Egy kezdő kalandjai a volán mögött

Amikor kezemben az elég jól sikerült KRESZ-vizsgával jelentkeztem a gyakorlati órákra, úgy gondoltam, hogy nagyon gyors leszek: nem lacafacázok! A minimum óraszám alatt beleadok mindent és huss! megcsinálom ezt a jogsit. Aztán emögé is bekerülhet a pipa a képzeletbeli listámon.

Persze, ez nem azt jelentette, hogy nagyon sokra tartottam a képességeimet, hanem inkább azt, hogy tapasztalatlan voltam: fogalmam se volt még róla, hogy egy normális vezetői tudás mennyi gyakorlatot igényel. Mit jelent az, hogy behunyt szemmel is tudjam váltani a sebességet a sebességváltón, gondolkodás nélkül, ösztönösen használni a féket és a kuplungot, akár külön vagy akár egyszerre, és mindez igaz a gázpedálra is. Min múlik, hogy éppen miből, mennyire és mikor van szükség, és hogyan tudom megoldani, hogy ne nyomkodjak a végén össze-vissza, amikor két lábbal kell három pedált kezelni.

Szóval, szeretnék most mindenkibe egy kis bátorságot önteni: néha az egész procedúra nagyon nehéznek tűnhet, de meg lehet csinálni! Akiknek már van jogsijuk, azok hátra dőlhetnek és szabadon nevethetnek a következő felsoroláson; akiknek pedig még nincs, vagy épp rajta vannak az ügyön: biztos lesznek közös pontok, amiket átélünk, nevessünk együtt magunkon!

Tanulságok tőlem nektek – avagy mit történt eddig az órákon?

Ami a legfontosabb: a kormány és a kuplung megfelelő kezelése a legelején. Ugyanis a kuplung segít elindítani az autót (többek között) és jó az, ha a kezdő autóvezető ráérez a kezelésére. Nekem ezzel sok problémám volt. Az oktató nem akarta elhinni, hogy gyógytornász vagyok, mert a lábamban csapnivaló volt a finommotorikám… Igaz, én még lábbal sose próbáltam embereket megmasszírozni se lágyrésztechnikákat végezni, így valóban, az alsó végtagom koordinációja adott némi kihívást. Mindenesetre, amikor megtudtam, hogy az oktatóm korábban balett táncos volt, kis híján a kormányba vágtam a fejem. Könnyű annak, akinek a bokája volt a szakmája! Szóval, ha nehezen megy a kuplung kezelése, emlékeztetnélek benneteket erre: nem lehet mindenki balett táncos! 

Következő pont: legyünk türelmesek magunkkal, és ha már a forgalomban vezetünk, az akkor sem a Dakar-rali: még ha sivatagi terepversenyeket megszégyenítő sebességgel is indulnak el a mellettünk lévők, mi akkor sem kapkodhatunk, különben menten lefulladunk. Az is fontos, hogy egyszerre és külön is tudjuk végezni a feladatokat. Például, ha hátranézünk, maradjon helyén a kezünk és ne forduljon el a kormány attól jobbra, hogy mi balra tekerjük a fejünket. Ezzel ugyan jól lehet tesztelni a járdán sétáló gyalogosok reflexeit és az oktatónk idegrendszerét, de annyira egyiket sem érdemes… Tehát türelem, összeszedettség!
Persze a jogsi sok izgalommal és stresszel járhat, de mindez elmúlik. Meglepő talán, de végső soron a jogosítvány megszerzéséhez semmilyen trükk, vagy titkos hatodik érzék nem kell.

Egyetlen dolgot kell éreznünk: a felelősségét annak, hogy járművet vezetünk –minden mást pedig gyakorolni lehet!

Hornisch Aliz

“Milyen autót szeretnél? Pirosat” – avagy Járatlan utakon: a nők és az autók

Sokan odavannak az autójukért. Számukra az autó nem csak egy autó, hanem a járművek hova-ne-továbbja. Ott nem eszünk, oda sáros cipővel nem ülünk be, kutya biztosan nem utazhat benne és most felejtsd el, hogy szívecskét rajzolsz a behavazott ablakra, hiszen az az ujjadtól zsíros lesz. Ha erről neked is olyan férfiak ugrottak be lelki szemeid elé, akik szarvasbőr kendőkkel és leheletükkel fényesítik a műszerfalat, ki kell ábrándítsalak, nő létemre én nagyon szeretem az autókat (bár rajzolok is a havas ablakukra). Viszont felmerült bennem a kérdés: miért ne tudhatnának a nők az autókról? 

A profi versenyzőktől kezdve a feltalálókon át egészen a ma ismert nagy márkák megalapítójáig a legtöbb név, amely az autóiparhoz kötődik bizony férfiakhoz tartozik – noha a kezdetektől fogva a nők is ott tevékenykedtek az élmezőnyben. Kezdjük  az első, nagyobb távolság megtételére alkalmas, ló nélküli kocsival, Bertha Benz tervezésében. Bertha bizonyára megunta, hogy férje éveken át nem tudja találmányát hosszabb utak megtételére kapacitálni, ezért 39 évesen a kamasz fiát segítségül hívva kicsempészte férje a háromkerekű Patent Motorwagen No. 3-ját a garázsból, s kis bütykölést követően megtette vele a 104 kilóméteres utat anyja házáig, amely azóta Bertha Benz Emlékút nevet viseli. Útközben állítólag kalapját használta az eldugult üzemanyag vezeték, és harisnyakötőjét a huzal szigeteléséhez. Ezek után felmerül még bárkiben bármi kétség?

Úgy tűnik, igen. Valamilyen oknál fogna az elmúlt 100 évben társadalmunk abban a feltételezésben él, hogy minket nőket jobban aggaszt a rúzsunk színe, mint az, hogy mi lapul a motorháztető alatt. Valójában az 1970-es évek Angliájában nagy népszerűségnek örvendett az „Adj a nőknek csavarkulcsot!” kampány, amely keretén belül nőket képeztek szerelőnek, taxisofőrnek, autósiskola és műhely tulajdonosnak, mentőszolgálati sofőrnek és technikusnak. A 20. század második felében a női jelenlét az autótechnikában tehát nem volt újkeletű dolog, ám valahogy mégis fennmaradt a nők, mint az autó passzív utasai mítosz. Az autóipar a nőket elsősorban fogyasztóként fogadja, a nekik szóló autóhirdetések a gyerekek és a bevásárlás kényelmi szempontjaira helyezik a hangsúlyt, nem a gyorsulásra vagy a kezelhetőségre. 

Félreértés ne essék, bármelyik nap örömmel átengedem egy defektes kerék cseréjét az első jelentkező úriembernek, de az autókat nem a színükről jegyzem meg. Sőt, a nőket sem tartom általánosságban véve rossz sofőrnek, bár két sztereotípiát egy cikkben lebontani már sok lenne. 

Kedvemma