Quo vadis – a keresztény hit valódi értelme egy regényben

A Quo vadis az első század Rómájába vezet vissza minket. Az egyik oldalon Nero császár udvara – a pompázatos lakomák, a fülledt romlottság és az élvezetek hajszolásának színtere. A másik oldalon az első keresztények, akik titokban kezdték el Krisztus tanait követni, melyeket akkor még nem ismert a világ. Eljutunk Róma virágzásától – a város égésén át -, egészen az első keresztényüldözésekig.

A Nobel-díjas regény párbeszédeiben megelevenednek előttünk történelmi személyek úgy, ahogyan azokat Sienkiewic elképzelte. Találkozik egymással a föld két ura: Nero, az őrült császár, aki „rövidesen eltűnik, mint egy véres álom”, és Péter apostol, „az egyszerű lacernába öltözött aggastyán, aki örökre birtokába veszi a világot és a várost.” 

A történet középpontjában kirajzolódik egy szerelmi szál is: Vinicius, a fiatal és életerős római patrícius és Lygia, a lygius törzsből származó, keresztény leány között. A szerelmükben bemutatkozik a két világ: a hedonizmus és züllöttség, valamint a tisztaság és alázat világa. 

A regényben helyet kap szerelem, üldözés, kegyetlenség és boldogság. 

A Quo vadis azonban nem csak egy lehengerlően izgalmas olvasmány: ez a regény kijózanító erővel ébreszt rá a kereszténység valódi értelmére azzal, hogy visszavisz annak gyökereihez. 

Rádöbbent, milyen jó dolgunk van nekünk ma keresztényként. Míg a korai keresztények az éj leple alatt, sötét köpönyegben osonva gyalogoltak, hogy hallgassák az örömhírt, addig mi választhatunk, hogy a hét mely napján, melyik órájában, melyik templomban, melyik papot szeretnénk hallgatni az adott misén. Míg ők az életüket kockáztatták azzal, hogy a katakombákban gyülekeztek, hogy az új tanokat hallgassák, addig mi kihagyjuk a vasárnapi misét, ha éppen nincs kedvünk hozzá. Míg ők boldogan vállalták a mártírhalált Krisztusért, addig mi meghátrálunk, ha csak egy vita erejéig ki kell állni a keresztény hitünk mellett. 

Ráébreszt arra is, hogy miért a szeretet vallása a miénk:

„Látod, az emberek eddig nem ismertek olyan istent, akit szeretni lehetett, ezért egymást sem szerették, s ebből származott boldogtalanságuk, mert miként a világosság a naptól, a boldogság a szeretetből fakad. Erre az igazságra nem tanították meg őket sem a törvényhozók, sem a filozófusok, nem volt meg ez se Görögországban, se Rómában.” 

A regény elolvasása után újraértékeljük keresztény hitünket, vallásunk alapját és célját és feltesszük magunknak a kérdést: mi mennyit lennénk hajlandók feláldozni hitünkért? 

Kocsis Krisztina

Szeress, ne szenteskedj!

Keveset beszélünk róla, pedig a jelenlegi világban elképesztően fontos a keresztyén emberek hitelessége. Belegondoltunk már, hányan fordultak el a vallástól az ájtatos szavak üressége miatt?

Ha hívőnek vallod magad, egyszerűen nem mindegy hogyan élsz. Felelős vagy a kimondott szavakért, tettekért. Manapság pedig különösen is, hiszen valljuk be, a keresztyének megítélése nem javult az évek során. Gondoljunk csak bele hányan hagyják el a vallásos iskolákat ateistaként, hány gyermek gyűlöli meg a templomokat a kötelező vasárnapok miatt, hányan ülnek üres tekintettel a padokban és hányan csalódtak már túlbuzgó, de hiteltelen emberekben? 

És akkor jön a nagy kérdés: vajon miért? 

Mert nem mindegy, hogyan élünk. A keresztyén ember az életével mutat példát. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat: a legnagyobb, amit kaphatunk. Kemény döntéshelyzetekkel, próbatételekkel jár. A hívő lét nem azt jelenti, hogy mindenkivel bűbájos vagy és megértő. Nem a felszínen, nem a külvilágnak kell kedvesnek lenni és közben ugyanúgy élni, mint bárki. Nem önző módon, saját magadat különbnek tartva. A hívő lét azt jelenti, hogy értékeled azt az életet, amit ajándékba kaptál és megpróbálod a lehető legtöbbet kihozni belőle, szeretettel. 

Valószínűleg mindenki tud legalább egy példát a környezetéből, akinek volt már rossz tapasztalata a vallás terén. Tudunk olyan családokról, akik tökéletesnek tűnnek kívülről, de ha kilépnek a mosolyálarc mögül, ordibálnak a gyerekükkel, vagy fokozatosan boldogtalanságba hajszolják egymást. Ez hamis. Kioktatni valakit Isten igéjével: szintén hamis. Ugyanúgy, mint: jótékonykodni csak a külvilágnak, folyamatosan megmutatni milyen „jóemberek” vagyunk, csak vasárnap másként élni. Nem beszélve az ítélkezésről, a bezzegkeresztényekről, vagy éppen a politikai, közéleti példákról.

Kötelességünk hitelesen élni. Ez nem azt jelenti, hogy nem vétkezhetünk, hiszen eredendően bűnösök vagyunk és sosem lehetünk tökéletesek. Tudnunk kell, hogy a legapróbb hibákért is felelősségre vonhatnak, hiszen sokak fejében él az a kép, hogy mi mindent jobban tudunk másoknál, maradiak vagyunk, és eltartott kisujjal elítéljük „a bűnben élőket”.  Sajnos, sokan tettek azért, hogy ez vélemény kialakuljon. Ezért szükséges nap mint nap hangsúlyozni, mekkora felelősségünk van.

Nem fogsz mindenkinek tetszeni, ha odaszánod az életedet Istennek. Lehet, hogy teljesen hülyének néznek, kinevetnek, szerencsétlen birkának tartanak, felróják a múltbeli hibáidat és elítélnek érte. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz ezt felvállalni, viszont jól tudjuk: mi nem az emberek felé tartozunk elszámolással:

Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

Gal 1:10

Az a feladatunk, hogy törekedjünk a jóra és a szeretetre a nehézségeken át is, hitelesen, ne a felszínen. Lapozz ma a sokszor olvasott Szerethimnuszhoz és olvasd el hangosan! Ez a mi nagy feladatunk.

Demeter Anna

Nem hiába születtem így… interjú Ivicsics Borival, fogyatékosságügyi aktivistával

Borival először emailben „találkoztam”, egy keresztény esemény kapcsán vettük fel a kapcsolatot egymással. A levélváltásunk során egy laza, fiatal lányt ismertem meg. Aztán találkoztunk élőben is, és jött az első döbbenet, majd aztán sorban a többi. Borinak ugyanis nincsen karja, végtaghiányosan született. Azazhogy mégiscsak van, csak neki a lába a karja is.

Megrökönyödésre okot adó könnyedséggel igazítja meg a szemüvegét – a lábával. Ír, gépel és vezet. Elmondása szerint azzal azért meggyűlik a baja, hogyha egyszerre kell sétálni és cipekedni. Vagy, ha a haját kell befonni. De egyébként teljes életet él. Diplomás közlekedésmérnök, NEK-szervező, a Freekey és a Nő az erőnk fogyatékosságügyi aktivistája. Borival fogyatékosságról, nőiességről, társadalmi szerepvállalásról, küzdelmekről és hitről beszélgettünk. 

Kicsit azt érzem, hogy még a mai világban is csak nehezen tudunk a fogyatékosságról beszélni. Én például most keresem a szavakat, mert nem tudom, hogy hogyan hivatkozzak Rád úgy, hogy ne legyek se bántó, se finomkodó. 

Én nem szoktam semmire megsértődni, ettől függetlenül azt el tudom mondani, hogy a fogyatékos személyek általában azt szeretnék, hogy ne a fogyatékosság határozza meg őket. Ne azt mondják ránk, hogy fogyatékosok, hanem hogy fogyatékos személy, vagy fogyatékossággal élő emberek. 

Nagyon színes egyéniség vagy: határozott, értékeit felvállaló, azokért küzdő nő. Több önkéntes projektben is benne vagy, szeretsz több dolgot csinálni egyszerre. Mit gondolsz, mennyire lennél más, hogyha karokkal születsz? 

Ez egy érdekes kérdés, amire más választ adtam volna öt évvel ezelőtt, amikor először kerültem fogyatékos aktivisták közösségébe, és más választ adtam volna kilenc évvel ezelőtt, amikor érettségiztem. Akkor úgy éreztem, hogy átlagos életet élek: tanultam, készültem az egyetemre, szórakoztam. Nem éreztem kifejezetten, hogy valamire azért nincs lehetőségem, mert nincs kezem. Direkt azokat az utakat kerestem, amire tudtam, hogy képes vagyok, meg tudom csinálni. Bár ezt sokszor a környezetem nem hitte el, de végül nekem lett igazam. Az biztos azonban, hogy annak a révén kerültem ilyen fogyatékosság-ügyi projektek közelébe, hogy végtaghiányos vagyok. A mi lett volna, ha… kezdetű kérdéseken nem érdemes rágódni.

Ha jól tudom, két évvel ezelőtt jött létre az egyik ilyen projekt, a Freekey, aminek te kampányarca vagy. 

Igen, Csángó Dani és Sándor Anikó hozta létre a Freekey-t, ők hívtak maguk mellé másik nyolc embert. Van a csapatban több fogyatékossággal élő személy, és vannak akadémiai szintű kutatók, gyógypedagógusok is. A Freekey célja, hogy megvalósítsa a külföldön már működő személyi asszisztencia szolgálatot Magyarországon is, felhívja erre a lehetőségre a figyelmet. A csapatunk tagjai ezért is kutatnak, hogy itthon milyen módon lehet ezt megvalósítani. 

Sok fogyatékossággal élő embernek segítségre van szüksége, kinek többre-kinek kevesebbre. A személyi asszisztencia számukra biztosít egy embert – egy asszisztenst -, aki ki-ki szükségleteinek megfelelő óraszámban segíti őket a mindennapi feladataikban. Számukra ez a szolgálat az önálló életvitelt jelenti, azt, hogy függetlenedhetnek a szüleiktől, különböző intézményektől. Dolgozhatnak, hasznosnak érezhetik magukat. 

Csángó Dani, a vezetőnk, 15 éve egy baleset miatt lett négyvégtag bénult. Ő megengedheti magának, hogy 0-24 órában asszisztensek segítsék, és így ő dolgozik, egyedül él és párkapcsolata van. Ilyen életet szeretnénk mindenkinek. 

Van a Freekey mellett egy másik projekt is, amiben benne vagy. Ha jól tudom, a Nő az erőnk egy elég friss kezdeményezés.

A Nő az erőnk úgy indult, hogy egy online workshopon együtt dolgoztunk két lánnyal, különböző társadalmi kérdések kapcsán. Végül ketten, Kocsis Nikolettel, úgy döntöttünk, hogy a workshopon született ötltetet meg is valósítjuk: március 8-án rendeztünk egy online eseményt, a Fogyatékossággal élő nők napját. Ez egy kerekasztal-beszélgetés volt különböző a fogyatékossággal élő nőket érintő témákról. Szakértőként adott elő Menyhárt Barbara, aki szociálpolitikusként pont ezen a területen kutat, hogy fogyatékos nőként miben vagyunk kettős hátrányos helyzetben. Az esemény szervezésekor alakult meg a Nő az erőnk, amit Nikollal és Barbival (egyelőre) hárman folytattunk tovább, mivel nincsen Magyarországon olyan szervezet, amely ezt a célcsoportot támogatná.

Az a célunk, hogy egyrészt megerősítsük a fogyatékos nőket, másrészt megismertessük az átlagemberrel azt, hogy ez a szűk társadalmi csoport milyen problémákkal küzd.

Például nem egyszerű párt találni, vagy megélni a nőiességünket.

Te egyébként hogyan éled meg a nőiességedet? Szerinted a fogyatékos nők számára ez miben és mennyivel nehezebb, mint egy egészséges nő számára? 

Én úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb. Mert az emberek kívülről a fogyatékosságot látják elsősorban, és miután megszokták, hogy egyébként majdnem mindent meg tudok csinálni, akkor kezdik el észrevenni, hogy engem akár szépnek is lehet nevezni. Az ember sajnos sokat ad mások véleményére, reakcióira, és ez akkor is így van, ha nem kéne így lennie. Ha egy lány úgy nő fel, hogy elsősorban fogyatékosnak látják, akkor nehéz meglátnia magában, hogy egyébként ő nő.

Pedig igenis fel kell venni azt a csinos ruhát, magassarkút, rúzst, sminket! És az is igaz, hogy neked kell nőnek érezni magad, nem mások reakcióitól függeni.

Ezzel együtt azért nehéz, főként a kamaszkor. Én például nagyon sokáig nem kaptam olyan reakciót, hogy „csinos vagy ma”. 

Az biztos, hogy számít a környezet véleménye. Te milyen reakciókkal szoktál találkozni, amikor meglátnak téged – például az utcán? 

Nagyon vegyes. Gyerekként például nagyon zavart, hogy megbámulnak. Ez egy folyamat volt, amíg megtanultam kezelni. Mert az biztos, hogy a gyerekek meg fognak nézni, és mondani fogják, hogy „Anya, annak a néninek nincs keze?!”. Én ezen már csak mosolygok, ilyenek a gyerekek. A szülők reakciója érdekesebb, mert van, aki ilyenkor leguggol és okosan elmagyarázza, hogy vannak ilyen emberek, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. És vannak, akik tabuként kezelik, elráncigálják a gyereket. Szerintem fontos elmondani, hogy vannak, akik így élnek, és jó, ha a gyerek találkozik ezzel. A felnőttek azért mások. Van, aki például odajön és kérdez, és ilyenkor, ha éppen olyan a kedvem, akkor szívesen szóba elegyedem vele és beszélgetünk. Volt például, aki kocsiból kiszállva kikerekedett szemmel megkérdezte, hogy „Te hogy vezetsz?” és én meg szépen elmagyaráztam neki. 

Egyébként tényleg: hogy vezetsz? 

Az, hogy én ma vezetek, egy öt éves történet, és számomra az önállóságom megvalósítása. Sokáig anyukám fuvarozott, én meg figyeltem, hogy vezet. Először meg kellett győznöm a szüleimet, hogy én vezetni szeretnék. Aztán ki kellett találnom, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, amiben az, hogy közlekedésmérnök vagyok, nagy segítség volt. Hogy a kérdésedre is válaszoljak: automata váltós autóm van, a jobb lábammal kormányzok, a bal lábammal pedig a pedálokat nyomkodom. A fejemmel kezelem az indexet. 

Amíg hallgattalak, azon gondolkodtam, hogy hogyan van mindehhez erőd. És ehhez hogyan kapcsolódik, ha kapcsolódik, a hited? 

Kapcsolódik is, meg nem is. Az éltet, hogy a munkám mellett csinálhatom ezeket a jó és hasznos projekteket, amiket élvezek is. Nem érzem azt, hogy hiába születtem így mert, ha lennének karjaim, nem csinálnám ezt a munkát. Amikor a hitre és Istenre gondolok, akkor igyekszem arra koncentrálni, amit kaptam, amellett, amit nem kaptam meg. Igyekszem elfogadni, hogy ez van és a legjobbat kihozni belőle.

A hit ehhez ad erőt. Úgy érzem, hogy úgy vezetett Isten, hogy ezeket a projekteket adta lehetőségül, és mindazt, amit ezek által kapok.

Emellett azért van, hogy megkérdezem Istent, hogy „na, Istenem, ezzel mi lesz?”, mert azért nem tudok mindent elfogadni. De tudom, hogy ez egy folyamat, és mindig van, amin lelkileg dolgozni kell.

Az interjút Gergely-Papfalvy Bori Janka készítette.

C.S. Lewis: a keresztény zseni

C.S. Lewis a Narnia krónikái írója ír családban született és egészen 1929-ig ateista volt. Megtéréséhez segítette kedves barátja, J.R.R. Tolkien, akivel egy egész éjszakai filozofálás után eljutottak arra az igazságra, hogy Jézusnak mégis csak léteznie kellett. Tolkien meggyőzte Lewist, hogy a történelem eddigi mítoszai, elméletei, mind az előfutárai voltak a kereszténységnek. A beszélgetés után elolvasta az evangéliumokat és arra jutott, hogy annyira racionálisan és tényszerűen írták meg őket, hogy nem lehetnek kitalációk. Mivel pedig az ész és a logika mentén vizsgálódott, ezek révén is sikerült megtérnie. Olyannyira hívő lett, hogy számos művet írt, kifejezetten a hit védelmében.

A leghíresebb alkotása a Narnia krónikái. Kiskoromban láttam először a Narnia történetét, de ekkor még fogalmam se volt mélyebb tartalmáról. Mindig is az egyik kedvenc filmem volt és ahogy felnőttem, mindig egyre többet és többet értettem meg belőle. Eldöntöttem, elolvasom mind a 7 részét. Milyen jól tettem! 

C.S Lewis nem a képünkbe akarja vágni, hogy „térjél meg”,” légy vallásos”! Sokkal finomabb módszert választ. Mesél. Mesél a nagy, jóságos oroszlánról, aki az erdő ura és minden emberfiát szeret, életét adja értük, a megtestesült jóság és szeretet. Mesél a gonosz királynőről, aki édeskedő hazugságokkal próbálja megnyerni magának az embert, de miután felhasználta őket céljához, pusztulásba és kietlenségbe taszítja őket. Mesél Ádám fiáról és Éva lányáról, akiknek harcolniuk kell a gonosz ellen, de akik sokszor hibáznak és válnak árulóvá, az oroszlán mégis megkönyörül rajtuk és megbocsát. 

C.S. Lewis meséit azoknak ajánlom, akik elfáradtak a prédikációkban, a vallásos könyvekben. A Narnia krónikái üdítő, könnyed és mégis hatalmas mélységeket tartalmazó történetek, amelyek közelebb visznek minket gyermeki hitünkhöz, akkor is, ha azt gondoljuk, hogy az már elveszett.

forrás: http://cslewis.hu/eletrajz/

Demjén Dorottya

Felvállaljam a hitemet? Vagy totál ciki?

Egyszer egy barátom megkérdezte tőlem, hogy nekünk, keresztényeknek fel kell-e vállalnunk a hitünket? Érdemes-e tudatni a világgal az álláspontunkat?
Hezitálás nélkül azt mondtam, hogy igen. De miért?

Neked mi a történeted?

Személyes történet következik. Nagyon sokáig szégyelltem, hogy hívő vagyok és vasárnaponként templomba járok. Akkoriban még úsztam és vízilabdáztam és nem számított menőnek az, aki ilyesfajta mókába bocsátkozik. Titkoltam. Ha rákérdeztek, akkor próbáltam a témát terelni, mert kínos volt számomra. Emlékszem, hogy mikor egy-egy misére mentünk, akkor előtte azért imádkoztam, hogy csak nehogy meglásson egy ismerősöm, mikor épp a templomajtón megyek be. Egész egyszerűen cikinek tartottam, mert nem volt divatos és egy kamasz számára tudjuk, hogy mennyit jelent a kortársak véleménye. Mikor étteremben ettünk és étkezés előtt imádkoztunk teljesen égett az arcom, hogy mennyire kínos már. Látják, hogy imádkozunk és  mit fognak így gondolni  rólunk…Beálltam a sorba, úsztam az árral, titkoltam azt, ami mára az életem legfontosabb részévé vált. A suliban „szentfazéknak” csúfoltak mert kiderült, hogy járunk templomba. Mondanom sem kell, hogy nagyon-nagyon rosszul esett.-Nem segített abban, hogy boldogon beszéljek Jézusról és a hitről.

Nagy változást hozott, mikor egy évig az USÁ-ba jártam egy Katolikus Gimnáziumba. Itt történt a Pál vagy Paul fordulásom. Hahaha. Megláttam, hogy hinni és a hitet gyakorolni nem gáz. Sőt! A világ egyik leggyönyörűbb és legbátrabb dolga kiállni valami mellett még akkor is, ha a többség esetleg teljesen mást mond. Az ottani barátaimmal sokat énekeltünk a templomi kórusban, voltunk a March for Life-on Washington D.C.-ben, amely egy pro-life tüntetés volt. Segítettünk egy hajléktalan szállón, host apukámmal pedig sokat beszélgettünk vallási kérdésekről. Példát adott, hogy a hitünk mellett ki kell állni és beszélni kell róla, finoman és elfogadóan-itt a „hívőség” az életem és a személyiségem részévé vált. Az, hogy mára büszke vagyok a hitemre, egy hosszú folyamat volt. Nem volt könnyű. De mik segítettek?

Miért legyél bátor?

  • Példát mutatsz: Megmutatod a világnak, hogy a keresztény fiatalság nem halott. Hogy vannak életvidám, bulizós, bátor, de mély morális elvek mentén élő fiatalok. A kereszténység nem egy hóbort vagy szokások halmaza, ez egy életforma. Szabályokkal jár, de ezek megtartanak Téged. Mint a jogrendszer: keretet ad, amin belül biztonságosan mozoghatsz-Értünk, Érted van. Mutass példát azzal, ahogyan élsz. A szavak is fontosak, de talán a minta még inkább!
  • Elkerülöd a kognitív disszonanciát: Ez a jelenség akkor lép fel, amikor nem azt teszed, amit gondolsz. Ha hívőnek tartod magad, de rejtegeted és egészen máshogy élsz, akkor nem lesz béke a lelkedben-szerintem.
  • Motiválsz: Erőt adsz, inspirálsz, így is lehet élni-boldogan! Sokszor az emberek azt látják, hogy mennyi szabállyal és lemondással jár a keresztény lét. De amint rájössz arra, hogy mindezek egy védőhálót jelentenek, akkor megélheted a belső szabadságot. Világíts, motiválj és legyél bátor! 
  • Kinek a véleménye számít? Azok a bizonyos többiek… adsz a véleményükre? Akik nem fogadnak el Téged azért, amiben hiszel, azok véleményére adsz-e, ha igen miért? Engeded, hogy befolyásoljanak? De most komolyan, ne a félelem szabja meg a döntéseket! Ha ez befolyásol, akkor azt jelentheti, hogy mégsem fontos annyira az, amiben hiszel? Vagy ennyire könnyen feladod magad? Mások határozzák meg, hogy ki vagy? Ezeket nem bántó kérdéseknek szánom, csak nekem sokat segítettek a fókusz visszaszerzésében. Aki Téged elítél azért, amiben hiszel, azzal egyébként sem egymást keresitek. Nekem az alábbi igerész nagyon sok támaszt adott:

„Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Máté 10:32-33) 

Élj az értékeid szerint őszintén és azokat az embereket fogod vonzani, akik „hozzád valók”. Minden más hazugság magad és a világ felé – előbb vagy utóbb érezni fogod. Többé már nem megyek az árral, vagyis de, csak szembe és úszok. Fel kell-e vállalni a hitünket? Igen! Mert ha mi nem tesszük, akkor ki fogja? Ki lesz Jézus hangja a világban?

Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! (Máté 5: 13-16)

Tóth-Kuthy Bernadett

Interjú Baritz Laura nővérrel – üzletről, kereszténységről, emberközpontúságról

Közgazdász és apáca. Szokatlan párosítás. Baritz Sarolta Laura a multik világából lépett át a Domonkos-rendbe. A közgazdaság azonban élete része maradt: tanulmányait és üzleti tapasztalatait a keresztény hittel ötvözve annak szentelte szakmai életét, hogy az emberközpontú és etikus gazdaságot hirdesse. Számos tudományos tevékenysége mellett a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés egyik alapítója és szakfelelőse a Sapientián, az Emberközpontú gazdaság tárgyfelelőse volt a Corvinuson. Inspiráló munkássága mind hazai, mind nemzetközi szinten elismert, legfrissebb sikere az idén elnyert Európai Polgár díj. Laura nővért kérdeztük üzletről, gazdaságról, emberközpontúságról és hitről.

Nagyon érdekes az életútja. Mielőtt szerzetes lett, nagy multinacionális cégeknél dolgozott sikeres menedzserként. Mesélne arról, hogy milyen volt ez az időszak és hogyan gondolkodott akkor a közgazdaságtanról?

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem, azután külkereskedelmi vállalatoknál helyezkedtem el. Dolgoztam az Intercoorporationnél, aztán a Hungarotexnél az élelmiszer osztályon. Itt a feladatom az volt, hogy magyar árualapokat szerezzek, amit sikeresen el lehet adni külföldön. Így tettem szert almakocentrátumra, amit a Mátészalkai állami gazdaság termelt, és aztán ezt sikerült eladnom Amerikában a Pepsinek is. Az egy nagyon érdekes, szép sztori volt, ahogy nagy merészen felhívtam a Pepsit és egy fiatalember vette fel, aki annyira meglepődött, hogy Magyarországról egy fiatal nő ott van Amerikában és üzletet akar kötni, hogy mondta, hogy menjek ki hozzá és beszéljük meg. Itt megtörtént az a nagylelkűség, amit később el is kezdtem az üzletben hirdetni – hogy nem csak a racionális, hideg számítások kellenek -, mert ez a fiatalember mondta, hogy akkor vesz tőlem két konténer almakoncentrátumot. 

Így kezdődött a kapcsolat. Azután később megalakult Soroksáron a Pepsi magyar üzeme és itt lettem kereskedelem-fejlesztési menedzser egy 10-12 fős csapat élén. Aztán jött a rendbe lépés…

Ez a domonkos rendbe lépés egy hirtelen pálfordulás volt, vagy egy lassú folyamat, míg eljutott addig a döntésig, hogy a szerzetesrendbe áll?

Hát ez egy lelki folyamat igazából. Mindig vallásos ember voltam, azzal nem volt problémám, hogy van-e Isten vagy nincsen, az én hitem szerint van. Fiatalon is jártam templomba, de az még inkább külsődlegesebb vallásgyakorlás volt. Akkor kezdett el mélyülni a hitem, mikor édesanyám beteg lett és ennek kapcsán sokáig otthon ápoltam. Ebben a folyamatban – mikor vissza akartam adni édesanyámnak azokat a szeretetmegnyilvánulásokat, melyeket ő adott nekem egész életemben – döbbentem rá, hogy nem a külsődleges célok fontosak az ember életében. Volt céges autóm, jó fizetésem, de a szeretet megélése sokkal fontosabb ezeknél. Ez a folyamat vezetett oda, hogy rájöttem, én Jézust akarom követni az életben és azt akarom az életemben, amit a Jóisten akar. 

Mikor beléptem a domonkos nővérek kapuján, azt éreztem, hogy itthon vagyok. És ez egy jelzés volt. Kiderült, hogy ez a rend teljesen nekem való – hiszen ez egy intellektuális rend, tehát a tanulás áll a középpontban. A prédikálás is ment, ezt a készségemet korábban az üzletben is fel kellett használnom: csak itt épp nem koncentrátumot adok el, hanem az evangéliumot hirdetem.

Ekkor tudta már Laura nővér, hogy a közgazdaság az élete része fog maradni?

Nem. A szerzetesrendbe lépés egy ugrás a mélyvízbe, mert azzal kezdődik, hogy az ember belülről lemond mindenről és várja, hogy mi fog történni, mi az Isten akarata. Az elején nem foglalkoztam közgazdaságtannal, teológiát tanultam és lett egy hittanári diplomám. A közgazdaság akkor jött vissza, mikor szakdolgozatot kellett írnom és a morális teológia tanárom mondta, hogy gazdasági témából írjam, merthát én mégiscsak közgazdász vagyok. Először ellenkeztem, mert a biblikumot szerettem nagyon, de aztán mégis megírtam egy ütős szakdogát a globalizációról. 

A másik visszatérés pedig egy római konferencián volt, ott találkoztam Helen Alforddal, az Angelicum akkori dékánjával, későbbi rektorhelyettesével, aki nagy alakja lett a későbbi életemnek. Ő mondta azt a teológia és a közgazdaságtan kapcsán, hogy bár az ember azt hinné, hogy ez a kettő tűz meg víz, figyeljem csak meg, nagyon összefüggenek. Elvitt egy konferenciára Bilbaoba és ott volt nekem ez az „aha!-élményem”: csomó olyan előadót hallgattam, akik morálteológusok vagy közgazdászok voltak, de a közgazdász értett az etikához, a teológus a közgazdasághoz. Itt találkoztam az emberközpontúsággal, melynek lényege, hogy a gazdaság az emberre épül és a gazdaság központja nem a profitmaximalizálás, ennél sokkal mélyebb céljai vannak. Ez indította el bennem, hogy én szeretném az emberközpontú gazdaságot jobban megismerni és ezzel foglalkozni. Hazajöttem és elkezdtem keresgélni, hogy vajon Magyarországon vannak-e ilyen nézettel foglalkozó közgazdászok. Rátaláltam az Altern csoportra, melynek vezetője Kindler József volt, velük kezdtünk együtt dolgozni.

Aztán doktori disszertációt írtam az emberközpontú gazdaságról, most pedig tanítok, publikálok, előadásokat tartok ebben a témában. Beérett ez a pálya. Isten akarata nagyon szépen működött az életemben, mert arra hívott amire tehetségem van.

2010-ben elindult a KETEG képzés, először a Sapientián, majd a Corvinuson. Biztosan nem egy egyszerű kérdés, de hogyan lehetne megfogni az emberközpontú gazdaságnak és az egyház társadalmi tanításának a lényegét?

Az első, legfontosabb állítás, hogy ez a közgazdaságtan értékalapú és nem értéksemleges, mint a főáramú közgazdaságtan. A gazdasági folyamatok akkor jók, mikor erkölcsi folyamatokba épülnek. A disszertációmnak a legfőbb hipotézise, hogy amilyen az emberi értékrend, olyan lesz a gazdasági rend. Hogyha haszonelvű emberek gyakorolják a gazdaságot, akkor a gazdaság egy neoklasszikus gazdasági rend lesz, ahol a fő gazdasági cél a profit lesz.

A mi gazdaságunk az egyház társadalmi tanításának alapjára épül, amely azt mondja, hogy a gazdaság legfőbb célja az ember, az emberi kiteljesedés és emberi boldogság. Adam Smith azt mondja, hogy a gazdasági életet az önérdek hajtja. Erich Fromm ezt cizellálja: az embernek lehet objektivista önérdeke, tehát az önérdekében a másik embernek való jóakarat is benne van – vagyis mikor én egy üzleti aktust teszek, akkor figyelembe tudom venni a másik ember érdekét is. Ekkor együtt tudok működni a másikkal, nyer-nyer helyzet jön létre. Játékelméletből kiszámolható, hogy a nyer-nyer helyzet nagyobb össznyereséget hoz, mint a nyer-veszít. 

Manapság az egyik legaktuálisabb kérdés a fenntarthatóság, a természeti erőforrások védelme. Kitér-e erre a keresztény tanítás, és ha igen, mit mond ennek kapcsán?

Az egyház társadalmi tanítása szűk értelemben a pápai enciklikákból áll, minden egyes ilyen pápai enciklika az aktuális társadalmi környezeti problémákat öleli fel. II. János Pál pápa nagyon sokat írt a fenntarthatóságról és a környezeti problémákról is. De ne hagyjuk ki Ferenc pápát se, a Laudato si enciklika teljesen erről szól. Szó van környezetről, fenntarthatóságról és az emberről. Merthogy a fenntarthatóságnak is a legfontosabb része az ember: hogyan alkosson közösséget, kapcsolatot környezetével és embertársaival.

Gyakorlatibb üzleti világra áttérve, hol lehetnek olyan helyzetek, ahol különösen nehéz sikeresnek maradni az üzleti életben, nem megalkudni, de közben kiállni a keresztény értékek mellett?

Ez teljesen lehetséges. Vannak hálózatok, mozgalmak, melyek kifejezetten keresztény üzletemberekből állnak, pl. Magyarországon az ÉrMe Hálózat, nemzetközi szinten az UNIAPAC, vagy a Blueprint for Better Business. Ezek megmutatják, hogy a felső üzleti vezetők is gondolkodhatnak fenntarthatóan, emberi módon, s nem kell ettől megalkudniuk semmiben. Ugye van a bátorság erénye az erényetikában, ha az emberben ez megvan, akkor ki tud állni az igazáért és vállalja a saját értékeit. Ehhez tudnom kell, hogy a jót cselekszem, a jóért küzdök. 

Van különbség a szimplán etikus gazdaság és a keresztény szemléletű gazdaság között? Nem keresztényként lehet-e a keresztény tanításnak megfelelően helytállni az üzleti életben?

A mi nézetünk az, hogy igen. Amikor a pápai enciklikák megíródnak, van mindig egy ajánlás, hogy kinek szól: „írom a híveknek és minden jószándékú embernek”. Tehát ezek az értékek, mint emberközpontúság, fenntarthatóság, szolidaritás, szubszidiaritás, a közjó… annyira általános értékek, hogy minden jószándékú ember számára pozitívak és követendőek.  Keresztényként annyiban más vagy több, hogy esetleg spirituális elemek is vannak, a keresztény vezető ezt építi be üzletmenetébe, vállalkozásába. 

Sokan szokták támadni a keresztény szemléletű gazdaságot?

Inkább elhallgatják vagy kimosolyogják, mikor szóba jön a gazdaságon belül szeretet meg együttműködés, kölcsönösség… Az üzletben azt elképzelni, hogy önzetlen legyen valaki, a főáramban azért nehéz, mert ott a gazdasági modell az önzésen alapszik, itt meg az önzetlenségen. Viszont, ha levezetjük, kiderül, hogy ez sokkal gyümölcsözőbb. 

Van arra remény, hogy ez megváltozik, és egyre többen állnak mögé?

Ezt nem tudom. De azt tudom, hogy például a vírushelyzet óta mintha nőne azoknak a száma, akik elismerik, hogy ez az út jó. Megint csak II. János Pál pápára hivatkozva, ő írt egyik könyvében a konkoly és a búza együtt növekedéséről a szentírási példázat alapján: nő a búza és mellette nő a konkoly, a végén egyszerre aratják le mindkettőt. A világ is így működik, a jó meg a rossz együtt létezik, hol az egyik van túlsúlyban, hol a másik. Ezért úgy gondolom, hogy tiszta jó sosem lesz, de tiszta rossz sem. Mert lesznek emberek, akik bátor kiállással folytatják és csinálják tovább.

Végére még egy személyesebb kérdés. Szakmai munkássága során hatalmas utat járt be, rengeteg mindent elért és számos hazai és nemzetközi elismerést, díjat kapott. Mi volt az, amit legnagyobb sikernek érez, mire a legbüszkébb? 

Hm. Lehet nem szakmai siker is? 

Mikor itthon megkérdezik, hogy mit csináltál és hol voltál… Végül is nekem is a legszűkebb környezetem az, ami számít. És ha itt kapok valami elismerést vagy jó szót, akkor nagyon boldog vagyok. 

Még egy kérdés. A fiatal generációnak mit üzenne?

Ezt a bátorságot. Hogy minél hamarabb tisztázza az értékeit. Ez egy egyéni folyamat, amit végig kell járni. Ha ez megvan – ami sok olvasást, beszélgetést, saját magamba nézést jelent -, és kialakult egy ilyen értékrend, akkor azt bátran követni, amellett kiállni. Az évek mennek, és ezeket a fiatal éveket kell kihasználni, az ember ilyenkor a leglelkesebb, ilyenkor van a legtöbb energiája és ha ezt valami jó, értékes dologra használja ki, akkor épül a személyisége és az egész élete. 

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

Programajánló – avagy #köszicovid

Az elmúlt hónapokból, lassan egy évből, igen nehezen találhatunk olyan cikket, vagy eseményt, amire azt mondhattuk volna, “köszi koronavírus, hogy ezt lehetővé tetted nekünk”. A legtöbb esetben csak lemondott utazásokról, eltolt esküvőkről, online formában megtartott csapatépítésekről – találkozókról mesélhettünk egymásnak. Most mégis egy kis színt szeretnék vinni a sok egyhangú, és negatív esemény közé, és ajánlani Nektek egy programot, amin a vírus nélkül nem vehetnénk részt!

2020. májusában, a vírus első hullámában találkoztam először ezzel a “programsorozattal”. Amerikában az évente többször megszervezett, mindig más-más életeseményre fókuszáló katolikus konferenciát terelték át online vizekre. Egy konferencián általában 20-30 (vagy akár több) jobbnál jobb előadó lép fel. Mesélnek a számukra fontos kutatási területről, élettapasztalatokról, saját tanúságtételükről. Ha ezeket az eseményeket fizikailag megszervezik, egy hétvége során jobb esetben is 10-15 előadásra juthatunk el, de néha már ez a szám is soknak hat. Emellett természetesen a számunkra legérdekesebb prezentációk mindig pont egyazon időpontba esnek.

A Covidnak köszönhetően megszűnt a fizikai események kora, cserébe viszont a vírus lehetőséget teremt számunkra, hogy egy amerikai konferencián részt vehessünk, a nap azon szakaszában tekintsük meg az előre felvett előadásokat, amikor csak szeretnénk, és a hétvége folyamán annyit nézzünk meg belőlük, amennyit csak elbír a szemünk, fejünk – természetesen ütközések nélkül;)
Májusban egy, a Test Teológiája Intézet által szervezett és egy Lovelife című előadássorozaton, novemberben pedig a gyógyulásról és gyógyulási folyamatokról szóló előadássorozaton vettem részt. Idén tavasszal is sok esemény közül választhatunk, lesz ismét Lovelife konferencia, de kifejezetten férfiaknak és nőknek szóló hétvége is van a programba iktatva.

A videókat az adott hétvége során ingyenes regisztrációval lehet megtekinteni, ha pedig szeretnénk, hogy később is hozzáférjünk az előadásokhoz, megvehetjük a premium felhasználói fiókot. 

És hogy miért ajánlom a technikai előnyök mellett a leginkább? 

Számomra a konferencia a bezárkózás első felvonásában megteremtette az évem csúcspontját: hatalmas erőt és löketet adott az előadók tanítása. Megismerhettem az amerikai katolikus “speaker”-ek gondolkodásmódját, módszereit, ahogyan népszerűvé és menővé varázsolják a rigidnek gondolt tanításokat. Rengeteg estét átbeszélgethettem a hétvégét követő hetekben olyanokkal, akik szintén meghallgatták a videókat. Bár az esemény nevében ott áll a “katolikus” szó, a legtöbb videójukat minden kereszténynek érdemes megnéznie! – Nem utolsó sorban pedig tovább gyakorolhattam az angoltudásomat:).

További infó és az események időpontjai: https://virtualcatholicconference.com/events/

Mivel véleményem szerint legfontosabb szüntelenül hálát adni, főleg a nehéz helyzetekben, már csak egy dolog van hátra: Köszi koronavírus, hogy ezt a programot lehetővé teszed Nekünk!

Schneidt Mária

Fotó: Virtual Catholic Conference Női hétvégéjének hivatalos oldaláról