Augusztus 20, miért ne lehetne így is?

Múlt félévben Norvégiában tanultam, ahonnan két remek szokást hoztam haza a helyiektől. Egyik a természet iránti szeretetük, aktivitásuk, másik pedig a hazájuk iránti szeretet és tisztelet. Május 17-én, a nagy norvég nemzeti ünnepen fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy bárcsak mi is így ünnepelhetnénk Augusztus 20-át.  Következzen egy gondolatkísérlet Szent István napjáról, egy általam ideálisnak vélt módon.

Dress code

Ha már az államalapításunkat ünnepeljük, becsüljük és tiszteljük meg elődeinket, mindazokat, akik országunk vezetői voltak, akik a szabadságunkért harcoltak, vagy akik más módon tettek azért, hogy ma, egy kulturált, demokratikus országban élhessünk, hogy felöltözünk az alkalomhoz megfelelően. Így tehát lányok vegyenek koktélruhákat (+ egy alkalom a kiöltözésre 😉), a fiúk pedig öltönyt (igen, tudom, meleg van, úgy, ahogyan a nyári esküvők többségén is). Külön plusz pont lenne, ha minél többen öltöznénk népviseletbe származási helyünknek megfelelően!

Étel-Ital

Mert ugye éhen halni senki sem akar. Ha már világhírű a magyar gasztronómia, miért nem szentelünk neki egy napot, mikor teljes egészében kiélvezzük? Elő a csirkepaprikással, lecsóval, halászlével, hortobágyi húsos palacsintával, töltött káposztával (nem sorolom tovább, mert holnap délig írhatnám a listát…)! Köretnek válasszunk pálinkát, egri bikavért/tokaji aszút, kiváltságos esetben mustot. Desszertnek pedig semmiképpen se hagyjuk ki az ország tortáját, hiszen ez is egyik büszkeségünk, hungarikumunk.

Hangulat

Ismertek még egy országot, kiknek az államalapításukról egy hatalmas sikerű rockoperát készítettek? Olyat, amit az emberek többsége 4-5 évesen kezd el énekelni, dudorászni és soha nem tudja megunni? (Ha igen, kíváncsian várom az ötleteket!) #köszibródy #kösziszörényi a garantált jó hangulatot, kapcsolódást, a megunhatatlan éneklést!

Spotify lejátszási lista itt: https://open.spotify.com/album/62wbO8HdHM0AHhQPZMfxn2 

Programok

Ha már az államalapításunkat ünnepeljük, kerüljön központba a közösség. Indítsuk a napot közös kiadós brunch-al/reggelivel, hogy utána útra kelhessünk a falunkba/városunkba. Legyenek felvonulások népzenészekkel, néptáncosokkal, környéki óvodásokkal és kisiskolásokkal. Legyen augusztus 20-a akkora ünnep, mint karácsony: menjünk el egy misére, vagy legalább a Szent Jobb körmenetre. Látogassunk el a debreceni Virágkarneválra, vagy valamelyik nagyvárosunk várjátékaira. Nézzünk szét a Mesterségek Ünnepén, és az aktuális kiállítások, kulturális programok némelyikén. Az est megkoronázásaként pedig elengedhetetlen a részvételünk és csodálatunk a tűzijátékokon – egyszer egy évben megengedhetjük magunknak egy effajta élmény költségeit.

Mentalitás

Legyünk kedvesek egymással, ne bosszankodjunk mikor a tömegben (véletlenül) egymásnak ütközünk. Ne tartsunk be, ne utálkozzunk vagy káromkodjunk, és legfőképp forduljunk egymáshoz szeretettel. Egyszóval: tiszteljük egymást

Zászló

A büszkeséghez az is hozzátartozik, hogy díszitsük fel házainkat, utcáinkat, hadd lobogjanak a trikolórok. Városban, parádékon, tűzijátékon pedig ne feledkezzünk meg a magasban lengetni a kis kézi papírlobogókat.

Egyelőre álom, egyszer majd valóság. Ha Te is egyetértesz az imént írottakkal, tégy érte! Miért ne lehetne az egyszer már rögtön holnap? 😉 

Kisbán Petra

Hazaszeretet, de hogyan?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Nehéz kimondani, hogy “szeretem a házamat”, mert negatív visszhangja lett annak, ha valaki nagyra becsüli a nemzetét. De miért? Biztos többen találkoztunk már azzal a jelenséggel, amikor a hazafiságot összemossák a nacionalizmussal. Pedig II. János Pál pápa szerint egyszerű a képlet:

„A nacionalizmus jellemzője, hogy csakis a saját nemzete javát ismeri el és követi, más nemzetek jogainak figyelembevétele nélkül. Ezzel szemben a hazafiság, mint a haza szeretete, elismeri minden más nemzet jogát is arra, hogy hasonlóképpen szeresse hazáját: ez jelenti tehát a rendezett társadalmi szeretet útját.”.

II. János Pál pápa

A lengyelek vagy például az olaszok nagyon szeretik saját nemzetüket és azokat a sajátosságokat, amelyek meghatározzák őket. Az utóbbi időben mi is jól haladunk ebbe az irányba, egyre több reklám próbálja szerethetővé tenni magyarságunkat. Ezáltal persze elindult egy pozitív folyamat, de úgy érzem még nem az igazi. Leginkább az a probléma gyökere, hogy mindig valamilyen elvárásokat támasztunk, és azokhoz kötjük a hazánk és kultúránk iránti szeretetet.

Általános tendencia, – így rám is igaz – miszerint a határon túli magyarok sokkal többre értékelik magyarságukat, sokkal büszkébbek arra. Valahol én is érzem ennek a hagyatékát és azt az erőt, ami azáltal munkálkodik bennem, hogy a mai Magyarország határain kívül születtem. Mert én megtapasztaltam, milyen kirekesztettnek, kisebbségnek lenni a saját szülőföldemen, ahol az anyanyelvem csak sokadlagos, és a szűk környezetemre redukálódik a használata. Ahol még ma is küzdenek azért, hogy ne tűnjön el a magyar a saját földjéről, és nap mint nap tenni kell a megmaradásáért. Szóval mondhatjuk, megedződtem, és tudom, hogy kell azt a pici lángot ott legbelül örökmécsesként őrizni, és mindig bátran “büszke magyarnak lenni”. 

De fáj az, hogy itt a hazaszeretet nem ilyen. Végezetül pár kérdést szeretnék feltenni – melyek, bízom benne, hogy mindenkiben elindítanak valamit. Miért nem tudjuk elkülöníteni a patriotizmust a politikától, pártoktól, de legfőképp a feltételektől? Miért akarunk inkább európaiak lenni, mintsem magyarok? Miért támasztunk nagy elvárásokat, megugorhatatlan léceket a hazánkkal szemben? Miért keressük állandóan a hibát benne? Miért nem tudunk büszkék lenni a kultúránkra és történelmünkre? Amikor a világon már mindenkit elfogadunk, és mindenki előtt letérdelünk, akkor a hazánkat miért nem tudjuk egyszerűen, feltételek nélkül szeretni? 

Ivanova Patrícia