A foci mindenkié

Piros-fehér-zöld csíkok az arcon, cider az egyik kézben és zászló a másikban. Amíg a magyarok bent vannak, nekik kötelező drukkolni, kiesésükkel azonban ki-ki visszatér a kedvelt csapataihoz. Bár a németek kiesésével csoportunkból senki nem jut be a negyeddöntőbe – ennyi erővel akár a magyarokat is továbbjuttathatták volna -, a tét egyre nő. Tőlem pedig egyre inkább hitetlenkedve kérdezi minden fiú barátom, hogy „Komolyan nézed? És tudod is mi történik? Azta.” Hát még ha azt is hozzáteszem, milyen tippet tettem és ki fogja rúgni az első gólt. 

Őszintén szólva az idei az első EB, amit rendesen nyomon követek. Sőt, az UEFA alkalmazásában is végig tippelgetem a bajnokságot, első gólszerző nevekre is teszek, akikről még életemben nem is hallottam. Amikor bejön, az a legnagyobb kezdők szerencséje, de ez titok. Viszont kezdem megérteni, miért izgalmas ez a szurkolói élet. Egyfelől természetesen  a hangulat mindenen túltesz. Nincs olyan bár, kocsma, étterem Budapesten, ahol meccsnapokon legalább egy  tévén ne lehetne követni az aktuális játékot. De ha valaki néhány meccs esetén csak otthon ül le a képernyő elé, ahogy azt én is többször tettem – hogy egyrészt teszteljem,a sport tetszik igazán vagy csak a hangulat, másrészt ennyi ideje a világon senkinek nincs,amennyi meccs az EB-n – egész hasonló élményben lehet része.

Mert közösen drukkolni valaminek klassz. Mert együtt örülni győzelem esetén felemel, a veszteség pedig együtt elviselhetővé válik. A foci tipikusan az a sport, ami nagyon könnyen összehozza az embereket, talán könnyebben, mint bármi más, mert egészen közismert, valamennyit mindenki hozzá tud szólni, még ha csak Ronaldo, Messi vagy Beckham nevével is. Ugyanekkor heves vitákat is ki tud váltani, amelyeken nekem néha muszáj volt magamban kuncogni. Ártatlan „Szerintetek mi lesz a döntő kimenetele?” kérdésem például olyan lavinát indított el kerettagokról, sikerekről, elfogult bírókról, hogy álmomban se gondoltam volna.  

A házi tippelgetős bajnokságunkban végül 7. helyen végeztem. A kompetitív énem kedvéért hozzáteszem, hat nagyon focis fiú előzött meg, úgyhogy ki tudok békélni az eredménnyel. Hát még ha nem felejtettem volna el útközben néhány meccsre tippet írni… bele kell jönni, na. Majd három év múlva megnyerem! Vagy nem. Viszont addig is, ha valaki megszeretne tanítani FIFA-zni…

@kedvemma

Foci szerelem – de lányként?

Ha fociról van szó, akkor először mindenkinek a fiúk jutnak eszébe, ami persze érthető, hiszen náluk jóval nagyobb népszerűségnek örvend ez a sport. Azonban az is megeshet, hogy valaki lányként esik áldozatául ennek a mozgásformának, mint például én! Nálam már egészen korán elkezdődött a foci iránti vonzalom. 

Egy ideig azt hittem, hogy három öcsikém hatására, de nemrég rábukkantam egy videófelvételre, amin már 2-3 évesen is rúgom a bőrt. Na, jó, akkor még csak a gumit. Aztán később a tesókkal rengeteget jártunk együtt focizni, a játszótér betonos pályája például az egyik törzshelyünknek számított. Sokszor előfordult, hogy ismeretlen gyerekek ellen álltunk ki, akik a kezdeti lesajnálás után, hogy „csak egy lány”, rendesen pánikolni kezdtek „fogd a csajt, fogd a csajt!!” kiáltások kíséretében, miután egy-két jól irányzott lövésem betalált a kapuba. Ráadásul bal lábas is vagyok, ami mindig plusz egy meglepetést okozott. Na, meg az is, hogy nem hiányzik az erő sem a lövéseimből… 

Általános iskolában volt lány focicsapatunk, úgyhogy rendszeresen jártunk mindenféle tornákra, Budapesti bajnokságra. Ezek a versenyek a mai napig jó élményként élnek a fejemben. Persze a legjobb az volt, amikor aranyéremmel tértünk haza, de élveztük akkor is, ha nem értünk el helyezést. Aztán a gimiben sajnos nem volt ilyen lehetőség, úgyhogy maradtak a tesi órák, ahol újra fiúkkal együtt játszhattam. Most pedig az egyetem által kerültem újra a labda közelébe, mégpedig a Semmelweis Egyetem női labdarúgó csapatának tagjaként. Nagyon hálás vagyok azért is, mert megtaláltam a hivatásomat (dietetika), de emellett a legtöbbet a foci által kaphattam; barátságok, bulik, maga a focizás öröme és egyre több élmény. Végre sikerült elintézni a heti két edzést (hétfő és csütörtök), ahol a világ legeslegjobb edzője segít minket, hogy felkészüljünk a június végi Kamino kupára. István (akivel már olvashattatok interjút is) nem csak szakmailag profi, de emberileg is ott van a toppon; bármikor számíthatunk rá a lányokkal, fordulhatunk hozzá a lelki bajainkkal is, mindig meghallgat, és ahol tud, segít. Az edzések hol több, hol kevesebb feladattal telnek, de mindig jó hangulatúak, és azért a játékra is jut idő. 

Nekem a foci azon túl, hogy egy szuper sport, és élvezettel csinálom, önbizalmat, önkifejezési lehetőséget, valamint egy olyan közösséget is ad, ahol megtapasztalhatom a valahova tartozás, az összetartozás érzését. 

Fejleszti a csapatban dolgozás készségét is, igazi csapatjátékos vagyok az életben is. 

Foci szerelem tehát létezik lányként is, ez ráadásul tutira örökké tart!

R. Kriszti (@breakfast_at_krisztis)

Interjú Rimay István fociedzővel – férfi és női csapatokról, edzőségről, fociról

Rimay István a SOTE Női focicsapatának edzője, pár hónap múlva diplomás jogász, aki két egyetemen is szuper focis közösséget hozott létre – fiúknak és lányoknak egyaránt. MEFS Halassy Olivér kitüntetésben részesült az egyetemi sportért tett munkájáért, emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Pro Facultate díjat kapott a közösségi tevékenységeiért. István kisgyermekkorától a foci szerelmese, amikor csak teheti, játszik vagy edzősködik. 

Hogyan jellemeznéd a focit az életedben?

A foci számomra több, mint sport, az életem részévé vált már akkor, amikor még azt sem tudtam, miért kell lefeküdnöm délután aludni az oviban. Nem egy fárasztó edzésként élem meg, amitől nő az állóképességem, hanem inkább önkifejezés, lelki feltöltődés – a sport, amiben igazán önmagam lehetek. Mindezek mellett természetesen rengeteg jótékony hatása van, és az egyik leghatékonyabb kalóriapusztító tevékenység. A legtöbb, amit adhat ez a sport, az a közösségi élmény, barátságok, életre szóló kalandok. Megtanít küzdeni a céljainkért, erősebbé tesz, és alázatra nevel.

Hány csapat tartozik hozzád? Kiket, milyen korosztályt edzel? Milyen rendszerességgel vannak az alkalmak? Milyen versenyekre jártok a csapatokkal? 

Jelenleg 4 csapattal dolgozom, ebből az egyikkel kifejezetten a Mini Fociban járunk tornákra. Ők már az idősebb korosztályt képviselik, 27+ a csapat magja. Továbbá 3 egyetemi csapat van a kezeim alatt, 18-25 éves hölgyek és fiúk. Egyik a Pázmányos csapatom, főleg a JÁK hallgatóiból áll, a másik kettő pedig a SOTE Női, illetve Férfi labdarúgó csapata. Heti rendszerességgel vannak az edzéseink: a fiúkkal kettő, a hölgyekkel jelenleg egy, de cél velük is a kettő. A versenyek: Medikus Kupa, Jurista Kupa, Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, futsal MEFOB, kispályás ligák a BEAC-on, Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, Kaminokupa.

Hogyan kerültél ezekhez az egyetemekhez?

Megígértem otthon, hogy elvégzem a jogi egyetemet, ezért a Pázmányon hallgatóként kerültem közel az akkor már egy szezont önerőből futó kis csapathoz. Egy hatalmas vereséget láttam élőben, utána beszéltem meg a fiúkkal, hogy mi lenne, ha segítenék, és edzeném őket. A Semmelweis Egyetemre helyettesítőként kerültem, barátom volt ott az edző, aki külföldre kiment focizni, helyette ugrottam be. Ez egy tavaszi félév volt, nyár végén pedig a kollégám nem akart visszatérni, és mivel nagyon megkedveltem a srácokat, velük maradtam – belevágtam egy új és nagyon izgalmas kalandba 2015 szeptemberétől.

Milyen dinamikája van egy női focicsapatnak? 

Úgy érzem, viszonylag könnyű helyzetben vagyok, jó a képességek eloszlása a lányok között, magától kirajzolódik egy hierarchia – a szó legjobb értelmében. Van pár kiemelkedő tudású vezérjátékos, mögöttük szorosan az a mag, akik egy igen jó szinten vannak, és arra törekednek, hogy még jobbak legyenek, valamint vannak a kezdők, akik szorgalmukkal és lelkesedésükkel mindenkinek példát mutatnak. Nem érzem, hogy lenne klikkesedés, szeretettel fordulnak egymás felé a lányok, nem gondolnám, hogy bárki magányosnak érezné magát az edzések alkalmával.

Megnyilvánul bármilyen formában az edzéseken az a sztereotípia, hogy a nők „fúrják egymást”?

Eddig egyáltalán nem fordult elő ilyen, és azon leszek, hogy ez a jövőben is így maradjon.  Még csak megjegyzéseket sem tettek egymásra, pedig vannak azért csípősebb humorú hölgyek, de általában engem találnak be a poénjaikkal, én pedig igyekszem állni a sarat. Más női csapatoknál találkoztam egymás fúrásával, de a fiúknál is megfigyelhető volt bizonyos esetekben (pl. játéktudás hiánya miatt). Azt el tudom képzelni, hogy a későbbiekben a lányoknál a versenyszituáció okozhat némi konfrontációt, mivel csak bizonyos létszámú csapatot vihetek el egy tornára, ezért lesznek kimaradók is.

Milyen különbségeket látsz mentalitásban férfi és női csapatok között?

Nem igazán látok óriási különbségeket. A lányok kicsit alázatosabbak, szerényebbek, ha munkáról van szó, de ugyanolyan hamar el tudja vonni a figyelmüket egy apró dolog a feladatról. A fiúk egoján nehezebb felülkerekedni. Ha belejönnek, egészen megszállottan játszanak – ugyanezt már több lánynál is tapasztalom. A hölgyeknél azért jobban ügyelek arra, hogy egy-egy megjegyzésemmel ne sértsem meg a lelkivilágukat. A lányok figyelmesebbek egymással, ami nem azt jelenti, hogy nincsenek kemény odalépések, hanem azonnal, lelkiismeretesen kérdezik társukat a hogyléte felől. A fiúk megoldják annyival egy hatalmas rúgás után, hogy „bocs tesó, meccsen kétszer ekkorát kapsz majd”. 

El tudsz vonatkoztatni attól, hogy ennyi nő vesz körül? Edzőként hogyan kezeled ezt a helyzetet?

Elég könnyen el tudom választani a kettőt, ez komoly elvi kérdés számomra. Ez egy olyan döntés, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a csapat működhessen. Nem hiszem, hogy elfogadható lenne, ha mondjuk randevúznék valamelyik lánnyal a csapaton belül. Úgy gondolom, hogy abban a pillanatban elveszíteném a tekintélyem, és egy olyan témát szolgáltatnék ezzel, ami folyamatos pletykára adna okot. Ez nálam teljesen tabu, a lányaim a focistáim, akiket tisztelek és védelmezek, nem tekintek potenciális jelöltként rájuk.

Mit szeretsz az edzőségben? Mi segít abban, hogy jó vezető legyél? Van erre valami stratégiád?

Minden aspektusát nagyon szeretem a nehézségekkel együtt is. Kreatív lehetek az edzésekre készülésben, meccsek közbeni irányításban, csapatösszeállításban, technikákban, programok szervezésében. Nagy öröm ennyi fiatallal dolgozni, feltöltődés számomra. Kölcsönösen bizalmat adunk egymásnak a játékosokkal. Én a barátság és a szeretet útján közelítettem mindig is a focistáim felé, természetesen megpróbáltam érzékeltetni azt, ha kemény munka szükséges, akkor elengedhetetlen a fegyelem. Nagyon fontos a kommunikáció és a közös hang megtalálása. Ebben folyamatosan fejlődnöm kell, hiszen ahány ember, annyiféle személyiségtípus. Mindenkinek más a motivációja, más-más eszközök kellenek ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt hozzák. A közösség erejében látom a siker titkát, – és itt nem kifejezetten sportsikerekről beszélek, hanem arról, ami a legfontosabb, – hogy egy életre szóló élménnyel és sok baráttal gazdagodjanak a srácok azonfelül, hogy rendszeresen sportolnak.

Szoktatok edzésen kívül is közös programokat szervezni? Miket csináltok?

Igen! Nyilván ez az időszak most mindenki számára nehezebb így, hogy korlátozva vannak a programlehetőségek. Korábban szerveztem csapatépítőket, aminek köszönhetően közelebb kerültek egymáshoz a tagok. Amik eddig voltak: közös ivás, társasjáték est, házibuli, szórakozóhely, karaoke party, nyaralás.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve a csapatokkal?

Szeretném vinni a lányokat és a fiúkat is különböző versenyekre, bajnokságokra. Tervben vannak edzőtáborok, csapatépítők, nyaralások is, meglátjuk mire lesz lehetőség a Covid mellett.

Az interjút R. Cintia készítette.