“Istent szerzőtársamnak is mondhatom” – interjú Lackfi Jánossal

Istenről, facebookról, versekről, nőkről és férfiakról… Lackfi János József-Attila díjas költőnek, a #jóéjtpuszi szerzőjének tettük fel kérdéseinket, ő pedig válaszolt. 

Ahogy az ajánlómban is írtam, én először egy Facebook poszton keresztül találtam rá az első „Lackfi-versre”. Hogyan jött az ötlet a Facebook + vers kombinációra? A Facebook a modernkori evangelizáció eszköze? 

Egyfelől 2013 óta építem az írói Facebook-oldalamat, mert megszállottja vagyok a párbeszédnek, és szenvedélyem az irodalom. Ez alighanem pedagógus-becsípődés is, hiszen tizenhét évet tanítottam a Pázmányon, és most is van netes Kreatív Írás-kurzusom. Lehet otthon ücsörögve siránkozni, hogy jaj, senki se olvas, meg lehet elvinni a verset, prózát oda, ahol az emberek amúgy is sokat „lógnak”: a net fényes pixelcsarnokaiba. Ezt választottam, és elkezdtem felpakolászni akkor már meglévő sok-sok könyvem részleteit szuggesztív képekkel. Játékokat találok ki az oldalamon, s már korábban is alkottam közösségi üzemmódban, ebből lett a Versgyár, melybe olvasóim küldték a jobbnál jobb verstémákat. A második ütemet már a Jóisten diktálta, mikor öt éve mellbelőtt engem egy vállról indítós rakétával, és azóta lángolok. Korábbi gyengéd együttjárásunk az Úrral (hatgyerekes katolikus család vagyunk, magam felnőtt-megtérő) szenvedélyes lobogássá változott. Ha úgy tetszik, ennek az „égéstermékei” a #jóéjtpuszik.

A #jóéjtpuszi a személyes kedvencem, de talán most a legfelkapottabb kötete is. Mi volt a cél vele? 

Igazán megtisztelő az olvasók szenvedélyes szeretete: a #jóéjtpuszi-kötetből egy év alatt elfogyott tizenegyezer példány, s a nemrég megjelent #jóéjtpuszi2 is nagyon szépen hasít. Meg hát maguk a posztok is eljutnak alaphangon 10-20.000 emberhez, némelyik akár százezernél több elérést is eredményez. A cél eredetileg Isten-élményeim megosztása volt. Mikor rájöttem, a Teremtő mennyi őrült sok jelét küldi szeretetének nap mint nap, autórendszámokon, plakátokon, embereken, szentírási részleteken, filmeken, olvasmányokon keresztül, ezt másoknak is el akartam mondani. Hiszen nem én vagyok a kiválasztott, hanem mi mindannyian.

JHVH* nyolcmilliárd kis kedvenckéjével levelez nap mint nap tüzesen, odaadóan, csak sokunknak el van dugulva a postaládája. 

Küldetésének érzi-e, hogy evangelizáljon, vagy azt írja a versekbe, ami épp a gondolataiban van a hitével kapcsolatban? 

Ezek a szövegek gyakran imában születnek, és Istent szerzőtársamnak is mondhatom, hiszen a feltett kérdéseimre gyakran ámulatba ejtően mást felel, mint amit én gondolnék. Máskor meg nagylelkűen rám bízza, hogy ezt vagy azt kidolgozzam, pedig nyilvánvalóan milliószor jobb verset írna nálam. Valaki úgy fogalmazott, ez egyfajta Biblia 2.0 részletekben, és igen, törekszem rá, hogy mai nyelven megfogalmazzam azt a sistergő, eleven édességet, amely a tápláló Ige lehet számunkra ma is, a XXI. század pusztai bolyongásában… vagy épp húsosfazekai mellett.

És persze, külön megtisztelő, mikor például valaki azt írja, hogy szinte lelkipásztora vagy gyülekezete lettem ezeken az írásokon keresztül. Vagy amikor betrafál a Szentlélek egy-egy szövegem révén, és megválaszolja valakinek az aznapi dilemmáit, imában felvetett kételyeit.

Felemelő, hogy méltatlanként a Megtartó Isten áldásainak medre lehetek.

A verseiből süt, hogy mennyire szereti a Jóistent, a legemberibb módon nyilatkozik Róla, írja le kérdéseit a keresztény tanítással, hittel kapcsolatban. Hogyan tud ennyire személyes lenni a hite? Mindig is ilyen volt vagy az évek során vált ilyenné? 

János apostol után szabadon azt szoktam mondani, nem az a nagy szám, hogy én szeretem Istent, hanem hogy ő szeret engem, férgecskét. (Ez utóbbi metafora nem a defektes énképem lenyomata, hanem nagyon szép, józan és gyengéd bibliai megnevezése az embernek. Téboly, többmilliárd galaxis létezik, ő pedig a hajszálaimat számolgatja szerelmesen…) Nem neveltek vallásosan, de gyerekkoromban is rendszeresen rám találtak az Isten-pillanatok. Húszéves-kori megtérésem után is voltak átizzó, fergeteges Isten-utazásaim, ami nagy kegyelem. 

Ám öt évvel ezelőtt szólt a Főfőnök, hogy: „na, most kapaszkodjál, öcsi!”.

És Forma-1-es sebességbe kapcsolt, árasztja rám az áldást, jeleit, álmait, terveit. Pontosabban az én szívemet hámozta le, metélte körül, nyitotta meg, és így sokkal több mindent érzékelek az ő világából. Egy zseniális teológus, Johannes Hartl mondta, hogy míg a mindennapokban a „hiszem, ha látom” elvet alkalmazzuk, Isten köztünk lévő országa nem így működik. Hanem úgy, hogy „látom, ha hiszem”. Amíg nem ugrom bele Isten ölelésébe, amíg bizalmatlanul méregetem őt, addig nem tudom felfogni csodáit. Hideg fejjel nézve a sakk milyen bénaság, nem? Két ember fabábukat pöszöget… Na bumm! Ha viszont elhiszed, hogy ez jó dolog, egy végtelen birodalom, zseniális trükkök sokasága villan fel előtted. És így van ez mindennel. Amint véreddé, szenvedélyeddé válik, végtelen izgalmakat hoz.

Könnyen születnek a versek? Mi a sorrend: jön az ihlet és elkezd írni vagy először le kell ülni és az ihlet közben jön meg? 

Ez kicsit olyan, mintha a hómunkástól kérdeznék, no, aztán honnan az a sok hó? Egyrészt hullik az égből. Számolatlan, méretlen, bőségben, s nincs két egyforma hópehely-kristály. Eszelősen gyönyörű! Én meg csak térülök-fordulok a hókotróval, s máris hegyekben áll. Persze, ehhez be kell ülnöm a gépbe, leereszteni a markolókanalat, és célirányosan közlekedni. Vagyis nagyon jó hasznát veszem három évtizedes írói-költői tapasztalatomnak. Hiszen rengeteg fifikás szépirodalmi eszköznek alig találjuk nyomát a lelkiségi könyvekben. Többnyire egyfajta lelkes, történetmesélős-teologizáló hangütés jellemző, ebben a regiszterben aztán remek kötetek is születnek. Közben viszont a mai irodalom használ szlenget, szaknyelveket (gasztro, sportnyelv, kérvény, filmajánló, ismeretterjesztés, reklám, stb.), abszurdot, groteszket, szatírát, tájnyelvet, gyerekszájat, párbeszédet, kérdéshalmozást, litániát, rengeteg rendhagyó formát. Így sokkal színesebben lehet érzékeltetni, micsoda bolondul sziporkázó szeretettel önti elénk a létezést a bőség Istene.

Ő bizony nem fapofa, szigorkodó biztiőr-bácsi, mint ahogy néha a hittankönyveink alapján hinnénk. 

Hogy lehetne fiatalokat (vers)olvasásra motiválni? Mit jelent ma az irodalom és miért fontos?

Sok diák keres meg akár neten keresztül is, hogy magyarórán az én műveimet veszik, s tudnék-e neki segíteni a felkészülésben, a projekttervben. Ez jó folyamat, a költő-író fickó már nem biztos, hogy halott, tehát megszólítható. Szoktak is rákérdezni: „bácsi, te még élsz?” vagy: „mondd csak, te nem robot vagy?”. Mire azt felelem, a Lackfi János nevű szövegtermelő biorobot vagyok, élettartamom várhatóan nyolcvan év, ha az elemek jól bírják. Ha párbeszédbe kerülünk a srácokkal, és nem dumálunk el nagyképűen a fejük felett, már nyert ügyünk van. Pillanatok alatt ráéreznek, hogy a vers, a próza olyasmiről szól, amit ők is átélnek, hogy magát az életet közvetíti, arra kérdez rá izgalmasan, mozgalmasan. A közoktatásunk sokszor nem ezt mutatja, de vannak biztató jelek! Jómagam rengeteg író-olvasó találkozón jártam az elmúlt három évtizedben, kis Suzukimmal ötször kerültem körbe a Földet az országhatáron belül. S közben százhúszezer felnőttel, és nyolcvanezer gyerekkel találkoztam. Mit mondjak? Vették a lapot. 

Néhány „női kérdés”, ha már női magazin vagyunk. Van-e egy kedvenc női karaktere, aki megjelenik a verseiben?

Hű, most látott napvilágot hatvannyolcadik könyvem, a Bejgliköztársaság című novelláskötet, s benne nyolcvan friss történet. Az interjú kedvéért direkt végigpörgettem és utánaszámoltam: a sztorik felében nő a főhős, vagy legalábbis az egyik fontos szereplő, hiszen rengeteg párkapcsolati témájú írás is szerepel a kötetben. Nagyon különböző karakterek. Egy anya, akinek a lánya agydaganatos, szívesen átvenné a betegségét, de nem lehet. Egy fiatal nő, akin eluralkodik a tisztaságmánia, és az egész univerzum robban körülötte. Júlia, akit Rómeótól elválaszt a karantén. Egy budai úrilány, aki ötvenhárom késszúrással vetne véget ura és parancsolója életének, vagy mégsem… Egy feleség, aki rajtakapja férjét, amint az egy másik nőnek vesz ruhát, de aztán nagy meglepetés éri. Egy barátnő, aki lelki szemetesládaként hallgatja végig a női panaszokat, s közben végig idegesíti a másik csajszi szájszegletében maradt kis kávéhab. Kaleidoszkóp-szerű valóság, tele fordulatokkal, sírással, nevetéssel.

Hogyan lehet a nőkről jól írni? 

Hinták című darabom igazi öldökölve-ölelkezős anya-lánya-kapcsolatot bont ki. Az előadások után több hölgynéző is rákérdezett, honnan tudok én ennyit a nőkről. Hát, ők neveltek fel… Édesanyám (Mezey Katalin, nem mellesleg Kossuth-díjas költő) nagyon erős egyéniség, és mindkét nagymamám elképesztően meghatározta az életemet. Apai nagyanyám csendes, visszahúzódó, tonnányi rántotthússal tápláló asszony volt, s mellette titkos lelki atomreaktor: kiimádkozta az egész család megtérését. Anyai nagyanyám pedig igazi szuperhíróként, erős nőként vitte tovább a családi karaktert, férfiakat megszégyenítő munkabírással, határozottsággal, kultúraszomjjal. Ráadásul kertész volt, úgyhogy egyaránt tanultam tőle életszemléletet és igen sok mindent a gyümölcsök világáról…

Másfelől pedig akár nőről, akár férfiról írok, fontos, hogy jól megfigyeljem a világot, a karakterek működését. Mennyire tipikusak és mégis egyéniek tudunk lenni. Mennyire kiszámíthatóak, mégis váratlanok.

És még a legellenszenvesebb figurámba is bele kell gyúrnom egy kis vért saját magamból, mert akkor kel életre. Minden szereplőmben ott vagyok belefalazva, mint Kőműves Kelemenné.

Mi a szerepe a nőknek a világban? 

A nő a legfőbb szövetséges, nélküle nem sokra jut a férfi. Nem is tudom, ki lennék, ha Juli, a feleségem nem lenne mellettem harminckét éve. Formált, alakított, megszelídített, érzékennyé tett, igazi önnevelési kézikönyvem lett. Az öregedéssel az ember egyre több képességét veszítheti el, egyre rugalmatlanabbá válhat. Épp ezért, ha nincs kontroll, ha nem igyekszünk itt is, ott is folyamatosan javítani magunkon, akkor nagyon könnyen változhatunk önmagunk legrosszabb változatává, igazi rémálommá. Például ezért is fontos az egyenrangú szellemi, lelki társ, aki hús a húsomból, vér a véremből, akivel egyek vagyunk, pedig annyira különbözünk. Egyik #jóéjtpuszi-írásban így próbáltam megfogalmazni: 

A derék asszony nem tökéletes,
ezt nem is várja el se magától, se másoktól,
se szerettei tőle, egyszerűen próbál elég jó társ,
anya, nő, munkaerő, háziasszony lenni,
jókat mulat a mindenfelől záporozó
hamis eszményképeken.
Ha távozik, azt kérdezik, mikor jössz vissza,
ha megérkezik, megörülnek: végre itt vagy!

Most lesz az erdélyi turnéja. Mit jelent ez az Ön számára? 

Hú, hát az mindig nagy kaland! Hat nap alatt nyolc fellépés, éppen a #jóéjtpuszi-kötet köré szervezve. Részben Szirtes Edina Mókussal és Vecsei H. Miklóssal, részben egyedül. Nagyon lelkes és nyitott szívű közönség, közösség vár arrafelé, egyszerre visszafogottabb, és mégis közvetlenebb. Végigsuhanok a Szatmárnémeti- Szigetlanka- Nagybánya- Kolozsvár- Székelyudvarhely-  Csíkszereda- Nagyvárad tengelyen, szereplek templomokban, művházakban, színházakban vagy szabadtéren. Sok találkozásra, derékropogtató ölelésre, lelki izzásra számítok. Öröm a könyveket és a bennük lakó lángot elvinni közvetlenül a „felhasználókhoz”, akik a házi tűzhelyüket táplálhatják utána vele.

Az interjút Kocsis Krisztina készítette.

*JHVH (héber) –  jelentése Jahve, Isten.
Fotó: Molnár Mihály

Jézus kit követne ma az instán?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Ha Jézus most köztünk élne, hogyan viselkedne? Regisztrálna a facebookra, instagramra, bekövetné a hírességeket? Lehet, hogy kommentelne, lájkolna, politikai dolgokról vitatkozna, csinálna live videót a Getszemáni kertből, lefotózná az utolsó vacsoráját? Egy selfie az apostolokkal? Online petíció és aláírásgyűjtés, tiltakozásul a templomi árusok ellen (manapság már nem dívik korbáccsal kergetni az embereket). Megtehetné. Miért ne. 

Vajon mit tenne?

Jézus azt mondta, hogy „kövess engem”. De Ő Isten Fia volt. Nem ember.

Neki nem volt szüksége online platformokra, youtube csatornákra. A tanítványait egyenként, személyesen hívta el – nem messenger üzenetben.

Pétert a halászbárkánál. Mátét a vámnál. Bertalant pedig úgy látta a fügefánál imádkozni, hogy nem is volt ott. Mert Istenhez Bertalan internet nélkül tudott csatlakozni.

Jézus egy offline követő táborra tett szert. És elég kitartóra! Kétezer éve lankadatlanul követik, s az emberei száma hol fluktuálódik, hol stabilabb, de nem akar elfogyni soha. Pedig Jézus leginkább csak egy dologról beszélt: az Atyáról. A sok-sok példabeszéd és tanmese, gyógyítás és bűnbocsánat mind egy nagy „tutorial” volt arról, hogy milyen is az a Mindenható.

Jézus azt mondta, hogy „kövess engem”. Ha azt szeretnénk, hogy mások is kövessék őt, a fókuszt csak egy pontig irányíthatjuk magunkra, és csak ideig-óráig. Nem nőhetjük túl a Jóistent, de mint mai keresztényeknek, jelen kell lennünk a 21. században is. Útjelzőként. A nem hívő ember Bibliája a hívő ember – mondják.

De hát mégis hogyan? Így hogyan fognak követni?

Talán youtube sztárként? Insta huszárként? Legjobb sztorikat posztoló keresztényként? Legviccesebb papként? Leglazább politikusként? 

Hogyan fogadjanak el a több mint kétezeréves hitünkkel, ebben az egyre gyorsuló és naprakész világban? Ósdi szövegnek hathat minden példabeszéd, és ma már az ősi Szeretet fogalma is hatalmasra tágult. Mindenki szeret mindent, mindenki elfogad mindenkit és egyformának kell tekinteni minden fajta szeretetet. 

„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

Azt gondolom, egy hívő ember át tudja adni az Atya jelenlétét másoknak azelőtt, hogy egy szót is kiejtene a száján Istenről. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell Róla beszélni, de a mindennapi példánkkal, ahogyan mások felé fordulunk és ahogyan másokat szeretünk, meg tudjuk mi is mutatni Jézus mindenki számára elérhető szeretetét.  Mert a missziónk: tegyük elérhetővé Istent. S ne csak elérhetővé, de a példánkkal követhetővé is.

Az eredeti kérdéshez elérve: Jézus kit követne az instagramon?

Gondolhatjuk, hogy Keresztelő Szent Jánost. Lehet, hogy Péter apostolt. Vagy Heródest. Poncius Pilátust. Vagy talán a farizeusokat? Bekövetné napjaink politikusait?

Erre pont annyira van értelme megtalálni a választ, mint ahogy arra, hogy Jézus vajon politizálna-e, szavazna és vajon kire szavazna. Vagyis de… ezt az utolsót egyébként pont tudjuk!

Ugyanis Jézus Rád szavazna. 

És rám. Meg ránk. Rátok.  

Sőt, rájuk is!

Ha Jézus politizálna, Ő már jó ideje leadta a szavazatát: minket választott. Titeket. Engemet. Úgy döntött, végigcsinálni emberbőrben egy életet mindenkiért megéri. Megéri a „jó” emberekért. És megéri a „rossz” emberekért. Azokért, akiket bizonyos országokban inkább már halálra ítélnének, annyira reménytelen esetek. Jézus beszavazott az emberiségre. „All in One” – mondta, mikor az Atya megkérdezte, van-e esetleg kedve minket megváltani.

– All in One, Atyám. Mindent vagy semmit. Ha kell, megszületek. Ha kell, köztük élek. Ha kell, meghalok. A Fiad vagyok. Szeretlek, Atyám. Elmegyek, hogy követhessenek Hozzád. Ahogy a mennyben, úgy a földön is: legyen meg a Te akaratod.

Hornisch Aliz

Ember tervez, Isten végez

Volt már nektek valaha, hogy valamit nagyon szerettetek volna? Elterveztétek, készültetek rá, mindent előkészítettetek hozzá, s aztán mégsem úgy lett, ahogyan szerettétek volna. Előfordul. Van, mikor csak egy baráti beszélgetésre nem érsz oda, máskor a családi nyaralást kell lemondani. És mi van akkor, ha az életedet gyökeresen kell megváltoztatnod, mert az mégsem a Jóisten terve szerint történik?

Izabella egész életében szerzetesnőnek készült. Vidékről a budapesti Sacre Coeur – nővérek iskolájába járt, különösképpen a Szent Ignác-i lelkiségben tudott elmélyülni. Egy fiatal lány, a 20.század két világháborúja között, egy szép és áldott világ reményében. 

Egy nap azonban üzenetet kapott attól, akinek életét szentelni szerette volna. Az Úr arra kérte, menjen hozzá udvarlójához, s hagyja maga mögött azt az életet, melyre azóta készült, mióta eszét tudta. Hogy mit tett Izabella? Igent mondott, és a legnagyobb engedelmességgel feleségül ment Kálmánhoz. 

Nagyon szeretem azt a kis kedves történetet, ami a tengerparton játszódik. Egy ember Jézussal sétál a tengerparton, s élete végén néz vissza a lábnyomokra a homokban. Sok helyen két pár lábnyom helyett csupán egy pár lábnyomot lát, s rájön, ezek azok az időszakok életéből, mikor valami nehézséggel kellett szembenéznie. Kérdőn néz Jézusra, miért hagyta őt el éppen ezekben a pillanatokban, mire Jézus csak annyit fele ’Sosem hagytalak el, azért látsz csak egy pár lábnyomot, mert ekkor a karjaimban hordoztalak’. 

Ha valakit, akkor Izabellát nagyon-nagyon sokszor hordozta Jézus a karjaiban. Vidéki nagybirtokos, és vallásos fiatal anya révén végig élte a 20. század viszontagságait a második világháborútól kezdve a kommunizmus kezdeti szakaszain át. Majd ő is egyike volt azoknak, akiknek el kellett hagyniuk Magyarországot, s ekkor még családja is több részre szakadt. 

Hogy miként találkoztak aztán mindannyian ismét egy messzi földrészen? Mi adott Izabellának erőt, értelmet és reményt? Milyen viharokat és örömöket rejtett a 20. század családjának, s a magyaroknak, azt Izabella önéletrajzi művéből megtudhatod.

Izabellának tíz gyermeke született, s közülük négyen léptek papi-szerzetesi hivatásra. Az Isten megsokszorozta a belé vetett bizalmat, Izabella hite pedig gyermekeiben csörgedezett tovább. 

Jálics Izabella, Jálics Ferenc atya, a kontemplatív imamód kidolgozójának édesanyja, életrajzi műve Csodálatos fonal címen antikváriumokban elérhető.

Kisbán Petra

Hogyan szól hozzád az Isten? – Nagypapám tanúsága a mise csodájáról

Ahogy nagyszüleim együtt a hitben jártak, az mindig is példa volt számomra. Drága Nagypapám őszinte tanúságtevését olvashatjátok a mise csodájáról, őrizzétek a szívetekben. 

„Köszönöm a szíves felkérést. Nehéz és szokatlan feladat számomra így írni, nem vagyok a szavak embere, nem vagyok kitárulkozó, tanúságtevő típus. Ebben a „műfajban” is inkább a kevesebb szóval járó formát választanám. Most mégis megpróbálkozom megfogalmazni, miért tartom fontosnak részt venni a miséken és a különleges adventi Rorátékon.

Nem tudnám kizárólag észérvekkel megfogalmazni a választ, úgy érzem, ez csak egyfajta megközelítése a válasznak. Időben egy kicsit visszamennék az engem ért gyász és veszteség idejére. Akkor – és azóta is – vigasztalást, megerősítést keresve sokkal gyakrabban jártam el szentmisékre, mondhatnám „rászoktam”.

Akkor is egyfajta hívást éreztem és érzek most is.

Rögtön tisztáznám, szó sincs semmiféle hallucinált hívó szavakról vagy víziókról. Semmi misztikum vagy rajongás. A késztetés – talán helyesebb is ez a szót használni a „hívás” helyett – eleinte szinte teljesen érzelmi, lelki alapú volt.

Feleségemmel egykor végig egymás kezét fogva vettünk részt a szentmiséken. Amikor már egyedül mentem – azért is, hogy ott az Eucharisztiában valahogy újra együtt lehessünk – úgy éreztem, ott van mellettem, mint mindig, megismerkedésünk óta.

Eszembe jutottak az evangéliumi Jézus hívó szavai is: jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok…Én pedig mentem, csak azt éreztem, hogy jó ott lenni. Talán a kiválasztott Apostolok érezhették úgy a Tabor –hegyen, hogy Uram, jó nekünk itt lenni…Eszembe jutnak az ifi-ének sorai: „ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, karjaimba zártalak…”

Az Isten hívása mindenkinek személyre szóló is. Bizonyos, hogy erősítést kaptam, és kapok, tudom, hogy nincsenek véletlenek. Sokszor felidéztem Ady Endre gyönyörű sorait Az Úr érkezése című versében. („Amikor terhemet roskadozva vittem…”). Ez így van azóta is. Egyszerűen érzem és tudom, hogy Jézus vár, (sajnos gyakran üres templomokban), csak így egyszerűen, türelmesen, és szeretettel, mint az idős, magányos édesanya, aki várja mindig már kiröppent gyermekeit. Nem kényszerít soha, mégis tud motiválni a Lélek által. Hogyan és miként, nem tudjuk. A Lélek ott fú, ahol és ahogy akar. Egy élettel magam mögött már tudom, hogy minden kegyelem, az egész életem, a létezésem, a következő levegővételem. Életünk minden pillanatában ott volt és van az Isten, tudom. Egy csendes erdei kirándulásban, akár egy balatoni, vagy Duna-kanyari csodálatos naplementében, családi karácsonyainkban, de betegágyunknál és a temetésen is. És mindig adott és adott. Tudom és érzem, hogy nekünk is kellene adni Neki, de mit? Hiszen Neki nincs szüksége semmire és mégis: amikor Isten nekünk ajándékozza magát karácsonykor, nekünk is illene adni valamit. Adjuk önmagunkat? De hiszen Pál Apostol mondta, hogy most még mindnyájan Istenéi, gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, mivé leszünk. 

Én – bevallom – rendkívül nehezen ébredek-kelek reggelente. Most, mint már a korábbi években is Adventben, átadtam Istennek a reggeli restségemet és az ébredési nehézségeimet. Megfigyeltem, hogy a dolgok fejben dőlnek el, sok minden elhatározás kérdése. Istentől végtelen nagy ajándékként kaptuk a szabad akaratot, a döntés szabadságát. Én úgy gondoltam, ezt az ajándékot viszem Neki, szabad akaratomból kifejezett, iránta érzett szeretetemnek ezt a megnyilvánulását. Isten szeretett előbb, hív bennünket kezdeményezőként, mi válaszolhatunk igennel vagy nemmel, akár süketek is maradhatunk hívó szavára. Én megpróbáltam ajándékul vinni Neki önmagamat, döntési joggal rendelkező személyiségemet. Minden esti imámban kértem – ha másnap élni enged – ébresszen fel reggel, halljam meg az ébresztést. Meghallgatott – úgy tűnik, csak az utolsó négy nap nem tudtam elmenni, mert beteg lettem. Talán Isten humora, hogy az utolsó négy napon betegség miatt nem tudtam elmenni – hagyott pihenni! 

Kedves Olvasók, gondolataimból talán kitűnik, hogy számomra az évközi misék és az adventi roráték melletti döntés döntően emocionális alapokon áll. Ezekről nagyon nehéz beszélni, mint általában a lélek legmélyén levő dolgokról, az ember Isten-kapcsolatáról. Életünk útja egy, az Isten által felrajzolt íven halad.

Ma már úgy látom, Isten engem a gyász és a fájdalom után így próbál meg újra „felépíteni”. A szentek jobban tudnak beszélni lelki dolgaikról, talán késztetést is kapnak hozzá. Én nem vagyok szent, csendben próbálok élni, ahogy tőlem telik.

Szeretettel:

 Dr. Kuthy Imre”

Őrizzétek a szavakat, engedjétek, hogy eljusson hozzátok. Hátha Titeket is úgy megérint, mint ahogy engem. 

Tóth-Kuthy Betti

A dicsőítés ereje

Biztos, sokaknak megvan a saját kis bevált módszerük, hogy milyen jellegű imádkozással tudják magukat leginkább Isten jelenlétébe helyezni, míg mások egyelőremég talán keresik ezt az utat. A napokban elgondolkoztam azon, hogy számomra melyik ima mit ad. 

Én leginkább akkor érzem magam Istenhez közel, ha dicsőítő zenéket hallgatok, éneklek, és a dalok között imádkozom. Ezek a zenék valahogy felszabadítanak, mondhatni más dimenzióba repítenek. Persze egyéb módokon is szoktam imádkozni, azokat is szeretem és gyümölcsözőnek tartom, de ha igazán intenzíven szeretném átadni magam az imának, és találkozni Istennel, akkor mindig a dicsőítés nyújt nekem segítséget. 

Sokszor már az erőt ad, ha meghallgatok egy ilyen zenét napközben, és tudom, hogy velem van ma is az Úr, nincs mitől félnem.

Ez még a szomorúbb napokon is mosolyt csal az arcomra. Leghatékonyabbnak pedig akkor élem meg a dicsőítő zene erejét, ha elmegyek egy olyan alkalomra, ami kifejezetten arra a célra szolgál, hogy többekkel együtt énekelve áldjuk az Istent, miközben a zene halk dallamára magunkban vagy akár hallhatóan szavainkkal is kifejezzük a kéréseinket, hálánkat, imádásunkat a Teremtőnknek. 

Sok közösség szervez heti rendszerességgel dicsőítő esteket, nagyobb volumenű koncertes alkalmakra is el lehet nézni időnként (pl. Ez az a Nap), és vannak olyan lelkigyakorlatok, amiknek elengedhetetlen eleme a dicsőítés. Emellett bármikor otthon is megoldható ez a műfaj, igaz kicsit más lesz a jellege, de szerintem ugyanúgy remek elmélyülés tud lenni mindegyik változat.

Ha pedig kedvet kaptatok ti is dicsőítő zenékkel fordulni az Úrhoz, íme néhány kedvencem, amit bármikor örömmel hallgatok. Valószínűleg nem nagy újdonság maga a lista, mert ezek a legismertebbek közé tartoznak, de nem ok nélkül. 😀 

R. Cintia

Csiszér László – Erőd várjuk / Ég a szívem

Chris Tomlin – Our God

Hillsong Worship – Who You Say I Am 

Pintér Béla – Rejts most el

Matt Redman – 10,000 Reasons / Bless the Lord 

Hillsong United – Oceans

Quo vadis – a keresztény hit valódi értelme egy regényben

A Quo vadis az első század Rómájába vezet vissza minket. Az egyik oldalon Nero császár udvara – a pompázatos lakomák, a fülledt romlottság és az élvezetek hajszolásának színtere. A másik oldalon az első keresztények, akik titokban kezdték el Krisztus tanait követni, melyeket akkor még nem ismert a világ. Eljutunk Róma virágzásától – a város égésén át -, egészen az első keresztényüldözésekig.

A Nobel-díjas regény párbeszédeiben megelevenednek előttünk történelmi személyek úgy, ahogyan azokat Sienkiewic elképzelte. Találkozik egymással a föld két ura: Nero, az őrült császár, aki „rövidesen eltűnik, mint egy véres álom”, és Péter apostol, „az egyszerű lacernába öltözött aggastyán, aki örökre birtokába veszi a világot és a várost.” 

A történet középpontjában kirajzolódik egy szerelmi szál is: Vinicius, a fiatal és életerős római patrícius és Lygia, a lygius törzsből származó, keresztény leány között. A szerelmükben bemutatkozik a két világ: a hedonizmus és züllöttség, valamint a tisztaság és alázat világa. 

A regényben helyet kap szerelem, üldözés, kegyetlenség és boldogság. 

A Quo vadis azonban nem csak egy lehengerlően izgalmas olvasmány: ez a regény kijózanító erővel ébreszt rá a kereszténység valódi értelmére azzal, hogy visszavisz annak gyökereihez. 

Rádöbbent, milyen jó dolgunk van nekünk ma keresztényként. Míg a korai keresztények az éj leple alatt, sötét köpönyegben osonva gyalogoltak, hogy hallgassák az örömhírt, addig mi választhatunk, hogy a hét mely napján, melyik órájában, melyik templomban, melyik papot szeretnénk hallgatni az adott misén. Míg ők az életüket kockáztatták azzal, hogy a katakombákban gyülekeztek, hogy az új tanokat hallgassák, addig mi kihagyjuk a vasárnapi misét, ha éppen nincs kedvünk hozzá. Míg ők boldogan vállalták a mártírhalált Krisztusért, addig mi meghátrálunk, ha csak egy vita erejéig ki kell állni a keresztény hitünk mellett. 

Ráébreszt arra is, hogy miért a szeretet vallása a miénk:

„Látod, az emberek eddig nem ismertek olyan istent, akit szeretni lehetett, ezért egymást sem szerették, s ebből származott boldogtalanságuk, mert miként a világosság a naptól, a boldogság a szeretetből fakad. Erre az igazságra nem tanították meg őket sem a törvényhozók, sem a filozófusok, nem volt meg ez se Görögországban, se Rómában.” 

A regény elolvasása után újraértékeljük keresztény hitünket, vallásunk alapját és célját és feltesszük magunknak a kérdést: mi mennyit lennénk hajlandók feláldozni hitünkért? 

Kocsis Krisztina

31 nap ima a leendő férjedért – kihívás

Olyan sokszor imádkozunk szüleinkért, testvéreinkért, barátainkért, az országunkért, egy gyógyulásért, vagy éppen hálából. De mi a helyzet jövendő férjünkkel? Attól még, hogy még nem ismerjük (?) nem is imádkozhatunk érte?

Az alábbi listára a napokban akadtunk rá a szerkesztőséggel, s gondoltuk megosztjuk veletek is. Használjátok ezt a felsorolást követendő példaként, vagy csak inspirációként, s alkossátok meg a sajátotokat. 

Az alábbi felsorolás 4 részre van bontva: ima a férjedért, a családjáért, a jövendő feleségéért (😉) és végül a házasságotokért. Minden napnál számos bibliai idézetet is találsz, amik segítenek majd az elmélkedésben. Imádkozz a jövendőbelidért, a családjáért, egészségéért – imáid meghallgatásra fognak kerülni. // Imádkozz, mert imáid meghallgatásra kerülnek.

Imádkozz azért, hogy …

  1. Gyakran olvassa a Bibliát, és azt igyekezzen a tettei alapjává fektetni – Zsolt 119,11 & Józs 1,8
  2. Ne felejtsen el imádkozni – Kol 4,2 & Róm 12,12 & Jak 5,12
  3. Igyekezzen a lehető legjobban élni, és Jézusról sose feledkezzen meg – Róm 6,11 & Mt 16,24 & Mk 12,30
  4. Ő legyen majd a családotok lelki vezetője és ezáltal téged is közelebb vigyen a hithez – Ef 6,4 & Ef 5,25-26
  5. Védelmező legyen – Ef 5,25
  6. Megtanuljon jól bánni a pénzzel – Róm 12,11 & 1Tim 5,8
  7. Kincsei a mennyben legyenek és szüntelenül szeresse majd családját – Józs 24,15 & Jak 4,4 & Kol 3,23 & 1Jn 2,15
  8. Higgyen a házasság szentségében – Ef 5,22-33
  9. Szeresse a gyerekeket – Zsolt 127,3-5
  10. Tiszteletreméltó, erős jellemű, erkölcsös férfivé váljon – Gal 5,22-23 & Péld 28,18
  11. Alázatos és megértő legyen – Jak 4,6 & Jak 4,10 & Ef 4,32 & Péld 14,29
  12. Meghallja, amit kell és vissza tudja fogni magát, amikor kell – Jak 1,19
  13. Elég bátor és erős legyen a kísértővel szemben és szabad legyen minden függőségtől – Ef 4,27 & Róm 12,9 & Mt 26,41
  14. Ő legyen otthonotok lelki vezetője, Jézust vegye élete példájául – Ef 5,23
  15. Bölcs legyen, legyen önuralma és tudjon józanul ítélni – Jak 1,5 & Péld 15,21 & Óz 14,9 & Zsolt 119,66
  16. A Jóisten tervei szerint kötelezze el magát – Péld 3,5 & Zsolt 37,3-6 
  17. Tudjon megbánni és bocsánatot kérni – 1Jn 1,9 & Jak 5,16
  18. Meg tudjon másoknak bocsátani – Ef 4,32
  19. Képes legyen gondolatait megosztani a hittel kapcsolatban – Mt 28,19-20 & Mt 5,14-16
  20. Megbízható és türelmes legyen – Ef 4,2-3 & Jak 5,16 & Péld 28,6
  21. A Jóisten szava mutassa az utat számára – Zsolt 119,105
  22. Bölcsen válassza meg barátait, olyanokkal vegye körbe magát, akik jó példakép számára – Zsid 10,24 & Péld 27,17
  23. Édesapja méltó példa legyen számára mint férj és apa. Imádkozz a kettőjük kapcsolatáért – Ef 6,4 & Kiv 20,12
  24. Édasanyja gondoskodásáért, nevelésért. Imádkozz kettejük kapcsolatáért és a te kapcsolatodért az édesanyjával – Péld31, Tit 2,3-5 & Kiv 20,12
  25. Testvéreiért, a jó kapcsolatukért. Imádkozz, hogy neked is jó kapcsolatod legyen velük – 1 Tessz 5,11
  26. A Jóisten egy védőburkot képezzen majd a családotok köré – Zsolt 121,7-8
  27. Hozzá alkalmas segítőre vágyjon – Ter 2,18
  28. Isten kegyelméből jót és boldogságot hozzon szüntelenül az életébe – Péld 31,12
  29. A Jóisten egy olyan feleséggé, segítővé, partnerré formázzon, amilyenre neki szüksége van – Péld 31,10-12 
  30. A Jóisten a legtökéletesebb időben hozzon titeket össze. Imádkozz, hogy kapcsolatotok tiszta legyen, és céljaitok közösek – Zsolt 37,5-7 & Péld 4,23 & Zsolt 119,9
  31. Házasságotok a jövőben önzetlen, Isten központú és segítő legyen – 1Kor 13 & Zsid 13,4 & Préd 4,12

Csatlakozz hozzánk, az imaláncot november 23-án kezdjük, hogy Karácsonyra végezzünk a 31 nappal!:)

Kisbán Petra

„Ha nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” – Tóth Gabi védelmében

Nyílt levél Tóth Gabinak.

Kedves Tóth Gabi!

El nem tudom mondani és felsorolni mennyi gyűlöletet kaptam életem során azért, mert fontos volt a hitem. Nem, nem azért, mert elmondtam valamiről a véleményem, hanem mielőtt még bármiről is kifejthettem volna mit gondolok, az a két szó, hogy keresztény vagyok, hihetetlen reakciókat váltott ki az emberekből.  Volt, hogy előtte teljesen normálisan és kedvesen viselkedő egyének, a buli közepén elkezdtek velem ordibálni, azért, mert annyit jelentettem ki, hogy szerintem létezik Isten. Hatodikos koromban, 12 évesen, teljesen kiközösítve éreztem magam a röplabda edzéseimen mert, tudták a csapattársaim, hogy járok templomba és hülyének néztek miatta. A gimiben aktivistának csúfoltak mert fontos volt számomra a keresztény közösség életben tartása és mindenféle ilyen programon részt vettem. 

Miért írom most ezt le? Nem azért, mert sajnáltatni szeretném magamat vagy az áldozat szerepben szeretnék tetszelegni. Azért írom le mert bár mivel tudtam és arra tanítottak, hogy az a helyes, hogy kiálljak a hitem mellett, nem mindig tettem ezt szívesen. Ha megszólták, megvédtem, és mindig jó hangosan hangoztattam, hogy igenis márpedig keresztény vagyok, de sokszor nem jó szívvel tettem, hanem csak azért mert muszáj. Arra vágytam, hogy elfogadjanak és szeressenek az emberek, ez pedig általában ritkán történt meg, miután kiderült a „titok”. 

A tinédzser éveim alatt te voltál a rocker csaj. Nem igazán hallgattam a zenédet és nem is ismertelek, aztán az elmúlt évben elém került egy bejegyzésed, arról, milyen sokan tartanak agymosottnak, amiért hívő vagy. Mélyen szívembe találtál ezzel a pár mondattal.

Mintha megfogalmaztad volna egy posztban, amit életem során oly sokszor éreztem, és lenyűgözött a bátorságod! Ráadásul nemcsak a bátorságod, de az, hogy a „menő”, kereskedelmi tévében szereplő, fesztiválokon koncertező, tetkós Tóth Gabi írta. Nem a hosszú szoknyás Irénke, aki heti 5 misére jár arany feszülettel a nyakában (nem mintha ezzel bármi gond lenne, de tőle nem lepne meg egy ilyen poszt és talán akkora hatást se gyakorolna rám) hanem az a Tóth Gabi, akiről nem gondoltam volna, hogy ilyet tesz. És ez ötszörös erővel hatott rám. Ha ez a nő, akit ismer az ország, híres, nem a megszokott katolikus „jó kislány” szereplő, hanem rocker csaj, újdonsült anya, népdal énekes, sztárban sztár zsűritag, képes felvállalni a hitét, akkor én Demjén Dorottya, hogy jövök ahhoz, hogy ezt ne teljes szívvel, lélekkel tegyem meg? Minimum napi tanúságtételt kellene tennem, hogy olyan szinten bátor és elhivatott legyek, mint te. 

Gabi, te erőt öntöttél az olyan fiatal lányokba, mint én. Példakép lettél számomra, én is ilyen bátor, és erős keresztény nő szeretnék lenni.

Akik pedig azt mondják, nem vagy hiteles, mert tetoválásod van, azok repüljenek el a 21. századba és légyszi ne a sötét középkor vallásosságánál ragadjanak le. Vagy akik, kritizálnak tanulmányaid hiánya miatt, azok kezdjenek el bibliát olvasni. Ajánlom Jézus, mint főszereplő történetét, aki ács, az apostolokat, akik halászok és személyes kedvencemet Mária Magdolna életútját. Hétvégi olvasmánynak szuper lesz, megígérem!  Akiknek pedig csupán, annyi a problémájuk, hogy hiszel és fontos számodra a magyarságod, azoknak kívánom, hogy legalább egy érték mellett álljanak ki, ami nem túl népszerű, csak fele annyi bátorságuk legyen, mint neked, mert kíváncsi lennék mit reagálnának, ha ország világ gyalázná őket vagy a családjukat?

Hihetetlen a küldetés, misszió és evangelizáció, amit tettél, az elmúlt pár hétben. Olyan embereket, értél el, azzal, hogy vállaltad Istent, akiket nem biztos, hogy a Katolikus Egyház a segítséged nélkül el tudott volna érni . Viszont te segíteni tudtál és együttműködtél! Reményt adsz nekem is, hogy nem csak a templomban, kis kosztümben lehet evangelizálni, hanem olyan helyeken is (lásd pl. szórakoztatóipar), amit hagyományosan nem kötünk össze a kereszténységgel. 

Végszónak pedig csak annyit, hogy ez a gyűlölködés, amit kapsz, azt jelzi, hogy valamit nagyon jól csinálsz! A sátán mindig azokat támadja a legjobban, akik a legnagyobb dolgokat viszik véghez Jézusért! Kérlek a lelkedet óvd ezektől a gyűlölködő üzenetektől – „gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé” -és ne felejtsd, az Isten megvívja harcainkat és jutalmat kapsz ezért az üldöztetésért a mennyben!

Felemelő volt az éneklésed a zárómise előtt, köszönjük! 

Imádkozunk érted és egész családodért, nem csak én, hanem több százan ebben az országban! Mögötted vagyunk mindannyian, de legfőképpen a jó Isten, aki oltalmaz, véd, szeret és elkap, hogyha kell. 

„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak
Az Úr legyen fölötted,
hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
ma, holnap és minden időben.

A jó Isten áldását kérem rád és egész családodra,

Demjén Dorottya

Fotó: Tóth Gabi Facebook oldala

Nem hiába születtem így… interjú Ivicsics Borival, fogyatékosságügyi aktivistával

Borival először emailben „találkoztam”, egy keresztény esemény kapcsán vettük fel a kapcsolatot egymással. A levélváltásunk során egy laza, fiatal lányt ismertem meg. Aztán találkoztunk élőben is, és jött az első döbbenet, majd aztán sorban a többi. Borinak ugyanis nincsen karja, végtaghiányosan született. Azazhogy mégiscsak van, csak neki a lába a karja is.

Megrökönyödésre okot adó könnyedséggel igazítja meg a szemüvegét – a lábával. Ír, gépel és vezet. Elmondása szerint azzal azért meggyűlik a baja, hogyha egyszerre kell sétálni és cipekedni. Vagy, ha a haját kell befonni. De egyébként teljes életet él. Diplomás közlekedésmérnök, NEK-szervező, a Freekey és a Nő az erőnk fogyatékosságügyi aktivistája. Borival fogyatékosságról, nőiességről, társadalmi szerepvállalásról, küzdelmekről és hitről beszélgettünk. 

Kicsit azt érzem, hogy még a mai világban is csak nehezen tudunk a fogyatékosságról beszélni. Én például most keresem a szavakat, mert nem tudom, hogy hogyan hivatkozzak Rád úgy, hogy ne legyek se bántó, se finomkodó. 

Én nem szoktam semmire megsértődni, ettől függetlenül azt el tudom mondani, hogy a fogyatékos személyek általában azt szeretnék, hogy ne a fogyatékosság határozza meg őket. Ne azt mondják ránk, hogy fogyatékosok, hanem hogy fogyatékos személy, vagy fogyatékossággal élő emberek. 

Nagyon színes egyéniség vagy: határozott, értékeit felvállaló, azokért küzdő nő. Több önkéntes projektben is benne vagy, szeretsz több dolgot csinálni egyszerre. Mit gondolsz, mennyire lennél más, hogyha karokkal születsz? 

Ez egy érdekes kérdés, amire más választ adtam volna öt évvel ezelőtt, amikor először kerültem fogyatékos aktivisták közösségébe, és más választ adtam volna kilenc évvel ezelőtt, amikor érettségiztem. Akkor úgy éreztem, hogy átlagos életet élek: tanultam, készültem az egyetemre, szórakoztam. Nem éreztem kifejezetten, hogy valamire azért nincs lehetőségem, mert nincs kezem. Direkt azokat az utakat kerestem, amire tudtam, hogy képes vagyok, meg tudom csinálni. Bár ezt sokszor a környezetem nem hitte el, de végül nekem lett igazam. Az biztos azonban, hogy annak a révén kerültem ilyen fogyatékosság-ügyi projektek közelébe, hogy végtaghiányos vagyok. A mi lett volna, ha… kezdetű kérdéseken nem érdemes rágódni.

Ha jól tudom, két évvel ezelőtt jött létre az egyik ilyen projekt, a Freekey, aminek te kampányarca vagy. 

Igen, Csángó Dani és Sándor Anikó hozta létre a Freekey-t, ők hívtak maguk mellé másik nyolc embert. Van a csapatban több fogyatékossággal élő személy, és vannak akadémiai szintű kutatók, gyógypedagógusok is. A Freekey célja, hogy megvalósítsa a külföldön már működő személyi asszisztencia szolgálatot Magyarországon is, felhívja erre a lehetőségre a figyelmet. A csapatunk tagjai ezért is kutatnak, hogy itthon milyen módon lehet ezt megvalósítani. 

Sok fogyatékossággal élő embernek segítségre van szüksége, kinek többre-kinek kevesebbre. A személyi asszisztencia számukra biztosít egy embert – egy asszisztenst -, aki ki-ki szükségleteinek megfelelő óraszámban segíti őket a mindennapi feladataikban. Számukra ez a szolgálat az önálló életvitelt jelenti, azt, hogy függetlenedhetnek a szüleiktől, különböző intézményektől. Dolgozhatnak, hasznosnak érezhetik magukat. 

Csángó Dani, a vezetőnk, 15 éve egy baleset miatt lett négyvégtag bénult. Ő megengedheti magának, hogy 0-24 órában asszisztensek segítsék, és így ő dolgozik, egyedül él és párkapcsolata van. Ilyen életet szeretnénk mindenkinek. 

Van a Freekey mellett egy másik projekt is, amiben benne vagy. Ha jól tudom, a Nő az erőnk egy elég friss kezdeményezés.

A Nő az erőnk úgy indult, hogy egy online workshopon együtt dolgoztunk két lánnyal, különböző társadalmi kérdések kapcsán. Végül ketten, Kocsis Nikolettel, úgy döntöttünk, hogy a workshopon született ötltetet meg is valósítjuk: március 8-án rendeztünk egy online eseményt, a Fogyatékossággal élő nők napját. Ez egy kerekasztal-beszélgetés volt különböző a fogyatékossággal élő nőket érintő témákról. Szakértőként adott elő Menyhárt Barbara, aki szociálpolitikusként pont ezen a területen kutat, hogy fogyatékos nőként miben vagyunk kettős hátrányos helyzetben. Az esemény szervezésekor alakult meg a Nő az erőnk, amit Nikollal és Barbival (egyelőre) hárman folytattunk tovább, mivel nincsen Magyarországon olyan szervezet, amely ezt a célcsoportot támogatná.

Az a célunk, hogy egyrészt megerősítsük a fogyatékos nőket, másrészt megismertessük az átlagemberrel azt, hogy ez a szűk társadalmi csoport milyen problémákkal küzd.

Például nem egyszerű párt találni, vagy megélni a nőiességünket.

Te egyébként hogyan éled meg a nőiességedet? Szerinted a fogyatékos nők számára ez miben és mennyivel nehezebb, mint egy egészséges nő számára? 

Én úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb. Mert az emberek kívülről a fogyatékosságot látják elsősorban, és miután megszokták, hogy egyébként majdnem mindent meg tudok csinálni, akkor kezdik el észrevenni, hogy engem akár szépnek is lehet nevezni. Az ember sajnos sokat ad mások véleményére, reakcióira, és ez akkor is így van, ha nem kéne így lennie. Ha egy lány úgy nő fel, hogy elsősorban fogyatékosnak látják, akkor nehéz meglátnia magában, hogy egyébként ő nő.

Pedig igenis fel kell venni azt a csinos ruhát, magassarkút, rúzst, sminket! És az is igaz, hogy neked kell nőnek érezni magad, nem mások reakcióitól függeni.

Ezzel együtt azért nehéz, főként a kamaszkor. Én például nagyon sokáig nem kaptam olyan reakciót, hogy „csinos vagy ma”. 

Az biztos, hogy számít a környezet véleménye. Te milyen reakciókkal szoktál találkozni, amikor meglátnak téged – például az utcán? 

Nagyon vegyes. Gyerekként például nagyon zavart, hogy megbámulnak. Ez egy folyamat volt, amíg megtanultam kezelni. Mert az biztos, hogy a gyerekek meg fognak nézni, és mondani fogják, hogy „Anya, annak a néninek nincs keze?!”. Én ezen már csak mosolygok, ilyenek a gyerekek. A szülők reakciója érdekesebb, mert van, aki ilyenkor leguggol és okosan elmagyarázza, hogy vannak ilyen emberek, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. És vannak, akik tabuként kezelik, elráncigálják a gyereket. Szerintem fontos elmondani, hogy vannak, akik így élnek, és jó, ha a gyerek találkozik ezzel. A felnőttek azért mások. Van, aki például odajön és kérdez, és ilyenkor, ha éppen olyan a kedvem, akkor szívesen szóba elegyedem vele és beszélgetünk. Volt például, aki kocsiból kiszállva kikerekedett szemmel megkérdezte, hogy „Te hogy vezetsz?” és én meg szépen elmagyaráztam neki. 

Egyébként tényleg: hogy vezetsz? 

Az, hogy én ma vezetek, egy öt éves történet, és számomra az önállóságom megvalósítása. Sokáig anyukám fuvarozott, én meg figyeltem, hogy vezet. Először meg kellett győznöm a szüleimet, hogy én vezetni szeretnék. Aztán ki kellett találnom, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, amiben az, hogy közlekedésmérnök vagyok, nagy segítség volt. Hogy a kérdésedre is válaszoljak: automata váltós autóm van, a jobb lábammal kormányzok, a bal lábammal pedig a pedálokat nyomkodom. A fejemmel kezelem az indexet. 

Amíg hallgattalak, azon gondolkodtam, hogy hogyan van mindehhez erőd. És ehhez hogyan kapcsolódik, ha kapcsolódik, a hited? 

Kapcsolódik is, meg nem is. Az éltet, hogy a munkám mellett csinálhatom ezeket a jó és hasznos projekteket, amiket élvezek is. Nem érzem azt, hogy hiába születtem így mert, ha lennének karjaim, nem csinálnám ezt a munkát. Amikor a hitre és Istenre gondolok, akkor igyekszem arra koncentrálni, amit kaptam, amellett, amit nem kaptam meg. Igyekszem elfogadni, hogy ez van és a legjobbat kihozni belőle.

A hit ehhez ad erőt. Úgy érzem, hogy úgy vezetett Isten, hogy ezeket a projekteket adta lehetőségül, és mindazt, amit ezek által kapok.

Emellett azért van, hogy megkérdezem Istent, hogy „na, Istenem, ezzel mi lesz?”, mert azért nem tudok mindent elfogadni. De tudom, hogy ez egy folyamat, és mindig van, amin lelkileg dolgozni kell.

Az interjút Gergely-Papfalvy Bori Janka készítette.

Hol vagy, Istenem?

Hívőnek lenni kicsit olyan, mintha kint lennél a tengeren: néha minden nyugodt, napfényes és gyönyörűen süt a nap. Magadba szívod a levegőt és elfelejted a nyugtalanságot. Aztán jön egy kisebb-nagyobb vihar és szem elől téveszted a napot. Ilyenkor gyakran csak a felhőkre koncentrálunk, és elfelejtjük, hogy nem végleg tűnt el a nap. Vagyis, amikor nem érzékeljük a körülmények miatt Istent, azt érezhetjük, hogy tulajdonképpen nincs is ott.

De hogyan lehet ezen segíteni? Mi történik, ha én próbálkozni szeretnék, hogy elérjem? Emberek vagyunk, erősen érzelem-orientált teremtmények. Ráadásul egy kapcsolatról van szó. Csakhogy egy fizikailag nem látható, nem tapintható személlyel. Mire tudunk ilyenkor támaszkodni? Tapasztalatból tudom, hogy az ember képes ilyenkor arra gondolni, hogy talán maga a Jóisten az, aki nem szeretne velünk kapcsolatba lépni. Az Ő döntése, hogy nem találkozunk.

Én egy dologba tudok kapaszkodni: ha valóban Isten képmására teremtettünk, kell, hogy legyen valami kölcsönös bennünk. Tehát, ha teszel egy gesztust Isten felé – akkor ugyanúgy, mint az embereknél- ez valamilyen reakciót ki fog váltani. Habár Isten tudja, hogy mit érzünk, ettől függetlenül más, ha megfogalmazzuk neki a bánatunkat, ha elmondjuk neki, hogy hiányzik. Azt hiszem, ezt tenném első lépésként. Ha távol vagyunk a nekünk kedves személyektől, ők is hasonlóan hiányoznak. De ugye, mekkora a különbség, ha ezt csak sejtik, vagy ha a saját szavainkkal el is mondjuk nekik, hogy fontosak a számunkra?

Úgy tartják, ha valakit meg akarsz találni, keresd ott, ahol a legvalószínűbb, hogy jelen van. Ahhoz, hogy meglássuk Istent, tudni kell, mi is ő. Ki is Ő. 

Isten esszenciája a Szeretet. Ha igazán szeretsz valakit, megértheted, Isten hogyan is gondolkodik Rólad. Hitünk szerint ennek a szeretetnek a túlcsordulásából született az egész világ. Mégis, ha felkelek hétfő reggel, és kiöntöm a kávét, lekésem a buszt, elszakítom a kedvenc nadrágomat és utána még tesz is egy kellemetlen megjegyzést a főnököm…Vagy ne adj Isten, sokkal komolyabb problémák érnek, mint betegség, válás, haláleset… amiket nem is értünk…Ilyenkor nehéz abban a tudatban maradni, hogy ez a világ Isten túláradó szeretetéből fakadt. Nehéz megtalálni azt az érzést, hogy Isten valóban, önfeláldozóan szeret és gondoskodik rólunk. De nem csak a kellemetlenségek, hanem a mindennapi robot, a sokféle teendő… ezek mind-mind energiát és figyelmet vonnak el tőlünk. És utána jön a panasz, hogy nem találjuk Istent. 

Vegyünk engem: én is rájöttem, hogy nem segít, ha egy nap csak annyi időt szánok rá, hogy lefekvés előtt, két álomba-bóbiskolás között próbálom átbeszélni Vele a napomat. Akkor se lennék hatékony, ha egy hús-vér emberrel történne ugyanez.

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekbõl kerestek engem” (Jer, 29:13).

Én úgy látom, a kulcs az, hogy tényleg akarnunk kell! Nem elég erős az a hit, ha csak addig oké a dolog, amíg egyszerűen megy minden. Amíg sokat nem kell küzdeni érte. Amíg nem tudjuk elmondani a Jóistennek legalább egyszer az életben: „most nagyon sok mindent csinálok egyszerre, sok nehéz érzést viszek, de tudod Uram, a Te hiányodnál nincsen rosszabb nekem”. Mert ha valakit szeretünk, meg tudjuk ezt fogalmazni neki. Ha valakit szeretünk és egy kapcsolat fontos, azért mi is legalább egyszer foggal-körömmel megküzdünk… És észre se vesszük, csak miután elindultunk, csak miután tettünk végre egy komoly lépést felé, hogy Ő közben már lépett harminchármat felénk…

Hornisch Aliz