Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf

Otthon edzés – youtube tippek

Edzenétek valamit otthon, de nincs konkrét ötlet, így az elhatározást is elvetitek? Netán a meglévő edzések mellé vagy helyett választanátok valami mást? Közeleg a beach body időszak, de még semmit se tettél érte? Hoztam nektek általam kedvelt Youtube videócsatorna ötleteket, amiket érdemes lehet kipróbálnotok, ha egy jó edzésre vágytok.

POPSUGAR Fitness

Hip-Hop, nyújtások, súlyzós edzések mellett található a videók között kickbox, hastánc, Victoria’s Secret modellek edzése és még sok különlegesség. A változatossága miatt, ha csak egy csatornát lehetne ajánlanom, ez lenne az. Innen szerintem mindenki talál a maga számára megfelelő edzésformát, aki pedig kifejezetten a változatosságot szereti, annak ez az oldal egy kincsesbánya.

Kyra Pro

Zseniális ötlet, mintha csak egy álmom vált volna valóra, ugyanis Kyra rengeteg musical tematikájú edzést készít. Így már nem csak kornyikálni lehet az összes kedvencünket, hanem mozogni is rájuk, ennek köszönhetően pedig olyan, mintha mi is a filmben szerepelnénk. A musical filmek mellett sok más különleges tematika is fellelhető ezen a csatornán. Érdemes megnéznetek és kipróbálnotok, biztos vagyok benne, hogy sok kedvenc filmetekkel találjátok ti is szembe magatok.

Pamela Reif

Pamela segítségével remekül lehet a különböző testrészeinkre edzeni. Ha éppen csak egy területet szeretnél formálni, akkor külön-külön választhatsz ezekhez videót tőle. Vannak egész testet átmozgató edzései is. A videók általában 10-15 percesek, az alatta szóló zenék olyan jók, hogy könnyebb kibírni a feladatokat. Nagyon szeretem benne, hogy többnyire úgy zajlik az edzés, hogy 30 másodperces gyakorlatok követik egymást. Ez nálam a ’kellően elfáradok az adott fél perc alatt, de kitartok végig, mert látom, hogy milyen kevés van hátra’ kategóriába tartozik. Ezen kívül a lány alakja is motiváló hatással bír.

MadFit

Ezen a csatornán Pameláéhoz hasonló videók találhatók. Érdemes a változatosság kedvéért vegyesen nézni őket. Összességében itt picit hosszabbak az edzések, és saját meglátásom szerint valamelyest nehezebbek is, ami persze megerősíti az embert. Büszkeség elvégezni innen egymás után több feladatot, de már egyet is.

Lilly Sabri

Az előző két hölgy csatornájához hasonló koncepciót és edzésformát találhatunk Lillynél. Rendkívül szimpatikus nő, igazán átmozgató edzéseket készít, minden testrészünkre választhatunk videót, hosszúság és intenzitás alapján is vegyesen válogathatunk. Aki pedig szereti az állatkákat, annak plusz motiváló indok, hogy legtöbbször láthatjuk a képernyőn Lilly cuki kiskutyáját is.

FITSEVENELEVEN

Vegyes edzésformák találhatók a csatornán, 20-30 percesek a videók. Ezek közül Tanju táncos (zumba) óráit próbáltam ki eddig, nagyon szeretem, jó a hangulat, jók a zenék, élvezetes az edzés, táncolva fel se tűnik, hogy mennyi idő telt el. Mindig elképzelem, hogy egy szórakozóhelyen vagyok végre, és innen könnyen lehet alkalmazni majd lépéseket a bulikon.

Kukuwa Fitness

Igazi ínyencségek találhatók ezen a csatornán – hatalmas, magával ragadó energia, sok új mozgásforma, nem a megszokott aláfestő zene, színes ruhák, vidámság. Ha szeretnétek Afrikába repülni és a Kukuwa Fitness mozgásformáját megismerni, akkor látogassatok el a csatornára. Szerintem hatalmas kaland, én mindig vigyorgok közben, és arra az időre afrikai hölgynek érzem magam.

Anderson Moore Dance

Társastánc alapok mindenki számára. Annyira örülök, hogy van egy ilyen felület is, ahol megtanulhatók rengeteg csodás társastánc alaplépései. Én személy szerint odavagyok a műfajért, mindenkit hatalmas lelkesedéssel bíztatok, hogy kóstoljon bele ebbe a világba. Nagyon jól jöhet esküvőkön, bálokon, társastánc tematikájú bulikon ez a tudás. Nálam alapelvárás az erre való nyitottság vagy ismeret a férfiaktól, mert beleőrülnék, ha nem táncolhatnék a párommal a parketten, mert ő „nem tud” vagy „nem akar”. Könnyen elsajátítható lépésekről van szó, kb. 5 percesek a videók. Próbáljátok ki! Szerelmespároknak intimitást serkentő közös program, egyedülállóknak meg jól fog még jönni nagyon. 😉

Ti milyen csatornákat írnátok még a listára?

R. Cintia