Egy könnyen elkészíthető, kevés hozzávalós recept következik, hiszen ki ne szeretne finomat és egészségeset alkotni rövid idő alatt?! Egy egészségesebb Nutella verzióval már régóta kísérleteztem, de mivel nem szerettem volna plusz olajat használni a folyékonyabb állag elérése érdekében, úgy döntöttem, legyen belőle inkább golyó! Eddig nagy sikert aratott a kóstolóim körében, úgyhogy bátran ajánlom Nektek is, próbáljátok ki! ;)

Íme a recept: 50 g pirított, héj nélküli törökmogyorót (ezt ti is elkészíthetitek úgy, hogy a törökmogyorót sütőpapírral bélelt tepsin szétterítve 180 fokon 10-15 perc alatt megpirítjátok, majd ledörzsölitek a héját), 70 g datolyát (pár percig forró vízbe áztatva jobban megpuhul) és 10 g kakaóport aprítógépbe teszek, majd a kívánt állag (lehet darabos, de teljesen homogén is) eléréséig darálom. Amit pedig semmiképp se felejtsetek ki belőle: egy csipet só (nem kell sajnálni, nagyon jól kihozza az ízét). Végül a masszából golyókat formázunk, amiket még beleforgathattok aprított mogyoróba, vagy amibe csak szeretnétek, de szerintem csupaszon is szépek. A mennyiségeket nyugodtan lehet duplázni vagy triplázni. El fog fogyni… ;)

És egy kis dietetikai megjegyzés: bár ez a golyó hozzáadott cukrot nem tartalmaz, a datolya természetéből adódóan magas cukortartalmú, a mogyoró pedig zsírban bővelkedik. Viszont a datolya a cukron kívül vitaminokat, ásványi anyagokat és rostot is rejt magában, ezért aztán nagyon jó választás lehet a kristálycukor helyett. A mogyoró pedig telítetlen (azaz „jó”) zsírokban bővelkedik, mely többek között a szív-érrendszerünk egészségét támogatja. Ha nincs semmilyen egészségügyi problémátok (pl. cukorbetegség, IR), akkor én személy szerint a gyümölcsökkel való édesítést ajánlom. Az édesítőszereknek semmilyen bizonyított egészségkárosító hatása nincs (nem az extra nagy dózisról beszélek, az sok mindenből megárthat), nyugodtan lehet használni. Azonban személyes tapasztalatom, hogy „rá lehet függni” az édesítőszerek túlzott használatára is, miközben valami természetesebb édes ízre vágyunk. Valamint az édesítőszerek nem látnak el minket olyan tápanyagáradattal, mint a gyümölcsök.

Remélem, sokan kipróbáljátok majd a receptemet, örülök bármilyen visszajelzésnek! ☺

R. Kriszti (@breakfast_at_krisztis)

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

A ruha mesél rólunk: mit gondolunk a világról, társadalomról, de legfőképpen magunkról – kisinterjú Szalai Katalinnal

2024. April 17.|0 Comments

Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Hogyan függ össze a stílus az önismerettel? Úgy érzed, hogy a stílusod megtalálásához szükséged lenne egy segítő kézre és értő szemre? Gyere, vár az áprilisi Női Kör illusztris vendége: Szalai Katalin stíluskomponista és stílustanácsadó.

A tisztaság nem csupán annyi, hogy nem szexelsz

2024. April 12.|0 Comments

Boldogok a tiszta szívűek… Ha a tisztaság szóról elsőként nem egy öblítő reklám jut eszünkbe, akkor keresztényként meghallva, a fogalmat a szex tilalmával, önmegtagadással társítjuk. Hogyan lehet a tisztaság életforma? Hogyan lehet a tilalmak tárháza helyett, a tisztelet, bizalom és öröm forrása? Szerzőnk őszinte írásában elmondja, ő hogyan tért rá erre az útra.

Mert nem minden pap pedofil

2024. April 10.|0 Comments

Tudtad, hogy Magyarországon az elmúlt 15 évben 6 olyan ügy volt, melyben bebizonyosodott az abúzus, ehhez képest 1890 darab Google találat elérhető ezzel kapcsolatban az interneten? Fontos a felelősségre vonás, de az általánosítást, mi szerint minden pap pedofil, elítélem. - Kisbán Petra írása


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu