Könyv az atomi szokásokról

Amikor egy hosszú könyvet kevesebb mint egy hétbe telik elolvasni, az számomra elég jó jel. Az Atomi Szokások azonban nem csak „elég jó”, hanem „nagyon jó” könyv, mindenkinek javaslom, hogy sorolja be az “egyszer el kell olvasnom” kategóriába, mielőbb.  

Az önsegítés és az önfejlesztés egy örökös mókuskerék. Könnyű csapdába esni, hogy folyamatosan javítani törekedj az életeden, anélkül, hogy valójában megtennéd: túlságosan leköt, hogy elolvasd az ezzel kapcsolatos összes könyvet. Aztán olykor-olykor előkerül egy könyv ebben a műfajban, amely beváltja az ígéreteket, és óriási értéket nyújt olvasóinak.

A szerző – James Clear – ebben a könyvben igen meggyőző érveket és példákat mutat be mélyreható kutatásaiból, amelyek több területet, például sportot, művészetet, tudományt, üzletet, történelmet stb. felölelnek. Az elvei pedig nagyon praktikusak, jól elegyítve a példákat és néhány elgondolkodtató életfilozófiát is.

A szokások megváltoztatásának 3 szintje van:

  1. Változó eredmények – olyan eredmények, mint a fogyás, 5 km-es futás stb.
  2. Változó folyamat – olyan rendszerek és rutinok kidolgozása, amelyek segítik az embereket a célok elérésében
  3. Az identitás megváltoztatása – bizonyos hiedelmek megváltoztatása, amelyek cselekvéseket hajtanak végre.

A szerző meggyőzően érvel amellett, hogy az emberek általában azzal a céllal indulnak ki, hogy megváltoztassák az eredményeket, ezért nem tudják fenntartani a szokásaikat. Az ötlet az, hogy először az identitás megváltoztatásával kezdjük – nem arról van szó, hogy az emberek mit akarnak elérni, hanem inkább arról, hogy mivé szeretnének válni. Amint az emberek az identitásra összpontosítanak, Clear azt mondja, olyan viselkedéseket fognak alkalmazni, amelyek valószínűleg ennek az identitásnak megfelelnek. A cél tehát nem az 5 km lefutása, hanem az, hogy futóvá váljunk. Ha a hangsúly az identitás megváltoztatásán van, a folyamatban bekövetkezett változások a helyükre kerülnek, ami mindenesetre az eredmények változásához vezet.

A szerző keretei a helyes szokások kialakításában a következők:

  1. Jelzések – triggerek és jelek a környezetben; nyilvánvalóvá kell tenned
  2. Vágyak – motivációk az üldözésre; vonzóvá kell tennie a szokásait
  3. Válasz – az általunk végrehajtott intézkedések; A szokásokat kissé könnyűvé kell tenni, majd fokozatosan meg kell erősíteni, hogy ne váljanak túl nehézzé egy menetben. Az egyszerűvé tétel nem azt jelenti, hogy könnyű dolgok – hanem annyi súrlódást kell eltávolítani, ami a kívánt dolgok megtétele útjában áll.
  4. Jutalom – visszajelzés, a vágyak kielégítése; a szokásokat kielégítővé kell tenni.

A szerző a keretrendszer minden egyes fenti eleméhez gyakorlati tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy milyen részeket lehetne megváltoztatni, hogy ezek az elemek hatékonyak legyenek. Például: a jelzések esetében a szerző olyan szempontokat fed le, mint a hely, az idő, és az is, amit szokás halmozásnak nevez (egy új szokás felhalmozása egy meglévő szokás fölé). Azt is támogatja, hogy vizuális jelzéseket helyezzenek el a terek mentén, hogy a környezet megfelelő legyen a szokások kialakításához. A vágyhoz olyan ötleteket javasol, mint a kísértés-csomagolás (mint például a Netflix nézése közben futópadra). E gyakorlati tanácsok során a szerző jó néhány elgondolkodtató érvet ismertet, amelyekre lehet, hogy igent bólint. Egy fejezetben azt mondja, hogy minden viselkedésnek van egy felszíni szintű vágya és egy mélyebb mögöttes indítéka – a túlélés, az energiatakarékosság, a társadalmi elfogadás, a szaporodás stb. Sok terméket azzal a céllal fejlesztettek ki, hogy kielégítsék az ilyen veleszületett vágyakat (például: Instagram – nyerje el a társadalmi elfogadottságot). A szokások az ősi vágyak modernkori megoldásai, a régi bűnök új változatai. És miközben ezekbe a szempontokba mélyedik, számos mítoszt is feldúl a szokásképzés körül, például: a szokás elsajátításához a kulcs az ismétlés, nem a tökéletesség.

Érdekessé teszik ezt a könyvet ezek a konkrét megfigyelések és elemzések a történelemből, művészetből vett példákból. A könyv nagy jelentőséget tulajdonít a szokások kialakításának „hogyan”-nak, némi útmutatást adva még a célok megfogalmazásához is (vagy inkább a célok megfogalmazásához). rendszerek). Valójában a szerző megcáfolja a célok gondolatát, de inkább a rendszerekre összpontosít. Azt mondja, hogy agyunk szereti a kihívásokat, de csak akkor, ha a kihívások az optimális nehézségi zónán belül vannak. Olyan kihívás, amely ésszerűen elérhetőnek tűnik, ha az alany erőfeszítéseket tesz.

Míg a szokások kialakítása a könyvek nagy részét képezik, a szerző a szokások fenntartására is kitér. Azt mondja:

„A siker legnagyobb veszélye nem a kudarc, hanem az unalom.

Hajlamosak vagyunk feladni szokásainkat, mert nem okoznak örömet számunkra, miután rutint alakítottunk ki. Újdonságra vágyunk – a rossz szokások függőséget okoznak, mert állandóan újdonságot adnak. Az egyetlen módja annak, hogy naggyá válj, ha beleszeretsz a mindennapi szokásaidba.”

A Könyvajánlót @kedvemma fordította.

Forrás: https://tribuneonlineng.com/review-of-james-clears-atomic-habits/

Kudarc és siker – a folytatás bátorsága

Senki nem születik nyertesnek, de senki nem születik vesztesnek sem. Kudarcaink és sikereink állandó körforgásában élünk. Nevezhetjük ezeket évszakoknak is, ahogy egy éven belül követi egymást az ősz, tél, majd tavasz és a nyár. 

Te most melyik évszakodban vagy? Minden jól halad, többé-kevésbé abba az irányba tartasz, ami Neked megfelel? Vagy éppen váltáson gondolkodsz, talán éppen egy kudarc ért, párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár családi problémák is terhelhetnek.

Minap a prédikációban elhangzott, hogy Jézus nem a nyertesekből csinált magának csapatot, hanem a vesztesekből csinált nyerteseket. A vesztesekből. Nyerteseket.

Ezen elgondolkodtam. Biztos már mindenkit ért valamilyen siker, legyen az bármi. Gyerekként még az olyan természetesnek tűnő dolgokat is megünnepeltük, hogy megtanultuk bekötni a cipőfűzőnket. Tulajdonképpen a mai napig biztosan érnek minket apró sikerek. Valakivel végre sikerül találkozni, nem felejtjük el berakni az esernyőt, tudunk vért adni, átmegyünk a vizsgán, találunk egy jó ajándékot anyukánknak stb. Az élet apró örömei elkísérnek.

Mégis, ha nyomás alatt áll életünk valamelyik része, akkor könnyű ezeket elfelejteni.

Pedig a kudarcaink nem véglegesek. Én ezt sok úton megtapasztaltam. Nagyon nehezen indultam neki az egyetemnek érettségi után, szívesen rápihentem volna egy évet. Mindig is jó tanuló voltam, de itt kicsit „elengedtem” a dolgot. Meg is lett az eredménye: kapásból egy év csúszással indítottam, a családom legnagyobb megdöbbenésére. Ezután fel kellett tennem a kérdést: szeretném megcsinálni ezt a szakot? Érdekel? Miért vagyok itt, kinek a vágyaiért tanulok? Ha akkor és ott nem találok ezekre kielégítő választ, egyetemet váltottam volna.

De találtam válaszokat. Szeretnék gyógytornász lenni. Megszerettem abban a félévben, amit láttam belőle. Már nem voltam az a dicsőséges diák, mint amikor nekiindultam, de mégis küzdeni akartam érte. Így hát folytattam.

Jelenleg a mesterképzést végzem, mert időközben megéreztem a hívást, hogy szeretnék majd tanítani az egyetemen. Mivel tudatosabb lettem, csatlakoztam egy kutatáshoz, ahonnan lett egy nagyszerű konzulensem, és most készülök a TDK-ra… Öt évvel ezelőtt, amikor kijöttem az anatómia terem ajtaján dermedten és zúgó fejjel, nem gondoltam volna, hogy így fog végződni ez a történet. Egy kudarc története.

Az élet nem egy év körforgását veszi alapul, néha felborul a sorrend. Ha már sok kudarc ért bennünket, sok az ősz és sok a tél, akkor gyakran feltesszük a kérdést: velem van a baj? Rosszul csinálom, változtassak? Szerintem egyik kérdés sem rossz. Néha meg kell állni, őszintének lenni, akár irányt váltani. Viszont ha „csak” egy esés volt, onnan érdemes felállni.

Winston Churchill szavait idézve:

“A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít.”

Hornisch Aliz