Biztos, sokaknak megvan a saját kis bevált módszerük, hogy milyen jellegű imádkozással tudják magukat leginkább Isten jelenlétébe helyezni, míg mások egyelőremég talán keresik ezt az utat. A napokban elgondolkoztam azon, hogy számomra melyik ima mit ad. 

Én leginkább akkor érzem magam Istenhez közel, ha dicsőítő zenéket hallgatok, éneklek, és a dalok között imádkozom. Ezek a zenék valahogy felszabadítanak, mondhatni más dimenzióba repítenek. Persze egyéb módokon is szoktam imádkozni, azokat is szeretem és gyümölcsözőnek tartom, de ha igazán intenzíven szeretném átadni magam az imának, és találkozni Istennel, akkor mindig a dicsőítés nyújt nekem segítséget. 

Sokszor már az erőt ad, ha meghallgatok egy ilyen zenét napközben, és tudom, hogy velem van ma is az Úr, nincs mitől félnem.

Ez még a szomorúbb napokon is mosolyt csal az arcomra. Leghatékonyabbnak pedig akkor élem meg a dicsőítő zene erejét, ha elmegyek egy olyan alkalomra, ami kifejezetten arra a célra szolgál, hogy többekkel együtt énekelve áldjuk az Istent, miközben a zene halk dallamára magunkban vagy akár hallhatóan szavainkkal is kifejezzük a kéréseinket, hálánkat, imádásunkat a Teremtőnknek. 

Sok közösség szervez heti rendszerességgel dicsőítő esteket, nagyobb volumenű koncertes alkalmakra is el lehet nézni időnként (pl. Ez az a Nap), és vannak olyan lelkigyakorlatok, amiknek elengedhetetlen eleme a dicsőítés. Emellett bármikor otthon is megoldható ez a műfaj, igaz kicsit más lesz a jellege, de szerintem ugyanúgy remek elmélyülés tud lenni mindegyik változat.

Ha pedig kedvet kaptatok ti is dicsőítő zenékkel fordulni az Úrhoz, íme néhány kedvencem, amit bármikor örömmel hallgatok. Valószínűleg nem nagy újdonság maga a lista, mert ezek a legismertebbek közé tartoznak, de nem ok nélkül. :D 

R. Cintia

Csiszér László – Erőd várjuk / Ég a szívem

Chris Tomlin – Our God

Hillsong Worship – Who You Say I Am 

Pintér Béla – Rejts most el

Matt Redman – 10,000 Reasons / Bless the Lord 

Hillsong United – Oceans

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Maradt, mivel a pofont csók követte

2024. March 28.|0 Comments

Egyszer azt hallottam, hogy annál a férfinál, aki idegességében ököllel veri a falat, nem kell sok ahhoz, hogy a következő én legyek. De mennyire érintettek valójában a magyar nők párkapcsolati erőszakban? Hol a határ és mit tehetünk mi, akik felelősséget érzünk a bántalmazást elszenvedő nőkért?

Szex szülés után

2024. March 23.|0 Comments

Milyen a szex szülés után? Ez a kérdés izgatja a kismamákat, de azoknak is érdekes lehet, akik még nem várandósok. Szerzőnk szókimondó cikkében válaszolja meg a kérdést.


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu