csudaszép színes! Na, a szomszédban nem ez van. Beugrottuk a tengerbe, és bumm, sokkolt a tény, hogy jobbra szikla, balra pedig a nagy kék semmi. Szerencsére ott voltak velem a többiek, ezért gondoltam, majd megszokom. Majd bepárásodott a szemüvegem és több kitisztítás után se sikerült megoldanom a problémát, hogy valamit lássak ebből a nagy semmiből. Egy kisebb pánikroham tört rám olyan 20-25 méter mélyen. Próbáltam magamat nyugtatni, hogy jó lesz ez, de olyan szaporán vettem a levegőt, hogy aztán azon aggódtam, hogy mindjárt elfogy az oxigén. Mutogattam a dive buddy-mnak (merülő társ -a szerk.), hogy figyelj ez nekem így nagyon nem jó és felmegyek, mert közben már azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha itt és most elájulok. Rohantam fel a felszínre, tipikus filmbeli jelenet a végén, még sikoltottam is egyet, hogy „Á, levegő!”. Még az is kimaradt, hogy 5 méternél 3 perce meg kellett volna állnom pihenni, nehogy keszon beteg legyek. Miután lenyugodtam és szépen mélyeket lélegeztem a szárazföldön, még aznap úgy döntöttem, hogy gyakorlom én egy kicsit ezt a búvárkodást a pár méteres vízben. Aztán másnap már minden ment simán, mert eldöntöttem, ha már ennyi pénzt kiadtam ezért az útért, nehogy egy pánikroham állítson meg a merülésben!

Mi az a hely, ahova mindenképp visszamennél és miért? És mivel jó indítani, ha valaki most kezdi az első önálló kalandozásokat?

Vietnámba mindenképp, hiszen túl kevés időt tudtam ráfordítani az országra és egybekötném egy kis Laosszal, illetve Kambodzsával. És hogy miért? Hát mert oda akarok menni. (nevet) Az elején úgy utaztam, hogy vettem egy repjegyet aztán elindultam – alig szerveztem valamit. Egyeltelen biztos pont volt, hogy mindig kell egy jó hostel, no, meg a jó társasággal nem lehet mellényúlni. Mostanság amúgy is mindenki „utazósba’ tolja”, azaz mindenhol arról szól a fáma, hogy épp ki merre megy, mit érdemes arrafelé csinálni, mint valami élő tourinform. Persze helyben mindig bújtam a Pinterestet. Aztán egy idő után rájöttem, hogy azért egy minimális felkészülés kell. Mongóliában ismertem meg egy kanadai párt, akik már több mint 10 éve utazgatnak és blogolnak róla. Nekem ők a Biblia ilyen szempontból. Persze ilyen emberekből több millió van a neten, érdemes őket követni, lehet néha össze is fut velük az ember a nagy út során. 

Konkrét tippek terén a legfontosabb, hogy ne vigyél sok ruhát mert a felét úgyse fogod hordani, mobilnetet ne vegyél, a szálláson mindig van wifi, inkább élvezd az utat, este tudsz instára posztolni. Ja, és legyen nálad egy kis pálinka a gyomorbajokra. 

Végezetül hogyan győznél meg valakit, aki nem szeret utazni, mert túl sok nyűggel jár – miért érdemes? 

Ha valaki nagyon-nagyon de nagyon akar valamit, akkor a nyűg nem akadály! A nyűg gyorsan eltűnik, mikor az ember ráérez az utazás ízére. Jó dolog utazni, mert tanulsz belőle. Tanulsz másoktól, felfedezel olyan dolgokat, amit nagyon kevesen. És amikor az ember megszervez egy ilyen nagy horderejű utat és elindul… na, akkor majd lesz mit mesélni az unokáknak! 

Kövessétek Nusi utazós kalandjait Instagramon @nussancska

Az interjút @kedvemma készítette.

Képek: Sáfár Anna