A “Mi leszel, ha nagy leszel?”-től a “Mikor jön a baba?”-ig -avagy kellemetlen kérdések, amelyekre nehéz jól válaszolni

Már kisgyerekként megkérdezik tőlünk, hogy „Na, kislányom, mi leszel, ha nagy leszel?”, aztán ahogy növünk fel, már nem csak erről faggatnak, hanem arról is, hogy „És mi újság a fiúkkal?”. Idővel megismerkedünk valakivel, akivel el tudjuk képzelni az életünket, és aki miatt szívesen válaszolunk az előbbi kérdésre; szívesen mesélünk a kapcsolatunkról, érzéseinkről. De ez se tart örökké, mert előbb vagy utóbb nekünk szegezik a kérdést, hogy „És mikor kéri meg a kezed?”, vagy ennek sokat sejtető, diszkrét verzióját („És… mik a tervek?”).

Azonban aggodalomra semmi ok, mert a kérdések akkor sem szűnnek meg, ha kimondtuk a boldogító igent. Hisz az esküvő után még egy ideig azt kérdezik, hogy „És milyen a házasélet?”, de aztán annak rendje és módja szerint jön az ennél izgalmasabb kérdés, hogy „Mikor jön a baba?”. És (bár erről még nincs személyes tapasztalatom) az első gyerek születése után rendre felteszik a következő kérdés, hogy „Ugye lesz kistesó?”.

Kérdések kereszttüzében élünk. Úton-útfélen olyan kérdésekbe botlunk, amelyek siettetnek minket, amelyek valamiképpen azt az üzenetet közvetítik, hogy az, ahol épp tartunk, nem jó, nem elég.

Majd, ha megugorjuk a következő szintet, akkor majd jól leszünk. Gimnázium végén legkésőbb, de lehetőleg már általános iskolában tudnunk kellene, hogy hátralevő életünkben mivel szeretnénk foglalkozni. Mintha a mai világban nem lehetne több egyetemet végezni, pályát módosítani, különböző munkakörökben kipróbálni magunkat. Mintha nem lenne teljesen rendben az is, hogyha gyerekkorod óta tudod, hogy mi leszel, ha nagy leszel, és az is, hogyha fogalmad sincsen, hogy mihez van tehetséged és motivációd, és keresed az utadat. Mintha nem férne bele még az is, hogy akár 30, 40, 50, 60, 70 évesen találj ki valami mást, ülj vissza az iskolapadba, hogy belekezdhess valami újba. 

És mit kezdjen az egyszeri fiatal a különböző párkapcsolati státuszokra vonatkozó kérdésekkel? Mi van akkor, hogyha éppen az az újság, hogy semmi újság nincs a fiúkkal? Vagy azért, mert éppen egy befejezett kapcsolatból próbálsz kikecmeregni érzelmileg, és még nem állsz készen arra, hogy bárkivel bármi újság legyen. Vagy azért, mert nem találod azt a személyt, akivel egy párt alkothattok. Mert éppen talán önmagadat is keresed, ahogy a helyedet a világban, a szerepedet nőként, és nem érted, hogy miért nem találod már régóta azt a férfit, aki később a nagybetűs újsággá válhat, akivel igazikká válhattok egymás számára. Na és mi van akkor, hogyha te teljesen jól vagy azzal, hogy jelenleg nem élsz párkapcsolatban, élvezed, hogy egyedül vagy és ezáltal megismered önmagadat egy másik szempontból, dolgozol vagy éppen tanulsz, szereted, amit csinálsz, és egyelőre nem érzed szükségét annak, hogy párt találj?

És azt hogyan mondod el egy kérdezősködő ismerősnek, hogy te már nagyon várod, hogy a barátod feltegye neked a nagy kérdést, és te sem érted, miért nem lépett még? Vagy, hogy éppen te érzed még magadban azt, hogy nem állsz készen az egy életen át tartó elköteleződésre? Hogy most kezdesz ráébredni arra, hogy a gyermekkorodban átélt események és a szüleiddel való kapcsolatod mekkora hatással vannak arra, hogy tudsz-e elköteleződni, tudsz-e biztonságosan kötődni valakihez? Hogy nem tudod pontosan mi a recept egy jó házassághoz, nincsenek jó kapott mintáid, amikben bízhatnál, és rettegsz, hogy elszúrod? És mi van akkor, hogyha neked és a barátodnak is jó az, ahol éppen tartotok, örültök egymásnak, tanuljátok egymást és a kapcsolatot, és egyikőtök sem érzi még azt, hogy itt lenne a lánykérés ideje? 

A kellemetlen kérdések egyik legkellemesebbike az, amit közvetlenül a házasságkötésetek után tesznek fel nektek, melyben a házaséletetek után érdeklődnek. Bár abban egészen biztos vagyok, hogy ténylegesen nem a házaséletetek részleteire kíváncsiak a kedves ismerősök. Szóval ilyenkor nyugodtan meséljetek arról, hogy milyen szép volt a nászút, mennyire szeretitek egymást és milyen jó együtt lenni. És egy pillanatig lubickoljatok a könnyű kérdések özönében, mert nem tart sokáig. 

Hiszen még csak ezután jön a feketeleves, hogy „Mikor jön a baba?”, vagy az idő előrehaladtával „Mikor jön már a baba?”. Pedig nagyon sok oka lehet annak, hogy nem jön a baba, és ezt nem biztos, hogy a távoli rokonok, ismerősök orrára akarjátok kötni. Lehet például, hogy nem szeretnétek még kisbabát, mert nem álltok még rá készen érzelmileg, egészségileg vagy anyagilag. Az is lehet, hogy még szeretnétek kettesben lenni, kiélvezni egymás társaságát, kialakítani és megszilárdítani a családi szokásaitokat, hagyományaitokat. És sajnos egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy ténylegesen nem jön a baba. Fájdalmas lehet az évek óta gyermekre áhítozó párnak szembesülnie egy érdeklődő ismerős kérdésével úgy, hogy valójában ők maguk is ugyanezen a kérdésen gondolkodnak már mióta. 

De akkor mi a megoldás? Ne tegyünk fel soha kérdéseket? Vagy jelentsük ki kategorikusan azt, hogy erre nem válaszolunk? Nem hiszek az ilyen szélsőséges megoldásokban.

Sokkal inkább abban hiszek, hogy beszélgetni kell. Valódi, mély, tartalmas beszélgetéseket kell kezdeményezni. Meg kell kérdezni a másiktól, hogy hogy van, de nem csak úgy, ahogy az szinte minden nap elhangzik, hanem azt kell megkérdeznünk, hogy valójában hogy van. Milyen érzéseket él meg, mi foglalkoztatja, mivel küzd, mi okoz neki nehézséget, milyen örömök és sikerek vannak az életében.

Teremtsünk a beszélgetésekhez időt, és ne tegyünk fel olyan kérdést, amit fél óráig tarthat megválaszolni, ha éppen nincs öt percünk se. Ne tegyünk fel kérdéseket rutinból, megszokásból, és ha kérdezünk, akkor legyen bennünk érzelmi nyitottság és kíváncsiság a válaszra. Ha pedig minket kérdeznek, akkor rajzoljuk körül a határainkat. Mondjuk el, hogy számunkra ez egy intim téma, amit nehezen osztunk meg másokkal, de ha a másikat valóban érdekli a válasz, akkor mi nyitottak vagyunk arra, hogy közösen megteremtsük a bizalmas beszélgetés feltételeit: időt, intim teret, odafigyelést, nyitottságot. És ha sor kerül egy ilyen beszélgetésre, akkor kérdezzünk mi is: a másik ezt, hogy éli/élte meg, volt-e az életében a miénkhez hasonló helyzetben, neki mik a tapasztalatai. 

Alkossuk meg az őszinte, valódi beszélgetések kultúráját, mert az ilyen beszélgetésektől mindannyian többek leszünk. 

Gergely-Papfalvy Bori

10 dolog, amiről mindenképpen beszéljetek egy komoly párkapcsolatban -avagy ajánló a Gyűrű-kúra című könyvhöz

Társas lények vagyunk. Mindannyian szerető baráti, családi kapcsolatokra, és boldog párkapcsolatra vágyunk.

Sok ezer év óta tudjuk, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, mégis azt látom, hogy ma válságban vannak a házasságok; egyre több a válás, de azok közül is csak kevesen boldogok, akik házasságban élnek.

A párkapcsolatok is tele vannak szomorú játszmákkal, megoldatlan és folyton fájó problémákkal, sokan csak a megszokás miatt nem hagyják el a másikat. A párkeresés sem egyszerűbb: rengetegen vannak olyanok, akik már évek óta nem találnak társat maguk mellé, hiába próbálkoznak. 

Vajon mi lehet a megoldás? Miért van az, hogy míg sok házasság kudarccal végződik, vannak olyan kapcsolatok is, amik jól és boldogan működnek hosszú évtizedeken át? Mi lehet a titok, ha van egyáltalán? A jó hír az, hogy szerte a világon számos pszichológus is feltette már ezeket a kérdéseket, nem kevés eredménnyel. Ezen tapasztalatokat, nemzetközi tudást és saját párterápiás munkájának eredményeit pedig Dr. Mihalec Gábor összesítette Gyűrű-kúra című könyvében. A magyar pár- és családterapeuta könnyen érthető, olvasmányos formában ír azokról a témákról, amelyeken -a kutatások szerint- áll vagy bukik a kapcsolat sikeressége. Az egyes fejezetek végén pedig kérdésekkel segíti az adott téma végiggondolását. 

És most lássuk, hogy mi is az a 10 dolog, amiről mindenképpen érdemes beszélnie azoknak, akik hosszú, boldog házasságra vágynak. (A párok mellett ajánlom ezek végiggondolását azoknak is, akik még keresik a társukat, hiszen fontos, új szempontokra világíthat rá a könyv, valamint a jó párkapcsolathoz elengedhetetlen önismeretben is segít.)

  1. A kapcsolat célja

Az első fejezetben megismerhetjük az intimitás-szenvedély-elköteleződés fontosságát, ledönthetünk olyan sztereotípiákat, amelyek gátolják a jó kapcsolat kialakulását (például „ha igazán szeret a társam, akkor mindig kitalálja mire vágyom anélkül, hogy kérnem kéne”), és megtanulhatjuk, hogy hogyan váljunk énből mivé. 

  1. Kommunikáció

A második fejezetben megismerhetjük a kommunikáció alapvető működését, típusait, szintjeit, a kapcsolatunkra való hatását, ezáltal közelebb kerülve ahhoz, hogy hogyan is kell szeretettel kommunikálni egymással. 

  1. Konfliktuskezelés

A harmadik fejezetben a konfliktuskezelés alapjaiba nyerhetünk betekintést, és arról gondolkodhatunk közösen, hogy hogyan lehet jól veszekedni, konfliktusokat megoldani, és megbocsátani. 

  1. Pénzkezelés

Talán nem is gondolnánk, hogy a pénzügyek és a pénzhez való viszony milyen meghatározó a párkapcsolat sikerességének szempontjából. Mihalec Gábor azonban rávilágít erre a fontos témára, és segít eligazodni a házassági pénzügyek ügyes-bajos útvesztőjében. 

  1. Szexualitás

Ebben a fejezetben megismerhetjük a férfi-női szexuális különbségeket, az együttlétek szakaszait, a különböző fogamzásgátlási módszereket és beszélgethetünk a féltékenységről és a hűtlenségről is. A segítő kérdések mentén pedig jobban megismerhetjük saját és párunk szükségleteit.

  1. Gyermekvállalás

A hatodik fejezetben ahhoz kapunk fontos szempontokat, hogy felmérjük, mikor állunk készen a szülővé válásra és eldöntsük azt, hogy hány gyereket vállaljunk. Megismerhetjük, hogy milyen hatással van a házasságra a gyermekvállalás, milyen szülői stílusok vannak, és megtalálhatjuk a közös nevezőt ezek tekintetében.

  1. Szabadidő

A hetedik fejezetben ahhoz kapunk szempontokat, hogy hogyan, mi alapján töltsük együtt szabadidőnket, és hogyan teremtsük meg még sok év után is a közös minőségi időt. 

  1. Családi kapcsolatok

A nyolcadik fejezet rávilágít a minket körülvevő család fontosságára, hisz nemcsak egymással kötünk szövetséget, hanem a párunk családjával is. A fejezet segítséget nyújt nekünk abban, hogy hogyan váljunk meg gyermeki szerepünktől és alkossunk egy új családot párunkkal. 

  1. Szerepek

A kilencedik fejezet a „ki az úr a háznál” izgalmas kérdéskörével foglalkozik, és segít nekünk kialakítani új családi szerepeinket. 

  1. Lelkiség 

Az utolsó fejezetben a házasság spirituális dimenzióiról és a közös értékrend fontosságáról olvashatunk, és a kérdések mentén kapcsolatunk egy újabb aspektusát ismerhetjük meg. 

Nem állítom, hogy a könyv minden részletre kiterjedően beszél az egyes témákról -hiszen mindegyikről szakirodalmak százai íródtak már-, azonban felhívja a figyelmet a jó házasság szempontjából fontos tényezőkre és arra, hogy ezekről bizony beszélgetni kell. Azoknak pedig, akik a könyv elolvasása után kedvük támad még jobban elmélyíteni ismereteiket, szeretettel ajánlom a magyar pár- és családterapeuta előadásait (melyek közül számos elérhető ingyenesen is) és további szakirodalmak elolvasását az egyes témákban. 

Személyes tapasztalatom és véleményem, hogy Mihalec Gábor könyvével kiváló sorvezetőt ad mindazoknak, akik a kapcsolatok viharos világában az egy életen át tartó, kiteljesedett szerelemért tudatosan tenni szeretnének. 

Gergely-Papfalvy Bori Janka

Kép forrása: vasarnap.hu