Az Isten áldja önöket! – élmények az oltópontról

Covid oltóponton önkénteskedtem, és további vállalásaim szerint még jóval több segítő nap áll előttem, mint teljesített. Szeretném leszögezni már itt az elején, hogy írásom nem azzal a céllal készült, hogy önkéntes munkámat közönséggel ünnepeltessem, nem! Leginkább az önkéntesként szerzett élményeimet szeretném megosztani, az oltóponton megélt emberi pillanatokat és egy rövid betekintés nyújtani az oltópont életébe, hogy mennyi ember dolgozik azon, hogy mindenki megkapja az oltást és reményeink szerint a hátunk mögött tudjuk hagyni ezt a világjárványt.

Cselekvő ember vagyok,

már régóta ott dolgozott bennem a vágy, hogy tevőleg is segíthessek a járvány leküzdésében, hiszen a hírekben folyamatosan azt láttam, hallhattam, hogy milyen sokan éjt nappalá téve dolgoznak a covid elleni harcban. Több ismerősömet, egyesületi tagunkat is ápolták kórházban a covid miatt, sikerrel – végtelen hála az egészségügyben dolgozóknak!

A református összefogásnak köszönhetően

megtalált a lehetőség, így nem volt kérdés, vállaltam, hogy a Bethesda Gyermekkórház oltópontjain önkéntes segítő legyek. Anyaként is úgy éreztem, hogy a Bethesdának segítenem kell, hiszen a fiaimat sok ottani orvos vizsgálta kisgyermekként, mentünk oda törött kézzel, jártunk a kórházban műtéten, utóvizsgálatokon – volt tehát egy másik motivációm is, mert a hosszú évek alatt, a gyerekeim gyógyításáért hálából, volt mit viszonoznom.

Az oltóponton az a feladatom,

hogy az adott napra oltásra regisztrált embereket adminisztráljam. A mi részünkön három oltópont van, és egy egészen komoly létszámú csapat dolgozik azon, hogy az oltás gördülékenyen menjen. A csapatban van egy oltóparancsnok, vannak orvostanhallgató-segítők, van gyógyszerész, olthatóságot elbíráló orvosok, több önkéntes adminisztrátor, az oltásra érkezők útbaigazításában segítők, triázs felelős, vakcina futár… . Nem látom át még a teljes stábot, hiszen több helységben dolgozunk. Ami viszont biztos, hogy a hét minden napján megy az oltás, nincs pihenőnap. Óriási munka folyik, nincs megállás.

Az oltást azokon a napokon, amikor én dolgoztam, 8-kor kezdtük, de nem tudtam olyan korán érkezni, hogy ne várakozott volna már legalább pár oltásra regisztrált ember az épület előtt (pedig fél 8-ra mindig ott voltam). A legtöbben ott szorongatják a kezükben az oltási papírt, amit kitöltve kell vinni az oltópontra. Reggel megkapjuk az aznapi oltásra érkező emberek névsorát, lehozzák a napi triázs papírokat, amit szintén mi töltünk ki, és egy rövid eligazítással kezdünk. Persze a legfontosabb információkat már előzetesen tudjuk, hiszen van egy komoly táblázat, amiben minden fontos információ rögzítve van, és van egy belső levelezésünk is, amiben az aktuális információk érkeznek.

Az első napomon Szputnyik 2. oltásra érkezőket és Pfizer 1. oltásra érkezőket, a második napomon Pfizer 1. oltásra érkezőket fogadtunk.

Az oltóponti élet egyik élménye számomra az, hogy az oltásra érkező nagyon sokféle ember mindegyike türelmes, barátságos (legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint). Egyértelműen érezni az embereken a megkönnyebbülést, hogy végre megkaphatják az oltást. Kedvesek, segítőkészek, érdeklődőek – mindenki!

Mintha ebben a közegben a helyére kerülne minden emberi dolog, ami kint a szürke hétköznapokban időnként nagyon félresiklik. Teljesen mindegy, hogy ki milyen életkörülmények között él, mit gondol a világról, vagy milyen életkorú, az oltóponton mindenki nagyon hasonlóan viszonyul a másikhoz.

Ismeretlenként is köszönünk, összemosolygunk idegen emberekkel, odafigyelünk egymás kérdéseire és problémáira, mindenki tudja, hogy itt fontosak vagyunk egymásnak, hiszen ugyanazért vagyunk itt, ugyanaz a célunk. Védelmet nyújtani az oltással.

Ez a közös cél pedig egy áldott állapotot teremt. Egymás hibáira is megértően tekintünk. Ha valaki nem hozott oltási papírt nincs dorgálás, készülünk erre a helyzetre, nálunk van oltási papír, ha kell, a kitöltésben is segítünk. Ha rossz információt kapott a regisztrált, és nem a megfelelő oltópontra érkezett, akkor sincs felháborodás, nincs világvége, átmennek az amúgy közeli pontra minden zokszó nélkül. Toleránsak vagyunk egymással az esetleges hibák ellenére is. Minden úgy működik, mint a nagy könyvben. Már-már katartikus helyzetet teremt az oltás, ami egy kilátástalannak hitt járványhelyzetből a biztonság, a szabadság felé vezető utat, és úgy tűnik az egymás iránti bizalmat is megnyitja.

Nem is tudok megfelelő jelzőt használni azzal kapcsolatban, amit az orvosokkal kapcsolatban tapasztaltam. Végtelen türelemmel, valódi odafordulással kezelnek minden oltásra érkező embert- pedig milyen régóta csinálják már…. ! Mindenkivel egyesével átbeszélik az oltási kérdőív válaszait, az oltóparancsnok pedig időről időre kinéz hozzánk is, hogy az adminisztrációban minden rendben van-e. Mindenki megérkezett-e időre, van-e hiányzónk? Ha valaki nem jön a megadott időpontra, akkor azokat egy óra elteltével egyesével felhívjuk, és meghallgatjuk, hogy kivel mi történt, miért nem tudott eljönni. Az egyik a kiírt délelőtti időpont helyett csak délután tud jönni, a másik közben kórházba került más ügyből kifolyólag, mégsem tud oltakozni… sok-sok történet, mi pedig jelöljük ezeket, egyeztetünk az oltóparancsnokkal. Ha belegondolunk, logikusan összerakható, hogy mennyi további adminisztráció van még az oltások és a különféle esetek mögött…

Sokféle ember érkezik, nem ismerem őket,

de a pár perces találkozás is elárul egy picit az adott ember életéből.

Például ott volt az a vak fiú, aki az édesanyjával érkezett az oltásra. Ahogy ott álltak a regisztrációnál, nem tudtam nem észrevenni, ahogy a kezével az anyja kezét kereste, amelyik az oltási papírokat hajtogatta éppen.

Vagy amikor a nagyjából velem egyidős mentálisan sérült, kerekesszékes férfi érkezett az édesanyjával. A hölgy megkért, hogy szóljak egy orvosnak, mert a férfit nem tudja bevinni az oltópontra, ugyanis nem tudja ráadni a maszkot. A doktornő már sok embert oltott aznap, de minden zokszó nélkül kijött az épület előtt várakozó anyához és fiához. Megoldották az oltást úgy, hogy a sérült férfi komfortzónáját és korlátait figyelembe vették.

Vagy ott volt az a helyzet, amikor egy idős házaspár rossz oltópontra érkezett a telephelyen belül. A néni majdnem sírva fakadt, hogy ő nem tud átgyalogolni a másik pontra, mert nagyon fáj a lába. A doktornő fogta magát, átment az amúgy nagyjából 200 méterre található másik oltópontra, leregisztrálta az idős hölgyet, és a mi oltópontunkon elintézte a hölgy oltását.

Végtelen türelmet, megértést és segítőkészséget tapasztaltam az orvosi csapat részéről

Bőven tudnám folytatni a sort, hiszen sok apró áldásos pillanat éri az embert egy ilyen egyszerű munka során is, mint amit én végzek önkéntesként. Az oltás valahol egy diadalmenet, hiszen minden újabb beoltott emberrel, egy újabb lépést teszünk a vírus, a betegség leküzdéséért. Az emberek számára pedig a megnyugvást és a biztonság érzését hozza el az oltás szerintem, legalábbis én ezt látom az arcokon, amikor az oltás és a megfigyelési idő után szedelőzköndek és elindulnak haza.

Az egyik férfi a regisztrációs pult előtt elhaladva megállt egy pillanatra mielőtt még kilépett volna az épületből, odafordult hozzánk és csak annyit mondott:

az Isten áldja önöket!

Németh Györgyi, a Gödi Lokálpatrióták Egyesület elnöke

Forrás: Gödi Lokálpatrióták Egyesületének honlapja