Te mire lennél kíváncsi a másikból 5 perc alatt? – Beszámoló Rapid Randiról

Bevallom, azzal a céllal érkeztünk a rapid randira, hogy egy klasszikus filmbéli, “kínos, de annál viccesebb tapasztalat” -ra tegyünk szert. Lehet, hogy a következő mondatunkban szerepelnie kellene olyan szavaknak, hogy „de”, „ámbár” vagy „ennek ellenére”, azonban ez a filmbéli jelenet elég sok szempontból valóra vált. Hogy miért is?
Egy rapid beszámoló következik!

Nos, hogyan is nézett ki a rapid randi?

Leültettek minket, lányokat tíz darab kis asztal mellé, miközben a fiúk is elfoglalták a velünk szembeni helyeket. Túl sok időnk nem is volt egymásra nézegetni, mert a „játékszabályok” ismertetése  következett: egy központilag kiadott lapon jelezhettük, hogy szimpatikus volt-e nekünk beszélgetőtársunk, vagy sem. Azaz, ha mind a ketten „igen”-t jelölünk a lapon a randi végén, úgy egy nappal később össze kötöttek bennünket az email címünk alapján. Viszont az esemény lényege, hogy minél több emberrel tudtunk beszélni az adott idő alatt – vagyis emberenként öt percünk volt csak, hogy döntsünk!  Ezután már megszólalt a csengő, és  el is indult az a pár perc, ami alatt megismerhettük a másikat! Az idő letelte után a fiúk eggyel arrébb vándoroltak, így körbe ülve mindannyian beszélgethettünk az ellenkező nemű résztvevőkkel. Ez eddig elég izgalmasnak hangzik… 

Az az öt perc

Mire elég az az öt perc? Egy vadidegennel lehet valóban rengeteg de igen kevés is. Ami sokkal fontosabb, hogy mi az első kérdés, amit felteszel ezalatt a relatíve rövid idő alatt – mire is vagy valójában kíváncsi, mi az, ami számodra elengedhetetlen a másikban és már a találkozás legelején tisztáznád? Vallás, tanulmányok, személyes tapasztalatok, tulajdonságok?…

Te mit kérdeznél?

Személyes tapasztalatok

Hogy valójában miért is a filmes “élmény-randik” közé fogjuk sorolni az estet? Elsősorban amiatt a szomorú tény miatt, hogy többen igen furcsán, kicsit sem felnőttesen viselkedtek, habár jócskán a huszas korosztályban jártunk. Egy randin, de máshol is, alapvető gesztus, hogy ha kérdeznek tőlünk valamit, akkor szokás visszakérdezni, illetve a kérdésre valóban válaszolni – nem pedig egy poénnal passzolni és aztán “haha”. A másik véglet, amikor valaki végig uralta az öt percet,  levegőt sem hagyva a másiknak – ez sem szerencsés. Másrészt a korábban emlegetett rövid idő tényezője – ilyenkor érdemes az embereket kreatív dolgokkal meglepni – sokat elárul az illetőről, miként reagál egy váratlan kérdésre, amire még nincsen begyakorolt válasza, és tudja-e értékelni azt.

Mindemellett, jöjjön pár pozitív mozzanat az estről: Egyrészt, le a kalappal a szervezés előtt – pörgős, profi, könnyed volt. Másrészt hatalmas lehetőség volt, hogy különböző soft skilljeinket, kifejezetten a kérdezés képességét nyolc emberrel, nyolcféle módon csiszolhattuk alig egy óra alatt…  Ezáltal igen sok új tapasztalatra tehettünk szert. Ráadásként, magunkat is megismerhettük, hogy miként viselkedünk egy ilyen figyelmet igénylő, intenzív helyzetben.

Kedves Mindenki! A cikkünkkel nem elriasztani akarunk a rapid-randi műfajától, sőt bíztatunk, hogy csatlakozz egy alkalomra! Hogy miért?

1. Hogy kilépj a komfortzónádból!
2. Hogy megtanulj kérdezni, figyelni és beszélgetni!
3. Hogy egy életre szóló élményt szerezz!
+1 mert sosem tudhatod, Isten hol akaszt össze a Nagy Ő-vel 😉                        

        Hornisch Aliz & Kisbán Petra

Egy kezdő kalandjai a volán mögött

Amikor kezemben az elég jól sikerült KRESZ-vizsgával jelentkeztem a gyakorlati órákra, úgy gondoltam, hogy nagyon gyors leszek: nem lacafacázok! A minimum óraszám alatt beleadok mindent és huss! megcsinálom ezt a jogsit. Aztán emögé is bekerülhet a pipa a képzeletbeli listámon.

Persze, ez nem azt jelentette, hogy nagyon sokra tartottam a képességeimet, hanem inkább azt, hogy tapasztalatlan voltam: fogalmam se volt még róla, hogy egy normális vezetői tudás mennyi gyakorlatot igényel. Mit jelent az, hogy behunyt szemmel is tudjam váltani a sebességet a sebességváltón, gondolkodás nélkül, ösztönösen használni a féket és a kuplungot, akár külön vagy akár egyszerre, és mindez igaz a gázpedálra is. Min múlik, hogy éppen miből, mennyire és mikor van szükség, és hogyan tudom megoldani, hogy ne nyomkodjak a végén össze-vissza, amikor két lábbal kell három pedált kezelni.

Szóval, szeretnék most mindenkibe egy kis bátorságot önteni: néha az egész procedúra nagyon nehéznek tűnhet, de meg lehet csinálni! Akiknek már van jogsijuk, azok hátra dőlhetnek és szabadon nevethetnek a következő felsoroláson; akiknek pedig még nincs, vagy épp rajta vannak az ügyön: biztos lesznek közös pontok, amiket átélünk, nevessünk együtt magunkon!

Tanulságok tőlem nektek – avagy mit történt eddig az órákon?

Ami a legfontosabb: a kormány és a kuplung megfelelő kezelése a legelején. Ugyanis a kuplung segít elindítani az autót (többek között) és jó az, ha a kezdő autóvezető ráérez a kezelésére. Nekem ezzel sok problémám volt. Az oktató nem akarta elhinni, hogy gyógytornász vagyok, mert a lábamban csapnivaló volt a finommotorikám… Igaz, én még lábbal sose próbáltam embereket megmasszírozni se lágyrésztechnikákat végezni, így valóban, az alsó végtagom koordinációja adott némi kihívást. Mindenesetre, amikor megtudtam, hogy az oktatóm korábban balett táncos volt, kis híján a kormányba vágtam a fejem. Könnyű annak, akinek a bokája volt a szakmája! Szóval, ha nehezen megy a kuplung kezelése, emlékeztetnélek benneteket erre: nem lehet mindenki balett táncos! 

Következő pont: legyünk türelmesek magunkkal, és ha már a forgalomban vezetünk, az akkor sem a Dakar-rali: még ha sivatagi terepversenyeket megszégyenítő sebességgel is indulnak el a mellettünk lévők, mi akkor sem kapkodhatunk, különben menten lefulladunk. Az is fontos, hogy egyszerre és külön is tudjuk végezni a feladatokat. Például, ha hátranézünk, maradjon helyén a kezünk és ne forduljon el a kormány attól jobbra, hogy mi balra tekerjük a fejünket. Ezzel ugyan jól lehet tesztelni a járdán sétáló gyalogosok reflexeit és az oktatónk idegrendszerét, de annyira egyiket sem érdemes… Tehát türelem, összeszedettség!
Persze a jogsi sok izgalommal és stresszel járhat, de mindez elmúlik. Meglepő talán, de végső soron a jogosítvány megszerzéséhez semmilyen trükk, vagy titkos hatodik érzék nem kell.

Egyetlen dolgot kell éreznünk: a felelősségét annak, hogy járművet vezetünk –minden mást pedig gyakorolni lehet!

Hornisch Aliz

Egyetemistából – dolgozó nő, avagy felkészülni, életszakaszt váltunk!

Sokszor azt gondolnánk, hogy ha legyőzünk egy előttünk álló kihívást, utána minden könnyebb lesz. De, igazából semmi sem lesz könnyebb, csak más!

Nekem diploma után belecsöppeni a dolgos mindennapokba egy abszolút új élményt jelentett. Főleg, hogy a klasszikus, kötött 8 órás munkaidőben tevékenykedek hétfőtől péntekig.

Rögtön ide be kell kapcsolnom, hogy bár sokszor elhangzik olyasmi, hogy „jajj, túlgondoljátok ezt a pályaválasztást” meg nem kell rágörcsölni, de azért… Egy végigdolgozott hét után, két nap pihenést követően (ami csak néha pihentető) tényleg szeretned kell azt, amit csinálsz, hogy hétfőn kedved legyen megjelenni a munkahelyed bejáratánál.

Nagyon jó érzés, hogy végre a választott szakmámban dolgozhatok, de ettől számomra is meglepő módon felborult a prioritások sorrendje. Valahogy úgy képzeltem el, hogy majd dolgozni kezdek, és minden más megy tovább a maga medrében… Hááááttt…. neeeem. A nyolcórás munka fárasztó. Ezzel számolni kell. Még akkor is, ha világéletedben egy super(wo)man voltál, szinte mindig mindent megoldottál, egyszerre tíz dologgal balanszíroztál, és közben Te magad voltál a Lelki Béke.

Most ez azért más lesz. Egy különleges életszakasz az, amikor elkezdünk a hivatásunkban dolgozni. Ugyanakkor, tudnunk kell a határainkat ebben az időszakban is. Például, tudnunk kell kommunikálni a külvilág felé, hogy most az életünk kicsit megváltozott, más terhelés alatt vagyunk, mint eddig. Ez normális, bele lehet edződni, de el kell fogadni, hogy nem tudunk mindent ugyanúgy folytatni, hiába szeretnénk. Meg kell tanulni, szomorú vagy sem, priorizálni, hogy mire szánjuk  a szabadidőnket, és mire a kincset érő hétvégéket, hogy tényleg ne mi kerüljünk a sorrend végére.

Azt mondják, a munkának jellemformáló ereje van, és némi idő eltelte után, ennek igazat kell adjak. Sokkal felelősségteljesebbé tud tenni, ezáltal pedig érettebbé, hogy van valami, amit rád bíztak, és azt a lehető legjobb tudásod szerint teljesítened kell. A teljesítményeddel befolyásolhatod mások munkáját, esetemben pedig, mások egészségét és jóllétét. Ez az újfajta szemszög felnőtt gondolkodásmódot igényel, de miután helyt állsz, nagyon jól építi az önbizalmadat, sőt, az önbecsülésed is, hogy képes vagy rá.

És hogy mit adhat még ezek mellé a munka világa?

Talán azt az érzést, hogy egy hétvége után is örömmel tudunk várni egy hétfőt.

Hornisch Aliz

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Egy szépirodalmi verseny miatt kellett kiolvasnom először ezt a könyvet. Emlékszem, egyik osztálytársam édesapjáé volt a kötet, tőle kérte kölcsön a tanárnőnk. A régies borítója és címe alapján valami elvont, és inkább fiúknak való írásra számítottam. Elvontnak egyáltalán nem lehetett hívni, habár valóban nem egy lányregény volt… hanem annál valami sokkal-sokkal jobb!

Ha Rejtő Jenőt olvas az ember, megelevenedik a szeme előtt minden karakter. Valósággá válnak kalózai, hercegei, a hol torzonborz, hol pedig ártatlan és hiszékeny figurái. Ott érezhetjük magunkat Szingapúr kikötőiben, majd a következő pillanatban Párizs utcáin gyalogolunk a naplementében. Hol a tengeren vagyunk, hol egy sikátorban osonunk a tolvaj után, vagy épp mi vagyunk azok.

Piszkos Fred valóban egy kapitány, a történetnek mégsem ő lesz az egyetlen főszereplője, habár karaktere még Rejtő más-más regényeiben is felbukkan. Ebben a műben egy fiatal trónörökös kerül bajba, aki szerepet cserél Fülig Jimmyvel, egy matrózzal, akivel összebarátkoznak hajóútjuk során. Fülig Jimmyről tudni kell, hogy bár a szíve a helyén van, már sok vaj tapad a füléhez, és nem éppen túl jó viszonyt ápol magával Piszkos Freddel. De hát ne is hánytorgassuk a múltat… Mindenesetre a csere véletlenek folyamán megmarad, és Fülig Jimmy folytatja hajóútját, egyenesen a koronázási ceremóniára – míg a herceg a kikötőben ragad, és elkezdődnek kalandjai. Vajon mihez tud kezdeni egy kedves és bátor, de teljesen tapasztalatlan fiatalember egy vadidegen ország, vadidegen utcáin, mindenféle kíséret nélkül?

És vajon mikor kerül a képbe Piszkos Fred? Nő vagy férfi az a Vörös Karom? Lehet-e egy hercegből is kalóz? Vajon megcsókolhatja-e az ember a feleségét?

Ami pedig a fő kérdés, vajon hova tűnhet egy kagylóberakásos nyelű kés? Erre válaszul adom a következő párbeszédet, melyet egykor az iskola falának dőlve olvastam el, és onnantól kezdve nem is bírtam lerakni a könyvet:

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
– Köszönöm…
– Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
– Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
– Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
– De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
– Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
– Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
– Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!

Hogy mi lesz a párbeszéd vége? Vajon visszajut-e a gazdájához a kés? Hogyan lehet ez minden kaland kezdete? A folytatáshoz lapozzátok fel Rejtő kötetét!

Hornisch Aliz

A szépség védelmében

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Ez a cikk kapcsolódik egy korábban megjelent íráshoz a blogon, ami arról szólt, hogy a Victoria’s Secret angyalokat mostantól lecserélik „átlagos” emberekre, akiknek nem az a munkájuk, hogy a külcsínyért tegyenek nap mint nap, hanem egyéb, az élet különböző területein elért eredményeik alapján lesznek ők a Victoria’s Secret nagykövetei.

Nekem úgy tűnik, hogy van egy tendencia a mai kultúrában, ami arrafelé vezet minket, hogy a szépséget nem szabad bizonyos feltételekhez kötni. Azaz, ha jobban megnézzük, tulajdonképpen mindenki és minden szép.

De, hol kezdődik a szépség fogalma? Lehetséges, hogy ez mindenkinek szubjektív?

Én mindent egybevetve azt tapasztalom, hogy igenis, a mai napig vannak olyan dolgok, amik az emberek 90% százalékának tetszenek, és ezekről -a kevés kivétellel- mind el szoktuk ismerni, hogy szép. Miért? Mert ezek látványa szemet és szívet gyönyörködtető… Mert még látni szeretnénk hasonlót… Mert van egy varázsuk, ami pusztán örömet okoz azzal, hogy csodálhatjuk.

Azt gondolom, kevés olyan dolog van, amiben ne lehetne meglátni legalább egy szeretnivaló dolgot, vagy valami szépet, és ez az emberekre fokozottan igaz! Ugyanakkor, igenis létezik egy eredeti, „örök – szépség”, ami mindig megfogja az embert. Ilyen ikon például Audrey Hepburn, akit a legtöbb ember klasszikus szépségnek ismer el. Mi pedig vagy közelebb állunk ehhez a képhez, vagy távolabb.

Talán ide köthető az a jelenség is, amiért manapság elkezdtük inflálni a szépség értékét. Mintha attól, hogy bizonyos dolgokról elmondjuk, hogy szépek, azzal a többi már nem lenne eléggé megbecsülve. Pedig nem erről van szó. Mégis, ahogy látom, úgy próbáljuk meg ezt orvosolni, hogy napjainkban mindent elfogadunk, felvállalunk és gyönyörűnek vallunk: ilyenek a seprűvénák, a narancsbőr, a karikás szemek és a kócos, összecsapott „elaludtam reggel” frizura is, és hozzátesszük, hogy ezek természetes dolgok. 

A természetes megjelenés rendben is van, viszont így összemossuk a pozitív önértékelést és az önszeretet, az amúgy jóval objektívabb, általános szépség-képpel. Mintha az előbbi kedvéért inkább az utóbbit degradálnánk le… Ezzel pedig sikerül elbillenteni az egyensúlyt a mérleg túloldalára. Hatalmas kincs és érték, ha az ember tudja szeretni a szépséghibáit, tud beszélni róluk, hiszen másokat is segíthet abban, hogy elfogadják önmagukat. Ami szerintem a kulcs, hogy a testi adottságainkat illetően ne féljünk mások véleményétől, hiszen nincs élő ember, aki hibátlan. Az pedig egy jó dolog, ha ez az üzenet sok helyre el tud jutni.

Miután rájövünk erre, nem akarjuk elvenni a szépségtől sem azt az elismerést, ami neki jár.

Hornisch Aliz

Hol vagy, Istenem?

Hívőnek lenni kicsit olyan, mintha kint lennél a tengeren: néha minden nyugodt, napfényes és gyönyörűen süt a nap. Magadba szívod a levegőt és elfelejted a nyugtalanságot. Aztán jön egy kisebb-nagyobb vihar és szem elől téveszted a napot. Ilyenkor gyakran csak a felhőkre koncentrálunk, és elfelejtjük, hogy nem végleg tűnt el a nap. Vagyis, amikor nem érzékeljük a körülmények miatt Istent, azt érezhetjük, hogy tulajdonképpen nincs is ott.

De hogyan lehet ezen segíteni? Mi történik, ha én próbálkozni szeretnék, hogy elérjem? Emberek vagyunk, erősen érzelem-orientált teremtmények. Ráadásul egy kapcsolatról van szó. Csakhogy egy fizikailag nem látható, nem tapintható személlyel. Mire tudunk ilyenkor támaszkodni? Tapasztalatból tudom, hogy az ember képes ilyenkor arra gondolni, hogy talán maga a Jóisten az, aki nem szeretne velünk kapcsolatba lépni. Az Ő döntése, hogy nem találkozunk.

Én egy dologba tudok kapaszkodni: ha valóban Isten képmására teremtettünk, kell, hogy legyen valami kölcsönös bennünk. Tehát, ha teszel egy gesztust Isten felé – akkor ugyanúgy, mint az embereknél- ez valamilyen reakciót ki fog váltani. Habár Isten tudja, hogy mit érzünk, ettől függetlenül más, ha megfogalmazzuk neki a bánatunkat, ha elmondjuk neki, hogy hiányzik. Azt hiszem, ezt tenném első lépésként. Ha távol vagyunk a nekünk kedves személyektől, ők is hasonlóan hiányoznak. De ugye, mekkora a különbség, ha ezt csak sejtik, vagy ha a saját szavainkkal el is mondjuk nekik, hogy fontosak a számunkra?

Úgy tartják, ha valakit meg akarsz találni, keresd ott, ahol a legvalószínűbb, hogy jelen van. Ahhoz, hogy meglássuk Istent, tudni kell, mi is ő. Ki is Ő. 

Isten esszenciája a Szeretet. Ha igazán szeretsz valakit, megértheted, Isten hogyan is gondolkodik Rólad. Hitünk szerint ennek a szeretetnek a túlcsordulásából született az egész világ. Mégis, ha felkelek hétfő reggel, és kiöntöm a kávét, lekésem a buszt, elszakítom a kedvenc nadrágomat és utána még tesz is egy kellemetlen megjegyzést a főnököm…Vagy ne adj Isten, sokkal komolyabb problémák érnek, mint betegség, válás, haláleset… amiket nem is értünk…Ilyenkor nehéz abban a tudatban maradni, hogy ez a világ Isten túláradó szeretetéből fakadt. Nehéz megtalálni azt az érzést, hogy Isten valóban, önfeláldozóan szeret és gondoskodik rólunk. De nem csak a kellemetlenségek, hanem a mindennapi robot, a sokféle teendő… ezek mind-mind energiát és figyelmet vonnak el tőlünk. És utána jön a panasz, hogy nem találjuk Istent. 

Vegyünk engem: én is rájöttem, hogy nem segít, ha egy nap csak annyi időt szánok rá, hogy lefekvés előtt, két álomba-bóbiskolás között próbálom átbeszélni Vele a napomat. Akkor se lennék hatékony, ha egy hús-vér emberrel történne ugyanez.

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekbõl kerestek engem” (Jer, 29:13).

Én úgy látom, a kulcs az, hogy tényleg akarnunk kell! Nem elég erős az a hit, ha csak addig oké a dolog, amíg egyszerűen megy minden. Amíg sokat nem kell küzdeni érte. Amíg nem tudjuk elmondani a Jóistennek legalább egyszer az életben: „most nagyon sok mindent csinálok egyszerre, sok nehéz érzést viszek, de tudod Uram, a Te hiányodnál nincsen rosszabb nekem”. Mert ha valakit szeretünk, meg tudjuk ezt fogalmazni neki. Ha valakit szeretünk és egy kapcsolat fontos, azért mi is legalább egyszer foggal-körömmel megküzdünk… És észre se vesszük, csak miután elindultunk, csak miután tettünk végre egy komoly lépést felé, hogy Ő közben már lépett harminchármat felénk…

Hornisch Aliz

Első Margaret este – Baritz Laura nővérrel

Hol volt, hol nem, a Margaret Blog a Három Szerb Kávéház meghívásának köszönhetően megrendezte első személyes, azaz offline eseményét. Vendégelőadónk nem más, mint Baritz Laura Sarolta nővér volt, aki közgazdászként sikeres karriert futott be, majd szerzetes nővér lett, ám a multik világában szerzett tapasztalatait továbbra sem hanyagolta el. Az ő nevéhez köthető az „etikus közgazdaságtan” kifejezés, amit Magyarországon elsőként a Corvinus egyetemen kezdett el oktatni.

Az este keretein belül több kérdés is elhangzott. Mi elsőként kíváncsiak voltunk rá, hogy vajon Laura nővér nőként hogyan élte meg azt a felelősségteljes menedzseri munkát, ami abban az időben inkább a férfiak asztala volt, összevetve a női szerzetesi közösséggel, ahol most él? Vajon melyik közegben könnyebb együttműködni, együtt dolgozni? A válaszából kiderült, hogy a férfiaktól rengeteget lehet tanulni, élvezte a közös munkát. Mivel Isten képmására férfinak és nőnek lettünk teremtve, ez magába foglalja azt is, hogy szükségünk van egymásra.

Az est mottója a „szemben az árral” hasonlat volt, amit javarészt Laura nővér életútja, illetve a Margaret Blog munkássága is inspirált. Megkérdeztük, hogy azáltal, ha valaki keresztény, a hétköznapi életében mennyire halad szemben az árral? Laura nővér letisztult, mégis nagyon mély gondolatokat osztott meg ezzel kapcsolatban. Az ő megfogalmazása alapján, ha valaki Krisztust követi, annak mindegy, hogy a világ éppen mit harsog felé. Lehet, hogy egyezik a környezet gondolkodásmódja mindazzal, amit a kereszténység képvisel. Máskor pedig lehet a szöges ellentéte is. Mi csak kövessük Krisztust, mert a célunk se nem együtt úszni, se nem szembe menni az árral, hanem Jézussal együtt járni.

Fotó: Kakukk Zita

Szó esett még a keresztény szemléletű közgazdaságtanról is, hogy Laura nővér ezzel hogyan ismerkedett meg, és hogyan történt a saját „pálfordulása”, amikor a Pepsi-Cola sikeres magyarországi menedzsereként úgy döntött, hogy leszáll a repülőkről, elhagyja az irodák világát, és belép a domonkos nővérek rendjébe.

Laura nővér alapító tagja a KETEG-nek, azaz a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban posztgraduális kurzusnak, ami az etikus közgazdaságtanra épül. A képzés célja olyan gazdasági és más területeken működő szakemberek oktatása, akik hivatásuknak tartják a közjó és a teljes emberi fejlődés lehetőségének megteremtését. Mindezért a kezdeményezésért a nővér Európai Polgár díjat kapott, amin állítólag ő is meglepődött. Mi azért megértjük ezt a döntést, és örülünk is neki.

Az este egyik nagy tanulsága volt az is, hogy a pénz nem „ördögtől való”. Azaz, nem feltétlenül kell szétosztani mindenünket, amink csak van, ha követni akarjuk Jézust. Viszont az ember nem csak egy nagy házhoz tud ragaszkodni, de, ahogy Laura nővér fogalmazott „három babszemmel is képesek vagyunk önzőek lenni”. Vagyis, végső soron, nem az számít, hogy pontosan mennyi a vagyonunk, hanem ami van, ahhoz milyen szálak fűznek? 

Fotó: Kakukk Zita

Záró gondolatként az is elhangzott, hogy bár keresztényként az életünk célja nem az, hogy szándékosan szembe haladjunk az árral, mivel a hitünk nem egy keresztesháború, ugyanakkor mindig ki kell állni a keresztény értékek mellett, ha arról van szó. Vagyis, időnként ne csak a rózsafüzért vegyük fel, de kössük fel azt a bokszkesztyűt!

Ha pedig valami nagyobb jó érdekében anyagi áldozatot kell hoznunk és le kell tudnunk küzdeni az önzőségünket, akkor tudjuk mindenre azt mondani, ami visszahúz: nekem nincsen erre szükségem. 

Hornisch Aliz

Borítókép: Kakukk Zita

Egy karantén margójára

Sajnos ez a tavasz sem úgy indult, ahogy kellett volna. A megújult korlátozások mellett én házi karanténba is kerültem, a szó legelzártabb értelemében.

Emlékszem, ha tavaly azt mondták volna nekem, hogy jövő ilyenkor is karantén lesz, nagyban tart majd a maszk hordás és az online oktatás, fel se fogtam volna… Akkoriban egy teljes hét bezártság is borzasztóan soknak tűnt. Nem tudtuk elhinni, hogy mindez valóban megtörténik.

Ráadásul közben megindultak a halálozási mutatók, a megbetegedési ráták, és napi szinten aggódtunk a saját, a szüleink, a nagyszüleink és a barátaink életéért, egészségéért. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtuk a helyzet kimenetelét megmondani, csak új, szigorú szabályokkal befolyásolni.

És most?

Az aggódás és a stressz a mai napig nem változott. Elgondolkodtam, hogy hosszú távon milyen beidegződéseink maradnak a korona után. Például, hogyan fogunk viszonyulni a betegségekhez? Mindig meglapul bennünk majd a félelem, az idegesség, és az immunrendszer állandó erősítésére való törekvés, vagy egy idő után eltűnnek ezek a gondolatainkból? Vajon felszívódhat-e egy világjárvány „nyom nélkül”?

Ez az év kevésbé a vágyak betöltéséről és a jó programokról szólt. Sok helyen mondták, hogy fel kell ismernünk mindannak az értékét, amink már van. De én eddig csak tűrtem, és elviseltem a sok változást, lemondást, a magam módján „túléltem”. Most elgondolkodtam mindezen. A hálát valóban nem lehet mantrázni. De az sem elég, ha az ember csak a fejével értékel dolgokat, s a szívével nem. Sok mindenért hálásnak tartottam magam eddig is, de még soha nem tapasztaltam meg az életörömöt olyan mélységben és szerteágazóan, mint ebben a karanténban. 

Tavaly sokkal nehezebben viseltem a bezártságot. Most új értelmet nyert, hogy minden nap együtt lehetek a testvéreimmel, rájöttem hogy ez mekkora kincs. Hol együtt nevethetünk, vagy épp megőrülhetek tőlük, de azt is jókedvűen. Sokat ér, hogy minden nap van mit ennünk, rendes tető van a fejünk fölött. Közhely nélkül, áldás a napsütés, mert azt üzeni, hogy itt egy újabb tavasz. Ami azt is jelenti, hogy -fagyos szentként- négy réteg helyett, már csak hármat fogok hordani… Annyi pici, jelentéktelen dolog tud örömet okozni. Olyan, mintha egy új szemüveget vettem volna fel. Most is látom benne a színeket, csak sokkal élesebbek!

Elsőre furcsának tűnhet, de lehet nem baj, ha ez a járvány nem tűnik el „nyomtalanul”. Arra jutottam, hogy ha a vírus testi szövődményei veszélyesek lehetnek, legalább a lelki változások legyenek az ellenkezői. Tegyünk érte, hogy ne csak a testünk produkáljon negatív tesztet, hanem a lelkünk is.

Hornisch Aliz

Miért van szükség állatkísérletekre?

Sok kérdés keringett bennem ezzel a témával kapcsolatban, és nehéz volt rájuk egyértelmű választ találni. Habár nem tudok teljesen komplex képet adni, de leírtam azokat a dolgokat, amik nekem is segítettek, hogy többet megértsek az állatkísérletek létéről/szükségességéről.

A cikk ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor megnéztem egy videót, amiben olyan állatokat mutattak be, akik először pillantották meg életükben a napfényt a laboratóriumi körülmények után. Szívszaggató volt olyan kisebb állatokat látni, akik úgy néztek ki, mint amikor egy sav megmarja a bundájukat, ezzel eldeformálva a külsejüket. A szerző szerint ezeket az állatokat „megmentették” a tudósok kezei közül, és a nézőben jó érzést keltett az a tudat, hogy mostantól biztosan jó dolguk lesz. 

Egy-egy ilyen cikk és videó után, ami erős érzelmi hatással bír, az ember szívesen menne vasvillával bármilyen Fehér Ház elé, követelni, hogy szüntessék be a felesleges állatkínzásokat, és amennyiben lehet, az összes állatkísérletet. Én is átéltem ezt.

De mi az igazság?

Az első sokkot követően összeszedtem a legfontosabb információkat, és rá kellett jönnöm, hogy a téma ennél (vagyis a vasvillás rohamnál) azért jóval összetettebb.

A kezdetek

Mióta ember él a földön, saját érdekében több célra használ fel állatokat. A táplálkozásunkra szolgál az összes felhasznált állat több mint 95%-a, míg tudományos kutatások céljára 0.3%-a. Érdemes ezeket az arányokat egymás mellé állítani.

Mai tudásunk mintegy 80%-át csak 1800 után szereztük, több mint 50%-át pedig 1900 óta, és jelentős részét állatkísérletes kutatásoknak köszönhetjük. Csak egy példa, hogy a gyermekágyi szepszis megelőzését kidolgozó Semmelweis Ignác maga is végzett állatkísérleteket.

Nem mindenki számára egyértelmű, de az orvostudományt korlátozza az az erkölcsi elv, hogy emberen kísérleteket nem végezhet, és vizsgálatokat is csak korlátozottan, indokolt esetben és körültekintően. Ezzel párhuzamosan az életjelenségek csak élő szervezetekben tanulmányozhatók, és nemigen lehet hatékony, gyógyító eljárásokat kifejleszteni, ameddig nem ismerjük az egészséges és kóros élő szervezet működését. Emiatt az élettudományok nem nélkülözhették az állatkísérleteket, egészen napjainkig. 

Etikai kérdezz-felelek

Az állatvédő mozgalmak leggyakrabban az „állatok jogaiért” harcolnak. De vannak-e az állatoknak jogaik?

A jog -egyszerűen megfogalmazva- egy követelés (igény), amelyet az egyik fél a másikkal szemben támaszt. Jogok csak olyan lények között támadnak és védhetők meg, akik morális követeléseket támasztanak vagy támaszthatnak a másikkal szemben. Az mindenki számára érthető, hogy az állatoknak nincs meg a képességük a morális mérlegelésre. Természetesen nagyon sok mindenre megtaníthatóak, de nem olyan lények, amelyek morális követeléseket támaszthatnának, vagy ilyenekre reagálnának. Tehát az állatokon végzett kísérletek nem sértik az állatok jogait, mert ilyenek nincsenek. De ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetnénk az állatokkal. A jogokkal kötelezettségek is járnak.

Ferenc pápa úgy fogalmaz a Laudato si’ nevű enciklikájában, amiben a teremtésvédelemről ír, hogy bár az ember be tud avatkozni a növények és állatok életébe, és felhasználja őket, amikor életéhez szüksége van rájuk, az állatokon végzett kísérletek csak akkor elfogadhatók, „ha értelmes keretek között maradnak, és hozzájárulnak emberi életek gyógyításához vagy megmentéséhez”. Szavait idézve: „A Katekizmus határozottan emlékeztet, hogy az emberi hatalomnak vannak korlátai, és ellenkezik az emberi méltósággal az állatok haszontalan kínzása és válogatás nélküli irtása.”

Tehát az állatokkal való emberséges bánásmód, a szenvedés minimalizálása alapvető követelmény, a fölösleges és értelmetlen fájdalom okozása pedig egyértelműen elutasítandó.

A pápa szavai alapján érdemes azon is elgondolkodni, hogy ha keresztény emberként olyan terméket veszek, amit előtte állatokon -kifogásolható módon- teszteltek, és ez sem az életben maradásomat, sem a gyógyulásomat nem szolgálja (pl. egy kozmetikum), akkor az erkölcsileg mennyire helyes.

Understanding Cruelty-free and Vegan logos - Ethical Pixie

#Cruelty-free

Ide vág közvetlenül a „cruelty-free”, vagyis magyarul a „kegyetlenség-mentes” termékek jelensége is. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az adott termék előállításába és gyártásába semmilyen módon nem vonnak be állatkísérleteket, a procedúra teljesen erőszakmentesen zajlik. A tájékozódást a „Cruelty-free” logók segítik, amelyek biztosítják vevőik számára, hogy a fent leírtak igazak az adott termékre.

Állatvédelem

Az első ilyen mozgalom megalapítása Frances Power Cobbe, egy idősebb angol hajadon nevéhez fűződik. Ő turistaként 1863-ban Olaszországban tartózkodva tudomást szerzett Maurice Schiff professzor kutyákon végzett élettani kísérleteiről Firenzében, ezért egy petíciót szerkesztett, amelyben a professzort felszólította a kísérletek abbahagyására, és amelyet aláíratott az akkor a városban élő angol közösség több tagjával. A tudománytörténészek ezt számítják az állatkísérletek elleni első, szervezett tiltakozásnak.

Ma már az állatvédők több fronton is küzdenek az állatok vizsgálatokban való felhasználása ellen. Erőfeszítéseik eredménye, hogy többször sikerült leállítaniuk állatkísérleteket végző kutatásokat. A hátránya ennek, hogy sok, állatokon alapuló vizsgálatnak még nincsen kifejlesztett alternatívája. Egy példa, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium az egyre terebélyesedő ellenkezést látva bejelentette, hogy a jövőben nem teszteli a toxoplazmózis kórokozóját macskákon. A toxoplazmózis fertőzés a macskákról az emberre is átterjedhet, és szélsőséges esetben halállal is végződhet. Várandós nőkre is veszélyes, pontosabban a magzat fejlődésére, ha az édesanya még nem esett át a fertőzésen. A program már évtizedek óta tart, de a minisztérium engedett a nyomásnak, így felfüggesztették a tiltakozók által „cica-vágóhíd”-nak nevezett kutatást. Viszont az, hogy most hogyan vizsgálják tovább a toxoplazmózist, egyelőre nem világos.

Találkozhatunk azzal a jelenséggel is, hogy a kísérleteket végző szakemberek úgy vannak bemutatva, mint gonosz tudósok, akik érzéketlenül suhogtatják fehér köpönyegüket, és nem számít nekik, ha állatok tömegeit kell feláldozniuk. Azonban több szakember kiállt már amellett, hogy hivatásukból fakadóan tisztelnek minden életet, és szeretik az állatokat. Még akkor is, ha az emberek – de sokszor állatok – érdekében is végzett kutatásaikban sajnos más állatok feláldozására kényszerülnek. 

Állatkísérletek pro és kontra

Eddig több mint 70 olyan gyógyszer ismeretes, amelyet emberek és állatok gyógyítására egyaránt alkalmaznak. A poliomyelitis, vagyis járványos gyermekbénulás néhány évtizeddel ezelőtt még rettenetes betegség volt. A legyőzését lehetővé tevő védőoltás kifejlesztéséhez majmokat kellett felhasználni. Amikor azonban a védőoltás elkészült, vele nemcsak ezt a szülők rémét jelentő betegséget sikerült szinte teljesen kiküszöbölni, de az Afrikában élő ismert állatvédő Jane Goodall csimpánzait is ezzel oltották be, amikor a majomkolóniát poliomyelitis fenyegette.

Ugyanakkor, az állatkísérleteket ellenzők szerint az állatokon folytatott vizsgálatok hatásaiból nem lehet pontosan következtetni az emberekre gyakorolt hatásokra, mivel ezeknek az állatoknak döntő többsége egér, kisebb részük patkány, illetve valamilyen hidegvérű állat, vagy nyúl. Emiatt felesleges, aránytalan és így törvénybe ütköző a kísérletezés, ráadásul akár az emberre veszélyes, ha fals következtetésekre vezethet.

Sokszor idézett eset azé az ’50-es években kifejlesztett altatóé, amely – bár állatokon tesztelték a bevezetése előtt – emberi tragédiák ezreit okozta. Thomas Hartung, a Johns Hopkins Egyetem professzora erre úgy fogalmazott, hogy „az ember azért nem 70 kiló patkány…”

A Safer Medicines Trust kutatóintézet 2012- ben megjelent tanulmánya szerint a gyógyszeripari állatkísérletek több kárt okoznak, mint hasznot, ezért az alternatív megoldások mellett teszik le a voksukat. Ilyen lehet a szövettenyésztésen alapuló vizsgálat vagy számítógépes modellezés.

A 2012-2013 között az 1,17 millió európai polgár által aláírt Stop Vivisection nevű polgári kezdeményezés szervezői szerint, az állatkísérleteknek nincs az emberre is értelmezhető eredménye és akadályozza az orvosbiológiai kutatási módszerek kifejlesztését.

Több szakember szerint viszont az állatkísérletek segíthetik a betegségek diagnosztizálását és gyógyítását, de a természetvédelmet vagy éppen a fajfenntartást is, így betiltásuk súlyos következménnyel járna.

Mit hoz a jövő?

1875-ben egy bizonyos Sir George Duckett a következő kijelentést tette Angliában: “Az orvostudomány valószínűleg elérkezett végső határáig, és semmit sem tudhat meg és semmit sem nyerhet élő állatokon való kísérletek megismétlésével”.

Azóta az állatkísérleteket alkalmazó orvostudomány az antibiotikumokat, a védőoltásokat, a szervek átültetését, a cukorbetegek kezelésére szolgáló inzulint, a szívsebészetet és hatékony gyógyszerek sokaságát adta az emberiségnek, hogy csak a legfontosabbakat említsük. 

Azonban az állatkísérletekkel egyetértő szakemberek többsége is szorgalmazza a kapcsolódó jogi szabályozás szigorítását, valamint az állatkísérleteket kiváltó alternatív módszerek alkalmazását.

Hogy mik ezek az alternatív módszerek? Az állatkísérletek helyettesítésének egyik alternatíváját a laborban növesztett emberi sejtkultúrák, szövetek és szervek jelenthetik. Az akár 3D-s modellek vagy a mesterségesen serkentett bőrszövet egyes kutatók szerint pontosabb információt ad, mint a nyuszik. Segíthetik továbbá a kutatás fejlesztését az úgynevezett human-on-a-chip eljárások, a számítógépes modellek, és végül, de nem utolsósorban az önkéntesek bevonásával végzett vizsgálatok is.

Az állatkísérletek kivezetését nem sürgetők szerint ugyanakkor mindez még messze nem elég. Ők úgy vélik, hogy az élő szervezetek – mint az emberi lények és az állatok – felépítése annyira bonyolult, hogy nem lehetséges mesterségesen készített, különálló szerveken vizsgálni az életjelenségeiket.

Mindent összevetve, már nem egy kecsegtető kezdeményezés indult, ami idővel a kísérleti állatok helyébe léphet. Mégis, ma még bizonytalan, hogy tudjuk-e valaha teljes mértékben száműzni az állatkísérleteket az orvostudományból.

Azt gondolom, hogy érző szívű emberként érdemes ezeket az új kutatási lehetőségeket figyelemmel követni, akár támogatni, amellett, hogy szándékosan nem szabotáljuk a jelenleg is folyamatban lévő, és értünk zajló kísérleteket. 

Hornisch Aliz

Források:

https://www.parlament.hu/documents/10181/1202209/Infojegyzet_2017_39_allatkiserletek.pdf/ddaf46f9-1f4b-46a9-ad95-7e8687ea70d1

https://divany.hu/vilagom/2019/03/22/allatkiserletek-betiltasa/

https://index.hu/techtud/2019/04/24/az_allatkiserletek_allatok_millioit_olik_meg._es_ez_jo/

Francis, P. (2015). Laudato si. Vatican City: Vatican Press, May24, w2.

Nagy, S. (2007). Állatkísérletek az orvostudományban. M. Boros (szerk.), Az állatkísérletek etikai vonatkozásai és törvényi szabályozása (pp. 13–22).Cruelty-free kép forrása: https://ethicalpixie.com/2019/01/07/understanding-cruelty-free-and-vegan-logos

Lehet valódi sünink otthon?

Leülök Dóri mellé az interjú elkészítéséhez, ölében a sünije, Hastings. Úgy bizony, ez a neve. Ez a kis fényes szemű, fehér hasú gombóc egy kész személyiség. Óvatosan a süni felé nyúlok, aki először az idegen láttán összegömbölyödik és fújni kezd. Megsimogatom, ott, ahol el tudom érni. Erre óvatosan megszagol, majd egyre bátrabban nyalogatja a kezemet. Dóri meglepődve rámnéz: Kedvel téged!

Honnan jött az ötlet, hogy a sünit befogadjátok, vagy hogy egyáltalán sünitek legyen?

Voltunk a Zoo Caféban pár évvel ezelőtt, ahol találkoztunk afrikai fehér hasú törpesünökkel. Bár utólag visszagondolva ez számukra nem egy ideális hely, hiszen a sünik mindennél jobban szeretik a nyugalmat. De akkor jöttem rá, hogy lehet otthon is sünit tartani.

Hogyan szereztétek be őt, hol lehet egyáltalán sündisznót venni?

Süntenyésztőket érdemes megkeresni, mert sünt nem lehet úgy tartani, hogy befogjuk az utcáról, sőt, úgy tudom, hogy a nálunk honos európai sünt nem is szabad. Előtte alaposan utána olvastunk, hogy mit is kell tudni róluk, és amikor úgy láttuk, hogy ez nekünk való, belevágtunk.

Mi a legfontosabb, amit tudni kell egy jövendőbeli süntulajdonosnak?

Egyrészt azt, hogy éjszakai állat. Neki is van kereke, mint a hörcsögöknek (áramot is termelhetne akár), éjjelenként három órát biztosan teker. Olyan kereket kell keresni neki, ami nem hangos, vagy ne aludjunk vele egy szobában. Az első pár éjszakán mi sem aludtunk. Nyilván hozzá lehet szokni, mint mindenhez, de fel kell rá készülni, hogy ő éjszaka aktív. Emellett kicsit úgy tudnám jellemezni, mint a kutya és a hal között egy átmenet… (nevet). Nem az a tipikus hozzád bújós, és” örül, ha meglát” kisállat – tisztelni kell a határait. Nem szabad elvárni, hogy olyan legyen, mint egy kutya, nem lehet annyit babusgatni, cserébe viszont jól lehet mellette dolgozni. Szerintem az elfoglalt felnőtteknek egyik legjobb háziállat. Mert aranyos, az embert felvidítja, és olyan napi fél órát kell/lehet vele foglalkozni. Van, hogy a fürdőköpenyemben alszik, én pedig közben dolgozom. Így együtt is vagyunk, meg tisztelem is az intimszféráját. Aludni, azt nagyon szeret!

Technikai információkat is tudsz mondani, például mit eszik és hasonlók?

Most alapvetően macskakaját eszik, jobb minőségűt, de a tenyésztő is elmondja, hogy mit kell neki adni. Ami szerintem ilyen „gondoljuk-meg” dolog, hogy kukacot is kell ennie, élő kukacot. Ez kapható kisállatkereskedésekben. Én sajnos undorodom a kukacoktól, szóval a férjemet szoktam megkérni, hogy adja oda, vagy kinyitom a dobozt, és úgy eszik belőle. Zöldséget és gyümölcsöt is kell ennie, mondjuk Hastings elég válogatós, nem hajlandó gyümölcsöt enni. Önmagában elég olcsó ez a része a fenntartásának. Illetve inni vizet szokott, kis tálkából. Fontos, hogy a sünik tejet nem ihatnak, mert laktózérzékenyek. Emellett kis alomtácát is be lehet tenni a ketrecükbe, macska almot szoktunk hozzá használni. Magát a ketrecet vagy fa forgáccsal, vagy puha takaróval lehet kibélelni – mi a takarót választottuk.

Összességében mit üzennél azoknak, akik kedvet kapnának egy sünire beruházni?

Ahogy említettem, éjszakai állat, nem igényli feltétlen a társaságot, és nem kell napi több órát játszani vele. Olyan gyerekek mellé is tudom ajánlani, akik már nagyobbak, és nagyon szeretnének egy kutyát, viszont a szülők nem biztosak benne, hogy a gyerekek sétáltatnák azt a kutyát még három hét után is. A süni szuper „átmeneti kisállat” lehet arra, hogy megtanuljanak egy másik élőlényről gondoskodni. Mivel a sünik nem szökkennek úgy az öledbe, mint egy macska, tőlük minden egyes szeretetkifejezés többször annyit jelent! Ami fontos, hogy tisztelni kell őket, cserébe bizalmukkal és sün-barátságukkal ajándékoznak meg…

A süni gazdájával, Kriston Dorottyával beszélgetett Hornisch Aliz