Te mire lennél kíváncsi a másikból 5 perc alatt? – Beszámoló Rapid Randiról

Bevallom, azzal a céllal érkeztünk a rapid randira, hogy egy klasszikus filmbéli, “kínos, de annál viccesebb tapasztalat” -ra tegyünk szert. Lehet, hogy a következő mondatunkban szerepelnie kellene olyan szavaknak, hogy „de”, „ámbár” vagy „ennek ellenére”, azonban ez a filmbéli jelenet elég sok szempontból valóra vált. Hogy miért is?
Egy rapid beszámoló következik!

Nos, hogyan is nézett ki a rapid randi?

Leültettek minket, lányokat tíz darab kis asztal mellé, miközben a fiúk is elfoglalták a velünk szembeni helyeket. Túl sok időnk nem is volt egymásra nézegetni, mert a „játékszabályok” ismertetése  következett: egy központilag kiadott lapon jelezhettük, hogy szimpatikus volt-e nekünk beszélgetőtársunk, vagy sem. Azaz, ha mind a ketten „igen”-t jelölünk a lapon a randi végén, úgy egy nappal később össze kötöttek bennünket az email címünk alapján. Viszont az esemény lényege, hogy minél több emberrel tudtunk beszélni az adott idő alatt – vagyis emberenként öt percünk volt csak, hogy döntsünk!  Ezután már megszólalt a csengő, és  el is indult az a pár perc, ami alatt megismerhettük a másikat! Az idő letelte után a fiúk eggyel arrébb vándoroltak, így körbe ülve mindannyian beszélgethettünk az ellenkező nemű résztvevőkkel. Ez eddig elég izgalmasnak hangzik… 

Az az öt perc

Mire elég az az öt perc? Egy vadidegennel lehet valóban rengeteg de igen kevés is. Ami sokkal fontosabb, hogy mi az első kérdés, amit felteszel ezalatt a relatíve rövid idő alatt – mire is vagy valójában kíváncsi, mi az, ami számodra elengedhetetlen a másikban és már a találkozás legelején tisztáznád? Vallás, tanulmányok, személyes tapasztalatok, tulajdonságok?…

Te mit kérdeznél?

Személyes tapasztalatok

Hogy valójában miért is a filmes “élmény-randik” közé fogjuk sorolni az estet? Elsősorban amiatt a szomorú tény miatt, hogy többen igen furcsán, kicsit sem felnőttesen viselkedtek, habár jócskán a huszas korosztályban jártunk. Egy randin, de máshol is, alapvető gesztus, hogy ha kérdeznek tőlünk valamit, akkor szokás visszakérdezni, illetve a kérdésre valóban válaszolni – nem pedig egy poénnal passzolni és aztán “haha”. A másik véglet, amikor valaki végig uralta az öt percet,  levegőt sem hagyva a másiknak – ez sem szerencsés. Másrészt a korábban emlegetett rövid idő tényezője – ilyenkor érdemes az embereket kreatív dolgokkal meglepni – sokat elárul az illetőről, miként reagál egy váratlan kérdésre, amire még nincsen begyakorolt válasza, és tudja-e értékelni azt.

Mindemellett, jöjjön pár pozitív mozzanat az estről: Egyrészt, le a kalappal a szervezés előtt – pörgős, profi, könnyed volt. Másrészt hatalmas lehetőség volt, hogy különböző soft skilljeinket, kifejezetten a kérdezés képességét nyolc emberrel, nyolcféle módon csiszolhattuk alig egy óra alatt…  Ezáltal igen sok új tapasztalatra tehettünk szert. Ráadásként, magunkat is megismerhettük, hogy miként viselkedünk egy ilyen figyelmet igénylő, intenzív helyzetben.

Kedves Mindenki! A cikkünkkel nem elriasztani akarunk a rapid-randi műfajától, sőt bíztatunk, hogy csatlakozz egy alkalomra! Hogy miért?

1. Hogy kilépj a komfortzónádból!
2. Hogy megtanulj kérdezni, figyelni és beszélgetni!
3. Hogy egy életre szóló élményt szerezz!
+1 mert sosem tudhatod, Isten hol akaszt össze a Nagy Ő-vel 😉                        

        Hornisch Aliz & Kisbán Petra

„Jaj, csak el ne ijesszem!” – randipara és az értékeink

Elmondjam neki, hogy mi fontos a számomra? Uh, ha kiderül tutira elfut a másik irányba, hmm, inkább várok. Majd egy hónap múlva, akkor talán már nem lesz annyira rémisztő.” 

Gondolom nem vagyok egyedül ezekkel a csodás gondolatokkal egy-egy randi előtt, közben és után. Beszéljünk a számunkra fontos dolgokról már a legelső randevún, vagy inkább minél később, nehogy elijesszük a jövendőbelinket (akit már ugye házastársunkként látunk a -1-ik percben)? Na, drágám, figyelj most rám! Akit el tudsz ijeszteni a számodra fontos értékek felvállalásával, az jobb is, ha fut. Sőt tegyél meg kérlek egy szívességet: még az ajtót is nyisd ki előtte, nehogy nekifusson és agyrázkódást kapjon!

Randipara

Randizás- megannyi kérdés, félelem, jaj, hogyan viselkedjek? Valóban ennyire bonyolult lenne, vagy mi tesszük azzá? Az az érzésem, hogy egy kissé béna a helyzet a randipiacon. Sokszor finomkodunk, nem merjük igazi énünket bemutatni, felveszünk egy szerepet-egész egyszerűen nem vagyunk sokszor önmagunk. Jó-jó tudom, hogy a randevú nem az a szitu, mikor teljesen nyugodtan tudunk létezni, de attól még, hogy izgatottak vagyunk felvállalhatjuk a számunkra fontos dolgokat. Így, mégha a szituáció izgalma miatt nem is tudjuk a szokásos laza, természetes énünket hozni – aki általában ontja a poénokat, most meg valahogy a saját nevét sem tudja kiejteni – a személyiségünk lényege nem fog elveszni. Ez itt a lényeg kérem szépen.

Mik a te értékeid?

Minden embernek megvannak azok az értékei, amelyeket fontosnak tart. Számomra ilyen a hitem. Erre alapozva hozom meg a döntéseimet, ez befolyásol az életem legtöbb területén, ez az én házam alapja. Téged mi vezet, mik a számodra fontos elvek? Ezek az értékek lényünk részét képezik, ezért bátran kell róluk beszélni – akár már az első randin, hiszen ezek alkotnak téged! Randizáskor is legyél biztos abban, hogy ki vagy, mit képviselsz, ne akarj beilleszkedni egy formába. Vállald fel Józsika előtt, hogy igen, számomra a hit az életem alapját képezi. Józsika pedig majd eldönti, hogy neki ez oké e vagy sem. De ne akard kitalálni, hogy vajon Józsika mit szeretne, és eszerint formálni magad… Majd Józsika helyett fog jönni egy Dezsőke, akinek pontosan úgy tetszik majd a formád ahogy vagy! 

Na de mielőtt a szemöldökök még magasabbra szökkennének, itt most nem az „oversharing” -ről beszélek. Nem arról, mikor 2 óra alatt elmondod életed első 20 évének történéseit, napokra lebontva, könnyek között osztva meg a lelki magasságokat és mélységeket. Csak arra biztatlak, hogy akár csak egy mondatban („Figyelj nekem fontos a hitem”) is, de fogalmazd meg a credodat. Mindig jobb előbb tudni az igazságot, mint később-így mindenki jobban jár.

De mi van, ha elijesztem?

Mi lesz, ha megijed? Nem túl korai? Inkább beszéljünk az időjárásról, abból baj nem lehet.” Na de most komolyan… az a személy, aki azért elfut előled, mert megosztod vele a számodra fontos gondolatokat… nos, az valóban jobban teszi, ha menekül. Aki megijed attól, aki vagy, az egész egyszerűen nem melléd való, nem jó a párosítás. Hidd el, akit a Teremtő melléd szánt, (és ez lehet több ember is, – nem egyszerre ám – mert nem hiszek az egy Nagy Ő-ben) azt nem fogod tudni elijeszteni azzal, ha felvállalod az értékeidet. Sőt, még vonzóbb leszel a szemében, hívást fog érezni, hogy még többet tudjon meg rólad. Az őszinteség és az egyenes beszéd egy tökéletes szűrője annak, hogy passzoltok e vagy sem. Hívő vagy?  Vállald fel. Ha például van egy kutyusod, aki fontos az életedben és a döntéseidet is hozzá igazítva hozod meg, akkor titkolod a létét az ötödik randevúig? Miért lenne másként a hiteddel és a világképeddel? Ha neked fontos, meghatározza a döntéseidet és erre alapozod az életedet, akkor erről a másik félnek is tudnia kell. Ezzel megijeszted és elszalad? Szaladjon-nem volt melléd való.  

Mindig jobb tudni, mint homályban élni. 

Soha ne félj arról beszélni, ami igazán fontos számodra. Legyél magabiztos abban, aki te vagy. Hogy nekem mennyire elegem van a finomkodásokból… „Jaj, én erről nem beszélek, mert elijesztem. Jaj, ezt nem mondom el neki mert kifut a világból.” A párkapcsolatnak nem az őszinteségen kellene alapulnia? Ha már az ismerkedéskor sincsen meg az őszinteség, akkor ugyan mi a francra építkezünk később? Ne akarj másnak tűnni, mint aki vagy. De komolyan. Vessük le ezeket a finomkodó álarcokat és éljünk aszerint amilyenek vagyunk. Szerepet játszani nem tudunk örökké, előbb vagy utóbb lehull az álarc és akkor mindenki nagyot fog nézni… Ne egy replika legyél, hanem egyéniség, aki a különleges és egyedi tulajdonságait arra használja, hogy a világot egy szebb hellyé teszi. 

Üzenetem, Neked.

Drága! Ha valaki elveszíti érdeklődését irántad, a világképed és értékrended miatt, akkor nem az az ember ül veled szemben, akivel párkapcsolatba kell, hogy lépj. Hogyan is tudnál vele közös, őszinte életet építeni, ha a számodra legfontosabb dolgokról nem tudsz vele beszélgetni? Akit elijeszt a bátorságod és az őszinteséged annak – csak, hogy finom legyek és nőies – ott az ajtó. Tudom, hidd el tudom, hogy a visszautasítás fáj, de mindig az igazság a legjobb, az visz előrébb. Felelősséged van abban, hogy vigyázz a saját szívedre, neked kell ezt a döntést meghozni. Állj ki magadért, állj ki a világképed mellett és azokat az embereket fogod vonzani, akik melléd valók. Minden más csupán hazugság. 

Tóth-Kuthy Betti

Randi a korona idején

Sokaknak nem okoz gondot a randizás a vírus idején. De mi a helyzet azokkal, akik mondjuk nem szeretnének felmenni egy idegen lakására az első randin? Nem kell kétségbe esni és legfőképp nem kell lemondanunk a randizás varázsáról. Ezeket a randi tippeket, azoknak ajánlom, akik az első vagy akár még a második randin sem érzik időszerűnek a netflix&chill programot. Sajnos az időjárás nem nekünk kedvez, de egy kis hideg ne törjön le senkit!

Olyan kreatív megoldásokat gyűjtöttem nektek egy csokorba, amelyeket kipróbáltam, még egy világjárvány idején is alkalmazhatóak és tényleg megteremtik a randi hangulatot.

1. Várnegyed

Ez az abszolút kedvencem és már rengeteg randit szerveztem ide. Elsőre unalmasnak tűnhet, de nem akkor, ha rám hallgattok. Felejtsétek el a 16-os buszt. Az Iskola utca felől induljatok fel az eldugott lépcsőkön, de ne a vár irányába, hanem először az Európa ligetet vegyétek célba. Nézzétek meg a kilátást a Babits Mihály sétányról , majd innen érdemes kicsit csavarogni a Várnegyed utcáin. Ezt követően, ha rám hallgattok, akkor a Tóth Árpád sétányon andalogtok tovább (szerintem az ország egyik legszebb sétánya). Majd a Karmelita kolostor mellett indultok le, ígérem egy kincses bánya lesz a Várnegyed. 

2. Várkert bazár

Tökéletes randi program, ha nem csak beszélgetni szeretnétek, hanem kulturálisan is töltekezni. A Várkert Bazár Déli panoráma teraszán szabadtéri kiállításokat szoktak szervezni, ráadásul ezek ingyenesen látogathatók. Advent alkalmával a Fortepan archívumából láthattunk képeket, előtte pedig a Budavári Legendák kiállítás volt megtekinthető. Ezek látogatását este ajánlom, mivel akkor sokkal látványosabbak. 

3. Ménesi út + Szentimreváros

Tele eldugott utcákkal, lépcsőkkel, titkokkal. Ismét tökéletes az andalgáshoz. Abban az esetben, ha nem szeretnétek céltalanul bolyongani, akkor ajánlom figyelmetekbe a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum szervezett sétáit. Ezek körülbelül 2-3 órás vezetett séták, melyek jó hangulatban telnek és sok érdekességre fény derül. 

+1. Forralt bor az Anna Caféban és séta a Duna-parton

Ez a forralt bor még azoknak is ízleni fog, akik esetleg nem szeretik (mint én), a séta pedig tökéletes egy ismerkedős, beszélgetős első randihoz!

Ivanova Patrícia

Kép: Pexels