Mariana Leky: Amit csak a szívével lát az ember

A regény olyan, mint egy felnőtt tanmese. Könnyed, lágy, hangulatos és tanító jellegű. A regény cselekménye egy kis német falucskában játszódik, ahol úgy tűnik, hogy az élet egyhangúan és monoton hangnemben folydogál.

De ha górcső alá vesszük a falucska szereplőit, akkor egyből vibráló személyekké válnak, akik mindannyian próbálnak több-kevesebb sikerrel megküzdeni az élet különböző oldalaival és feladataival.

Selma, a hetvenéves idős asszony, aki meghatározó szerepet tölt be a falu életének alakulásában, a regény központi szereplője. Sokan félnek és tartanak tőle, ugyanis valahányszor Selma egy okapival álmodik, az mindig azt jelenti, hogy valaki 24 órán belül meg fog halni a faluban.

Legtöbben a faluban azt se tudják, hogy néz ki egy okapi, de egy biztos, hogy mindannyian hisznek Selma álmában és abban, hogy ő a halál hírnöke.

„Az okapi egy fura állat, ami az őserdőben él…ő a legnagyobb testű utoljára felfedezett emlős. Olyan mintha egy zebra, egy tapír, egy őz, egy egér és egy zsiráf keveréke lenne.”

Eleinte viccesnek és hihetetlennek tűnt ez a megfogalmazás, de utána néztem és tényleg létezik ilyen állat, és valóban úgy néz ki, mint ahogy azt a könyvben olvashatjuk.

A könyv onnantól kezd igazán érdekessé válni, mikor is a falu lakói értesülnek Selma álmáról, és ez az álom elkezdi befolyásolni életüket és cselekedeteiket. Egyesek egyenesen vágynak a halálra és mindent szépen elkészítenek, hogy kellően tudjanak találkozni a halállal. Mások állandó készenléti állapotban vannak és valósággal rettegnek ennek bekövetkeztétől.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a falu lakói csak akkor kezdenek el cselekedni, mikor szembesülnek azzal, hogy milyen törékeny és véges is az élet.

Addig hiába van előttük mindaz, ami esetleg a boldogulásukat, a szabadságukat vagy épp a szerelmüket jelentené, mindaddig nem veszik ezt észre, míg a halál a küszöbükön nem áll.

Ettől hirtelen felélednek a falu lakói, ugyanis egyébként monoton és egyhangú életük, hirtelen varázslatossá és dinamikussá válik. Titkok kerülnek felszínre, régi álmok és tervek válnak valóvá, valamint titkolt érzelmek utat törnek maguknak.

Egészen lenyűgöző belelátni ezeknek az embereknek a lelki világukba, mély emberi érzelmeket megismerni, valamint velük együtt ünnepelni a barátságot, a szeretetet és a szerelmet.

Ajánló forrása: https://konyvmoly.com/kevesbe-ismert-konyv-amit-erdemes-elolvasni/ 

Hogyan vegyem rá, hogy olvasson?

Kutatások azt mutatják, hogy az olvasási szokásokat a gyermek jellemzően a vele azonos nemű szülőtől veszi át. Ez azt jelentené tehát, hogy az apa nélkül felnövő kisfiú vagy az anya nélkül felnövő kislány nem válhat olvasó felnőtté? Természetesen nem. Hiszen ezek csupán tendenciák, amikből általános következtetéseket tudunk levonni, ám legalább akkora butaság volna ezeket megfellebbezhetetlen dogmaként kezelni, mint amekkora butaság volna figyelmen kívül hagyni.

A helyzet tehát nagyon egyszerű. Ha te olvasol a szabadidődben, utazás közben, vagy legalább abban a három percben, míg várod, hogy kipattanjon a pirítós a sütőből, komoly esély van rá, hogy ő is elkezd majd. Ha te mindeközben az instát görgeted, az ebédedet fényképezed, vagy unottan csattogtatod a körmeidet, akkor igen, ő is ezt fogja. Mert a nagy rusnya igazság az, hogy győzködhetünk, zsarolhatunk, vagy fenyíthetünk egy gyereket, de a nevelés kilencven százalékban nem más, mint példamutatás. 

De ne feledkezzünk meg a maradék tíz százalékról sem, mert az is nagyon fontos! Íme néhány tipp, ami segíthet meghozni az ifjú titánok olvasási kedvét:

1. A választás lehetősége

Mindenki szívesebben csinál olyasmit, amibe saját döntéséből kezdett bele, mint olyat, amit mások várnak el tőle. Ha az a kérdés, hogy akarsz-e olvasni, azaz, szeretnél-e egy mentálisan megterhelő tevékenységet végezni a szabadidődben vagy nem, nyilván sokan az utóbbit fogják választani. De ha azt tesszük fel, hogy mit olvasnál szívesebben: ezt az izgalmasat, ezt a vicceset, vagy ezt az érdekeset, akkor már mindjárt másról szól a dilemma. De nem mindegy az sem, hogy milyen sok lehetőségből kell választani. Egy rutinos könyvmoly kényelmesen mozog a könyvtárban és a könyvesboltban, sokszor már meglepően fiatal korban is. Azonban nem biztos, hogy mindenkinek ez a megfelelő közeg a választáshoz, hiszen a bőség zavarában minden könyv egyformának tűnik. Ám ha előre kiválasztunk 4-5 könyvet és abból kínáljuk fel a választás lehetőségét, úgy már sokkal könnyebb a választás. Akkor ő döntheti el, mi a prioritás: legyen rövid, ami gyors sikerélménnyel kecsegtet, vagy izgalmas, akár olyan áron is, hogy hosszú? Legyen lovas, vámpíros, királylányos, autóversenyzős? Ha ő döntheti el, akkor biztos szívesebben fogja forgatni is.

2. A munkáért igenis jár a jutalom

Gyerekkoromban sokszor hallottam azt a mondatot, hogy nem adunk pénzt az ötösért, mert ne a pénzért tanuljon a gyerek. De kérdem én, akkor miért? Te miért kelsz fel reggel és mész be a munkahelyedre minden áldott nap? Emberbaráti szeretetből, csak ha már fizetnek is érte, akkor elfogadod? Aligha. Éppen ezért, ezt a fajta érvelést kissé képmutatónak érzem. De ha el is tekintünk a képmutatástól, akkor sem állja meg a helyét. Az ember rengeteg dolgot csinál felnőttként azért, mert gyerekkorában jutalmazták érte, és ezáltal felnőtt korára internalizálta azt a fajta viselkedést. Jutalomértéke pedig rengeteg mindennek lehet: fizethetsz minden könyv után egy ezrest, vagy minden harmadik könyvtári könyv után vehetsz neki egy sajátot. De elviheted lovagolni, pecázni, strandra, nyaralni, vagy egyszerűen meg is dicsérheted, elmondhatod, hogy büszke vagy rá, és meghallgathatod, ha el szeretné mesélni, hogy miről olvasott. Mert a könyvben bizony lehetnek unalmas részek, előfordulhat, hogy hosszú oldalakon át nem történik semmi, és ilyenkor könnyen ellankadhat a kezdeti érdeklődésünk. Épp ezért nem baj, ha eleinte van egy plusz motiváció a folytatásra, amit később szépen fokozatosan el lehet hagyni.  Sőt, egy ponton túl valószínűleg nem is lesz rá igénye.

3. Nem kell mindig a maximumon teljesíteni

Vannak történetek, amik hosszúak, fárasztóak, és az olvasásuk több szenvedéssel jár, mint örömmel. De ne feledjük, hogy nem szégyen gyereknek lenni. Attól, hogy egy 10-12 éves gyerek tud olvasni, nyugodtan felolvashatjuk neki az unalmas kötelező olvasmányt, vagy az izgalmas, de rettentően hosszú, és apró betűkkel írt mesekönyvet. Neked is jól esik néha megrendelni a kaját, vagy hazamenni és az anyukád borsólevesét enni annak ellenére, hogy te magad is meg tudnád főzni. Sőt, egy ilyen pihenő után lehet, hogy másnap még szívesebben is állsz neki a főzésnek. Nyugodtan lakjon jól néha a gyerkőc fantáziája úgy is, hogy közben nem neki kell dolgoznia, mert ezáltal is fejlődik a képzelőereje, az anyanyelvi képességei és a történetek iránti nyitottsága.

Dobó Dorka

Nincs kedvem imádkozni…

Sokszor küzdöttem azzal, hogy egyszerűen nem volt kedvem leülni imádkozni. Pedig nagyon is tudom, hogy mennyire jó az Istennel lenni. Maradt a szokásos egy-két kötött ima és az “Én Istenem, jó Istenem…”. 

Na, de miért is írok most erről? Mi hozott változást az imaéletemben? Régóta motoszkált bennem, hogy elmenjek egy Szent Ignác-i lelkigyakorlatra. Valahogy ezt is halogattam, de aztán két évvel ezelőtt egérett bennem a döntés, hogy kipróbáljak egy 3 napos lelkigyakorlatot a jezsuitáknál.  A covid járvány miatt online tartották meg, de így is óriási hatással volt rám. 😄

Otthon, vidéken vettem részt rajta, emiatt a természet közelsége, az erdőben tett séták sokat segítettek az elcsendesedésben. Talán még előnyömre is vált, hogy közben otthon voltam, ezért muszáj volt a szobámban kialakítanom a teret és az időt az imádságra. Később pont emiatt vált könnyebbé az ima beillesztése a hétköznapokba.

Ez a lelkigyakorlat akkora hatással volt rám, hogy elkezdtem minden nap meditálni. “Csak” 20 percet – erre mondta egy pap ismerősöm egyszer, hogy ez az a minimum idő, amivel szinten tarthatom a kapcsolatomat Istennel.

De mégis mi történt ezen a lelkigyakorlaton? 

Mondok egy példát. Ha nagyon szeretnék megtanulni főzni, próbálkozhatok szakácskönyvekből/netről szedett receptekkel, de sokkal könnyebben sajátíthatom el a főzés módszereit, ha elmegyek például egy főzőkurzusra, ahol megtanítanak erre. 

Az ott érzett illatok, az ételek látványa, a szakácsok személye, maga az élmény nagyobb hatással lesznek rám, mintha elolvasnék egy receptet a neten. Így később, valószínűleg otthon is lesz kedvem előkapni a fakanalat.
Arról nem is beszélve, hogy ott választ kaphatok a kérdéseimre. Ami egy séfnek már rutin, nekem kulcsfontosságú infó ahhoz, hogy megtanuljak jól főzni.

Így volt ez velem is a lelkigyakorlaton. Mik lehetnek az imaélet buktatói? Hogyan hallhatom meg az Isten hangját? Miként tudom megkülönböztetni a gondolataimat?
Mi jön az Istentől, és mi a saját gondolatom?
A kísérő ezeket a kérdéseket a lelkigyakorlaton mind meg tudja válaszolni, és lelkigondozói tapasztalatából fakadóan nagyon jó tanácsokat tud adni.

“És ha megint elmegy a kedvem az imától, mit tegyek?” – kérdeztem egy alkalommal.
– Nos, ez a legjobb alkalom arra, hogy ismét elgyere lelkigyakorlatra. – felelte a kísérőm.

Így is történt, egy újabb élmény újabb löketet adott, szorosabbra fűzte a kapcsolatomat Istennel.
Ő pedig nagylelkűségében mindig többet ad. Minden egyes alkalommal.
Mert mi is történik ilyenkor?

“A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet.”

Zsolt 23,2-3

Szöllős Borbála

Otthon lenni a testemben – hazaérkezésem története

Mi múlik egy csengetésen? 

Néha olyan apróságokon múlik, nem? Nekem egy kapucsengő megnyomása volt az, sokáig toporogtam előtte az utcán, de végül sikerült összeszednem annyi bátorságot, hogy belépjek életem első Nia órájára, és bármilyen drámaian hangzik is, ezzel megváltozzon az életem. 

Akkor persze erről fogalmam sem volt, csak az zakatolt a fejemben, hogy étkezési zavarral járok pszichológushoz és nem véletlenül kaptam tesi felmentést. Sportolni borzalmas, minden labda az én fejemet akarja eltalálni, a gerendán szédülök, a talajtornától halálfélelmem van, a futás (jó, kocogás) pedig az alja az egésznek, zihálva vonszolódás a kegyelemkettesért. Hát normális vagyok én? Mit keresek egy táncteremben, te jó ég? Hiszen itt mindjárt mozogni kell. 

– Egyetlen szabály van: ha valami nem esik jól, azt nem csinálom, hanem átalakítom, hogy jólessen

– hallottam a terembe lépő tanárnő szavait, és percek teltek el az órából, mire rájöttem, hogy nem ironizált, tényleg az a cél, hogy úgy mozduljunk, hogy örömteli legyen. Én addig nem hittem, hogy ilyen létezik. De ahogy táncolni kezdtünk, azon kaptam magam, hogy fülig ér a szám.

Szerelem első lépésre

Azóta számtalan órát Niáztam végig, köszönhetően a szüleimnek, akik gyorsan kiolvasták a szememből, hogy ez bizony szerelem, a jól tanuló, mindigmindenötös lányuk mostantól heti sokszor mezítláb ugrál egy stúdióban, illetve a tanárnőmnek, Brezina Kingának, aki kitárta az ajtót a tizenkilenc éves Boró előtt, és nem csukta be azóta sem. (És mikor nem tudtam neki fizetni, csak komoly arccal, nevető szemmel bizonygatta, hogy minden rendben, ne aggódjak, elegendő a „köszönöm“.) 

Kezdtem egyre jobban lenni a bőrömben. Nem telt sok időbe rájönnöm, hogy ha törik, ha szakad, én Niát fogok tanítani. Három évvel, egy Nia-ösztöndíjjal és egy fundraising kampánnyal később hetente kétszer tartok órát, és néha még mindig megcsípném magam, hogy álmodom-e. Aztán inkább elindítom a zenét… 

Fotó: Erdélyi Boróka
A Niáról 

Ezen a ponton azért lassan elárulhatnám, hogy mi az a Nia, ugye?

Egy holisztikus mozgás, amit Debbie és Carlos Rosas indított útjára a nyolcvanas években.

Gyógyító, táncos és harcművészeti mozgásformákból inspirálódik, a legfontosabb alapelve a mozgás öröme, az a mindannyiunk testében, születésünktől fogva jelenlévő képesség, amit kicsi gyerekként még jól ismerünk, aztán általában megfeledkezünk róla. De a jó hír az, hogy nem tűnik el, és nem függ nemtől, kortól, fizikail állapottól sem.
A Nia érzékelésalapú, a saját testünk útjának felfedezésére bátorít. Vannak koreográfiák, melyeket a tanár modellez a táncosoknak, de sosem a másolás a cél, inkább az, hogy az adott mozdulatban mindenki megtalálja magának azt a bizonyos jólesik-érzést, amit annak idején alig akartam elhinni. 

Mindez számomra azt jelenti, hogy a Nia segít figyelni és meghallani a jelzéseket arról, hogy mi jó nekem. Hogy valójában mire van szükségem. Mekkora tér, milyen sebesség, milyen intenzitás az, amiben egyszerre vagyok lendületes és nyugodt, amiben nincs erőlködés, amiben én vagyok én. Kezdve a táncparketten, de azon túl is. 

Merre tovább? 

Az utam elején járok, kérdés van bőven, de otthon vagyok a testemben és a női létemben.

Tudom, hogy a nőies nem azt jelenti, hogy gyenge, már van bátorságom használni a hangomat, kiáltani, sírni és nevetni, merek nagyot rúgni a levegőbe, és nem szégyellem ringatni a csípőmet.

Bízom a testemben és az üzeneteinek hála tisztábban érzékelem magamat: az érzéseimet, a határaimat, azt, hogy mire vágyom és hogy merre tartok.

Szeretném továbbadni, amit kaptam. Olyan teret teremteni, amiben a megérkezők a saját bőrükön tapasztalhatják meg a bennünk rejlő erőt, örömöt, szabadságot és szépséget, aminek nincs sok köze ahhoz, ami a tükörben látszik belőlünk. Szeretném, ha idővel egyre többen táncolnánk, beszélgetnénk, hallgatnánk együtt. Az a szándékom, hogy tudjunk összekapaszkodni, a körülöttünk és bennünk zajló sok változás közepette egymást segíteni abban, hogy megtaláljuk a saját utunkat, a saját válaszainkat és otthon legyünk a testünkben, amit örömre kaptunk. 

Ha jönnél te is, heti Nia órákon és havonta egy táncos-beszélgetős együttléten várlak szeretettel. 

Erdélyi Boróka 

Nia tanár

Keresd őt: erdelyiboro@gmail.com vagy https://www.facebook.com/niaboroval

Borítókép: Erdélyi Boróka

Happy New Year with a Feast of the Motherhood of Mary

The article was written for the Feast of the Motherhood of Mary

Happy New Year everyone! What a great way to start the first day of 2022 with a Feast of the Motherhood of Mary! We’re in a very special and exciting time, not only are we starting another year but because of the abundance of graces there are. 

In the Gospel for this feast day, the picture of the nativity with the Holy Family and the shepherds are painted. The birth of Our Lord, Our Saviour, that Mary herself have longed prayed for has now been answered. Mary, The Mother of God, whom Jesus’ humanity came from and through whom “The Word became flesh and dwelt among us.” (Jn 1:14)

Just as Jesus was formed in Mary’s womb, let yourselves be formed by her too.

St. Louis de Montfort in True Devotion to Mary, says that “Mary being the most conformed of all creatures to Jesus Christ, it follows that, of all devotions, that which most consecrates and conforms the soul to Our Lord is to His Holy Mother, and that the more a soul is consecrated to Mary, the more is it consecrated to Jesus.” In the same book, St. Louis de Montfort have strong conviction that a devotion to Mary “is an easy, short, perfect, and secure way of arriving at union with Our Lord.”

Mary subtly leads and transforms us to her Son.

The preparation for consecration to Mary consists of 33 days of preparation with prayers and reflections, and on the day after the 33 days of preparation is when the consecration to Mary is made. To put simply, a consecration to Mary means the offering of ourselves to God through Our Mother Mary.  A list of some materials can be found below.

Jesus entrusted us to her Mother, when He said on the Cross “Woman, behold your son”, “Behold Your Mother” (Jn 19:26, 27) Mary is Our Mother too. St. John Bosco said “When Mary became the Mother of God, true God and true Man, she also became our Mother. In his great mercy, Jesus wished to call us His brothers and sisters, and by this name He constituted us adopted children of Mary.” Just like any mother, Mary as Our Mother means that she knows our needs before we even ask God for them and she intercedes for us.

Redemptoris Mater, an Encyclical Letter of St. Pope John Paul II on The Mother of the Redeemer, has got more to say about the Motherhood of Mary. “Without any doubt, Mary is worthy blessing by the very fact that she become the mother of Jesus according to the flesh (“Blessed is the womb that bore you, and the breasts that you sucked” (Lk 11:27)), but also and especially because already at the Annunciation she accepted the word of God, because she believed it, because she was obedient to God, and because she “kept” the word and “pondered it in her heart” (cf. Lk 1:38, 45; 2:19, 51) and by means of her whole life accomplished it.” 

Starting this New Year with the Feast of the Motherhood of Mary, may we remind ourselves of the grace and blessing of having Mary as our mother too.

May you all consider doing the preparation for consecration to Mary this year. As St. Louis de Montfort said “to do all our actions through Mary, with Mary, in Mary and for Mary, so that we may do them all the more perfectly through Jesus, with Jesus, in Jesus and for Jesus.” So that our Mother Mary may help us be transformed to Jesus. And as the beloved disciple St. John said in his Gospel during the wedding at Cana where Mary said “Do whatever He tells you” (Jn 2:5) Our Lady, being obedient that she is, knows that whatever her Son tells us to do will be what is best for us. God’s will, ultimately, is for the salvation of our souls. Through the intercession of Our Blessed Mother, may God bless you all this year!

Andrea Nunez Cabanas

Some materials on preparation for consecration to Mary:
Preparation for Total Consecration according to Saint Louis Marie de Montfort
True Devotion to Mary with Preparation for Total Consecration, Saint Louis de Montfort
33 Days to Morning Glory: A Do-It-Yourself Retreat In Preparation for Marian Consecration, Michael E. Gaitley

Tudatos fogyasztás, window shopping

– az emberi természet és pénzügyi problémáink közös vonásainak leleplezése

Biztos sokan álltunk már egy kirakat előtt gondolkodva, hogy milyen szép ez a kabát, kár, hogy ilyen drága. Utána vagy sóhajtozva elsétáltunk és holnapra el is felejtettük az egészet, vagy azonnal rávetettük magunkat, gondolva, hogy „ugyan már, ma is milyen sokat dolgoztam, betartottam az új diétám, megérdemlem – meg egyébként is olyan nehezen találok magamra bármit, ami jól is áll!” – De vajon a pénztárcánk is osztozik ezen a buzgalmunkon?

Szerencsére, vagy éppen kevésbé szerencsére, itthon kevesek használnak hitelkártyákat, de a személyi kölcsönöknek annál nagyobb kultusza van kishazánkban. Szinte minden harmadik reklám, különösen karácsony előtt azt hirdeti, hogy már 3999 forint havi törlesztővel a miénk lehet az új telefon, a tv és a gyereknek a laptop. THM? Az csupán 9,45%. Az meg mi, nem is számít, hiszen havonta csak 3999 forintot fogok fizetni.
A THM egyébként az a mutató, ami megadja, hogy egyéves futamidővel, a kamat, amit fizetek, a visszafizetendő összeg hány százaléka. Tehát ha 1 millió forintot veszek fel, és 10% a THM, akkor nekem 1 millió 100 ezer forintot kell visszafizetnem egy év alatt. Már rögtön nem is olyan sürgős az az okostévé, megveszem inkább jövőre.

Mégis, akkor mit tehetünk? A tudatos vásárlás a tudatos költségvetéssel kezdődik. Sokan használják a borítékos módszert, miszerint a havi bevételt elosztva borítékba teszik: lakhatás, háztartás (étkezés+takarítás), közlekedés, személyes költés (fodrász, kozmetikus, új ruha, hobbi), iskola, gyerekek, ajándék stb.

Mindezek mellett van egy kategória, ami semmiképpen nem maradhat ki, ez pedig a befektetés. A jó befektetés mindig automatikus és ha lehet a hónap elején történjen, így elkerülhetjük a hóközi impulzív vásárlásokat. A befektetés is lehet sokféle, de a kisebb összegű befektetések is számítanak. Jelenleg a magyarországi konstrukciók közül a lakástakarékpénztárak és a nyugdíj takarékpénztárak, amelyek a legcélszerűbb első állomások, hiszen ezekre a legtöbb embernek előbb-utóbb szüksége van. A következő állomás, hogy az ember félretegyen egy olyan összeget, ami probléma esetén fél évre biztosítsa a megélhetését. 

„Nem tudok félretenni.” „Mi van, ha kell a pénz?” „Úgyse lesz már nyugdíjunk!” és társaik…

Sokan tudunk beszámolni arról, hogy rokonaink, ismerőseink azt hangoztatják: „Ja, nekik könnyű,  ha én is keresnék ennyit!” vagy éppen: „Ja, neked sose lesz ennyi pénzed, hogy ezen aggódj!” – sajnos a pénz kultúrájának itthon igen toxikus hagyományait őrizzük. 

Ugyanúgy, mint a vásárlás, a befektetés is csak egy szokás, egy pénzügyi tranzakció, és pont ugyanúgy tanulható, mint az elveink. Ezt ismerve különös, hogy sokan túlárazott, jellegtelen fast fashion márkák ruháiban lövik a fotókat az Instára a koala macik védelmében, majd a kattintás után a póló mehet is a kukába és várhatja, hogy egy tizenhatéves aktivista kihalássza a tengerből. 

A tudathasadásos természetaktivista fogyasztói kultúránkról ezért én azt gondolom, hogy a motiváció látszólag megvan, szerintem az emberek szeretnének mind pénzügyileg, mind földanyánk tekintetében tudatosan élni, de ki kell találnunk egy könnyen elsajátítható gyakorlatot, ahol ezeket az ideákat valóra is válthatjuk.

Ne vegyünk olyan dolgokat, melyekre nincs szükségünk, tanuljuk meg értékelni azt, ami van. Erre remek gyakorlat lehet, ha valaki megtanul varrni. Ha tudsz varrni, azonnal rájössz az anyag valódi értékére, és a kézimunka öröme is megtalál. Vagy ha a varrás nem a te tereped, mindig találhatsz egy helyi varrónőt, aki a te ízlésedre és alakodra készít el minden ruhát, és az csak a tiéd. Ezzel pedig egy helyi cégnek adsz üzletet, hozzásegítve a közvetlen közösségedet a gyarapodáshoz. Döntésed pedig aktívan és hosszútávon befolyásolta a piacot.

Amikor én az első egyedi készítésű darabot magamra öltöttem, rájöttem, hogy azért vásárlunk annyi ruhát, mert egyik sem mi vagyunk. Nem ránk tervezték, nem a miénk. A pénzt szintén azért költjük, mert azt tanultuk, hogy gonosz és ha nem költjük el, hát elszökik a saját lábán. Ebből levonhatjuk a következtetés, hogy pénzből csak értéket érdemes venni. Hogy azért teszünk félre, hogy mindennap legyen vacsora az asztalon, hogy a gyerekek gondtalanul tanulhassák a választott pályájukat. Mi van akkor, ha a pénz sose volt gonosz, csak rosszul használtuk? Mi van akkor, ha csak a munkahelyünket nem kedveljük annyira, talán, amit csinálunk, az nem tesz igazán boldoggá? Mi van, ha a pénz arra van, hogy kivegyünk pár nap szabadságot és életre szóló élményt adjunk a családunknak? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol mindenki az értékrendjével megegyező autentikus életet élhet. Ha tudatosan képesek vagyunk vállalni a pénzügyi döntéseinkért a felelősséget, már egy lépéssel közelebb vagyunk hozzá.

Nekem nem kell százféle ruha, százféle szerep, csak az, amiben önmagam lehetek. Nem mondom, hogy senki ne vásároljon fast fashion-t vagy, hogy ne egyen egy jót egy étteremben, vagy ne vegyen okostévét. Én csak azt mondom, hogy ismerjük el, hogy bármilyen anyagi helyzetben vagyunk, az a mi felelősségünk, a természeti károk felelőssége, az is a miénk; és minden döntésünk a saját és mások életéről határoz. Ez egyszerre teher és áldás. Ha ezt képesek leszünk felismerni, valóban képesek leszünk változtatni és felülmúlni a saját várakozásunkat – boldogok és elégedettek leszünk, ami azért nem hangzik olyan rosszul. 

Bodnár Katalin

Belülről ragyogni – avagy a kifinomult elegancia és Katalin hercegné időtlensége

Catherine (’Kate’) Middleton 2011 környékén robbant be a köztudatba, amikor a brit Vilmos herceggel kötött házassága eredményeként Cambridge hercegnéje lett. A modernkori dinasztiák töretlen figyelemnek örvendenek, kissé anakronisztikus voltukkal, mintegy a régmúltat idézve mozgatják meg az emberek romantikus fantáziáját, ám Katalint kezdetektől fogva különös érdeklődés övezi. 

A Daily Telegraph már 2006-ban a “Legígéretesebb újonc” címmel értékelte öltözködési stílusát, amit azóta számos egyéb méltató jelző követett.  Több magazin divatlistáján is szerepelt (többek között: Tatler, People, Vanity Fair). Öltözködése nyomon követésének külön weboldalt dedikáltak. 

A hercegné talán legikonikusabb fellépése maga az esküvője volt, amivel letette névjegyét arra a bizonyos asztalra. Mint a monarchiák hölgytagjai esetében általában, úgy az ő ruhaválasztása is hatalmas hírértékkel bírt, s azóta is előszeretettel képez összehasonlítási alapot társaival. A költeményt az Alexander McQueen divatház égisze alatt tervező Sarah Burton készítette, amit Grace Kelly egykori viselete inspirált, ily módon a tradíció és modernitás harmonikus 21. századi elegye lett. Értékét akkor 332 ezer fontra becsülték (ez ma közel 345 ezer fontnak felel meg). A ruha felső része egy viktoriánus stílusú fűző, amit a szoknyaaljjal egyetemben kézi hímzés díszít, egészének anyaga szatén, illetve szaténgazár, emellett organza és tüll. Megjelenését elefántcsont fátyollal, a királynőtől kölcsönzött tiarával, a ruhához készített cipővel és egy szüleitől kapott fülbevalópárral egészítette ki. 

Katalin azóta (s azt megelőzően is) előszeretettel választ(ott) hazai, brit tervezők által készített termékeket, amelyekért rendszerint rögtön hatalmas kereslet keletkezik, de a drága tervezői darabok replikái iránt is nagy az érdeklődés. Ez jelentős mértékben pörgeti a brit gazdaságot, azonban veszélyeket is rejt magában; a hercegnő eljegyzéskor viselt Issa márkájú ruhájára például akkora túlkereslet keletkezett, hogy az hónapokig hiánycikk volt, a cég pedig kishíján tönkrement.

Már Lady Dianát is hatalmas sajtófigyelem kísérte, ennek folytatásaként menyét is, amit a digitális média térnyerése csak fokozott. Katalin meghatározó volta azonban nem tudható be kizárólag ennek a folytatólagosságnak: egészen egyedi arculatot teremtett a maga nemében. Az, hogy mi a szép, s hogy létezik-e objektíve szép, filozófiai, esztétikai kérdés, azt viszont bátran kijelenthetjük, hogy a hercegné időtállóan kifinomult, nőies megjelenéssel rendelkezik. Preferálja az egyszínű darabokat, a telt, sötétebb színeket, a pasztellt, az aprómintát, a letisztult vonalvezetést. Annyira hangsúlyozza alakját, amennyire az nem közönséges, kiegészítői minden esetben harmonizálnak öltözékével. Gyakran hordja újra korábbi darabjait, eseményekre pedig nemegyszer bújt már egy Diana hercegnő által hasonló alkalmon viselt előd modernizált változatába – ahogy tette azt az újszülött György herceggel kórházból távozásakor is, pöttyös ruhában, 31 évvel azután, hogy Diana szintén pöttyösben távozott ugyanonnan az ő gyermekével.

A brit időjárás alkalmas közeget teremt a kabátruhák viselésére, s mivel Katalin gyakran jelenik meg kültéri rendezvényeken, így ezek gardróbjának alapdarabjait képezik, akárcsak a velük tipikusan együtt járó alkalmi kalapok. 

A különböző korok divatjai, mint múló szeszélyek, gyakran olyan színeket, szabásokat, kombinációkat részesítenek előnyben, amikkel a nők egy része nem tud azonosulni. Történhet ez azért, mert az adott áramlat kevesebb hölgyön előnyös, de azért is, mert egyre szélesebb körben terjed el az ún. kapszulagardrób, ami nem teszi indokolttá rendszeridegen darabok beszerzését. Aktualitás ide-oda, Katalin stílusáról, immár több, mint tíz év távlatából elmondhatjuk, hogy statikus, a váltakozó trendekhez való igazodásra nem mutat hajlandóságot, mindig stabil, a hercegnő biztonsági játékos. Öltözködése eszköz arra, hogy hangsúlyozza, ami a viselőben szép, megőrizve annak természetességét, s megteremtve a közeget arra, hogy az ember lánya nőies megjelenéssel, kecsesen, belülről kifelé ragyoghasson.

Szabó Eszter

Kép: https://www.instagram.com/theelegantduchess/

Hallgatjuk vagy csak halljuk a zenét?

A zene az jó! Hallgassatok sok zenét!

Ennyi, kész, nincs tovább. De most tényleg, bármi mást mondanék, az már csak túlmagyarázás lenne, ami sokkal inkább elvesz, mint hozzáad ehhez az örök érvényű igazsághoz. Na jól van…  azért megpróbálom.

Szóval zenét hallgatni jó (zenélni még sokkal inkább, na de azt majd máskor). De mit is hallgassunk? Mert ugye nem lehet minden jó, vagy ha igen, akkor sincs olyan, ami mindenkinek tessen. Azt mondom, kezdjük el az elejétől.

Hogyan hallgassunk zenét?

Hangosan! Hehe. A legtöbben talán magukra ismernek, ha azt mondom, hogy sokan csak a csend elűzéséért, valamilyen felsőkategóriás háttérzajként alkalmazzák legtöbbször. Ez nem feltétlenül baj, a zenének, amit hallgatunk, sőt még az előadónak se fog fájni, hogy csak zümmög valahol hátul az épp mosogatott tányérok csörgése, vagy a kocsmai beszélgetések mögött. Ezeknek az embereknek üzenném, hogy azért néha érdemes csöndben is maradni, hogy összefussunk a gondolatainkkal.
Viszont ezt nem nevezném zenehallgatásnak, bár én is űzöm alkalmanként. Inkább olyan, mint amikor este levágódunk a tv elé, és „nézzük”. Nincs információbevitel, csak ülünk és bámulunk. Majd ha fél óra elteltével megkérdezik mit nézünk, nem is tudunk rá válaszolni. Ebben állítólag mi férfiak vagyunk a nagy mesterek, no de mindegy is.

Na de most komolyan jegyzetfüzettel üljek neki?

Túl nagy bajunk nem lesz belőle, de nem igazán szükséges. Nagyon jó viszont, ha tényleg tudunk néha időt szánni arra, hogy „Na, most akkor zenét hallgatok”. Nem hallok, hanem hallgatok. Mindenképp hozzánk fog adni, főleg, ha egy albumot vagy egy számot többször is meghallgatunk, figyelünk a dallamokra, a hangszerekre, mikor melyik mit csinál stb. Ha meg tudunk ejteni ilyen alkalmakat, az egy nagyon komoly és hasznos fejlődéshez vezet.
Egyre inkább elkezdjük érteni, amit hallgatunk, akár tanultunk zenélni, akár nem. Egyre inkább különbséget tudunk tenni zene és zene között. Először csak egyszerű elemeket ismerünk fel, de később már azt is meg tudjuk majd mondani, hogy „hú, ez a gitár úgy szól, mint David Gilmour-é a Comfortably Numb című számban”. Így egyre inkább meg tudjuk találni azokat a zenéket, albumokat, előadókat, stílusokat, amik ízlésünkhöz, hangulatunkhoz leginkább passzolnak.

Felesleges szócséplés vége!

A zene az jó! Hallgassatok sok zenét!

Bellus Bence

Az Isten áldja önöket! – élmények az oltópontról

Covid oltóponton önkénteskedtem, és további vállalásaim szerint még jóval több segítő nap áll előttem, mint teljesített. Szeretném leszögezni már itt az elején, hogy írásom nem azzal a céllal készült, hogy önkéntes munkámat közönséggel ünnepeltessem, nem! Leginkább az önkéntesként szerzett élményeimet szeretném megosztani, az oltóponton megélt emberi pillanatokat és egy rövid betekintés nyújtani az oltópont életébe, hogy mennyi ember dolgozik azon, hogy mindenki megkapja az oltást és reményeink szerint a hátunk mögött tudjuk hagyni ezt a világjárványt.

Cselekvő ember vagyok,

már régóta ott dolgozott bennem a vágy, hogy tevőleg is segíthessek a járvány leküzdésében, hiszen a hírekben folyamatosan azt láttam, hallhattam, hogy milyen sokan éjt nappalá téve dolgoznak a covid elleni harcban. Több ismerősömet, egyesületi tagunkat is ápolták kórházban a covid miatt, sikerrel – végtelen hála az egészségügyben dolgozóknak!

A református összefogásnak köszönhetően

megtalált a lehetőség, így nem volt kérdés, vállaltam, hogy a Bethesda Gyermekkórház oltópontjain önkéntes segítő legyek. Anyaként is úgy éreztem, hogy a Bethesdának segítenem kell, hiszen a fiaimat sok ottani orvos vizsgálta kisgyermekként, mentünk oda törött kézzel, jártunk a kórházban műtéten, utóvizsgálatokon – volt tehát egy másik motivációm is, mert a hosszú évek alatt, a gyerekeim gyógyításáért hálából, volt mit viszonoznom.

Az oltóponton az a feladatom,

hogy az adott napra oltásra regisztrált embereket adminisztráljam. A mi részünkön három oltópont van, és egy egészen komoly létszámú csapat dolgozik azon, hogy az oltás gördülékenyen menjen. A csapatban van egy oltóparancsnok, vannak orvostanhallgató-segítők, van gyógyszerész, olthatóságot elbíráló orvosok, több önkéntes adminisztrátor, az oltásra érkezők útbaigazításában segítők, triázs felelős, vakcina futár… . Nem látom át még a teljes stábot, hiszen több helységben dolgozunk. Ami viszont biztos, hogy a hét minden napján megy az oltás, nincs pihenőnap. Óriási munka folyik, nincs megállás.

Az oltást azokon a napokon, amikor én dolgoztam, 8-kor kezdtük, de nem tudtam olyan korán érkezni, hogy ne várakozott volna már legalább pár oltásra regisztrált ember az épület előtt (pedig fél 8-ra mindig ott voltam). A legtöbben ott szorongatják a kezükben az oltási papírt, amit kitöltve kell vinni az oltópontra. Reggel megkapjuk az aznapi oltásra érkező emberek névsorát, lehozzák a napi triázs papírokat, amit szintén mi töltünk ki, és egy rövid eligazítással kezdünk. Persze a legfontosabb információkat már előzetesen tudjuk, hiszen van egy komoly táblázat, amiben minden fontos információ rögzítve van, és van egy belső levelezésünk is, amiben az aktuális információk érkeznek.

Az első napomon Szputnyik 2. oltásra érkezőket és Pfizer 1. oltásra érkezőket, a második napomon Pfizer 1. oltásra érkezőket fogadtunk.

Az oltóponti élet egyik élménye számomra az, hogy az oltásra érkező nagyon sokféle ember mindegyike türelmes, barátságos (legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint). Egyértelműen érezni az embereken a megkönnyebbülést, hogy végre megkaphatják az oltást. Kedvesek, segítőkészek, érdeklődőek – mindenki!

Mintha ebben a közegben a helyére kerülne minden emberi dolog, ami kint a szürke hétköznapokban időnként nagyon félresiklik. Teljesen mindegy, hogy ki milyen életkörülmények között él, mit gondol a világról, vagy milyen életkorú, az oltóponton mindenki nagyon hasonlóan viszonyul a másikhoz.

Ismeretlenként is köszönünk, összemosolygunk idegen emberekkel, odafigyelünk egymás kérdéseire és problémáira, mindenki tudja, hogy itt fontosak vagyunk egymásnak, hiszen ugyanazért vagyunk itt, ugyanaz a célunk. Védelmet nyújtani az oltással.

Ez a közös cél pedig egy áldott állapotot teremt. Egymás hibáira is megértően tekintünk. Ha valaki nem hozott oltási papírt nincs dorgálás, készülünk erre a helyzetre, nálunk van oltási papír, ha kell, a kitöltésben is segítünk. Ha rossz információt kapott a regisztrált, és nem a megfelelő oltópontra érkezett, akkor sincs felháborodás, nincs világvége, átmennek az amúgy közeli pontra minden zokszó nélkül. Toleránsak vagyunk egymással az esetleges hibák ellenére is. Minden úgy működik, mint a nagy könyvben. Már-már katartikus helyzetet teremt az oltás, ami egy kilátástalannak hitt járványhelyzetből a biztonság, a szabadság felé vezető utat, és úgy tűnik az egymás iránti bizalmat is megnyitja.

Nem is tudok megfelelő jelzőt használni azzal kapcsolatban, amit az orvosokkal kapcsolatban tapasztaltam. Végtelen türelemmel, valódi odafordulással kezelnek minden oltásra érkező embert- pedig milyen régóta csinálják már…. ! Mindenkivel egyesével átbeszélik az oltási kérdőív válaszait, az oltóparancsnok pedig időről időre kinéz hozzánk is, hogy az adminisztrációban minden rendben van-e. Mindenki megérkezett-e időre, van-e hiányzónk? Ha valaki nem jön a megadott időpontra, akkor azokat egy óra elteltével egyesével felhívjuk, és meghallgatjuk, hogy kivel mi történt, miért nem tudott eljönni. Az egyik a kiírt délelőtti időpont helyett csak délután tud jönni, a másik közben kórházba került más ügyből kifolyólag, mégsem tud oltakozni… sok-sok történet, mi pedig jelöljük ezeket, egyeztetünk az oltóparancsnokkal. Ha belegondolunk, logikusan összerakható, hogy mennyi további adminisztráció van még az oltások és a különféle esetek mögött…

A regisztráció és a triázs egymás mellett van – be szoktunk segíteni egymásnak
Sokféle ember érkezik, nem ismerem őket,

de a pár perces találkozás is elárul egy picit az adott ember életéből.

Például ott volt az a vak fiú, aki az édesanyjával érkezett az oltásra. Ahogy ott álltak a regisztrációnál, nem tudtam nem észrevenni, ahogy a kezével az anyja kezét kereste, amelyik az oltási papírokat hajtogatta éppen.

Vagy amikor a nagyjából velem egyidős mentálisan sérült, kerekesszékes férfi érkezett az édesanyjával. A hölgy megkért, hogy szóljak egy orvosnak, mert a férfit nem tudja bevinni az oltópontra, ugyanis nem tudja ráadni a maszkot. A doktornő már sok embert oltott aznap, de minden zokszó nélkül kijött az épület előtt várakozó anyához és fiához. Megoldották az oltást úgy, hogy a sérült férfi komfortzónáját és korlátait figyelembe vették.

Vagy ott volt az a helyzet, amikor egy idős házaspár rossz oltópontra érkezett a telephelyen belül. A néni majdnem sírva fakadt, hogy ő nem tud átgyalogolni a másik pontra, mert nagyon fáj a lába. A doktornő fogta magát, átment az amúgy nagyjából 200 méterre található másik oltópontra, leregisztrálta az idős hölgyet, és a mi oltópontunkon elintézte a hölgy oltását.

Végtelen türelmet, megértést és segítőkészséget tapasztaltam az orvosi csapat részéről

Bőven tudnám folytatni a sort, hiszen sok apró áldásos pillanat éri az embert egy ilyen egyszerű munka során is, mint amit én végzek önkéntesként. Az oltás valahol egy diadalmenet, hiszen minden újabb beoltott emberrel, egy újabb lépést teszünk a vírus, a betegség leküzdéséért. Az emberek számára pedig a megnyugvást és a biztonság érzését hozza el az oltás szerintem, legalábbis én ezt látom az arcokon, amikor az oltás és a megfigyelési idő után szedelőzköndek és elindulnak haza.

Az egyik férfi a regisztrációs pult előtt elhaladva megállt egy pillanatra mielőtt még kilépett volna az épületből, odafordult hozzánk és csak annyit mondott:

az Isten áldja önöket!

Németh Györgyi, a Gödi Lokálpatrióták Egyesület elnöke

Forrás: Gödi Lokálpatrióták Egyesületének honlapja

Hogyan tovább? – avagy ne csak a felszínen legyünk környezetvédők

Miért fontos számodra a környezetvédelem? Erre a kérdésre jó pár érdekes választ adhatunk, amikben egészen sokszor használhatjuk a „felelősség” szót. Azonban ennek a szónak az igazi ereje akkor érvényesül, amikor mögöttes tartalmat rejt – egy belső késztetést.

A két évvel ezelőtti nyár nekem az egyik legmeghatározóbb volt az életemben. Nagyrészt azért, mert ekkor éreztem hosszú ideje először,

hogy szívből szeretnék tenni a Földért.

Negyedikes korom óta üres felelősségnek éreztem a szelektív hulladékgyűjtést és a hasonló erősen ajánlott környezetbarát gyakorlatokat, azon a nyáron viszont egyre több érdekes és sokszínű megközelítést hallottam a környezetvédelemről, amik egyszerűen nem tudtak nem hatással lenni rám.

Láttam, hogy akiknek tényleg fontos a Föld védelme, mind valamilyen egyedi belső késztetésből cselekszenek.

És amikor ezeket a különböző belső motivációkat megértettem, át tudtam érezni a jelentőségét annak, hogy miért fontos törődnünk a bolygónkkal. Ezzel párhuzamosan megtaláltam azt is, számomra mitől érdekes és különleges ez a téma, és kialakult bennem egy mögöttes tartalommal bíró felelősségérzet. Megfogott az a gondolat, hogy az emberiségért, mint egészért is cselekszünk azzal, hogy óvjuk az élőhelyünket, hiszen nekünk jó az, hogy meg tudunk élni a Földön, amit – nem mellesleg – ajándékba kaptunk. Ráadásul nekem a természet egy olyan lelki erőforrásom, amire szükségem van, és mindenképpen őrizni szeretném, már csak hálából is. Emellett amitől nekem ez a téma igazán érdekes, az az, hogy az élet minden területével kapcsolatban áll, a gazdaságtól kezdve egészen a lélek egészségéig. Azt hiszem, még sokáig tudnám sorolni, mitől vált nekem igazán fontossá azóta a nyár óta a környezetvédelem.

Amint az embernek belső motivációja van arra, hogy tegyen a természet védelme érdekében, ösztönössé válik a cselekvés. Én ezt tapasztalom több mint két éve, amióta elkezdtem tenni a környezetünkért. Alapvető volt számomra, hogy igyekszem minél környezetbarátabb életet élni, amihez online (mint a Vászonzsákoslány Youtube csatornáján) szerencsére bárki sok hasznos ötletet találhat. Kifejezetten hatékonyan tudjuk aktivizálni magunkat önkénteskedésen keresztül, ahol még biztosan extra tudást is elsajátítunk. Én ezt a Klímabarát Települések Szövetségénél tehetem meg, de sok más hasonló szervezetnél van erre lehetőség. Ezen kívül pedig pont azzal szeretném védeni a Földet, hogy segítek másoknak is megismerni, miről szól valójában a környezetvédelem, mert ha ezt értik, akkor egyszerűbben megtalálják a saját belső motivációjukat a cselekvésre. Ennek érdekében az Engame Akadémián belül egy barátnőmmel vezetek egy közösséget, ahol interaktívan ismerkedünk meg a környezetvédelem rengeteg oldalával. Olyan témákról esik szó, mint a környezettudatos étkezési szokások, a fenntartható gazdasági növekedés, a vírushelyzet hatása a környezetre, zöld szervezetek tevékenysége és működése stb. Emellett Paladins of Earth néven vezetek egy diákokból álló csapatot, ahol egy fenntarthatóságról szóló társasjátékot és szabadulószobákat tervezünk.

Ha úgy érzed, Te is szeretnél többet tenni a Földért, környezetedért, mint a szelektív hulladékgyűjtés, keress rá az egyik ajánlásra!

Bízom abban, hogy minél többen ismerjük meg a környezetvédelem sokszínűségét, annál hamarabb találjuk meg a belső késztetéseinket, ami ösztönöz majd a cselekvésre.

PRP

Ajánlók: