Kérlek nyisd ki nekem az ajtót – legyen újra trendi az úriemberség!

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Korábban, ha valaki megkérdezte tőlem, merre van Magyarország (sajnos még az Egyesült-Királyságban is találtam erre példát) akkor mindig sebtiben Közép-Európával válaszoltam. A félév elején kifejezetten zavart, amikor a németek Kelet-Európai jelzőkkel illettek – ám ez mostanra megváltozott. Ha Európában Kelet-Európa jelenti a klasszikus értelemben vett férfi-női szerepek létét, akkor büszkén vallom magam Kelet-Európainak!

A tavaszi egyetemi félévemet a világ egyik legfejlettebb országában, Norvégiában töltöttem. Bár rengeteg érdekességet tanultam az országról, annak polgárairól, szokásairól vagy éppenséggel gazdasági helyzetéről, most mégis az erasmusos lét egy másik előnyéről szeretnék mesélni. A félév során számos európai, és Európán kívülről érkező diákkal volt szerencsém beszélgetni különböző társadalmi, gazdasági kérdéskörökben. A most következő sorokban a férfi-női szerepek és a nemek közti egyenlőség lesz terítéken.

Hogy mit jelent nyugaton egyenlő nőnek lenni? Többek között azt, hogy közös bevásárlásokkor sem a norvég, sem a német vagy éppen a belga fiú nem ajánlja fel a közösen vásárolt ételekkel megpakolt nehéz táska cipelését, hiszen véleményük szerint megsértődhetek, hogy nem néznek engem elég erősnek. Bár nem vagyok gyenge leányzó, a több kilós zsák cipelését mégis szívesebben bíznám a fiúkra. Így amikor a közel 4 hónapos itt tartózkodásom után egy cseh fiú kivette a kezemből a nehéz táskát fizetés után, nem jutottam szóhoz. Egy egész félév kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, mennyivel rátermettebbek és udvariasabbak a kelet-európai fiúk nyugati társaikhoz képest. Itt hoznám be az udvariasság fogalmát. 

Az udvarias szó jelentése a magyar értelmező kéziszótár szerint: 

olyan ember, aki a társas érintkezésben, főleg idősebbekkel és nőkkel kapcsolatban; eleget tesz a tiszteletet kifejező, hagyományos szokásoknak; a társadalmi illem szerint viselkedő, előzékeny, figyelmes.” 

Bár a 21. századi feminizmus szeretné eltüntetni ezt a terminológiát azáltal, hogy az ajtó kinyitását és a nők előre engedését, vagy akár az előre köszönést kisajátítja és a nők elnyomásának értelmezi, személy szerint én kicsit sem érzem magam „nőbbnek” ezen alkalmakkor – nálam sokkal inkább visszafelé sülnek el a feministák ezen törekvéseik.

A minap egy érdekes beszélgetést folytattam egy belga barátnőmmel. Véleménye szerint nagyon is rendben van, hogy a fiúk és a lányok ugyanazokat a cselekedeteket végzik, teljes megkülönböztetés nélkül. Mindezzel én is egyetértértek, valóban én is meg tudok emelni egy 10 kg-os krumplis zsákot, levegőztetéssel ki tudok nyitni minden befőttesüveget – de nem akarom ezeket megcsinálni egy nagyon egyszerű indok miatt: csapatmunka. Hiszek abban, hogy minden a csapatmunkán múlik, és mikor egy fiú és egy lány együtt főz a konyhában igenis a fiú nyissa ki a befőttesüveget, a lány pedig vágja fel a zöldségeket. Továbbra sem azért, mert a másik nem nem lenne képes rá, hanem azért, hogy mindkettő érezze, szükség van rá. Ha mi, nők, mindent elvégzünk a konyhában (mert ugye képesek vagyunk rá) akkor mire a férfi odaér, hogy segítsen, és nincs már rá szükség, ne lepődjünk meg, hogy egy sörrel a kezében elfoglalja helyét a kanapén, míg a leves készre fő. Ha a férfiak úgy érzik, nincs rájuk szükségünk, mert mi, nők, mindent megcsinálunk helyettük, teljes joggal válnak határozatlan, nyápic kisfiúkká. 

Igenis hagynunk kell, hogy a férfiak férfiak és partnereink lehessenek, akikre szükségünk van, akikkel kölcsönös az egymás iránti tisztelet és támogatás. 

Mivel mással támaszthatnám alá ezen gondolatmenetemet, mint egy 2008-as Sophie Marceau filmmel. A gyerekek vagy egyebek című filmben a főszereplő férfi és nő helyet cserélnek, hogy megmérettessék magukat a másik munkahelyén. A film egy klasszikus francia komédia sok félreértéssel, helyzetkomikummal és egy romantikus befejezéssel, mely során egy mellékszereplő elárulja a 42 éve tartó boldog házasságának titkát – vigyázat, spoiler következik – azt, hogy mind a férfinak, mind a nőnek szüksége van a másik nemre, és ezt ki is mutatják a másik felé. 

Soraimat egy rövid idézettel zárnám. Csodálatosnak találom, hogy a magyar nyelvben a szinonimájaként létezik a gyöngébb nem kifejezés is. Ez a szókapcsolat nem a fizikai értelemben vett gyengeséget, hanem a női gyöngédséget, kedvességet, empátiát és odafigyelést rejti magában – mely éppen, hogy a női nem erőssége.

Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb? Te vagy az erősebb, mert visszaélhetsz azzal, hogy gyöngébb vagy.

Kosztolányi Dezső

Kisbán Petra