Túlélő helyett, átélő eszköztár a női léthez

Avagy hogy menedzseld a családodat és a munkahelyedet egyszerre

Rögtön le kell szögeznem, hogy nincs varázscsomag a kezemben, soha nem is volt, és amikor visszatekintek a múltra, hogy hogy is neveltem három gyereket és dolgoztam bőven túl a 100%-on akkor temérdek hibát látok, sok mindent talán másképp csinálnék és mégis.
Mégis van három nagyszerű lányunk, elértem sok mindent, találtam örömet a munkámban, segítettem nagyon sok fiatalt abban, hogy magára és az útjára találjon. Ami nekem segített, a legfontosabb, hogy Isten nélkül nem megy, legalábbis nekem nem, újból és újból kell és kellett tanulnom, hogy ne csak magamat, de a rámbízottakat egyaránt elé vigyem, és újból és újból fel kellett ismernem, hogy ami igazán fontos, azt már Ő elvégezte és végzi!

Nekem fontos volt, hogy legyen három gyermekünk és az is, hogy a gyerekek együtt nőjenek fel, valódi testvérként. Persze volt, hogy csurom vizesre izzadtam, míg felöltöztettem három kicsi gyereket télen, de az is igaz, hogy tudtam dolgozni, tanulni, amíg GYES-en voltam, mert eljátszottak hárman. 7 évig voltam otthon, de amit kihagytam karrierben harmincas éveimig, azt később bepótoltam. 

Imádkozni együtt imádkoztunk, én akkor mozogtam, amikor a lányokat vittem edzésre, a napot mindig megbeszéltük leginkább hazafelé az autóban. Tanulni is együtt tanultunk az ebédlőasztalnál, én is és ők is. Klassz közös programjaink is voltak, mert a közös élmények mindenkinek erőt adtak, és mert nekem alacsony a monotónia tűrésem ☺. Figyelnem kellett az időbeosztásra, de arra is, hogy magamra is maradjon időm. A munkámat hivatásnak tekintettem, vitt a lendület, hogy a talentumaimat adjam tovább, így győztem a munkát. Hiszek abban, hogy a hivatásom és az anyaságom gazdagították egymást, hálás vagyok, hogy megélhettem/megélhetem mind a két elhívást.

Rivasz-Tóth Kinga

Fotó: Pexels

Kötéltáncolás, avagy az egyensúly művészete

Amikor 25 évesen a férjemmel összeházasodtunk, valahogy egész természetes volt mind a kettőnk számára, hogy gyermekeket szeretnénk. Az egyetlen, amit terveztem, és ami így adatott meg nekünk, hogy három gyermeket szeretnénk 30 éves koromig. Rosszul tűröm a monotóniát, de mind a három lányunkkal veszélyeztett terhes voltam, feküdnöm kellett, de eközben olvastam, tanultam, telefonon beszélgettem a barátaimmal, akik a nagyvilágot járták, így ők jelentették nekem az ablakot a világra. Először anyagi kényszerből, majd pedig tudásvágyból magántanítással foglalkoztam, amíg hét évig otthon voltam. Ekkor ástam bele magam az angol tanítás művészetébe, olyan alapot szereztem, amire később támaszkodhattam, közben megint tanultam, meg akartam érteni a hitemet, ezért az elsők között voltam, akik nőként teológiából diplomát szereztek, persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy így többet járhattam Budapestre, amire nagyon vágytam. Később ez a végzettségem tette lehetővé, hogy elsőként tanítsak hittant világiként, gimnáziumban. És így tovább, belevágtam valamibe, mert új inspirációra vágytam, aztán később a szálak összeértek és helyére került a puzzle újabb darabja. 

Közben gyermeket neveltem, neveltünk. Hogy hogyan? Mindezek mellett, csak az első diplomám megszerzésekor nem volt még gyerekem, mindig is szoros időbeosztással éltem és így volt ez a gyerekeknél is. Megvolt az ideje az alvásnak, az evésnek, a játéknak egyaránt. Sokan csodálkoztak, miért vagyok ebben szigorú, de rendszert adott az életünknek, én akkor dolgoztam, amikor ők aludtak. Tudom, ez nagyon ódivatú, mégis hiszek abban, hogy a gyerekeknek is szüksége van alvásra, sőt még keretekre is. Ma is ebben hiszek, noha nem vagyok szabálykövető, az egészséges keretek mégis megtartanak engem is.

A 7. év végén vágytam újra felnőttek közé, akkor kezdtem először hagyományos munkahelyi körülmények között dolgozni, nem volt könnyű 32 éves voltam és nehezen viseltem a kötöttséget. Viszont cserébe temérdek új kihívásban volt részem, amit nagyon élveztem, utazhattam, tanulhattam újra. Temérdeket segített a férjem és segítettek a szüleim, hogy megteremthessem az összhangot a munka és  a család  között. Aztán amikor elvesztettük őket, már egyedül kellett erre az összhangra rátalálni. Nehéz volt, sokszor voltam fáradt, de arra mindig figyeltem, hogy minőségi időt töltsön együtt a család, persze kötéltánc volt ez, hiszen a munkámat mindig maximális erőbedobással végeztem, de közben tudtam, hogy a legnagyobb csoda, amit az életben kaphatok, azok a gyermekeim.

Rivasz-Tóth Kinga

Fotó: unsplash

Hagyd magad meglepni!

Nem az a kislány voltam, aki mindig babázott és már gyermekkorában arról álmodott, hogy hány gyereke lesz. Hatalmas esküvőről sem álmodoztam és azt sem igazán láttam, hogy mi az, amit szeretnék csinálni.
Hosszú évekig orvos akartam lenni, váltottam, azzal a jelszóval, hogy egy kórházi osztályos orvosnak vajmi kevés ideje van igazán a beteggel foglalkozni, én pedig csak egyet tudtam biztosan; emberekkel szeretnék foglalkozni. Abban azonban egészen biztos voltam, hogy tanár az nem leszek, meg abban, hogy nem fogok hittant tanítani, mert a hit az nem átadható és hogy egyházi gimnáziumban sem fogok dolgozni, mert az életidegen.

Mindehhez képest 25 éves koromban férjhez mentem, 30 éves koromra született három gyermekünk és egy egyházi gimnázium igazgatóhelyettese vagyok 9 éve és többek között hittant is tanítok, sőt aktívan részt veszek az iskola lelki programjainak szervezésében. Közben szereztem öt diplomát, beutazhattam a fél világot és személyre szabott izgalmas feladatokat végezhetek, mint nemzetközi kapcsolatépítés, HR feladatok, lelkészségi munka. Nem így terveztem, csak hagytam magam meglepni, de mindez elsősorban nem az én érdemem, talán csak annyi, hogy nyitott voltam, hogy volt bennem készség arra, hogy felelősséget vállaljak, elköteleződjek és volt bennem nyitottság az újra, a tanulásra. Igent mondtam a kihívásokra, éltem a lehetőségekkel, azzal, ami épp jött. Nem voltak kész terveim, kész válaszaim meg még kevésbé. Ma sincsenek, csak éltem azzal, amit az élet adott. A családom és a hivatásom kölcsönösen gazdagították egymást, akkor is, ha ez időként küzdelmet is jelentett, mégis így lettem teljessé.

Rivasz-Tóth Kinga

Fotó: unsplash