Kisasszonyok – nagy tanulságok 

Tudom, tudom, tudom, le vagyok maradva, de a hétvégén végre eljutottam addig, hogy megnézzem a 2019-es Kisasszonyokat és ejha! Gyanítom, hogy mindenki látta már rajtam kívül, úgyhogy nem is filmajánlót szeretnék írni, hanem egyfajta összegzést. Mert a film sok pontján is megérintett! Vigyázat, spoiler következik. 

Egyből belecsapok a közepébe: nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy a két főhősünk, Jo és Laurie a film végén nem egymás mellett köt ki. És nem (csak) azért, mert a romantikus lelkem hollywoodi happy-endek formálták!! Látunk egy fiatal nőt és férfit, akik a gyerekkorból kijövő félben együtt töltik idejük, napjaik nagyrészét. Teszik mindezt a családjaik körében, egymás legközelebbi családtagjait támogatva. Persze az egyik fél szerelembe esik, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik pedig kategorikusan tiltakozik a dolog ellen. Egy ilyen állapotot fenntartani csak ideig-óráig lehet, hiszen teljesen felemésztő azt tettetni, hogy nincsenek mélyebb érzéseid a barátod iránt. Ahogy azt is, hogy mindezt nem veszed észre. 

Na, de ez a lényeg: Jo nem akarja észrevenni az orra előtt lévő szerelmet. Nem csak a másik fél érzéseit, a sajátjait sem. Rájön, hogy valójában a szerelem és a szeretet között rettentő vékony a határ, és a 2019-es adaptációban ekkora megírja minden szerelmes levelek legszerszerelmeslevelebbikét – amely persze már elkésve érkezik. Időközben Laurie már tudomásul vette a visszautasítást és továbblépett. Ráadásul milyen irányba!! De ezt nem áruljuk el, nézzétek meg a filmet.  

Két tanulságot viszont megragadtam belőle, amelyben szerintem mindannyiunknak lenne hova fejlődni.

Először is, a levél. A levél, amely Jo részéről bizonyos fokig megalkuvást jelent ugyan, de mindeközben akkor és ott őszinte magával – életében talán először. Előtte – sok évet felölelő – másfél órán át hallgattuk, ahogy ő nem fog megházasodni, neki soha nem lesz férje, a nővérét el akarja szöktetni az esküvőjéről. Annyira leköti, hogy a kor szellemével szembemenve független, önálló, hajadon nő legyen, hogy maga előtt is titkolja: igazából nem erre vágyik. Néha magunknak se ismerjük be, ha valami olyasmi után vágyakozunk, ami ijesztőnek vagy elérhetetlennek tűnik… inkább elhitetettjük saját magunkkal és a világgal, hogy tulajdonképp miért nem vágyunk rá, miért nincs szükségünk rá, és végsőroson önnön magunkat beszéljük le az egészről. Hányszor van ilyen? Velem rengetegszer! Miért csináljuk ezt…?

Másodszor, a film zseniálisan bemutatja, hogy ha ott van egy lehetőség, akkor őszintének kell lenned magaddal meg a másikkal különben lehet, hogy mire elég bátor leszel hozzá, már eltűnik. (Mert feleségül kéri a húgod.) Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy nem sokkal rosszabb kimondatlan érzések, szavak közepette leélni az életünket, mint őszintének lenni és vállalni a potenciális vele járó kudarcokat? Költői kérdés. De, sokkal rosszabb. 

Ha ezzel most esetleges párkapcsolatok lavináját indítottam útjára, akkor szívesen, és hívjatok meg az esküvőre, írok egy köszöntőt! 

@kedvemma 

Kép forrása: Variety

Kötelező állatokon tesztelni? 

Tudatosan törekszem arra, hogy ne vásároljak állatokon tesztelt termékeket, de tudom, hogy sokan nem is gondolnak rá. Bízom abban, hogy ennek oka nemtörődömség helyett csupán tájékozatlanság és az a téves elképzelés, hogy #crueltyfree termékeket vásárolni drága és macerás. A jó hír: egyáltalán nem az! 

Egykor a legtöbb nagy kozmetikai márka állatokon tesztelt, mára azonban a helyzet szerencsére változott, hiszen számos márka üzletpolitikai kérdést csinál abból, hogy állatkísérletektől mentes eljárás mellett tegye le a voksát, megszerezve ezzel a tudatos vásárlókat magának. Az elmúlt 30 évben egyre nőtt a lakosság nyomása a kozmetikumok állatokon történő tesztelésének megszüntetésére, amelynek egyik hatalmas mérföldköveként  az Európai Unió 2004-ben megtiltotta a kozmetikai termékek állatokon történő tesztelését, 2009-ben megtiltotta a kozmetikai összetevők vizsgálatát, végül 2013-ban megtiltotta az állatokon tesztelt kozmetikumok értékesítését. 

Az állatvédő világ örömére az EU megközelítése világszerte a szabályozási változtatás tervezetévé vált, például Indiában, Izraelben és Új-Zélandon is, sőt, azóta az USA és Brazília egyre több országa és állama fogadott el hasonló törvényeket. Bár az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) nem írja elő az állatokon végzett kozmetikai vizsgálatok elvégzését, lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy „minden szükséges lépést megtegyenek a termékbiztonság bizonyítására”. Annak ellenére, hogy az FDA támogatja az alternatív vizsgálati módszereket, ez a gyakorlatban sokszor magában foglalja az állatkísérleteket is: ezt bizonyítja több száz cég, amelyek még mindig állatokon tesztelnek. 

Soha nem értettem, miért tartják ezt a legjobb módszernek a kozmetikumok tesztelésére. A Cruelty Free International kutatásai részletesen rávilágítottak arra, hogy az állatkísérletek miért nem alkalmasak az elérni kívánt hatás megszerzésére. A több évtizedes kutatási anyag legfontosabb pontjait kiemelve:

  • a karcinogenitási teszt, amely vizsgálatonként körülbelül 400 állatot foglal magába, köztudottan megbízhatatlan, az emberi rákos megbetegedések előrejelzése mindössze 42%;
  • az emberi bőrsejtek in vitro (edényben) növeszthetők, hogy teszteljék az összetevőket bőrirritáció szempontjából. Ezek a tesztek pontosabban az emberi biztonság szempontjából, mivel emberi sejteken tesztelték őket, állati bőrfelület helyett;
  • a modern szemirritációs tesztek nyulak helyett in vitro tenyésztett szaruhártyát is használhatnak. A modern teszt egy nap alatt elvégezhető, míg a nyúltesztek két-három hetet vesznek igénybe, és köztudottan megbízhatatlanok;
  • a vállalatok a mesterséges intelligencia fejlődésével számítógépes modelleket használhatnak a toxicitás előrejelzésére a meglévő összetevő ismert kémiai szerkezete és viselkedése alapján.

De akkor miért tesztelnek a cégek mégis állatokon? A People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) szerint azért, hogy ha egy fogyasztó esetlegesen beperli őket, olyan adatokat szolgáltathassanak, amelyekkel eredményesen védekezhetnek – pedig egyes bíróságok úgy ítélték meg, hogy az FDA nem bizonyította, hogy az állatkísérletek eredményeit ilyen egyértelműen emberekre is ki lehet vetíteni. Az állatkísérletek bizonyos fokú megbízhatatlansága még egy dologra enged következtetni: lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy kevésbé biztonságos terméket hozzanak forgalomba. Ha a kozmetikumok a tesztek során megvakítják vagy megmérgezik az állatokat, gyakran úgyis forgalomba kerülnek. A vállalatok csupán azt a tényt használják fel, hogy a termékeket tesztelték – nem pedig a tényleges vizsgálati eredményeket – annak alátámasztására, hogy lelkiismeretesek. A legtöbb esetben a cégek peren kívül megegyeznek, és inkább kifizetik a károsult fogyasztót, mintsem hogy vizsgálati gyakorlatuk megbízhatatlanságára fény derüljön. 

Mit tehetsz? 

Első lépésként nézd meg, hogy otthon a kozmetikumaid állatkísérlettől mentesek-e! Ehhez a PETA egy keresőt is elkészített, amelyet ide kattintva érsz el. De a legnépszerűbb márkákat mi is összeszedtük a szerkesztőséggel. Állatkísérletektől mentes választás például: Alverde, Axe, Baba, Balea, Carmex, Catrice, Cien, Dermaflora, Dove, dr. Organic, Essence, Fa, Foreo, Garnier, Helia-D, Himalaya, Ilcsi, Isana, Lush, Manna, Nature Box, Ordinary, Organic Shop, Pupa, Revolution, Rexona, S-he, Trend It Up, Vademecum, WU2.

Állatokon tesztel azonban a népszerű márkák közül Barnängen, Braun, Calvin Klein, Colgate, Head&Shoulders, L’Oréal, La Roche Posay, MAC, Max Factor, Maybelline, Neutrogena, Nivea, Old Spice, Oriflame, Palmolive, Schwarzkopf, Syoss, Yves Rocher.

Ha van otthon olyan terméked, amelyet állatokon teszteltek, ne dobd ki (#környezetvédelem), használd el – például nekem is van egy Oriflame pirosítóm, ami már az utolsókat rúgja. Viszont mentsd el ezt a cikket, és amikor legközelebb ott állsz a DM-ben, gondold át, hogy vásárolsz-e a pirossal jelzett márkáktól. 

@kedvemma

Források: 
https://crueltyfreeinternational.org
https://www.fda.gov/cosmetics/resources-consumers-cosmetics/cosmetics-safety-qa-animal-testing

Amikor a szomszédban háború dúl…

Nem az a kérdés, hogy zajlik-e a világban valahol valamilyen háború, hanem sajnos csak az: épp hol.

Épp a szomszédban. Geopolitikai elemzéseket talál bőven az, aki szeretne a jelenlegi konfliktusban elmerülni, minden oldalról, nagytudású szakértőktől. Ehelyett néhány részes cikksorozatunkban elmeséljük, bennünk, a háború szomszédaiban milyen érzések kavarognak mostanság.  

Akárkivel beszéltem a héten, minden alkalommal megállapítottuk: furcsa csinálni a hétköznapi dolgainkat. Furcsa egyetemi zh-ra izgulni, a munkahelyünkön leadási határidőn stresszelni, még a Margaret Bloggal indított Mindennap Nőnap gyűjtésünk is hirtelen furcsának érződik, pedig abszolút szívügyünk. Ám közel egy hét hírböngészés után, határozottan érezzük a történések mentális hatásait. Félreértés ne essék, összehasonlítani sem lehet egy budapesti fiatal és egy Kárpátaljáról menekülni kényszerülő fiatal helyzetét, és nem is ezt szeretnénk.

Viszont muszáj érzékeltetni, hogy egyik sem veszi el a másik létjogosultságát. Attól még, mert tudjuk kellő perspektívában látni a történéseket, az ember saját életében fennálló nehézségek sosem lekicsinyelendők.  

Márpedig a szívünk és a gondolataink jelenleg folyton-folyvást elkalandoznak a saját teendőinktől, 600 kilométerre. Bármilyen gyűjtésszervezés, adakozás, önkénteskedés után is ott van bennünk egyfajta üresség, hogy a konfliktus nem oldódott meg, noha nem is rajtunk áll a megoldása. Mégis azt gondolom, leírhatatlanul fontos, hogy megtegyük, ami tőlünk telik.  Ez pedig mindenkinek másban merül ki, de adjuk azt, amit és amennyit jó érzéssel tudunk a pénzünkből, az élelmiszerünkből, az időnkből, a támogatásunkból, a kedvességünkből. Ugyanolyan értékes lehet az ételosztás a határnál, nyelvi segítségnyújtás a Nyugati Pályaudvarnál, felhívó plakát tervezés és szerkesztés otthonról, vagy beszélgetés a baráttal, akinek külhoni magyar a családja. 

Viszont mindeközben feltétlen engedjük meg magunknak, hogy várakozással tekintsünk egy hétvégi programra, vagy a közelgő tavaszra. Mert a kettő nem zárja ki egymást.

@kedvemma

Mrs… hogy is hívnak? 

Kislányok (és nagylányok) hajlamosak arra, hogy ha belehabarodnak valakibe, előreszaladjanak 2-3-4-sok évet és kipróbálják, hogyan csengene az ő keresztnevük a kiválasztott lovag vezetékneve után. Mintha ez lenne a legfontosabb dolog. Mintha enélkül nem is jöhetne létre a kapcsolat. Egyesek még ennél is továbbmennek, és a kedvenc gyerekneveiket is egyből letesztelik – biztos, ami biztos, nehogy már ezen múljon a sikeres frigy. 

A napokban elgondolkoztam, hogy vajon én csináltam-e ilyet. S noha biztosra veszem, hogy igen, egy alkalmat se tudtam felidézni! Kerestem volna gimis füzeteket, az aktuálisan választott fiú nevével és szivecskékkel, ha meglennének még a gimis füzeteim… fránya minimalizmus. Viszont, a szerkesztőséget gyorsan megkérdeztem és aranyosnál aranyosabb válaszok érkeztek. Az imént említett gyereknév próbákon túl egyik Margaret 8 évesen kész háremet tartott számon a falán: jól megfértek egymás mellett Jani, Peti, Ákos nevei a saját álmai, no, meg a jövőbeni házáról készített rajzai között. 

Óvatosabbá válunk felnőttként vagy csak kinőjük az azonnali belehabarodás korszakát? Valószínűleg mindkettő. Akinek tört már össze a szíve, biztosan lassabban ereszkedik bele újra a vízbe, mert elég volt egyszer megtapasztalnia, hogy a part melletti barátságos fodrok beljebb kalandozva könnyen viharos hullámokká változhatnak, s leránthatják a mélybe – ahonnan fáradtságos munka újra kiúszni a szárazföldre. Ráadásul az évek során számos prekoncepció hozzájárul ahhoz, hogy előbb lássuk meg a rosszat a másik emberben, mint a jót. Félreértés ne essék, nem kell mindenkit felnyalábolni, karitatív randiautomatává válni, de… nem túl hosszú a listád? A listád, azokról a pontokról, erényekről, elképzelésekről, amelyeket a választottnak meg kell ugrania. Nem zárod el magad olyan lehetőségektől, amelyek elsőre nem feltétlen a legkecsegtetőbbek? És vajon mindezek mellett a te oldaladról stimmel-e a lista? Vagy esetleg aránytalanul elbillen a mérleg a másik irányába támasztott irreális elvárások oldalára? 

Trükkös dolog várni az igazit, mert addig is minden alkalommal remekül megmagyarázod magadnak, hogy az orrod előtt lévő potenciális igazi miért hamis. Akárhogyan is, új szabály: három randi után tessék tesztelni, hogyan hangzik a két név együtt. Ki is próbálom gyorsan. Biztos, ami biztos. Nehogy már ezen múljon! 

@kedvemma

Szürke hétköznapok ellen

Becsszó, nem megyünk át önsegítő blogba, viszont ma kicsit megközelítjük. Az új évből eltelt – jobban mondva elrohant – egy teljes hónap. Unalmasan telt? Kicsit. Mennyire volt vizsgaidőszak? Nagyon. Viszont, ha a legfurább hónappal a hátunk mögött továbbra is megmaradt a meh érzés, érdemes lehet néhány dolgot átgondolni. 

Tény, ami tény: a világunk jelenleg végtelen lehetőséget kínál. A nap bármelyik órájában, a hét bármelyik napján talál valami tennivalót az, aki találni szeretne, még egy világjárvány idején is. Szóval miért szenvedünk szabadidőnkben néha a kanapén azon elmélkedve, hogy eközben vajon elszalad-e mellettünk az élet? A kérdés egy baráti beszélgetés kapcsán is felmerült nemrég, és arra jutottunk:

rémesen keserű pirula az a felismerés, hogy az életed unalmas vagy monoton.

Főleg, mivel – ahogy tisztáztuk –  nem a lehetőségek hiányáról beszélünk.

De akkor miről? Mi hiányzik? Hol siklott ki (vagy inkább akadt el egy kicsit, ne túlozzunk) ez a vonat? Ó, szép kis listám van, mutatom.

1. Nemet mondasz a meghívásokra

A fenti érzések ellenére kihagysz olyan lehetőségeket, amelyek tökéletes alkalmak lennének arra, hogy kiszakadj és társaságban legyél. Ezzel mi a helyzet? Ha nem találkozol a barátaiddal egy sűrű időszakban is legalább néhányszor, amikor majd ráérnél keresni őket, már lehet nem lesznek ott. 

2. Túl nagy erőfeszítés átvenni a melegítőt

Kimondom mindannyiunk nevében: a Covid alatt a melegítő a második bőrünkké vált. Egyszerűen kényelmes, meleg, kedves, nem kell ragozni, jó benne az élet. De ne már, az élet nem csak a kényelemről szól. Az életről is szól… Tessék átvenni egy farmert vagy szoknyát – amiben a Margaret lányok (már lassan én is) nagyon jók.

3. Rosszul érzed magad és ennél rosszabbul is nézel ki

Igen, ez a kettő kijelentés ok-okozati összefüggésben áll, oda-vissza hatnak egymásra. A nyafogás csábító dolog, néha én is elmerülök benne ideig-óráig, de aztán felteszek egy Ilcsi zöldfüves arcpakolást, amitől úgy nézek ki, mint aki belefejelt egy mezőbe, beteszek valamit a Spotify-on és uccu. Újra enyém a világ!

4. Nem szeretnél egyedül dolgokat csinálni

Trükkös helyzet, ha úgy érzed, mindig várnod kell valakire ahhoz, hogy elmehess vacsorázni, edzeni vagy épp moziba. Bár kétség kívül ezeket a programokat szuper barátok körében végezni, ne tartson vissza az sem, ha épp nem érnek rá. Ideje élvezni a saját társaságod. 

5. Unalom vs. szorongás, depresszió

Ha huzamosabb ideje azt gondolod, hogy unalmas és értelmetlen az életed, s úgy érzed, próbáltál is meg nem is változtatni rajta, de nem sikerült, lehet, hogy épp valami nehezebb dologgal küzdesz, mint gondolnád. Felkeresni egy pszichológust szó szerint sosem rossz opció, még ha úgy is érzed „nincs olyan hatalmas trauma az életedben, ami indokolttá tenné”. Az igazság az, hogy nem is kell, hogy legyen. Egyik barátnőm mondta évekkel ezelőtt, hogy a pszichológus a legjobb dolog, amire huszonévesen a pénzed költheted. Azóta is egyetértek vele!

Oké, realizáltuk a helyzetet. És most? 

Vállalj felelősséget az életedért.

Unalmas? Monoton? Te tudod megváltoztatni. Tudom, ez ezer meg egy részleten múlik… Három éve egy olyan egyetemre jártam, amitől borsózott a hátam. Tudtam, hogy nem választott iránnyal van bajom, hanem magával az intézménnyel. De annak ellenére, hogy nem szerettem, már túl voltam a java részén, s úgy voltam vele, letudom inkább. Szerencsére sok-sok (SOK) vacillálás után megfogtam a világom négy sarkát és kifordítottam magából – nekem legalábbis így érződött. Ugyanannál a szaknál maradva beadtam a felvételim egy másik egyetemre, s készen álltam arra, hogy akár az elejétől is elkezdjem, ha kell, másfél évvel azelőtt, hogy záróvizsgáztam volna. Szerencsére nem kellett teljesen elölről kezdeni, bizonyos tárgyaimat elfogadták, ám másokat nem, a teendőim nagyjából megháromszorozódtak, úgyhogy összességében volt ára. De elmondani se tudom, mennyire megérte. 

@kedvemma

Mindennap születésnap

Ma volt a születésnapom. Mármint nem ma, amikor ezt a cikket publikáljuk, hanem ma, amikor ezt a cikket írom. Minden évben összejövetelt szoktam szervezni, ugyan nem szeretek a rivaldafényben tündökölni, azt nagyon is, hogy a barátaim összejöjjenek egy apropó kapcsán. Azonban idén – sok-sok év óta először – nem szerveztem ünnepséget. Egyrészt: covid. Nem kell magyarázni. De másrészt vizsgáztam is aznap és egy rettentő sűrű időszak (szó szerint nem volt egy darab szabad napom se 3,5 héten keresztül) után tudtam, én este 9-re már ágyban leszek – és így is történt. 

Kicsit féltem, hogy milyen lesz a klasszikus nagyszabású értelemben nem megünnepelni a szülinapom. Eltérni a megszokástól mindig furcsa érzés, ennek tetejében úgy gondoltam, nem is vagyok önmagam, ha kihagyom ezt az eseményt. Nincsenek is barátaim, nem is vagyok fontos a családomnak, ha nem ünneplem meg velük – rettentő nagy túlzással persze. Ennek ellenére elengedtem a megszokott gyeplőt, és a nap megszámolhatatlan sok kis ünneppel volt tele. Volt becsöngető váratlan vendég virágcsokorral, volt kézzel írt levél a postaládában, voltak olyan rég nem látott ismerősöktől szívből jövő köszöntések, akikre nem számítottam, s voltak olyan kedvesen átgondolt üzeneteket, amelyeket megkönnyeztem (khm Margaret szerkesztőség). 

Nem lettem hirtelen minden tudás anyja, de az alábbi következtetéseket levontam:

1. Amikor felébredtem reggel, nem nyúltam a telefonomért (ezt egyébként is nagyon igyekszem, nagyon szeretném betartani), nem keltem fel egyből, nem indítottam el a napomat. Figyeltem a beszűrődő napsugarakat, ami téli szülinap lévén már önmagában is kincs, nagyokat pislogtam és vártam. Vettem egy mély levegőt. Hálát adtam azért, hogy megértem egy újabb (születés)napot – hányaknak nem adatik meg. 

2. Amikor valaki felköszöntött, nem vettem magától értetődőnek, igazán igyekeztem vissza is adni a rám gondolást. Jól van? Milyen klassz dolgokat csinált mostanság? Nehéz napja lehet? Magamban minden jót kívántam nekik (miután megköszöntem, persze). 

3. Anyukám iránt az idei szülinapomon különösen csordultig tele voltam szeretettel. Úgy gondolom, alapvető kell, hogylegyen, hogy az édesanyánknak hálásak legyünk a létezésünkért, akármilyen szülő is volt nevelkedésünk alatt, főként miatta vagyunk itt. Reggel a születésemről mesélt mosolyogva, potenciálisan az egyik legnagyobb fájdalomról, ami egy nő életében előfordul. Hálás voltam (vagyok) neki, hogy a legjobb tudása szerint nevelt fel. Hogy minden körülmények között számíthatok rá.

4. Ha elengeded a dolgokat, a szervezést, a meghívásokat, az izgulást, akkor meglepő, hogy hány ember terem ott. Még meglepőbb, ha esetleg nem azok, akik a szülinapi meghívókat kapták volna. 

5. S végezetül rájöttem, hogy mindezekhez nem kell születésnap. A következő évemben arra fogok törekedni, hogy erre mindennap emlékezzek. ❤

ui: tudom, ez nem épp szülinapi hangulatú dal, de emlékeztet arra, hogy az életet élni kell

@kedvemma

Minden évben ugyanott? 

Újévi fogadalmak, hah? Ismerem a harcot. Folyamatosan azt mondod magadnak, hogy ma lesz az a nap, amikor változtatni fogsz az életeden, szilveszterkor mágikus, dupla erőfeszítéssel, de ez soha nem történik meg. Tudod, hogy mit kell tenned, de a mindennapi cselekedeteid nem egyeznek a céljaiddal. Félsz attól, hogy ha majd idős, őszülő halántékkal visszanézel az életedre, úgy érzed, hogy elpazaroltad a fiatalságodat, viszont a jelen megbénít.

Ismerem a harcot, mert ez az én harcom is.

Eddigi huszonx évemből rájöttem, hogy a teljes élethez az a kulcs, hogy a mindennapi tetteid összhangban legyenek a prioritásaiddal és azzal, aki lenni szeretnél. Ha arról álmodozol, hogy színész legyél, de minden időd csak a nagy képernyő előtt töltöd, boldogtalan leszel. Ha arról álmodozol, hogy nagyszerű szülő legyél, de nem töltesz időt a gyerekeiddel, boldogtalan leszel. Ha arról álmodozol, hogy író legyél, de nem írsz egy sort sem, boldogtalan leszel.

Valószínűleg az az oka annak, hogy a mindennapi tetteid nem egyeznek a prioritásaiddal és a céljaiddal, hogy egy örökös, gyilkos körforgásba estél (ne aggódj, gyakran én is, nem vagy egyedül), ami valahogy így néz ki: 

1. Van egy vágyad: minden nap 30 percet edzeni, új nyelvet tanulni, a világ leggyorsabb pizzaevő bajnokává válni, bármi.

2. A projekted/álmodod kezdetén tele vagy elhatározással és lendülettel. Sokat kutattál a céljaiddal kapcsolatban, megszállottan utánaolvastál, gondolkodtál rajta, kitaláltad a tökéletes forgatókönyvet, meséltél róla a barátaidnak. 

3. Elkezdesz erőfeszítéseket tenni a célod felé, majd egyszer csak… feladod. Úgy érzed, „túl nehéz” és már nem szórakozol jól.

4. Könnyebb és szórakoztatóbb elfoglaltságokat találsz, mint például macskavideók böngészése, az Instagram ajánlásainak pörgetése, vagy a Tiktok nézése. Teszed ezeket a dolgokat, mondván magadnak, hogy csak egy kis szünetre van szükséged. Valójában könnyen lehet, hogy a feladás fájdalmát igyekszed csillapítani, míg az egész életed csak egy kis szünet lesz.

5. Ha felismered, a ciklus újraindul – visszatérsz a lista első, második vagy harmadik pontjához.  

Szóval hogyan lehet ezt megtörni? Már tudod, mit kell tenned, de félsz megtenni. Nincs mese, keményen kell dolgoznod. Nagyon, nagyon, nagyon, keményen. Ahogy a célok és a változás kapcsán mindig elhangzik, kezdd kicsiben. Határozz meg egy konkrét, könnyen elérhető célt. Csinálj egy fekvőtámaszt naponta. Tanulj meg egy szót spanyolul naponta. Gyakorold a gyorsevési technikádat minden nap (hogyan készülnek az emberek a gyorsevő versenyekre? Fogalmam nincs).

Gyorsan rá fogsz jönni, hogy elkezdeni a leges-legnehezebb dolog a világon. Sőt, néha ijesztő is.

De tudod, mi ijesztőbb ennél is? Ugyanott tartani egy év múlva, mint ahol most vagy.

Ha sikerül baba léptékben, minden nap tartanod magad a kitűzéseidhez, nem számít, milyen kicsi lépést tettél meg aznap, előbb-utóbb eljutsz A-ból B-be. Lesznek olyan napok, amikor az álmaid követése szívás, és nem fogsz jól szórakozni. Ez normális. Ahogy egy barátom mondta egyszer: “Az értékes dolgokat megszerezni szívás.” Egy napon majd, a számtalan fekvőtámasz után (metaforikus vagy esetleg szó szerinti fekvőtámasz) a tükörbe nézel és meglep a látvány. 

Könnyű mindezt elmondani, nehezebb megtenni. A nap végén csak rajtad múlik, hogy mi történik.

Itt az ideje, hogy a mindennapi tetteid tükrözni kezdjék azt az embert, akivé válni szeretnél.

@kedvemma

Nekem te ne mondd, hogy nyugi!

Azok a bizonyos pillanatok, amikor pattanásig feszülnek az idegszálak, sorra méri ránk az elmúlt időszak a csapásokat, úgy érezzük, hogy az élet személyesen kipécézett magának. Nem elég, hogy nem indult reggel az autó, lekéstük a buszt, a kedvenc kávézónkat átépítik, a mosogatólé szerű pótlékot pedig véletlen magunkra löttyintjük. Lélekben lehúzott redőnnyel, elkönyvelt nappal megérkezünk az egyetemre vagy a munkahelyre, ahol lesújt a végső döfés. Nem jár aznap a lift, esetleg fennakadunk a kilincsen. Kitör belőlünk a fortyogó vulkán, ám ekkor valaki ránk néz és azt mondja, „Nyugi!”. Szerencsére azonnal minden megoldódik. Vagy mégsem??!

Ember legyen a talpán, aki ilyenkor ne szeretné a nyugtató varázsszó tulajdonosát ott helyben felfalni. Legjobb esetben azt a reakciót váltja ki, hogy a körülmények áldozata lehunyja a szemét, vesz egy mély levegőt, s dühtől remegő hangon visszakérdez: „Ez a mondat segített valaha valakin?” Rosszabb esetben életünk túlfolyóban lévő poharára rányitja a csapot, amivel menthetetlenül kizúdul az áradat. Ezt a berögzült választ sokszor tudat alatt, többnyire ártatlan jószándékkal, automatikusan vetjük oda a másiknak az érzelmi stabilitás magaslatáról, ahonnan a bajokra remek kilátás nyílik.  Jó lenne valami közmegegyezésen alapuló, új alternatívát találni helyette, s csettintésre beiktatni a társadalmunkba – mondjuk úgy tegnaptól – de amíg ez megtörténik, érdemes más oldalról megközelíteni a problémát. 

Az elmúlt években azt figyeltem meg, hogy ezeknek a bosszúság kategóriájába eső csapásoknak a háromnegyedét el lehet engedni. Sőt, nem is kell elengedni, ha egyszer magunkra se vesszük. Mindenkinek lehet épp olyanja, amikor történhet bármilyen apróság, ki fogja akasztani a mércét. Azonban azoknak, akiknek közel minden napja a bevezetésben felvázolt hangulatban telik, elsősorban saját magukban kell keresniük a változtatnivalót. Felesleges olyan klisékkel dobálózni, hogy a környezetünket nem tudjuk kontrollálni, csak a történésekre adott reakcióinkat, mert ezeknek embereknek a klisék a dobogó második fokára azért stabilan odaértek. Ehelyett tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg érdemes rajta idegeskedni? Látom épp kívülről, hogy mi történik? Csak mert, ahogy itt lógok a kilincsen az övemnél fennakadva, félig kiöntött kávéval, fulladozó levegővel… tulajdonképp egész vicces látvány. De ha esetleg meglátsz így, kérlek,

nekem te ne mondd, hogy nyugi!

@kedvemma

Apró, de finom öröm: HARIBO

„Haribo macht Kinder froh – und Erwachsene ebenso!” hallom a fülemben az eredeti német szlogent, ami lefordítva: a Haribo boldoggá teszi a gyerekeket – és a felnőtteket egyaránt. S valóban, a gumicukor szerencsére nem marad szükségszerűen a gyermekkorban, a múltheti szerkesztőségi megbeszélésen  is bizony előkerült belőle néhány zacskó. De mégis mi mindent tudunk róla? 

Vissza a kezdetekhez: a mára már harmadik generációs családi vállalatot száz évvel ezelőtt Hans Riegel alapította, Bonnban. A nevét is ezek kombinációjából kapta, az első két kezdőbetűket összeolvasva megkapjuk az oly sokak által comfort food-ként ismert HARIBO-t. Hans cukrászként tanult, de gyorsan vállalkozásra adta a fejét, a hátsókertben álló mosókonyhában egy zsák cukor, egy márványtábla, egy hokedli, egy tűzhely, egy rézüst és egy henger birtokában kezdte el a cukorkagyártást. A HARIBO sikerének első alapköveként megszületett a gumicukorkából készült Goldbären medvefigura elődje, a Tanzbären, ami akkoriban nagyobb és karcsúbb volt mai társánál. A vevők odavoltak érte, a kereslet növekedése miatt gyorsan fejleszteni kellett Hans felesége, Gertrúd asszony kiszállítási módszerén, aki eleinte kerekpáron hordta ki a megrendeléseket. Az 1920-as évek végére beszerezték az első, reklámfeliratokkal ellátott autót.

Ki gondolta volna, hogy a HARIBO következő sikere a medvecukorka gyártása volt. A fekete édességet én a mai napig kerülöm, viszont a vásárlók már 1925 óta rajonganak érte – helyettem is. Még különlegesebbnek tartották, mint az akkorra már világhírű vált gumimacikat. A kereskedelem egyre inkább felfigyelt a HARIBO-ra, szépen lassan egész Németországot ellátták termékeikkel. A 30-as évekre stabil 400 főt foglalkoztató középvállalattá nőtte ki magát, saját üzemmel rendelkezett. Ekkor született meg a bevezetőben említett német szlogen is, s Hans bizonyára nem gondolta, hogy 2021-ben is el tudom neki dúdolni, magyar lány létemre. 

A felfelé ívelő vállalkozást a háború és az azt követő válság értelemszerűen erősen visszavetette, ráadásul 1945-ben Hans sajnálatos körülmények között, csupán 52 éves korában elhunyt. Az újjáépítés Gertrúd asszony vezetésével, mindössze 30 alkalmazottal kezdődött el, s nemsokára be is következett a generációváltás, két fiú gyermekük vette át édesanyjuktól az irányítást. A siker nem maradt el, öt évvel a háború után már több, mint ezer alkalmazottat foglalkoztattak. 

1960 az év, amit mi, lelkes HARIBO rajongók bevéshetünk a naptárba, ekkor született meg a Goldbären ma ismert formája és ízvilága.

A kultikussá váló édesség hatalmas sikere arra késztette a HARIBO-t, hogy hivatalosan is levédje termékét: így 1967-ben a német szabadalmi hivatal védjegy oltalom alá vette, manapság pedig az egy év alatt legyártott Goldbären figurák egymás mellé fektetve tízszer körbeérnék a Földet.

A személyes HARIBO időszámításom szerint a következő kultikus pont 1986-ban érkezett el, amikor a HARIBO felvásárolta a neussi székhelyű Edmund Münster GmbH & Co. KG. vállalatot, azaz a MAOAM-ot! A zacskón ma kultikussá vált design-t – kisebb ráncfelvarrásokat leszámítva – ekkor kapták meg a termékek. Az azóta eltelt 35 évben számtalan kitüntetésen, újításon, új terméken, új gyáron és központon túl a HARIBO termékei immáron 100 éve édesítik meg a mindennapjainkat és nyújtanak apró, de annál finomabb örömöket.

@kedvemma

kép forrása: http://haribo.com

Fotózás tippek kezdőknek

Régóta gondolkozom azon, hogy beruházok egy saját fényképezőgépre. Bár a telefonjaink már abszolút átvették ezt a szerepet a hétköznapokban, számomra azért mindig is más érzést nyújt, ha dedikáltan, fényképezőgéppel fotózok. Megkerestem hát Peidl-Bajári Lucát, aki az elmúlt évben rálépett a profi fotóssá válás útjára, árasszon el információkkal. Nem is lehetne találóbb, hogy Lucával a fotózásról beszélgettünk, hiszen mi egymást Instagramról, a képeink miatt ismerjük

Kezdjük az elején. Mondj néhány szót magadról, illetve meséld el, honnan jött a fotózás!

Nagyon sokáig nem tudtam, mi szeretnék lenni. Volt egy kis példaképem, aki HR szakot tanult épp, sokat mesélt róla, hogy mennyire szereti, ezért utánajártam, utánanéztem. Azt gondoltam, embereknek segíteni munkát keresni, interjúzni, beszélgetni… ez menni fog! Roppant érdekesnek találtam. El is végeztem a BGE Emberi erőforrás management szakát, úgyhogy most ebben dolgozom. 

A fotózás eleinte karriertől teljesen független jött: amikor kb. 2013-ban okostelefont kerestem, az volt a fő szempont, hogy jó legyen a kamerája. Nem izgatott, hogy miben erős mellette, engem csak a kamerája érdekelt! (nevet) Végigjártam a márkákat, az egyik fajta túlszaturált képet csinált, ez azt jelenti, hogy túl erősek voltak a színek, a következővel más volt a gond. Aztán jött az Instagram, meg a Facebook – én leginkább az előzőre figyeltem oda… Akkor az egységes feed még nem hódított akkora teret, mint napjainkban, ezt jelenleg a fotós profilomon is csak tanulnom, de visszagondolva már akkor is igyekeztem odafigyelni, hogyan komponálom a képeket. Tavaly volt még egy motiváló erő, ugyanis olvastam sok jó fotós képzésről, és egyszer csak jött egy érzés, hogy meg kéne próbálni. Ráadásul az volt az utolsó év az OKJ képzésekhez – úgy vettem, ez egy égi jel! 

Térjünk is át arra, hogy az ember lánya hogyan választ első fényképezőgépet?

Kutatómunka! Elsődleges forrás nekem a YouTube volt, ott angolul szinte minden fényképezőt bemutatnak. Emellett rengeteg szakmai blogon is utánaolvastam. Amit nekem a legtöbben tanácsoltak, hogy DSLR géppel nem lehet mellényúlni. volt, viszont manapság szuper tükör nélküli gépekkel is dolgozhatunk. Én mondjuk elég drága fényképezőt választottam, hiszen ezzel szeretnék dolgozni is, ezt ezért nem ajánlom beugró szinten, ha valaki csak hobbit keres, akkor nyilván nem majd’ 500 ezres fényképezőgéppel kell indítani. 

Hogy konkrétumokat is említsek: Canon M50 – fotóhoz és videóhoz is nagyon ajánlják, jól összerakott, tükör nélküli gép, ehhez hasonlóan a Canon EOS 250D DSLR a másik sokak által ajánlott. Az én fényképezőgépem a Canon EOS 6D Mark II, már tényleg felsőbb árkategória. Nem vagyok szponzorált tartalom, azért vagyok Canon-párti, mert ár-érték arányban jónak tartom, illetve egyik jó ismerősöm, akinek Nikonja van, annyit mondott, hogy most már Canont választana. Ez el is döntötte számomra. De fontosnak tartom megemlíteni, hogy minden márkának megvan a maga szépsége, előnye, illetve hátránya. 

Sokan mondják, hogy nem a fényképezőgép váza az igazán fontos, hanem az objektív – nem véletlen sokkal drágább is, mint a váz. Kezdőknek az 50 milliméteres fix objektív tökéletes, nekem is van, nagyon szeretem. Legnagyobb előnye, hogy ki lehet találni vele, mi az a téma, ami tetszik: egyaránt lehet portrét, családot fotózni, ételt, de akár esküvőt is – csak mindig a pár közelében kell tüsténkedni. Emellett jó a fényereje, 1.8-as. (Sok fényt enged be az objektív, sötétedéskor is szép képet tud készíteni.)

Jöhetnek a konkrét tippek kezdőknek? 

Ha legelőször van fényképezőgép a kezedben, akkor próbáld automatán. Ismerd ki azt, hogy az objektív hogy működik, olyan turpisságokat, hogy ha túl közel vagy, nem engedi ellőni a képet, mert életlen lesz. Én például a legelején nem tudtam rájönni, miért nem működik, nyomtam a gombot és nem történt semmi. Egy képnek 3 fontos eleme van: ISO, fényérték (F), illetve a zársebesség. Automatán nagyon szépen segít a fényképezőgép, kiigazítja ezt a három értéket, ami kezdőként óriási segítség lehet. Az első hónapokban érdemes tehát így használni, gépe válogatja, hogy automata módban pontosan milyen beállításokkal mit fog csinálni. 

Ha ez már jól megy, akkor lehet, manuál módra állítani (M) ám érdemes még kipróbálni a további lehetőségeket is (P, S, A módok). Innentől kezdve a már előbb említett 3 értékkel lehet játszani, állítgatni. Itt aztán rengeteg opció van, Pinterest-től kezdve Youtube-on át minden platformon lehet konkrét beállítások után nézelődni. Például meg lehet találni azt is, hogyan kell éjszakai csillagos égboltot fotózni. 

Amikor egy képet komponálunk, a harmadoló pontokra tesszük a hangsúlyt. Ezt be is lehet állítani minden fényképezőgépen, kezdőknek nagyon jó tipp, hogy rácsnézeten legyen. Az alapból felosztja a képet, azokra a pontokra csak rá kell helyezni a témát. Ezt sem kell persze mindig betartani, de ha van egy fontos dolog, mint mondjuk egy terebélyes lombkoronájú fa, azt lehet úgy igazítani, hogy középre helyezzük, így a kép szimmetrikus lesz, és abban is segít, hogy ne dőljön a fa jobbra-balra. Utómunkával persze sok mindent lehet javítani, de érdemes ezekre már a kép készítésekor odafigyelni, hiszen minél jobb képet készítesz a gépeddel, annál kevesebbet kell utómunkáznod. Rengeteg online oktatós platformon keresztül is elérhető már pár ezer forintért átfogó rövid képzés, egy-egy témára fokuszálva.

Apropó képzés. OKJ?

Ezzel kapcsolatban az információim nem biztos, hogy feltétlenül pontosak, ugye elvileg az OKJ az ide évtől megváltozott, de nem szűnt meg, úgyhogy utána kell járni, hogy jelenleg hogyan lehet jelentkezni. Ha valaki teljes állásban fotózással szeretne foglalkozni, akkor szüksége van egy papírra. (Fotográfus és fotótermék kereskedő – 54 810 01) Ehhez én azt tapasztalom, hogy kell egy erős belső motiváció. Képzése válogatja, nálunk például sok a „házifeladat”, különféle izgalmas témákban kell fotóznunk, amiből a portfóliónk áll majd össze. Én azt veszem észre, hogy a tanáraink leginkább azt szeretnék, hogy megértsük a technikai összefüggéseket és úgy készítsük a képeket, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mit csinálunk. Alapvetően arra lehet számítani, hogy lesz alkotói munka hangulatképekkel, emberábrázolás, illetve dokumentarista vonal, ami eseményfotókat takar. Változatos témákban kell kibontakozni, amelyek közül nem biztos, hogy mindegyik tetszik! Viszont, hogy rájöjj arra, hogy melyik lesz a te utad, mindet ki kell próbálni. A tanárunk azt szokta mondani, hogy „hozzá kell szigszalagozni a fényképezőgépet a kezünkhöz”, azaz lehetőség szerint mindig mindent fotózni kell, nincs mese!

Még benne vagy a képzésben és mellette dolgozol. Akkor egy héten, hogy néz ki nálad most a fotózás? 

Így van, nekem van egy 40 órás munkám, szerencsére most, hogy ilyen jó idő van és egyre többet világos, munka után még bőven tudok fotózni. Hete válogatja, hogy mennyire érek rá, nem szeretnék irreális képet festeni, de igyekszem majdnem mindennap fotózni, minden másnap egészen biztosan. Ez néha egy teljes biciklizés, kirándulás, máskor, ha csak meglátok egy bogarat az udvaron, de nem kell sehova, akkor is lefotózom a saját örömömre. Nagyon szeretem, feltölt. Az elején féltem, hogy milyen lesz az utómunka, sokat kell-e majd gép előtt ülni… hát tényleg sokat kell, de cserébe izgalmas látni, mivé alakul egy-egy kép anélkül, hogy különféle programokkal manipulálnád (pl. Photoshop).

De hát ez akkor rengeteg mennyiségű kép! Hol tárolod?

Nagyon jó kérdés, a fotózás nem csak kamerából és lencséből áll, hanem fontos a tárolás is. Én úgy tapasztaltam, hogy minimum 64 GB tárhelyű SD kártya szükséges a kamerába és nagy hangsúlyt kell helyezni az írási sebességre. Ha sorozatot készítesz, a fényképezőgéped gondolkozik… gondolkozik… és ha lassú az írási sebesség, lehet nem tudod elkapni, ami egyből utána történik! Ha tudod, hogy nem fogsz sorozatképet csinálni, ez nem lesz fontos, de egyébként érdemes odafigyelni erre is. 

És a kész képek? Mennyire szelektálsz markánsan?

Én rakosgatós típus vagyok. Amíg van hely, pakolászom a képeket, tipikusan a „soha nem lehet tudni” esete. Azzal nyugtatom magam, hogy volt már olyan, hogy valaki véletlen kitörölte a képeket, de nálam még megvoltak, ezért el tudtam újra küldeni – lehet, ez az emlék él bennem azóta is. Én egyébként külső adathordozón tárolom a képeket, jelenleg kettő darab van belőle, de hát ez is attól függ, ki mennyi képet készít, mennyit tart meg, milyen méretűt vesz – az első hónapok után elválik, hogy mekkora kapacitásra van szükség. Szerintem erre csak akkor érdemes beruházni, ha valaki tudja, hogy hosszútávon szeretne ezzel foglalkozni. Ahhoz drága, hogy csak álljon üresen.

Visszatérve a Photoshop előtt töltött órákra, mesélj kicsit a szerkesztésről!

A fotósuli előtt is telefonomon a Lightroom-ot használtam, az ingyenes verzióját. A legelején teljesen jó, amíg nem professzionális felhasználásra van szükség. Az előfizetés akkor érdemes, ha valaki jobban bele szeretné ásni magát, például tudom, hogy neked is volt Photoshop kalandod, mert szeretted volna megtanulni, pedig nem vagy fotós. Ez egy hosszabb folyamat, itt is rengeteget lehet keresgélni, akár mások feedjében, mi az a vizuális összkép, ami neked tetszik. Az a legjobb érzés, amikor már felismerik a képeimet színvilágról, szerkesztésről – hihetetlen jól esik! Én mai napig úgy érzem, hogy ez nem egyszerű és nem is sikerül mindig eltalálni. Nagyon igyekszik az ember, de sokat befolyásolnak a fények, illetve a témát körülvevő esztétika is. Ami „móka szinten” jó még az a Snapseed és a VSCO, de azt hiszem, ezeket mindenki ismeri.

A záró jolly joker interjú kérdés: hol látod magad 5 év múlva? 

Nagyon szép kis cél van előttem kitűzve, látom mostanság a képzésen, hogy milyen elismert fotóssá válhat valaki pár év alatt. Ezért szeretnék minél jobban elismert munkákat készíteni, azt elérni, hogy az emberek megkeressenek, ismerjék a nevemet. Azt hiszem ez az, ami mindenkiben megfogalmazódik. Jelenleg még keresem az utamat, mindent szeretek fotózni! De ez a jövőben biztosan változni fog és lesz egy fő fókuszom. Szeretem ezt az összetartó kis közösséget, sok segítséget kaptam eddig, én is szeretnék az lenni másoknak.

Luca Instagram: @lucagrphy

Az interjút @kedvemma készítette

Képek: Peidl-Bajári Luca