Amikor támad a Gonosz – személyes történet

A Sátán létezik. Talán a legnagyobb célja az, hogy elhitesse, hogy nincs, hiszen akkor küzdeni sem kell ellene… Ha van Jó, akkor létezni kell Rossznak is, hisz csak így nyer értelmet a jó. Ha pedig tudjuk, hogy van Gonosz, akkor észrevehetjük a munkálkodását. Személyes történet következik. 

Mikor testet ölt a Gonosz

A Sátán munkálkodik, csavarja a szálakat, suttog a füledbe, hogy eltérítsen téged attól, amit a Jóisten neked szánt. Egyes szentek életében a Sátán meg is testesült, vegyük például Pió atyát, akit kutya képében bántalmazott. Őszintén, ha velem ilyen történne, akkor tuti biztos, hogy megőrülnék. Más esetekben pedig a lelki térben támadhatja az embert: az érzelmeken, a negatív, csábító, de bűnbe vivő gondolatokon keresztül. Támadja az üdvösségbe vetett hitünket, a kapcsolatainkat és magát a hitet. 

Nagyon érdekes dolgot figyeltem meg a saját életemben. Akárhányszor az evangéliumról, Jézus jóságáról mesélek, másnap rettentően rosszul vagyok lelkileg. Akárhányszor megosztom a hitemet, beszélek a nehézségekről és arról, hogy a Jóisten hogyan segített a nehéz helyzetekben – másnap szarul (erre nincs jobb szó, ami átadná az érzést) vagyok lelkileg. Először ezt a tendenciát tavaly vettem észre és azóta folyamatosan észlelem – mindig így történik. Akár akarom, akár nem. 

Hol támad a Gonosz?

A Gonosz mindig ott támad, ahol a legkönnyebb fogást találja rajtunk, ahol a legsérülékenyebbek vagyunk. Esetemben ezek az érzelmek – itt vagyok a legsebezhetőbb. Mikor pedig evangelizálok, akkor másnap egy rakás semminek érzem magam. Jönnek a „nem vagyok elég jó”, „elszúrok mindent”, „nem fog sikerülni, béna vagyok” nagyon felemelő gondolatok, lényegében a semmiből. Mikor megérkeznek, akkor hatalmas erővel sújtanak le, teljesen beterítenek, mint egy gigászi hullám. Nem értettem kezdetben, hogy ezek a negatív érzelmi hullámok honnan jönnek, mert alapvetően szuper életem van, optimista világszemlélettel rendelkezem és nem ért semmiféle nagy tragédia. Nem buktam meg egy vizsgán sem, nem hagytak el, tehát nem volt semmiféle kiváltó tényező. De mikor ezek a negatív hullámok egy-egy hitről folyó beszélgetés után rendszeressé váltak, akkor elgondolkoztam. Lehet, hogy ez valahonnan kívülről jön?

De mit tehetünk?

Most lehet, sokan kinevettek, hogy ja nem elég, hogy depressziós vagyok – vagy legalább érzelmileg labilis – de még hallucinálok és téveszméim is vannak. De a Biblia is felszólít minket a Gonosz elleni küzdelemre. Az ima lehet a fegyverünk. Az első lépés azonban az, hogy ismerjük el a létét. Hiszen harcolni csak akkor tudunk ellene, ha elismerjük, hogy létezik és kiismerjük a taktikáit. Záráskánt pedig álljon itt a Bibliai GPS: 

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak. Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok. Tehát álljatok elő, övezzétek körül derekatokat igazlelkűséggel, öltsétek fel az igazság páncélját, és kössétek fel a békesség evangéliumának hirdetésére való készség saruját. Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosz minden tüzes nyilát kiolthatjátok. Az üdvösség sisakját is vegyétek fel, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden alkalommal minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok a Lélek által. Ebben legyetek éberek minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentekért.”  

Ef, 6:10-18

P.s.: Remélem, hogy ezen cikk megírása és publikálása utána nem leszek annyira rosszul, ha igen, akkor gondoljatok rám. 😀

Tóth-Kuthy Betti

Egy kapcsolat kezdete… 

Amikor először megpillantottam, nem hittem volna, hogy ez a kapcsolat létrejöhet. Meg sem fordult a fejemben. Másoktól azt hallottam róla, hogy zord, befásult, akik szeretik őt, azokra fittyet hány, aki viszont ellene fordul, azzal kegyetlenül elbánik. Az egyetlen pozitívum, amit megértettem az életéből, hogy nagyon szereti az apját. Őszintén szólva sosem beszélgettünk, mert ezek után képzelhetitek, mennyire mertem szóba elegyedni vele. Csak távolról figyeltem. De gyakran észrevett. Ekkor elmosolyodott és intett, hogy menjek oda hozzá. Elnézve azonban a baráti társaságát, én inkább a tartózkodást választottam.

Olyan emberek vették körül, akiket lenéztek, kiközösítettek, úgyhogy nem mentem oda. Néha gyötört is a lelkiismeret-furdalás, hogy úgy ítélem el őt, hogy nem is ismerem igazán. De hát hogyan tudnék megbízni valakiben, akit egyesek ennyire megvetnek? 

Azonban valami megváltozott. A fordulópont a kapcsolatunkban akkor következett be, amikor többé már nem tartoztam a menő lányok közé. A barátaim nem fogadtak el úgy, ahogy vagyok. Meg akartak változtatni, de én ellenálltam. Ezért kiközösítettek. Magamba roskadtam és napokig csak zokogni tudtam. 

Akkor jött ő, és odalépett hozzám. Leült mellém a földre, megfogta a kezem, és megkérdezte, hogy mi nyomja a lelkem. Én pedig felnéztem rá és megláttam abban a meleg tekintetében az őszinte együttérzést. Miért érdekli, mi van velem? Miért nem megy vissza a társaságához? Ő viszont mélyen a szemembe nézett és még egyszer megkérdezte, mi bánt, olyan hangon, amihez foghatót azóta sem hallottam. Én pedig ránéztem és csak sírni tudtam. Zokogtam, mint egy kisgyerek, ő pedig ott volt velem.

Így kezdtünk el beszélgetni. Amikor csak meglátott, odajött hozzám, és mindig sugárzott róla az őszinte érdeklődés. Az igazat megvallva nem is szóltam hozzá olyan sokszor az elején. Inkább csak ő mesélt. 

A kettőnk kapcsolatában a legnagyobb változást azonban egy nyári tábor hozta. Mint általában, mesélt nekem az életszemléletéről, az apjával való mély kapcsolatáról, az emberekhez való viszonyulásáról. Ott voltak velünk a barátai, akiket testvérként szeretett, illetve mások is, akik úgy, mint én, csak csodálkozva méregették őt. Hogy lehet valaki ennyire empatikus? Hogy lehet ilyen hatással az emberekre? Úgy éreztem, ha csak vele vagyok, vagy a szemembe néz, máris megnyugszom. Ez így nem mehet tovább.

Be fogom bizonyítani, hogy nem tökéletes.

Ekkor felálltam és megkérdeztem: Mégis, hogy vagy képes azt állítani, hogy boldogok leszünk, ha veled maradunk? Hogy nevezheted magad jónak, ha minden barátodat kigúnyolják, te pedig nem teszel ellene semmit? Aztán félrevontam, és a szemébe vágtam, hogy fel fogom fedni mindenki előtt, hogy ilyen tökéletes ember nem létezik, mint amilyen ő, és le fogom leplezni, hogy valójában milyen… 

De ekkor történt valami. A két karomnál fogva maga elé húzott, és azon a sugárzó szempáron keresztül úgy nézett rám, mint aki képes áthatolni a lelkem legmélyebb mélységein, és így szólt: „Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni, de sosem foglak kényszeríteni arra, hogy velem légy. Viszont tudnod kell, én már azelőtt ismertelek, hogy te észrevettél volna. Nem számítanak a hibáid, és az sem, hogy mit gondolnak rólunk mások. A legrosszabbat is tudom rólad, mégis a legjobbat hiszem veled kapcsolatban. Tudom, hogy kivé válhatsz akkor, ha velem tartasz. Szeretlek és boldoggá akarlak tenni. Hogy velem vagy nélkülem folytatod, a döntés rajtad áll. Én várni fogok rád…” Ezzel otthagyott, és elindult a tábor melletti kis hegy felé.

Ekkor kezdtem megérteni, ki is ő valójában.

Ő az, aki akar engem, akinek nem számít, hogy ki vagyok, vagy milyen a múltam. Ő csak teljessé akar tenni. Nem tudtam pontosan, mi vár rám, ha vele tartok, de abban biztos voltam, hogy nem kell félnem. Még hosszú és rögös előttünk az út. De együtt célhoz érünk majd. Ezért utána futottam, és éreztem, ahogy rálépek az ösvényre, amely csak rám várt.

Nagy Vanda

Borítókép: The Stream

Jézus kit követne ma az instán?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Ha Jézus most köztünk élne, hogyan viselkedne? Regisztrálna a facebookra, instagramra, bekövetné a hírességeket? Lehet, hogy kommentelne, lájkolna, politikai dolgokról vitatkozna, csinálna live videót a Getszemáni kertből, lefotózná az utolsó vacsoráját? Egy selfie az apostolokkal? Online petíció és aláírásgyűjtés, tiltakozásul a templomi árusok ellen (manapság már nem dívik korbáccsal kergetni az embereket). Megtehetné. Miért ne. 

Vajon mit tenne?

Jézus azt mondta, hogy „kövess engem”. De Ő Isten Fia volt. Nem ember.

Neki nem volt szüksége online platformokra, youtube csatornákra. A tanítványait egyenként, személyesen hívta el – nem messenger üzenetben.

Pétert a halászbárkánál. Mátét a vámnál. Bertalant pedig úgy látta a fügefánál imádkozni, hogy nem is volt ott. Mert Istenhez Bertalan internet nélkül tudott csatlakozni.

Jézus egy offline követő táborra tett szert. És elég kitartóra! Kétezer éve lankadatlanul követik, s az emberei száma hol fluktuálódik, hol stabilabb, de nem akar elfogyni soha. Pedig Jézus leginkább csak egy dologról beszélt: az Atyáról. A sok-sok példabeszéd és tanmese, gyógyítás és bűnbocsánat mind egy nagy „tutorial” volt arról, hogy milyen is az a Mindenható.

Jézus azt mondta, hogy „kövess engem”. Ha azt szeretnénk, hogy mások is kövessék őt, a fókuszt csak egy pontig irányíthatjuk magunkra, és csak ideig-óráig. Nem nőhetjük túl a Jóistent, de mint mai keresztényeknek, jelen kell lennünk a 21. században is. Útjelzőként. A nem hívő ember Bibliája a hívő ember – mondják.

De hát mégis hogyan? Így hogyan fognak követni?

Talán youtube sztárként? Insta huszárként? Legjobb sztorikat posztoló keresztényként? Legviccesebb papként? Leglazább politikusként? 

Hogyan fogadjanak el a több mint kétezeréves hitünkkel, ebben az egyre gyorsuló és naprakész világban? Ósdi szövegnek hathat minden példabeszéd, és ma már az ősi Szeretet fogalma is hatalmasra tágult. Mindenki szeret mindent, mindenki elfogad mindenkit és egyformának kell tekinteni minden fajta szeretetet. 

„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

Azt gondolom, egy hívő ember át tudja adni az Atya jelenlétét másoknak azelőtt, hogy egy szót is kiejtene a száján Istenről. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell Róla beszélni, de a mindennapi példánkkal, ahogyan mások felé fordulunk és ahogyan másokat szeretünk, meg tudjuk mi is mutatni Jézus mindenki számára elérhető szeretetét.  Mert a missziónk: tegyük elérhetővé Istent. S ne csak elérhetővé, de a példánkkal követhetővé is.

Az eredeti kérdéshez elérve: Jézus kit követne az instagramon?

Gondolhatjuk, hogy Keresztelő Szent Jánost. Lehet, hogy Péter apostolt. Vagy Heródest. Poncius Pilátust. Vagy talán a farizeusokat? Bekövetné napjaink politikusait?

Erre pont annyira van értelme megtalálni a választ, mint ahogy arra, hogy Jézus vajon politizálna-e, szavazna és vajon kire szavazna. Vagyis de… ezt az utolsót egyébként pont tudjuk!

Ugyanis Jézus Rád szavazna. 

És rám. Meg ránk. Rátok.  

Sőt, rájuk is!

Ha Jézus politizálna, Ő már jó ideje leadta a szavazatát: minket választott. Titeket. Engemet. Úgy döntött, végigcsinálni emberbőrben egy életet mindenkiért megéri. Megéri a „jó” emberekért. És megéri a „rossz” emberekért. Azokért, akiket bizonyos országokban inkább már halálra ítélnének, annyira reménytelen esetek. Jézus beszavazott az emberiségre. „All in One” – mondta, mikor az Atya megkérdezte, van-e esetleg kedve minket megváltani.

– All in One, Atyám. Mindent vagy semmit. Ha kell, megszületek. Ha kell, köztük élek. Ha kell, meghalok. A Fiad vagyok. Szeretlek, Atyám. Elmegyek, hogy követhessenek Hozzád. Ahogy a mennyben, úgy a földön is: legyen meg a Te akaratod.

Hornisch Aliz

Áldás vagy átok: mit kezdjek a gyengeségeimmel?

„Szia! 

Már megint itt vagyok… Újra és újra megjelenek, és elhitetem veled, hogy sosem tudsz megszabadulni tőlem. Veled vagyok, ha felkelsz vagy ha lefekszel. Rád telepszek, és elszívom minden energiádat. Amikor már azt gondolnád, hogy végre legyőztél és többé nincs hatalmam feletted, akkor csapok le rád, olyan erővel, amely minden képzeletedet felülmúlja. Most távozom, de ne hidd, hogy hosszú időre! Addig is próbálkozz csak nyugodtan! Úgyis visszatérek!

Üdvözlettel:

A Gyengeséged”

Ismerős érzés? Akár tetszik nekünk, akár nem, a gyengeségeink az életünk részét képezik. Számtalan formában nyilvánulhatnak meg: az étkezési rendellenességektől kezdve, a túlzott szociális szorongáson át, a dühkezelési problémákig.

Az én legnagyobb gyengeségem a megfelelési kényszerem.

Amióta az eszemet tudom állandó kísérőm volt az attól való félelem, hogy mit gondolhatnak rólam mások. Amint új szituációba kerültem, görcsösen igyekeztem megfelelni mindenkinek. Ez rányomta a bélyegét a családi, baráti és iskolai kapcsolataimra is. A szeretteim azt tanácsolták, hogy ne törődjek azok véleményével, akik nem ismernek, engedjem el a fülem mellett. Csak azokra figyeljek, akik számára fontos vagyok. Ez egyszerűnek hangzott, de annál nehezebb volt megvalósítani.

Az igazság az, hogy akárhogy próbálkoztam, a saját erőmből sosem voltam képes legyőzni a gyengeségem. Elnyomtam olykor, de újból visszatért. Ekkor találkoztam a Bibliában egy olyan személlyel, aki hasonló gondokkal küzdött, mint én. Pál apostol a Korinthusiakhoz írott második levelében így fogalmaz: „Tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” A történészek a mai napig nem tudják a választ, mi lehetett ez a tövis, amelyről Pál beszél. Egy biztos: rendkívül zavarta őt, és próbált megszabadulni tőle, hisz így folytatja: „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De ő ezt mondta nekem:

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

2Kor 12, 7-9

Ennek kapcsán néhány nagyon fontos dolgot kell megértenünk:

  1. Isten nem szeret minket kevésbé azért, mert vannak hibáink. Amióta az ember először bűnt követett el, és megjelent a rossz a világban, rendelkezünk olyan zavaró tulajdonságokkal, amelyekkel életünk során meg kell küzdenünk. De ezek mellett elengedhetetlen emlékeztetnünk magunkat arra, hogy Isten irántunk való szeretete nem a teljesítményünktől függ. Ha elhisszük, hogy Krisztus, aki teljesen bűntelen volt, meghalt a bűneinkért, és megszabadított a bűn rabságából, akkor Isten Őrajta keresztül hibátlannak lát minket. Egyedül a hit az, amely által az Atya szeretete el tudja érni a szívünket.
  2. Jézus maga is átérzi a helyzetünket. Amikor megszületett erre a világra, magára vette a gyengeségeinket. Ő pontosan tudja, milyen érzés az, amikor nem felelsz meg a rokonaidnak, vagy amikor befolyásos emberek lenéznek téged. Tisztában van vele, mit jelent zokogni egy hozzád közel álló személy elvesztése miatt, vagy annyira félni, hogy már vért izzadsz.
  3. A gyengeségeink megóvhatnak bennünket az elbizakodottságtól. Ezek a zavaró tényezők nem feltétlenül csak rossz hatással lehetnek ránk. A „tövisek” emlékeztethetnek minket arra, hogy nem tudunk mindent a saját erőnkből megoldani. Sőt, Isten kegyelmére van szükségünk minden egyes lépéshez, amit teszünk.
  4. Nem kell, hogy a gyengeségeink uralkodjanak felettünk. Igen, a gyengeségeink vissza fognak térni újra és újra. De ez nem ad nekünk felhatalmazást arra, hogy semmit se kezdjünk velük, azt pedig végképp nem jelenti, hogy a hibáink áldozataiként kellene élnünk. Azt tehát nem akadályozhatjuk meg, hogy a „tövisek” újból kinőjenek, de eldönthetjük, hogyan reagálunk rájuk. A jó hír, hogy nem kell egyedül szembenéznünk velük, hiszen, ha kérjük, Isten mellettünk áll a harcban. Amikor Ő kerül az első helyre az életünkben, akkor megtapasztaljuk azt a szabadságot, hogy nem az erőtlenségeink irányítanak minket, hanem mi tudjuk azokat Isten erejével helyesen kezelni.

Ezért válaszolhatunk így:

„Kedves Gyengeségem!

Tudom, hogy visszajössz – nem áltatom magam mással. De tudod mit? Van itt velem Valaki, aki sokkal hatalmasabb nálad, mintsem el tudnád képzelni. Az Ő segítségével kordában tarthatlak és épp csak annyira engedlek a felszínre, hogy emlékeztess arra, mindig szükségem van erre a Valakire.

Vigyázz! Nem vagyok egyedül!

Üdvözlettel:

Isten Gyermeke”

Nagy Vanda

Ember tervez, Isten végez

Volt már nektek valaha, hogy valamit nagyon szerettetek volna? Elterveztétek, készültetek rá, mindent előkészítettetek hozzá, s aztán mégsem úgy lett, ahogyan szerettétek volna. Előfordul. Van, mikor csak egy baráti beszélgetésre nem érsz oda, máskor a családi nyaralást kell lemondani. És mi van akkor, ha az életedet gyökeresen kell megváltoztatnod, mert az mégsem a Jóisten terve szerint történik?

Izabella egész életében szerzetesnőnek készült. Vidékről a budapesti Sacre Coeur – nővérek iskolájába járt, különösképpen a Szent Ignác-i lelkiségben tudott elmélyülni. Egy fiatal lány, a 20.század két világháborúja között, egy szép és áldott világ reményében. 

Egy nap azonban üzenetet kapott attól, akinek életét szentelni szerette volna. Az Úr arra kérte, menjen hozzá udvarlójához, s hagyja maga mögött azt az életet, melyre azóta készült, mióta eszét tudta. Hogy mit tett Izabella? Igent mondott, és a legnagyobb engedelmességgel feleségül ment Kálmánhoz. 

Nagyon szeretem azt a kis kedves történetet, ami a tengerparton játszódik. Egy ember Jézussal sétál a tengerparton, s élete végén néz vissza a lábnyomokra a homokban. Sok helyen két pár lábnyom helyett csupán egy pár lábnyomot lát, s rájön, ezek azok az időszakok életéből, mikor valami nehézséggel kellett szembenéznie. Kérdőn néz Jézusra, miért hagyta őt el éppen ezekben a pillanatokban, mire Jézus csak annyit fele ’Sosem hagytalak el, azért látsz csak egy pár lábnyomot, mert ekkor a karjaimban hordoztalak’. 

Ha valakit, akkor Izabellát nagyon-nagyon sokszor hordozta Jézus a karjaiban. Vidéki nagybirtokos, és vallásos fiatal anya révén végig élte a 20. század viszontagságait a második világháborútól kezdve a kommunizmus kezdeti szakaszain át. Majd ő is egyike volt azoknak, akiknek el kellett hagyniuk Magyarországot, s ekkor még családja is több részre szakadt. 

Hogy miként találkoztak aztán mindannyian ismét egy messzi földrészen? Mi adott Izabellának erőt, értelmet és reményt? Milyen viharokat és örömöket rejtett a 20. század családjának, s a magyaroknak, azt Izabella önéletrajzi művéből megtudhatod.

Izabellának tíz gyermeke született, s közülük négyen léptek papi-szerzetesi hivatásra. Az Isten megsokszorozta a belé vetett bizalmat, Izabella hite pedig gyermekeiben csörgedezett tovább. 

Jálics Izabella, Jálics Ferenc atya, a kontemplatív imamód kidolgozójának édesanyja, életrajzi műve Csodálatos fonal címen antikváriumokban elérhető.

Kisbán Petra

Nincs kedvem imádkozni…

Sokszor küzdöttem azzal, hogy egyszerűen nem volt kedvem leülni imádkozni. Pedig nagyon is tudom, hogy mennyire jó az Istennel lenni. Maradt a szokásos egy-két kötött ima és az “Én Istenem, jó Istenem…”. 

Na, de miért is írok most erről? Mi hozott változást az imaéletemben? Régóta motoszkált bennem, hogy elmenjek egy Szent Ignác-i lelkigyakorlatra. Valahogy ezt is halogattam, de aztán két évvel ezelőtt megérett bennem a döntés, hogy kipróbáljak egy 3 napos lelkigyakorlatot a jezsuitáknál.  A covid járvány miatt online tartották meg, de így is óriási hatással volt rám. 😄

Otthon, vidéken vettem részt rajta, emiatt a természet közelsége, az erdőben tett séták sokat segítettek az elcsendesedésben. Talán még előnyömre is vált, hogy közben otthon voltam, ezért muszáj volt a szobámban kialakítanom a teret és az időt az imádságra. Később pont emiatt vált könnyebbé az ima beillesztése a hétköznapokba.

Ez a lelkigyakorlat akkora hatással volt rám, hogy elkezdtem minden nap meditálni. “Csak” 20 percet – erre mondta egy pap ismerősöm egyszer, hogy ez az a minimum idő, amivel szinten tarthatom a kapcsolatomat Istennel.

De mégis mi történt ezen a lelkigyakorlaton? 

Mondok egy példát. Ha nagyon szeretnék megtanulni főzni, próbálkozhatok szakácskönyvekből/netről szedett receptekkel, de sokkal könnyebben sajátíthatom el a főzés módszereit, ha elmegyek például egy főzőkurzusra, ahol megtanítanak erre. 

Az ott érzett illatok, az ételek látványa, a szakácsok személye, maga az élmény nagyobb hatással lesznek rám, mintha elolvasnék egy receptet a neten. Így később, valószínűleg otthon is lesz kedvem előkapni a fakanalat.
Arról nem is beszélve, hogy ott választ kaphatok a kérdéseimre. Ami egy séfnek már rutin, nekem kulcsfontosságú infó ahhoz, hogy megtanuljak jól főzni.

Így volt ez velem is a lelkigyakorlaton. Mik lehetnek az imaélet buktatói? Hogyan hallhatom meg az Isten hangját? Miként tudom megkülönböztetni a gondolataimat?
Mi jön az Istentől, és mi a saját gondolatom?
A kísérő ezeket a kérdéseket a lelkigyakorlaton mind meg tudja válaszolni, és lelkigondozói tapasztalatából fakadóan nagyon jó tanácsokat tud adni.

“És ha megint elmegy a kedvem az imától, mit tegyek?” – kérdeztem egy alkalommal.
– Nos, ez a legjobb alkalom arra, hogy ismét elgyere lelkigyakorlatra. – felelte a kísérőm.

Így is történt, egy újabb élmény újabb löketet adott, szorosabbra fűzte a kapcsolatomat Istennel.
Ő pedig nagylelkűségében mindig többet ad. Minden egyes alkalommal.
Mert mi is történik ilyenkor?

“A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet.”

Zsolt 23,2-3

Szöllős Borbála

Hogyan szól hozzád az Isten? – Nagypapám tanúsága a mise csodájáról

Ahogy nagyszüleim együtt a hitben jártak, az mindig is példa volt számomra. Drága Nagypapám őszinte tanúságtevését olvashatjátok a mise csodájáról, őrizzétek a szívetekben. 

„Köszönöm a szíves felkérést. Nehéz és szokatlan feladat számomra így írni, nem vagyok a szavak embere, nem vagyok kitárulkozó, tanúságtevő típus. Ebben a „műfajban” is inkább a kevesebb szóval járó formát választanám. Most mégis megpróbálkozom megfogalmazni, miért tartom fontosnak részt venni a miséken és a különleges adventi Rorátékon.

Nem tudnám kizárólag észérvekkel megfogalmazni a választ, úgy érzem, ez csak egyfajta megközelítése a válasznak. Időben egy kicsit visszamennék az engem ért gyász és veszteség idejére. Akkor – és azóta is – vigasztalást, megerősítést keresve sokkal gyakrabban jártam el szentmisékre, mondhatnám „rászoktam”.

Akkor is egyfajta hívást éreztem és érzek most is.

Rögtön tisztáznám, szó sincs semmiféle hallucinált hívó szavakról vagy víziókról. Semmi misztikum vagy rajongás. A késztetés – talán helyesebb is ez a szót használni a „hívás” helyett – eleinte szinte teljesen érzelmi, lelki alapú volt.

Feleségemmel egykor végig egymás kezét fogva vettünk részt a szentmiséken. Amikor már egyedül mentem – azért is, hogy ott az Eucharisztiában valahogy újra együtt lehessünk – úgy éreztem, ott van mellettem, mint mindig, megismerkedésünk óta.

Eszembe jutottak az evangéliumi Jézus hívó szavai is: jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok…Én pedig mentem, csak azt éreztem, hogy jó ott lenni. Talán a kiválasztott Apostolok érezhették úgy a Tabor –hegyen, hogy Uram, jó nekünk itt lenni…Eszembe jutnak az ifi-ének sorai: „ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, karjaimba zártalak…”

Az Isten hívása mindenkinek személyre szóló is. Bizonyos, hogy erősítést kaptam, és kapok, tudom, hogy nincsenek véletlenek. Sokszor felidéztem Ady Endre gyönyörű sorait Az Úr érkezése című versében. („Amikor terhemet roskadozva vittem…”). Ez így van azóta is. Egyszerűen érzem és tudom, hogy Jézus vár, (sajnos gyakran üres templomokban), csak így egyszerűen, türelmesen, és szeretettel, mint az idős, magányos édesanya, aki várja mindig már kiröppent gyermekeit. Nem kényszerít soha, mégis tud motiválni a Lélek által. Hogyan és miként, nem tudjuk. A Lélek ott fú, ahol és ahogy akar. Egy élettel magam mögött már tudom, hogy minden kegyelem, az egész életem, a létezésem, a következő levegővételem. Életünk minden pillanatában ott volt és van az Isten, tudom. Egy csendes erdei kirándulásban, akár egy balatoni, vagy Duna-kanyari csodálatos naplementében, családi karácsonyainkban, de betegágyunknál és a temetésen is. És mindig adott és adott. Tudom és érzem, hogy nekünk is kellene adni Neki, de mit? Hiszen Neki nincs szüksége semmire és mégis: amikor Isten nekünk ajándékozza magát karácsonykor, nekünk is illene adni valamit. Adjuk önmagunkat? De hiszen Pál Apostol mondta, hogy most még mindnyájan Istenéi, gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, mivé leszünk. 

Én – bevallom – rendkívül nehezen ébredek-kelek reggelente. Most, mint már a korábbi években is Adventben, átadtam Istennek a reggeli restségemet és az ébredési nehézségeimet. Megfigyeltem, hogy a dolgok fejben dőlnek el, sok minden elhatározás kérdése. Istentől végtelen nagy ajándékként kaptuk a szabad akaratot, a döntés szabadságát. Én úgy gondoltam, ezt az ajándékot viszem Neki, szabad akaratomból kifejezett, iránta érzett szeretetemnek ezt a megnyilvánulását. Isten szeretett előbb, hív bennünket kezdeményezőként, mi válaszolhatunk igennel vagy nemmel, akár süketek is maradhatunk hívó szavára. Én megpróbáltam ajándékul vinni Neki önmagamat, döntési joggal rendelkező személyiségemet. Minden esti imámban kértem – ha másnap élni enged – ébresszen fel reggel, halljam meg az ébresztést. Meghallgatott – úgy tűnik, csak az utolsó négy nap nem tudtam elmenni, mert beteg lettem. Talán Isten humora, hogy az utolsó négy napon betegség miatt nem tudtam elmenni – hagyott pihenni! 

Kedves Olvasók, gondolataimból talán kitűnik, hogy számomra az évközi misék és az adventi roráték melletti döntés döntően emocionális alapokon áll. Ezekről nagyon nehéz beszélni, mint általában a lélek legmélyén levő dolgokról, az ember Isten-kapcsolatáról. Életünk útja egy, az Isten által felrajzolt íven halad.

Ma már úgy látom, Isten engem a gyász és a fájdalom után így próbál meg újra „felépíteni”. A szentek jobban tudnak beszélni lelki dolgaikról, talán késztetést is kapnak hozzá. Én nem vagyok szent, csendben próbálok élni, ahogy tőlem telik.

Szeretettel:

 Dr. Kuthy Imre”

Őrizzétek a szavakat, engedjétek, hogy eljusson hozzátok. Hátha Titeket is úgy megérint, mint ahogy engem. 

Tóth-Kuthy Betti

Húsvétváró kihívás – 6 hét, 6 feladat nem csak hívőknek!  

December óta azon gondolkodom, hogy milyen klassz, hogy az adventi időszakban nemcsak a vallásosak igyekeznek valamit másképp csinálni, hanem a vallást nem gyakorlók is. Egyre népszerűbbek a nem-csoki adventi naptárak, amik idézetekkel elgondolkodtatnak, közös programra hívnak, vagy éppen valamilyen jótettre ösztönöznek. Több jótékony megmozdulás is arra készteti ilyenkor az utca emberét, hogy adjon a rászorulóknak, segítsen másokon. Az advent tehát nemcsak a „miénk”, hívőké, hanem mindenkié. És én ennek nagyon örülök; hisz így az is megérez, megsejt valamit a karácsony titkából, akinek Jézus születése nem jelent sokat.

Olyan jó lenne, hogyha az adventhez-Karácsonyhoz hasonlóan, a Húsvét és az azt megelőző 40 nap is kicsit mindenkié lenne.

És nemcsak számunkra szólna többről, mint virágos-nyuszis lakásdekorációkról, tojásfestésről és kalácssütésről. És bár tudom, hogy a változáshoz egy cikknél jóval többre van szükség, mégis arra hívok mindenkit, hogy csatlakozzon a #húsvétvárókihívás-hoz, legyen akár vallásos, akár nem vallásos! Készüljünk együtt a Húsvétra kihívásra fel!

1.hét: Mondj le valamiről!

Az idei böjti időszak március 2-án indult, a mi kihívásunk pedig az első vasárnapon kezdődik. Az lesz a feladatod, hogy kiválassz valamit, amiről nehéz lemondanod, de nem tesz hozzá az életedhez és mondj le róla Húsvétig! Ha például nagyon szereted a csokoládét, de tudod, hogy igazából csak hízol tőle, fogadd meg, hogy a következő hat hétben nem eszed. Jó lemondás lehet még, hogyha a lefekvés előtti/felkelés utáni telefonnyomogatásról vagy a social media használatról mondasz le.

Az első kihívás a legnehezebb, mivel ez a következő hat héten át folyamatosan fog tartani.

(A lemondás, a böjt lényege, hogy edzi az akaraterődet, és hogy amiről lemondtál, a böjt ideje alatt nem vonja el a figyelmedet más, fontosabb dolgokról.)

2.hét: Tölts időt a szeretteiddel!

A második kihívás március 14-én kezdődik és 20-ig tart. (Ne feledd, hogy az első héten tett lemondás folytatódik a hat hét végéig!)

A második héten arra hívlak, hogy használd ki a hosszúhétvégéből maradt két napot, és töltsd a családoddal, barátaiddal. Kérdezd meg tőlük, hogy hogy vannak, és figyelj rájuk, kedveskedj nekik!

3.hét: Segíts másokon!

A harmadik kihívás március 21-én kezdődik és 27-ig tart. Ezalatt az egy hét alatt tartsd nyitva a szemedet, találd meg az alkalmat és segíts másoknak! Adakozhatsz egy alapítványnak, önkénteskedhetsz, vagy segíthetsz egy idegennek az utcán.

A lényeg, hogy lásd meg, hogy hol van rád szükség, és ne légy rest felajánlani a segítségedet.

(Március 23-án pedig gyere el a Mindennap nőnap jótékonysági eseményünkre, melynek keretében női higiéniai termékeket gyűjtünk.)

4.hét: Válassz ki egy könyvet, és olvass belőle minden reggel!

A negyedik kihívás március 28-án kezdődik és április 3-ig tart. Ezen a héten keress egy könyvet, amiről úgy gondolod, hogy számodra üzenetet hordoz és egy héten át olvass belőle minden reggel. Számtalan „minden napra egy gondolat” típusú könyv van, tele elgondolkodtató idézetekkel, elmélkedésekkel.

Válassz egyet és töltsd a reggeleket egy kis elmélyüléssel!

(Az, hogy hogyan indul a reggelünk az egész napunk minőségére hatással van, ezért is fontos, hogy jól indíts felkelés után.)

5.hét: Menj ki a természetbe!

Az ötödik heti kihívás április 4-én kezdődik és 10-ig tart. Ez alatt az egy hét alatt igyekezz minél több időt tölteni a természetben.

Figyeld meg a tavaszodó erdőt, sétálj nagyokat és szívd magadba a tavaszi szél illatát!

Próbáld meg elengedni a mindennapos stresszt, és a jelenre, a megújuló természetre koncentrálni!

6.hét: Légy hálás! 

Az utolsó kihívás április 11-én kezdődik és Húsvétvasárnapig tart.

Ez a feladat a hála fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ezért ezen a héten minden nap este, lefekvés előtt, mondj hálát. Adj hálát két olyan dologért, ami aznap történt veled, és két olyan dologért, amit korábban átéltél, kaptál, amid van. Hogyha az segítség, fel is írhatod egy füzetbe és később is folytathatod a hálanapló vezetését. A hét végén pedig, hálával, nyugalommal és szeretettel a szívedben éld át Húsvét ünnepét!

Kihívásra fel! 

#húsvétvárókihívás

Gergely-Papfalvy Bori

Hálaadó ima

Általában az imáim nagy része kérésekkel van tele. Sokszor szégyellem is magam emiatt, előfordul, hogy inkább már nem is kérek, mert tudom, hogy nem tettem érte semmi „ellenszolgáltatást”. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem így mérendő, és hogy „kérjetek és kaptok…”, de mégis tudom, hogy annyi mindenért hálás lehetek, csak nem fejezem ki ezt elégszer.

Sokszor csak akkor tudatosul bennem, hogy mennyire szerencsés vagyok, amikor szembesülök mások nehézségeivel, hátrányos körülményeivel. Ilyenkor belém hasít a felismerés, hogy mennyi fölösleges aggodalmam van, de leginkább arra eszmélek rá, hogy hálás lehetek még a saját kis gondjaimért is. Annak érdekében pedig, hogy hálám ne csak elméleti szinten nyilvánuljon meg, kerestem egy imát, ami megfelelően leírja a gondolataim egy megfogalmazható részét. Talán nektek is hasznos lehet ez a hálaadó ima. 

Mindenért, amit adtál,
hálát adok Neked, Istenem!
Mindenért, amit elvettél
hálát adok Neked, Istenem!
Mindenért, amit segítségeddel megtehettem,
hálát adok Neked, Istenem!
Mindenért, amit megakadályoztál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden örömért, amivel boldoggá tettél,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden szenvedésért, amivel formáltál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden békés óráért, amivel széppé tetted életemet,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden problémáért, amitől megszabadítottál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden jó tulajdonságomért, amivel szolgálhattalak,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden gyengeségemért, amivel alázatra tanítottál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden erényért, amit nekem ajándékoztál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden bocsánatért, amiből irgalmadat megismerhettem,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden szép emberi kapcsolatomért, amivel gazdagítottál,
hálát adok Neked, Istenem!
Minden emberért, akit tőlem elszakítottál,
hálát adok Neked, Istenem!
A halálom időpontjáért és módjáért, amit nekem választottál,
hálát adok Neked, Istenem!
A helyért, amelyet nekem országodban készítettél,
hálát adok Neked, Istenem!
Ámen

R.Cintia

A dicsőítés ereje

Biztos, sokaknak megvan a saját kis bevált módszerük, hogy milyen jellegű imádkozással tudják magukat leginkább Isten jelenlétébe helyezni, míg mások egyelőremég talán keresik ezt az utat. A napokban elgondolkoztam azon, hogy számomra melyik ima mit ad. 

Én leginkább akkor érzem magam Istenhez közel, ha dicsőítő zenéket hallgatok, éneklek, és a dalok között imádkozom. Ezek a zenék valahogy felszabadítanak, mondhatni más dimenzióba repítenek. Persze egyéb módokon is szoktam imádkozni, azokat is szeretem és gyümölcsözőnek tartom, de ha igazán intenzíven szeretném átadni magam az imának, és találkozni Istennel, akkor mindig a dicsőítés nyújt nekem segítséget. 

Sokszor már az erőt ad, ha meghallgatok egy ilyen zenét napközben, és tudom, hogy velem van ma is az Úr, nincs mitől félnem.

Ez még a szomorúbb napokon is mosolyt csal az arcomra. Leghatékonyabbnak pedig akkor élem meg a dicsőítő zene erejét, ha elmegyek egy olyan alkalomra, ami kifejezetten arra a célra szolgál, hogy többekkel együtt énekelve áldjuk az Istent, miközben a zene halk dallamára magunkban vagy akár hallhatóan szavainkkal is kifejezzük a kéréseinket, hálánkat, imádásunkat a Teremtőnknek. 

Sok közösség szervez heti rendszerességgel dicsőítő esteket, nagyobb volumenű koncertes alkalmakra is el lehet nézni időnként (pl. Ez az a Nap), és vannak olyan lelkigyakorlatok, amiknek elengedhetetlen eleme a dicsőítés. Emellett bármikor otthon is megoldható ez a műfaj, igaz kicsit más lesz a jellege, de szerintem ugyanúgy remek elmélyülés tud lenni mindegyik változat.

Ha pedig kedvet kaptatok ti is dicsőítő zenékkel fordulni az Úrhoz, íme néhány kedvencem, amit bármikor örömmel hallgatok. Valószínűleg nem nagy újdonság maga a lista, mert ezek a legismertebbek közé tartoznak, de nem ok nélkül. 😀 

R. Cintia

Csiszér László – Erőd várjuk / Ég a szívem

Chris Tomlin – Our God

Hillsong Worship – Who You Say I Am 

Pintér Béla – Rejts most el

Matt Redman – 10,000 Reasons / Bless the Lord 

Hillsong United – Oceans