Ki akarod hozni a legjobbat a külsődből? Ismerd meg az adottságaidat!

Mi nők olykor hozunk rossz döntéseket a külsőnkkel kapcsolatban. Legyen szó egy rosszul megválasztott hajszínről, előnytelen frizuráról vagy sminkről, nem is beszélve a félresikerült ruhavásárlásokról. Ezek után általában rosszul érezzük magunkat és csalódottak leszünk, a fodrászunkat hibáztatjuk vagy a webshopot, amiért a ruha élőben nem is úgy néz ki, mint a modellen…azonban nem inkább arról van szó, hogy nem ismerjük igazán az adottságainkat és nem gondoljuk végig, hogy valóban illeni fog-e hozzánk a legújabb választásunk?

Sokáig csináltam én is ezt. Olyan frizurát választottam, amilyen éppen megtetszett a pinteresten és olyan ruhákat vásároltam, amelyek a webshopok képein, a kedvenc influencereimen vagy a boltban a fogasokon menőnek találtam. És ezek után jött a feszengő érzés, hogy folyton igazgatnom kellett magamon a ruhát és a hajamat, mert nem tett magabiztossá, sőt néha úgy éreztem megnéznek az emberek, de nem azért, hogy milyen jól nézek ki, hanem azért, mintha valami furát látnának rajtam. Ez az érzés jelentette azt, hogy nem voltam önazonos a megjelenésemmel. 

A megfelelő öltözködési stílus felfedezése ugyanúgy önismeretet igényel, mint megtalálni  a hivatásunkat vagy a jövendőbelinket, mivel az öltözködés és a ruhák az önkifejezésünk részei, amelyekkel közvetítjük mások felé, hogy mit gondolunk magunkról és a világról. A megjelenésünk támogatni tudja az önbizalmunkat és segít, hogy önmagunk legjobb formáját hozzunk nap mint nap. De ez csak akkor lehetséges, ha olyan darabokat és színeket viselünk, amelyek kiemelik a legjobb tulajdnoságainkat és elfedik a kevésbé előnyöseket.

A média valójában nem segít bennünket ebben az önismereti folyamatban. Modelleken, influencereken és színészeken mutatják be a divatmárkák a legújabb kollekcióikat, a pinteresten gyönyörű filterekkel és beállításokkal ellátott képekről inspirálódhatunk. Sokszor emiatt elfeljtük, hogy mi nem ugyanazokkal az adottságokkal rendelkezünk, mint a képen látott nők. Pedig ez nem baj! Minden testalkat, arcforma és színtípus lehet gyönyörű, ha a lehelőnyösebb tulajdnoságait emeljük ki!

A tömegfogyasztás korát éljük, ahol megvásárolni valamit sokkal könnyebb, mint önismerettel foglalkozni. Pedig ha megismerjük az adottságainkat és annak megfelelően öltözködünk, sokkal kevébé fogunk rossz döntéseket hozni a jövőben a külsőnkkel kapcsolatban és a pénztárcánkat is megkíméljük sok rosszul megválasztott ruha és kiegészítő megvásárlásától.

1. Az arcformád meghatározása

Az arcformád meghatározásához fog össze a hajad, állj a tükör elé és rúzzsal rajzold körbe az arcodat. Ennek ismeretében könnyebb lesz hozzád illő frizurát és szemüvegfazont választani.

2. A testalkatod megismerése

Ahhoz, hogy a ruhák szabása a legjobbat hozza ki az alakodból, ismerned kell a testalkat típusodat. Ez segít abban, hogy milyen apró technikákkal, szabásokkal és mintákkal emeld ki az előnyös tulajdonságaidat. Ehhez állj a tükör elé és vizsgáld meg a vállad, derekad és csípőd arányosságát.

3. A színtípusod megtalálása

Vannak olyan színek és árnyalatok, amelyek az arcodhoz közel viselve felüdítik a bőrödet és ragyogóvá teszik a szemeidet, de vannak olyanok is, amelyek sápasztanak és fakóvá teszik a tekintetedet. Ha a színtípusodnak megfelelően öltözködsz, sokkal harmónikusabb lesz a megjelenésed és akár smink nélkül is friss és üde lesz az ábrázatod. Természetes fényben, smink nélkül te is meg tudod határozni magadnak a színtípusodat, de ha biztosra akarsz menni, akkor menj el egy színtanácsadásra! Hidd el, érdemesebb erre az alkalomra egyszer beruházni a jövőbeli tudatos és sikeres vásárlások érdekében, mint egy századik újabb felsőt vagy cipőt megvásárolni!

Amennyiben érdekelnek ezek a témák az alábbi csatornákat, blogokat és felületeket javaslom neked:

Győriványi Flóra

Mit jelent a fenntartható divat? Interjú Mengyán Eszterrel

Mengyán Eszter újságíró, a Holy Duck blog és instagram oldal, illetve a fenntarthatodivat.hu alapítója és szerzője. Felületein a tudatos ruhavásárlást népszerűsíti. 2016-ban belevágott egy kihívásba, miszerint fél évig egyáltalán nem vásárol magának ruhát. A hat hónapból hamar tizenhárom lett. Eközben határozta el, hogy a fenntartható divat egy olyan téma, amiről beszélni kell. Éppen ezt tettük mi is.

Hogyan jellemeznéd a kihívás előtti énedet? Hogyan tekintettél akkor a vásárlásra és a ruhákra?

Akkoriban a plázázás a húgommal egy rendszeres heti program volt. A ruhák nézegetése és próbálgatása közben beszéltük meg az aktuális eseményeket és a problémáinkat. A vásárlás inkább kikapcsolódást jelentett a számomra, egy olyan tevékenységet, amit azért végzek, mert megérdemlem. Ezen kívül sokszor vágytam megerősítésre, és ezt a ruhavásárláson keresztül akartam megkapni. Ez azonban egy felszínes megoldást jelentett. A ruhatáramat összevisszaság jellemezte mind színekben, mind fazonokban. Voltak olyan ruháim, amelyekben már a vásárlás közben sem voltam biztos, és voltak olyan darabok is, amiket megvettem, de aztán sosem hordtam.

Mi volt az a fordulópont, amikor úgy érezted, hogy változtatni szeretnél az öltözködési és vásárlási szokásaidon?

Ez nem egy pont, hanem sokkal inkább egy folyamat volt. Ha egy konkrét eseményt szeretnék megnevezni, akkor azt mondanám, hogy amikor megnéztem a The True Cost című dokumentumfilmet, de az ezzel kapcsolatos posztok és cikkek már korábban is eljutottak hozzám. Ez a film azért gondolkodtatott el, mert akkoriban abban a magazinban, amit szerkesztettem, folyamatosan hoztuk le az újabb és újabb cikkeket a legfrissebb trendekről, arról hogyan és honnan érdemes vásárolni, és én mindeközben tudtam a divatipar árnyoldalairól! Ezért éreztem azt, hogy a fenntartható divat egy olyan téma, amivel foglalkozni és amiről írni kell! Emellett én úgy tanulok bármilyen témáról, hogy írok róla, és ahogyan egyre jobban ásom bele magam a témába, úgy születnek az újabb és újabb cikkek. Így jött létre a blogom is.

Ekkor úgy döntöttél, hogy belevágsz egy kihívásba, hogy egy ideig nem vásárolsz semmilyen ruhát. Sem újonnan, sem használtan, sem másodkézből. Nehéz volt ez a kihívás? 

Egyáltalán nem. 

Nem is voltak elgyengülő pontjaid?

Volt egy-két elgyengülő pontom, amire határozottan emlékszem. Eleinte nem terveztem, hogy egy évig nem fogok vásárolni, mert elképzelhetetlennek tűnt a számomra. Végül aztán nagyon hamar eljutottam a harmadik, majd a hatodik hónapig. Ekkor jött egy tavaszi-nyári szezonváltás, amikor megfordult a fejemben, hogy de jó volna egy-két új csinos darab, de rájöttem, hogy már ott vannak a szekrényemben. Nem is a ruhára, hanem az újdonságra vágytam, de elhessegettem a gondolatot és egy pillanat alatt elrepült a második félév is.

Mi volt a tanulsága ennek az évnek? 

Egy nagyon jó önismereti út volt ez az életemben, amely során megtanultam másképpen tekinteni a ruháimra és a vásárlási szokásaimra.

Miért olyan nehéz a vásárlás mentesség? Miért kell ebből kihívást csinálni? Bevallom, én is elbuktam benne két hónap után…

Ennek nagyon sok oka lehet. Például éppen egy önismereti folyamatban vagy benne, amit a ruhatáraddal tudsz megtámogatni vagy most vettél részt egy szín- és stílustanácsadáson és fedezted fel, hogy milyen színek és fazonok állnak jól neked, és azokból szeretnéd feltölteni a ruhatáradat. Olyan embernek ajánlanám ezt a kihívást, aki kiegyensúlyozott, aki jól érzi magát a bőrében, aki önazonos a ruhatárával. Annak könnyedén teljesíthető lesz ez a cél.

Mi volt az első ruhadarab a kihívás után, amit megvásároltál?

Több ruhadarab volt. Egy személyi stylisttal mentem el vásárolni, mert kíváncsi voltam a módszereire, de nem volt jó élmény. Az volt az elképzelése, hogy egyszerre több ruhát kell vásárolni és akkor utána egy ideig egyáltalán nem kell. Azt tanultam belőle, hogy én a jövőben nem szeretnék így vásárolni. Főleg, mert nem is volt feltétlenül szükségem az összes kiválasztott ruhára. Emellett fullasztó is volt az a helyzet, hogy 13 hónap nem vásárlás után, hirtelen ennyi ruháról kellett döntenem. Ennek ellenére vannak olyan darabok abból a vásárlásból, amiket azóta is rendszeresen hordok.

Hova mentetek vásárolni? 

Egy second hand üzletben voltunk vásárolni. Ez fenntarthatósági okokból fontos volt számomra.

Van egy olyan instagram posztod is amiben azt írod: az a legfenntarthatóbb ruhadarab, amelyik el sem készült. Lehet a divatipar egyáltalán fenntartható?

A fenntartható divat nem jó fogalom.

A divat folyamatosan változik, tele van újdonságokkal, éppen ezért arra bíztat, hogy vele együtt te is újulj meg. Ez önmagában szemben áll a fenntarthatóság fogalmával.

Helyesebb lenne fenntartható stílusnak vagy fenntartható öltözködésnek hívni, de a hétköznapi használatban nem ez terjedt el. A fenntarthatóság a divat esetében azt is jelentheti, hogy egy hazai tervezőt támogatsz vagy egy lokális márkát részesítesz előnyben.

Több magyar tervezővel van együttműködésed. Sok ruhát kapsz tőlük? 

Igen, ennek köszönhetően jóval több ruhám van, mint amennyire szükségem lenne. De ez teszi lehetővé, hogy hitelesen tudjam őket közvetíteni mások felé, akik új ruha vásárlásán gondolkodnak és szeretnének hazai tervezőtől vásárolni. Ez persze fordítva is működik, így tudok visszajelzést is adni az alkotóknak a termékeiről.

Milyen gyakran vásárolsz magadnak ruhát?

Ebben az évben csak egy fehér sportcipőt vettem magamnak a Vagabondban, ami nem egy fenntartható márka, de tudtam, hogy ez a cipő és fazon, amit rendszeresen, addig fogok hordani, amíg le nem szakad a lábamról. Természetesen futottam egy kört, hogy másodkézből be tudom e szerezni, de nem találtam. Sajnos nem lehet mindig, mindent tökéletesen fenntartható módón megvásárolni. A legfontosabb szempont, hogy amikor ruhát veszel biztos legyél abban, hogy pontosan arra van szükséged és azt maximálisan ki is tudod használni.

Mengyán Eszter, fotó: Molnár Anikó
Lehet a fast fashion fenntartható? Egyelőre nagyjából kimerül annyiban, hogy papírtáskában vihetjük haza az új ruháinkat…

A működése miatt nem lehet fenntartható. A legnagyobb baj, hogy rengeteg új termék készül. A becsült adatok szerint 150 milliárd új ruhadarabot gyártanak évente! Ez egy elképzelhetetlen mennyiség! A fast fashion mellett pedig megjelentek az ultra fast fashion webshopok is. Ők még gyorsabban, még nagyobb mennyiségben állítják elő a termékeiket sőt, nekik már fizikai üzletre sincsen szükségük, hiszen influencerekeken és rengeteg internetes hirdetésen keresztül érik el a célközönségüket. Náluk már kollekciók sincsenek, hanem csak tömegével jelentetik meg az újabb és újabb darabjaikat.  Ez erősíti azt a káros mentalitást, hogy folyamatosan az a vágyad támad, hogy valami új kell. Ezt a gondolkodásmódot kell átfordítani.

Mit tapasztalsz a fiatalok körében? Még mindig a fast fashion hegemóniája uralkodik vagy nyitnak a tervezői ruhadarabok felé?

A tervezői ruhadarabok felé nem igazán, hiszen nem az ő pénztárcájuknak való. Inkább a second hand vagy a vintage, ami népszerű. De a fiatalok körében elsősorban a közösségtől függnek a vásárlási szokások, hiszen a csoportnyomás az, ami meghatározó. Ha a fast fashion a menő, akkor ott fognak vásárolni.

Órási az árbeli különbség a fast fashion és a tervezői ruhák között. Aki nem engedheti meg magának az új tervezői ruhákat, azoknak csak a turi marad? Ők nem érdemlik meg az új ruhavásárlás örömét?

Nézd, senki nem mondja, hogy ne vásárolj fast fashiont. Csak fenntarthatóbb megoldás a turkáló és a second hand. Egyébként meg lehet kapni másodkézből, (például a market placen) teljesen új ruhadarabokat is, amikről még a cimkét se vágták le, vagy amiket éppen csak felpróbáltak. Így is ki lehet élni az új ruhavásárlás örömét.

Hogyan lehetne közelebb hozni a hazai tervezőket az átlag emberek pénztárcájához?

Ha jobban megadóztatnák a fast fashion cégeket és kevésbé a magyar tervezőket vagy ha államilag támogatnák magát a konfekciót, a  háttéripart, az alapanyag gyártást és a varrónőket. Ez nagyobb segítséget jelentene, mint mondjuk külön-külön a vállalkozók támogatása.

Visszatérve a vásárláshoz. Mit tanácsolnál egy átlag embernek, akinek szüksége lenne valami új ruhadarabra és szeretne fenntarthatóan vásárolni és minden szempontot figyelembe venni. Ő hol vásároljon?

Egyelőre nem tud minden szempontot figyelembe venni… 2021-ben az egész arról szól, hogy ki hol tud kompromisszumot kötni. Jelenleg nincs, vagy nagyon kevés az olyan termék, ami minden szempontból tökéletes fenntarthatósági szempontból. Egy átalakulási folyamatban vagyunk, ezt fontos látni. Vannak olyan speciális ruhadarabok, amikre nincs fenntartható alternatíva, például bizonyos sportruházatok, amik technikai öltözetek, tehát már elbukik mondjuk az a szempont, hogy ne tartalmazzon műanyagot…

Akkor neked mit jelent, hogy fenntarthatóan öltözködsz?

Azt, hogy igyekszem mindent másodkézből beszerezni vagy magyar márkáktól vagy legalábbis az európai régióból vásárolni, de néha velem is megesik, például a mostani cipőm esetében, hogy nem sikerül fenntartható forrásból beszereznem.

Te mennyit mérlegelsz és kutakodsz egy új ruhadarab esetében?

Egyre kevesebbet. Mindig pontosan tudom, hogy mire van szükségem. Azt szoktam mérlegelni, hogy miben kell kompromisszumot kötnöm. Összetétel, származási hely, árak, kinézet stb… De megvannak a bejáratott helyeim vagy márkáim ahonnan szoktam vásárolni.

Sokan azonban azért nem vásárolnak másodkézből, mert macerás és tartanak a visszaéléstől. Neked sosem volt rossz élményed?

Az biztos, hogy kutatómunkát igényel és van, hogy nem találom meg azt, amit keresek. Rossz élményem nekem még nem volt, de hallottam már én is sztorikat. Ez benne van sajnos. Léteznek azonban olyan lelőhelyek (pl. Vatera.hu, Gardrobom app), ahol ellenőrzött keretek között működik az eladás, vásárlás.

Mondhatom, hogy fenntarthatóan öltözködöm, ha néha fast fashion üzletben vásárolok, mert csak ott találom meg azt, amit keresek? Nekem már lelkiismeret-furdalásom van, ha ott vásárolok…

Nekem is van lelkiismeret-furdalásom, de muszáj elengedni, mert különben megőrülsz. Régen azt gondolták, hogy a „zöldek” csak krumpliszsákban járnak, mert az a fenntartható. Ma már azért jóval nagyobb a választék a fenntartható öltözködés terén, de még mindig nem tart ott, hogy mindig, minden igényt és szempontot kielégítsen. Ha neked egy olyan darabra van szükséged, amit sehol máshol nem találsz meg, csak a fast fashion boltban, akkor belefér. Őszintén én azért nem érzek ingert arra, hogy fast fashion ruhát vásároljak, mert fogalmam sincs, hogy mi van a boltjaikban vagy a webshopokban, mert nem követem. Illetve nem is szeretném tudni, mert nem szeretném támogatni őket, és ezt most meg tudom tenni. Nincs kisgyerekem, nem változott régóta az alkatom, találtam alternatívát mindenre, de ez az én élethelyzetem. Az egy éves kihívásom alatt tűnt el az a rutin, hogy mindig tudtuk a húgommal, hogy hol, mi kapható, mert minden héten a plázákban kapcsolódtunk ki.

Akkor a fenntartható öltözködés, ha jól értelmezem egy törekvés, hogy inkább részesítsük előnyben a használt vagy másodkézből származó termékeket, de emellett elfogadjuk, hogy nem tudunk mindig minden szempontot figyelembe véve tökéletesen fenntarthatóan vásárolni?

Igen. Egyszerűen nem lehet mindig tökéletesen vásárolni.

A lényeg, hogy amid van, azt sokáig és rendszeresen hord és használd. Az öltözködés pedig nem csak a ruhákról szól, hanem egy kifejezés módja annak, hogy elmondhasd, mit gondolsz saját magadról és a világról.

Mengyán Eszter blogja: https://holyduck.hu/
Instagram oldala: https://www.instagram.com/holyduckblog/
Weboldala: https://fenntarthatodivat.hu/

Az interjút Győriványi Flóra készítette.

#-ek: #viszlátfastfashion, #fenntarthatódivat #tudatosvásárlás

Őszintén az evészavarról – „Ne tegyétek, ti leányok!”

EGY NŐ LEGNAGYOBB ÉRTÉKE A KINÉZETE. EGY NŐ MINDIG FIGYELJEN AZ ALAKJÁRA. EGY NŐ MINDIG LEGYEN GYÖNYÖRŰ…LEGALÁBBIS OLYAN, AMILYENNEK A DIVATIPAR ELKÉPZELI. LEHET AZ ÉLET SOKKAL TÖBBRŐL SZÓL MINT AZ, HOGY HOGYAN NÉZÜNK KI? AZ IDEÁLOK ÉS A TÖKÉLETES TESTKÉP HAJSZOLÁSA KÖZBEN HÁTTÉRBE SZORULNAK A VALÓDI ÉRTÉKEK. A SAJÁT TÖRTÉNETEMET MESÉLEM EL NEKTEK.

Egy kismamának boldognak kell lennie.

Nincs könnyű dolga a gyermeket váró anyukáknak, hiszen a közösségi média minden felületen tökéletes sminkben és ruhában, boldogságtól kicsattanó édesanyákat mutat be, akik még egy fárasztó nap után is pingvintánc kíséretében nyújtják át gyermeküknek a tejszeletet. Rengeteg poszt, cikk és szakirodalom árasztja el őket arról, hogy a várandósság alatt hogyan kell sportolni, a legegészségesebben enni, meditálni, jógázni, hogy a „legjobbat tudják megadni a születendő gyermekük számára”. És persze nem beszélve a rengeteg mami influenszerről, akik már a gyermekágyas hat hét alatt vagy közvetlenül utána arról gyártanak tartalmat, hogy hogyan nyerik vissza a szülés előtti alakjukat. Nem csodálkozhatunk, ha rengeteg nőben ez frusztrációt okoz, mert ő nem érzi magát gyönyörű kismamának vagy tökéletes csodamaminak.

Én nem szerettem terhesnek lenni. Nem a rosszullétek, a kívánósság vagy a hangulatingadozások miatt. Egyszerűen nem láttam magam szépnek. És bár hiába mondta körülöttem mindenki, hogy: „milyen gyönyörű kismama vagy”, én nem hittem el.

A klasszikus kérdésre a válasz, hogy: „tervezett baba volt?” A valódi válasz az én esetemben, hogy: „nem”. A férjemmel az esküvőnk utáni néhány évet még nem a babázásnak akartuk szentelni, hanem végre összeköltözni és utazgatni szerettünk volna, élvezni a fiatalos házaséletet. De ahogy a mondás is tartja: „mesélj Istennek a terveidről, hogy aztán jól megmosolyoghassa. őket” Ez történt velünk is. Valószínűleg ezért éltem meg rosszul a testem változásait.

A terhességem előtt nagyon sokat adtam a külső megjelenésre. Heti többször jártam edzeni, imádtam öltözködni, sminkelni. Műszempilla, köröm, szóval minden ami „egy nőnek ma kell”. Annyira éretlen voltam az anyaságra, hogy azon izgultam a várandósságom alatt, hogy a szülés után soha nem fogom visszanyerni a régi méretemet, és soha nem vehetem fel azt a sok szép ruhát, amiket addig felhalmoztam. (A mostani fejemmel inkább szörnyülködöm azon a rengeteg impulzusvásárláson.) És emellett ott van az a sok leszóló mondat hogy: „Ha gyereket szülsz, úgyis szétmegy az alakod.” „A szülés után ezeket a ruhákat elfelejtheted. Jön a mackónadrág meg a kajafoltos póló.” „Anyukaként úgyis feljön majd rád pár plusz kiló!”

A terhességem utolsó hónapjai jelentették a mélypontot számomra. Nyáron voltam a nyolcadik-kilencedik hónapban, a legnagyobb hassal, pont az esküvőszezon kellős közepén. Azon a nyáron három esküvőre is hivatalosak voltunk, ahol irígykedve néztem a sok szép vékony lányt a gyönyörű ruháikban, én pedig úgy éreztem magam közöttük, mint egy felvitorlázott anyahajó. Még táncolni se mertem kimenni, mert attól féltem, hogy mit gondolnak mások, ha ekkora hassal táncra perdülök? Sóvárogva néztem a finom koktélokat és italokat, miközben szürcsölgettem a mentes vizet.

A terhesség alatt egyszer sem mertem a mérlegre állni. A növekvő számokról hallani sem akartam.

Aztán megszületett a kisfiam. És habár ugyanannyi kilóval jöttem ki a kórházból, mint amennyi a teherbeesésem előtt voltam, nekem ez nem volt elég. A kilenc hónap alatt annyira beszűkült a tudatom, annyira csak arra tudtam koncentrálni, hogy biztos még mindig olyan nagy darab vagyok, hogy nem férek be az egyetemi padokba (az egyetemen a vizsgáimat külön asztalnál írtam, mert pocakkal nem fértem be az előadói padsorokba). Nevetséges, de az első dolgom a kórházból hazaérve az volt, hogy a mérlegre álltam és felvettem az összes régi nadrágomat, szoknyámat és ruhámat. Hiába láttam, hogy minden feljön rám, nem nyugtatott meg. Lázasan vetettem bele magam a szülés utáni megújulásba, különböző megvonásos diétákba, időszakos böjtbe, kalóriaszámláló alkalmazásokba, youtube videókba. 

A fogyás megnyugvást hozott a számomra. Úgy éreztem, hogy visszanyertem a kontrollt az életemben. Azt az irányítást, amit elveszítettem akkor, amikor terhes lettem és felborult minden, amit elterveztem. Ez volt az egyetlen kapaszkodó, ami állandóságot jelentett, mert valljuk be, gyerek mellett az élet a folyamatos újratervezésről szól. És persze elégedett voltam magammal, hogy igen, én nem az a nő vagyok, akire a szülés után rá sem ismernek.

Aztán jött a mélypont, amikor a 168 cm-hez 45 kg voltam és a férjem jelezte, hogy ne tovább, hogy ő ezt már nem bírja nézni. Azt mondta, hogy az élet sokkal többről kell, hogy szóljon, mint az, hogy hogyan nézünk ki. Akkor ez szívenütött és rájöttem, hogy ez mennyire így van. Hogy mennyi időt és boldog percet rabolt el tőlem az evésszavar, amiben élvezhettem volna az anyaságot, a fiatalságot, a gyermekemmel együtt töltött perceket. Emellett szeretnék még testvért a kisfiamnak is, de anyukám szembesített vele, hogy ez 45 kilósan nem fog menni. Akkor eldöntöttem, hogy kilábalok valahogyan ebből a beteg állapotból. 

Magamon nem tudtam segíteni, így elkezdtem reggelente olvasni a napi evangéliumot. Akkor pont olyan időszak volt, hogy egymást követték a betegek és bénák meggyógyításáról szóló történetek. Az egyik elmélkedésben volt az a mondat: hogy a test gyógyulása a lélek gyógyulása is egyben. Én pontosan ezt éltem meg akkor. 

Kikövettem az összes olyan influenszert, akik úgy éreztem hamis ideált közvetítenek felém. Letöröltem a telefonomról a kalóriaszámláló alkalmazást és eladtam a diétás receptkönyveimet is. Elkezdtem követni olyan tartalomgyártókat, akik ebben a témában nyújtanak segítséget vagy a bodyposity-vel foglalkoznak. Ahogy jöttem kifelé az evésszavarból éreztem, ahogy színesedik és kitágul a világ. Valódi flow érzést és boldog kikapcsolódást találtam a főzésben, élveztem, hogy van energiám a napi feladatokhoz és kihívásokhoz. Szeretem, hogy nem azért sportolok, hogy minél több kalóriát égessek el. Több türelmem lett és felszabadulttá váltam. A lelkem megnyugodott, mert már tudom élvezni, hogy az élet mennyi mindenről szól és hogy tudok segíteni másoknak. 

Átértékelődtek a dolgok körülöttem. A ruháim és sminkcuccaim egy nagy részét eladtam vagy eladományoztam és boldog vagyok, hogy olyan tárgyak vesznek körül, amelyekre valójában szükségem van, amiktől igazán jól érzem magam.

Megtanultam, hogy a gyermekemnek egy dolog a fontos, hogy kiegyensúlyozott és boldog anyukája legyen. A férjemnek is egy dolog számít, hogy egy felszabadult és vidám nővel éljen együtt, akivel jó együtt lenni, és a legkevésbé sem az, hogy van e rajta plusz három kiló.

Ha újra visszamehetnék az időben azt kívánnám, bárcsak élvezni tudtam volna az anyaság minden percét, mert minden pillanata olyan csodálatos idő, ami sosem tér vissza többé. De valójában nem bánom, hogy megéltem mindezt, mert ez tanított meg másokért élni és kilépni a saját önközpontúságomból. Talán ez tett alkalmassá arra is, hogy egy önző kislányból anyává nőjek fel.

Győriványi Flóra

#edrecovery #bodypositivity 

Ő is beéri kevesebbel! – A minimalista gyereknevelésről

ANNYIRA CUKI, HOGY NEM BÍRTAM OTTHAGYNI! – AZ ÖSSZES INFLUENCER EZT AJÁNLJA, BIZTOS NAGYON SZUPER! – NEKEM SOSEM VOLT ILYENEM, EZÉRT NEKI MINDENKÉPPEN LESZ! – TERMÉSZETESEN CSAK A LEGJOBBAT AKAROM MEGADNI NEKI! Bármennyire is mást akar velünk elhitetni a közösségi média és a játékipar, egy gyerek sokkal kevesebbel is beéri, mint azt gondolnánk!

Én mindent, vagy mindenből a legjobbat akarom megadni a gyerekemnek! – Hangzik el a klasszikus mondat, arra való hivatkozásként, hogy az adott illető miért halogatja a gyermekvállalást. Sokan arra várnak, hogy előbb megteremtik a „szükséges életszínvonalat és feltételeket”, és ha minden „készen áll”, csak utána szeretnének lebabázni. Valahol megértem ezt a fajta igyekezetet és gondolkodásmódot, azonban az a tapasztalatom, hogy sok felnőtt túlmisztifikálja, hogy mit is jelent az a „minden”, amit meg akar adni a gyermeke számára.

Magamat is alig tudom fenntartani. – Kényes téma, hiszen vannak olyanok, akik valóban a mindennapi megélhetésért küzdenek, de sokszor olyanok hivatkoznak erre, akik a saját életükben is fenntartanak olyan felesleges, luxus szokásokat, vagy megengednek maguknak a közösségi média közvetítése által olyan nélkülözhetetlennek vélt szolgáltatásokat vagy tárgyakat, amelyek miatt a gyermekvállalás valóban irdatlan kiadásnak tűnhet. Véleményem szerint sok felnőtt a saját életét tekintve sincs tisztában azzal, hogy mi az, amire valójában szüksége van, és nem csak a jóléti, fogyasztói társadalom nyomása készteti arra, hogy fenntartson egy olyan életszínvonalat, amiből bőven alábbadhatna.

Ha szívünkre tesszük a kezünket, és megvizsgáljuk a minket körülvevő dolgokat, akkor rájöhetünk, hogy jóval kevesebbre van szükségünk, mint azt gondolnánk. 

Szegény szülők!

A közösségi média, a reklámok és a mára kialakult társadalmi elvárások sem segítenek abban, hogy egy kezdő szülő kimazsolázza a rengeteg információból és termékből azokat, amelyek tényleg fontosak, vagy valós segítséget nyújtanak a számára, és nem csak a bababiznisz keltette lelkiismeret-furdalás miatt vásárolja meg őket attól való félelmében, hogy valami nélkülözhetetlent von meg szeretett gyermeke megfelelő testi-lelki fejlődésétől.

A legfontosabb kérdés bármilyen termék megvásárlásakor: Valóban szüksége van rá a gyermekemnek? – ezt a kérdést az alábbi szempontok felől érdemes megközelíteni:

1. A gyermekem létfenntartásához szükséges?

Vannak olyan termékek, amelyeket nem kell megindokolni. Ha nincs a gyerkőcnek téli kabátja vagy cipője, akkor nem kérdés, azt venni kell. Azonban már a tizedik cuki rugdalózónál vagy a kifejezetten egy alkalomra vagy ünnepre vásárolt ruhadarabnál (gondolok itt a karácsonyi feliratos vagy mintás darabok esetére) ott már érdemes elgondolkodni azon, hogy kinek van szüksége ezekre a ruhákra? A gyereknek vagy a szülőknek, hogy aranyos családi képet lehessen csinálni a szépen felöltöztetett csemetével?

2. Nem is tudtam, hogy erre szükségem van!

Vannak termékek, amelyek esetében ha őszintén magunkba nézünk, valahol érezzük, hogy teljesen feleslegesek: a mindenféle elalvást segítő, nyugtató hangot, rezgést sugárzó plüssállatok, a szuper, minden készséget IS egyszerre fejlesztő játékok, és még bőven folytathatnám a sort… – ezeknél is fel kell tennünk a kérdést: ha nem láttam volna meg a boltban vagy egy hirdetésben, akkor is felébredt volna bennem az igény arra, hogy valami ilyesmit keressek a gyermekem számára?

3. De hát mindenkinek van!

A felnőtt életünkben is sokszor ez a legnehezebb: belátni azt, hogy nincs szükségünk valamire, ami a legtöbb embernek van. Ehhez persze kellő önismeret szükséges. A gyerekcuccok esetében sincs ez másképpen. Azért, mert valami most éppen népszerű, sőt az is lehet, hogy más esküszik rá, hogy neki az életét változtatta meg az adott termék, nem biztos, hogy a mi családunkban is kell az. Lehet, hogy a szomszéd gyereke jobban alszik vagy eszik tőle, lehet, hogy attól kezdett el előbb járni vagy beszélni, és még folytathatnám a példákat, de legyünk magabiztosak, és hallgassunk az ösztöneinkre: a saját gyermekünket és az ő igényeit mi ismerjük igazán. Ne plántáljuk belé már az élete kezdetétől fogva azt, hogy mindig mindennel rendelkezni kell, ami másoknak is van!

4. #szponzorálttartalom

Fiatal anyukaként természetesen én is olvasok blogokat, követek különböző platformokon más anyukákat és gyerekneveléssel kapcsolatos fórumokat. A különböző mami influencerek időről-időre elárasztják a felületeiket olyan termékekkel, amelyek előtt már számos másikat kipróbáltak, és egy sem vált be, de persze EZ megváltoztatta az életüket, a gyermekük varázsütésre egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és okos lett. A hirdetésekkel szemben mindig legyen egy kritikus pajzsunk! Ne legyünk az ilyesfajta befolyásolás áldozatai, higgyük el magunkról, hogy tudatos fogyasztók vagyunk, akik képesek nemet mondani egy ajánlatra vagy egy termékre, még akkor is, ha világmegváltó dolgot ígér!

Ide kapcsolódik az is, hogy a gyerekünk nem reklámtábla! Nálam abszolút kizáró ok a kisfiam esetében minden feliratos, mesehősös, márkajelzéses ruha vagy játék! Nem szeretnék valami mesterségesen kreált gondolatot vagy üzenetet szó szerint ráaggatni a gyerekemre, főleg úgy, hogy neki ebbe semmilyen beleszólása nincsen!

5. Nekem sosem volt ilyenem!

Nehéz felülkerekedni a gyerekkori sérelmeinken. Nekem például kislánykori álmom volt egy villogós tornacipő, amit sosem kaptam meg, mert a szüleim giccsesnek találták. Bennem is megfogalmazódott, hogy: márpedig ilyen az én gyerekemnek lesz! De amikor jobban belegondoltam, akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy neki is az lesz a legnagyobb vágya, ami nekem volt, és lehet, hogy őt egyáltalán nem fogja boldoggá tenni az a bizonyos villogós tornacipő, hanem valami egészen más. Ez a pont is azt erősíti, hogy a gyermekeink valódi igényeire figyeljünk, és kerekedjünk felül azokon a gondolatokon, hogy szerintünk mi teszi őket boldoggá.

Mindegyik szempont lényege az, hogy tudatosítsuk: Mi vagyunk a családunk kormányzói, Mi vagyunk a házunk urai, Mi vagyunk a gyermekek szülei, ezért minden lehetőségünk és jogunk megvan arra, hogy eldöntsük, hogy milyen termékek és szolgáltatások kerülnek be a mindennapi életünkbe és a háztartásunkba!

Nehéz ellenállni

Egy pár évvel ezelőtti kutatás szerint az USA-ban a gyerekeknek évente 286 milliárd dollárnyi családi kiadásra van befolyásuk. Nem is csoda, hiszen az államokban éves szinten 16 millió dollárt fordítanak gyerekeket célzó hirdetések elkészítésére. A kisállat mellet a baba vagy a kisgyerek a legnépszerűbb reklámfogás, őket felhasználva sokkal több terméket el lehet adni, mintha azokat önmagukban népszerűsítenék. Az újszülött esetében még kizárólag mi döntünk a kiadásaink felől, azonban amikor már a csemeténk nagyobbá válik, megjelennek az ő igényei és kívánalmai is. A gyerekek a legvédtelenebbek marketinges fogásokkal szemben, és ha mi felnőttek nem vagyunk elég határozottak az elképzeléseinket és szabályainkat illetően, könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás, és egy szempillantás alatt azt vehetjük észre, hogy elöntötték az életünket a kacatok.

A túl sok holmi pedig túl sok választási lehetőséggel is jár. Ez a felnőtt életünkben is igaz. Mi nők ismerjük azt az érzést, hogy kidől a sok ruha a szekrényből, mégis azt érezzük, hogy „nincs egy rongyunk se”. A gyerekek esetében ugyanez a helyzet. A kisgyereket megzavarja a túl sok választási lehetőség, frusztrálttá és nyugtalanná teszi, ahogyan minket is, ha döntésképtelen helyzetben vagyunk, mert elveszünk a bőség zavarában. Ez az első indok, hogy a gyereknek kevesebb dolga legyen.

A mindennel elhalmozott gyerek egy idő után semminek sem tud örülni.

Az, akinek mindene megvan, sosem vágyakozik, emiatt nem éli át annak az örömét, ha valamiért  nehezen megdolgozott, és végre megszerezte vagy megkapta azt, amire nagyon sokat várt. Nagyon fontosnak tartom, hogy már a kezdetektől fogva azt felfogást erősítsük a gyerekben, hogy minden dolog, ami körülvesz bennünket, az nem eleve adott, a mi tudatos döntésünk és választásunk, hogy ott van, és a tárgyak vannak értünk és nem fordítva, így azokat engedjük be az életünkbe, és tartjuk meg, amik valóban örömet okoznak, vagy hasznosak a számunkra. És igen, ezt minden vásárláskor végig kell gondolni. De ha már nagy nehezen megdolgozunk a pénzünkért, amit aztán különböző dolgokra el is költünk, úgy vélem, ez a mérlegelés nem nagy fáradság.

Sokan azt hiszik, hogy ha egy gyerek unatkozik, akkor egyből ki kell találni neki valamit. Ez azonban nem így van. Fontos, hogy a gyermek unatkozzon, mert akkor születnek a kreatív gondolatai, akkor találja fel magát. Ha mindig előidézzük valamivel a játékot, és elfoglalttá tesszük, pont azokat a készségeit és kreatív energiáit csorbítjuk meg, amelyeket annyira minden erőnkkel fejleszteni szeretnénk. Ez ránk felnőttekre is igaz. Mi is akkor tudunk új dolgokat kitalálni, vagy valamibe belevágni, ha van szabad kapacitásunk ezzel foglalkozni. Ha minden pillanatban a figyelmünket leköti valami, nem jut időnk elmélkedni, gondolkodni, ötletelni, ezáltal fejlődni.

Nem csak a mennyiség számít!

Nem csak az a lényeg, hogy a gyereket ne halmozzuk el sok felesleges dologgal, hanem az is, hogy ami viszont van, az ép, szép, egyszerű és korának megfelelő legyen. 

Mi felnőttek is (jobb esetben) megválunk a törött, használhatatlan tárgyainktól. A gyerekjátékoknál ez éppen ennyire fontos. Ő is tanulja meg, hogy amink van, arra vigyázunk, de ha valami tönkremegy, és már nem tudjuk jól megjavítani, akkor el kell köszönnünk tőle, hiszen a tárgyak értünk, a mi szolgálatunkra vannak. 

Az esztétikai érzék fejlesztése már a kezdetektől fogva jelen van. A gyerekünk környezetében is azt erősítsük, ami szép, kellemes. Ha belegondolunk, mi is ilyen dolgokkal vesszük körbe magunkat, mi is ezt szeretjük. A játékok és a könyvek kiválasztásánál én fokozottan figyelek arra, hogy a kisfiam szépen és gondosan illusztrált és megformált képekkel és tárgyakkal találkozzon, amelyekre jó ránézni, és kézbe venni.

Egy játék legyen egyszerű. Ezt úgy értem, hogy több dologra lehessen használni. Minden, ami túl egyértelmű, vagy valamihez nagyon erősen tartozik, lecsökkenti a kreatívan felhasználható lehetőségek tárházát. Tipikusan ilyenek a rengeteg alkatrészből álló, csak ahhoz a bizonyos játékhoz tartozó darabok, a különböző mesékből származó figurák, vagy a mindent IS tudó, hangeffekteket kiadó játékok, amelyeket az első elem kimerülése után már sosem töltünk újra. Néhány fakocka, egymásba rakható pohár, harmónikakönyv sokkal tovább leköti a gyerek figyelmét, hiszen rengeteg módon lehet variálni őket.

És az utolsó szempont talán egyértelmű, de a játékok, amik körülveszik a gyerekünket, a korának megfelelőek legyenek. Én is eltettem pár olyan játékot, amik korábban lekötötték a kisfiamat. Például amikor a formabedobó már nem jelentett kihívást a számára, eldobozoltam, és félretettem a majdani kistesónak, hogy ép és szép állapotban majd ő is megörökölhesse. De túl bonyolultak se legyenek, hiszen ha nem érti a játékot, csak frusztrált lesz.

A csapda

Még ha ismerjük is a gyerekünk igényeit, akkor is könnyű túlzásokba esni. A kisfiam például odavan az autókért, így néha nekem is nehéz meggyőznöm magam a boltban egy-két új és szép darab láttán, hogy: nem, van már otthon bőven elég autónk!

A minimalista gyereknevelés lényege tehát az, hogy a gyermekünkben már kiskorától kezdve azt erősítjük, hogy a tárgyak fontosak, hiszen értünk vannak, a mi életünket teszik boldogabbá és könnyebbé, így amiket szeretünk, azokra vigyázunk, hogy minél tovább velünk lehessenek. Ezenkívül megtanítjuk neki, hogy felismerje, hogy mi az, ami valóban őt szolgálja, amire szüksége van, hogy később ellen tudjon állni a különböző reklámfogásoknak és a társadalmi nyomásnak. A minimalista gyereknevelés lehetővé teszi, hogy a gyermekeink az élet egyszerű, de szép dolgait vegyék észre. És végül sokkal több készségük fejlődik a kreativitásuk által, mintha azt mesterségesen stimulálnánk, vagy előidéznénk mindenféle célirányos, direkt ezt a célt szolgáló játékkal vagy elfoglaltsággal.

És ne felejtsük el, hogy a gyereket úgyis az érdekli, amit elsősorban nem neki találtak ki. Éppen ezért felesleges túl sok dologba beruházni. Egy fakanál egy keverőtállal elmélyültebb játékot tud biztosítani, mint bármely gyerekjáték, és az édesanyák öle a legmegnyugtatóbb hely, az összes ringatható, speciális babaágy vagy pihenőszék közül.

+1 Tanács, ha ajándékozni szeretnél

Ha babalátogatóba mész, vagy ajándékot szeretnél vinni egy gyerek számára, egyeztess a szüleivel! Tiszteld meg őket és az otthonukat azzal, hogy olyasvalamit viszel nekik, amire ők is az áldásukat adják, és amire valóban szükségük van. Lásd meg bennük az otthonuk bölcs kormányzóit, akik eldöntik, hogy mit szeretnének az életükbe beengedni. Törekedj inkább az élmény, a fogyasztás és a szolgáltatás típusú meglepetések irányába! Ha babalátogatóba mész, a legjobb választás az ajándékkártya vagy utalvány! A szülő tudni fogja, hogy mire szeretné felhasználni, míg egy századik aranyos plüssállatot csak bosszúsan fog ide-oda pakolgatni.

Számomra A szakirodalom, az etalon Kim John Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyve, amit bátran ajánlok, sőt kötelezővé tennék minden leendő és gyakorló szülő számára!

Ne feledjük, egy gyerek attól boldog, ha szerető, gondoskodó, kiegyensúlyozott szülei vannak, és  nem attól, ha mindent (ami megvásárolható) megadnak neki. Ha őszintén magunkba nézünk, mi sem a tárgyaink birtoklásától leszünk elégedettek.

Győriványi Flóra

#egyszerűbbgyerekkor #minimalizmus #minimalism #childhood #anyavagyok #mik #elégjószülő #nevelés #kötődőnevelés #válaszkésznevelés

Mit tanít nekünk a Rubik-kocka? – Rubik Ernő: A mi kockánk

Sosem tudtam kirakni a Rubik-kockát. Egy fél perc után mindig felidegesített. Pedig mint kiderült, pontosan ez a célja a játéknak.
Rubik Ernőnek A mi kockánk című könyve a tavalyi évben, 2020-ban jelent meg eddig csak angol és magyar nyelven, de már számos más országban tervezik a kiadását éppen úgy, ahogyan a Rubik-kocka is nemzetközivé vált egy szempillantás alatt.

Ez a könyv több, mint egy önéletrajzi regény. Egyfelől Rubik Ernő elmeséli azt az utat, ahogyan létrehozta a mára ikonikussá vált Kockát. Bemutatja a játék előzményeit, azokat a talán általunk is ismert fejtörőket, amelyekkel már gyerekkora óta játszott. Ezek mind részei a Kockának. Részletesen elmondja azt is, hogy hogyan fogott bele a játék készítésébe. Honnan indult, hogyan csiszolgatta, próbálgatta, mígnem hosszú idő után megszületett a világhírű játék, eredeti nevén: A bűvös kocka. A Kocka összehoz. Különböző korú, nemű, nemzetiségű embereket a világ minden táján, személyesen és virtuális formában is. Videók, versenyek, találkozók születnek miatta. Egy apró kis tárgy, ami rabul ejt, kikapcsol és ugyanúgy játékban tart bárkit, bármilyen élethelyzetben. Kockázás közben mindenki
egyenrangú…és a Kockázást sosem késő elkezdeni!

Bevallom, nekem nem mennek a fejtörők. Nem bírom elviselni azt a feszültséget, amit generálnak. Amint érzem, hogy nem tudom megoldani, hogy nem értem, akkor jön az a zsibbadó érzés, amikor bedobom a törölközőt. És akkor megkönnyebbülök és megyek tovább. Pedig a problémamegoldó képesség fejlesztése pontosan itt kezdődne. Rubik szerint a Kocka megtanít kezelni a feszültséget, és ez alkalmazható az élet minden területén.

A könyv azonban nem csak arról szól, hogy a Kocka mit taníthat nekünk. Rubik Ernő élete is példamutató lehet a számunkra. Bemutatja, hogy a hirtelen jött siker nem kell, hogy megváltoztassa az embert. Számomra az életének egy nagyon lényeges gondolata volt, hogy nem változtatott az életszínvonalán azért, mert több pénze és hírneve lett. Az igényei ugyanazok maradtak a mai napig. Szerintem ez egy nagy kihívás lehet a legtöbb ember számára (köztük persze nekem is), hogy ne szaladjon el velünk a ló, azért mert éppen nagyobb keretből gazdálkodhatunk (akár csak egy kis időre is), hanem mindig megmaradjunk szerénynek és visszafogottnak.

Bevallom, amikor megkaptam a könyvet, nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Viszont most, hogy elolvastam, úgy gondolom, hogy sokat tanultam belőle. Lehet veszek magamnak egy kockát, mert úgy érzem van még hova fejlődnöm…

Győriványi Flóra