A minap mentem hazafelé a metrón, s egyszerűen ráragadt a szemem a mellettem ülő lány telefonjára.
Egészen meglepő volt, hogy az X-en (Twitteren) minden posztot elolvasás nélkül lájkolt. Görgetés közben odaért az alábbi képhez, és rögtön kedvelte azt is. Gondolkodás nélkül. A kép főszereplői a mindig rossz, mindig bűnös, és legfőképp minden esetben pedofil papok voltak:
Katolikusok, katolikus papok száma
A katolikusok száma folyamatosan csökken. Míg a világ népessége 2020-2021 között 118,6 millió fővel nőtt, addig a katolikusok száma a korábbi évhez képest csupán 16,2 millió fővel (1,2%) emelkedett. Még nehezebb kérdés a papok száma, pontosabban a papok hiánya. 2021-ben a világon egy papra 15 556 fő, közülük 3 373 katolikus jutott. Ez a szám még Európában az egyik legkevésbé ijesztő (1 784 fő/1 pap), de ismerve öregedő kontinensünket, nem dőlhetünk hátra.
Magyarországon a papok száma 2005-ről 2016-ra 466 fővel (18%) csökkent 2110 főre, ez a szám azóta a halálozások, kilépések, s az egyre kevesebb szenteléseknek köszönhetően tovább csökkenhetett.
Legutóbbi (2022) népszámlálás szerint Magyarországon 900 000-el csökkent a katolikusok száma, így mindössze csak 2,9 millióan élnek hazánkban.
Hogy miért is fontosak ezek a tények? Azért, hogy a problémát teljesebb körben láthassuk. Míg nő a világ lakosságának a száma, addig valójában stagnál a katolikusok száma, de ez a stagnálás is Afrikának, illetve Amerikának köszönhető, hisz ők ellensúlyozzák Európa csökkenését. Mindezek közben alig 2000 pap van jelenleg Magyarországon. Az abuzálási ügyek számát, legfőképpen pedig a magyarországi adatokat, ezzel a 2000-es számmal kell összehasonlítanunk.
Abuzálási ügyek Magyarországon
A jelenséggel kapcsolatban megkérdeztük Vadász Kinga szociális testvért, a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Gyermekvédelmi szolgálatának munkatársát is.
Elmondása szerint az elmúlt körülbelül 15 évben öt-hat nagyobb abuzálási ügy volt hazánkban, melyben eljárást kellett indítani és lefolytatni. Hozzátette, hogy az egyházi szabályozás jelenleg sokkal szigorúbb, mint a civiljogi szabályozás, s akár a póló alá benyúlás miatt is lehet vizsgálatot indítani.
Az egyházjogász azt is elmondta nekünk, hogy 2019 óta minden egyházmegye honlapján működik egy gyermekvédelmi felület, ahol bejelentést lehet tenni bántalmazás esetén. A beérkezett bejelentéseket egy bizottság vizsgálja ki felettébb részletesen, sokakat bevonva és megkérdezve – így például meghallgatják az áldozatot, de konzultálnak civil jogásszal is. A szerzetesrendek által fenntartott intézményekben is történtek ilyen visszaélések, ezért az egyes rendek illetve a Szerzetesi Iroda honlapján is található bejelentő felület.
A Szentszék rendkívül komolyan veszi a gyermekvédelmi ügyeket. Az ügyek többsége hozzájuk is eljut, ők is figyelemmel kísérik, a súlyosabb esetekben maga a Szentszék szabja ki a büntetést. Az egyház tisztában van azzal a valós problémával, hogy sokáig nem foglalkoztak velük, mivel számára fontosabb volt a papi méltóság, mint az áldozat szemszöge. Most azonban nagy változás van a szemléletben, rengeteg új intézkedést vezettek be, új képzést indítottak el, mellyel az ilyen esetek felderítését, és az áldozatoknak való segítségnyújtást helyezik előtérbe. Fontos azonban, hogy ezt a folyamatot a társadalom is meglássa, a társadalom is értékelje – tette hozzá Vadász Kinga. “Az Egyház, mint intézmény védelme helyett a kiskorúak és sérülékeny felnőttek védelme; a cölibátus megsértése, mint büntetendő cselekmény helyett a másik emberi méltóságának megsértése; az elkövetők helyett pedig a vezetőség felelőssége került a fókuszba. Új kategória lett továbbá az emberi méltóság elleni büntetendő cselekmény. Eltussolás és áthelyezés, mint megoldás helyett a felelősségre vonást választja az Egyház.”
Magyarországon 2-3 ezer pap van jelenleg, és a papi szexuális visszaélések száma rendkívül alacsony. Habár itthon még nem készült átfogó felmérés a témában, a külföldi adatok azt mutatják, hogy az elmúlt 4-5 évtizedet vizsgálva, az ebben az időintervallumban szolgáló összes pap 1,5-3%-a esetében merült fel visszaélés gyanúja. Csak pletykák alapján nem lehet eljárást indítani, ellenben ha jön bejelentés, azzal nagyon komolyan foglalkoznak az egyházmegyék bizottságai.
Francia megoldás
Tavaly robbant a bomba, hogy Franciaország új, megelőző lépéseket tesz a papok szexuális visszaélésének megakadályozására. A Francia Püspöki Kar QR-kódot tartalmazó azonosító lapok hordására kötelezné a püspököket, papokat, és diakónusokat, hogy
a QR-kódot beolvasva bárki tisztában lehessen azzal, hogy a vele szemben álló egyházi személy zöld, narancs, vagy éppen piros beosztású-e korábbi elkövetett bűncselekményei miatt.
Az ilyesfajta megbélyegzés, illetve megkülönböztetés a történelem ijesztő és felettébb zord ismétlődését csalhatja bennünk elő. Hogy ez mennyiben függ össze a Katolikus Egyház tanításaival a bűnbocsánatról, a megváltásról, a második lehetőségről az nemhogy új kérdéseket vet fel, de alapjaiban kérdőjelezi meg a tanokat. A szexuális bűncselekmények ellen tervezett ezen lépés nagy felfordulást és ellentmondó véleményeket szított. A túl kevés/túl sok intézkedést végül a tervek ellenére nem vezették be 2023. év végéig.
Mindig csak azokról a repülőkről szólnak a híradások, amik lezuhannak. Miért nem hallunk arról a több százezer gépről, mely biztonságban célbaér?
Azokról, akik nem térnek le a jó útról, akik sikeresek, s teljesítik küldetésüket? Ha valaki elbukik, akkor azzal szemben nincs irgalom. Ha egy pap elbukik, akkor a papsággal és az Egyházzal szemben nincs irgalom. És sosem lesz erre elég gyógyír, hogy a maradék 99% jó, mint ahogy az sem, hogy II. János Pál pápa óta az egyház rendszeresen bocsánatot kér bűneiért. Vagy egyszer talán mégis elég lesz?
Záró gondolatok
Mikor valóban szexuális visszaélés és bűncselekmény történik, az rendkívül fájdalmas. Ezen eseteket fel kell deríteni, és a következményeknek meg kell születniük.
Az a jelenség azonban, hogy a papok homlokára rásütjük Káin jelét, és kinyilatkoztatjuk, hogy az összes pap pedofil, egyszerűen rossz, téves, és hazug.
Ilyen kijelentéseknél nem csak az élet egyéb területén lévő abúzusokat (pl. sport, üzlet, családon belüli erőszak), hanem a többségben lévő rendes papokat sem szabad elfelejtenünk. Ez a Gonosznak egy nagyon alattomos ténykedése, mely tudat alatt távolítja el az embereket az Egyháztól. Miközben az Egyház emberekből áll, az Isten Isten. Fontos különbség.
A Főegyházmegyei honlapon számos, gyermekvédelemmel kapcsolatos állásfoglalás, tájékoztatás, illetve képzési anyagok találhatóak.
További elérhető tanulmányok:
Puskás Balázs: Kiskorúak szexuális bántalmazása a katolikus egyházban, az USA-ban és Európában
Források:
Kép forrása: Redbubble
https://www.magyarkurir.hu/uploads/content/134189/fajlok/en—dossier-statistiche-2023.pdf
https://szemlelek.blog.hu/2017/06/30/igy_fogynak_a_papjaink
https://hvg.hu/gazdasag/20230926_nepszamlalas_eredmenyek_ksh_vallas_demografia
További cikkeink
“Azt hallottam, cuki pasik lesznek a keresztény táborban” – hogyan lett ateistából hittérítő
Hogyan lesz egy nem hívő család lányából misszionárius, aki egyetemi campusokon próbálja összefogni a keresztény hallgatókat?
A Föld körüli utazás túlértékelt?
Kezdődik a koktélos és egzotikus tengerparti képek posztolásának sorozata, de továbbra se hagyjuk magunkat becsapni: ha úgy is érezzük jó volna ott lenni, ne hagyjuk, hogy a közösségi média érzelmileg befolyásoljon minket.
Szerettem volna megtörni a sztereotípiákat, amiket a modell múltam miatt alakítottak ki rólam – interjú Tomán Szabinával
Vállalkozó, üzletasszony, anyuka: hogyan lehetséges mindez? A Next Topmodel Hungary zsűritagjával, Tomán Szabinával beszélgettünk. Az interjút Demjén Dorottya készítette. Kép forrása: marieclaire.hu
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.