Én már többször hallottam azt a bölcsességet, hogy ahelyett, hogy a körülményeket okolnánk, és arra várnánk, hogy megváltozzanak, lehet, hogy nekünk kellene megváltoznunk. De mindig igaz ez?

Van, hogy nagyon szeretnénk megváltozni. Akarjuk a változást. El akarjuk fogadni az adott szituációt és hozzá akarunk simulni az adott feltételekhez, vagy az adott emberekhez benne. 

Alapvetően az egy jó hozzáállás, ha nem hibáztatjuk azonnal a körülményeket, hanem magunkba nézünk, és megkérdezzük: én miben tudok most fejlődni? Sőt, szerintem a legtöbbször nekünk kell picit rugalmasabbnak lenni. Nekünk kell alakulni és formálódni, hogy jobbak legyünk.
Emiatt viszont még nehezebb észrevenni azokat a helyzeteket, amikor egyszerűen nem velünk van a “baj”.

Mert vannak terhek, melyek nem ránk vannak szabva.

Nemrég kértem a Jóistentől, hogy változtasson meg. Nagyon szerettem volna valamihez nyitottabb szívvel hozzáállni. Nagyon szerettem volna egy terhet jobban elcipelni. Akartam a változást. De ahelyett, hogy én változtam volna, egy ajtó becsukódott előttem.

Talán azért, mert mégsem az én tisztem volt megoldani azt a helyzetet. 

Mert néha nem nekünk kell megváltoznunk. Lehet, hogy vannak dolgok, amiket nagyon szeretnénk, de azok következményeit nem tudjuk majd fizikailag/lelkileg elviselni.
Természetesen minden kihívás és élethelyzet tud valamit tanítani, ha mást nem is, de azt, hogy jobban megértjük a belső működésünket. Illetve felfedezhetjük a határainkat. De vannak kihívások, melyek nem nekünk valók. Vannak olyan körülmények, amiket nagyon szép, ha megpróbálunk meghaladni, de lehet, nem is kell.
Érdemes belátni, ha valami már sok: nem elfogadni azt a pozíciót a munkahelyen, nem kötni több kompromisszumot abban a kapcsolatban, nem megpróbálni megint jó arcot vágni, vagy mindenáron elvégezni azt az egyetemet amit az első félév óta szívből utálunk. Van, hogy megpróbálunk könnyedebbek lenni, megpróbálunk felülemelkedni, megpróbálunk többet harcolni, de lehet, hogy nem csak a saját gyarlóságunk miatt nem megy.

Hogy hol van a törékeny határvonal? Mettől kell valamit elengedni, hogy ez már „nem a tiéd”?

Csak az általános választ tudom mondani: hogy ez Tőled függ. Ha legközelebb olyan kapcsolatban vagy helyzetben vagy, hogy meg akarod próbálni, meg akarod csinálni… de nagyon fáj, nehéz és ez többször visszatér…

Kérdezd meg magadtól, halkan, hogy vajon tényleg neked kell-e ezt most cipelni. 

Feladni valamit, elengedni egy számunkra fontos dolgot néha pont olyan nehéz, mint a vállunkra venni. De az sokat segíthet, ha nyitottak és őszinték maradunk magunkkal, és fel tudjuk ismerni azokat a kihívásokat, amelyeket nem ránk szabtak. Mert így elég bátorságunk marad majd vállalni azokat, amiket viszont igen.

Hornisch Aliz

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja

2024. May 06.|0 Comments

Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.

NTAK

2024. May 04.|0 Comments

A vendéglátás rohanó világában a hatékonyság és a precizitás kulcsfontosságú ahhoz, hogy kivételes kulináris élményeket biztosítsunk az igényes vásárlóknak. A konyhai műveletek zűrzavara közepette a készletkezelés, a rendelések nyomon követése és a személyzet közötti zökkenőmentes kommunikáció ijesztő feladat lehet. Itt jön a képbe az innovatív NTAK rendszer – amelyet a vendéglátási műveletek egyszerűsítésére, a termelékenység növelésére és az általános vásárlói élmény javítására terveztek.

A másik ajándékává válni

2024. May 01.|0 Comments

Bizony, mi mindannyian Isten megismételhetetlen, gondosan megalkotott ajándékai vagyunk, ami óriási áldás, de egyben felelősség is. De jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet ajándékká válni a mindennapokban?


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu