A két évig velünk élő Covid – Valaha sikerül teljesen elfelejtenünk?

A Covid szó hallatán mindenkinek más negatív élmény jut eszébe. Egyesek hozzátartozót veszítettek el, máig valamilyen poszt Covid tünettel élnek és persze ne feledkezzünk el az egészségügyi dolgozókról, akik a járványhullám durvább hónapjaiban éjt nappallá téve ápolták a betegeket. A szerencsésebbek utazást kellett lemondjanak, nem tudtak álomesküvőt szervezni, karanténban ücsöröghettek hetekig vagy bosszankodtak, hogy a maszktól bepárásodik a szemüvegük. Különböző méretű problémák, azonban mind negatív érzést váltottak ki az adott emberből. 

Emlékszem, amikor még februárban bejelentették, hogy eltörlik a korlátozásokat, én nagyon örültem. Milyen jó lesz végre visszanyerni a Covid előtti szabad, boldog életünket.

Amikor azon a bizonyos hétfői napon mentem a munkába, a metró mozgólépcsőjén félúton rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik. A maszkom.

A maszkom, amit amióta hordani kell, utálok, mert az alapozóm fele rajta marad, melegíti az arcomat, szorítja a fülemet és még sorolhatnám. Amikor körbenéztem, láttam, hogy sok ember érezheti ugyanezt, ugyanis majdnem minden 3. ember maszkban utazott, távolságot tartva. El akarjuk felejteni azt, amit az elmúlt két év okozott nekünk, azonban egyik napról a másikra nem megy. Vannak közöttünk nem is olyan kevesen, akik még most is, ha valaki köhög, arrébb állnak, előveszik a kézfertőtlenítőt mielőtt esznek, felveszik a maszkot a buszon, stresszelnek, ha tömegbe kell menni. Bevallom, ezek közül néhány rám is igaz. Sajnos egy ideig ez még így lesz. Remélhetőleg minél hamarabb sikerül mindenkinek elfelejteni, túltenni magát a járvány okozta gyászon, ijedtségen, elszigetelődésen.

Azonban addig is, legyünk kedvesek egymással, aki nem fél, ne nézzen furcsán arra, aki továbbra is viseli a maszkot, hiszen nem tudhatja, hogy esetleg az édesanyját vesztette el vagy ő maga szenvedett valamilyen egészségkárosodást.

Tartsuk tiszteletben, ha valaki még nem tud felejteni, mert a járvány és a járvány okozta sebek nem egyik napról a másikra tűnnek el. 

Megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy ők mit éreznek a „hirtelen szabadság” kapcsán, megmaradt-e nekik valamilyen szokás, félelem a járvánnyal kapcsolatban, amit ma is őriznek. 

„Bennem még mindig van félelem. A maszkot ugyanúgy hordom a tömegközlekedésen, üzletekben. Sajnos a társadalmi életemre is nagy hatással volt/van a Covid. Nem igazán mertem házibulikba menni vagy olyan barátaimat meglátogatni, akikről tudtam, hogy félvállról veszik a koronavírus jelenlétét. Bevallom őszintén nagyon nehéz elengedni egyik napról a másikra a kialakult elővigyázatosságomat, hiszen valahol már szokássá vált.” (Anita, 27 éves)

2020. március előtt akkor volt rajtam orvosi maszk, amikor az ovis farsangon Elena doktornőnek öltöztem a Klinikákból. Mostanra a második bőröm lett. Ha nincs rajtam, szinte meztelennek érzem magam. Sokkol, ha a filmek tömegjeleneteiben nem viselik. Tisztán emlékszem 2021. május 26-ra, amikor az első szabadtéri koncertre mentem nélküle és úgy izgultam, mint egy elsőbálozó. Ennyit a „normális” életről.” (Lilla, 39 éves)

„Az igazság az, hogy korábban voltak félelmeim, de már megszoktam ezt a helyzetet. Ami megmaradt az az, hogy, igyekszem nem túl közel menni a járókelőkhez, illetve beteg ismerőseimhez. Továbbá, rendszeres szokásommá vált a kézfertőtlenítő használata és a használati tárgyak fertőtlenítése is, például a kilincseké, telefonoké.” (Emőke, 27 éves)

„Nyomot hagyott bennem a Covid. Ha látok élőben, vagy képen olyan helyet, ahol sokan vannak egy zárt térben, rögtön az az első gondolatom, hogy itt valami nincs rendben, meglesz ennek a böjtje. Igaz, előtte se kedveltem a tömött helyeket, azonban a Covid óta méginkább kerülöm ezeket. A gyakori kézmosásra is figyelek, igyekszem minél kevesebb felülethez hozzáérni nyilvános helyeken. Annak ellenére, hogy a média már az eladhatóbb, izgalmasabb hírekre utazik, azért még korai minden védelmet ignorálni, hiszen sajnos nagyon sok családban okozott legalább ijedtséget a vírus…” (Miki, 28 éves)

Összességében láthatjuk, hogy két év hatásai nem tűnnek el nyomtalanul. Valamilyen szinten megváltoztattak minket, hozzáállásunkat embertársainkhoz, reakcióinkat egyes helyzetekhez. Talán sose leszünk ugyanazok az emberek, akik előtte voltunk. Remélhetőleg sokkal együttérzőbbek, segítőkészebb és empatikusabbak leszünk. Próbáljunk meg a “Minden rosszban van valami jó” elv alapján valami kedvezőt kihozni ebből. 

Kedves Olvasó, ha magadra ismertél, ne aggódj, nem vagy egyedül! Rendben van, hogy hordod még a maszkot. Rendben van, hogy kerülöd a tömeget. Rendben van, hogy még időre van szükséged, amíg teljesen fellélegzel!

Merrikin Gina

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s