Töredelmesen bevallom, hogy Hemingwayről sokszor előbb jutott eszembe a Feneketlen-tónál lévő étterem, mint az író – zseniális – munkássága. Ez egycsapásra megváltozott, amikor tavaly nyáron egyik délután kezembe került ez az ezüst betűs könyvecske. Végighúztam ujjaimat a borítón, mintegy ízlelgetve azt, kell-e nekem a mai napba. Kellett. Estére kiolvastam.
A történet a felszínen egyszerű mesének tűnik egy halászról, aki még idős létére is a napi betevője megszerzésért küzd a tengeren, az évek során hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. A falu egyrésze már-már megveti az öregembert, kerüli, egy ifjonc halász azonban rajongással keveredett lelkesedéssel áll ki mellette, és tart vele, olykor a családja kifejezett tiltása ellenére, a nagy halászbárkák helyett. A cselekmény fókuszában a tapasztalt halász élete legnagyobb fogásával folytatott magányos küzdelme áll, ami – anélkül, hogy elárulnék belőle bármit is – már önmagában lélegzetvisszafojtóan izgalmas. A hullámok alatt azonban ez a könyv egészen a csontig hatol, szinte észrevétlenül, beleszögez a fotelbe. Mondjuk én történetesen a könyvespolc előtt a szőnyegen ülve olvastam, és eszembe sem jutott felállni onnan, ezzel is megszakítva az élményt.
„Nemcsak azért öltem halat, hogy kenyerem legyen, és hogy eladjam eleségnek. A dicsőségért öltem meg, és azért, mert halász vagyok. De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bűn megölni. Vagy csak annál nagyobb bűn?”
Hiszen Hemingway nem kíméli azt, aki kinyitja ezt a könyvet, berántja a lapjai közé. Az olvasó érzi a forró napot az öreg homlokán, a kötél vágását a tenyerében, a maró éhséget és a fojtogató szomjúságot, a félelmet mindazon veszedelemtől, amit a nyílt tenger tartogat, és a mérhetetlen fáradságot. Amikor mindeközben kétség vonult át főhősünk gondolatain, és azon gondolkozik, hogy vajon a halászként eltöltött évek ellenére elég jó-e, azt mondta magának, hogy örökké jó. Úgy véli, halászatra született. Élete célja az volt, hogy halász legyen, mert az élet szánta neki – ilyen egyszerűen.
„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”
A vágy, a büszkeség, a kötelesség, a kitartás, az ember feletti erő, a tenger mélységes tisztelete és az élet meséje ez a könyv. Olyan bonyolult érzelmeken alapul, amelyeket megfogni szinte lehetetlen. Arra emlékeztet, hogy nem minden fekete-fehér, olyan világban élünk, amely tele van szürkével is. Az Öreg halász és a tenger elsősorban arról szól, hogy fel kell állni akkor is, ha megsemmisülünk. És hogy mi jön azután? Az a holnap gondja.
„Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.”
További cikkeink
A másik ajándékává válni
Bizony, mi mindannyian Isten megismételhetetlen, gondosan megalkotott ajándékai vagyunk, ami óriási áldás, de egyben felelősség is. De jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet ajándékká válni a mindennapokban?
Spotify vs. koncert – a tökéletes hangzás nyomában
Legyen szó komoly- vagy könnyűzenéről, a különféle streamingoldalaknak köszönhetően ma már ingyen vagy egy csekély összegért minden csak egy gombnyomás kérdése. Akkor miért van az, hogy egy-egy koncertre hamarabb fogynak el a jegyek, mint a kenyér a Sparban? Miért jó pénzt és energiát áldozni valamire, aminek a minősége kérdéses?
Amióta a nők is csatlakoztak a „vadász-különítményekhez”, felkészülten kell nekünk is helytállnunk a (szak)politikai érdekérvényesítésben – Nagyinterjú Dr. Botos Barbarával
Botos Barbara határozott, inspiráló és elhivatott. Nemcsak szakmailag, hanem a nők esélyegyenlőségéért is dolgozik különböző szakmai civil szervezeteken keresztül. Demjén Dorottya beszélgetett vele.
Láthatatlan társ – a vakvezető kutyák élete és munkája
Hűséges segítők, társak, barátok – a vakvezető kutyákat különleges kötelék fűzi gazdájukhoz. De egyáltalán hogyan válik egy négylábú vakvezetővé? Milyen feltételeknek kell megfelelnie, és miben más az élete egy átlagos házikedvencéhez képest? Schiff Mónikával, a budapesti Vakvezetőkutya-kiképző Központ vezetőjével beszélgettünk.
Miről mesél az anyatest?
A testem én vagyok. Én vagyok a testem. Mégis, amikor kilépek az ajtón, feldíszítem, elrejtem, kijavítom. Csak fel ne tűnjön! Itt egy szeplő, alapozd le! Ott egy sebhely, takard el! Ferde az orrod, fess újat! Pedig mi mindent mesélhetne neked az a tökéletlen, rejtett test, hogy mit élt át aznap miattad és érted!
Gyöngyös (el)viselt történelmünk. Miniinterjúk a magyar népviselet napjára
Április 24. a magyar népviselet napja. Megkérdeztünk pár székely fiatalt, hogyan viszonyulnak ma a népviseletükhöz, ami kisgyermekként sokaknak “olyan ciki” volt. Kultúránk, hagyományaink őrzése egyszerre hovatartozás tudat, divat, és érzelem. Szilágyi Kata írása kép forrása: romkat.ro
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.
