Áldás vagy átok: mit kezdjek a gyengeségeimmel?

„Szia! 

Már megint itt vagyok… Újra és újra megjelenek, és elhitetem veled, hogy sosem tudsz megszabadulni tőlem. Veled vagyok, ha felkelsz vagy ha lefekszel. Rád telepszek, és elszívom minden energiádat. Amikor már azt gondolnád, hogy végre legyőztél és többé nincs hatalmam feletted, akkor csapok le rád, olyan erővel, amely minden képzeletedet felülmúlja. Most távozom, de ne hidd, hogy hosszú időre! Addig is próbálkozz csak nyugodtan! Úgyis visszatérek!

Üdvözlettel:

A Gyengeséged”

Ismerős érzés? Akár tetszik nekünk, akár nem, a gyengeségeink az életünk részét képezik. Számtalan formában nyilvánulhatnak meg: az étkezési rendellenességektől kezdve, a túlzott szociális szorongáson át, a dühkezelési problémákig.

Az én legnagyobb gyengeségem a megfelelési kényszerem.

Amióta az eszemet tudom állandó kísérőm volt az attól való félelem, hogy mit gondolhatnak rólam mások. Amint új szituációba kerültem, görcsösen igyekeztem megfelelni mindenkinek. Ez rányomta a bélyegét a családi, baráti és iskolai kapcsolataimra is. A szeretteim azt tanácsolták, hogy ne törődjek azok véleményével, akik nem ismernek, engedjem el a fülem mellett. Csak azokra figyeljek, akik számára fontos vagyok. Ez egyszerűnek hangzott, de annál nehezebb volt megvalósítani.

Az igazság az, hogy akárhogy próbálkoztam, a saját erőmből sosem voltam képes legyőzni a gyengeségem. Elnyomtam olykor, de újból visszatért. Ekkor találkoztam a Bibliában egy olyan személlyel, aki hasonló gondokkal küzdött, mint én. Pál apostol a Korinthusiakhoz írott második levelében így fogalmaz: „Tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” A történészek a mai napig nem tudják a választ, mi lehetett ez a tövis, amelyről Pál beszél. Egy biztos: rendkívül zavarta őt, és próbált megszabadulni tőle, hisz így folytatja: „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem. De ő ezt mondta nekem:

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

2Kor 12, 7-9

Ennek kapcsán néhány nagyon fontos dolgot kell megértenünk:

  1. Isten nem szeret minket kevésbé azért, mert vannak hibáink. Amióta az ember először bűnt követett el, és megjelent a rossz a világban, rendelkezünk olyan zavaró tulajdonságokkal, amelyekkel életünk során meg kell küzdenünk. De ezek mellett elengedhetetlen emlékeztetnünk magunkat arra, hogy Isten irántunk való szeretete nem a teljesítményünktől függ. Ha elhisszük, hogy Krisztus, aki teljesen bűntelen volt, meghalt a bűneinkért, és megszabadított a bűn rabságából, akkor Isten Őrajta keresztül hibátlannak lát minket. Egyedül a hit az, amely által az Atya szeretete el tudja érni a szívünket.
  2. Jézus maga is átérzi a helyzetünket. Amikor megszületett erre a világra, magára vette a gyengeségeinket. Ő pontosan tudja, milyen érzés az, amikor nem felelsz meg a rokonaidnak, vagy amikor befolyásos emberek lenéznek téged. Tisztában van vele, mit jelent zokogni egy hozzád közel álló személy elvesztése miatt, vagy annyira félni, hogy már vért izzadsz.
  3. A gyengeségeink megóvhatnak bennünket az elbizakodottságtól. Ezek a zavaró tényezők nem feltétlenül csak rossz hatással lehetnek ránk. A „tövisek” emlékeztethetnek minket arra, hogy nem tudunk mindent a saját erőnkből megoldani. Sőt, Isten kegyelmére van szükségünk minden egyes lépéshez, amit teszünk.
  4. Nem kell, hogy a gyengeségeink uralkodjanak felettünk. Igen, a gyengeségeink vissza fognak térni újra és újra. De ez nem ad nekünk felhatalmazást arra, hogy semmit se kezdjünk velük, azt pedig végképp nem jelenti, hogy a hibáink áldozataiként kellene élnünk. Azt tehát nem akadályozhatjuk meg, hogy a „tövisek” újból kinőjenek, de eldönthetjük, hogyan reagálunk rájuk. A jó hír, hogy nem kell egyedül szembenéznünk velük, hiszen, ha kérjük, Isten mellettünk áll a harcban. Amikor Ő kerül az első helyre az életünkben, akkor megtapasztaljuk azt a szabadságot, hogy nem az erőtlenségeink irányítanak minket, hanem mi tudjuk azokat Isten erejével helyesen kezelni.

Ezért válaszolhatunk így:

„Kedves Gyengeségem!

Tudom, hogy visszajössz – nem áltatom magam mással. De tudod mit? Van itt velem Valaki, aki sokkal hatalmasabb nálad, mintsem el tudnád képzelni. Az Ő segítségével kordában tarthatlak és épp csak annyira engedlek a felszínre, hogy emlékeztess arra, mindig szükségem van erre a Valakire.

Vigyázz! Nem vagyok egyedül!

Üdvözlettel:

Isten Gyermeke”

Nagy Vanda

Mire kialszik a tűz, elpárolog a víz is – A férfi és a nő háborúja

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának  véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

A kezdet kezdete óta világos, hogy nem létezhet férfi nő nélkül, s ez épp így fordítva. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy e két nem olyan ellenpárja egymásnak, melyek bár egyénenként egy egészt alkotnak, mégsem befejezettek egyedül. Ennek ellenére a két világi mozgatóerő olyan ellentétes pólusokkal operál, melyek komoly megértést és pontosan kimért munkát igényelnek, hogy egy hullámhosszra kerüljenek, majd befejezzék feladatukat, mely mindenkoron valami nagyobb, maradandó és végtelenbe mutató. Olyan amilyenre az ember nem képes egyedül.

A férfi, mint a tűz, a terjeszkedő erő, az alakító, a védelmező és a pusztító. A nő, mint a víz, a hajlékony, a megértő, a gyógyító és a csillapító. Két egymásra nehezedő energia, amelyek valójában arra hivatottak, hogy egyikük-másikjuk túlfutását szabályozzák úgy, hogy közben saját világukban is kiteljesednek. E két erő bár elsőre egymástól súlyosan eltér, valójában gyökereiben mindkettő hasonló feladatot lát el, csupán más esszenciával, más módon, más egyéni meglátásban.

A férfi a Napra tekint, tüzét annak mintájára alkották. A tüzet körülveszik az emberek és védelmét vagy pusztító erejét remélik. Ennél fogva a férfi létezésének elemi része, hogy a világ közepén áll, formál és alakítja a dolgokat maga körül. Táplálója a puszta elismerés, nagyságának méltatása, az örökös közép szerepe. A férfi nehezen ért meg, hosszú fáradtságos munkával alkalmazkodik és félelmetes erejénél fogva sokkal könnyebben árt. Haszna és szükségessége azonban vitathatatlan. Ő az, aki nem hordozza magában, amit felemészt, hanem saját javára fordítja azt, ennél fogva tiszta, határozott és markáns véleménye van, egyenes döntéshozó. Ő, aki elfoglal, megural, teret hódít, így mindig fel és előre halad és csak nagyobb lesz.

A nő a Holdat szemléli, vizét annak útján haladva alakítja. A víz mentén az emberek oltalmat, megértést remélnek. A nő valahonnan ered, s valahová tart, úgy, hogy mindeközben saját körforgása van. A víz fent és lent jár, alakja folyton változik, a nő látása ennél fogva szélesebb és körültekintőbb. Tisztaságának megőrzéséhez figyelmességre, gondoskodásra van szüksége. Adakozó, de csak akképpen, amilyen módon óvják. Könnyebben szétesik, nem harcra termett, gyakran hordozza magával a dolgokat, amiket felvesz és nehezen hoz döntést. Ugyanakkor a víz maga az élet táplálója, alkotója és gyógyítója. A nő természeténél fogva kitartó, alkalmazkodó és megértő. Ő az, aki befogad, körülölel, magával ragad és mindenhol jelen van, így nincs szüksége terjeszkedésre.

A zabolázatlan tűz mindent elpusztít maga körül, míg a magára hagyott víz elvész körforgásában és telítődik a szeméttel, céltalan lesz. Ezért, miképp a Nap a Holddal, a tűz a vízzel is harmóniában kell, hogy éljen. A nappal energiával tölt fel, alkotásra buzdít és erőt ébreszt, míg az éjszaka megnyugtat, pihentet és elgondolkodtat. Egyik a másiknak gondos váltója. Hogy a tűz ne lehessen az ember veszte a víznek csillapítani kell azt, és hogy a víz ne hordja magában a szemetet a tűz dolga megtisztítani attól útját. Mindezen táncot úgy kell lejteniük, hogy az ne egymásnak feszülés, hanem együttműködés legyen. Alakítaniuk a világot úgy szükséges, hogy ahol tűzre van szükség ott tűz munkálkodjon és, ahol vízre ott víz.

Ha azonban a tűz és a víz erejüket arra használják, hogy egymással háborúzzanak, akkor körülöttük a világ nem halad előre, s így legvégül mire kialszik a tűz elpárolog a víz is. A férfi és nő háborúját tehát nem egymással, hanem egymásért kell, hogy vívja. A két teljes egésznek úgy kell dolgoznia, hogy az egy harmadik fentebb való javát szolgálja, közben ismerve és elismerve egymás erősségeit, gyengeségeit. 

Fontos észrevenni továbbá, hogy, ha ezen két erő elég ideig halad egy úton, képes lesz egyik a másikat nem csak ellenszabályozni, hanem annak működését részben magáévá tenni. A férfi és a nő tehát nem csak szolgálója, kísérője, követője és vezetője egymásnak, hanem, ha úgy tetszik példája is. Egyik a másiktól így nem csak teret foglalhat, terhet vehet el vagy szabályozhatja azt, hanem tanulhat is. De csak akkor, ha mindkettőjüknél megvan a felismerés, elhivatottság és a rajtuk túlmutató cél iránti elkötelezettség.

Filep Dávid