“A határon láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel”-interjú Kárpátaljáról származó szerkesztőségi tagunkkal

Egyik szerkesztőségi tagunk Kárpátaljáról költözött Budapestre jó pár évvel ezelőtt, ám családja, gyökerei még mindig szorosan odakötik. Milyen érzés lehet, ha a szülőföldödön háború van? Ha hátra maradnak a rokonaid? Patríciát most Dorottya kérdezte az égető helyzetről.

Mint sok más kárpátaljai magyarnak, neked is nagyon nehezek lehettek az elmúlt napok. Mi az, ami reményt ad?

Szerintem mindenki számára nehéz most ez a helyzet. Folyamatosan a híreket követem, de közben az élet meg nem állt meg, nehéz így dolgozni, tanulni, haladni a mindennapi dolgokkal, összességében iszonyatosan nehéz fókuszálni. Közben van bennem egy más jellegű belső feszültség is. Egyszerre fáj borzalmasan a szívem azért, ami történik, az áldozatokért, a menekültekért, az otthon ragadottakért. Számomra semmilyen mentség nincs a vérontásra. Ugyanakkor ott van bennem az a fájdalom és harag is, azért, amit a kárpátaljai magyar kisebbségnek kellett átélnie. Például az ukrán nyelvtörvény egy cseppet sem rázta meg Európát… de erről egy ilyen helyzetben talán beszélni sem szabad. Mindenesetre az imádság sok erőt ad, ezt teszem, de szívem szerint a határnál segíteném a menekülteket. 

A rokonaid hogy vannak? Mit mesélnek, milyen náluk a helyzet?

Miután kicsit leülepedett bennem a nagy információs áradatban a háború, akkor rajzolódott ki bennem, hogy pontosan mi történik. A második napon lefekvés után tíz perccel arra riadtam, hogy megfulladok. Akkor jöttem rá, hogy addig nem leszek nyugodt, amíg a családom többi tagja – akik Kárpátalján élnek – nem lesznek mellettem, biztonságban. Így végül vasárnap útnak indultam Kárpátaljára, abban bízva, hogy velem jönnek. De nem így lett. Cserébe megtapasztaltam, hogy elég békés még Ungváron a helyzet és ez kisebb megnyugvást adott nekem. A határon viszont láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel, amibe próbálták beszuszakolni az egész életüket. A család, akiket elhoztunk Budapestre a határtól három napja voltak úton kicsi gyerekkel. Útközben pedig arról meséltek, hogy a házukat is találat érte. Ésszel fel sem lehet fogni milyen lelkiállapotban vannak. 

Hogyan tudnak az emberek leginkább segíteni? Nemcsak anyagilag, de lelkileg?

Őszinte leszek, végtelenül megható számomra a magyarok szolidaritása, na persze nem az ukrán zászlós facebook profilkép keretekre gondolok (nevet), hanem arra a mérhetetlen összefogásra, amit én még soha nem tapasztaltam. A határon, a pályaudvarokon, mindenhol azt látom, hogy egy emberként állunk ki és üzenjük az ide érkezőknek, hogy: Segítünk! 

Mit üzennél a világnak, a magyaroknak, a menekülteknek?

Szerintem a nagyböjt alkalmas időszak lenne arra, hogy mindenki önvizsgálatot tartson, ki miért felelős a kialakult helyzetben, hogyan jutottunk el idáig. Ne üljünk fel minden jellegű fake news-okra. Ne hagyjon el senkit sem a remény, hogy egyszer ennek is vége lesz és Isten békéje fogja beragyogni az egész világot. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Social Startupper – Az Amigos példája – Interjú Forgács-Fábián Sárával

Az Amigos gyerekekért Alapítvány megálmodója, PhD kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Social Startup Management kurzus vezetője, testvéreivel pedig kalligráfia workshopokat tart. Nem halogatott, belevágott nagy álmába, és mára már egy 160 fős civil szervezetet vezet.
Forgács-Fábián Sárával beszélgettünk.

Sára, 9 évesen bekerültél hosszabb időre a kórházba. Milyen érzések voltak benned? Hogyan változtatta meg az életedet?

Egy gyereknél nagyon fontos a család és a szülői háttér. Mindezt megkaptam, viszont mégis ott volt bennem egy érzés: ott van a suliban Mónika, és vár engem, és vajon mikor fogok vele találkozni? De nem volt bennem betegségtől való félelem, semmi olyan érzés, amire most gondolnék. Most nem izgulnék azon, hogy vajon a legjobb barátnőm kibír-e nélkülem pár hetet, viszont sok mástól félnék.

Ez gyerekként teljesen más, annak idején szüleim mindent megtettek értem, mindig tudtam milyen kezelés következik, rengeteget beszélgettünk és játszottunk. Gyógyszeresdobozokból csináltunk walkie-talkiet, kinn a kertben rohangáltunk velük. Vagy éppen télen a szökőkút vizében maradt jégtáblákat törtük össze anyukámmal. 

De közben nagyon élveztem: csak velem foglalkoznak, persze vannak fájdalmak, de alapvetően egy játékvilágot tudtak a szüleim körém teremteni. Ezt szeretném a gyerekeknek is létrehozni.

2020-ban egy Corvinus diplomaosztón többek között azt mondtad, hogy „Ne halogassatok, álljatok neki és csináljátok azt, amiben hinni tudtok! Higgyetek abban, amit csinálni szeretnétek! Nem biztos, hogy az elsőre egyenesnek tűnő út vezet oda, ahova menni szeretnétek” Sokan a social startup hazai úttörőjeként is emlegetnek. Te nem halogattál annak idején, belevágtál, de mégis, milyen kihívásokkal, buktatókkal néztél szembe a kezdetekben? 

Az első buktató az volt, hogy nagyon izgultam és féltem azzal kapcsolatban, hogy a kórházakkal fel kell venni a kapcsolatot és nekik el kell mondanom, hogy én mit tervezek, vagy mit szeretnék. 

Hogyan értelmezzük a Ne halogasst? Ne halogass a napon belül, a héten, éven vagy az életeden belül? Az igazat megvallva, halogattam akkor – szerencsére csak napokat és nem hónapokat. Mégis mit mondhatnék 20 évesen a kórházban? – gondoltam. Csak egy nagyon erős drive volt bennem, hogy segíteni szeretnék, és szerencsére néhány héten belül átléptem ezt a félelmemet. Ez lett volna az első bukás.

Később, ahogyan épült az Amigos kialakult egy csapat, egy támasz, ahol mindig volt hova fordulni, mindig volt, aki az adott problémát meg tudta oldani. Így nem tudom, hogy nem voltak buktatók, vagy csak én nem vettem őket észre? Nem emlékszem ilyen nagy krízisre a kezdeti időszakban.

Aztán jöttek fordulópontok, amiket előre láttunk, előre fel tudtunk rájuk készülni. Például, mikor kimentem külföldre tanulni, és kellett helyettem egy (végül kettő) munkavállaló. Amióta a szervezet így megnőtt, már nem én vagyok az egyetlen fix pont, hiszen van egy nyolc fős munkavállalói csapat, akik menedzselik különböző szempontokból az Amigókat. 

Sok területnek van már gazdája, és sok terület fejlődik már nélkülem – erre jó példa az online programjaink, amik gyakorlatilag a minimális közreműködésemmel épültek fel. De ez egy nagyon erős felelősség hogy az ki lett mondva, hogy ennek a szervezetnek én vagyok az arca.

Bár nincs még gyerekem, de ezt úgy tudom elképzelni, mint mikor már van, és lehet, hogy vannak nehezebb napok, de az soha nem jut eszedbe, hogy ne akarnád csinálni, hiszen belőled van, a tiéd. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Nagyon egyetértek a hasonlatoddal, bár szerintem az Amigos a te gyereked, hiszen belőled lett. Összefoglalva, az Amigos lényege, hogy az egyetemista önkéntesek bejárnak a kórházakba, ott foglalkozásokat és játékokat tartanak a beteg gyerekeknek. Hogyan néz ki egy ilyen foglalkozás? Meddig tartjátok a gyerekekkel a kapcsolatot, és milyen minőségű kapcsolatot építetek ki velük?

Ez nagyon változó, úgy alakul, mint az életben. Van, akivel csak egyszer találkozunk, és akkor egy órát kártyázunk vele és egy órára vesszük el a figyelmét a betegségtől. Van, akivel rendszeresek a foglalkozásaink és elkezdünk szisztematikusan tanulni. Van olyan gyerek, akivel megmaradt a kapcsolat már hét éve. Az Amigókat is úgy képezzük, hogy minden foglalkozás más és más, ezért egy Amigónak a legfőbb erénye a rugalmasság, és ezekre a „más” foglalkozásokra készen áll. 

Azt látjuk előre, hogy bizonyos kórházakban milyen betegségekkel vannak benn a gyerekek, ám azt, hogy pontosan mi fog ott történni, nem.  Az Amigo bemegy a kórházba, ott a portán felveszi a dobozunkat, a kincsesdobozunkat, ami tele van kézművesekkel, játékokkal, tanulás fejlesztőkkel, saját fejlesztésű munkafüzeteinkkel. Felveszed a dobozt, bemész az osztályra, megnézed kik vannak ott, és igyekszel minden helyzetet a lehető legjobban lereagálni. Lehet ott egy 18 éves fiú, aki a mobilját nyomogatja és semmihez sincsen kedve, de az is lehet, hogy a nővér a kezedbe ad egy karon ülőt, és azzal segítesz neki a legtöbbet, ha vele foglalkozol egy kicsit, mert egyébként nevelőintézetes a baba, így nincsenek ott a szülei. 

Ez valóban nem könnyű helyzet, mind egyből reagálni rá, mind később lelkileg feldolgozni. Milyen segítséget adtok az Amigóknak ehhez? Hogyan tudnak az Amigók „továbblépni”, ha többet nem találkoznak a gyerekekkel?

Vannak pszichoedukációs alkalmaink, van egy szakmai táborunk, ahol mindenféle szakmai előadásokat hallgatunk, 

évközben pedig az Amigos Akadémiát szervezzük, ahol minden hónapban részt lehet venni egy szakmai előadáson, workshopon különböző témákban – volt már stresszkezelés, de lufihajtogatás is. 

Van egy mentálhigénés rendszerünk, ahol terapeuták segítségét kérjük, hogy az Amigók fel tudják dolgozni a velük történteket, Amigos esteken egymást támogatjuk, és Kórháztalálkozókon beszélgetünk az esetekről. Volt már közös workshopunk gyászterapeutával, illetve pszichológus rendszert is építünk. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Korábban úgy vélekedtél, hogy az Amigók sikerének titka a közös értékrendben és a kölcsönös bizalomban keresendő, ezért tudnak nálatok az Y generáció tagjai is elköteleződni. Ez hogyan mutatkozik meg a mindennapokban?

Vannak Amigos Alapelvek, amiket a kezdetek kezdetén fektettünk le – ezek az értékek változatlanok, közös hivatkozási alap, amihez vissza lehet fordulni konfliktushelyzetben, és ami mentén a kiválasztási folyamatunk is zajlik. Ebben valójában nagyon egyszerű dolgok vannak. Például: ha megígértük, hogy ott leszünk valahol, akkor valóban ott leszünk. Vagy, mindenkiről a legjobbat feltételezzük. Nem mondom, hogy ezek könnyű dolgok, s mi sem vagyunk szentek, de őszinte és nyitott kommunikációval ez sikerülhet.

Szuper csapatnak tűnik! Hogy lehet bekerülni? Milyen a jelentkezési folyamat?

Alapvetően a kiválasztási folyamat során az elköteleződést nézzük, és a közös értékeket. Van egy írásbeli és egy szóbeli forduló. Nincsenek elvárások, és igyekszünk mindent a legobjektívebben kezelni. (Most zajlik egyébként a kiválasztási folyamatunk öt városban.) Írásbelin verset kell írni, rajzolni, kreatív feladatokat megoldani, a szóbeli pedig csak egy beszélgetés. Az írásbeliket anonimen pontozzák az Amigók, a szóbelin pedig öten ülnek benn. 

Sokan jelentkeznek hozzánk, és mindig nagyon várjuk az új jelentkezőket! 😉

Te jársz még „mezei” Amigóként a kórházakba?

Igen, bár megvannak ennek a hullámvölgyei. Egy általános önkéntes két évig van nálunk. Ennek többek között oka, hogy ez egy lelkileg megterhelő munka. Itt újra és újra föl kell fedezned, hogy hol vagy te ebben az egészben. Általában az önkéntesek egy 1,5 év után kezdenek elfáradni, de utána ismét visszatérnek, visszahúzza őket a közösség. Ezért nagyon fontos a közösség, ha ez nem lenne, sokkal rövidebb ideig lennének nálunk. 

Én magam is felfedeztem azokat a hullámvölgyeket és csúcsokat, amiket megélek folyamatában. Ezen a covid időszak is nehezített – van, amikor a szervezet működésére kellett inkább fókuszálnom, de most már várom, hogy visszamehessek a kórházba. 

De azt is látom magamon, hogy voltak, és lesznek is még olyan időszakok, amikor 2-3 hónapra pihennem kell, hiszen én vagyok a legidősebb Amigo, 7,5 éve csinálom már. Kellenek ezek a pihenők, hogy újra egy egész lehessek és újra tudjak adni. 

Legyen a profi nonprofit! Hogyan tudjátok fenntartani magatokat, illetve hogyan tudtok tisztességesnek megmaradni a nonprofit szektorban? 

Nagyon sokat segítenek itt is az alapelveink. Teljesen átláthatóan működünk, mert bár kifelé csak évente kell elszámolnunk, az Amigók havi bontásban látják a költségvetésünket, így valójában van 154 auditorunk.

Az adományszerzés oldaláról nagyon fontos az elszámolás a támogatóink felé. Akárhogyan nézzük, ezek személyes dolgok. Ha én megbízhatóan válaszolok neki, ha biztosítom róla, hogy bármikor kereshet a kérdéseivel, akkor meg fog bennünk bízni. Tehát nem elég „csak” jól csinálni, meg is kell mutatni, hogy jól csináljuk. 

Türelmesnek kell lenni velük, és meg kell velük értetni, hogy a covid alatt nekünk nem segít, ha vesz nekünk 100 plüssmacit, mert nem tudjuk hol tárolni őket, és majd, ha egyszer bemehetünk a kórházakba, akkor nagyon örülünk a támogatásának és adományának. De ha még nem vette meg a macikat, akkor egyébként 600.000 Ft az előfizetésünk a mobilinternetre, amit kiadunk a gyerekekre, most ott van szükségünk a támogatásra.

A támogatók együttes erejével tudunk működni. A támogatók a lehető legjobbat szeretnék a saját szemszögükből. De a támogatók nem mindannyian nonprofit szervezetet vezetnek, honnan tudnák, hogy nekünk mire van szükségünk, nekünk kell ezt elmondani és kifejezni feléjük. Végül pedig megbízhatóan elszámolni azzal, amit kaptunk. 

Pénzadományok esetén lehetnek egyszeri, vagy rendszeres támogatóink. A rendszeres számunkra azért jobb, mert számíthatunk rá hónapról-hónapra – akár már 1000 Ft rendszeres támogatás is hatalmas segítség nekünk (ez beállítható a honlapon is itt).

Vannak, akik pedig szolgáltatásokkal, vagy tudásukkal segítenek nekünk. Volt, aki eljött egy rendezvényünkre fotózni, más pedig designerként segít bennünket. Harmadikként, pedig IT szolgáltatásokra, honlap, applikációszerkesztésre is mindig van szükségünk. 

Ha valaki nyitott, hogy akár anyagilag, akár Nespresso kapszulákkal, vagy akár szolgáltatással segítsen bennünket, akkor bátran keressen meg, erre a honlapon is van egy regisztrációs fülünk. Rengeteg átfedésben tud ez működni, de ehhez szükség van kölcsönösen rugalmasságra is.

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
A Covidnak köszönhetően megjelentetek az online térben. Milyen bővítéseket, terjeszkedéseket terveztek akár a közeljövőben, akár a messzi jövőben mind fizikailag, mind szolgáltatásokban?

Szeretnénk még a következő egy évben elindulni Miskolcon. Gondolkozunk, hogy minden magyarországi kórházba milyen módon tudnánk eljutni ezt követően, illetve az Amigos külföld is szóban van. A kutatócsoportunk már dolgozik nagyban, szeretnénk határokon túl is jelen lenni. Ehhez az első pilot város Pozsony lesz a terv szerint. Nem, mint határon túli magyar alapítvány, hanem nemzetközi szinten szeretnénk elindulni, először Nyugat-Európában, majd a kontinensen túl is szeretnénk terjeszkedni. Az Amigos Buenos Aires egy vízió, de komolyan gondoljuk.

Akkor már várom, hogy 10 év múlva majd Buenos Airesben készíthessek veled interjút! Neked vannak új terveid? Azt látom, még mindig van felhasználatlan energiád!

A Covid sok mindent kihozott az emberből, most elkezdtem hímezni, azt hiszem elég szép dolgokat csináltam már. Nagymamám 80. születésnapjára készültem eredetileg, de eléggé belejöttem. Szinte mindennap hímzek. 

Szakmai vonalra terelve, alapvetően a nonprofit tanácsadásban és képzésben látok potenciált, hogyan induljanak el, majd tartsák fenn a nonprofit szervezetek a működésüket. Gondolatból, ötletből elindulásra már készítettem fel csapatokat. Idén is szeretném elindítani a Social Startup Management kurzusomat, ahol azokat a gondolkodókat várom, akiknek van ötletük, de nem mernek elindulni vele, mert „Jaj, majd, ha már elég pénzem lesz hozzá; nem is annyira jó az ötlet; nekem nincsen arra tőkém…” Már lement két kurzusom, és működő szervezetek jöttek létre, szóval többeknek is sikerül ez.

Emellett az Appyben építettem fel egy két alkalmas workshopot a már működő nonprofit szervezetek életciklusának vizsgálatára és menedzselésére, amire nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Itt indult el egy olyan gondolkodás, hogy akár a közösségi iroda falain kívül is be lehetne hozni ezt a gondolkodást, hiszen rengeteg olyan kihívással szembesülnek a nonprofit vezetők, amivel nem tudnak mit kezdeni, pedig előttük már volt olyan, aki ezt megoldotta. A közös gondolkodás, tudásmegosztás, problémák elemzése sokat segíthet a szervezeteknek. 

Illetve hát ott van a szerelem, a kalligráfia, amit a húgommal csinálunk egy kis mini vállalkozásban. 

Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány
Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most indítaná el social startupját? Tételezzük fel, hogy nem halogatott, és már el is indította.

Merj segítséget kérni! 

Legyen szó adományról, bekapcsolódó emberekről, szolgáltatásokról, helyszínről… Az emberek szeretnek segíteni, csak fogalmuk sincsen, hogy ezt hol tegyék és hogyan. 

Egy kis kitérő: nemrég láttam meg Facebookon, hogy újra van #nemluxustáska gyűjtési lehetőség. Nagyon belelkesültem, hogy van ilyen lehetőség, hogy összeállítsak egy kis táskát női higiéniai termékekkel, amit aztán egy automatán keresztül eljuttatok oda, ahol szükség van segítségre. Pedig gondolhatnám azt, hogy már annyi mindent csinálok, ami nonprofit szektorhoz kapcsolódik, de az emberi létemet úgy megmozgatta az, hogy egyszerűen és kézzelfoghatóan leírták, mit, hogyan segíthetek, hogy teljesen izgalomba jöttem tőle, hogy most melyik táskába rakjam, mit tegyek bele és milyen üzenetet írjak hozzá, és hogy ez szuper lesz!

Nagyon sok ember működik hasonlóan. Hogyha kérünk, akkor általában bekapcsolódnak. Azzal rontjuk el, hogy nem kérünk. Pedig adni jó, és az emberek szeretnek adni.

Az interjút Kisbán Petra készítette

Honlap: www.amigosagyerekekert.hu
Facebook: www.facebook.com/amigosagyerekekert
Instagram: www.instagram.com/amigosagyerekekert
Képek forrása: Fábián Sára, Amigos a gyerekekért Alapítvány

Látogatás javítóintézetben 

Érezted már azt, hogy tennél, de nem tudod, hogyan? Voltál már börtönben, javítóintézetben vagy néztél meg filmet az ottlakók életéről? E cikkben megpróbálom leírni, amivel jó lenne, ha egyszer mindenki szembesülne. Miért? Hogy hálásabb legyen. Miért? Hogy lássa a sors sorstalanságait. Miért? Hogy lásson és tenni akarjon. Én, ezzel a cikkel szeretnék tenni a lányokért. 

Egy tanárnőnek köszönhetően lehetőségem adódott, hogy egy látogatást tegyek az EMMI Rákospalotai Javítóintézete és Központi Speciális Gyermekotthonában. Jártam már börtönben is, voltam szegényebb települések falukutatásán, de amikor fiatalkorú lányokat lát az ember, előjön belőle egyfajta ösztönös érzékenység.

 Hogyan képzelünk el egy gyermeket? Tiszta, ártatlan, őszinte. Egy fiatal felnőttet? Kevésbé hófehéren. S, mire asszociálunk egy bűnelkövetőről? Agresszív, hazug, rossz. Ez a három azonban eggyé válik a javítóintézet lakóiban. Az én elméletem az, hogy semmi sem fehér vagy fekete. A külső körülmények miatt keveredik a fehér festékbe fekete, a szürkéből világosabb pedig nehezebben lesz sajnos, mint sötétebb színű. A javítóintézetek missziója mégis ez. 

A maximum 4 év (általában 2 év)  javítóintézeti életük alatt, a lányokból az ott dolgozók megpróbálják abszolút kivonni a feketét: neveléssel, tanítással, terápiás foglalkozásokkal és odafigyeléssel. Ugyanakkor ez rendkívül nehéz, hiszen a bünelkövetés vagy éppen a “nem megfelelő viselkedésük” oka legtöbbször az, hogy maguk is áldozatok voltak, bemocskolták a fehér színüket.A lányok az épület falai között kapnak kezelést, de egy trauma gyógyítása sokszor a begyógyulni nem akaró sebek felületi kezeléséhez hasonlít leginkább, a varrosodásig  nyílt, fáj és nem tudni, mennyire mély. Vannak jó példák, néha még receptekért is visszatelefonálnak a régi lakók és jelzik, hogyan alakul az életük: kiléptek a saját árnyékukból: dolgoznak, tanulnak vagy éppen családjuk lesz a “javító” után. Sajnos azonban, nem ez az átlagos. A javítóintézet biztonságában hiányjelek kerülnek a család, régi barátok, kapcsolatok mellé. Nem könnyű a bent biztonságában tetteikkel és traumáikkal együtt élni családjuk, barátaik nélkül. Ezért van, hogy öngyilkossági kísérleteket, szökéseket kell megakadályozniuk a javítóintézetben dolgozóknak. Kikerülve valószínűleg még nehezebb nem visszaesni a csalogató csapdákba visszakerülve a kiindulási közegükbe. 

Egy alternatív valóságban éreztem magam ezeket látva és hallgatva az intézménylátogatáson, az épületben és az udvarán. A szocializációs közegeim védőburokban tartottak. Bárcsak a javítóintézetben lakó lányok is, így nőhettek volna fel. Mi az oka, mi lehetett bennük, ki nem volt mellettük, hogy egyesek közülük megvalósítják a rablást, kifosztást, de még életellenes bűncselekményeket is? A válasz talán el is bújt a kérdésekben: a rossz szocializációs környezet, a pszichés gondok, a mintakövetés, függőségek, egy fel nem dolgozott trauma, a több pénztől remélt kiugrás vagy figyelemfelhívás az elhanyagolásért mind egy zsilip, amely a mélybe nyílik. S, ha ezt tudjuk, miért nem torlaszoljuk el a zsilipet? Miért azt választjuk, hogy kiteszünk másokat a mélybe esésnek és utána próbáljuk csak kihúzni? Amikor elhagytuk az intézet falait, az kezdett a fejemben egyre hangosabbá válni, hogy milyen hálás lehetek, hogy engem mindig megtartott valami, hálóim vannak, gátak és karok a zsilip fölött.

Losteiner Cecília

Ha szeretnél bepillantást nyerni a Javítóintézet mindennapjaiba: A Javító – teljes film – shoeshine.hu

Ha mélyebben érdekel a téma olvasd el: Iustum aequum salutare 11. évf. 4. sz. 79-94 oldalán (2015.) Farkas Henrietta Regina: A javítóintézeti nevelés kiszabásának bírói gyakorlata Magyarországon

Javítóintézeti nevelés: A bíróságot abban, hogy a javítóintézeti nevelés mint szankció mellett döntsön, a bűncselekmények típusa, a büntetett előélete és az elkövetők személyi körülményei befolyásolhatják, míg az időtartamra a bűncselekmény száma, rendbelisége és súlya lehet kihatással.

 ((A lányok távol vannak a családjuktól, a barátaiktól, az otthonukuktól. A kapcsolattartási lehetőségeik korlátozottak, ugyanakkor biztonságban vannak és sokszor jobb körülmények között is, mint ahonnan jöttek, de ne essünk túlzásokba, ez sem 3D-s televíziót jelent a szobáikban. ))

Segítség! Hogyan segítsek egy földön fekvőnek? 

Volt már veletek olyan, hogy láttatok egy földön fekvőt az utcán  és nem bírtatok továbbmenni? Bízom benne, hogy senki sem hagyja ilyenkor ott a másikat csak, ha látja már mások intézkedését. Megállok, ellenőrzöm az életfunkcióit pipa, de mi a következő lépés? 

Ma este is ez történt velem. A Kálvin tér környékén egy nőt láttam két kuka között feküdni cipő nélkül, őszi öltözékben, a földön. Először megijedtem, hogy ott fekszik, közelebb mentem és már hallható volt a szuszogása és látható a mellkas mozgása, tehát életben volt és én megnyugodtam, hogy nem a rendőrséget kell hívnom. Megfogtam finoman a karját, hogy figyelmeztessen a lehetséges éjszakai fagyokra és megnézzem, hogy magánál van-e. Üvegesen, de rám pillantott. A közelebbhajolás pedig felfedte bódult állapotának egyik vélhető okát, vagyis tömény alkohol szaga volt.  Mit kell ilyenkor tenni? Mit tegyek ? Mit tegyünk? Ítélkezés nélkül kell cselekednünk, főleg mikor bekapcsol egy ok-okozati összefüggés a fejünkben az ital illatától. Ne feledjük ilyenkor, hogy a valódi mögöttes indokot nem ismerjük. Nem is fontos ezekben a percekben a miért, engedjük el. Sokkal fontosabb a toxikusság a mértéke, illetve hogy mihamarabb megbizonyosodjunk róla. Az odafordulással lehet, hogy az életét mentjük meg! S elképzelhető, hogy egyszer úgy adódik, hogy a mi megmentésünkre mond igent vagy nemet valaki. Mindez másodpercek alatt lejátszódik a fejünkben, aztán elkezdjük a helyzetet praktikusan szemlélni és megkérdezni a mellettünk állókat vagy, ha egyedül a vagyunk a telefonunkat, hogy kinek szóljunk, mit kell ilyenkor csinálni, kit kell értesíteni? A mínusz egyedik lépés, hogy ne egyedül legyünk, hívjunk egy járókelőt magunk mellé segítőnek, tanúnak, hogy a saját biztonságunk mindenképpen garantáljuk. Több olyan szituációban voltam már, ahol bár többen voltunk, de csak néztünk egymásra az emberekkel. Szeretném, ezért tudatosítani mindenkiben, magamban is, hogy a 112-es segélyhívó számot tárcsázzuk. A vonal túlsó végén lévő hang irányít minket a további cselekedetekben. Szóval mégegyszer 1-1-2, állapot és helyszínmeghatározás, majd instrukciókövetés, ezt kell tennünk, ez a kötelességünk, ha egy földönfekvőt látunk. Ne ijedjünk meg, segítsünk! Ne ítélkezzünk, tegyünk! 

(((Nem először fordult velem elő ilyen, többször hívtam már mentőt, volt hogy megköszönték,volt hogy rosszallóan néztek és a kiérkezés előtt erőre leltek és elmentek a hasonlóan talált embereim. )))

Losteiner Cecília Terézia

Motivációm az az öröm, amit a gyermekek arcán látok – Interjú Gui Angélával

Gui Angéla, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet kommunikációért, civil és külkapcsolatokért felelős igazgatója, de sokan jótékonysági futásairól, karitatív munkájáról ismerik. Szívén viseli a magyarországi és határon túli gyermekotthonok lakóinak sorsát, akikért soha nem rest futócipőt húzni és több száz kilométereket megtenni. Létrehozta az Egy Vérből Vagyunk Alapítványt, mely idén októberben megkapta a közhasznú minősítést. Angéla gyakorlatilag az év minden napján önkénteskedik, ezért példakép lehet sokak számára, közéjük tartozik a Margaret szerkesztői csapata is.

Az a hivatástudat és értékrend, amelyet képvisel nagyon erős gyökerekre utal. Mit hozott magával otthonról?

Azt, hogy másokon segíteni a legtermészetesebb dolog a világon. Gyakran megkérdezik, hogy miért segítek másokon? Én ezt a kérdést nem értem. Számomra olyan, mintha azt kérdeznék tőlem, hogy miért veszek levegőt? Lehet nem venni levegőt? Nem lehet. Azt hiszem a szüleimtől és a szülőföldemtől kapott értékek mellett elég sok empátiával áldott meg a Teremtő, azonnal bele tudok helyezkedni a másik helyébe, és át tudom érezni, milyen lehet neki. Szóval nekem nincs egy segítő üzemmódom, amelyet mondjuk karácsonykor bekapcsolok, én így működök mindig.  

Hogyan, mikor kezdődött az érdeklődése a nehéz sorsú gyermekek iránt, mi volt az a mozzanat, ami elindította önkénteskedés útján?

Felnőtt fejjel, 39 évesen kezdtem el sportolni, és ez a futás volt. Az első félmaratonomat a Bátor Tábor gyermekeiért teljesítettem, nekik gyűjtöttem. Óriási erőt adott a kilométerek leküzdésében, hogy azzal másokon segítek. Akkor megkérdeztem magamtól, miért nem szervezek én is jótékonysági futásokat, ha ez ilyen jó érzés? Megkerestem Böjte Csabát, megkérdeztem, szeretné-e, hogy elfussunk Dévától Budapestig és neki gyűjtsünk. Csaba testvér szerintem azt gondolta, na, ez a nő sem lehet százas, ha ilyesmibe vágja a fejszéjét. Szóval egyből igent mondott és az esemény olyan jól sikerült, hogy 5 nap alatt nem csak 500 kilométert futottunk, hanem 5 millió forintot is sikerült összegyűjtenünk. A táv megtétele alatt pedig annyi szeretet volt jelen, olyan sok öröm ért, hogy nem is volt kérdés, folytatni kell. Egyik cél pedig mindig hozta maga után a másikat.

 Hány ezer km-t futott már jótékonysági célokért?

Több, mint hatezer kilométeres jótékonysági futást szerveztem eddig azért, hogy a nehéz sorsú gyermekeken segítsek. Az Egy Vérből Vagyunk jótékonysági eseményeken azonban én nagyon keveset futok – az ember vagy fut, vagy futást szervez, a kettő együtt nem megy. Az én hosszú futásaim nem ezek, maratonnál hosszabb távokat általában a születésnapomon, egyedül futok.

Az adakozás karácsonykor különösen nagy hangsúlyt kap, Ön is sok gyermek kívánságát igyekszik teljesíteni ilyenkor. Idén a Margaret is csatlakozott az adománygyűjtéshez, mesélne erről egy kicsit? 

Már most annyi felajánlás érkezett, hogy az egészen biztosan nem fog elférni a garázsunkban. Hihetetlen látni azt, ahogyan évről-évre egyre többen bíznak meg bennem, vadidegen emberek gyűjtenek nekem, utalnak, adományoznak, szívvel-lélekkel készítik a cipősdoboznyi szeretet. Én tényleg azt hiszem, hogy az emberek jók és szeretnek másokon segíteni. Tudom ugyanakkor, hogy nem könnyű megtalálni azt az utat, amelyen biztosak lehetnek abban, hogy a felajánlásuk célba ér. Karácsonykor mindig könnyebben tudunk másokért tenni, de olyan jó lenne, ha az év minden napján gondolnánk azokra, akiknek nem csak az ünnepek alatt nehéz. 

Mit tapasztalt ezekben a gyermekotthonokban és mire van leginkább szükség? 

Egy másik emberre. Arra, hogy valaki figyeljen rájuk, meghallgassa őket, játszon velük, melléjük üljön. Sokan azt gondolják, hogy csak pénzzel lehet másokon segíteni, pedig a legnagyobb segítség nem kerül semmibe. 

Persze mindenkinek a saját ideje a legdrágább, de ha abból adományozz, akkor élheti át igazán a másokon való segítés örömét. 

Mondok egy példát, idén nyáron egy egyhetes sporttábort szerveztem egy székelyföldi szórványkollégium nehéz sorsú gyermekei számára. Budapesttől elfutottunk Magyarfülpösig, ez 600 km volt. A célba érkezésünket követően kezdődött a tábort, amelynek első napján korom fekete felhők gyülekeztek az égen és a helyi emberek mondták, hogy óriási esőt jósolnak. Én éppen tollasoztam egy kislánnyal, amikor közelgő világvége időjárásról sopánkodtak körülöttünk. A kislány rám mosolygott, kacsintott egyet és azt mondta, neki ez élete legszebb napja és higgyem el, nem fog esni, mert a boldogság mindent elűz. Ennyi, ilyen egyszerű.

A karitatív munka egyszerre szívmelengető érzés, ugyanakkor nagy felelősség is, előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk vagy csak lelkileg elfáradunk. Mi adhat erőt, motivációt, hogy tovább csináljuk?  

Motivációt mindenkinek más és más adhat!  Én egészen biztosan nem fogok jótékonysági eseményt szervezni csak azért, hogy bekerüljek a tévébe. Az én motivációm az az öröm, amit látok a gyermekek arcán, amikor megérkezek, amikor egy cipőt adhatok neki, amikor elmondhatják nekem a féltett titkaikat. Nekem is vannak nehezebb időszakaim, amikor azt érzem, elfogyott az erőm és nem tudok több fájdalmat befogadni. Ilyenkor valahonnan a nagyvilágból mindig érkezik egy üzenet egy apától például, hogy követi az önkéntes munkámat és azt szeretné, hogy a lánya olyan legyen, mint én. Vagy kapok egy pár soros levelet egy lélekben örökbefogadott gyermekemtől, hogy: bárcsak itt lennél, akkor boldogok lennénk! Vagy megkeresnek a Margaret blogtól, hogy idén karácsonykor az alapítványomnak szeretnének gyűjteni. Szóval nekem nincs időm arra, hogy abbahagyjam!

Mit üzen azoknak, akik szintén elindulnának ezen az úton? 

Egymás segítése a legfontosabb feladatunk.  

Aki ad, az nem csak a segítő örömét élheti át, de az immunrendszere is erősebb lesz, szóval altruista embernek lenne igazán “kifizetődő”. 

József Attila: Nem én kiáltok! című versének részlete jutott eszembe üzenetként: 
„Hiába fürösztöd önmagadban
Csak másban moshatod meg arcodat.” 

Az interjút Ivanova Patrícia készítette.

Légy Angyal, Légy a remény! 

Megosztok veletek egy személyes történetet, ami segített abban, hogy észrevegyem azokat, akiknek sorsa terhesebb, mint az enyém.Talán  a gyerekeknek,akikkel a Margaret csapatával segíteni szeretnénk van habos sütemény az asztalukon, mégis a mi cseppnyi szeretetünkre van szükségük ezen a karácsonyon… 

“Jaj de jó a habos sütemény
Mogyoró van az ő tetején
Ilyet én nem kapok, s ha ezért zokogok
Tudom sajnálnak az angyalok
Nekem nincs apukám, anyukám
Csak egy fél kifli az uzsonnám
S közben jó édes krém illata száll felém
Jaj de jó a habos sütemény.”

Gyerekkoromban sokszor énekelte ezt apukám. Mindig elkezdtem hisztizni, hogy hagyja abba mert ez túl szomorú és én nem bírom hallgatni. Ma már örülök, hogy dúdolta. Ma már örülök, hogy hallottam mert emlékeztet, hogy van, akinek nehezebb mint nekem. Ma már végig bírom hallgatni.Ma már nem fordítom el a fejem. Van, aki egyedül érzi magát karácsonykor, legyen az gyermek, idős vagy erejében lévő fiatal. Van, aki nem várja a karácsonyt mert nehézségeket hoz magával, legyen az anyagi vagy lelki gond. 

Mégis.Mindig van remény.Mindig.Mindig van fénysugár.Mindig.Léteznek angyalok. Angyalok, akik ha csak egy cseppnyi boldogságot is, de szebbé tudják tenni  egy gyermek karácsonyát. Angyalok, akik nem fordítják el a fejüket, nem dugják be a fülüket! Légy most Angyal! 👼✨

 A margaret csapatának nagyon fontos, hogy ha egy kicsit is de segíteni tudjunk,gondoskodjunk és szeretetet adjunk, amikor csak tudunk. Karácsonykor megkönnyítsük valaki helyzetét. Ezen a karácsonyon a határontúli gyerekekre,többek között a Szent Mihály Gyermekotthon és a  Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyerekeire esett a választásunk az Egy vérből vagyunk alapítvány segítségével együttműködésben. 

Kérünk titeket, vegyetek részt a kezdeményezésben, hirdessétek! További információk a Facebook oldalunkon. 

Demjén Dorottya

Tündérkeresztanyu rendelésre segít!

Tanárként végzett, de már az egyetem alatt is több képzést hagyott maga mögött. Számos segítő terület felé érdeklődött (dúla-, jóga, és mediátor képzés, házassági tanácsadó). Első gyermeke 2016-ban született, megtapasztalta a kisgyermekes anyukák mindennapjainak nehézségeit, valamint a generációs családok együttélési modelljét. Csízi-Kurilla Tündével, a Tündérszolgálat egyik alapítójával beszélgettünk.

Pár évvel ezelőtt elindítottátok a Tündér Szolgálatot. Milyen előzmények, tapasztalatok, vagy éppen források hiánya váltotta ki az igényt a vállalkozásra? Mi volt a kezdeti célotok vele?

2016-ban, Bendegúz születése után megtapasztaltam, milyen reggeltől estig egyedül lenni otthon egy pici babával. Nagy felelősség és nagy életminőségbeli változás. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül a nehézségeimmel. Úgy éreztem, hogy jó lenne valakit áthívni, akár csak egy pár órára segíteni, beszélgetni. Elsődleges célunk tehát a Tündérszolgálattal az volt, hogy az újdonsült szülők kapjanak egy kis segítséget a különböző szolgáltatásinkon keresztül, valamint egyfajta edukációt is szerettünk volna beleépíteni, amely arra buzdít, hogy merjünk segítséget kérni és hagyjuk magunk mögött a „majd én megoldom, maximum picit túlvállalom magam” attitűdöt.

Ez a hozzáállás egyáltalán nem válik a családi élet javára, egy stresszes fáradt édesanyától a baba is stresszessé válik. Fontos tudatosítanunk, hogy a gyereknevelés nem csak „két vagy egy szülős” feladat. Néha jót tesz a kapcsolatuknak, ha bejön egy harmadik fél, egy külső segítség, aki segít kilépni a térből, újratöltődni, csupán 2-3 órára.

Miről szól a Tündér Szolgálat? 

Egy mondatban összefoglalva:

Segítséget közvetít, hogy a szülőséget megélhessük, ne csak túléljük.

A Tündérszolgálat során több területtel is foglalkoztok, a segítségre vágyók széles palettából választhatnak. Melyik területért érdeklődnek leginkább az anyukák?

Elsősorban a hordozási és szoptatási tanácsadás az, amiért leginkább keresnek minket. Ez érthető, hiszen többnyire a baba (főként az első baba) születése utáni első hónapban lépnek fel kérdések, kétségek – például elég e a tejem, hogyan szoptassam a babám stb. Emellett még a házassági tanácsadás, ami szerencsére ível felfelé, ez is bizonyítja, hogy egyre többen szeretnének tudatosan figyelni a párkapcsolatukra, a perinatális tanácsadás és a 2-3 órás otthonsegítői támogatást is sokan választják.

Csízi-Kurilla Tünde, Tündérszolgálat alapító
Melyik területet érzed magadhoz a legközelebb? 

Számomra a házassági tanácsadás az egyik “szívcsücsök”, hiszen én magam is tanácsadó vagyok a témában, de elsősorban én az ügyintézéssel, kapcsolattartással és a pályázati anyagok összeállításával foglalkozom jelenleg a vállalkozásban.

Hogyan épül fel a szervezetetek? Sokan vannak önkéntesek nálatok?

Jelenleg négyen vezetjük, közülünk mindenki kisgyermek mellett van éppen otthon. Mellettünk vannak még a szakmai segítők, akiket igyekeztünk a szakma legjobbjaiból választani. 

Éppen egy brand váltáson mentek keresztül. Miért volt erre szükség, mi lesz új a folyamat végére?

Alapvetően azért döntöttünk így, mert szeretnénk a teljes családhoz és nem csak a friss anyukákhoz szólni. A Tündérszolgálat névvel az anyukák voltak a fókuszban, de ez a probléma kör nem csak őket érinti, így szeretnénk a célcsoportot szélesíteni. 

Az új applikációba már bevonnánk a tinédzsereket és az apákat is, valamint tervezünk nemzetközi vizekre is evezni, így fontos, hogy az új nevünk egy nemzetközileg is könnyen kimondható név legyen. 

Jelenleg egy mobilalkalmazást fejlesztünk, ami összeköti a keresletet a kínálattal. Az alkalmazás felületén megjelenik majd egy térkép, ahol a 2-3 órás segítségre vagy egyéb szakmai szolgáltatásokra lehet majd megtalálni a segítőket, látva, hogy ki van a közelben. A segítőket értékelni lehet majd egy skála alapján, így mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb segítőt. Erre jelenleg tőkebefektetőket keresünk.

Hol látod magatokat 5-10 év múlva? 

Cél, hogy egy olyan felületet, platformot tudjunk megalkotni, ami felhasználóbarát, letisztult és megbízható. Szeretnénk öt év alatt egész Magyarország területére eljutni, mindenhol szakmai emberekkel dolgozni. 

Sok családnál az is probléma, hogy anyuka szeretne visszamenni dolgozni, ám gyerek mellett nehéz egy 8 órás munkát bevállalni, például az óvoda időbeosztása, vagy a gyerek váratlan betegsége miatt. Ez a felület nekik is egy B opció lenne – beregisztrálhatnának (tapasztalattal, képesítéssel, saját ármeghatározással) és így részmunkaidőben otthonsegítőként lehetőségük lenne dolgozni.

Úgy tervezzük, hogy 10 év múlva már eljutunk egy nemzetközi piacra, ahol lefedjük Európa számos országát, fókuszban a családokkal. 

Martina, az alapító társ
Mi a legkedvesebb emléked eddig a vállalkozással kapcsolatban az indulástól fogva?

Az egyik legkedvesebb emlékem úgy indult, hogy felkerestek minket, hogy hordozási tanácsadót szeretnének, viszont az édesanya egy három hetes kisbabával volt otthon és csupán fél keze volt. Mondtam a tanácsadónknak a helyzetet, és ő teljesen odáig volt, hogy valaki ilyen nehezített helyzetben is szeretné megtanulni ezt. A tanácsadás remekül sikerült: 2,5 óra alatt megtanította a kismamának a hordozás rejtelmeit, így ő fél kézzel is magára tudta kötni a babáját. 

Tehát azt mondom, hogy nincs semmiben sem lehetetlen, sem a hordozásban, sem semmi másban. Számunkra nagyon motiváló volt az ő példája, mindenképpen szerettem volna megemlíteni. 

Hiszem, és érzem, hogy ha csak egy fél órára segítenek a gyerek mellett, akkor sokkal jobb minőségben tudunk ott lenni a saját gyerekeinknek. Bízom benne, hogy ez pozitív irányba tudja majd formázni a világot.

Az interjút Kisbán Petra készítette.

Kép: tunderszolgalat.hu, Csízi-Kurilla Tünde
Instagram: tunder.szolgalat

Segítségre van szükséged? – Megmutatjuk kihez fordulj!

Az életben számtalan olyan helyzet adódik, amikor elveszítjük a lábunk alól a talajt, és nem találjuk a kiutat. Vannak olyan feladatok is az életünkben, amelyekre mi vállalkoztunk, de segítség nélkül könnyen beletörik a bicskánk. Előfordul, hogy egy betegség hoz nem várt nehézséget az életünkbe, vagy épp a lelkünknek van szüksége orvosságra. Mind különféle élethelyzet, melyekben fogódzókat keresünk. Bár minden szituáció más, és ennélfogva egyedi megoldást is igényel, mégis vannak olyan ösvények, amelyeken elindulhatunk.

Fontosnak tartottuk csokorba szedni ezeket a fogódzókat, hogy a linkgyűjteményünkkel (kattints rá!) titeket is arra motiváljunk, hogy a különböző élethelyzetekben ne féljetek segítséget, tanácsot, útbaigazítást kérni. Jelenleg öt fő területet (egészség, krízis, munka, mentálhigiéné, párkapcsolat) ölel fel a gyűjteményünk, amely természetesen nem teljes körű és folyamatosan bővül. Reméljük, hogy hasznosnak találjátok!

A következőkben pedig a három személyes kedvencemet mutatom be pár mondatban. 

A női egészség kategóriában olyan fontos témák mellett, mint a termékenységtudatosság vagy a természetes családtervezés, megtalálhatjátok az Endometriózis Magyarország oldalára vezető linket is. Az endometriózis egy kevesek által ismert betegség, mely minden tizedik termékeny életkorban lévő nőt érint, nehezen felismerhető és sok esetben meddőséget okoz. Ezért is fontos, hogy tudjunk róla, és hiteles forrásból tájékozódjunk. 

A mentálhigiéné kategóriából a Bízd Rá Magad oldalát emelem ki, amely a többitől eltérően nem egy cég vagy egy szervezet, hanem számtalan segítő szemléletű, főként mentálhigiénés lehetőség gyűjtőhelye. A honlapjukon navigálva életszakaszonként és fejlesztendő területenként kereshetünk sok esetben ingyenes megoldást különböző nehézségeinkre. Véleményem szerint rengeteg hiteles, megbízható, jó szakember és szervezet szerepel az adatbázisukban. 

Harmadikként a párkapcsolat kategóriában található Két Igen Alapítvány által nyújtott lehetőséget szeretném bemutatni. Az alapítvány által indított párkapcsolat gazdagító program elkötelezett párkapcsolatban, jegyességben vagy friss házasságban élőknek szól. A hét alkalmas csoportos műhely hét fontos témakörön kalauzolja keresztül a párokat, elősegítve ezzel a hosszú és boldog házasságot.

Nézzétek meg linkgyűjteményünket, böngésszetek a lehetőségek között, hisz segítséget kérni nem szégyen, hanem az első lépés a megoldás felé! 😊

Papfalvy Bori Janka