Az elköteleződés félelme

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Az elköteleződés – megcsalás, illetve a szingliség – poliámor kapcsolatok témaköre állandóan visszatérő fonalak baráti beszélgetésekben.

Nemrég nagyon ráfüggtem egy TikTok videósra (most lebuktam), aki különböző kihívások elé állít párokat. Általában a lényeg az, hogy vagy megkéri a két felet, hogy cseréljenek telefont és nézzék át egymás üzeneteit, miközben kamerán veszi a reakciókat. Vagy egy másik szituáció, hogy talál két fiút vagy két lányt, ahol az egyik szingli a másik meg nem. Ilyenkor megkéri az egyedülálló felet, hogy hívja fel a másik párját telefonon és próbálja meg elhívni kettesben valamire. Ezt úgy mondják, hogy „fidelity test”, avagy hűségpróba. Elég érdekes párbeszédek és jelenetek szoktak ebből születni, sőt, néha egészen felforr a hangulat a kamerák előtt, mert nem minden felhívott fél mond nemet! A néző pedig, akár én, teljesen ráfüggve kattintgat egymás után a videókra, miközben szép lassan elveszti a hitét az emberiségben…

Az egész egyébként úgy van megrendezve, mintha a videós srác az utcán „véletlenül” botlana bele az emberekbe. Vagyis én nagyon szeretném hinni, hogy ezek alapvetően megjátszott történetek, a nézettség kedvéért. Mert van annak egy nagyon addiktív oldala, ahogyan sorra nézed egymás után a helyzeteket és várod, hogy „naaa, vajon neki mit mond majd a párja?”.  Hogyan fogalmazzak, engem kissé kiábrándított az a statisztika, hogy ezekben a tiktok videókban nagyjából a telefonhívások 98%-a végződött azzal, hogy a megkeresett fél belement egy titkos randiba. Én pedig ilyenkor szeretném elhinni, hogy mindez csak színház, és nem a valóság. Hogy csak a nézettség miatt lettek azok a videók a sorozatba beválogatva, ahol történt valami botrányos. Mert olyan nehéz elhinni, hogy elég egy telefonhívás és annyi, hogy „XY-nak nem kell tudnia róla” egy félrelépéshez. Ahogy néztem sorra ezeket a felvételeket, azt éreztem, hogy kezdenek káros hatással lenni a saját világképemre, és félelem-felhők gyülekeznek bennem.

Mert annyira szeretném megtartani az emberiségbe vetett reményemet: azt, hogy működőképes és jó dolog a monogámia, és nem olyan luxus a hűség, ami csak néhányunknak adatik meg.

Lehet, hogy amit láttam, csak egy megrendezett show volt, randomnak tűnő statisztákkal. De egy ponton túl itt, számunkra, most nem is ez a lényeg. Mert engem gondolkodóba ejtett a megcsalásra hajlók magas száma, és kicsit belegondoltam az ő helyükbe. Átelmélkedtem, milyen lenne egy olyan társadalom, ahol a megcsalás, pontosabban az, hogy több embert szeretünk, morálisan teljesen elfogadott lenne? Mert miért kell feltétlen egy emberhez hűségesnek lenni?

Egyfajta belső meditációra hívlak Benneteket. Próbáljunk belehelyezkedni egy fiktív helyzetbe, ahol mindenki számára rendben van az, hogy nyitott kapcsolatokban él. Itt, ebben a képzeletbeli univerzumban, több olyan ember is jelen van, akit úgy hívunk „szerelmem”. Valahogy próbáljuk meg vizionálni, hogy egyik nap egyikkel, a másik nap másikkal töltünk időt, közben járunk társaságokba, ahol szintén nyitottan ismerkedünk. Szerelmes üzeneteket váltunk napi szinten, intim pillanatokat osztunk meg egymás után több emberrel is.

Bennem ez alapján felmerült egy érzés, hogy valami hiányzik. Ti mit éltetek át?  

Az érzést nálam követte egy gondolat, hogy vajon fenntartható lenne mindez úgy, hogy hasonló módon fontos nekünk mondjuk, mind a három kedvesünk?  Tudunk-e több embert hasonlóképpen szeretni romantikus értelemben? 

A testi síkról azért nem beszélnék külön, mert önmagában a fizikai kapcsolódás vadidegenek között is létre tud jönni, bármilyen szintig már egy este alatt. Tehát én nem a megcsalásnak azt a részét szeretném kutatni, amikor elcsattan egy csók vagy több, hanem azt, hogy miért van arra szükségünk, hogy másokhoz is közeledjünk, ne csak egy ember felé, ha már megvan az az egy ember? 

Egy kapcsolat mindig befektetett energiát és időt igényel, de poliámor módon tud-e mélyülni egyszerre több irányba, több ember felé, érzelmi vonalon is?

Én azt látom, hogy nem. Vagyis a megosztottságnak annak az értelmében tud, hogy a szeretetünket, intimitásunkat és persze az időnket mindenkinek valamilyen mértékben porcióznunk kellene, de a teljes valónkat egy ponton túl nem tudná megkapni senki. Mert bizonyos része már itt-ott „foglalt” lesz. Hiszen, ahogy a barátságaink is különböznek, egy poliámor viszonyban is lenne, akivel közösek a hobbiaink, de a másikkal sokkal jobbat tudunk beszélgetni, a harmadik pedig mindig meglep valami őrültséggel.

De nem tudunk teljesen egy adott emberhez csiszolódni, és egy nyitott kapcsolatban hozzánk se fog csiszolódni senki. 

Így nézve, lássuk, mire jó a hűség? Miért érdemel szót a monogámia?

Az elköteleződés egy másik ember felé, és csak egyetlen egy felé – kinyitja azokat a kapukat, amik eddig fel sem tűntek, hogy ott vannak bennünk. Érdekes, hogy maga az elköteleződés szó már önmagában foglalja a kettősséget: láttatok már olyan kötelet, aminek három vége van? Ha valakivel elköteleződök, akkor ott kéttényezős lesz a játék: az egyik végén ő, a másik végén én állok.

Ez azt jelenti, hogy a figyelmemet a másikra irányítom és megpróbálom őt megismerni, megérteni, „megszelídíteni”. Ez nyilván időt igényel, türelmet és a bizalom fokozatos kibontakozását, illetve azt is, hogy a többi hangot kizárjam, ami elveszi a folyamattól a figyelmemet. Gondoljunk egy olyan dologra, amit csak összpontosítva tudunk megcsinálni – végre tudnánk jól hajtani, ha többen is beszélnének hozzánk közben?

Azért is a kibontakozás szót használtam feljebb, mert itt mindennek megvan a maga ideje. Vannak folyamatok, amiket nem lehet siettetni. Cserébe viszont olyasvalamink lesz, ami egyedüli a világon. Az elköteleződésben az is különleges, hogy két ember kapcsolata mindig egyedi marad, senki nem tudja másolni azt a világon, és nem lehet valaki mással ugyanazt újjáéleszteni – de nem is kell. 

A kérdés az, hogy végül mibe fektetünk bele?

Ha nem köteleződünk el, akkor vagy sodródunk, vagy megpróbálunk párhuzamosan több emberrel építkezni. De nem tudunk több évnyi kapcsolatot még két emberrel sem azonos mértékben fenntartani. Valahonnan hiányozni fogunk, és ha több helyen próbálunk romantikus értelemben építkezni, valójában nem vagyunk ott sehol. Nem épül fel semmi maradandó.

Ha azt mondod: gyere nekem Balaton! Így szeretlek! És fejest ugrasz belé, akkor az a mélység, ami körbevesz, teljesen más lesz, mintha csak bokáig gázolná benne a part mellett. De ezt az átfogó élményt csak akkor tudod megtapasztalni, ha „beleveted” magad. 

A legtöbb párhuzam nem tökéletes, de valahogy egy monogám kapcsolat is ilyen: ahogy elmerültök egymásban, egyre inkább tágulnak a dimenzióitok, és egyre jobban megtanultok „úszni is”. Egy kapcsolatra nem lehet készen születni, teljesen készen állni se: de a kapcsolódásnak ez a titka.

Nem tökéletesnek kell lenni, hanem egyszerűen igent mondani rá.

De az biztos, ha később visszatekintesz magadra, észre fogod venni, hogy változtál. Egy jó kapcsolat érlel és formál, alapvetően azáltal, hogy megpróbálsz valakit jól szeretni. Ezt pedig úgy tudod megtenni, ha nem csak egy szeletét adod át a szeretetednek.

Hornisch Aliz

Interjú Bedő Imrével a Férfiak Klubja alapítójával – 2.rész 

Bedő Imrével készült első rész itt olvasható.

Elköteleződés – miért olyan nehéz manapság? Lehet-e ezt a készségünket fejleszteni?

Amiatt nehéz az elköteleződés, mert nagyon sok a rossz minta. Körülbelül a fele válik el azoknak, akik összeházasodnak, de akik nem házasodnak össze, azok nincsenek benne a házassági statisztikákban, tehát az élettársi kapcsolatok szétesésével együtt a családok nagyjából 65-70%-a hullik szét. Így a ma felnövő generáció döntő része traumatizált a szülei szétválásával. Ha valakinek nem vált el a szülő párja, akkor a barátjának/barátnőjének. Tehát mindenkit érint ez a probléma. Emiatt már van egy nagyfokú bizonytalanság, hogy az elköteleződés után vajon mi lesz. Még párosul ehhez az idealizált Nagy Ő keresése, illetve a minta hiánya. Ezt úgy kell érteni, hogy nincs otthon a férfi a családok többségében. Vagy azért, mert elváltak, vagy azért mert túl sokat dolgozik, vagy ha jelen van, kifejezetten rossz az apaminta. Kutatások bizonyítják, hogy a lányok önkéntelenül a hiányzó apamintát külső forrásokból, például magazinokból és filmekből rakják össze. Ami egy nagyon magas léc, olyan elvárás, amit élő ember legtöbbször nem tud megtestesíteni. Ez egy pszichológiai csapda, amibe nem tudatosan kerülnek bele. Emellett egyre fontosabb szerepet kezd betölteni a férfiakkal kapcsolatban a pénz, ami a fiúkat demoralizálja, mert azt érzik, hogy nem érik el azt a szintet, hogy a lányok bármilyen módon elégedettek legyenek velük. A fiúknak viszont ott van a pornó, mint lehetőség, mert az nem kérdez vissza, illetve még a játékszenvedély, ami szintén nagyobb részt a férfiakat sújtja. 

Másik fontos jelenség, hogy a férfiaknak van egy felső 10-15%-a, akik dúskálnak a nőkben, mert a nők az ő kegyeiket keresik. Viszont az örökítés szempontjából pont ezért kockázatot jelentenek. Mert őket ledarálja az, hogy a nők állandóan keresik őket, és hiába lehetnének ők az igazi alfák, de nem lesznek, mert nagy eséllyel az ő gyerekeiknek már nem lesznek gyerekei, ha az életvitelükkel nem képesek egy értékrendszert is örökíteni. Meg kell értenünk, hogy az „alfa” nálunk, embereknél, nem a legerősebb és legszebb, mint az állatoknál. Az állatvilágban nekik elég, ha megszületik az utódjuk, és természetesen legyen az is nagy és erős. Az embereknél viszont az értékrend és a családképesség nagyon fontos, emiatt a házasságszédelgő, nőkben dúskáló „macsók” vérvonala hosszútávon nem fog fennmaradni. 

Az embereknél az igazi alfák azok, akiknek a vérvonala állati szinten is fennmarad, nem pusztul ki, hanem tovább él úgymond az „örökkévalóságig”. Ezek a férfiak azok az apatípusok, akikben meg lehet bízni, akik felelősséget tudnak vállalni, és ma ők le vannak nézve, mondhatni le vannak „bétázva”. 

Szóval mindebben nagyon sok pszichológiai csapda van, amiből csak tudatosan lehet kijönni. Ez a tudatosság arról is szól, hogy megpróbálom átgondolni, hogy én mit akarok, és ahhoz egy embert választani. Megkeresni a pozitívumokat és elképzelni vele a jövőt.

Ehhez zárásként elmesélnék egy hozzám is közel álló történetet, ami az egyik Gránit Oroszlán Példakép díjasunk apukájáról szól, a Férfiak Klubjában.

Miután a szülei megismerkedtek, mert bemutatták őket egymásnak, kilenc nap múlva az édesapja meghívta az édesanyját egy randira. Ezen a randin azt mondta a férfi a nőnek, hogy el akarja venni feleségül, és hozzá megy-e. A nő erre azt válaszolta: „Én nem ismerem magát, és nem vagyok magába szerelmes. De ha megvárja, hogy megismerjem és szerelmes legyek magába, akkor igen.” 

Két év múlva a férfi elvette feleségül, majd ötvenhat évig voltak házasok és a mai napig fantasztikus családjuk van. Teltek az évek, majd előbb meghalt a bácsi. Kilenc nap múlva rá meghalt a néni is. 

Azt gondolom, itt van a lényeg, amikor nem adunk esélyt valakinek. A mai városi légkörben inkább a szemre megyünk, a külsőségekre, és így nagy eséllyel lukra futunk. De van ez a stratégia: „én nem ismerem magát, és nem vagyok szerelmes, de ha megvárja, hogy megismerjem és szerelmes legyek, akkor igen.” Ehhez pedig idő kell ma. Ehhez olyan embereknek is esélyt kell adnunk, akiknek nem adnánk esélyt. Az kell, hogy mégis azt mondjad: beszélgessünk sokat, sétáljunk sokat, menjünk ide-oda… és egyszer csak előbújik, hogy ez milyen fantasztikus, és mégegy ilyen ember nem lesz. Ha valaki azt várja, hogy majd belecsap a villám és egyből szerelmes lesz, az mindössze egy kémiai folyamat, ami elborítja az agyat, és így lehet, nem dönt jól. Házasság előtt mindenképpen hideg zuhanyt kell venni! Amúgy is (nevet).

Azt üzenném, hogy az érzelmekért ma cselekedni kell. Az értékes embereket ki kell ásni a föld alól, mint egy kincset. Nem fognak csak úgy szembe jönni velünk. Mert olyan emberekben is lehetnek számunkra sokat jelentő értékek, akikről nem is gondolnánk. Ha időt adunk nekik.

Mi lenne az, amit Bedő Imre a 20 évvel fiatalabb önmagának tanácsolna a párkeresés kapcsán?

Én azt vettem észre, hogy amikor kerestem a társamat, ugyanolyan típusú nőket választottam mindig, és ezzel ugyanazt a fajta problémát választottam újra és újra. Mindig ugyanabba léptem bele. A feleségem az első olyan nő, aki egészen más jellegű, mint amilyet választottam volna. Megismerkedtünk, és őnála gondoltam arra, hogy hátha ő lesz az, akin keresztül ki tudok lépni ebből az ördögi körből. Ez így is lett, az egész életem megváltozott.

Tehát azt tudom javasolni azoknak, akik mindig ugyanazokat a köröket futják, hogy próbáljanak meg azokra az emberekre odafigyelni maguk körül, akik esetleg eddig elkerülték a figyelmüket, mert ott lehet a megoldás.

Az interjút Hornisch Aliz készítette.

10 dolog, amiről mindenképpen beszéljetek egy komoly párkapcsolatban -avagy ajánló a Gyűrű-kúra című könyvhöz

Társas lények vagyunk. Mindannyian szerető baráti, családi kapcsolatokra, és boldog párkapcsolatra vágyunk.

Sok ezer év óta tudjuk, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, mégis azt látom, hogy ma válságban vannak a házasságok; egyre több a válás, de azok közül is csak kevesen boldogok, akik házasságban élnek.

A párkapcsolatok is tele vannak szomorú játszmákkal, megoldatlan és folyton fájó problémákkal, sokan csak a megszokás miatt nem hagyják el a másikat. A párkeresés sem egyszerűbb: rengetegen vannak olyanok, akik már évek óta nem találnak társat maguk mellé, hiába próbálkoznak. 

Vajon mi lehet a megoldás? Miért van az, hogy míg sok házasság kudarccal végződik, vannak olyan kapcsolatok is, amik jól és boldogan működnek hosszú évtizedeken át? Mi lehet a titok, ha van egyáltalán? A jó hír az, hogy szerte a világon számos pszichológus is feltette már ezeket a kérdéseket, nem kevés eredménnyel. Ezen tapasztalatokat, nemzetközi tudást és saját párterápiás munkájának eredményeit pedig Dr. Mihalec Gábor összesítette Gyűrű-kúra című könyvében. A magyar pár- és családterapeuta könnyen érthető, olvasmányos formában ír azokról a témákról, amelyeken -a kutatások szerint- áll vagy bukik a kapcsolat sikeressége. Az egyes fejezetek végén pedig kérdésekkel segíti az adott téma végiggondolását. 

És most lássuk, hogy mi is az a 10 dolog, amiről mindenképpen érdemes beszélnie azoknak, akik hosszú, boldog házasságra vágynak. (A párok mellett ajánlom ezek végiggondolását azoknak is, akik még keresik a társukat, hiszen fontos, új szempontokra világíthat rá a könyv, valamint a jó párkapcsolathoz elengedhetetlen önismeretben is segít.)

  1. A kapcsolat célja

Az első fejezetben megismerhetjük az intimitás-szenvedély-elköteleződés fontosságát, ledönthetünk olyan sztereotípiákat, amelyek gátolják a jó kapcsolat kialakulását (például „ha igazán szeret a társam, akkor mindig kitalálja mire vágyom anélkül, hogy kérnem kéne”), és megtanulhatjuk, hogy hogyan váljunk énből mivé. 

  1. Kommunikáció

A második fejezetben megismerhetjük a kommunikáció alapvető működését, típusait, szintjeit, a kapcsolatunkra való hatását, ezáltal közelebb kerülve ahhoz, hogy hogyan is kell szeretettel kommunikálni egymással. 

  1. Konfliktuskezelés

A harmadik fejezetben a konfliktuskezelés alapjaiba nyerhetünk betekintést, és arról gondolkodhatunk közösen, hogy hogyan lehet jól veszekedni, konfliktusokat megoldani, és megbocsátani. 

  1. Pénzkezelés

Talán nem is gondolnánk, hogy a pénzügyek és a pénzhez való viszony milyen meghatározó a párkapcsolat sikerességének szempontjából. Mihalec Gábor azonban rávilágít erre a fontos témára, és segít eligazodni a házassági pénzügyek ügyes-bajos útvesztőjében. 

  1. Szexualitás

Ebben a fejezetben megismerhetjük a férfi-női szexuális különbségeket, az együttlétek szakaszait, a különböző fogamzásgátlási módszereket és beszélgethetünk a féltékenységről és a hűtlenségről is. A segítő kérdések mentén pedig jobban megismerhetjük saját és párunk szükségleteit.

  1. Gyermekvállalás

A hatodik fejezetben ahhoz kapunk fontos szempontokat, hogy felmérjük, mikor állunk készen a szülővé válásra és eldöntsük azt, hogy hány gyereket vállaljunk. Megismerhetjük, hogy milyen hatással van a házasságra a gyermekvállalás, milyen szülői stílusok vannak, és megtalálhatjuk a közös nevezőt ezek tekintetében.

  1. Szabadidő

A hetedik fejezetben ahhoz kapunk szempontokat, hogy hogyan, mi alapján töltsük együtt szabadidőnket, és hogyan teremtsük meg még sok év után is a közös minőségi időt. 

  1. Családi kapcsolatok

A nyolcadik fejezet rávilágít a minket körülvevő család fontosságára, hisz nemcsak egymással kötünk szövetséget, hanem a párunk családjával is. A fejezet segítséget nyújt nekünk abban, hogy hogyan váljunk meg gyermeki szerepünktől és alkossunk egy új családot párunkkal. 

  1. Szerepek

A kilencedik fejezet a „ki az úr a háznál” izgalmas kérdéskörével foglalkozik, és segít nekünk kialakítani új családi szerepeinket. 

  1. Lelkiség 

Az utolsó fejezetben a házasság spirituális dimenzióiról és a közös értékrend fontosságáról olvashatunk, és a kérdések mentén kapcsolatunk egy újabb aspektusát ismerhetjük meg. 

Nem állítom, hogy a könyv minden részletre kiterjedően beszél az egyes témákról -hiszen mindegyikről szakirodalmak százai íródtak már-, azonban felhívja a figyelmet a jó házasság szempontjából fontos tényezőkre és arra, hogy ezekről bizony beszélgetni kell. Azoknak pedig, akik a könyv elolvasása után kedvük támad még jobban elmélyíteni ismereteiket, szeretettel ajánlom a magyar pár- és családterapeuta előadásait (melyek közül számos elérhető ingyenesen is) és további szakirodalmak elolvasását az egyes témákban. 

Személyes tapasztalatom és véleményem, hogy Mihalec Gábor könyvével kiváló sorvezetőt ad mindazoknak, akik a kapcsolatok viharos világában az egy életen át tartó, kiteljesedett szerelemért tudatosan tenni szeretnének. 

Gergely-Papfalvy Bori Janka

Kép forrása: vasarnap.hu

Holidate, avagy mese a lányról, aki (nagyon) fél az elköteleződéstől

A Holidate című film egy könnyű, karácsonyi romantikus vígjáték. Egy történet a lányról, aki szeretne kapcsolatban lenni és közben fél is tőle, és a fiúról, aki cinikus vagánysága mögé rejtőzve keresi az igaz szerelmet. Vigyázat, a cikk nyomokban spoilert és komolyabb gondolatokat is tartalmazhat!

Karácsonykor senki sem szeret egyedül lenni; így van ezzel két főszereplőnk, Sloane és Jackson is. A helyzetet az sem teszi könnyebbé, hogy Sloane testvérei már mind elkeltek, és az anyukája kétségbeesésében minden jöttmenttel össze akarja boronálni. Jacksonnak hasonlóan borzalmasan telnek az ünnepek, ezért nem csoda, hogy mikor karácsony után a plázában véletlenül egymásba botlanak, rögtön találnak közös témát. A találkozásból végül egyezség lesz; egymás partnerei lesznek -kizárólag az ünnepekre. Együtt töltik a szilvesztert, a Szent Patrik napot, a húsvétot, és sorban az ünnepeket. Kapcsolatuk bár plátói marad, egyre jobban mélyül, és szépen lassan többet kezdenek el érezni egymás iránt. 

És innentől kezd izgalmassá válni a történet. Ugyanis amint világos lesz Sloane számára, hogy kapcsolatuk komolyabbá válhat, iszkolni kezd. Persze, a könnyed film könnyed film marad, viszont megmutatja a kötelékfóbia egy tipikus esetét. Hogy mi is az a kötelékfóbia? Az elköteleződéstől való félelem. Amikor adott valaki, akivel végre tényleg komoly lehet, akivel végre tényleg van esély a boldog holtomiglan-holtodiglanra, és mi még azelőtt kilépünk a kapcsolatból, hogy megtudnánk, mi is lehetett volna belőle. A kötelékfóbia jó példája a filmben szereplő Sloane, aki egész addig epekedik a vágyott férfi után, amíg az nem lép feléje, de azután meghátrál. Azonban lehet párkapcsolatban is kötelékfóbiával küzdeni; kilépni a kapcsolat egy olyan fordulópontja előtt, ami egy már a komfortosnál mélyebb elköteleződéssel jár. Továbbá előfordul olyan is, hogy valaki hosszú, komolynak tűnő kapcsolatban egyszerűen csak nem engedi magához közel a partnerét, ezáltal megőrizve azt a távolságtartó állapotot, ami számára még elviselhető.

És hogy mi bújik meg e félelem mögött? Ha erre választ akarunk találni, akkor érdemes gyermekkorunkban és kötődési mintáinkban keresni a választ. Szívből ajánlom Stefanie Stahl, német pszichoterapeuta Igen is, meg nem is című könyvét, amiből én magam is -a kötelékfóbiával való küzdelmem során- sokat tanultam. Emellett sajnos az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy fogyasztói társadalmunk nem a hosszútávon (emberek vagy dolgok, eszmék felé) elköteleződni tudó emberekből él.

Azt gondolom, hogy ha őszintén magunkba nézünk, tanulhatunk az amúgy egyáltalán nem edukatívnak szánt Holidate című filmből. Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy valójában vágyunk-e mély elköteleződéssel -és ezáltal kötöttségekkel is- járó kapcsolatra? Szakítottunk-e már azért, mert úgy gondoltuk, jobb, ha mi megtesszük, mintha minket hagynak el? Ért-e bennünket olyan csalódás, hogy attól elveszítettük a tartós, boldog párkapcsolatba vetett hitünket? Bele merjük-e engedni magunkat -úgy igazán- egy kapcsolatba, vagy csak a felszínt kapargatjuk évekig? És úgy általában; mit jelent számunkra az elköteleződés valami, vagy valaki felé?

Gergely-Papfalvy Bori

Kép forrása: Netflix

A lánykérés művészete

A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat…[…] Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? …[…] Ezért is döntöttem úgy, hogy  megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek…..

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának  véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Aniával (a mennyasszonyommal) két éve voltunk együtt, amikor elhatároztam magam a lánykérésre. Lengyel menyasszonyomat Veronában ismertem meg Erasmus alatt, majd ezután egy fél évet távkapcsolatban töltöttünk, azóta pedig Budapestre költözött és egy nagyvállalatnál dolgozik. Nekem az nagyon fontos volt, hogy egy városban éljünk, minden nap találkozzunk, beszélgessünk és annyi minőségi időt töltsünk együtt, amennyit csak lehet. Ezen beszélgetések alkalmával direkt nehezebb témákat is felhoztunk, olyanokat, amik sok párkapcsolatban konfliktust jelentenek, gondolok itt a vallástól kezdve, az abortuszon át, a gyereknevelésig.  Ezek a beszélgetések érlelték meg bennem a bizonyosságot, hogy én ezzel a nővel szeretném leélni az életemet. Szerintem Aniával nagyon sok mindenben hasonlítunk, így például az alap értékrendünkben. Ezen kívül van persze sok dolog, amiben különbözünk, ami miatt felnézek rá. Annyi mindent tanultam már tőle, és még annyi mindent szeretnék. Szerintem az a legfontosabb, hogy egy olyan partnert találjunk, akire fel tudunk nézni, és folyamatosan fejlődni tudunk egymás szeretetében. Nekem a döntést ezek után egyszerű volt meghozni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos nővel köthetem össze az életemet. A lánykérés szervezésében a legnehezebb nekem a gyűrűválasztás volt, mert Ania nagyon ad az apró részletekre, és rástresszeltem, hogy mi van, ha nem fog neki tetszeni. Végül szerencsére nagyon tetszett neki a választásom, úgyhogy felesleges volt aggódnom. A helyszín az adott volt: nagyon szeretünk túrázni, és Zakopane a kedvenc célpontunk, ahol rengeteg gyönyörű túraút van. Egy ilyen túra alkalmával 1400 méteren a Morskie Oko tengerszem jegén tettem fel a nagy kérdést, és a válasz az eddigi legboldogabb igen volt, amit életemben hallottam. 

 A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat. Mindannyian ismerünk olyan párokat, akik már évek óta együtt vannak, de mégsem házasodnak össze. Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? Minek házasodnánk össze, ha már úgyis együtt élünk? Mi változik? Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a legtöbben manapság ebből a szemszögből néznek saját kapcsolatukra. Az én esetemben ezek a kérdések inkább afelé irányultak, hogy a nyelvi és kulturális különbségeket hogyan fogjuk megoldani. Erre pedig a korábban említett beszélgetések adtak választ: minél jobban megismertem Aniát, annál biztosabb lettem benne, hogy ezek a különbségek csak tovább színesítik kapcsolatunkat. 

Én az elköteleződéstől soha nem féltem. Ez gondolom azért van, mert egy olyan családba születtem, és olyan környezet vett körül életem meghatározó pillanataiban, akiktől megláthattam, hogy milyen gyönyörű a házasélet. Az a szerelem, ami sugárzik ezekből az ismerőseimből egyszerűen leírhatatlan egy internetes cikken keresztül, ezt tényleg csak úgy tudja megtapasztalni az ember, ha a saját szemével látja, a saját bőrén tapasztalja. Az a szenvedély, ahogy egymásra néznek, ahogy jobban szeretik a házastársukat, mint saját magukat, ahogyan apró gesztusokkal kifejezik a szeretetüket. Szerintem az a baj, hogy ezeknek a gyönyörű házasságoknak nincs akkora reklámja, mint a fentebb említett hozzáállásnak. Filmek, zenék reklámok tele vannak utalásokkal, és olyan képekkel, melyek a házasság előtti együttélést reklámozzák, a házas életet pedig unalmasnak, a személyes szabadságod és önmegvalósításod végének mutatják be. Ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom Dorci felkérését, és megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek, és hisznek a házasság szentségében. Már alig várom, hogy Aniával összeházasodjunk, és mindennapi életünkkel reklámozzuk a házasságot. 

Molnár Krisztián

Fotó: Unsplash