Tárd ki a szívem!

Awaken my heart! 

Milyen könyveket szoktál olvasni? Szépirodalmat, regényt, esetleg krimit, vagy szigorúan maradsz a szakkönyveidnél? Pont egy évvel ezelőtt került elém Emily Wilson Hussem, amerikai keresztény szónok és írónő könyve, ami teljesen magával ragadott, és amit most neked ajánlok kedves Olvasó!

A könyv során Emily egy egyéves utazásra hív téged, ahol mélyebben megismerheted magadat, önismeret és önnevelés révén fejlődhetsz, és ezáltal közelebb kerülhetsz a Jóistenhez. Egy utazásra, melynek célja, hogy megszépítsd a lelkedet és kinyisd magadat a Jóisten felé. Egy utazásra, melynek végére képes leszel meglátni magad körül a szépet, és begyógyítod a régi, eltemetett sebeidet. Egy utazásra, ahol minden héten valamilyen más kihívással kell szembenézned, hogy aztán győztesen és újabb lendülettel vághass bele a következő hetedbe.

Imádkoztál már azokért, akik valamikor bántottak? Tudsz nemet mondani? Elfogadtad magadnak olyan gyönyörűnek, amilyennek a Jóisten teremtett? Tudsz a virágokra rácsodálkozni? – ilyen, és ehhez hasonló töltekező hetek várnak!

Nem mondom, hogy ez az egy éves utazás könnyű lesz. Van több olyan hét is, mikor azt éreztem abbahagyom, mert én ezekért a dolgokért, ezekért az emberekért nem vagyok képes imádkozni. Mikor azt éreztem, ez valójában nem rólam vagy nem nekem szól. A legtöbb esetben viszont rá kellett jönnöm, hogy igenis hozzám szól az adott heti kihívás, és bármilyen nehéz, képes leszek azt megcsinálni. Bár lehet ez rémítően hat, de szerintem Emily megtalálta az arany középutat: a legjobb hetekben vannak könnyedebb feladatok, melyek során csupán annyi a tennivaló, hogy csodálkozz rá a körülötted lévő szép dolgokra és felkészülj a megmérettetőbb hetekre.

41 héten vagyok túl az 52-ből, és fizikaliag is érzem magamon azt a hatalmas lelki többletet, amit az elmúlt kilenc hónap alatt szedtem össze. Kívánom neked, hogy hasonlóképpen töltekezz a könyvből, és nyisd ki szívedet a Jóisten felé.

A könyv egyelőre csak angolul jelent meg, és az amazon webáruházból rendelhető.

Készen állsz az utazásra? 

Kisbán Petra

Elegancia, hol vagy?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Hello október 13-a, hello Suit Up! azaz Öltözz ki! nap. A kiöltözés apropóján kicsit szélesítettük a fókuszt, és inkább a (minden)napjaink eleganciáját érintő kérdéseket vizsgáltuk. Szerintetek van ma igény a valódi eleganciára?

Ismét elérkeztünk a nemzetközi népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez, amely az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik főszereplőjéhez, Barney Stinsonhoz köthető, aki mindig, minden körülmények között öltönyt viselt. A világnapra, illetve a sokak által kedvelt karakter elegancia-elméletére tekintsünk kiindulópontként: Barney szerint öltönyt viselni nem csak ünnepnapokon csodálatos, hanem bármikor, hiszen az ember így minden helyzetben (alvás közben is) elegáns lehet. Aki esetleg nem ismerné a sorozatot, lesse meg az 5. évad 12. részét, hallgassa meg a híres Girls versus Suits című dalt és máris megérti az öltözék hangsúlyát… 

Igen ám, de vajon nem csúszott egy kissé félre ez az értelmezés? Az elegáns öltözet eredendően eleganciát kölcsönöz viselőjének? Rajonganának Barney Stinsonért a stílusa nélkül, vagy csak egy fura fickó lenne, aki mindig kiöltözik? Na, ugye. 

Eredete szerint a francia élégance ugyanis választékosságot, a latin elegantia pedig (művelt) ízlést, finomságot jelent. 

 „Az elegancia a személyiség varázsa, amit a ruha kiegészít.”

– mondta Ralph Lauren. Mit jelent ez a mindennapokban? Azt, hogy az elegáns és a kirívó embert is megbámulják, viszont nagy különbség, hogy az előbbit meg is jegyzik. Az elegancia megkülönböztet és öltöztet.

Hogyan? Messziről észre lehet venni: tartásból, pillantásból, mosolyból, finom mozdulatokból és reakciókból. Az elegancia azt jelenti, hogy az egyéniségünkkel ébresztünk kíváncsiságot másokban. Ezt a tulajdonságot valaki adottságként kapta ajándékba, valaki mintaként tanulta és elsajátította – másoknak pedig fejleszthető. Nem könnyű, ez bizonyos, hiszen korlátokkal jár. Nem mindegy, hogy mit és hogyan viselsz, mondasz és teszel. 

Az elegáns ember ugyanis nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ordít róla: bármit felvehetek, bármilyen divathullámnak megfelelek, mert egyedi vagyok! Szerintem például óriási hiba, hogy ma az igénytelenséget egyediségként értékeljük – sőt, az kifejezetten röhejes, amikor valaki rengeteg pénzt költ arra, hogy igénytelenül nézzen ki. Ez mégis mennyire disszonáns? Az elegancia nem pénzbe kerül, az árát másban mérik: helyes önképben, egyedi stílusban, a kellő határozottságban és abban a bizonyos „valami pluszban”. 

Képzeljük csak el, hogy 10, különböző testalkatú emberre feladjuk ugyanazt a gyönyörű ruhát. Egyáltalán nem biztos, hogy a 10 közül, a tökéletes alakú nyer. Lehet, hogy olyan az arca, mintha citromba harapott volna, vagy épp fennhordja az orrát. Ez nem túlságosan vonzó. Ellenben a természetes, bájos mosoly vonzza a tekintetet. Az egyenes tartás, egy finom mozdulat vonzza a tekintet. Egy kedves szó és az odafigyelés pedig vonzza az embereket. Tudjátok miért? Mert hiánycikk. Mert kezdjük elveszíteni az igényt az ilyenfajta attitűdre. A mai megosztott, depresszív, boldogság- öröm- és hitpótló tevékenységek mellett, egyszerűen eltűnt az igény a szépségre. Átvette az irányítást a „nekem te ne mondd, hogy mit vegyek fel”, a „majd azt én tudom” és „az úgy nézek ki és úgy viselkedem, ahogy akarok”. Nos, ez messze van az eleganciától. Ez a viselkedés nem elegáns, hiába veszel fel szép ruhát. 

Az, hogy napjainkban mennyire torzult el a nőiesség, a férfiasság, a karakter, mint olyan fogalma, egy újabb cikket is megérne. Csak annyit mondok, hogy vessünk egy pillantást a Gucci tavalyi férfidivatnak nevezett valamilyére, vagy próbáljuk értelmezni a fenékbe vágó, szakadt női sort és crop top kombót és kicsit gondolkozzunk el, mit is várunk nőként a férfiaktól és fordítva. Tényleg fel tudunk nézni nőként egy feminin férfira? Tényleg azt hisszük, hogy a férfiak észrevesznek, ha már elsőre mindent látnak belőlünk? Nem azt mondom, hogy zsák-, vagy egyenruhát a népnek, de azért meg lehetne találni az átmenetet, ami a sejtetésben rejlik. Miért vált ikonná Audrey Hepburn és miért alapdarab még ma is a Chanel-féle kisfekete? Mert egyéniségek. Audrey Hepburn azt mondta „az elegancia az egyetlen szépség, mely soha nem fakul”. Coco Chanel szerint pedig: „ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egy kozmetikum sem fog hatni.” 

A két nagyhatású nő mellé pedig egy hazai férfi tanács:

„Jól öltözött az, aki jól szabott és jól összeállított ruházatot visel. Elegáns pedig az, aki ezenfelül az öltözködésével a saját egyéniségét is megmutatja.” – Schiffer Miklós nemzetközileg ismert magyar divat- és stílustanácsadó, divatszakértő.

Tehát, Suit Up!, de minden nap! Legyetek elegánsak kívül-belül! A „belső” kiegészítőt sose felejtsétek otthon☺ 

Demeter Anna

Csatlakozz hozzánk az őszi tematikus hetünkre! Idén október 25-31. között az eleganciát tűzzük zászlónkra. Gyere, és mutasd meg, mennyire tudsz elegáns lenni egy hétig (vagy akár tovább is 😉 ) #margarettematikushét #eleganciahete

Lehet-e a barátnőm az édesanyám?

Mindig is tudtam, hogy vannak olyan lányok, akik együtt járnak vásárolni az anyukájukkal, akik körmöt festve tárgyalják ki a pasikat egy romantikus film nézése közben, akik mindent megosztanak egymással. Tiniként sokszor irigyeltem azokat a lányokat, akik ha lenyúlják az anyukájuk ruháit, akkor szexi, trendi és divatos cuccokban járnak. Akik tényleg olyanok, mintha barátnők lennének.

Mivel nekem nem ilyen volt a kapcsolatom az édesanyámmal, ezért kamaszként meg sem fordult a fejemben, hogy anyukám a barátnőm lehetne. Az volt az érzésem, hogy ő az utolsó ember ezen a Földön, aki engem megértene, ezért nagyjából semmit nem osztottam meg vele. Könnyebb volt a fontos vagy kínos témákat más anyukájával vagy az aktuális barátnőkkel  megbeszélni, és sajnálkozni azon, hogy a mi kapcsolatunk miért nem olyan, mint a Szívek szállodájában a Gilmore lányoké?

Definíció szerint

A Magyar értelmező kéziszótár szerint a barátság két vagy több, általában azonos nemű személy közti kapcsolat. Egy lelki, érzelmi, meleg rokonszenven alapuló, meghitt viszony. A barátsághoz kapcsolódó fogalmak: bensőséges, bizalmas, igaz és őszinte. Jellemzőek ezek egy egészséges szűlő-gyerek kapcsolatra? Jobb esetben igen. Tehát eddig ott tartunk, hogy lehet a baránőm az édesanyám.

Egyenrangú partner?

Az én esetemben amikor férjhez mentem, feleség, háziasszony és édesanya vált belőlem egy szempillantás alatt az én anyukám is közelebb került hozzám. Megszaporodtak a telefonhívások, jöttek az ominózus: „Anya, hogy is van ez?”, „Most mit csináljak?” című kérdések, és azt vettem észre, hogy már minden hétköznapi és mélyebb lelki problémámmal is hozzá fordulok először. Ő is egyre több olyan személyes dolgot kezdett megosztani velem, amiket korábban biztosan nem tett volna. Mintha tényleg a barátnőmmé vált volna. Meg is fogalmazódott bennem egyszer, hogy: „most a legjobb barátnőm az anyukám.” Először ezt úgy magyaráztam magamban, hogy egyenrangú partnerekké váltunk, hiszen már én is minden olyan élethelyzetbe belekerültem, amibe ő is: háziasszony, feleség és édesanya is lettem, ráadásul mind a ketten pedagógusok vagyunk. De belül éreztem, hogy bármennyire is közel került hozzám anyukám, nem fogalmazhatok úgy, hogy a barátnőm lett.

Apádat és anyádat tiszteld!

Amikor a gyerekkorban kialakult elfogult hozzáállásunk eltűnik édesanyánkkal kapcsolatban, és felnőttként képesek vagyunk hétköznapi emberként tekinteni rá, akinek hibái, kudarcai, rossz döntései és tulajdonságai is vannak, könnyen szem elől téveszthetjük a tíz parancsolat negyedik pontját. És emiatt sem tekinthetünk édesanyánkra barátnőként. Neki (akármilyen ember is,) minden esetben megkülönböztetett tisztelet jár amiatt, mert világra hozott és felnevelt bennünket. Ő az, aki legtöbbet tette érted ezidáig, hiszen életben tartott (akinek gyereke van, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény), ápolt, gondozott és támogatott téged. Ha jelenleg valamiért nem vagy jó viszonyban anyukáddal vagy már nem is beszéltek, azt sose felejtsd el, hogy nélküle egyáltalán nem lennél a ezen világon! Ez egyik barátnődre sem mondható el!

A barátaidat megválogathatod, de a családodat nem!

Egy barátnő az életedbe bármikor becsatlakozhat. Megismerheted az iskolában, egy táborban, egy baráti társaság által vagy akár egy fesztiválon. Szerencsés esetben a barátságotok életetek végéig kitart, de az is lehet, hogy egy idő után egy konfliktus miatt vagy minden átmenet nélkül eltávolodtok egymástól, így az életedből bármikor ki is kerülhet. Tehát egy barátnő minden esetben az életed időszakának csak egy részét képezi. Míg az édesanyád már a születésed előtt 9 hónappal is kapcsolatban volt veled! Őt nem te választottad valamilyen szimpátia alapján. Vele a mély kapocs eleve adott. Sőt, ha rossz viszonyba is kerültök vagy ha már nem is beszéltek, ő akkor is az anyukád marad, és ezt az okmányaidban, az anyja neve rovat hűségesen őrzi, tehát fizikai formában is mindig ott lesz veled.

Nem a barátnőd

Véleményem szerint  nem baj, ha édesanyád az egyes számú bizalmasod. Sőt, irígylésre méltó, ha tabuk nélkül, mindent meg tudtok beszélni egymással! Azonban számára az alanyi jogon járó tisztelet automatikusan húz egy határt. Ő örökké az anyukád marad, te pedig 40 évesen is a gyereke leszel.

Bármennyire közeli és bensőséges is a kapcsolatod az édesanyáddal, azt soha ne felejtsd el, hogy ő mindig jóval több volt és több is lesz, mint akár a legjobb barátnőd.

Győriványi Flóra

Egy kezdő kalandjai a volán mögött

Amikor kezemben az elég jól sikerült KRESZ-vizsgával jelentkeztem a gyakorlati órákra, úgy gondoltam, hogy nagyon gyors leszek: nem lacafacázok! A minimum óraszám alatt beleadok mindent és huss! megcsinálom ezt a jogsit. Aztán emögé is bekerülhet a pipa a képzeletbeli listámon.

Persze, ez nem azt jelentette, hogy nagyon sokra tartottam a képességeimet, hanem inkább azt, hogy tapasztalatlan voltam: fogalmam se volt még róla, hogy egy normális vezetői tudás mennyi gyakorlatot igényel. Mit jelent az, hogy behunyt szemmel is tudjam váltani a sebességet a sebességváltón, gondolkodás nélkül, ösztönösen használni a féket és a kuplungot, akár külön vagy akár egyszerre, és mindez igaz a gázpedálra is. Min múlik, hogy éppen miből, mennyire és mikor van szükség, és hogyan tudom megoldani, hogy ne nyomkodjak a végén össze-vissza, amikor két lábbal kell három pedált kezelni.

Szóval, szeretnék most mindenkibe egy kis bátorságot önteni: néha az egész procedúra nagyon nehéznek tűnhet, de meg lehet csinálni! Akiknek már van jogsijuk, azok hátra dőlhetnek és szabadon nevethetnek a következő felsoroláson; akiknek pedig még nincs, vagy épp rajta vannak az ügyön: biztos lesznek közös pontok, amiket átélünk, nevessünk együtt magunkon!

Tanulságok tőlem nektek – avagy mit történt eddig az órákon?

Ami a legfontosabb: a kormány és a kuplung megfelelő kezelése a legelején. Ugyanis a kuplung segít elindítani az autót (többek között) és jó az, ha a kezdő autóvezető ráérez a kezelésére. Nekem ezzel sok problémám volt. Az oktató nem akarta elhinni, hogy gyógytornász vagyok, mert a lábamban csapnivaló volt a finommotorikám… Igaz, én még lábbal sose próbáltam embereket megmasszírozni se lágyrésztechnikákat végezni, így valóban, az alsó végtagom koordinációja adott némi kihívást. Mindenesetre, amikor megtudtam, hogy az oktatóm korábban balett táncos volt, kis híján a kormányba vágtam a fejem. Könnyű annak, akinek a bokája volt a szakmája! Szóval, ha nehezen megy a kuplung kezelése, emlékeztetnélek benneteket erre: nem lehet mindenki balett táncos! 

Következő pont: legyünk türelmesek magunkkal, és ha már a forgalomban vezetünk, az akkor sem a Dakar-rali: még ha sivatagi terepversenyeket megszégyenítő sebességgel is indulnak el a mellettünk lévők, mi akkor sem kapkodhatunk, különben menten lefulladunk. Az is fontos, hogy egyszerre és külön is tudjuk végezni a feladatokat. Például, ha hátranézünk, maradjon helyén a kezünk és ne forduljon el a kormány attól jobbra, hogy mi balra tekerjük a fejünket. Ezzel ugyan jól lehet tesztelni a járdán sétáló gyalogosok reflexeit és az oktatónk idegrendszerét, de annyira egyiket sem érdemes… Tehát türelem, összeszedettség!
Persze a jogsi sok izgalommal és stresszel járhat, de mindez elmúlik. Meglepő talán, de végső soron a jogosítvány megszerzéséhez semmilyen trükk, vagy titkos hatodik érzék nem kell.

Egyetlen dolgot kell éreznünk: a felelősségét annak, hogy járművet vezetünk –minden mást pedig gyakorolni lehet!

Hornisch Aliz

Esküvőszervezési kisokos kezdőknek

Eljegyeztük egymást, hatalmas a boldogság. Örülünk mi, örülnek a szüleink, testvéreink, barátaink.  Egy ideig rózsaszín felhőben úszkálunk, aztán szép lassan realizálódik bennünk; eddigi teendőink mellett -álláskeresés, munka, költözés, lakásvásárlás- még az esküvőt is meg kell szervezni. Ami pedig nem egyszerű, de nem is lehetetlen küldetés. 

A következőkben pedig egy olyan lány esküvőszervezési kisokosába nyerhettek betekintést, aki elméletileg tudja, mit kell csinálni, és az pedig, hogy ez gyakorlatban hogy sikerül, röpke kilenc hónap múlva kiderül. 

0. Segít-e nekünk esküvőszervező?

Egészen addig, ameddig nem kellett esküvőt szerveznem, úgy gondoltam, hogy esküvőszervezőre nincs szükség. Hát, most már nem így gondolom.

1. Mennyit szeretnénk költeni?

Oké-oké, rossz a kérdés, mert leginkább semennyit sem ‘szeretnénk’ költeni, de valamennyit mégis muszáj. Az első pont tehát az, hogy kitaláljuk, mennyi is az annyi. Persze, ez nagyban összefügg azzal, hogy hány vendéget szeretnénk meghívni, és milyen minőségű esküvőt szeretnénk. Na, meg persze attól, hogy mennyi pénzünk van. 

Jó, ha a költségvetés meghatározása előtt utánajárunk, hogy mi mennyibe kerül. Merthogy hiába is akarunk mi kétszázezres esküvőt, az nem fog menni. 

2. Hány embert (és kiket) szeretnénk meghívni?

Ez a második legfontosabb kérdés, ami szorosan összefügg az előzővel. Az a megfigyelésem, hogy van három tényező -létszám, költség, minőség- amik közül maximum kettőt vehetünk figyelembe. Tehát, nincs sok pénzünk és prémium esküvőt szeretnénk? Hívjunk meg kevés embert. Sok embert akarunk meghívni és nem akarjuk, hogy elszálljanak az árak? Lejjebb kell faragni az igényekből. 

3. Mikor szeretnénk az esküvőt?

Fontos eldönteni, hogy mikor szeretnénk megházasodni -milyen évszakban, melyik évben, főszezonban (május vége-szeptember eleje) vagy tavasszal, ősszel, esetleg télen? A nyár a megszokott lakodalmas időszak, itt jobban ráérnek az emberek és általában jó az idő. Tavasszal és ősszel azonban, bár eshet az eső, de cserébe lehet, hogy több szolgáltatótól is kaphatunk kedvezményt. 

4. Milyen helyszínt, milyen minőségét szeretnénk?

Ha már eldöntöttük, hogy kis esküvőt vagy nagyot szeretnénk, mekkora a büdzsénk, és kiket hívunk meg, és mikor szeretnénk egybekelni, jöhet a helyszín keresés. Megfigyeléseim alapján négy kategóriába soroltam be az esküvői helyszíneket. Van a legolcsóbb kategória, azaz a művelődési ház, iskola -amiket egyébként egy jó baráti összefogás eredményeként igazán szépre ki lehet dekorálni. Itt nehézség az, hogy mindent az ifjú párnak kell megszervezni és kitalálni. Aztán a vidéki éttermes, ami már egy kategóriával drágább és -ha jól választunk- szebb is. Ki lehet fogni olyan szép éttermeket, ahol nincsen bérleti díj, csak az étel-ital/fő. Ami itt nagy pozitívum, hogy a helyszín, az étel-ital egy kézben van, nem kell asztalok pakolásával, evőeszköz biztosításával senkinek sem foglalkozni. Ezt követik árban a rendezvényhelyszínek, ahol van egy -kifejezetten esküvőkre, nagyobb rendezvényekre szakosodott- hely, amiért külön bérleti díjat kell fizetni, és e mellé lehet szerződni különböző (vagy kizárólagos) catering cégekkel. Itt már olyan árakról van szó, amelyet pályakezdő fiatalok -szerintem- nem tudnak megfizetni, ellenben ezek a helyszínek tudnak olyan gyönyörűek lenni, mint amelyeket kislánykorunkban megálmodtunk.

Én mindhárom kategóriás esküvőn voltam már, és való igaz, hogy sokszor meglátszik az ételek minőségén, hely szépségén, hogy melyiket választották. Viszont mindegyik esküvőről leginkább a szerelmesen mosolygó ifjú párra, és a bulira (meg az italok minőségére) emlékszem. 

No, ha idáig eljutottunk, akkor megnyugodhatunk; a nehezén túlvagyunk. Ha tudjuk a pontos dátumot, a helyszínt, a pénzügyi keretet és a létszámot, akkor innentől kezdve már a szórakozás része jön.

Szép sorjában foglaljuk le a fotóst, vőfélyt/ceremóniamestert, a DJ-t/zenekart, és a dekorost. Kérjük fel a papot, a tanúkat, koszorúslányokat. Keressük meg a menyasszonyi ruhát, cipőt, menyecske ruhát, és a vőlegény öltözékét is. Ne feledkezzünk meg a gyűrűkről sem! 

És, ami talán a legfontosabb, töltsünk sok időt kettesben a Választottunkkal, örüljünk a pillanatoknak, egymásnak és az előttünk álló közös életnek!

Gergely-Papfalvy Bori Janka

Egyetemistából – dolgozó nő, avagy felkészülni, életszakaszt váltunk!

Sokszor azt gondolnánk, hogy ha legyőzünk egy előttünk álló kihívást, utána minden könnyebb lesz. De, igazából semmi sem lesz könnyebb, csak más!

Nekem diploma után belecsöppeni a dolgos mindennapokba egy abszolút új élményt jelentett. Főleg, hogy a klasszikus, kötött 8 órás munkaidőben tevékenykedek hétfőtől péntekig.

Rögtön ide be kell kapcsolnom, hogy bár sokszor elhangzik olyasmi, hogy „jajj, túlgondoljátok ezt a pályaválasztást” meg nem kell rágörcsölni, de azért… Egy végigdolgozott hét után, két nap pihenést követően (ami csak néha pihentető) tényleg szeretned kell azt, amit csinálsz, hogy hétfőn kedved legyen megjelenni a munkahelyed bejáratánál.

Nagyon jó érzés, hogy végre a választott szakmámban dolgozhatok, de ettől számomra is meglepő módon felborult a prioritások sorrendje. Valahogy úgy képzeltem el, hogy majd dolgozni kezdek, és minden más megy tovább a maga medrében… Hááááttt…. neeeem. A nyolcórás munka fárasztó. Ezzel számolni kell. Még akkor is, ha világéletedben egy super(wo)man voltál, szinte mindig mindent megoldottál, egyszerre tíz dologgal balanszíroztál, és közben Te magad voltál a Lelki Béke.

Most ez azért más lesz. Egy különleges életszakasz az, amikor elkezdünk a hivatásunkban dolgozni. Ugyanakkor, tudnunk kell a határainkat ebben az időszakban is. Például, tudnunk kell kommunikálni a külvilág felé, hogy most az életünk kicsit megváltozott, más terhelés alatt vagyunk, mint eddig. Ez normális, bele lehet edződni, de el kell fogadni, hogy nem tudunk mindent ugyanúgy folytatni, hiába szeretnénk. Meg kell tanulni, szomorú vagy sem, priorizálni, hogy mire szánjuk  a szabadidőnket, és mire a kincset érő hétvégéket, hogy tényleg ne mi kerüljünk a sorrend végére.

Azt mondják, a munkának jellemformáló ereje van, és némi idő eltelte után, ennek igazat kell adjak. Sokkal felelősségteljesebbé tud tenni, ezáltal pedig érettebbé, hogy van valami, amit rád bíztak, és azt a lehető legjobb tudásod szerint teljesítened kell. A teljesítményeddel befolyásolhatod mások munkáját, esetemben pedig, mások egészségét és jóllétét. Ez az újfajta szemszög felnőtt gondolkodásmódot igényel, de miután helyt állsz, nagyon jól építi az önbizalmadat, sőt, az önbecsülésed is, hogy képes vagy rá.

És hogy mit adhat még ezek mellé a munka világa?

Talán azt az érzést, hogy egy hétvége után is örömmel tudunk várni egy hétfőt.

Hornisch Aliz

Egy nőnek a konyhában a helye?

Mi történik a konyhában?

Ételt készítünk önmagunk és mások számára, illetve egyedül vagy közösen elfogyasztjuk azt.

Az étel készítése pedig a gondoskodás egyik formája.

Egyrészről az öngondoskodásé, hiszen tápláljuk a testünket, kielégítjük az egyik elemi szükségletét, sőt mivel szeretjük is, ezért a legjobbat akarjuk neki, így egészséges, tápláló és finom ételeket készítünk magunknak. Másrészről a másokról való gondoskodásé, mert kedvességből és odafigyelésből kiszolgáljuk a másikat és olyan dologgal kínáljuk, ami neki is örömet okoz. Így ez szeretetünk kifejezésének egyik legszebb módja.

A helyes étkezés az egészséges életmód egyik alappilére.

Természetesen sok múlik a testmozgáson, a mentális állapotunkon és a szociális kapcsolatainkon is, azonban a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozás nélkülözhetetlen az egészségünk megőrzése szempontjából. Ezért pedig mi nők tehetünk a legtöbbet a családunk körében! Mi tervezzük meg a heti menüt, állítjuk össze a bevásárlólistát és végül mi készítjük el azt, ami végül az asztalra kerül belőle. Ezzel pedig nem csak a magunk, hanem a velünk együtt élők életére is kihatással vagyunk. Ha belegondolunk ez nem kis felelősség!

A főzés és az étkezés is élmény.

Ismerős az érzés, amikor egy íz vagy egy illat felidézi a gyerekkorodat? Egy olyan fogás, amelyikről tudod, hogy ki készíti a legjobban, ezért megkéred külön, hogy csináljon belőle CSAK neked? Egészen más íze van, mintha valamelyik étteremben vetted volna és sokkal jobban is esik, nem igaz? Képzeld el, hogy a gyereked, férjed, családod vagy akár a barátaid számára is a te főztöd lesz majd ez az élmény. Ugyanis az evéshez emlékek és érzések kötődnek. Amikor együtt beszélgetve, jól érezve magatokat ettétek meg azt, amit készítettél. Tekints úgy minden főzésre, hogy általa magad és mások számára is szép és maradandó emlékeket alkothatsz.

A főzés készségfejlesztés!

Tapasztalatom szerint a legtöbbször azok nézik le a főzést, akik egy rántottát sem tudnak összeütni. Pedig az igazán jó főzést gyakorolni kell! Kezdve a megfelelő és minőségi alapanyagok kiválasztásától, egészen az esztétikus tálalásig. A konyhában mindig van mit tanulni és az ott születő kreatív ötleteknek semmi sem szabhat határt! Ha valaki azzal vádol, hogy: „főzni pedig bárki tud!” nyugodtan adj a kezébe egy aprítókést, hogy akkor mutassa meg, hogyan kell profin petrezselymet szeletelni, nokedlit szaggatni, esetleg bedagaszthat helyetted egy kelt tésztát is… valószínűleg el fogja szégyellni magát.

Persze, ez mind szép és jó, de a „nőnek a konyhában van a helye” mondat továbbra is sértően hangzik! Szerintem nem, ha ezeket végiggondoljuk! Ha valaki ezzel vádolna inkább kihúznám magam és azt mondanám, hogy: „igen, megtiszteltetés, hogy ott a helyem!” Egyrészről, mert felelős vagyok a magam és mások egészségéért azzal, amit készítek, másrészről életre szóló élményeket és emlékeket adhatok azoknak akik az asztalomhoz ülnek, harmadszor pedig olyan készséget fejlesztek nap mint nap, ami az életem végéig csak a hasznomra válik és ezt valószínűleg a velem együtt élők is meghálálják! Ez a mi női szupererőnk! Sokszoros előnyből indulunk, hiszen e szerepünk mellett a mai világban  lehetünk még vezetők, politikusok, rendőrök, katonák is. Csupa olyan foglalkozás és hivatás, amelyeket  nem a klasszikus női szerepekhez szoktak társítani. De szerintem legyünk büszkék arra, hogy a konyhát és a házi tűzhelyet még nekünk tulajdonítják, hiszen nagyobb jelentősége van, mint azt elsőre gondolnánk…

Az otthon melegében

Elutasítás, csalódás, kudarc

Nekem ne mondd, hogy majd elmúlik!”

Azt hiszem nem vagyok egyedül az elutasítás megsemmisítő érzésével. Mikor bevágják az arcodba az ajtót, kapsz egy hatalmas nem-et (esetleg többet) és csak állsz leforrázva, magad elé meredve és a világ bolondjának érzed magad. Újabb ajtó csukódott be a lehetőségek országában… De vajon mikor nyílik a következő?

Megmondom őszintén, hogy mikor kudarcot élek át és valaki azzal jön, hogy „jaj, minden jobb lesz”, „okkal történt” akkor legbelül feltámad bennem egy gonosz kisgyerek, aki legszívesebben betapasztaná a száját a jóakarónak-még ha igaza is van. Ilyenkor az érzelmek túl erősek, a józan ész szavára pedig magasról fütyülünk. Na de akkor mégis mit lehet tenni?

Jobb kint, mint bent!

Szóval… Ha elutasítottak, kudarcot éltél át: éld meg az érzelmet. Sírj, dühöngj (jó itt most nem arra biztatlak, hogy égesd le a házát bosszúból…), éld meg, soha ne zárd palackba. A palackba zárt érzelem nagyon gonosz dolog ám. Mert egyre csak növekszik és egyszer csak bumm, szétrobbantja börtönét és hatalmas erővel söpör végig. A bezártság alatt pedig folyamatosan feszültséget, stresszt és akár testi tüneteket is okozhat. 

Hol van a fókusz?

Kijött, aminek ki kellett jönnie. Ne szépítgesd, éld meg, érezd-ne zárd el. 

Hidd el tudom, hogy mennyire  nehéz egy-egy kudarc és csalódás. Tu-dom. Rettentő nehéz nem személyesen venni, vagy nem azt érezni, hogy alkalmatlan és béna vagy. Hívőként, nem hívőként talán a következő gondolatok segíthetnek:

1. A kudarc Isten védelme és átirányítása 

Nem győzöm mondani, hogy az Istennek terve van számodra. Most ezt nem a csöpögős, angyali tekintettel mondom, hanem szigorúan, szótagolva és szenvedéllyel! Nem csak úgy véletlen kerültél erre a Földre, nem! Küldetésed van, amit be kell teljesítened. Nem predesztinációról beszélek. Hiszen habár az Istennek terve van számodra, szabad akaratodból eredően erre mondhatsz nemet is, más utat választhatsz. De azért elég király nem? Hogy téged nem csak úgy „leteremtett” (hahaha) a Földre hanem adott egy küldetést, amit a szívedbe írt. A kérdés csak az, hogy vele sétálsz vagy nélküle? Nem kaptál meg egy állást? Nem volt második randevú, esetleg első sem? Nem vettek fel a suliba? Mondok én neked valamit! Simán lehet, hogy egy olyan ajtó csukódott, be előtted -vagy ki sem nyílt-, aminél a Jóisten egy sokkal jobbat szán neked. Ez az ajtó sokkal jobban illeszkedik az Ő tervébe számodra és ezen belépve sokkal boldogabb leszel-csak ezt most még nem látod. Hidd el, a Jóisten nem hibázik-látja, hogy mi neked a legjobb, ami nem biztos, hogy a legkönnyebb út, de a legjobb!

2. Nézz vissza!

Mikor visszanézek a múltra mindig úgy volt jó, ahogy történt. A két kezemet összeteszem, hogy nem úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna. Csak akkor, abban a nehéz, érzelemmel teli pillanatban vak voltam és elborított a düh, hogy miért?! Miért nem lehet úgy, ahogy én akarom?! A Jóisten megvédett saját magamtól. Az adott pillanatban egy érzelem rettentő erős lehet egy buborékként vehet körül és tényleg azt érzed, hogy ez a valóság és másképp nem lehet. „Ő álmaim férfija, ez álmaim munkája, iskolája.” Ott és akkor a szubjektív valóság az, hogy amit érzel az örökké úgy lesz. Pedig tudod mi a helyzet? Az érzelmek rendkívüli gyorsasággal tudnak változni. Ma még így érzel, de simán lehet, hogy holnap teljesen máshogy fogsz. Ezért, mikor egy-egy hullám átcsap a fejed felett, akkor gondolj arra, hogy ez csak pillanatnyi és el fog múlni. Jézus pedig ott áll melletted, ráteszi a válladra a kezét, tudja, hogy merre kell menned és melyik ajtót nyissa ki számodra. 

Hidd el tudom és megértelek, hogy az elutasítás és a kudarc iszonyatosan fáj. Abban a pillanatban azt érzi az ember, hogy vége a világnak és megsemmisült. Nem akarom cukormázba bevonni és bagatellizálni. De minden egyes kudarc során nézz vissza arra, amikor a Jóisten másik útra terelt és jobban jártál…ebbe kapaszkodj. Akkor sem hiába zárta be az ajtót, most sem. Ő tudja, hogy mit csinál. Látja előre a dolgokat, látja, hogy mi lenne számodra a legjobb-még ha ez a legnehezebb és legszűkebb út is. Bízz abban, hogy nem tud mást csinálni csak szeretni. Célja azonban nem az, hogy mindig jól érezd magad, hanem hogy spirituálisan fejlődj és eljuss az üdvösségre. A kihívások nélküli élet pedig nem biztos, hogy ezt a lelki fejlődésedet szolgálná. Szóval gondolj úgy a becsukódott ajtókra, hogy a Jóisten megvédett téged egy hatalmas baklövéstől, mert szeret és gondoskodik rólad:

„Nektek minden szál hajatokat számontartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” /Máté 10:30-31/

Tóth-Kuthy Betti

Piknikezz ahogyan még sosem

Turizmus-vendéglátás, majd pedig marketing szakos közgazdászként végzett, jelenleg a Magyar Cserkészszövetség kommunikációs csapatában dolgozik. Ötlete előkészületei 2018-ban kezdődtek, majd 2019-ben rajtolt el projektje. Száler Timivel, a Secret Picnics egyik alapítójával beszélgettünk. 

Mesés környezet, kényelmes párnák, káprázatos ételek, barátnők. Hogyan jellemeznéd a Secret Picnics-et? Hogyan jött az ötlet a piknik szettek kialakítására?

2017-ben egy félévet Ausztráliában töltöttem, és ott találkoztam a piknik felturbózott verziójával, az ausztrálok közül sokan egy-egy nagyobb esemény megünneplésére a természetet, természetes környezetet választják, ez nagyon megfogott engem. Miután hazajöttem, épp útkereső fázisban voltam, vágytam rá, hogy valami új, kreatív dologban próbáljam ki magam, ehhez pedig társam is akadt, aki hasonló szemlélettel és gazdag gasztronómiai tapasztalatokkal rendelkezett, így ketten hívtuk életre a Secret Picnics-et.  

A kezdetektől fogva ügyeltünk arra, hogy az alapötletet megtöltsük azokkal az értékekkel, amik fontosak számunkra a szabadidő eltöltése során: valós jelenléttel, egymásra figyeléssel, természetközeliséggel. Ha valahol társaságban levesszük a cipőnket (például vendégségben, vagy itt a pikniknél) egy sokkal intimebb, lélekközeli légkör alakul ki, egyfajta határ leomlik – ilyen látszólag apró, de mégis fontos elemekből épül fel a Secret Picnics élménye is, legalábbis ezt szeretnénk elérni az emlékezetes pillanatok nyújtása mellett. Fontos kiemelnem, hogy a Secret Picnics esetében nem pusztán egy elegáns dekorációról beszélünk, hanem a különböző piknikszettjeinket jól átgondolt módon, egy-egy szépirodalmi mű tematikája köré építjük fel. Így akik minket választanak, egyszerre Alice Csodaországában, a Rámájana indiai őseposza, a Vuk, a Winnetou vagy a Büszkeség és balítélet varázslatos világában találhatják magukat.

Mi indította el, hogy elkezdjétek ezt a kihívást? Hogyan kezdtetek neki?

Nagyon sok ötletelés, egyeztetés, álmodozás előzte meg az indulásunkat. Ausztráliában kicsit könnyebb a helyzet, mivel ott bárhol lehet a szabadtéren piknikezni, itthon hosszas utánajárást igényelt, amíg kiderítettük, milyen engedélyeket, önkormányzati szabályozásokat kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy legálisan végezhessük a tevékenységünket. Mivel korábban nem volt ilyenre példa Magyarországon, komoly fejtörést okoztunk az önkormányzati dolgozók számára. Rengeteg olyan apróságot kellett végiggondolni, mire előzőleg nem is számítottunk, és mindent befektető nélkül, saját erőből csináltunk.

Hasonlóan az esküvőszervezéshez, laikusként azt gondolnám, hogy Magyarországon nem nyitottak még az emberek az effajta luxus termékekre. Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban? Mennyire volt ez nehézség a kezdetekben?

Szerintem van egy olyan réteg, aki kifejezetten nyitott az efféle újdonságokra és módjukban is áll, hogy igénybe vegye őket. A minket körülvevő online világ, például a social média vagy a Pinterest ezt a folyamatot segíti: sokan vágynak az ott látottakra, és örülnek, hogy már itthon is megvalósulhat az álmuk. Ennek ellenére természetesen megvannak a nehézségei annak, ha valami újjal állsz elő, sok kérdés merül fel ilyenkor az emberekben. Azt hiszem a vállalkozásban fontos feladatunk, hogy megtaláljuk a közönségünket – jelenleg amúgy nagyon nehéz lenne ezt meghatározni, mert a mi esetünkben elég változatos vevőkörröl tudok mesélni. 

Már pár éve sikeresen üzemeltetitek ezt a kis projektet. Honnan tudtátok, hogy mikor érkezik el az idő 1-1 újításra, változásra?

Hogy mikor érkezik el az idő egy-egy újításra, azt egyrészt érezzük-látjuk, másrészt igyekszünk okulni a visszajelzésekből, illetve a megkeresések jellegéből. A leánybúcsúk és a lánykérések például mindig népszerűek voltak, de mostanában a céges csapatépítők és a nagyobb létszámú foglalások is előtérbe kerültek. Ennek köszönhetően egy új rendszert, ezekre a nagyobb volumenű rendezvényekre érkező ajánlatkérési folyamatot is ki kellett alakítanunk.

Számodra mi volt, és mi a jelenlegi legnagyobb kihívás a vállalkozásotokkal kapcsolatban?

Az, hogy szüntelenül megtaláljuk a motivációnkat és képesek legyünk megújulni – nem csak csapatban, de személyesen is. 

Korábban az ösztönzött, hogy valami olyat csináljak, ami újdonság, ami még nem létezett eddig. Most, hogy folyamatosan bővül a piac, találni kell valami új erőforrást, és ez számomra kihívást okoz, hiszen ha a sajátodnak tekintesz valamit, nem könnyű elfogadni, hogy más is pontosan érezhet ugyanígy. Ezt nehezíti, hogy alapvetően nem tartom magam egy kompetitív személyiségnek és gyakran hamarabb nyergelek át valami új dologra, minthogy szembenézzek a meglévő nehézségeivel. Ez személyiségbeli adottság, amit nagyon tudni kell a helyén kezelni egy vállalkozás menedzselésében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig sikerül. Ismerem a folyton újító, folyamatosan ötletelő, lelkes, kreatív oldalamat, ami pont annyira segít ebben, mint amennyire hátráltatni is tud. Ezért állandóan kérdés volt számomra, hogy való-e nekem ez a vállalkozói lét. Igazából nem is igazán tekintem magam vállalkozónak, inkább valakinek, aki a szabadidejében egy “álomprojektje” megvalósításán dolgozik.  

Alapvetően elengedhetetlen számotokra a száraz, jó idő. Szerepel a terveitek között egy téli vagy vízálló verzió létrehozása is? Hogyan oldjátok meg a váratlan problémákat (gyors zápor, késő ételszállítás…)?

Nos igen, az időjárásra sajnos nincsen ráhatásunk. Mindig odafigyelünk az időjárásjelentésre, és folyamatosan konzultálunk az ügyféllel. Ha mindenképpen esőre áll, megpróbáljuk az időpontot áttenni, vagy a pikniket áthelyezni beltérre. Ez a műfaj sajátossága, szerencsére ezzel általában tisztában vannak a megrendelőink is. Még nem volt részünk gyors, nyári záporban, de minden esetre van B tervünk, és ezek a helyzettől, az ügyfél rugalmasságától, és az időjárás előrejelzéstől függenek. 

Egyszer, amikor egy kedves barátnőm leánybúcsúján én is résztvevő voltam, a piknik után éppen az utolsó párnát tettük be az autóba, amikor leszakadt az ég. Na az nagy szerencse volt.

Mennyire volt nehéz nőként vállalkozóvá avanzsálni?  Említetted, hogy nem vagy egy kompetitív személyiség. Szerinted ez hátráltat a vállalkozóvá válásodban?

Igen, de ez szerintem nem függ össze a nőiséggel. Az elmúlt pár év alatt egyáltalán nem éreztem magamat hátrányos helyzetben amiatt, hogy nőként vágok bele egy vállalkozásba, sőt sok más női vállalkozót is megismerhettem ez idő alatt. Ha már mindenféleképpen meg akarjuk különböztetni a nemeket, azt a tapasztalatomat osztanám meg, hogy a körülöttem lévő férfiak – családtagok vagy barátok – voltak azok, akik lazábban kezelték a bosszús szituációkat, és segítettek ebben engem is, míg a lányok az együttérzésükkel tudtak jobban támogatni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez általános érvényű lenne a két nemre a vállalkozói hozzáállást illetően, csak egy megfigyelés.

Mesélj a csapatotokról, hogyan valósítjátok meg a piknikeket?

Alapvetően ketten vagyunk, és hozzánk csatlakoznak ideiglenes segítők. Ők olyan barátok, akik segítenek nekünk a piknikek ki- és elpakolásakor – hiszen különböző időpontokban, és különböző létszámban van rájuk szükség.

Luca – a társam a Secret Picnics-ben – az Őrségben vezeti a vállalkozást, a fővárosban és környékén többnyire én menedzselem a projektet. Persze az a legjobb, amikor együtt tudunk dolgozni, és valóban közös munka gyümölcse a piknik – ez többnyire akkor valósul meg, amikor Luca Budapestre jön, én az Őrségbe, vagy egy-egy nagyobb megrendelésnél együtt utazunk valamerre.

Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, de mégis megvan a saját területünk. Közösen, organikusan fejlődünk, egymást támogatva.

Milyen terveitek, fejlesztési ötleteitek vannak a jövőre?

Őrizzük az irodalmi vonalat, amit a végtelenségig lehet gazdagítani. Tervezzük bővíteni gasztronómiai kapcsolatainkat is, hogy az egyes szépirodalmi témákhoz még inkább illeszkedő, kulináris élményt nyújthassunk megrendelőinknek.  Az elmúlt években – és a koronavírusnak köszönhetően – a kis létszámú esküvők kezdenek divatossá válni, így ebben is látunk növekedési potenciált. Azon dolgozunk, hogy a magyar közönség is megismerje az elopement wedding (szöktetéses esküvő) fogalmát, ami nagy népszerűségnek örvend nyugati szomszédainknál. Emellett folyamatosan keressük az együttműködést, lehetőségeket a kiegészítő eseményekre, szolgáltatásokra. 

Melyik szolgáltatás megy most a leginkább?

Az évfordulók, leánybúcsúk, és születésnapi rendezvények a legnépszerűbbek, de egyre több céges megkeresést kapunk. Ezenkívül egyre többen igényelnek drón felvételeket is – javarészt eljegyzések alkalmával.

Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most indítaná el vállalkozását?

Közhelyes vagy sem, de azt mondanám, hogy hallgasson a szívére s amit szeret csinálni, azt csinálja, de abban legyen kitartó, ne kímélje magát! 

Az interjút Kisbán Petra készítette.

Honlap: https://www.secretpicnics.hu
Instagram: https://www.instagram.com/secretpicnics/

A szépség védelmében

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Ez a cikk kapcsolódik egy korábban megjelent íráshoz a blogon, ami arról szólt, hogy a Victoria’s Secret angyalokat mostantól lecserélik „átlagos” emberekre, akiknek nem az a munkájuk, hogy a külcsínyért tegyenek nap mint nap, hanem egyéb, az élet különböző területein elért eredményeik alapján lesznek ők a Victoria’s Secret nagykövetei.

Nekem úgy tűnik, hogy van egy tendencia a mai kultúrában, ami arrafelé vezet minket, hogy a szépséget nem szabad bizonyos feltételekhez kötni. Azaz, ha jobban megnézzük, tulajdonképpen mindenki és minden szép.

De, hol kezdődik a szépség fogalma? Lehetséges, hogy ez mindenkinek szubjektív?

Én mindent egybevetve azt tapasztalom, hogy igenis, a mai napig vannak olyan dolgok, amik az emberek 90% százalékának tetszenek, és ezekről -a kevés kivétellel- mind el szoktuk ismerni, hogy szép. Miért? Mert ezek látványa szemet és szívet gyönyörködtető… Mert még látni szeretnénk hasonlót… Mert van egy varázsuk, ami pusztán örömet okoz azzal, hogy csodálhatjuk.

Azt gondolom, kevés olyan dolog van, amiben ne lehetne meglátni legalább egy szeretnivaló dolgot, vagy valami szépet, és ez az emberekre fokozottan igaz! Ugyanakkor, igenis létezik egy eredeti, „örök – szépség”, ami mindig megfogja az embert. Ilyen ikon például Audrey Hepburn, akit a legtöbb ember klasszikus szépségnek ismer el. Mi pedig vagy közelebb állunk ehhez a képhez, vagy távolabb.

Talán ide köthető az a jelenség is, amiért manapság elkezdtük inflálni a szépség értékét. Mintha attól, hogy bizonyos dolgokról elmondjuk, hogy szépek, azzal a többi már nem lenne eléggé megbecsülve. Pedig nem erről van szó. Mégis, ahogy látom, úgy próbáljuk meg ezt orvosolni, hogy napjainkban mindent elfogadunk, felvállalunk és gyönyörűnek vallunk: ilyenek a seprűvénák, a narancsbőr, a karikás szemek és a kócos, összecsapott „elaludtam reggel” frizura is, és hozzátesszük, hogy ezek természetes dolgok. 

A természetes megjelenés rendben is van, viszont így összemossuk a pozitív önértékelést és az önszeretet, az amúgy jóval objektívabb, általános szépség-képpel. Mintha az előbbi kedvéért inkább az utóbbit degradálnánk le… Ezzel pedig sikerül elbillenteni az egyensúlyt a mérleg túloldalára. Hatalmas kincs és érték, ha az ember tudja szeretni a szépséghibáit, tud beszélni róluk, hiszen másokat is segíthet abban, hogy elfogadják önmagukat. Ami szerintem a kulcs, hogy a testi adottságainkat illetően ne féljünk mások véleményétől, hiszen nincs élő ember, aki hibátlan. Az pedig egy jó dolog, ha ez az üzenet sok helyre el tud jutni.

Miután rájövünk erre, nem akarjuk elvenni a szépségtől sem azt az elismerést, ami neki jár.

Hornisch Aliz