Kérlek nyisd ki nekem az ajtót – legyen újra trendi az úriemberség!

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Korábban, ha valaki megkérdezte tőlem, merre van Magyarország (sajnos még az Egyesült-Királyságban is találtam erre példát) akkor mindig sebtiben Közép-Európával válaszoltam. A félév elején kifejezetten zavart, amikor a németek Kelet-Európai jelzőkkel illettek – ám ez mostanra megváltozott. Ha Európában Kelet-Európa jelenti a klasszikus értelemben vett férfi-női szerepek létét, akkor büszkén vallom magam Kelet-Európainak!

A tavaszi egyetemi félévemet a világ egyik legfejlettebb országában, Norvégiában töltöttem. Bár rengeteg érdekességet tanultam az országról, annak polgárairól, szokásairól vagy éppenséggel gazdasági helyzetéről, most mégis az erasmusos lét egy másik előnyéről szeretnék mesélni. A félév során számos európai, és Európán kívülről érkező diákkal volt szerencsém beszélgetni különböző társadalmi, gazdasági kérdéskörökben. A most következő sorokban a férfi-női szerepek és a nemek közti egyenlőség lesz terítéken.

Hogy mit jelent nyugaton egyenlő nőnek lenni? Többek között azt, hogy közös bevásárlásokkor sem a norvég, sem a német vagy éppen a belga fiú nem ajánlja fel a közösen vásárolt ételekkel megpakolt nehéz táska cipelését, hiszen véleményük szerint megsértődhetek, hogy nem néznek engem elég erősnek. Bár nem vagyok gyenge leányzó, a több kilós zsák cipelését mégis szívesebben bíznám a fiúkra. Így amikor a közel 4 hónapos itt tartózkodásom után egy cseh fiú kivette a kezemből a nehéz táskát fizetés után, nem jutottam szóhoz. Egy egész félév kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, mennyivel rátermettebbek és udvariasabbak a kelet-európai fiúk nyugati társaikhoz képest. Itt hoznám be az udvariasság fogalmát. 

Az udvarias szó jelentése a magyar értelmező kéziszótár szerint: 

olyan ember, aki a társas érintkezésben, főleg idősebbekkel és nőkkel kapcsolatban; eleget tesz a tiszteletet kifejező, hagyományos szokásoknak; a társadalmi illem szerint viselkedő, előzékeny, figyelmes.” 

Bár a 21. századi feminizmus szeretné eltüntetni ezt a terminológiát azáltal, hogy az ajtó kinyitását és a nők előre engedését, vagy akár az előre köszönést kisajátítja és a nők elnyomásának értelmezi, személy szerint én kicsit sem érzem magam „nőbbnek” ezen alkalmakkor – nálam sokkal inkább visszafelé sülnek el a feministák ezen törekvéseik.

A minap egy érdekes beszélgetést folytattam egy belga barátnőmmel. Véleménye szerint nagyon is rendben van, hogy a fiúk és a lányok ugyanazokat a cselekedeteket végzik, teljes megkülönböztetés nélkül. Mindezzel én is egyetértértek, valóban én is meg tudok emelni egy 10 kg-os krumplis zsákot, levegőztetéssel ki tudok nyitni minden befőttesüveget – de nem akarom ezeket megcsinálni egy nagyon egyszerű indok miatt: csapatmunka. Hiszek abban, hogy minden a csapatmunkán múlik, és mikor egy fiú és egy lány együtt főz a konyhában igenis a fiú nyissa ki a befőttesüveget, a lány pedig vágja fel a zöldségeket. Továbbra sem azért, mert a másik nem nem lenne képes rá, hanem azért, hogy mindkettő érezze, szükség van rá. Ha mi, nők, mindent elvégzünk a konyhában (mert ugye képesek vagyunk rá) akkor mire a férfi odaér, hogy segítsen, és nincs már rá szükség, ne lepődjünk meg, hogy egy sörrel a kezében elfoglalja helyét a kanapén, míg a leves készre fő. Ha a férfiak úgy érzik, nincs rájuk szükségünk, mert mi, nők, mindent megcsinálunk helyettük, teljes joggal válnak határozatlan, nyápic kisfiúkká. 

Igenis hagynunk kell, hogy a férfiak férfiak és partnereink lehessenek, akikre szükségünk van, akikkel kölcsönös az egymás iránti tisztelet és támogatás. 

Mivel mással támaszthatnám alá ezen gondolatmenetemet, mint egy 2008-as Sophie Marceau filmmel. A gyerekek vagy egyebek című filmben a főszereplő férfi és nő helyet cserélnek, hogy megmérettessék magukat a másik munkahelyén. A film egy klasszikus francia komédia sok félreértéssel, helyzetkomikummal és egy romantikus befejezéssel, mely során egy mellékszereplő elárulja a 42 éve tartó boldog házasságának titkát – vigyázat, spoiler következik – azt, hogy mind a férfinak, mind a nőnek szüksége van a másik nemre, és ezt ki is mutatják a másik felé. 

Soraimat egy rövid idézettel zárnám. Csodálatosnak találom, hogy a magyar nyelvben a szinonimájaként létezik a gyöngébb nem kifejezés is. Ez a szókapcsolat nem a fizikai értelemben vett gyengeséget, hanem a női gyöngédséget, kedvességet, empátiát és odafigyelést rejti magában – mely éppen, hogy a női nem erőssége.

Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb? Te vagy az erősebb, mert visszaélhetsz azzal, hogy gyöngébb vagy.

Kosztolányi Dezső

Kisbán Petra

Douglas Murray – Európa furcsa halála könyvajánló

Bármennyire is azt sugallja a cím, hogy Európa elhalálozott, én európai polgárnak tartom magamat és még nagyon is élek, ahogyan a körülöttem lévők, a városok és az országok is. Hogyan lehet akkor, hogy a szerző mégis kontinensünk haláláról ír közel 250 oldalon? Újabb sci-fi mű lenne a világ végéről, vagy csak egy bolond ember eszmefuttatása? De ha igazat is adunk a mű szerzőjének, akkor vajon milyen halálról írhat a könyvben – történelmi, erkölcsi, vallási halálról, vagy éppen valami egészen más témát állít a középpontba? 

Hasonló kérdésekkel magamban vettem kézbe Douglas Murray, brit konzervatív író, újságíró, és politikai kommentátor szerzeményét tavaly nyáron. Egy hetet a Balatonnál töltöttem családommal, és ilyenkor szokás nálunk, hogy mindannyian egyik kedvenc időtöltésünkbe, könyvek olvasásba temetkezünk a hűsítő árnyékban. Bár gyorsan olvasok, eszembe sem jutott, hogy ezt a vaskosabb művet mindössze 1,5 nap alatt fogom kivégezni. Egyszerűen nem tudtam letenni a kötetet, csak úgy ittam Murray szavait, feltevéseit, gondolatmeneteit. 

A 2017-ben íródott könyv központi témája Európa migrációpolitikája egészen a ’60-’70-es évektől kezdődően, kitérve Nyugat-Európa legnagyobb országaira, kormányaik politikai célkitűzésére a migrációval kapcsolatban. A könyv kezdetén objektíven beszél a migráció történelmi, gazdasági és politikai háttérről, majd rátér a 2015-ös menekült válságra is. Később a korábban említett országokból hoz 1-1 példát, valamint kitér az országok különböző népvándorlási kezelésére is. A kötet végén pedig izgalmas eszmefuttatásokba kalauzolja olvasóit, és erkölcsi, vallási kérdéseken gondolkodtat el minket.. 

Hogy miért varázsolt el teljesen a könyv?

Murray a 2015-ös cselekmények során elzarándokolt a mediterrán országokba, így könyvében személyes tudósításokat is olvashatunk, mind menekültekkel, mind a helyi lakossággal. Tanulmányainak köszönhetően átfogó képet ad a teljes válságról, kiváltó okairól és lehetséges következményeiről – hiszen mint mindannyian tudjuk és ő is állítja – a történelem ismétli önmagát. Szót ejt több, meghatározó európai politikusról, íróról, XVI. Benedek pápáról, mindezt saját stílusában, mégis az objektivitást nem elhagyva. Nincs benne megemlítve Soros György, és bár a szerzőnek is van kifejlett véleménye a témában, mégsem nyilatkoztat ki egyetlen megoldást a válság kezelésére. 

Gimis korom óta érdekelt a történelem, mégis, ami leginkább megragadott, az a könyv utolsó pár sora. Murray pár elképzelhető következményt vet papírra – olyan lehetséges kimeneteleket, melyek azóta nagyrészt mind megvalósultak… 

Bár a migráció kis hazánkban mindennapi fűtött téma, a kommunikáció a kérdést illetően véleményem szerint kissé félresiklott. Ha szeretnél egy érdekes, elgondolkoztató, objektív könyvet olvasni, megérteni a válság hátterét, a politikusi döntések kiváltó okait, akkor azt ajánlom, ne kutakodj többé. Garantált szórakozás, világnézet szélesítés, értelmes és a barátaiddal egy új, mélységi beszélgetéstéma lesz a jutalmad a hátlap bezárását követően. 

Kisbán Petra

Be real!

Az elmúlt években az Instagram egyre nagyobb magasságokba tört, és bár elején az alkalmazás is a pillanat megörökítését tűzte ki célul, mára a tökéletesebbnél tökéletesebb képek albuma lett. Ezzel nincsen semmi gond, én kifejezetten szeretem ezeket a hibátlan képeket, mert sok inspirációt adnak az élet különböző területein. Azonban eltűnt a valóság faktor az alkalmazás egészéről – hiszen még a #nofilter-es képeken is sokszor találunk minimális képszerkesztést.

Egyre több felhasználó oldaláról merült fel az igény a valódiság megosztására, és erre a problémára az elmúlt időszakból több megoldás is született. Egyikről Emma írt egy februári cikkében, most pedig egy másik újdonságot szeretnék veletek megosztani. 

Szóval Be real! – de mit is jelent ez?

Leírása szerint a Be real „Az első befolyásolatlan kapcsolatrendszer, ahol naponta egyszer megoszthatod hiteles pillanataidat képekben a barátaiddal. Minden nap, random pillanatban, 2 perced van a kép elkészítésére.” Azaz minden nap lehetőséget kapsz, hogy a lehető legteljesebb valóságban megmutasd barátaidnak mit csinálsz éppen. 

Csak 2 perc – hogy ne legyen időd rendet rakni.
Csak 2 perc – hogy ne legyen időd felöltözni, vagy hajat mosni.
Csak 2 perc – hogy ne tudd megszárítani könnyeidet a szemedben.
Csak 2 perc – hogy ne tudd megkeresni a tökéletes helyszínt a képhez. 

Csak 2 perc – hogy ott, és akkor, és úgy, ahogyan vagy. Egy kép.  A legvalódibb Te. 

Szóval Be real! – de hogyan is légy igazi?

Az alkalmazás minden nap küld egy értesítőt, mely után 2 perced van elkészíteni egy képet az adott pillanatodról, cselekedetedről – figyelem! az első és a hátsó kamera is fotóz. Ha az értesítéskor épp nem vagy telefon közelben, ne aggódj, később is elkészítheted a képet, ami azért is fontos, mert a pillanat megörökítése nélkül nem láthatod a barátaid momentumait sem. Miután tehát elkészítetted a képet, megnézheted az ismerőseid Be real-jeit is, reagálhatsz rájuk, kommentálhatsz hozzájuk, mindezt csupán 24 óráig, vagy a következő értesítésig!

Bár a két perc alatt a képet többször is elkészítheted, ezeket mind rögzíti az alkalmazás, és csalafintaságod kiderülhet a többiek számára (ejnyebejyne, hol a valóság?). Mivel a kép lényege továbbra is a minél reálisabb környezet – rendetlen asztal, vagy frizura, és a valódibb cselekvések – „sorozatnézős tanulás”, így ne aggódj, ha épp nem vagy kamerakész, a többiek sem lesznek azok! 😉 

Szóval Be real! – de miért is? 

Ha szeretted a Snapchatet, de már senki sem használja a környezetedben; ha szereted a storykat, de néha csak a közeli ismerőseiddel osztanád meg cselekedeteidet; vagy ha csak szeretnél látni barátaidról igazán #nomakeup #nofilter képet, akkor ezt az alkalmazást neked találták ki!

Ne habozz, töltsd le, és Be real! – most mennem kell, csak 2 percem van😉 

Kisbán Petra

Képek: https://apps.apple.com/us/app/bereal-your-friends-for-real/id1459645446

A diverzitás mintavállalata – avagy munkát keresnek a Victoria’s Secret angyalai

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Kezemben egy elegáns koktél, asztalomon főképp édes (és nem túl egészséges) ínyencségek, előttem pedig egy fekete képernyő, melyen nemsokára felhangzik Rita Ora, Shawn Mendes a The Struts és még sokan mások. Már csak pár perc, és Adriana Lima utolsó sétájára indul 18 év után a Nagy Alma kifutóján. Honnan is gondolhattam volna 2018 decemberében, hogy nem csak Adriana Limát, hanem az összes angyalt utoljára látom a Victoria’s Secret éves divatbemutatóján?

Victoria’s Secret a napokban jelentette be, hogy angyalaival szerződést bont, és új modelleket szerződtet, akik mostantól a brand új arcai lesznek. A kiválasztottak között van Priyanka Chopra Jonas színésznő, Amanda de Cadanet újságírónő, Adut Akech menekült, Valentina Sampaio (transz) és Megan Rapinoe LMBTQ+ aktivisták. A 7 új modell mind olyan „elismert nő, akiket egy közös szenvedély ösztönöz a pozitív változás elősegítésére”.

Hogy miért tekintem ezt a napot mégis a divatipar egyik gyásznapjának? Valóban dicsérendő, hogy a világ egyik legnagyobb fehérnemű márkája végre kiáll az egészséges testkép mellett, nem népszerűsíti és kényszeríti tovább az irrealisztikus edzés és diéta terveket a szegény lányokra, és olyan modelleket alkalmaz, akik közel állnak a hétköznapi emberekhez. Ez a modellváltás mégis számomra sokkal inkább a pozitív diszkrimináció újabb példája, mint egy dicsőítendő esemény.  

Romee Strijd, Gigi Hadid, Behati Prinsloo, Sara Sampaio, Winnie Harlow vagy éppen Palvin Barbara. 

Olyan lányok nevei, akiket évek óta csodálunk/csodálok a kifutón joggal nyerték el minden szimpátiámat, mert olimpikonokhoz méltó módon edzettek egész életükben. Hasonlóan például a cselgáncsozókhoz, kiknek szintén rendkívül fontos a testsúlyuk, jártak edzőterembe, tartották az étrendjüket, mindezt szüntelenül mosolyogva, a környezetüket (kötelezően) motiválva.

Ha egy sportolót nem kérünk meg, hogy „ne legyen csinos a teste” akkor ezeket a lányokat, akiknek a munkájuk a „jól kinézés” miért cseréljük le, és tesszük őket munkanélkülivé?

Számomra hatalmas motivációt adtak, mert bár tudtam, hogy irreális elérni az ő adottságaikat, mégis egy távoli céllal sokkal lelkesebben edzettem – bevallom, azzal a nyugodt tudattal, hogy ezt az „álmot” sosem érhetem el, így minden edzés öröm volt, 1-1 becsúszott csokoládétorta szelet pedig csak kisebb bűntudatot, sőt gyakran hatalmas boldogságot okozott. Most, hogy már „egészséges” modellek lesznek a mintaképek, sokkal nagyobb nyomást érzek, hogy ne hagyjam ki az edzéseimet, hiszen náluk „vastagabbnak” lenni már valóban nem lenne illendő…

Mi van akkor, ha valójában a VS csupán a felszínt kapargatja, és az emberek lelkében, mélyebben van a probléma? Azzal, hogy sokaknak hiányzik az egészséges önképük és nem tudják helyén kezelni azt, hogy vannak, akik vékony(abb)nak születnek náluk?

Bár megértem és támogatom a brand pozitív üzenetét, nem értek egyet azzal, hogy más lányokat a testük méretei miatt különböztetnek meg, és bocsátanak el állásaikból.

Fontosabb lenne az önértékelésre, önbizalomra és a mostanság oly divatos elfogadásra koncentrálni a testi diszkrimináció helyett, megtartani 1-2 modellt a korábbiak közül, főképp akkor, ha a VS is zászlajára tűzte már a diverzitást.

Kisbán Petra

Kép forrása: The Guardian

Lelki adoptálás – Két 16 éves lány tanúságtétele az élet mellett

Luca és Orsi 10. osztályos korukban határozták el, hogy lelki adoptálás formájában mentenek meg egy-egy magzatot az életre. Elhatározásukról, felfedezéseikről, tapasztalataikról beszélgettünk.

Mit jelent a lelki adoptálás?

“A lelki adoptálás egy imádságos elköteleződés egy édesanya méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.” (lelkiadoptalas.hu)

A lelki adoptálással lehetőséged van imádkozni egy magzatért, akinek az édesanyja abortáláson gondolkodik. A lelki adoptálóknak lehetőségük nyílik rá, hogy örökbefogadjanak egy magzatot, imáikkal segítsék és védelmet biztosítsanak számára. 

Sokak tanúságtétele bizonyítja, hogy bár a folyamat során sosem találkozunk a lelki gyermekünkkel, mégis érezhetjük a jelenlétüket – legtöbben a születés pillanatát is megérzik.

Hogyan találtatok rá?

Luca: Egyszer a templomban hirdették ezt a lehetőséget, ami először nem fogott meg annyira. Aztán Édesanyám elkezdte a 9 hónapig tartó imádságot egy ismeretlen magzatért, és végignéztem, ahogy csinálja.  Majd a plébánián is jött egy lehetőség, hogy közösen, egy közösségként mindenki adoptáljon lélekben egy gyermeket, és ekkor határoztam el, hogy én is végigcsinálom a folyamatot. 

Orsi: Egyik barátom mesélt nekem erről a lehetőségről, és ajánlotta, hogy kapcsolódjak be. Érdekelni kezdett a kezdeményezés, ezért utánanéztem, hogy mi is ez pontosan. Mivel az abortusz kérdés előtte is érzékenyen érintett, úgy döntöttem, én is örökbe fogadok egy magzatot.

Hogy néz ki maga a lelki adoptálás folyamata?

Orsi: Az első lépés a fogadalmi ima, amikor az adott szülő örökbe fogadja Isten által  kiválasztott gyermekét. Ezt a fogadalmat egy saját felajánlással erősíti meg, innentől kezdődik a 9 hónap, mialatt a szülő minden nap elimádkozza a lelki adoptálás imáját és egy tized rózsafüzért. 

Mesélj a saját tapasztalatodról, milyen volt a 9 hónap?

Luca: 9 hónap hosszú időnek tűnt először, szinte teljesíthetetlennek, de minden hónap észrevétlenül elszállt. Megvoltak a maga hullámvölgyei, időnként elfelejtettem egy-két imát, vagy nem sikerült betartani fogadalmamat, de a lényege, hogy visszatérjünk a kijelölt útra, akárhány napot is hagyunk ki. Személy szerint én azzal szórakoztattam magam, hogy minden hónapban megnéztem, milyen nagy lehet már a kis pocaklakó, így nem vált sose unalmassá a folyamat. A 9. hónap vége  pedig  nagyon fura érzés volt, hogy ilyen hamar vége lett ennek a csodálatos kalandnak, és már nem kell aggódnom a kisbabáért. 

Orsi: Az első pár hétben nagyon oda kellett figyelnem, hogy minden nap imádkozzam az örökbe fogadott kisbabámért. Ki kellett alakítanom egy rendszert, hogy a napom részévé tegyem ezt az imát. Akkortól nem okozott aggodalmat ez a felelősség, amikor rutinná vált, hogy minden reggel, iskolába menet, séta közben mondom el a tized rózsafüzért.

Mivel már az első perctől kezdve valamilyen titkos módon elkezdtem érzelmileg kötődni a születendő gyermekhez, sokat gondoltam rá, legbelül nagyon féltettem Őt. Az volt a fogadalmam, hogy minden szerdán elmegyek Szentmisére, amit Érte ajánlok fel. Ezek az alkalmak bizalommal töltöttek el, amikor az Atya kezébe helyeztem a kicsi életét. A 9 hónap alatt, bennem is változás történt. Felelősnek, valódi szülőnek éreztem magam, akinek feladata, hogy óvjon egy veszélyben lévő életet. Ugyanakkor meg kellett tanulnom, hogy bármilyen sűrű is az adott napom, időt kell szánnom a fogadalmam betartására. Amikor egy egy nap ezt elfelejtettem, szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, de tudnom kellett megbocsátani magamnak és bízni Isten megbocsátásában is. Nagyon sokat segített viszont, hogy volt kivel együtt csinálnom az egész vállalást. Meghatározó élmény volt számomra, az a kicsit abszurd este, amikor egy buliban hajnali 3-kor kerítettünk alkalmat erre az imádságra.

Mit csinálnál másképpen, ha most kezdenéd elölről a 9 hónapot?

Orsi: Ha elölről kezdeném, annyit csinálnék csak másképp, hogy bevonnék több embert a környezetemből, hogy mindig tudjuk emlékeztetni egymást, és akár közösen imádkozni. “Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

Luca: Ha visszamehetnék, és valamit máshogyan csinálhatnék, akkor az ígéretemet változtatnám meg. Fontos, hogy egy reális, 9 hónapon át teljesíthető fogadalmat kell tenni, amit bárhol van az ember (pl.:nyaraláson, táborban…) akkor is meg tudja csinálni. De ez az időszak tökéletes arra, hogy megismerje az ember önmagát, hogy mire és meddig képes saját akaratából. Én előtte nem voltam kitartó, mindig mindenbe belekezdtem, de semmit se vittem végbe, ezért nagy büszkeséggel töltött el, amikor befejeztem a 9 hónapot.  

Mit ajánlasz valakinek, aki most vágna bele a lelki adoptálásba?

Luca: Ne adjátok fel, ha túl nehéznek tűnik. Beszéljetek másokkal erről a lehetőségről, és csináljátok minél többen egyszerre, az még több motiválást ad. Gondoljatok arra a kisbabára,  akit ezzel megmentetek. És ne feledjétek: nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg.

Orsi: Én is hasonlót tanácsolnék. Képzeljétek el a picit, hogy hogy néz ki, fiú vagy lány  mekkora lehet, és szeressétek! Ha elsőre hosszúnak is tűnik a 9 hónap, ne ijedjetek meg tőle, hanem vágjatok bele. Rá fogtok jönni, hogy naponta 5-10 perc egy imáért érte mindig akad.

Interjút készítette: Kisbán Petra

Forrás:

Környezetvédelem lelki hatásai – avagy mit tegyünk, ha többet nem tehetünk?

Környezetvédelem. Évszázadunk egyik legtöbbet használt szava, mégis legtöbben más-más definíciót párosítanánk a fogalomhoz. Ki a környezetvédő? Az, aki megőrzi a Földet olyan állapotban, ahogyan “kapta”, vagy az, aki próbálja az általa felhasznált erőforrásokat a nullához közelíteni?

Sokan vagyunk, akik “csak” odafigyelünk a környezetünkre. Én minden alkalommal, mikor kilépek egy szobából, lekapcsolom a villanyt, nem folyatom a vizet fogmosás közben, és szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Igyekszem minél többet sétálni, vagy tömegközlekedéssel utazni, hetente 3-4 teljes húsmentes napot is tartok, és már legalább 5 éve kulacsból és nem egyszer használatos műanyag palackból iszom. Mégis gyakran érzem azt, hogy kevés, amit teszek, hiszen ennek a minimumnak kellene lennie. Eddig minden szép és zöld, azonban itt jön be pár tényező, ami határokat szab a további tevékenységnek. 

Elsőként a sok mintát emelném ki. Gyakran esünk bele abba a tévhitbe, hogy másokat próbálunk utánozni, követni annak ellenére, hogy tudat alatt tudjuk, lehetetlen elérni az általuk magasra tett lécet. Félre ne értsetek, én is sok videót megnézek, cikket olvasok, legutóbb például Karentől tanultam a zero waste életmód rejtelmeit, vagy Max La Manna séftől a zero food waste recepteket, mégis gyakran érzem, hogy van egy határ, amit nem fogok tudni (soha) átlépni. 
Másik, egyben legnagyobb gát szerintem a pénz és az idő. Szüntelenül dob fel nekem az Instagram számos hirdetést a fenntarthatóság jegyében készült ékszerekről, ruhákról. Ezek közül is kedvencem az aava swim, ahol óceán hulladékból készült csodaszép fürdőruhákat lehet vásárolni – röpke 30.000 forintért. Bár egyáltalán nem vagyok nagy Wish vagy AliExpress vásárló, és nem érzem a kompenzálás szükségességét, mégis gyakran rosszul érzem magam, hogy nem bonyolódom hulladékból készült termékek vásárlásába. 
Ezek mellett az idő tényező szüntelenül jelen van egy többgyermekes édesanyánál, a háziszappanok készítésénél, vagy éppen egy röpke bolti bevásárlásnál mikor a #csomagolásmentes a város másik felében található csak.

És itt jutunk el ahhoz a pszichológiai hatáshoz, mely többekkel beszélve, jelen van bennünk. A tudat, hogy tennünk kellene többet a Földért, ám létezik egy rajtunk kívül álló korlát, mely blokkolja igyekezetünket, és így a korábban megszokott, környezettudatos cselekedetek is átalakulnak egyfajta bűntudat által kiváltott tetté. Erre a bűntudatra aztán nagyon szépen alapoznak a különböző netflix filmek, vagy ismeretterjesztő-elrettentő reklámok és cikkek. 

Szeretném most viszont megfordítani az egész kérdéskört, és minden probléma legfontosabb részével, a miérttel kezdeni a választ: Hogy miért szeretnék minél inkább környezettudatosan élni? Mert élőhelyemet ajándékba kaptam a Jóistentől, és a kapott ajándékokat mindig igyekszem becsben tartani. Az egész Teremtett Világ egy csodálatos hely, és a többi jelenleg is élő élőlény (és remélhetőleg a jövőben élő gyermekeim, unokáim…) felé szeretném kifejezni tiszteletemet úgy, hogy minél kevesebb erőforrást használok fel mindennapjaimban. 

Bár gyakran érzem úgy, hogy a mai világban több az akadály, mint a (felületi) segítség, mégis bíztatom magamat és Titeket is, hogy 

ne adjátok fel, keressétek az újabb és újabb megoldásokat, tudományos cikkeket, tuti tippeket, mert felelősséggel tartozunk embertársaink, utódaink és minden teremtett élőlény számára, hogy nekik is legyen lehetőségük egy egészséges Földön élni. 

Ne bűntudatból, hanem örömből tegyük a jót, és örömből legyünk zöldek.

Ha nincs ötleted, hogyan indulj el, olvasd vissza cikkeinket, melyeket a Föld napja alkalmából hirdetett #zöldhét alatt írtunk!

Kisbán Petra

Zöld esküvőszervezés Szászvárosi Eszterrel

Nagymamája már 16 éves korában megjósolta jövőjét. Bár többfelé is kacsintgatott a tudomány oltárán, előbb Turisztikai Szervezés és Értékesítés, majd  Germanisztika felé, a szervezés mindvégig ott bujkált benne. Jelenleg Kommunikáció és Médiatudomány szakra jár, hiszen vallja, az esküvőszervezés legalapabb része a kommunikáció. Végső lendületet vállalkozásának elindításához – hosszú cserkész évei mellett – saját esküvőjének megszervezése adta. Szászvárosi Eszter, zöld esküvőszervezővel beszélgettünk. 

Mikor meghallom azt a szót, hogy esküvőszervező, vagy a gyerekkori Barbie-jaimnak szervezett esküvők, vagy Jennifer Lopez filmbeli karaktere ugrik be rögtön. Te mikor találkoztál először ezzel a hivatással?

Nagymamám jó pár évvel ezelőtt látta a TV-ben a Bazi nagy amcsi lagzit. A film arról szól, hogy a főszereplő család mindhárom lányának megkérik a kezét, és közösen tervezik a nagy napot. Nos, mivel mi is hárman lányok vagyunk testvérek (öcsém ekkor még nem született meg), a nagymamám egyfajta célként látta a filmet. Rögtön elmesélte nekünk élményeit, és mivel már akkor látta, hogy szeretek szervezni, elültette a gondolatot a fejemben. Ettől a naptól kezdve, bármilyen esküvőszervezéssel kapcsolatos interjút vagy filmet látott, mind felvette, hogy aztán odaadhassa nekem inspirációnak. 
Szóval a nagyi már akkor is tudta! 

A film egyébként jól bemutatja az esküvőszervezői létet: a férfi szervezőnk folyamatos problémákkal találkozik, mikor egyre több leányzó jelenti be az eljegyzését, ezáltal a nagy nap egyre inkább bővül, de minden akadályt legyőz – kívülről egészen könnyűnek is tűnően. A valóság az, hogy az esküvőszervezésből az emberek többsége csak a jéghegy csúcsát látja: 2-3 email, mellé napi egy-két telefonhívás. Pedig ez sokkal több szervezés, sokkal nagyobb feladat. Több mint 10 éve vagyok cserkész, és ha valamit megtanultam ezekből az évekből, akkor az az,

hogy mindenre van megoldás, csak megfelelő időt kell rászánni.

Szeretek szervezni, és mindig is vágytam rá, hogy a magam ura lehessek, így mertem belevágni, és így csinálom azóta is ezt a kis vállalkozásomat.

Nevezhetem egyfajta hivatásnak az esküvőszervezést?

Igen, abszolúte! Egyáltalán nem munka, hanem hivatás ez a szervezés. Teljes szívvel és lélekkel kell csinálni, különben azt érzem, hogy nemhogy segíteném, de még hátráltatnám is az ifjú párt közös életük kezdetén.

Visszatérve a Barbiekhoz, rengeteg lány álmodozik arról, hogy esküvőszervező lesz. Neked mi váltotta ki, hogy belevágj ebbe a nagy álommelóba?

Ez egy sok lépcsős folyamat volt nálam, nem emlékszem egy ilyen nagyon konkrét és meghatározó eseményre, fordulópontra. Már 19 évesen elvégeztem egy hathetes tanfolyamot, de még túl fiatalnak éreztem magamat. Később a social mediában (hol máshol?) találkoztam sok ingerrel. Miután elvégeztem a germanisztikát, rájöttem, hogy nem feltétlen tetszenek a diplomám nyújtotta munkalehetőségek, szóval elkezdtem kutatni a B opciót. Közben nagyon sok példát láttam magam előtt, rájöttem, én is szeretnék hozzájuk hasonló lenni, magam lábán állni, szervezni-szervezni. 

Valójában saját magamnak állítottam fel kihívásokat, elsőként egy kreatív fotózást. Azt gondoltam, ha ez flottul megy, akkor miért is ne, jöhet majd a folytatás. A fotózás nagyon jól sikerült, rengeteg emberrel találkoztam közben, akik még tovább lelkesítettek, így belevágtam. 
Azt hiszem ez volt az a pont, amikor elérkeztem oda, hogy nekem szükségem van erre ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni, és lelkileg fel tudjak töltődni.
Hogy mi adja a legnagyobb lendületet az út során? A sok fantázia, végtelen lehetőségek.

Mi fogott meg benne, melyik részét szereted a legjobban a munkának?

Nagyon sok mindent szeretek benne, de a kedvencem, amikor a párok mesélnek a terveikről, ötleteikről. Az a csillogás, ahogyan lelkesednek, hogy szerelmüket megünnepelhessék a nagy napon, az az extraság a mindennapjaimban, amiből valóban töltődni tudok –

hálás vagyok, hogy részese lehetek közös életük nyitányának.  

Emellett nagyon szeretem még a kommunikációt. Mint mondtam, ez csupán a jéghegy csúcsa, de mégis az egyik kedvencem a rejtélyessége miatt. Közben pedig szíved-lelked kidolgozod. 

Tavalyi évben nyitottál a fenntarthatóság felé. Hogyan jött az ötlet, hogy párosítsd a környezetvédelmet az esküvőszervezéssel?

Saját esküvőnkkel kezdődött. Szükségünk lett volna 26 db égősorra, de elgondolkoztam, mit csinálok én az esküvő után 26 db égősorral? Így felkerestem más párokat, akiknek szintén hozzánk közel volt esküvője, és felezve 13-13 db égősort vásároltunk – ennyit talán még el tudok helyezni a lakásban, gondoltam. A másik kiváltó esemény, még szintén a mi esküvőnkön a helyszínhez kötődött. A váci piarista gimnáziumban ünnepeltük meg a nagy napunkat, és az iskola megkért bennünket, hogy figyeljünk a szemétgyűjtésre, mivel csak szelektíven tudják elszállítani a hulladékot. Elsőre ledöbbentett, sosem gondoltam volna erre, de természetesen ez is megoldható volt.

Ezek után már a szervezés közben próbáltunk odafigyelni, hogy hazai termékekből oldjuk meg a beszerzést, minél több mindent kérjünk kölcsön, textil szalvétát biztosítsunk a vendégeknek, és a köszönőajándék egy hasznos tárgy, ne egy plusz egyedik porfogó legyen – nálunk a sok cserkész ismerős miatt egy Repohár volt.
Esküvők mindig voltak, és mindig lesznek is. Fontos, hogy az esküvői lábnyomot ne merítsük ki teljesen, hogy 50 év múlva is tarthassunk esküvőket.

Mit gondolsz, mik azok a területek egy esküvő szervezésekor, amelyek a leginkább pazarlók lehetnek a Földre nézve? Mely területeken tudsz a legtöbbet segíteni az ifjú pároknak, hogy minél zöldebb esküvőjük lehessen?

Logisztika, egyértelműen a logisztika. Kérdezem, miért szükséges Kínából berendelni az 1000. dekorációt? Van egy elmélet, miszerint akkor lenne a Föld fenntartható, ha minden szükségletünket a 60 km-es körzetünkből szereznénk be. Magyarországon olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez még teljesíthető is – az esküvőkön is. 

Úgy gondolom, a legtöbb, amit segíteni tudok, az az, hogy harmadik személyként, kívülállóként reálisan látom a dolgokat, és a fenntarthatóság jegyében működő szolgáltatókat tudok az ifjú párnak ajánlani. Jelenlegi esküvői kultúra alapja, hogy minél többet adjunk meg a párnak, hiszen mindenkinek csak egyszer van esküvője életében (jó esetben), de ez nem jelenti azt, hogy pazarolnunk is kell, és ne figyeljünk oda az esküvő ökológiai lábnyomára.
Az a legérdekesebb, hogy nekünk egyáltalán nem okozott többletköltséget, hogy fenntarthatóra terveztük az esküvőnket. Apróságokra kell odafigyelni, mint például, ha augusztusban van az esküvőd, akkor ne a tulipán legyen az alap virág, hanem válassz valami szezonálisat. A virághoz kötődően egy nagyon szép másik példát láttam az esküvőnkön: a násznép magától elkezdte összegyűjteni a megmaradt virágokat az est végén, hogy aztán hazavigyék őket – így a szálvirágok tovább élhettek még 1-2 napig, és nem kellett azonnal kidobnunk őket, mert túl sok volt a maradék. (B opció a megmaradt virágokra: komposzt 😉)

Még egy dolog: mikor esküvőt szervezel, egyértelműen az ifjú pár van a középpontban. De emellett rendkívül fontos, hogy a násznépre, az ő reakciójukra is odafigyeljünk. Nálunk például a textil szalvéta mellett papírszalvéta is volt, mert tudtuk, hogy többeknek kényelmetlen lenne a korábbi opció. A textil szalvétát is csupán egy edukációs lehetőségként fogtuk fel, de semmit sem szerettünk volna a vendégekre ráerőltetni. 

Pár hete indítottad el az Esküvői Lábnyomok c. podcastodat. Mi volt a célod vele, miről szólnak az epizódok?

Igen, már nagyon vártam, hogy elinduljunk. Most egy 6 epizódos sorozatra tervezett első évad a cél, és a fenntartható világnézetű esküvőkre koncentrálunk benne. Beszélgető partnereimmel a mindennapi motivációkat vesszük sorra – azaz fenntarthatóság, de leszűkítve az esküvőzésre. 
Szó lesz többek között a fenntartható ruhaiparról, szépségápolásról, ételpazarlásról, dekorációról és általánosan a rendezvényszervezés fenntartható megoldásairól (költségvetés, pénzügy).
Az első epizódban férjemmel, Andrissal beszélgettünk a saját esküvőnkről példaként, hogy mi mit tudtunk kihozni belőle. Egy példát szeretnénk mutatni, hogy ez egy nagyon élhető megoldás. 

Az egész fenntarthatóság kulcsa: legegyszerűbb megoldások, nem nagyzolás, a szemed előtt lévő lehetőségek megragadása.

Mi a hosszú távú célod a zöld esküvőszervezéssel? Vannak nagy álmaid ezzel kapcsolatban? 

Nyilván vannak álmaim, de egyelőre csak álom szinten – igen sok minden függ a covidtól. Éves célomként a podcastot mondanám, szeretném, ha minél jobban kiteljesedne. 
Továbbá szeretném, ha nagyobb esküvőkiállításokra is eljutna a fenntarthatóság témája, akár előadóként is szívesen megjelennék. Szeretnék konkrét szolgáltatókat megszólítani.
Emellett van egy álmom, hogy videós tartalmakat készíthessek menyasszonyoknak, akik saját maguknak szeretnék az esküvőt megszervezni, de a fenntarthatóságról sem szeretnének lemondani. 
Úgy tudnám összegezni, hogy középtávon vlogolás, podcastok, videózás, hosszú távon pedig a konferenciák a cél.

Végül, mi a legjobb tanács, amit a vállalkozásod indításakor kaptál? Mit adnál másoknak, akik hasonló cipőben járnak, vagy még nem mertek belevágni a nagy kihívásba?

Hm, tanács helyett inkább sok lendületet és lelkesítést kaptam. Két nagy példakép áll előttem, egyrészt édesapám, akinek zenei vállalkozása van, másrészt férjem édesanyja, aki egy férfias világban épített fel egy jól menő céget. Én mit tanácsolnék?

Valósítsd meg! Valósítsd meg azt, ami elsőként az eszedbe jut! Mindig merj előre menni!

Az online térben sokan bizonytalanok, ez butaság. A legfőbb dolog, hogy add önmagadat, onnantól kezdve kész, el lehet adni, hiszen csak saját magadat adod.:)

Az interjút Kisbán Petra készítette

Képek: GRAFI by István Tomor

Instagram: @eszter.eskuvo.szervezes

Facebook: Eszter eskuvoszervezés

Honlap: Eszter esküvőszervezés