Számodra mit jelent szeretni? – gondolatok a legszebb szavunkról

Kedves egyedi, csodálatos embertársam! 

Emlékszel még az előző levelemre? Mikor közösen beszélgettünk a párkapcsolatról? Most eljött a következő gondolatoknak az ideje a szeretet témakörében. Számodra mit jelent szeretni? 

  1. Számomra szeretni annyit jelent, mint a másik személyt Isten szemével látni. El tudok vonatkoztatni a saját, önző vágyaimtól és tiszta szívvel tudom azt nézni, hogy mi a legjobb a másik fél számára.
  1. A szeretet nem feltételekhez kötött. Ha úgy mész bele egy kapcsolatba, hogy jó lesz a barátom/barátnőm, ha ebben és ebben megváltozik, akkor milyen szeretetről is beszélünk? Ez egy akkora feltétel, hogy az űrből is látszik. Az embert úgy kell tudni szeretni és elfogadni ahogy gyárilag van. Egyébként meg… rossz a párosítás. Na, de nem arról elmélkedek, hogy ne fejlesszük és finomítsuk az egyes karakterjegyeket, hanem hogy ne akarjuk gyökeresen megváltoztatni a másik személy jellemét és viselkedését, mert a végére mi marad? 
  1. Mindenkinek vannak hibái, ezekről pedig beszélni kell. Leülni, átrágni, mit tudunk tenni? A szeretet nem vak és nem hazug: a problémákat ki kell teríteni az asztalra, mert különben csak úgy mint egy seb, elfertőződnek. 
  1. Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Viszont amikor a másikon való segítés, és támogatás már elvesz belőled és önmagad árnyékává válsz, akkor STOP, állj meg! Nem szabad, hogy teljesen feláldozd önmagad valaki másért, nem erről szól a kapcsolat, nem erre hivatott. Ne legyél Teréz Anya! Igen, mindig van, hogy nehezebb egy-egy időszak, de a nagy kép az legyen, hogy közösen többé váltok. Együtt növekedtek, mint két gyönyörű virág. A szeretet kölcsönös egységesítő erő. 
  1. A szeretet szabadságot ad. Ha szeretsz valakit, akkor el tudod engedni és nem kötöd magadhoz. 
  1. A szeretetnyelveket tanulni kell. Nem egyértelmű, hogy ki hogyan fejezi ki és fogadja a szeretetet, beszélgessetek róla!

Végül pedig -és talán a legfontosabb-  a szeretet nem érzelem, hanem DÖNTÉS.

Szeretettel,

Tóth-Kuthy Betti

A habfürdőzés és a nemet mondás nem önzőség! – avagy gondolatok az önbecsülésről

Kedves egyedi, csodálatos embertársam! 

Elérkeztünk utolsó rövidke levelemhez. Gondolkozzunk most közösen az önbecsülésről. Számodra mit jelent? Vajon miért beszélünk ennyit erről a témáról? Most megosztom Veled, hogy bennem mik fogalmazódtak meg ehhez kapcsolódóan. 

  1. Soha, ismétlem soha ne akarj valaki kedvéért megváltozni, nem szabad csodás tulajdonságaidat elfedni és helyükre teljesen énidegen viselkedést felvenni. Tudod, ha őszintén viselkedünk, felvállalva az értékeinket, akkor a hasonszőrű embereket fogjuk vonzani. Ha egy szerepet veszünk fel, akkor szintén hasonlókat, de azok a szerepünkhöz fognak passzolni… Szeretsz hangosan nevetni, esetleg néha röfögsz is a nagy kacagás közben? Szereted a szóvicceket? Mondd ki őket és nevess. Akiket ezzel elijesztesz, azok egyébként sem lettek volna melléd valók. Az őszinteség egy jó szűrő, hogy a hozzád passzoló embereket megtaláld. 
  1. Belegondoltál már abba, hogy a világon csak egy van belőled? Most picit gondolkozz el ezen. Hihetetlenül csodás nem? Okkal születtél erre a Földre, feladatod pedig az, hogy felkutasd, hogy pontosan miért is. Kalandra fel!
  1. Értékes vagy, alanyi jogon. A gondolataid, véleményed, látásmódod mind a kincseid. Lehet különböznek attól, amiket a nagy többség harsog, de mondd ki őket, ne tartsd őket magadban. A világnak szüksége van a különféle hangokra, legyél bátor!
  1. Ami nem öl meg, az nem mindig erősít meg! Lehet nem öl meg, de ha sérülsz, ha azt érzed, hogy az energiád eltűnik, ha nem épül a lelked és elszürkülsz, akkor állj meg. Vigyázz, mert sokszor cukormázba vagy egy édes molyos mögé bújtatják a kihasználást, tanulj meg nemet mondani.
  1. Imádkozz. Sokat. Barátaidért, családodért, saját magadért, hogy megtaláld azt az utat, amin járni vagy hivatott. Az ima csodákra képes-személyes tapasztalat.
  1. Fogalmazd meg szeretetteljesen, ha valami nem tetszik Neked. A személyes határok nagyon fontosak, ezeket kommunikáld mások felé és állítsd fel őket nyugodt lelkiismerettel. 

Végül pedig, üres pohárból nem tudsz önteni. Szeresd azt, aki Te vagy, tölts magaddal időt. Az embernek szüksége van a minőségi énidőre. Ha ki vagy üresedve és égve, akkor nem fogsz tudni igazán adni egy kapcsolatban (és talán befogadni sem). Önmagadról gondoskodni nem önzőség, hanem befektetés a jövőbe. Úgyhogy vegyél egy jó habfürdőt, kapcsold be a zenét és relaxálj egy jót a gyertyafényben.  

Szeretettel,

Tóth-Kuthy Betti

Kedves egyedi, csodálatos embertársam! 

Ez a levél Neked szól. Neked, aki egyedi, megismételhetetlen lény vagy az Univerzumban. Rövidke életem során néhány gondolat megfogalmazódott bennem az élet különböző területéhez kapcsolódóan. Cikksorozatomban ezeket fogom Veled megosztani, kezdjük azzal a bizonyos párkapcsolattal…Vágjunk is bele!

  1. Az egészséges párkapcsolathoz két egész fél kell. Nem két félből lesz az egész, hanem két egész fog alkotni egy egységet. Ez lesz az az alap, amire lehet építkezni.
  1. Soha, de soha ne menj bele egy kapcsolatba azzal a mentalitással, hogy majd megváltozik a másik fél. Nem fog. Igen, fejlődni tudunk, de ha már a legelején benned vannak a „red flag” -ek, akkor inkább keresgélj máshol. Nem baj ha nem passzoltok, nem jelenti azt, hogy a másik fél rossz ember lenne, csak annyi, hogy rossz a párosítás. 
  1. Húzd meg a határaidat, mi fér bele, mi nem, kommunikálj- a másik fél nem gondolatolvasó! 
  1. A kölcsönös tisztelet, megbecsülés és bizalom egyik legfontosabb építőkövei a párkapcsolatnak. A társad nem a tulajdonod, nem a tartozékod. Engedd lélegezni, ne zárd kalitkába-engedd szárnyalni.
  1. A személyes problémáidat a párkapcsolat nem fogja megoldani. Csak még jobban elmélyednek, mert belép egy másik fél is az életedbe. Habár a lehető legtermészetesebb, hogy mindenki hozza a saját kis batyuját, igyekezz a saját csomagodon már előre dolgozni.
  1. Légy kendőzetlenül őszinte, ne hazudj saját magadnak. Mindig vannak kivételek, (de tényleg!) viszont valószínűleg egy buddhistából nem fogsz keresztényt varázsolni és egy cicababa sem fog túrázó nővé avanzsálódni. Tudom, hogy a kezdeti rózsaszín szemüveges unikornis mezőben a józan gondolkodás egy ismeretlen fogalom. Ezért fontos lehet, hogy csak akkor lépjünk bele a párkapcsolatba, ha már ismerjük egymást valamilyen szinten, így már a kapcsolat előtt láthatod a másik felet egy picivel reálisabban. Persze, mint mindenre, erre is vannak kivételek. Tudd, hogy miket keresel, milyen értékek fontosak számodra, így kevésbé fog magával sodorni egy számodra nem megfelelő folyó csillogó felszíne…
  1. Egy drága barátnőm mondta nekem, hogy ha valakinek nem tűnik fel a hiányod, akkor a jelenléted sem fog számítani. Ha nem keres, nem ír, akkor ki kell mondanunk: nem vagy eléggé fontos számára. Pont. Mert akinek fontos vagy, az akkor is keresni fog, ha zombik jönnek és még a Facebook is megszűnik. 
  1. A kapcsolat elején vakok tudunk lenni. Szemet hunyunk bizonyos dolgok felett, nem akarjuk meglátni azt, ami majd kiszúrja a szemünket-mert így kényelmesebb. Húzhatjuk egymás idejét, de minek? Előbb utóbb az igazság kiderül, lehull az álarc. Azt kell nézni, hogy mi van most, mit tesz most a másik fél és nem azt, hogy miket mond és ígér…Legyél szigorú, a saját szíved védelme érdekében. 
  1. Hallgass a „gut feeling” -re avagy arra a megérzésre, amely nagyon mélyről egy meghatározhatatlan helyről jön, de egy biztos: belső békét és nyugalmat ad, ha hallgatsz rá. Általában igaza van, csak nagyon halk szegény. Bocsánat, néha kissé elvont tudok lenni… 
  1. Madarat tolláról embert barátjáról. Nézd meg, hogy hogyan viselkedik a saját barátai körében, a te barátaid körében, hogyan bánik a pincérekkel, hajléktalanokkal és a szüleivel…

Légy türelemmel (ettől a mondattól személyesen falra tudok mászni, de igaz…)! Arra kérlek,  táncold a saját táncodat, szeresd a saját társaságodat és mikor eljön az ideje a Jóisten megadja a melléd illő táncpartnert. Addig is táncra fel!

Szeretettel,

Tóth-Kuthy Betti

Egyetemistából – dolgozó nő, avagy felkészülni, életszakaszt váltunk!

Sokszor azt gondolnánk, hogy ha legyőzünk egy előttünk álló kihívást, utána minden könnyebb lesz. De, igazából semmi sem lesz könnyebb, csak más!

Nekem diploma után belecsöppeni a dolgos mindennapokba egy abszolút új élményt jelentett. Főleg, hogy a klasszikus, kötött 8 órás munkaidőben tevékenykedek hétfőtől péntekig.

Rögtön ide be kell kapcsolnom, hogy bár sokszor elhangzik olyasmi, hogy „jajj, túlgondoljátok ezt a pályaválasztást” meg nem kell rágörcsölni, de azért… Egy végigdolgozott hét után, két nap pihenést követően (ami csak néha pihentető) tényleg szeretned kell azt, amit csinálsz, hogy hétfőn kedved legyen megjelenni a munkahelyed bejáratánál.

Nagyon jó érzés, hogy végre a választott szakmámban dolgozhatok, de ettől számomra is meglepő módon felborult a prioritások sorrendje. Valahogy úgy képzeltem el, hogy majd dolgozni kezdek, és minden más megy tovább a maga medrében… Hááááttt…. neeeem. A nyolcórás munka fárasztó. Ezzel számolni kell. Még akkor is, ha világéletedben egy super(wo)man voltál, szinte mindig mindent megoldottál, egyszerre tíz dologgal balanszíroztál, és közben Te magad voltál a Lelki Béke.

Most ez azért más lesz. Egy különleges életszakasz az, amikor elkezdünk a hivatásunkban dolgozni. Ugyanakkor, tudnunk kell a határainkat ebben az időszakban is. Például, tudnunk kell kommunikálni a külvilág felé, hogy most az életünk kicsit megváltozott, más terhelés alatt vagyunk, mint eddig. Ez normális, bele lehet edződni, de el kell fogadni, hogy nem tudunk mindent ugyanúgy folytatni, hiába szeretnénk. Meg kell tanulni, szomorú vagy sem, priorizálni, hogy mire szánjuk  a szabadidőnket, és mire a kincset érő hétvégéket, hogy tényleg ne mi kerüljünk a sorrend végére.

Azt mondják, a munkának jellemformáló ereje van, és némi idő eltelte után, ennek igazat kell adjak. Sokkal felelősségteljesebbé tud tenni, ezáltal pedig érettebbé, hogy van valami, amit rád bíztak, és azt a lehető legjobb tudásod szerint teljesítened kell. A teljesítményeddel befolyásolhatod mások munkáját, esetemben pedig, mások egészségét és jóllétét. Ez az újfajta szemszög felnőtt gondolkodásmódot igényel, de miután helyt állsz, nagyon jól építi az önbizalmadat, sőt, az önbecsülésed is, hogy képes vagy rá.

És hogy mit adhat még ezek mellé a munka világa?

Talán azt az érzést, hogy egy hétvége után is örömmel tudunk várni egy hétfőt.

Hornisch Aliz

Lépéskényszer – 5 tipp, hogy könnyebben mozdulj

Csak a változás állandó – szól az ókori bölcsesség. A változáshoz való hozzáállásunk azonban már igen eltérő lehet. Ti hogyan hoztok meg fontos döntéseket? 

Sok esetben rajtunk kívülálló okok miatt találjuk magunkat egy teljesen új helyzetben, máskor viszont nekünk kell lépnünk saját előrehaladásunk érdekében. A változás nem lehet mindig pozitív, de az életünk része, így meg kell tanulnunk alkalmazkodni hozzá. Hiszen, nem véletlen születtek meg az olyan frázisok, mint „Aki lemarad, az kimarad”; „A sikerért meg kell dolgozni”; „Ami könnyen jött, könnyen is megy”, „Fájdalom nélkül nincs fejlődés”; „Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni”; vagy A tanú klasszikusa: „Az élet nem habostorta”. 

Lássuk mi az, ami a (tanulságos) klisék mögött rejlik!

1.Nem véletlen, hogy így alakult

Amikor szó szerint kitör a frász és megoldhatatlannak látsz egy helyzetet, a legnehezebb, de egyben leghasznosabb dolog: elcsendesedni. Nekem például a kritikus pillanatra van egy igém: „Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak.” (Ézsaiás 41:10). Ha hiszed, ha nem, valaki vigyáz rád és figyelemmel követi a lépéseidet. Nevezheted sorsnak, égieknek, valami megmagyarázhatatlannak, de véletlenek nincsenek.

2.Nem vagy egyedül

Második lépésként: beszéld ki magadból! Én például rögtön telefonálok, mert tudom jól, hogy hirtelen reagálok, és muszáj ventillálnom. Nyilván ez csupán pillanatnyi megkönnyebbülés, de már az is segít a továbbiakban, ha tisztában vagy vele: vannak emberek, akik a legnehezebb pillanatokban is melletted lesznek.  

3.Nem szerethet mindenki

Óriási önámítás, ha azt hiszed, mindenki kedvel, csak mert te kedves vagy. Saját bőrünkön, sokszor nagyon fájdalmasan tapasztaljuk meg a féltékenységet, irigységet, gonoszságot és igazságtalanságot. Ezeket az élményeket meg kell tanulnunk kezelni és helyre tenni magunkban. Ne hagyd, hogy valaki elbizonytalanítson az értékeidben és az elveidben! Elsőre talán érthetetlen, de később kitisztul a kép: emberek okkal lépnek be, vagy éppen kerülnek ki az életünkből. 

4.Ne ragadj be(le)! – A sebtapasz elv

Egyszer egy számomra nagyon kedves ember azt mondta, hogy a döntésképtelenségem abból fakad, hogy félek a fájdalomtól, ezért túl sokáig agyalok. Ez teljesen logikátlan persze, hiszen így csak még tovább húzom a szembesülést, de a folyamatot nem úszom meg. Íme hát egy jó tanács: minél hamarabb tépd le azt a sebtapaszt, különben sokkal nehezebben jön le rólad!

5.Utánkövetés – mit tanultál a helyzetből?

Minden vita, szakítás, elengedés, de ugyanígy minden örömteli változás megdolgoztatja a lelkünket. Nem szabad kudarcként megélnünk valamit, ami a fejlődésünkhöz járult hozzá. A tanulságokat viszont le kell vonnunk, hogy a ránk váró jövőbeli helyzetekben még jobbak legyünk. 

Végül pedig egy klisémentes Szabó Magda a mindennapokra: 

Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”

Szabó Magda

C’est la vie c’est comme ça!

Demeter Anna

Nyaralás a gyerekkel – Meg ahogy azt elképzeled…

Tavaly nyáron utaztunk el először  a kisfiúnkkal nyaralni belföldön. Már előre elképzeltem az idilli, boldog családi képet, amit kitehetünk az instagramra és a facebookra, amelyről sugárzik, hogy milyen tökéletes időtöltésben volt részünk. Nos, az idilli kép feltöltése elmaradt, mert a nyaralás sem egészen úgy sikerült, ahogyan azt először elképzeltem.

Amíg az embernek nincs gyereke, addig egészen más képe van arról, hogy mit jelent pihenni és kikapcsolódni. Nekem nyaralás korábban a pihenést jelentette, amikor sokáig alszol, ott és azt eszel, amit csak megkívánsz, oda mész, olyan programra, amihez éppen kedved van. Lazítás képpen olvasol egy jó könyvet, sportolsz vagy iszogatsz egy kicsit a barátokkal. És amikor hazaérsz, teljesen új emberként, kisimultan mehetsz vissza a szürke hétköznapokba.

Azt gontoltam, hogy ez gyerekkel is kivitelezhető, maximum annyi különbséggel, hogy több időt kell tölteni a gyermekmedencében és homokozni is kell a vízparton, meg persze eggyel több fagyit kell venni…

A valóságban a gyerek sose azt akarta csinálni, amit mi elterveztünk. A strandolás abból állt, hogy futottam utána a parton, mert össze-vissza rohangált, kimentettem életveszélyes magasságokból, ahová egy pillanat alatt felkapaszkodott, és persze szedegettem ki a szájából a homokot, amit gyors mozdulatokkal a szájába tömött. Ezenkívül egyetlen étkezést se sikerült nyugodtan elfogyasztani, mert arra figyeltem, hogy nehogy összetörjön valamit, ne feszüljön be, amíg várakoznia kell, ne hangoskodjon vagy sírjon másokat zavarva. Ciki vagy nem ciki, de bevallom, először csak arra koncentráltam, hogy a helyen, ahova megyünk, legyen gyerekmenü, amit ő is meg tud enni. És a hosszú, reggeli lustálkodások vágyott képét már szóba sem hozom… 

Akkor nem jutott eszembe, hogy ez a megközelítés alapjaiban hibás. Ugyanis az elsődleges kérdés, egy nyaralás összeállításakor, hogy VALÓJÁBAN kinek csinálunk programot. Ha egy alapvetően felnőtt nyaralást címkézünk fel gyerekbarát időtöltésként csak azért, mert van benne egy-két kicsik számára is élvezhető momentum, nem csodálkozhatunk, ha ők ezt nem fogják élvezni. Ha abból áll a nyaralás, hogy aggódunk a gyermekünk épsége és illendő viselkedése miatt, akkor be kell ismernünk, hogy alapvetően nem gyerekbarát programot állítottunk össze!

Ugyanis a valódi gyerekbarát családi nyaralás olyan, ahol a gyermek úgy érezheti jól magát, hogy mi felnőttek közben nem purcanunk ki. Szülőnek lenni ígyis-úgyis felelősség és állandó éberséget követel, de azért megvan a módja annak, hogy ne teljesen kifacsarva jöjjünk vissza egy akár nem is olyan olcsó kikapcsolódásról.

Néhány jótanács a megvalósításhoz

Az egész ott kezdődik, hogy megfordítjuk a tervezés perspektíváját és végiggondoljuk, hogy a gyerekünk mit bír ki és mit élvez. Ez alapján néhány példa:

1. Csökkentsd le az utazási és várakozási időket!

Már sok idegeskedést megspórolsz, ha közelebbi uticélt választasz és nem kell az „utazó hisztitől” tartanod mert a gyerek efáradt, melege van, már nincs kedve a kisülésben ülni stb… Ha mindenképpen messzi uticélt választasz, vállald be az éjszakai utazást, amikor a gyerek amúgy is alszik.

2. Egy kis időre engedd el az éttermeket!

Persze, biztos van olyan gyerek, aki születésétől kezdve angyalian viselkedik társaságban, kulturáltan eszik és nem feszül be semmin, de ha nálatok sem így van, javaslom ennek a megelőzését. Ne vigyük a gyereket olyan helyre, ahol sokat kell várakoznia és ahol azon kell aggódnunk, hogy hogyan eszik és viselkedik, esetleg attól tartunk, hogy összetör valamit. Nem beszélve arról a lehetőségről, hogy feleslegesen fizetjük ki a gyerekmenüt, mert valamilyen okból nem eszi meg, amit rendeltünk neki.

3. Figyelj oda másokra!

Lehet, hogy téged nem zavar, ha a gyereked sír, hisztizik, tombol valamiért. De fogadd el, hogy mást igen. Lehet hogy a melletted ülő pár az étteremben, pont végre kettesben, a gyerekeiktől távol tud egy kis időt eltölteni. Vagy valaki a munkahelyi mókuskerékből egy kis nyugalomra vágyva utazott el ebbe a hotelbe és csöndet szeretne reggel hétkor, amikor a te gyereked, már javában fennt van. 

4. Gondolj magadra is!

Ha a nyaralás nagy része abból áll, hogy aggódsz vagy őrségben vagy, akkor kipurcanva mész haza. Így az a tanácsom, hogy ha gyerekkel indulsz el „pihenni” próbálj meg olyan helyre menni, ahol biztonságban, nagy mozgástere van. Ha a gyereket folyton korlátoznod és fegyelmezned kell, akkor az sem neki, sem neked nem örömteli kikapcsolódás. Olyan helyet válassz, ahol nem kell a gyereked viselkedése miatt nyugtalankodnod. Ahol eleve nem, vagy kevésbé kerülhettek kellemetlen helyzetekbe.

Szülőként tehát át kell értelmeznünk a klasszkus nyaralás fogalmát.

Inkább közös élményszerzésként tudnám megfogalmazni.

Ha valódi gyerekbarát nyaralást akarsz összeállítani, akkor olyan programok kerüljenek a fókuszba, ahol minél kevésbé kell a gyereket fegyelmezni, ahol valódi mozgástere van, ahol lehetősége van bátran, biztonságban új dolgokat felfedezni. (És mindeközben mi is nyugodtan pihenhetünk, elég ha szemmel tartjuk a gyerekünket, nem kell aggodalmaskodva utána rohangálni vagy korlátozni)

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mondjunk le minden nekünk kedves programról, hiszen a gyereknek is meg kell tanulnia hozzánk alkalmazkodni. Inkább azt javaslom, hogy az alapvető légkör legyen hozzá és az életkorához illő.

Idén, már ezen szempontok mentén állítottuk össze a nyaralásainkat és lehet, hogy sokkal egyszerűbb, a régi szememmel már-már unalmas dolgokat csináltunk, de az biztos, hogy kiegyensúlyozottan és kipihetnek jöttünk vissza Budapestre, csupa jó élménnyel szívünkben.

Győriványi Flóra

Elutasítás, csalódás, kudarc

Nekem ne mondd, hogy majd elmúlik!”

Azt hiszem nem vagyok egyedül az elutasítás megsemmisítő érzésével. Mikor bevágják az arcodba az ajtót, kapsz egy hatalmas nem-et (esetleg többet) és csak állsz leforrázva, magad elé meredve és a világ bolondjának érzed magad. Újabb ajtó csukódott be a lehetőségek országában… De vajon mikor nyílik a következő?

Megmondom őszintén, hogy mikor kudarcot élek át és valaki azzal jön, hogy „jaj, minden jobb lesz”, „okkal történt” akkor legbelül feltámad bennem egy gonosz kisgyerek, aki legszívesebben betapasztaná a száját a jóakarónak-még ha igaza is van. Ilyenkor az érzelmek túl erősek, a józan ész szavára pedig magasról fütyülünk. Na de akkor mégis mit lehet tenni?

Jobb kint, mint bent!

Szóval… Ha elutasítottak, kudarcot éltél át: éld meg az érzelmet. Sírj, dühöngj (jó itt most nem arra biztatlak, hogy égesd le a házát bosszúból…), éld meg, soha ne zárd palackba. A palackba zárt érzelem nagyon gonosz dolog ám. Mert egyre csak növekszik és egyszer csak bumm, szétrobbantja börtönét és hatalmas erővel söpör végig. A bezártság alatt pedig folyamatosan feszültséget, stresszt és akár testi tüneteket is okozhat. 

Hol van a fókusz?

Kijött, aminek ki kellett jönnie. Ne szépítgesd, éld meg, érezd-ne zárd el. 

Hidd el tudom, hogy mennyire  nehéz egy-egy kudarc és csalódás. Tu-dom. Rettentő nehéz nem személyesen venni, vagy nem azt érezni, hogy alkalmatlan és béna vagy. Hívőként, nem hívőként talán a következő gondolatok segíthetnek:

1. A kudarc Isten védelme és átirányítása 

Nem győzöm mondani, hogy az Istennek terve van számodra. Most ezt nem a csöpögős, angyali tekintettel mondom, hanem szigorúan, szótagolva és szenvedéllyel! Nem csak úgy véletlen kerültél erre a Földre, nem! Küldetésed van, amit be kell teljesítened. Nem predesztinációról beszélek. Hiszen habár az Istennek terve van számodra, szabad akaratodból eredően erre mondhatsz nemet is, más utat választhatsz. De azért elég király nem? Hogy téged nem csak úgy „leteremtett” (hahaha) a Földre hanem adott egy küldetést, amit a szívedbe írt. A kérdés csak az, hogy vele sétálsz vagy nélküle? Nem kaptál meg egy állást? Nem volt második randevú, esetleg első sem? Nem vettek fel a suliba? Mondok én neked valamit! Simán lehet, hogy egy olyan ajtó csukódott, be előtted -vagy ki sem nyílt-, aminél a Jóisten egy sokkal jobbat szán neked. Ez az ajtó sokkal jobban illeszkedik az Ő tervébe számodra és ezen belépve sokkal boldogabb leszel-csak ezt most még nem látod. Hidd el, a Jóisten nem hibázik-látja, hogy mi neked a legjobb, ami nem biztos, hogy a legkönnyebb út, de a legjobb!

2. Nézz vissza!

Mikor visszanézek a múltra mindig úgy volt jó, ahogy történt. A két kezemet összeteszem, hogy nem úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna. Csak akkor, abban a nehéz, érzelemmel teli pillanatban vak voltam és elborított a düh, hogy miért?! Miért nem lehet úgy, ahogy én akarom?! A Jóisten megvédett saját magamtól. Az adott pillanatban egy érzelem rettentő erős lehet egy buborékként vehet körül és tényleg azt érzed, hogy ez a valóság és másképp nem lehet. „Ő álmaim férfija, ez álmaim munkája, iskolája.” Ott és akkor a szubjektív valóság az, hogy amit érzel az örökké úgy lesz. Pedig tudod mi a helyzet? Az érzelmek rendkívüli gyorsasággal tudnak változni. Ma még így érzel, de simán lehet, hogy holnap teljesen máshogy fogsz. Ezért, mikor egy-egy hullám átcsap a fejed felett, akkor gondolj arra, hogy ez csak pillanatnyi és el fog múlni. Jézus pedig ott áll melletted, ráteszi a válladra a kezét, tudja, hogy merre kell menned és melyik ajtót nyissa ki számodra. 

Hidd el tudom és megértelek, hogy az elutasítás és a kudarc iszonyatosan fáj. Abban a pillanatban azt érzi az ember, hogy vége a világnak és megsemmisült. Nem akarom cukormázba bevonni és bagatellizálni. De minden egyes kudarc során nézz vissza arra, amikor a Jóisten másik útra terelt és jobban jártál…ebbe kapaszkodj. Akkor sem hiába zárta be az ajtót, most sem. Ő tudja, hogy mit csinál. Látja előre a dolgokat, látja, hogy mi lenne számodra a legjobb-még ha ez a legnehezebb és legszűkebb út is. Bízz abban, hogy nem tud mást csinálni csak szeretni. Célja azonban nem az, hogy mindig jól érezd magad, hanem hogy spirituálisan fejlődj és eljuss az üdvösségre. A kihívások nélküli élet pedig nem biztos, hogy ezt a lelki fejlődésedet szolgálná. Szóval gondolj úgy a becsukódott ajtókra, hogy a Jóisten megvédett téged egy hatalmas baklövéstől, mert szeret és gondoskodik rólad:

„Nektek minden szál hajatokat számontartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” /Máté 10:30-31/

Tóth-Kuthy Betti

“Fel kell nőni, de nincs hozzá kedvem” -avagy gondolatok és ötletek kapunyitó fiataloknak

“Fel kell nőni, de nincs hozzá kedvem.” -ez a mondat hagyta el egyik barátnőm száját legutóbbi beszélgetésünkkor. És én azóta ezen gondolkodom, ugyanis mostanában bennem is hasonló gondolatok vannak. Érzem a felnőtt élet felelősségének súlyát, azt, hogy a most meghozott döntéseim a családom jólétére, gyermekeim életére lesznek hatással. Érzem, hogy haladnom kell előre, tenni a dolgomat, és jól beosztani az időmet, hogy lehetőleg minden is beleférjen. Néha azt kívánom, bárcsak egy kicsit visszatekerhetném az időt és lehetnék az a tinédzser, akinek a holnapi matekdolgozatra való felkészülés a legfontosabb feladata. De az élet márcsak olyan, hogy megy előre -akár tetszik nekünk, akár nem. A kérdés csak az, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez a haladáshoz; beleroppanunk-e abba a számtalan kihívásba, amivel a felnőtt élet elkezdésekor találkozunk vagy sikerül kiegyensúlyozottan és eredményesen megélnünk ezt az időszakot?

Ahhoz, hogy életünk ezen periódusából a lehető legtöbbet tudjuk kihozni, jó, ha tudjuk, hogy mi is pontosan az, amin keresztülmegyünk. Ebben segíthet nekünk Alexandra Robbins és Abby Willmers 2001-es könyve, amelyet a kapunyitási krízis jelenségéről írnak “Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your 20s” címmel. Kapunyitási krízis alatt azt a szorongást és döntésképtelenséget értjük, amely főként a húszas éveikben járó értelmiségi fiatalokra jellemző (Robbins A. & Wilner, A., 2001), de megjelenhet már késő kamaszkorban és eltarthat akár a harmincas évek közepéig. Okozhatja ezt a krízist az, hogy fiatal felnőttként külső vagy belső elvárásoktól vezérelve döntenünk kell a szakmánkról, karrierünkről, továbbá a lakhatási, párválasztási, családalapítási kérdések is egyre fontosabbá, sürgetőbbé válnak. A kapunyitási krízis jelenségébe egyaránt beletartozik az a fajta aggodalom, amelyet a fontos döntések meghozatala előtt érzünk, valamint az a szorongás, amelyet az okoz, hogy sokszor a döntéseink következtében kialakuló realitás nem találkozik vágyainkkal, elképzelt jövőképünkkel. Ez az életszakasz azért is nehéz, mert a hirtelen ránkszakadt felelősségtől, és a döntések miatti szorongástól könnyen megkérdőjelezhetjük képességeinket, céljainkat és önmagunkat is. 

Az első dolog, amit tudatosíthatunk magunkban, az az, hogy a folyamat, ami bennünk végbemegy teljesen természetes. Erikson óta tudjuk, hogy életünk során időről időre normatív kríziseket élünk meg, azaz a személyiségfejlődésünk folyamatában vannak sorsdöntő pontok, szakaszok, amelyek sérülékennyé tesznek bennünket, és amelyekben nagy lehetőségek is rejlenek. Ilyen normatív krízist élünk meg például mikor iskolába megyünk, vagy kamaszok leszünk, és akkor is, amikor felnőtt életünket elkezdjük, azaz a kapunyitási szakaszba lépünk. (Révész, Gy., 2007) Önmagában az a tudat, hogy amin keresztülmegyünk természetes, és sokan átélik ugyanezt, megnyugtató lehet.

Emellett fontos az, hogy az ilyen nehezebb életszakaszokban tudjunk kihez fordulni. Beszéljünk barátainkkal, testvéreinkkel arról, milyen érzések vannak bennünk. Kortársainkkal közösen gondolkodhatunk arról, hogyan érdemes megküzdeni a kapunyitási nehézségekkel. Szüleinkhez is fordulhatunk, akik ugyan más környezetben voltak fiatalok, de élettapasztalatuk révén bizonyosan tudnak nekünk új szempontokat, tanácsokat adni. Felkereshetünk olyan egy- vagy többalkalmas műhelyfoglalkozásokat is, ahol kifejezetten az életkezdéssel kapcsolatos önismereti kérdésekkel dolgoznak a résztvevők. Fontos azonban, hogyha úgy érezzük, akkora a baj, hogy szeretteink oldalán önerőből nem tudunk kilábalni belőle, merjünk szakemberhez fordulni! 

Véleményem szerint sok kapunyitási krízist megélő fiatalnak az okozza a valódi nehézséget, hogy nem tudja hányadán is áll. “Baj, hogy nem találtam még meg a párom? Mikor lesz gyerekem? Mikor lenne jó elköltözni otthonról? Hol tartok a karrieremben? Hol tartok a tanulmányaimban? Anyagilag milyen szinten vagyok önálló? Hányadán is állok én a felnőtté válással? És végső soron, tartok-e ott, ahol tartanom kéne?” -ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikázhatnak a fejükben. Én úgy gondolom, hogy ezen kérdésekkel kapcsolatban az segíthet, hogyha a fiatal időről időre megfogalmazza személyes küldetését, céljait, értékeit és ezek mentén kialakít egy tervet a jövőre vonatkozóan, amit aztán “csak” követnie kell. Persze, érdemes ezt a tervet úgy megfogalmazni, hogy az valóban teljesíthető legyen. Mindig éppen csak akkorát kelljen benne ugrani, amibe még nem roppanunk bele, de már előrevisz, közelebb a vágyainkhoz. És az is fontos, hogy tudjunk újratervezni, módosítani, hogyha szükséges. E tervbe jó, hogyha beavatunk egy-két hozzánk közel álló személyt, aki segít minket a megvalósításban, és abban, hogy tervünk reális maradjon.

…Szóval, fel akarunk, én is fel akarok nőni, felelősségteljes  felnőtté szeretnék válni, de néha nagyon nincs hozzá kedvem. Mert piszok nehéz ez a felnőttség, és persze nagyon ijesztő is. Tele van kalanddal, kihívással, örlődéssel, kétségekkel, és bizalommal. Bizalommal arra nézve, hogy minden most befektetett munka meghozza gyümölcsét előbb-utóbb. És bizalommal arra nézve is, hogy egyre inkább tudok olyan felnőtt lenni, aki bármikor tud gyermek lenni; felszabadultan, könnyű szívvel mókázni és nevetni. És akárhányszor csak elesik, válrándítva felállni és továbbmenni. 

Hát, ilyen felnőtt szeretnék én lenni.  

Papfalvy Bori Janka

Közhelyek nyomában – Az a bizonyos Komfortzóna…

Gondolom a füleden jön már ki, hogy az élet a Komfortzónán túl kezdődik, merj élni és ami nem öl meg az megerősít, blablabla. Totál közhelyek. De abba belegondoltál, hogy mitől válik egy kijelentés azzá? Talán, mert nagyon is az igazságot hordozza? Valahogy közhellyé vált… 

Cikkünkben bemerészkedünk a Komfortzónába és néhány tippet hozok Nektek, hogy hogyan tudsz belőle kitörni. Nekem, az örök halogatónak és néha a lustaság koronázatlan királynőjének beváltak. Ugye így már hiteles?

Mi is az a komfortzóna?

Üdv a Komfortzónában, ahol eddig még semmi nagy dolog nem született.  Szürkeség, petyhüdt állapot, állóvíz. Én ezekre a szavakra asszociálok. Lehet, hogy egy kényelmes közeget jelent: chill és Netflix, „ejj ráérünk arra még”. Lehet, hogy kielégíti a pillanatnyi kényelemre irányuló vágyadat, de, hogy személyes fejlődéshez nem vezet az olyan biztos, mint, hogy én nő vagyok (és ebben nagyon biztos vagyok 

Mi vár rád, ha elhagyod a ZÓNÁT?

Kihívások, kalandok, új emberek, élmények. Sírás, „bakker ezt elszúrtam”, kétségbeesés, újraépítkezés, erősebbé válás-az élet kiszámíthatóan bizonytalan lüktető gyönyörűsége. Nem szeretnék üresen az éterbe ősi bölcsességeket puffogtatni személyes vonulat nélkül, ezért megosztok Veled néhány személyes történetet. Röviden, tömören csak, hogy lásd mire is gondolok. Szituációk és gondolatfoszlányok következnek, amelyek ismerősek lehetnek Neked is:

Gimi, tizenegyedik osztály, ösztöndíj lehetőség Amerikába: Kimenjek, ne menjek? Hogy fogok beilleszkedni? Nem ismerek senkit…Nincs amerikai kiejtésem, be fogok sülni, cikizni fognak. Hékás stop! Kaland, lehetőség, kihívás, új barátok és élmények-bátorság kicsilány! Így történt, hogy egy évet Amerikában töltöttem gimnáziumban. Ijesztő volt? Igen. Megérte? Hogy a viharba ne? Féltem? Igen. Figyelj, mert a félelem egy hazug dolog, elbizonytalanít saját kompetenciáidban és távol tart attól, amire hívva vagy. Ne hallgass rá.

Érzelmek: Elmondjam Neki mit érzek? Jajj ne, annyira ciki. Mi van, ha nemet mond? Bánni fogom, hogy nem kérdeztem meg? Igen…Ott lesz a fejemben, hogy „Mi lett volna, ha…?” –Megkérdeztem, nemet mondtak. Fájt? Fájt. Örülök? Igen, mert tovább tudtam menni, hogy megtaláljam az utamat és bátornak éreztem magam. Visszanézve pedig hálát adok, hogy nem úgy történt, ahogy én anno szerettem volna. A legmélyebb hála van bennem. Féltem? Féltem. Megérte? Abszolúte. Az igazság visz előre, hiszen felszabadít. 

Egyetem, egy külföldi előadóval való interjú vezetése: Jajj, nincsen tapasztalatom. Mi van, ha nem ejtem ki szépen a szavakat és nem ért meg? És ha elmegy az internet? Tuti összeakad a nyelvem…Stop! Beszélhetsz angolul, utána büszke lehetsz magadra, hogy megcsináltad. Annyira izgultam, hogy vegetatív tüneteim voltak és gondolkoztam azon, hogy hirtelen lebetegszek és nem tudok menni…De aztán elgondolkoztam, hogy ez egy szimpla menekülés lenne és nem fejlődnék. Kicsit szigorúan megdorgáltam magam, hogy Betti, nem adod fel, nem futamodsz meg. Akkor leszel több, ha bátor vagy és nem a félelem szabja meg a döntéseidet. Elképzeltem, hogy milyen büszke leszek, amint megcsinálom. Így tettem. Vizualizáltam. Büszke voltam? Igen. Féltem? Iszonyatosan…Megcsináltam? Megcsináltam. 

Mit tudsz tenni?

Ott vagy egy ijesztő helyzetben. Remeg a lábad, izzadsz, kiszáradt a szád. Egy szobanövénynek érzed magad, zéró intellektussal és még mosolyogni sem tudsz, mert remeg a szád sarka. Ideges vagy. Esetleg a könnyeiddel küszködsz és átkozod a Sorsot, hogy ebben a szituációban vagy. Miért én? -teszed fel magadnak a kérdést. Megtegyem? Ne tegyem meg? Esetleg fussak el? Jajj, megy a buszom…én arra biztatlak, hogy állj bele a szituációba, nevess a félelem képébe és mondd, hogy azért is megcsinálom, mert meg tudom! 

Ha egy ijesztő helyzetben vagyok, azt szoktam csinálni (vagyis igyekszem, mert van, hogy elbukok…), hogy kilépek az áldozat szerepből és átpattanok a cselekvő székébe. Így a dolgok nem „történnek” velem, hanem én alakítom őket a hozzáállásommal. Én szeretnék lenni a saját életem főszereplője. Hiszek abban, hogy minden nehéz helyzetben meg lehet találni a jót. Most ezt nem egy nyáltól csöpögő mondatnak szánom, de sokszor egy-egy szituáció kimenetele a saját hozzáállásunkon múlik. A hozzáállásod a fegyvered.

Milyen gondolatokat szoktam előhívni egy-egy ijesztő helyzetben?

  • A félelem hazudik, nehogy a félelem állítson meg. Nem fog visszatartani!
  • Ha ezt megcsinálom nagyon büszke leszek magamra!
  • Megcsinálom, legalább nem lesz bennem később a ’mi lett volna, ha…’ gondolat.
  • Ne a jelen félelme szabja meg a jövőmet. Ne menekülj…
  • Hagyd abba a siránkozást és túlgondolást. Vágj bele, maximum elbuksz, de legalább mozgásban vagy.
  • Vagy sikerül, vagy tanulok belőle. Hajrá kicsilány, csináld!”
  • Nem vagyok egyedül. Vannak talentumaim, a Jóisten pedig segít. Felelősségem van, hogy az adottságaimat kamatoztassam, mert egy nap számon fogják kérni, hogy mire használtam őket.
  • Kikötőben álló hajóval a Jóisten sem tud mit kezdeni.
  • Oka van, hogy itt van előttem a lehetőség. Szalasszam el? Nem.

Egy életed van. Kérlek ne hagyd elúszni… Kaptál tálentumokat, ne a félelem legyen az, ami visszatart Téged abban, hogy azt cselekedd, amire hívva vagy. A félelem és a bizonytalanság mindig ott lesznek benned, viszont a képükbe kell nevetni és rájuk kell szólni, hogy menjetek a francba és próbálkozni kell. Mindig, amíg csak élsz és lélegzel. El fogod szúrni? El. Baj ez? Nem! Legalább rájössz, hogy újra kell tervezni, de legalább nem egy kikötőben álló ladik vagy, hanem a nyílt tengeren cirkáló vitorlás. Legyél mozgásban, bukj el, csalódj, sírj, dühöngj, de soha ne legyél állóvíz, keress és kutass. Lehet, hogy nem sikerül, de mi van, ha…igen?  Hív valami, egy belső hang? Nem véletlen. Oka van, legyél bátor, imádkozz, és vágj bele-minden benned van, ami a sikerhez kell. A félelem pedig egy jó jel, hogy végre elhagytad a kényelem birodalmát és a lakcímkártyádon nem az fog állni többé, hogy Komfortzóna.

Tóth-Kuthy Betti

Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf