Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf

Luxuscikk a méltóság?

Vatta, anyagzsebkendő, toalettpapír… ezek a legtöbb háztartásban megtalálhatók. A kérdés csak az, ki mire használja őket? Fiatal lányok és nők milliói maradnak ki világszerte az iskolából, a munkából, vagy kénytelenek azokon a napokon más eszközökhöz folyamodni, mert nem elérhetőek számukra az alapvető női higiéniai termékek. Ez röviden a menstruációs szegénység.

A havi vérzés a női lét természetes velejáróra – egy átlagos nő élete során körülbelül 450 alkalommal menstruál. De vajon összeszámolta már valaki, hogy ezalatt mennyit költ a menstruációjára? Az összeg több mint egy millió forintra rúg. Noha havi bontásban csupán pár ezer forintot jelent, a menstruációs szegénységben élő nőknek ez az összeg nem áll rendelkezésükre. Ahol dönteni kell, hogy étel legyen vagy befizetett villanyszámla, a higiéniás termékek hátra sorolódnak. 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tapasztalatai alapján hazánkban a nők 30%-át érintheti a menstruációs szegénység, a jelenség azonban nehezen mérhető, mert az esetek többségében rejtve marad. A környezetük csak azt észleli, hogy a nők, lányok hiányoznak – többnyire igazolatlanul. A kimaradás gyakori oka, hogy menstruációs termékek hiányában gyakran fertőzésveszélyes körülmények között vészelik át ezeket a napokat, összevérzett ruháik miatt megszégyenítve. Az indokolatlanul sok iskolai hiányzás gyakran a tanulmányoktól való végleges elmaradás előszobája, s a munkahelyi betegszabadságok, szabadnapok száma is korlátozott. A folyamat tehát egy öngerjesztő kör: amennyiben egy nő havi rendszerességgel nem jut hozzá az alapvető intim higiéniai termékekhez, és kimaradozni kényszerül, nem kerül közelebb ahhoz, hogy ezeket a későbbiekben önerőből megvásárolhassa magának.

Több szervezet szívügyének tekinti, hogy megoldást találjon a kérdésre. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat #nemluxustáska kampány keretén belül országszerte tízezer rászoruló nőnek gyűjtött mindennapi higiéniai termékeket, a Magyar Vöröskereszt pedig az Always intim higiéniai márkával együttműködve a #lánybólnővé program keretén belül 18 millió forint értékű adományt osztott szét a mélyszegénységben élő fiatal lányok megsegítésére. A segítségnyújtás mellett fontos a menstruációs intelligencia fejlesztése is, ugyanis a felvilágosításnak hatalmas szerepe van abban, hogy a fiatal lányok ne kerüljenek kellemetlen szituációkba a menzeszük miatt. Elmaradott régiókban gyakran előfordul, hogy még a szülők sincsenek tisztában a női test alapvető működésével, nemhogy a gyerekek, sokan nőgyógyászhoz is csak első gyermekük születésekor jutnak el először.

A témát övező tabuk és stigmák miatt a társadalom nehezen nyit e probléma felé. A menstruáció közkedvelt “havibaj” szinonimája jól árulkodik arról, hogy valójában mit gondol e jelenségről a társadalmunk. Nehéz élethelyzetek és életutak talán elválasztanak minket egymástól, de a megértő segítségnyújtás ugyanolyan közel is hozhatna. 

@kedvemma

E cikk a szerző 2019. évi Cikkíró Pályázatra írt művének átdolgozott, aktualizált változata. 

Vegetáriánusok próbaidőn

Sosem ettem sok húst. Persze gyerekkoromban a vasárnapi rántott csirke, aztán később a grillezett ez-az-amaz az én étrendemben is szerepelt, de ahogy a gimnázium vége felé már kezdtem magamra főzni, egyre ritkábban készítettem ezeket az ételeket. Étteremben nem azt rendeltem, vendégségben ímmel-ámmal elfogadtam, de igyekeztem a lehető legkevesebbet enni belőle. Nem volt emögött – akkor még – etikus környezetvédelem, egyszerűen csak nem kívántam. Aztán hat évvel ezelőtt, mielőtt menő lett volna, rájöttem, hogy ez egy valós dolog, a mások által finnyásnak titulált válogatás helyett lehetek vegetáriánus! 

Ezzel a döntéssel együtt rengeteg új alapanyag és automatikusan egy sokkal egészségesebb táplálkozás is megérkezett az életembe. Nem mintha azelőtt olyan nagyon egészségtelenül étkeztem volna – most sem vetek meg egy kis nasit olykor-olykor -,

de tény, hogy azzá válunk, amit megeszünk, én pedig csupa jó szeretnék lenni!

Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem vagyok dietetikus, és nem is szeretném senkire ráerőltetni a húsmentes étkezést. Nem fogom hosszasan fejtegetni azt a húsipari horrort, ami a mögött a csirkemellfilé mögött van, amit leveszel a szupermarketben a polcról, vagy a vízmennyiséget, ami az előállításához kellett. Mindenki egyéni belátására bízom, hogy ér-e neki annyit egy állat tisztességes tartása, vagy a bolygó védelme, hogy tegyen is az érdekében valamit. Azt azonban szeretném, hogy az emberek ahelyett, hogy élből elvetnék („Nem vagyok nyúl!”), kipróbálnák, milyen vegetáriánusnak lenni. 

Hogy a szerkesztőségünk se csak a száját járassa, egyedüli vegaként meghirdettem egy kihívást a Föld napja apropójából és elkészítettem egy minta étrendet. A menüt nem szerettem volna túlságosan megkötni, ezért elsősorban az ebédekre koncentráltam, reggelihez és vacsorához leginkább csak ötleteket írtam arra az esetre, ha valakinek hirtelen nehézséget okozna. Jöjjenek a részletek. 

A zabkásába nem teszek se cukrot se mézet, fahéj vagy kakaó és a választott gyümölcs kellően édesíti. Mindegyik ebéd mellé vegyes salátát csinálok és a vacsora mellé zöldségeket vágok fel. Egyébként mindenféle pékáru ér, nem diétázunk! Hagyományos kifli, vizes zsemle, barna kenyér, nagyon magos fekete kenyér, sajtos kifli… Tízórai-uzsonna igény szerint, alapvetően gyümölcs, sajtok, magvak (pl füstölt sajt + alma + mandula trió a kedvencem) vagy túró valamilyen gyümölcsjoghurttal, esti filmhez egész nyugodtan popcorn, zöldségchips. De persze az egészségtelen finomságokat sem kell teljesen megvetni, a héten 1-2 alkalommal becsúszhat egy Cserpes Rudi, müzliszelet, sós kisperec… Az igazán durva dolgok azonban – Milka, chipsek, gumicukor, leírni is túl finom – nálam kb. néhány havonta kerülnek porondra, úgyhogy azoknak nem szívesen engednék teret a héten, kivéve, ha valakinek épp lelki támogatásra van szüksége egy csokiban tocsogó desszert formájában. Mindannyian tudjuk, az milyen… Nem fogyasztok viszont semmilyen édes, szénsavas üdítőt, szerencsére a sima víz a kedvencem, esetleg néhány csepp citrommal. Kávét sem iszom, cserébe olyan szálas gyógyteákkal, mint amilyen a borsmenta és a csalán, a világ végére is elmennék. 

Öt nap, öt margaretes, zero hús. Hétfőtől már csak rád van szükség! Csatlakozz a kihívásunkhoz, próbáld ki, milyen érzés elhagyni a komfortzónádat, megismerni néhány új alapanyagot és ízt.

Ehhez nem kell plusz órákat a konyhában töltened vagy olyan dolgokat levadásznod, ami a sarki közértben ne lenne kapható. Használd a recepteket, változtass rajtuk kedved szerint, és ne felejts el megjelölni minket a #margaretvegahét hashtaggel Instagramon, ahol a vegetáriánus próbaidőn lévő szerkesztőink helyzetjelentései is várhatóak!

Hétfő 

🌞 zabkása fahéjjal + reszelt almával
🍽 Gigi Hadid enyhén csípős pasta 
🌙 tortilla*
*például joghurtos öntet + zöldségek + mozzarella golyócskák

Kedd

🌞 tükörtojás
🍽 babos kukoricás bulgur*
🌙humusz + választott pékáru
* a linkelt recept töltött édesburgonya, mivel mi csütörtökön azt készítünk, ennek csak a „töltelékére” van szükség, magában is jól megállja a helyét!

Szerda

🌞 müzli
🍽 fokhagyma krémleves + túrógombóc (főzésmentes!)
🌙tojáskrém + választott pékáru

Csütörtök

🌞 zabkása 
🍽 árpagyöngysaláta sült édesburgonyával
🌙avokadó toast
*a receptben nem szerepel, de én joghurtos öntettel és morzsolt fetával tálalom

Péntek

🌞 rántotta
🍽 hal + rizs (nálam általában lazacfilé és mellé kukoricasaláta)
🌙 házi mozzarella pizza + amerikai cookie*
*elvégre péntek van, a kelt tészta egyszerű és jó móka, ha pedig már elve megy a sütő, ne maradjon le a desszert sem

@kedvemma

Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem

Szeretek a számomra fontos emberek ajánlásai mentén könyvet olvasni. Van valami otthonos érzés abban, amikor elmerülsz egy regényben, ami valakinek annyira tetszett, hogy megosztotta veled. Azonban barátok ide vagy oda, én általában húsz oldalt szoktam szánni arra, hogy egy könyv beszippantson. Meglepve konstatáltam, hogy Krusovszkynak ez nem sikerült – hogy fair legyek, valószínűleg azért, mert még aznap elkezdtem, hogy egy előzőt letettem. Viszont néhány nappal később csodálkozhattam is… elfogyott mind az ötszáznegyven oldal.

Az elbeszélés több idősíkon halad, míg végül a mozaik darabok mintha összeállni látszatának – még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire számítottunk. Az elbeszélőnk a húszas évei végén járó Bálint, aki kamaszkorát, elvált szüleit, az első szerelmét, a legjobb barátait és tulajdonképpen az egész múltját maga mögött hagyta, amikor vidékről felköltözött Budapestre. Ide tér vissza a könyv elején, a rég nem látott barátok közé egy esküvőre, ahol természetesen az elfelejtett szerelme is felbukkan. Az utazás közepébe váratlanul beékelődik egy húsz évvel korábbi história, amely a regényt határozottan kiemeli a hétköznapi történetek közül. A helyi tüdőgondozóban (ahol többnyire járványos gyermekbénulásban szenvedőket ápolnak) tölti hétköznapjait a könyv másik központi szereplője, Aszalós – mostanra sajnos többnyire már csak vastüdőben. 

Ez a múltban játszódó kortörténeti leírás akár önmagában is megállná helyét. Betekintést nyújt egy letűnt kor letűnt betegségébe, a kezelési módjába, miközben észrevehetetlenül elhinti a csernobili katasztrófa Magyarországot érintő intézkedéseit. Több esemény hatására Aszalós úgy érzi, meg kell osztania egy évek óta cipelt súlyos titkot, még mielőtt meghal, ezért megkéri az ápolóját, vegye magnóra a történetét. Az utolsó részben visszatérve a jelenbe minden kérdésre választ kapunk, szerencsére nem marad bennünk hiányérzet. Kiderül, ki volt a regény elején halványan megemlített, Iowaban halálos autóbalesetett szenvedett férfi, hogyan kapcsolódik Aszalós Bálinthoz, mégis mi került a kazettára, hogy jutott át a múltból a jelenbe, ki az ápoló, mi lesz a tinikori és a huszonéves szerelemmel, a szülőkkel, a barátokkal.

Az események mellett, amit feltétlen ki kell emelni, az az a pillanat, amikor a könyv címe először elhangzik – rajongok ezekért a pillanatokért! Ebben a regényben kétszer is előfordult, de az első…! Az első a múltbeli idősíkon olyan váratlanul és zseniálisan bukkant fel, hogy kétszer is vissza kellett olvasnom. Már csak ezért az élményért is érdemes kézbe venni a regényt, akárkivel beszéltem róla, azt a jelenetet biztosan kiemelte.

És a második alkalom? Az ráébreszt bennünket: ahogy a regény minden egyes szereplőjében, úgy bennünk is rejlenek kihagyott lehetőségek, de ez nem feltétlen baj. Ők lényünk azon verzió, akik már nem leszünk sosem.

@kedvemma

5 dolog, amit nem árt tudni a jogász hivatásról

Mielőtt jogi egyetemre mentem volna, rajongtam a témával kapcsolatos filmekért. Ki ne akart volna ügyvéd lenni, miután látta, hogy Elle Woods legyűrte a Harvardot, élete első nyitóbeszédében bebizonyította valaki ártatlanságát, miközben valójában csak az exének akart keresztbe tenni? Vagy vegyük a Suits minden problémát megoldó aktacsapkodását, amivel a legreménytelenebb ügyet is meg lehet oldalni, az ügyfelek tudta nélkül, olyan kockázatvállalások közepette, hogy egy jogász haja égnek áll. 

Mondanom sem kell, a való életben sokkal kevésbé szaftos és jóval árnyaltabb a helyzet, a filmek kissé eltorzították a valóságot, ha jogi drámákról esik szó. Valójában, egy elsőévesnek sosem lenne lehetősége tanúkihallgatást levezetni , felelősségi kérdéseket átlépni pedig nem okos ötlet. Viszont, ha már ott van az bizonyos a diploma a kezedben és esetleg letetted az ügyvédi szakvizsgát is, az alábbi dolgokra nem árt odafigyelni! 

1. Gyakorlat

Lehet, hogy a tanulmányaid végén jársz vagy már be is fejezted az egyetemet, de valójában nem láttál semmit. A hazai jogászképzés egyetemei kevésbé gyakorlatorientáltak. A jogi egyetem alapvetően logikus gondolkodásra tanít és egy dogmatikai keretet nyújt, s még ha nagyon jó is a gyakorlati oldala, nem igazán tudja megtanítani, hogy kell alkalmazni a jogot. Kezdetben egész biztosan minden jogi probléma olyan lesz, mintha nem ezzel foglalkoztál volna az elmúlt 5 (plusz?) évben, de a jó hír, hogy ebbe bele lehet jönni.

2. Jegyzetelés örökké

Ha az egyetemen az a típus voltál, aki mindent megjegyzett és nem jegyzetelt, most szólunk, az ügyfeleknél csupán az emlékeidre támaszkodni édes kevés. Amikor egy határidő jogvesztő, egy ügy éveken keresztül húzódik, párhuzamosan fut jónéhány per, és bármelyik ügyfél elvárja, hogy amint felveszed a telefont, pontosan tudd, melyik ügyről van szó… nos, ilyenkor jól jön egy rendszer. És sok-sok feljegyzés!

3. Író vagy jogász? 

A kettő között nincs is olyan nagy különbség. Amikor azt hitted, elkészültek a beadandók, az évfolyamdolgozatok, esetleg egy TDK és persze a diplomamunka, nem ejtheted ki a tollat a kezedből. Épp ellenkezőleg! Átevezünk a beadványok, keresetek, szerződések, e-mailek sokkal izgalmasabb tengerére. Nem árt az egyetemen retorikát hallgatni és valóban gondosan elkészíteni az írott feladatokat, ugyanis jó alapot jelenthetnek.

4. Öltözködés

Lehet, csak a nőket lelkesíti ez a téma, de mi alig vártuk azt a divatbemutatót, ami az irodai munkával jár. Melyik férfinak ne állna jól a zakó-ing kombó? És van jobb dolog annál, minthogy nap-mint-nap szoknyában, blúzban, szép sminkben és hajjal, azaz elegánsan jelenj meg az irodában? Van. Például a melegítő. De inkább továbbra is tiszteljük meg az ügyfeleket. 

5. Mentális egészség

A legtöbb ügyvéd túlhajszolt, kimerült, ami valahol e roppant stresszes életmód automatikus velejárója, hiszen valóban nagy felelősség nyugszik a vállukon. Az ügyvédek körében hihetetlenül gyakori a kiégés és a depresszió, ezért – mint mindenhol, itt is – fontos megtartani az egyensúlyt, tudni nemet mondani és kikapcsolni a munkatelefont legalább a hétvégére.  

@kedvemma

“Milyen autót szeretnél? Pirosat” – avagy Járatlan utakon: a nők és az autók

Sokan odavannak az autójukért. Számukra az autó nem csak egy autó, hanem a járművek hova-ne-továbbja. Ott nem eszünk, oda sáros cipővel nem ülünk be, kutya biztosan nem utazhat benne és most felejtsd el, hogy szívecskét rajzolsz a behavazott ablakra, hiszen az az ujjadtól zsíros lesz. Ha erről neked is olyan férfiak ugrottak be lelki szemeid elé, akik szarvasbőr kendőkkel és leheletükkel fényesítik a műszerfalat, ki kell ábrándítsalak, nő létemre én nagyon szeretem az autókat (bár rajzolok is a havas ablakukra). Viszont felmerült bennem a kérdés: miért ne tudhatnának a nők az autókról? 

A profi versenyzőktől kezdve a feltalálókon át egészen a ma ismert nagy márkák megalapítójáig a legtöbb név, amely az autóiparhoz kötődik bizony férfiakhoz tartozik – noha a kezdetektől fogva a nők is ott tevékenykedtek az élmezőnyben. Kezdjük  az első, nagyobb távolság megtételére alkalmas, ló nélküli kocsival, Bertha Benz tervezésében. Bertha bizonyára megunta, hogy férje éveken át nem tudja találmányát hosszabb utak megtételére kapacitálni, ezért 39 évesen a kamasz fiát segítségül hívva kicsempészte férje a háromkerekű Patent Motorwagen No. 3-ját a garázsból, s kis bütykölést követően megtette vele a 104 kilóméteres utat anyja házáig, amely azóta Bertha Benz Emlékút nevet viseli. Útközben állítólag kalapját használta az eldugult üzemanyag vezeték, és harisnyakötőjét a huzal szigeteléséhez. Ezek után felmerül még bárkiben bármi kétség?

Úgy tűnik, igen. Valamilyen oknál fogna az elmúlt 100 évben társadalmunk abban a feltételezésben él, hogy minket nőket jobban aggaszt a rúzsunk színe, mint az, hogy mi lapul a motorháztető alatt. Valójában az 1970-es évek Angliájában nagy népszerűségnek örvendett az „Adj a nőknek csavarkulcsot!” kampány, amely keretén belül nőket képeztek szerelőnek, taxisofőrnek, autósiskola és műhely tulajdonosnak, mentőszolgálati sofőrnek és technikusnak. A 20. század második felében a női jelenlét az autótechnikában tehát nem volt újkeletű dolog, ám valahogy mégis fennmaradt a nők, mint az autó passzív utasai mítosz. Az autóipar a nőket elsősorban fogyasztóként fogadja, a nekik szóló autóhirdetések a gyerekek és a bevásárlás kényelmi szempontjaira helyezik a hangsúlyt, nem a gyorsulásra vagy a kezelhetőségre. 

Félreértés ne essék, bármelyik nap örömmel átengedem egy defektes kerék cseréjét az első jelentkező úriembernek, de az autókat nem a színükről jegyzem meg. Sőt, a nőket sem tartom általánosságban véve rossz sofőrnek, bár két sztereotípiát egy cikkben lebontani már sok lenne. 

Kedvemma

Itt az új Instagram?

David Dobrik fogta az alkotást, a közösséget, a nyers, csiszolatlan esztétikát, alapjaiban megkérdőjelezte a közösségi médiákat, és 2020 januárjában elindította saját alkalmazását, a David’s Disposable-t. Az alkalmazás több mint egymillió letöltésével az App Store legnépszerűbb alkalmazásainak listáján is helyet kapott, egy időre megelőzve még az Instagram-ot is. De miben rejlik a különlegessége és miért lehetséges, hogy hosszútávon is túlragyogja azt?  

Az elmúlt néhány év nem bővelkedett a közösségi alkalmazások világában túl sok újdonsággal. A Facebook terjeszkedett, adathalászatban utolérte a Google-t, felvásárolta az Instagramot, a WhatsApp-et, amit, aki csak tudott az elmúlt hetekben fejvesztve el is hagyott a Signal-ért. A Social Dilemma nézői pedig inkább lejöttek az internet egészéről és annak minden felületéről, mielőtt a film végetért volna.

És akkor felbukkant a Dispo. Az eredtileg David’s Disposable néven futott alkalmazás koncepciója roppant egyszerű, egy eldobható kamerát imitál. Dobrik a Wall Street Journalnak adott tavalyi interjújában elmondta, hogy a Dispo ötlete akkor született, amikor észrevette, hogy a barátai valódi eldobható kamerákkal fotóznak a bulikon. Az elkészült képeket nem szűrték vagy szerkesztették, és ami még fontosabb, hosszasan beállított pózolás-sorozatok helyett egyedi pillanatokat kaptak lencsevégre. A Dispo különlegessége ugyanis ebben rejlik: lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy a pillanatokat elsősorban ne megörökíteni, hanem megélni törekedjenek. Egyből belopta magát a szívembe, ráadásul ezt az elemet erősíti, hogy a fotókat csak helyi idő szerint másnap reggel 9 órakor pillanthatjuk meg, addig tart ugyanis „előhívni” őket, ami mindennel szembe megy, amit a mai világ azonnali kielégülése biztosít számunkra. 

A Dispo tehát arra törekszik, hogy ne gondoljuk túl, de amiért igazán hálásak lehetünk, az a mai modern közösségi média terheinek eltávolítása: nincs szerkesztés, retusálás vagy filterek használata. Itt minden #nofilter. A Google – Don’t be evil – és a Facebook – Move fast and break things – jelmondatait szemügyre véve a Dispo kifejezetten elhatárolja magát azoktól, mottója szerint: Be good. Move reasonably quickly and build things. Live in the moment.

Az izgalmak pedig csak fokozódnak. Dobrik ötletébe tavaly októberben 4 millió dollárral ugrott fejest a Reddit társalapítója, az app nevét pedig nemrég a rövidebb és jobban csengő Dispo-ra cserélték. A múlt hétvégén megjelent frissített fejlesztői verzión jelenleg 10 ezer lelkes tesztelő dolgozik, ez tartalmazza a tervezett közösségi elemet is, amit, ha sikerült tökéletesíteni, aggódhat az Instagram. 

@kedvemma

képek: https://apps.apple.com/us/app/dispo-live-in-the-moment/id1491684197; Unsplash

A cserkészet tüze

A következetes cserkészneveléssel igyekszünk értékeket mutatni, és olyan fiatalokkal gazdagítani a világot, akik nem csak felismerik ezen erényeket, hanem úgy is döntenek, hogy azok mentén élik életüket. 

Késő délután volt. Az egész napos kirándulás és gyerek csicsergés után kifejezetten jól esett a néma séta a faluig. Nyitva lévő boltot kerestünk, s meg is találtuk. Hamar kiderült, hogy a tulajdonos emlékszik ránk. „Előrendeltek 300 darab kenyeret tavaly nyáron!” Na, igen, azok csak mi lehettünk. „Programot szerveztek a faluba is. Meg takarítottak az erdőszélen és rendbe tették a temető körüli murva utat! Jaj, nagyon ritkán járnak erre fiatalok.” A rengeteg átélt kalandhoz képest szinte jelentéktelen, de megtörtént eset. Kicsiben viszont mindent megmutat, ami a cserkészet lényegéhez tartozik.

Noha a cserkészképzet sokszor nem haladja meg az amerikai filmekből ismert kekszet áruló térdzoknis kislány vagy katonásdit játszó, jelvényeket gyűjtő kisfiú képét, a cserkészet ennél sokkal több. Egy önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. Emberebb ember, magyarabb magyar – ez a cserkészek követelése. A következetes cserkészneveléssel igyekszünk értékeket mutatni, és olyan fiatalokkal gazdagítani a világot, akik nem csak felismerik ezen erényeket, hanem úgy is döntenek, hogy azok mentén élik életüket. 

Jó kérdés, hogy mégis miféle vonzerőt jelent a végtelen egyéni szabadság és “kötöttségmentesség”századában egy olyan közösség, ahol néha kötelező viselet az egyenruha, ahol törvényként olyan egyszerű igazságokat kell megtanulni, mint a „A cserkész testben és lélekben tiszta” vagy „A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik”. Ahol az idősebb cserkészlétre (roverség) készülő 16–18 éves korosztály nem szégyelli Baden-Powell alapító „Az egyetlen igazi siker: a boldogság” jellegű tanításit magáévá tenni. Ha csak így tesszük fel a kérdést, helytálló válasz nem adható: a cserkészet kisiskolás gyerekeknél a szülők döntése is, ők orientálják egyik vagy másik szabadidős elfoglaltság felé a gyerekeiket.

Ha viszont úgy tesszük fel a kérdést: miért sikeres megtartó erő a cserkészet kamaszkorban, amikor sokkal kényelmesebb egy héttel több balatoni semmittevés, mint kétszer ennyi idő egy térerő nélküli erdőszélen, katonai sátorban? A válasz erre egyszerű: azért, mert ez valami nagyon más. Más, mint amit a külvilág általában élményként, életmódként felkínál. Valami, ami lángra lobbant. Forrás mellett bivakolni, mező közepén fürdősátorban jéghideg vízzel mosakodni, megtanulni egy-gyufás tüzet rakni és sátorfeszítő-csomóval sátrat állítani, éjszakai túrán vállalhatatlanul eltévedni majd előkeveredni, alakzatban egymást túlénekelve népdalra menetelni, istentiszteleten részt venni saját kezűleg épített oltárnál az erdő közepén… Talán érezhető, hogy a Facebook-generáció idején a cserkészet nagybetűs kuriózum, egy közösség, amely felejthetetlen élményeket tartogat és egy olyan tűz, amelyhez kétségkívül jól esik egyre közelebb és közelebb húzódni. 

@kedvemma

Fotó: Unsplash

Hivatalos honlap: https://www.cserkesz.hu/

Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Töredelmesen bevallom, hogy Hemingwayről sokszor előbb jutott eszembe a Feneketlen-tónál lévő étterem, mint az író – zseniális – munkássága. Ez egycsapásra megváltozott, amikor tavaly nyáron egyik délután kezembe került ez az ezüst betűs könyvecske. Végighúztam ujjaimat a borítón, mintegy ízlelgetve azt, kell-e nekem a mai napba. Kellett. Estére kiolvastam. 

A történet a felszínen egyszerű mesének tűnik egy halászról, aki még idős létére is a napi betevője megszerzésért küzd a tengeren, az évek során hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. A falu egyrésze már-már megveti az öregembert, kerüli, egy ifjonc halász azonban rajongással keveredett lelkesedéssel áll ki mellette, és tart vele, olykor a családja kifejezett tiltása ellenére, a nagy halászbárkák helyett. A cselekmény fókuszában a tapasztalt halász élete legnagyobb fogásával folytatott magányos küzdelme áll, ami – anélkül, hogy elárulnék belőle bármit is – már önmagában lélegzetvisszafojtóan izgalmas. A hullámok alatt azonban ez a könyv egészen a csontig hatol, szinte észrevétlenül, beleszögez a fotelbe. Mondjuk én történetesen a könyvespolc előtt a szőnyegen ülve olvastam, és eszembe sem jutott felállni onnan, ezzel is megszakítva az élményt. 

„Nemcsak azért öltem halat, hogy kenyerem legyen, és hogy eladjam eleségnek. A dicsőségért öltem meg, és azért, mert halász vagyok. De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bűn megölni. Vagy csak annál nagyobb bűn?”

Hiszen Hemingway nem kíméli azt, aki kinyitja ezt a könyvet, berántja a lapjai közé. Az olvasó érzi a forró napot az öreg homlokán, a kötél vágását a tenyerében, a maró éhséget és a fojtogató szomjúságot, a félelmet mindazon veszedelemtől, amit a nyílt tenger tartogat, és a mérhetetlen fáradságot. Amikor mindeközben kétség vonult át főhősünk gondolatain, és azon gondolkozik, hogy vajon a halászként eltöltött évek ellenére elég jó-e, azt mondta magának, hogy örökké jó. Úgy véli, halászatra született. Élete célja az volt, hogy halász legyen, mert az élet szánta neki – ilyen egyszerűen.

„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”

A vágy, a büszkeség, a kötelesség, a kitartás, az ember feletti erő, a tenger mélységes tisztelete és az élet meséje ez a könyv. Olyan bonyolult érzelmeken alapul, amelyeket megfogni szinte lehetetlen. Arra emlékeztet, hogy nem minden fekete-fehér, olyan világban élünk, amely tele van szürkével is. Az Öreg halász és a tenger elsősorban arról szól, hogy fel kell állni akkor is, ha megsemmisülünk. És hogy mi jön azután? Az a holnap gondja.

„Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.”

Kedvemma

Cover fotó: Pixabay