Kulcskérdés az apaság? -Interjú Süveges Gergővel az apaság titkairól

Az élet tele van ajtókkal. Némelyek már nyitva állnak előttünk, így könnyedén be tudunk rajtuk kukkantani. Vannak azonban még zártak, amelyek kinyitásához szükségünk van kulcsokra… Az apaságról, családról és titkos ajtókat nyitó kulcsokról beszélgettünk Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel, az Apakulcs és számos sikerkönyv szerzőjével. 

Mi ihlette a könyvet?

Maga az apaság témája nem új számomra, hiszen már 2008-ban és 2012-ben is jelent meg könyvem Apa-kép-írás és Apaszem címmel. Arra jöttem rá, hogy nagyon szeretünk történeteket írni és olvasni, de mégis minden történet egy modell. Vagyis az a történet azzal az apával, azzal a gyerekkel esett meg, aki azt írta. Ahhoz, hogy a saját életemre következtetéseket tudjak levonni ezekből a modellekből, ahhoz valami olyan munkát kell elvégeznem, mint az aranymosó, aki térdel a folyóparton, rázza a szitáját és egyszer csak megcsillan valami. Vagy nem. 

Fotó: Erdélyi Gábor

Miért érezted szükségességét a könyv megírásának?

Azon kezdtem el gondolkozni 2 évvel ezelőtt, hogy a modellek mélyén lévő alapelvek megfogalmazhatók-e. Magyarul léteznek-e olyan alapelvek, amelyek mindannyiunk élethelyzetére alkalmazhatóak? Mert ha igen, akkor nem kell aranyat mosni, hanem már oda tudjuk egymás elé tenni a csillogó aranyszemcséket. Sok beszélgetés és gondolkozás nyomán arra jöttem rá, hogy három ilyen alapelv létezik: a tudás, a jóakarat és a szövetség kulcsa. Sokféle élethelyzet létezik, ezért is kerestem azokat az alapelveket, amelyek nem egy bizonyos élethelyzethez vagy családformához kötődnek, hanem önmagában az apasághoz. A modellekből szerettem volna eljutni az alapelvekhez. Az Apakulcs az első olyan könyv a piacon, amely az alapelvekre fókuszál. Fontos volt számomra, hogy ezeket az alapelveket ne csak leírjam, hanem segítsem az apákat és az érdeklődőket abban, hogy alkalmazni is tudják azokat. Épp ezért az Apakulcs három úton ad segítséget az apák számára. Első a könyv. Úgy látom, sokan veszik és olvassák, ennek nagyon örülök. Most már e-könyv formában is elérhető a Harmat Kiadónál, és készül a hangoskönyv változat is. Az Apakulcs világának második megközelítési lehetősége a weboldalon lévő tesztek sora. Ma már több százan töltötték ki az Alaptesztet vagy az Örökségtesztet; a Családi tesztek pedig a napokban válnak elérhetővé. Végül pedig fontos lába az Apakulcs szolgálatának a személyes segítség előadások, tréningek formájában. Egy tréningen csak apák vagyunk együtt, hangsúlyozottan kevesen, hogy jusson időnk és lehetőségünk a fejlődésre. Ha csak férfiak vannak együtt, védett közegben, ahol nem kell eljátszanunk a rendíthetetlen ólomkatonát, hanem akár gyengék is lehetünk, az nagyon felszabadító és előrevivő.

Miért fontos az apa jelenléte a családban, mint példakép a gyermek számára?

Mert amit sosem látok, abból nem tudok mintát meríteni. Ha én sosem hallok emberi szót, ha nem beszélnek hozzám, akkor nem tanulok meg beszélni. Ha nem látok apamintát, akkor a személyiségem sokkal nehezebben fog harmonikusan fejlődni. Mert részben a mintáinkból építkezünk. Még akkor is, ha ezeket később akár át is értékelhetjük. Minden apának van felelőssége abban, hogy milyen mintát mutat.

Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nincsen apa? Mit tud tenni a gyermek, ha az apamintát nem kapta meg?

Sok családban ez a helyzet. Fájdalmas helyzet. Ha nincs apa, akkor nyilván nem lehet úgy csinálni, mintha lenne, 100 százalékban nem lehet pótolni a személyét. Egy apa alakú űrt csak az apával lehet betölteni. Tapasztgatni mással is lehet. És ez tulajdonképpen jó hír: sokan vannak, akik harmonikus apaminta nélkül nőnek fel, de ettől még lehetnek egészséges személyiségek. Valaki előbb-utóbb apafigurává válik a gyermek számára. Nagyapa… tanár… idősebb testvér… vagy akár fura módon a nagymama vagy az anya. Az biztos, hogy minden gyerek ösztönösen keres magának férfi- vagy apamintát. Az ilyen, nehezebb körülmények között működő családokban fontos szempont, hogy ki válik a gyermek számára mintává. 

Számodra mit jelent apának lenni? Hogyan lehetnek a férfiak jó apák?

Tudatos ösztönösséggel. Vagy ösztönös tudatossággal. Fontosak a megérzések, a spontaneitás, de fontos az önreflexió és a tervezés is. A kettő egyensúlya sokat segíts apának és gyereknek egyaránt. Igazából nem lehetünk jó apák. ami elérhető, hogy egy kicsit jobbak legyünk, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Az Apakulcs is erről beszél: hogyan tudok egy picivel apább lenni. Hogyan tudok dolgozni a kapcsolódásunkon? Hogyan lesz egyre inkább közünk egymáshoz? Ehhez az apakulcsok jó segítséget adnak: ha egyre inkább ismerem, szeretem és támogatom a gyermekemet, akkor kölcsönösen átélhetjük a kapcsolódás örömét.

Fotó: Erdélyi Gábor

Milyen kihívásokkal néztél szembe, amikor apává váltál?

Mikor összeházasodtunk, még kicsit szerettünk volna kettesben lenni a feleségemmel, így 3 évvel később született meg az első gyermekünk. Én elsősorban nem a kihívásokra emlékszem, hanem az örömre és a felszabadultságra. Meg nyilván az aggodalomra is, hogy túléli-e a kislányunk az éjszakát – vagy minket. Jó volt az a gondolat és érzés, hogy a feleségemmel közös ügyünk van. 

Mi a különbség az apai és anyai kapcsolódás között?

Általánosságban a férfiaknak, az apáknak az a kihívás, hogy kapcsolódni és közeledni tudjanak a gyermekükhöz. Az anyák számára inkább az elszakadás okozhat nehézséget. Az elszakadás a születés pillanatában kezdődik, és a gyermek élete valójában folyamatos távolodás az édesanyjától. Ezt a távolodást jól megélni talán a legnagyobb kihívás az anyák számára. Szóval: apák, közeledjetek; anyák, engedjetek. Mindkettő emberes feladat.

Anyai szeretet kontra apai szeretet?

Más a személyiségünk, másképpen reagálunk, másképpen vagyunk jelen. Azt hiszem, az anyának és az apának is gyakorolnia kell a gyengéd és a határt szabó szeretetet egyaránt. Úgyis másképpen fogjuk csinálni. Nem hiszek az „ölelő anya–szigorú apa” felosztásban. Sőt: rendkívül károsnak tartom.

Fotó: Zih Zsolt

Neked mi a szereped otthon, mint apa?

A legidősebb gyerekünk már 19 éves, a legfiatalabb is 13, úgyhogy az életmódunk és -ritmusunk már nem a kisgyerekes időket idézi. Ettől még szülőként ugyanaz a feladat: ismerni, szeretni és támogatni őket – úgy, ahogyan ebben a helyzetben szükségük van rá. Éppen ezért fontosabbak számomra az alapelvek a modelleknél: míg a modellek azt mondják, hogy csináld így és működni fog; az alapelvek azt kérdezik, hogy ezt az örök és általános szempontot hogyan tudod megvalósítani a saját életetekben. Az ismerd–szeresdtámogasd hármas alapelve csecsemőkorban és fiatal felnőtt korban egyaránt érvényes. Alkalmazni pedig nekem kell. Jól pedig akkor csinálom, ha ők is érzik, hogy ismerem, szeretem és támogatom őket. 

Az istenkép és az apakép hogyan fonódik össze?

A kapcsolódás alapelvei egyetemesek, minden apa–gyerek viszonyban működnek. Így az Atya–gyermek viszonyban is. Azért vagyok képes ismerni, szeretni és támogatni a gyermekemet, mert az Atya ugyanígy ismer, szeret és támogat engem, a gyermekét. Istenképünk és apaképünk mélyen összefügg: kezdetben apaképünkből építjük fel az istenképünket. Az első tapasztalataink, amelyeket otthonról hozunk, az, hogy valakitől függünk az életünk elején, hogy ebben a függésben milyen impulzusokat kapunk, nagy hatással vannak a későbbiekre. Megerősítést, biztonságot, bátorítást kapunk vagy éppen büntetéssel, félelemmel, teljesítménykényszerrel találkozunk? Mindezek alapvetően befolyásolják azt a viszonyunkat, amely Istenhez fűz minket. A kezdeti tapasztalatok alapvetően meghatározzák az Istennel kapcsolatos elképzelésünket is. Később persze ez változhat, de a kezdeti bevésődés döntő jelentőségű.

Lesz Mesterkulcs, ami mindenre megoldást ad?

Szerintem van… Rögtön három is: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa és a szövetség kulcsa… (nevet). 

Mit üzennél a jövő apáinak?

Alapvetően a jelen apáinak szeretnék segíteni, igaz, hosszútávon. Ha négy szót képesek vagyunk megjegyezni és ezeknek a tükrében működni apaként, akkor alapvetően jó úton járunk: kapcsolódás, ismerd, szeresd, támogasd. És talán még egyet: remény. Képesek vagyunk jobb apák lenni, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Ez tutibiztos.

Most pedig nincs más dolgunk, mint felkapni gyorsan a kulcsokat, és kitárni az ajtót egy új és izgalmas kaland előtt. Belépve ezen a kapun, ebben az új világban pedig egy picivel jobb apákká és szülőkké válhatunk.

Tóth-Kuthy Bernadett

Borítókép: Erdélyi Gábor

Fókuszban a férfi üzleti viselet

Brainel Mehandi profi Kisokosa férfiaknak!

„Az a szerencsétlen, aki részint nem tudja a leckét, részint mindegy is neki okvetlenül áldozat. Hozzá drága pénzért esetleg még ki is nevetik.”

Hangzott el az Brainel Mehandi első leckéje, aki a Bespoke Magazin alapító-főszerkesztője és professzionális stíluskommunikátor. Olyan öltözködésbeli banánhéjakról lesz szó, amiken nagyon könnyű elcsúszni, ha nem figyelünk. 

Milyen legyen az öltöny színe és szabása?

A férfi öltözködés alapdarabja a szépen szabott öltöny. A sötétkék öltöny a jolly joker, mert szinte bárhová fel lehet venni, akár nappali, akár esti eseményre, az üzleti öltözködés része. A szürke színűt hasonlóképp, azonban a gála és estélyi megjelenésnek nem képezi a részét. A fekete öltöny nem része a hivatali, üzleti megjelenésnek. Két eseményre illik felvenni, ami a gyászszertartás és az estélyi megjelenés. Kerüljük a színes zakókat.

A minőségi (viszkok) öltöny ismertetőjegye, hogy az ujja kigombolható és semmiképp sem színesek a gombok. Ennek az az oka, hogy a régi időkben az orvosok nem mutatkozhattak ingujjban. Ahhoz azonban, hogy meg tudják mosni a kezüket kényelmesen fel kellett tudniuk hajtani a zakó ujját. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy ki lehessen gombolni, így volt egy fontos funkciója. A magas minőségű, kézműves öltönyöknél a kigombolhatóság egy alap tulajdonság. Ha egy zakón egynél több gomb van, akkor a legalsót soha nem gomboljuk be. Soha! Vastörvény, hogy a zakó ujja alól az ingujj 1 cm-el lógjon ki és a zakó takarja az ülepet. Nadrágnál nem szabad, hogy a hátsó szára megtörjön, az elejében azonban lehet egy fél törés. Ne adja egy harmonika illúzióját a nadrág szára.

Bővebben az öltönyökről például itt.

Mintatársítás férfiaknál

A minta nagymértékben meghatározza az esztétikai minőséget. Támpont lehet a mintadinamika szabálya. Na de mit is jelent ez? A férfi öltözködésnek van egy sorrendisége: 1. öltöny/zakó, 2. ing, 3. nyakkendő. Fontos, ha az öltöny/zakó domináns, akkor az ing legyen diszkrét, a nyakkendő lehet ismét domináns (mintás darabok). A lényeg, hogy két domináns ne kerüljön egymás mellé, azonban két diszkrét darab lehet egymás mellett. 

Az ing kérdése

Fontos, hogy szépen szabott legyen, de ne feszüljön! Alá lehet venni pólót, atlétát nem, hiszen annak nincs izzadságfogó  funkciója. Oda kell figyelni, hogy az aláöltözet ne látszódjon át  és a nyakrésznél se kandikáljon ki az ingből. Vastörvény, hogy a férfi ing hosszú ujjú, nyáron fel lehet tűrni az ujját. Érdekesség, hogy a rövid ujjú ing  és nyakkendő kombót tudatosan használják a filmkészítők egy bizonyos karakter megjelenítésére (lúzer, slampos, ízléstelen ember, pancser, balek). Ha ezzel az eszményképpel nem derogál azonosulni a férfinak, akkor viselje nyugodtan a rövid ujju inget. A férfi formális ingen nincs mellzseb (kivétel villanyóra leolvasó, NASA szakember- ekkor van a zsebnek funkciója). A színes ingek tabuk az üzleti életben. A pöttyös minta szintén feketelistás darab. Button down gallér sem elfogadott. 

A fehér ing misztikumáról itt olvashattok bővebben.

Milyen lehet a nyakkendő?

A nyakkendők mintázata nagyon sokféle lehet, a teljesség igénye nélkül nézzük meg az alábbiakat. 

Pöttyös: Az első fantázia minta volt, mindig lehet viselni attól függően, hogy mennyire erőteljes a mintázat. Akár az esti megjelenésre is alkalmas: a finomabb, kisebb minta elegánsabb, a nagyobb informálisabb.

Paisley: Ez egy konzervatív angol minta. Óvatosan kell bánni vele, hiszen viselési kultúrája van. Megvan szabva, hogy konzervatív angol öltönnyel, kontrasztgalléros inggel és tweed zakóval kell viselni.

Kockás: Kötetlen, sportzakóval a legjobb. Azonban az üzleti öltözködésnek nem képezi a részét.

Minta nélküli: Lehet középszürke, amelyet nappali, délelőtt eseményre, esküvőre lehet felvenni. A kéket nappal is és este is lehet viselni, a fekete színű pedig kizárólag estére ajánlott.

Csíkos: Kerüljük, hiszen tucatdarab. A formális, alkalmi, üzleti életben mellőzzük.

 A csomózás és a díszzsebkendő dilemmája

Fontos, hogy a nyakkendő igényesen legyen megkötve, ha rosszul van csomózva, akkor teljesen leronthatja a megjelenést. Ne legyen túl levegős és laza, de túl szoros sem. Díszzsebkendő viselésekor az a szabály, hogy nincsen szabály, csupán az összhatás számít. Ha fehér, akkor arra kell figyelni, hogy a sarkok kifelé nézzenek. Ne viseljünk olyan díszzsebkendőt, aminek géppel van levarrva a szegélye. A fehér színnel nem lehet hibázni, bármihez jó! Egy hibát azonban lehet véteni, ha szettet használunk. Kerüljük a nyakkendő/zsebkendő kombinációt. A kevesebb mindig több-vallja a szakember.

Az öv kérdése

Kerüljük a hevederes és designer csatos öveket, hiszen nem az elegáns öltözékhez valók. A normál, klasszikus csatot használjuk. Ha nincs bújtatója a nadrágnak, akkor öv nélkül is teljes értékű, ha van, akkor övet kell vele viselni. Háromrészes öltönyhöz nem viselünk övet, ez tabu (kivételt képez a casual öltözködés egy ága, amely a western kultúrából jön: sportzakó, kockás ing, mellény, öv).

Az a bizonyos lábbeli 

A megfelelő cipő a férfi méltóság talapzata, nagyon fontos, részét képezi az öltözködésnek. Jó tanács, ha az ember ruhatárra költ és van egy egységnyi pénze, akkor a feléből vegyen jó cipőt, másik felét költse ruhára. Mert egy jó cipő egy másodrangú öltözéket fel tud emelni, egy rossz azonban az elsőrangút le tudja húzni.

Két fő csoportot tudunk elkülöníteni a cipők terén: 
·      Zárt fűzésű: Formálisabb, estélyi és nappali viselethez.
·      Nyitott fűzésű: Kötetlenebb megoldás, a nappali viselet része.

A férfi lábbelik király az Oxford szabású, zárt fűzésű cipő. Ezt fel lehet venni farmerrel és szmokinggal is. Mintás cipőt akkor viseljünk, ha mintás a nadrág vagy az öltöny. Fontos még, hogy este 6 óra utáni programon már nem illik barna és mintás cipőt viselni a protokoll értelmében. 

A jólöltözöttség nem pénz kérdése- vallja a szakember. A részletekre érdemes figyelni, amiket ha komolyan veszünk, akkor az összhatás is megfelelő lesz. A titok a részletekben rejlik.

Számos izgalmas, szakmai profizmussal megírt cikket találtok a szakértő honlapján. 
https://bespokemagazin.hu

Cikksorozatunk előző részében a női irodai öltözködésről, következő részében a férfi casual, black és white tie viseletekről rántjuk le a leplet. 

Tóth-Kuthy Betti

Képek: Palotai Bernát

Elegancia, hol vagy?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Hello október 13-a, hello Suit Up! azaz Öltözz ki! nap. A kiöltözés apropóján kicsit szélesítettük a fókuszt, és inkább a (minden)napjaink eleganciáját érintő kérdéseket vizsgáltuk. Szerintetek van ma igény a valódi eleganciára?

Ismét elérkeztünk a nemzetközi népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez, amely az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik főszereplőjéhez, Barney Stinsonhoz köthető, aki mindig, minden körülmények között öltönyt viselt. A világnapra, illetve a sokak által kedvelt karakter elegancia-elméletére tekintsünk kiindulópontként: Barney szerint öltönyt viselni nem csak ünnepnapokon csodálatos, hanem bármikor, hiszen az ember így minden helyzetben (alvás közben is) elegáns lehet. Aki esetleg nem ismerné a sorozatot, lesse meg az 5. évad 12. részét, hallgassa meg a híres Girls versus Suits című dalt és máris megérti az öltözék hangsúlyát… 

Igen ám, de vajon nem csúszott egy kissé félre ez az értelmezés? Az elegáns öltözet eredendően eleganciát kölcsönöz viselőjének? Rajonganának Barney Stinsonért a stílusa nélkül, vagy csak egy fura fickó lenne, aki mindig kiöltözik? Na, ugye. 

Eredete szerint a francia élégance ugyanis választékosságot, a latin elegantia pedig (művelt) ízlést, finomságot jelent. 

 „Az elegancia a személyiség varázsa, amit a ruha kiegészít.”

– mondta Ralph Lauren. Mit jelent ez a mindennapokban? Azt, hogy az elegáns és a kirívó embert is megbámulják, viszont nagy különbség, hogy az előbbit meg is jegyzik. Az elegancia megkülönböztet és öltöztet.

Hogyan? Messziről észre lehet venni: tartásból, pillantásból, mosolyból, finom mozdulatokból és reakciókból. Az elegancia azt jelenti, hogy az egyéniségünkkel ébresztünk kíváncsiságot másokban. Ezt a tulajdonságot valaki adottságként kapta ajándékba, valaki mintaként tanulta és elsajátította – másoknak pedig fejleszthető. Nem könnyű, ez bizonyos, hiszen korlátokkal jár. Nem mindegy, hogy mit és hogyan viselsz, mondasz és teszel. 

Az elegáns ember ugyanis nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ordít róla: bármit felvehetek, bármilyen divathullámnak megfelelek, mert egyedi vagyok! Szerintem például óriási hiba, hogy ma az igénytelenséget egyediségként értékeljük – sőt, az kifejezetten röhejes, amikor valaki rengeteg pénzt költ arra, hogy igénytelenül nézzen ki. Ez mégis mennyire disszonáns? Az elegancia nem pénzbe kerül, az árát másban mérik: helyes önképben, egyedi stílusban, a kellő határozottságban és abban a bizonyos „valami pluszban”. 

Képzeljük csak el, hogy 10, különböző testalkatú emberre feladjuk ugyanazt a gyönyörű ruhát. Egyáltalán nem biztos, hogy a 10 közül, a tökéletes alakú nyer. Lehet, hogy olyan az arca, mintha citromba harapott volna, vagy épp fennhordja az orrát. Ez nem túlságosan vonzó. Ellenben a természetes, bájos mosoly vonzza a tekintetet. Az egyenes tartás, egy finom mozdulat vonzza a tekintet. Egy kedves szó és az odafigyelés pedig vonzza az embereket. Tudjátok miért? Mert hiánycikk. Mert kezdjük elveszíteni az igényt az ilyenfajta attitűdre. A mai megosztott, depresszív, boldogság- öröm- és hitpótló tevékenységek mellett, egyszerűen eltűnt az igény a szépségre. Átvette az irányítást a „nekem te ne mondd, hogy mit vegyek fel”, a „majd azt én tudom” és „az úgy nézek ki és úgy viselkedem, ahogy akarok”. Nos, ez messze van az eleganciától. Ez a viselkedés nem elegáns, hiába veszel fel szép ruhát. 

Az, hogy napjainkban mennyire torzult el a nőiesség, a férfiasság, a karakter, mint olyan fogalma, egy újabb cikket is megérne. Csak annyit mondok, hogy vessünk egy pillantást a Gucci tavalyi férfidivatnak nevezett valamilyére, vagy próbáljuk értelmezni a fenékbe vágó, szakadt női sort és crop top kombót és kicsit gondolkozzunk el, mit is várunk nőként a férfiaktól és fordítva. Tényleg fel tudunk nézni nőként egy feminin férfira? Tényleg azt hisszük, hogy a férfiak észrevesznek, ha már elsőre mindent látnak belőlünk? Nem azt mondom, hogy zsák-, vagy egyenruhát a népnek, de azért meg lehetne találni az átmenetet, ami a sejtetésben rejlik. Miért vált ikonná Audrey Hepburn és miért alapdarab még ma is a Chanel-féle kisfekete? Mert egyéniségek. Audrey Hepburn azt mondta „az elegancia az egyetlen szépség, mely soha nem fakul”. Coco Chanel szerint pedig: „ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egy kozmetikum sem fog hatni.” 

A két nagyhatású nő mellé pedig egy hazai férfi tanács:

„Jól öltözött az, aki jól szabott és jól összeállított ruházatot visel. Elegáns pedig az, aki ezenfelül az öltözködésével a saját egyéniségét is megmutatja.” – Schiffer Miklós nemzetközileg ismert magyar divat- és stílustanácsadó, divatszakértő.

Tehát, Suit Up!, de minden nap! Legyetek elegánsak kívül-belül! A „belső” kiegészítőt sose felejtsétek otthon☺ 

Demeter Anna

Csatlakozz hozzánk az őszi tematikus hetünkre! Idén október 25-31. között az eleganciát tűzzük zászlónkra. Gyere, és mutasd meg, mennyire tudsz elegáns lenni egy hétig (vagy akár tovább is 😉 ) #margarettematikushét #eleganciahete

Esküvőszervezési kisokos kezdőknek

Eljegyeztük egymást, hatalmas a boldogság. Örülünk mi, örülnek a szüleink, testvéreink, barátaink.  Egy ideig rózsaszín felhőben úszkálunk, aztán szép lassan realizálódik bennünk; eddigi teendőink mellett -álláskeresés, munka, költözés, lakásvásárlás- még az esküvőt is meg kell szervezni. Ami pedig nem egyszerű, de nem is lehetetlen küldetés. 

A következőkben pedig egy olyan lány esküvőszervezési kisokosába nyerhettek betekintést, aki elméletileg tudja, mit kell csinálni, és az pedig, hogy ez gyakorlatban hogy sikerül, röpke kilenc hónap múlva kiderül. 

0. Segít-e nekünk esküvőszervező?

Egészen addig, ameddig nem kellett esküvőt szerveznem, úgy gondoltam, hogy esküvőszervezőre nincs szükség. Hát, most már nem így gondolom.

1. Mennyit szeretnénk költeni?

Oké-oké, rossz a kérdés, mert leginkább semennyit sem ‘szeretnénk’ költeni, de valamennyit mégis muszáj. Az első pont tehát az, hogy kitaláljuk, mennyi is az annyi. Persze, ez nagyban összefügg azzal, hogy hány vendéget szeretnénk meghívni, és milyen minőségű esküvőt szeretnénk. Na, meg persze attól, hogy mennyi pénzünk van. 

Jó, ha a költségvetés meghatározása előtt utánajárunk, hogy mi mennyibe kerül. Merthogy hiába is akarunk mi kétszázezres esküvőt, az nem fog menni. 

2. Hány embert (és kiket) szeretnénk meghívni?

Ez a második legfontosabb kérdés, ami szorosan összefügg az előzővel. Az a megfigyelésem, hogy van három tényező -létszám, költség, minőség- amik közül maximum kettőt vehetünk figyelembe. Tehát, nincs sok pénzünk és prémium esküvőt szeretnénk? Hívjunk meg kevés embert. Sok embert akarunk meghívni és nem akarjuk, hogy elszálljanak az árak? Lejjebb kell faragni az igényekből. 

3. Mikor szeretnénk az esküvőt?

Fontos eldönteni, hogy mikor szeretnénk megházasodni -milyen évszakban, melyik évben, főszezonban (május vége-szeptember eleje) vagy tavasszal, ősszel, esetleg télen? A nyár a megszokott lakodalmas időszak, itt jobban ráérnek az emberek és általában jó az idő. Tavasszal és ősszel azonban, bár eshet az eső, de cserébe lehet, hogy több szolgáltatótól is kaphatunk kedvezményt. 

4. Milyen helyszínt, milyen minőségét szeretnénk?

Ha már eldöntöttük, hogy kis esküvőt vagy nagyot szeretnénk, mekkora a büdzsénk, és kiket hívunk meg, és mikor szeretnénk egybekelni, jöhet a helyszín keresés. Megfigyeléseim alapján négy kategóriába soroltam be az esküvői helyszíneket. Van a legolcsóbb kategória, azaz a művelődési ház, iskola -amiket egyébként egy jó baráti összefogás eredményeként igazán szépre ki lehet dekorálni. Itt nehézség az, hogy mindent az ifjú párnak kell megszervezni és kitalálni. Aztán a vidéki éttermes, ami már egy kategóriával drágább és -ha jól választunk- szebb is. Ki lehet fogni olyan szép éttermeket, ahol nincsen bérleti díj, csak az étel-ital/fő. Ami itt nagy pozitívum, hogy a helyszín, az étel-ital egy kézben van, nem kell asztalok pakolásával, evőeszköz biztosításával senkinek sem foglalkozni. Ezt követik árban a rendezvényhelyszínek, ahol van egy -kifejezetten esküvőkre, nagyobb rendezvényekre szakosodott- hely, amiért külön bérleti díjat kell fizetni, és e mellé lehet szerződni különböző (vagy kizárólagos) catering cégekkel. Itt már olyan árakról van szó, amelyet pályakezdő fiatalok -szerintem- nem tudnak megfizetni, ellenben ezek a helyszínek tudnak olyan gyönyörűek lenni, mint amelyeket kislánykorunkban megálmodtunk.

Én mindhárom kategóriás esküvőn voltam már, és való igaz, hogy sokszor meglátszik az ételek minőségén, hely szépségén, hogy melyiket választották. Viszont mindegyik esküvőről leginkább a szerelmesen mosolygó ifjú párra, és a bulira (meg az italok minőségére) emlékszem. 

No, ha idáig eljutottunk, akkor megnyugodhatunk; a nehezén túlvagyunk. Ha tudjuk a pontos dátumot, a helyszínt, a pénzügyi keretet és a létszámot, akkor innentől kezdve már a szórakozás része jön.

Szép sorjában foglaljuk le a fotóst, vőfélyt/ceremóniamestert, a DJ-t/zenekart, és a dekorost. Kérjük fel a papot, a tanúkat, koszorúslányokat. Keressük meg a menyasszonyi ruhát, cipőt, menyecske ruhát, és a vőlegény öltözékét is. Ne feledkezzünk meg a gyűrűkről sem! 

És, ami talán a legfontosabb, töltsünk sok időt kettesben a Választottunkkal, örüljünk a pillanatoknak, egymásnak és az előttünk álló közös életnek!

Gergely-Papfalvy Bori Janka

Kérlek nyisd ki nekem az ajtót – legyen újra trendi az úriemberség!

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Korábban, ha valaki megkérdezte tőlem, merre van Magyarország (sajnos még az Egyesült-Királyságban is találtam erre példát) akkor mindig sebtiben Közép-Európával válaszoltam. A félév elején kifejezetten zavart, amikor a németek Kelet-Európai jelzőkkel illettek – ám ez mostanra megváltozott. Ha Európában Kelet-Európa jelenti a klasszikus értelemben vett férfi-női szerepek létét, akkor büszkén vallom magam Kelet-Európainak!

A tavaszi egyetemi félévemet a világ egyik legfejlettebb országában, Norvégiában töltöttem. Bár rengeteg érdekességet tanultam az országról, annak polgárairól, szokásairól vagy éppenséggel gazdasági helyzetéről, most mégis az erasmusos lét egy másik előnyéről szeretnék mesélni. A félév során számos európai, és Európán kívülről érkező diákkal volt szerencsém beszélgetni különböző társadalmi, gazdasági kérdéskörökben. A most következő sorokban a férfi-női szerepek és a nemek közti egyenlőség lesz terítéken.

Hogy mit jelent nyugaton egyenlő nőnek lenni? Többek között azt, hogy közös bevásárlásokkor sem a norvég, sem a német vagy éppen a belga fiú nem ajánlja fel a közösen vásárolt ételekkel megpakolt nehéz táska cipelését, hiszen véleményük szerint megsértődhetek, hogy nem néznek engem elég erősnek. Bár nem vagyok gyenge leányzó, a több kilós zsák cipelését mégis szívesebben bíznám a fiúkra. Így amikor a közel 4 hónapos itt tartózkodásom után egy cseh fiú kivette a kezemből a nehéz táskát fizetés után, nem jutottam szóhoz. Egy egész félév kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, mennyivel rátermettebbek és udvariasabbak a kelet-európai fiúk nyugati társaikhoz képest. Itt hoznám be az udvariasság fogalmát. 

Az udvarias szó jelentése a magyar értelmező kéziszótár szerint: 

olyan ember, aki a társas érintkezésben, főleg idősebbekkel és nőkkel kapcsolatban; eleget tesz a tiszteletet kifejező, hagyományos szokásoknak; a társadalmi illem szerint viselkedő, előzékeny, figyelmes.” 

Bár a 21. századi feminizmus szeretné eltüntetni ezt a terminológiát azáltal, hogy az ajtó kinyitását és a nők előre engedését, vagy akár az előre köszönést kisajátítja és a nők elnyomásának értelmezi, személy szerint én kicsit sem érzem magam „nőbbnek” ezen alkalmakkor – nálam sokkal inkább visszafelé sülnek el a feministák ezen törekvéseik.

A minap egy érdekes beszélgetést folytattam egy belga barátnőmmel. Véleménye szerint nagyon is rendben van, hogy a fiúk és a lányok ugyanazokat a cselekedeteket végzik, teljes megkülönböztetés nélkül. Mindezzel én is egyetértértek, valóban én is meg tudok emelni egy 10 kg-os krumplis zsákot, levegőztetéssel ki tudok nyitni minden befőttesüveget – de nem akarom ezeket megcsinálni egy nagyon egyszerű indok miatt: csapatmunka. Hiszek abban, hogy minden a csapatmunkán múlik, és mikor egy fiú és egy lány együtt főz a konyhában igenis a fiú nyissa ki a befőttesüveget, a lány pedig vágja fel a zöldségeket. Továbbra sem azért, mert a másik nem nem lenne képes rá, hanem azért, hogy mindkettő érezze, szükség van rá. Ha mi, nők, mindent elvégzünk a konyhában (mert ugye képesek vagyunk rá) akkor mire a férfi odaér, hogy segítsen, és nincs már rá szükség, ne lepődjünk meg, hogy egy sörrel a kezében elfoglalja helyét a kanapén, míg a leves készre fő. Ha a férfiak úgy érzik, nincs rájuk szükségünk, mert mi, nők, mindent megcsinálunk helyettük, teljes joggal válnak határozatlan, nyápic kisfiúkká. 

Igenis hagynunk kell, hogy a férfiak férfiak és partnereink lehessenek, akikre szükségünk van, akikkel kölcsönös az egymás iránti tisztelet és támogatás. 

Mivel mással támaszthatnám alá ezen gondolatmenetemet, mint egy 2008-as Sophie Marceau filmmel. A gyerekek vagy egyebek című filmben a főszereplő férfi és nő helyet cserélnek, hogy megmérettessék magukat a másik munkahelyén. A film egy klasszikus francia komédia sok félreértéssel, helyzetkomikummal és egy romantikus befejezéssel, mely során egy mellékszereplő elárulja a 42 éve tartó boldog házasságának titkát – vigyázat, spoiler következik – azt, hogy mind a férfinak, mind a nőnek szüksége van a másik nemre, és ezt ki is mutatják a másik felé. 

Soraimat egy rövid idézettel zárnám. Csodálatosnak találom, hogy a magyar nyelvben a szinonimájaként létezik a gyöngébb nem kifejezés is. Ez a szókapcsolat nem a fizikai értelemben vett gyengeséget, hanem a női gyöngédséget, kedvességet, empátiát és odafigyelést rejti magában – mely éppen, hogy a női nem erőssége.

Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb? Te vagy az erősebb, mert visszaélhetsz azzal, hogy gyöngébb vagy.

Kosztolányi Dezső

Kisbán Petra

Korkülönbség a párkapcsolatban – áldás vagy átok?

Tizenhét évesen ismerkedtem meg a vőlegényemmel, és az első pillanatban megfogott benne valami. Sokáig csak néztük egymást, aztán egymás mellé keveredtünk, végül beszélgetni kezdtünk és onnantól kezdve nagyon gyorsan elrepült az idő. A vacsora végeztével hazamentem és miközben reménykedtem, hogy mielőbb felkeres, számolgatni kezdtem. Sejtettem ugyanis, hogy idősebb, mint én, csak azt volt nehéz kideríteni, hogy pontosan mennyivel. Szüleink jó barátok voltak, akik néha összejártak -a gyerekeik nélkül- így volt egy-két morzsányi információm, amiből igyekeztem megfejteni ezt a több ismeretlenes egyenletet.

Mily szerencse, hogy nem sikerült! Hisz, mire megtudtam, hogy nyolc és fél év van köztünk – ez akkor óriási különbségnek tűnt – már menthetetlenül éreztem, hogy ez a kapcsolat több annál, hogy pusztán a korkülönbség miatt ne akarjam megtudni, mi lehet belőle. De attól függetlenül, hogy az első akadályon a szerelem átlendített, a kapcsolatunk folyamán még számtalanszor eltöprengtem azon, hogy vajon előny-e vagy hátrány ez a nyolc és fél év.  A következőkben tehát, a saját tapasztalatomból merítve szeretném megválaszolni ezt a kérdést.

Talán az első, szinte nyilvánvaló, de mindenképpen megemlítendő gondolat, ami a téma kapcsán eszembe jut, az az, hogy minél idősebb a pár, annál kevésbé számít a korkülönbség. Hisz amíg az ember tizenéves éveit tapossa, addig egy-két év alatt is rengeteg személyiség- és életkörülménybeli változáson megy keresztül, ám később ezek a szakaszváltások ritkábban következnek be. Amikor a vőlegényemmel megismerkedtünk, ő már dolgozott és egyedül élt, én meg még a gimnázium padját koptattam és a felsőbbévesek szalagavatóját szerveztem. Akkor ez a korkülönbség legyőzhetetlennek tűnt, és sok konfliktushoz vezetett. Azóta én leérettségiztem, külföldön jártam, elkezdtem és befejeztem egy egyetemet és elköltöztem otthonról. Most együtt élünk, jegyben járunk és mindketten dolgozunk. És a korkülönbség ellenére, közel azonos életszakaszban vagyunk. 

Amikor erről a témáról írok, akkor fontos megjegyeznem, hogy bár korkülönbségről beszélek, de valójában arra gondolok, ami (általában) a korral együtt jár.

Tehát arról, hogy a két fél eltérő életszakaszban van, más mennyiségű élettapasztalattal és érettséggel, különböző mértékben kiforrott személyiséggel rendelkezik. Tehát valójában nem a kor számít, hanem az hogy ezekben mekkora különbség van a felek között, és hogy hogyan viszonyulnak ezekhez a köztük lévő különbségekhez.

Mi a kapcsolatunk elejétől kezdve igyekeztünk nagyon tudatosak lenni és odafigyelni arra, hogy jól kezeljük a korunkból fakadó ellentéteket, mégis akadtak olyan helyzetek, amiket utólag már másként kezelnék. 

Az egyik legnagyobb hiba, amit mi is elkövettünk, és amibe könnyen belecsúszhatnak a hozzánk hasonló fiatalok is, az a párkapcsolati szerepek felborulása, eltolódása. A nőiség, férfiség kibontakoztatása, és a személyiségünk, mindennapi szerepeink kialakítása, formálása, amúgy is nehéz feladat, ami ráadásul minden kapcsolatban kicsit formálódik, alakul. Azonban hogyha ez még megspékelődik a felek eltérő érettségével és önállóságával, akkor az igencsak feladhatja a leckét minden szerelmes fiatalnak. A mi kapcsolatunkban például nehéz volt megélni az egyenlőséget, és azt, hogy mindkettőnk szavának ugyanakkora súlya van, úgy, hogy én határozatlan voltam sokszor, és az anyagi lehetőségeink is nagyon különböztek. 

Hibalehetőség az is, hogyha az érettebb fél elkezdi tudatosan vagy tudattalanul húzni a másikat, és felgyorsítani különböző fejlődési, önállósodási folyamatokat. De abból is fakadhat nehézség, hogyha a fiatalabb, éretlenebb fél akarva vagy akaratlanul visszatartja a kapcsolatot, vagy a társát. 

Ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik dolog, amire érdemes odafigyelnie az eltérő korú pároknak. Ugyanis az elköteleződésre, vagy az elköteleződés szorosabbra fűzésére való igény sokszor különbözőképpen alakul a két fél esetében. Nálunk például én voltam a bizonytalanabb, aki sokáig nem érezte késznek magát a házasságra. Nagy harmóniát és odafigyelést igényel ebben az esetben az, hogy a fiatalabb fél se érezze, hogy olyan döntést kell meghoznia, amire még nem áll készen, és az idősebbik se érezze úgy, hogy annyit kell “várnia” a másikra, ami számára már túl sok. 

És hogy a címben szereplő kérdésre is válaszoljak; az én tapasztalatom és véleményem alapján valóban kihívás elé állíthatja a párokat, ha nem azonos életszakaszban járnak, nem ugyanolyan érettek, önállóak. Azonban emiatt nem érdemes futni hagyni valakit, aki különleges a számunkra, akiben megfog valami. Úgy gondolom, hogy minden kapcsolatban vannak és lesznek megoldani-, feloldanivaló dolgok, nehézségek, akár a korkülönbségből, akár másból fakadóan. 

De hiszem azt, hogy van olyan szerelem, amiért minden ilyen küzdelem megéri. Nálam legalábbis így van. 

Papfalvy Bori Janka

Az oltárhoz kísérsz, Apu?

Apák napja van. Június harmadik vasárnapja. Fülledt, madárcsicsergős nyári nap. Apukámra gondolok. Az elmúlt közel 24 évre, mióta ismerjük egymást. Mindarra, amit az évek alatt tőle kaptam; szeretetet, támogatást, hol kedves, hol szigorú útbaigazítást. És számtalan élményt. Balatongyöröki felfedező túrákat, lakóautós Európa-felfedezést, őrségi biciklizést. Teraszon ülős, az életet megfejtős beszélgetéseket.

Mióta menyasszony lettem, gyakrabban fognak el az ilyen szentimentális érzések. Sokat gondolok arra, hogy mit hoz a jövő és visszaemlékszem eddigi éveimre és mindarra, amit a házassággal magam mögött hagyok.

Azt hiszem, hogy -sokakhoz hasonlóan- a szüleim voltak a legnagyobb hatással rám lányéveim alatt. Édesanyám volt az, aki a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást jelentette számomra. Csinálhattam bármit, az ő haragja egy-két óránál tovább sosem tartott. Mesélt és énekelt nekem, tanult velem és mindig meghallgatott.

Édesapám szeretete más. Kritikusabb és néha nehéz, de jóra serkentő és fejlesztő is egyben. Ő szigorúbban nevelt és a dolgok mögé látó gondolkodásra, erkölcsre tanított. Fêltő, néha dorgáló szeretete és az, hogy sokat várt tőlem, formálta a személyiségemet azzá, aki ma vagyok.

Mindezen gondolatokkal a fejemben itt ülök a betűk fölött és azon töprengek, hogy mindezt a hálát és szeretetet, ami bennem van, miért nem mondom ki? Miért olyan nehéz nekem -sok önismereti munka után is-, hogy az érzéseimnek hangot adjak? Talán azért, mert a mi apa-lánya kapcsolatunkban bár mindketten tudjuk, hogy a másik szeret, de mégsem beszélünk róla? Talán mert így szoktuk meg, vagy így kényelmesebb.

Pedig már egy ideje azon gondolkodom, hogy mit fogok érezni, amikor apukám karján az oltárhoz sétálok. És amikor lányságom utolsó pillanataiban búcsút veszek tőle, vajon tudni fogja-e, hogy mennyire hálás vagyok, hogy éppen ő lett az apukám? És vajon őbenne mi lesz, amikor végleg kirepülök?

És mindenekelőtt, mit válaszol majd, amikor azt kérdezem tőle “Ugye az oltárhoz kísérsz, Apu?”.

Papfalvy Bori Janka

Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf

Útmutató a szakításhoz – túlélő tippek

Az előző cikkemben általánosságban beszéltem a szakításról, ma pedig elhoztam nektek a túlélés eszközeit a  különböző fázisaihoz.

 Matthew Hussey világhírű párkapcsolati coach a következő tanácsokat adja.

1. Hét: Mit kerüljünk el?
  • kerüljük el a volt barátunkkal/barátnőnkkel való bármilyen kommunikációt (segít, ha veszünk egy naptárat és beikszeljük, ha nem írtunk nekik, akár meg is jutalmazhatjuk magunkat valamivel)
  • Semmiképp ne nézegessük az Instagramjukat, Facebookjukat
  • Ne hozzuk fel folyamatosan a nevüket a baráti beszélgetésekben
1. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Gyászolhatunk (megengedhetjük magunknak, hogy érezzük a fájdalmat és minden negatív érzést, ami ezzel jár)
  • Imádkozzunk, meditáljuk (segít megnyugtatni a lelket, nyugodtan mondjuk ki hangosan mit érzünk)
  • Gondoljuk újra a fókuszunkat, mi is igazán fontos az életünkben? Mik a céljaink?
2. Hét: Mit kerüljünk el?
  • Ne maradjunk egyedül (csináljunk minél több programot a barátainkkal)
  • Ne nézzünk romantikus filmeket (csak szomorúbbak leszünk tőle)
  • Ne együnk mindenféle édességet, egészségtelen ételt
2. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Tudathatjuk a világgal, hogy egyedülállóak vagyunk
  • Buli a csajokkal/haverokkal
  • Terápia vagy beszélgetés valakivel, akire felnézünk
3. Hét: Mit kerüljünk el?
  • Kerüljük el azokat a tárgyakat, helyszíneket, amik a volt partnerünkre emlékeztetnek
  • Ne kezdjünk bele alkalmi kapcsolatokba, vagy ne rohanjunk bele egy új szerelembe
3. Hét: Mit engedhetünk meg magunknak?
  • Próbáljunk ki egy új éttermet, utazzunk el egy új helyre, próbáljunk ki valami új hobbit
4. Hét: FLÖRTÖLJÜNK
  • gyakoroljuk, hogy milyen újra ismerkedni, ne legyen vele különösebb célunk, csak érezzük jól magunkat

Tartsuk be a játékszabályokat és így az összetört szívünk újra egybeforr majd. A sebeink emlékeztetnek majd a tanulságokra, tanítanak minket de már csak hegek lesznek az életünkben.

Forrás: http://www.matthewhussey.com/                                                            

Demjén Dorottya

Szakítás, hogy is van ez?

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy azt erősítjük magukban, elvesztettük életünk szerelmét, a nagy Ő-t. Ez nem igaz! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy minden lezárult kapcsolattal közelebb kerülünk, ahhoz, hogy rájöjjünk ki is a hozzánk illő társ. 

A baráti körömben már közös viccé vált, hogy ha a baráti társaságunkban valakivel szakítanak akkor engem hívnak fel segítségért. Már egyfajta kézikönyvem van, hogyan is kell túlélni ezt az időszakot. Gimiben különc osztályom volt, nem igazán jártak egymással az emberek inkább csak barátságok köttettek, ha volt egy-két párkapcsolat akkor az olyan komoly volt, hogy házasság vagy összeköltözés lett belőle, legtöbbjük a mai napig tart. Nekem úgy alakult az életem, hogy egyetemista koromban a gimis, komolyabb párkapcsolatomnak vége szakadt. Senki nem volt körülöttem, aki tudta volna, hogy kell egy szakítást feldolgozni, nem volt olyan barát a környezetemben, aki átesett volna ezen a keresztségen, saját magamnak kellett felfedeznem mi az, ami segít és mi az, amitől csak rosszabb lesz a helyzet. Azóta persze több szakítást is „túléltem” és a környezetemben sok szerelem „megtört”, ekkor pedig hozzám fordultak az emberek. Nagyon sok könyvet, cikket olvastam, Podcastot hallgattam és Youtube videót néztem a témával kapcsolatban. Nagyon érdekelnek az emberi kapcsolatok, ezen belül is kifejezetten foglalkoztat ki, hogyan dolgozza fel ezt a veszteséget. Az egyik ilyen „szakító expert” a nagyvilágban, Matthew Hussey párkapcsolati coach, én mindig is az ő tippeit találtam a leghasznosabbnak, remélem nektek is segít.

A szakítás félelemmel és fájdalommal jár. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy azt erősítjük magukban, elvesztettük életünk szerelmét, a nagy Ő-t. Ez nem igaz! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy minden lezárult kapcsolattal közelebb kerülünk, ahhoz, hogy rájöjjünk ki is a hozzánk illő társ. Megsirathatjuk viszont azt, hogy kiderült számunkra nem ez az ember volt az igazi, csalódás ért bennünket. Megengedhetjük, hogy ez a felismerés fájjon.

Kicsit hasonló ez egy gyászfolyamathoz. Meghal egy részed, meghalnak emlékek és érzések is. Érezzük, amit éreznünk kell, gyászoljunk, majd engedjük el. Ne nézzünk többet hátra, mert ha hátra tekintünk, akkor pazaroljuk az időnket.

Nem szabad viszont soha időveszteségként tekinteni magára a kapcsolatra vagy megbánnunk, hogy benne voltunk, hisz tanultunk magunkról, másokról. Fejlődtünk és legközelebb már jobban fogjuk csinálni, fogjuk fel úgy, mint egy leckét, ami közelebb visz a sikerhez.

És hogy kezeljük a szakítás különböző fázisait? Elhozom nektek a következő cikkemben.

Forrás: http://www.matthewhussey.com/ 

Demjén Dorottya