Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit.” 

Mindenki másképp éli meg a járvány utáni újranyitást, ahogyan magát a bezártságot is többféleképpen dolgoztuk fel. Egy dolog azonban bizonyos: már nagyon szükségünk volt a kimozdulásra, a szabadság érzésére. A kínálat széles, hiszen végre számos program közül választhatunk, ha ki szeretnénk kapcsolni. A szórakozóhelyek, teraszok mellett a kulturális élet is újraéled és vétek lenne kihasználatlanul hagyni az előttünk álló nyár kínálatát! Nemes Nagy Ágnes soraival múzeumi körútra invitálunk titeket, hogy tudjátok, milyen programokra érdemes beülni egy kávé után, egy pohár bor előtt, vagy épp közben – az időjárás úgyis minden napra tartogat meglepetéseket:) 

1.Albrecht Dürer, a német reneszánsz virtuóz grafikusművésze a Szépművészeti Múzeumban!

Itt mindig megéri több órásra tervezni a sétát, hiszen a gyönyörű réz- és fametszetek után számos izgalmas, állandó tárlat közül választhattok.

2.A Nemzeti Múzeumban rendhagyó kiállítást láthattok a 900 éves premontrei rend lelkiségéről, alapításáról, magyarországi múltjáról és jelenéről. 
3.A Petőfi Irodalmi Múzeumba látogatva pedig a magyar indiánozás nyomába eredhettek.

A Rézbőrű volt az alkony című tárlatban megelevenednek az indián regények sorai barátságról, hősiességről, erkölcsi nemességről, természetszeretetről, hűségről. Eddig nem látott felvételek, izgalmas installációk és kortárs költők bekapcsolódásával is kiegészült irodalmi háttér vár titeket!

4.A Magyar Nemzeti Galériában a „vágyott szépségek” világába utazhattok.

Augusztus végéig itt látható a londoni Tate Britain múzeum egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének egy része. Kísérő tárlata pedig Az utópia szépsége, amely a magyar vonatkozást ismerteti meg az érdeklődőkkel!

5.Ha még esetleg nem láttátok, mindenképp tekintsétek meg a BarabásiLabot a Ludwig Múzeumban! Garantált élmény a hálózati gondolkodás kapcsán.
6.Körforgásról, értékek születéséről és kibontakozásról: középpontban az emberrel. Izgalmas Csákány István kiállítás a Ferenczy Múzeumban!
Save the date

Ha külön-külön nem jutnátok el a múzeumokba, semmiképp se hagyjátok ki a június 26-i Múzeumok Éjszakáját! Rengeteg, csaknem 250 intézmény részvételével kalandozhattok majd a várva várt nyári estén! Érdemes figyelni a múzeumok oldalait, hamarosan érkeznek a részletes programleírások!

Addig is, zárjuk sétánkat Nemes Nagy Ágnessel:

Mi ez az árnyék ezen a tartományon, mi ez a megvilágítás? No persze, két gesztenyefa teszi, két pirosvirágú, nagy vadgesztenye, amelyek úgy ragyognak odafent, úgy sátoroznak, olyan pünkösdi-módra, hogy ez a rejtett másvilág idelent füstös, piros-zöld fényben ázik. Megállni. Félig-emelt arccal figyelni: valamire, ami majdnem hallható.”

Álljunk meg egy kicsit a rohanásban, szemlélődjünk értékes helyeken! Vissza a múzeumba ?

Demeter Anna

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

Ajándékba adni egy fél gyermekkort – Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek világnapja

2024. May 06.|0 Comments

Országszerte csaknem kétezer gyerek él állami gondozásban, akik számára minden nappal csökken az esélye annak, hogy családra találjanak. Az örökbefogadó szülők többsége csecsemőt, esetleg annál valamivel idősebb gyermeket szeretne. De mi történik a nagyobbakkal? És mire számíthat az a szülő, aki egy iskoláskorú gyereket vesz magához? Erről mesél B. Eszter, aki férjével hét éve döntött egy akkor kilenc éves kislány örökbefogadása mellett.

NTAK

2024. May 04.|0 Comments

A vendéglátás rohanó világában a hatékonyság és a precizitás kulcsfontosságú ahhoz, hogy kivételes kulináris élményeket biztosítsunk az igényes vásárlóknak. A konyhai műveletek zűrzavara közepette a készletkezelés, a rendelések nyomon követése és a személyzet közötti zökkenőmentes kommunikáció ijesztő feladat lehet. Itt jön a képbe az innovatív NTAK rendszer – amelyet a vendéglátási műveletek egyszerűsítésére, a termelékenység növelésére és az általános vásárlói élmény javítására terveztek.

A másik ajándékává válni

2024. May 01.|0 Comments

Bizony, mi mindannyian Isten megismételhetetlen, gondosan megalkotott ajándékai vagyunk, ami óriási áldás, de egyben felelősség is. De jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet ajándékká válni a mindennapokban?


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu