Te is próbáltál már egészségesebb, tudatosabb lenni? Egy ideje fáradékonyabbnak éreztem magam, és ki is derült, hogy nem véletlenül, ezért uccú neki, életmódváltásba kezdtem.
Felmerültek az első nagy kérdések, hogy hogyan építsem bele – a minden lekötött percem mellé, sőt, helyére – a sportot, a főzést, az alvást. Miből engedjek? Képes vagyok-e egyáltalán az engedésre? Igen is, meg nem is. Mindenesetre elkezdtem a szűrt vizes, palackmentes, bioboltos, cukormentes, alternatív tejes úton járni és azt hiszem, hogy tényleg hálás a szervezetem.
Így találtam rá és szerettem bele szinte első ízlelésre a kombuchába. Három decit ittam és úgy pörögtem tőle, mint két kávétól, csak sokkal fókuszáltabban. Rögtön tudtam, hogy jó barátságot kötünk, mert hatékonyságnövelő és rögtön érezteti a hatását, így egyértelműen megvett kilóra. Ha a reggeli kávészertartásomról le tudnék mondani, csak két versenytársa lenne az életemben: a macha és a maté, de minden függést nem tudtam egyszerre elengedni, sajnos. Valamit meg kell tartani böjtre meg újévi fogadalomnak is.
De mi is az a kombucha?
A kombucha egy
gombatársulásból (háromféle élesztőgomba és baktériumok közössége) készülő tea, amit Kínában egyenesen a halhatatlanság italának tartanak: valójában egy természetes energiaital, probiotikus ital.
A kombucha ma már több helyen és kiszerelésben kapható, de magunk is elkészíthetjük. Számos videó van fent a DIY mestereinek, akik nem akarnak vagyonokat otthagyni érte a bioboltban. Na, de mire hat és miért érdemes fogyasztani?
Első okként azt tudnám mondani, hogy finom, de ez ízlés kérdése és ízesítése válogatja, így rögtön továbbléphetünk a második pontra.
Jót tesz, mert gazdag probiotikumokban, antioxidánsokban, gyulladáscsökkentő és méregtelenítő is. Igen, ez túl sok szépen hangzó tulajdonság egymás mellett, de kétszer is alá merem húzni, hogy rám hat. Próbáld ki, hogy rád hogyan! És számolj be nekem a cikk alatt. Hátha a Női kör mellett összejön egyszer egy ínyenc kombucha kör is a Margareten.
Készítést bemutató és kutatásokat összefoglaló videók:
További cikkeink
A Föld körüli utazás túlértékelt?
Kezdődik a koktélos és egzotikus tengerparti képek posztolásának sorozata, de továbbra se hagyjuk magunkat becsapni: ha úgy is érezzük jó volna ott lenni, ne hagyjuk, hogy a közösségi média érzelmileg befolyásoljon minket.
Szerettem volna megtörni a sztereotípiákat, amiket a modell múltam miatt alakítottak ki rólam – interjú Tomán Szabinával
Vállalkozó, üzletasszony, anyuka: hogyan lehetséges mindez? A Next Topmodel Hungary zsűritagjával, Tomán Szabinával beszélgettünk. Az interjút Demjén Dorottya készítette. Kép forrása: marieclaire.hu
„Milyen hős az, aki a mentőakció után még egy órát dokumentál, hogy ne lehessen belekötni, mit miért csinált?” – interjú egy mentőtiszttel
Mit csinál egy mentőtiszt? Csak egy munka vagy hivatás? Összeférhet a hit és a mentőzés? Zelei Ágoston mentőtiszt gondolatai a mentők világnapja alkalmából.
“A biztos, empatikus jelenlét az, amiben megszületik a megoldás” – kisinterjú Szöllős Bori coachcsal
A problémák nagysága és a célok távolsága nem ok arra, hogy halogassuk a változást! Bori mottója, hogy a coaching során megoldást keresünk, amellyel a fejlődést és kiteljesedést élvezhetjük időpocsékolás és tévutak nélkül.
„Túl idős vagyok hozzád…” – Vajon működhet egy negyvenes nő és egy huszonéves fiú párkapcsolata?
“A kor csak egy szám!” - mondjuk sokszor. De vajon komolyan is gondoljuk? Van realitása egy huszonéves srác és egy negyvenes nő párkapcsolatának? És ha igen, milyen próbákat kell kiállnia a párnak?
Melldaganat megelőzése az étrendünkön keresztül
A melldaganat megelőzésében valódi eszközt jelent az étrendünk is! Gyere és nézd meg, mik is azok az élelmiszerek, amikkel segítheted magad!
A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.
A támogatás menete:
1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.