Számodra mit jelent szeretni? – gondolatok a legszebb szavunkról

Kedves egyedi, csodálatos embertársam! 

Emlékszel még az előző levelemre? Mikor közösen beszélgettünk a párkapcsolatról? Most eljött a következő gondolatoknak az ideje a szeretet témakörében. Számodra mit jelent szeretni? 

  1. Számomra szeretni annyit jelent, mint a másik személyt Isten szemével látni. El tudok vonatkoztatni a saját, önző vágyaimtól és tiszta szívvel tudom azt nézni, hogy mi a legjobb a másik fél számára.
  1. A szeretet nem feltételekhez kötött. Ha úgy mész bele egy kapcsolatba, hogy jó lesz a barátom/barátnőm, ha ebben és ebben megváltozik, akkor milyen szeretetről is beszélünk? Ez egy akkora feltétel, hogy az űrből is látszik. Az embert úgy kell tudni szeretni és elfogadni ahogy gyárilag van. Egyébként meg… rossz a párosítás. Na, de nem arról elmélkedek, hogy ne fejlesszük és finomítsuk az egyes karakterjegyeket, hanem hogy ne akarjuk gyökeresen megváltoztatni a másik személy jellemét és viselkedését, mert a végére mi marad? 
  1. Mindenkinek vannak hibái, ezekről pedig beszélni kell. Leülni, átrágni, mit tudunk tenni? A szeretet nem vak és nem hazug: a problémákat ki kell teríteni az asztalra, mert különben csak úgy mint egy seb, elfertőződnek. 
  1. Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Viszont amikor a másikon való segítés, és támogatás már elvesz belőled és önmagad árnyékává válsz, akkor STOP, állj meg! Nem szabad, hogy teljesen feláldozd önmagad valaki másért, nem erről szól a kapcsolat, nem erre hivatott. Ne legyél Teréz Anya! Igen, mindig van, hogy nehezebb egy-egy időszak, de a nagy kép az legyen, hogy közösen többé váltok. Együtt növekedtek, mint két gyönyörű virág. A szeretet kölcsönös egységesítő erő. 
  1. A szeretet szabadságot ad. Ha szeretsz valakit, akkor el tudod engedni és nem kötöd magadhoz. 
  1. A szeretetnyelveket tanulni kell. Nem egyértelmű, hogy ki hogyan fejezi ki és fogadja a szeretetet, beszélgessetek róla!

Végül pedig -és talán a legfontosabb-  a szeretet nem érzelem, hanem DÖNTÉS.

Szeretettel,

Tóth-Kuthy Betti

A kapcsolatért nap mint nap dolgozni kell, de ennek a munkának a gyümölcse fantasztikus – Interjú Hamar Donáttal és Noémivel

Egy karácsonyi istentiszteleten találkoztatok. Mondhatjuk, hogy szerelem volt első látásra?

Donát: Nem úgy mondanám, hogy szerelem volt első látásra, sokkal inkább egy nagyon erős  késztetést éreztem, hogy ezt a lányt mindenképpen meg kell ismernem. Ehhez képest az első randink elég nagy csalódás volt…

Noémi: Én is egy nagyon erős vonzalmat éreztem iránta. Azt gondoltam, hogy nem tudok semmit erről a srácról, de nagyon tetszik. A szerelemhez talán ennél kicsit több kell…

Ha csalódás volt az első randi, miért folytattátok tovább?

Donát: Ez utólag egy isteni dolognak tűnik. Korábban biztosan nem randiztam volna újra egy olyan lánnyal, aki az első találkozáson nem szimpatikus. Noncsinál viszont azt éreztem, hogy ebben a kapcsolatban biztos, hogy több van, és ennek muszáj még egy esélyt adnom.

Noémi: Távkapcsolatban folytattuk tovább, mert én akkor Dániában tanultam. Sokat beszélgettünk messengeren és skypon, és hamar előjött, hogy ennek az ismerkedésnek célja van. 

Donát: Minden egyes messenger és skype beszélgetés megerősített bennünket abban, hogy van valami izgalmas a másikban, ami miatt megéri folytatni.

Milyen problémákkal kellett megküzdenetek a távkapcsolat során?

Donát: A távkapcsolat egyik nehézsége, hogy a másikról egy idealizált kép alakulhat ki, de ehhez kapcsolódik egy bizonytalanság is, hiszen nem tudhatod pontosan, hogy az üzeneteidre hogyan reagál a másik, és te sem lehetsz biztos benne, hogy jól érted az ő szavait és célzásait. Aztán amikor meg végre személyesen találkoztok, akkor olyan esetlenné válik az egész, mintha előről kezdenétek az egészet.

Noémi: A másik nehézség a kizárólagosság volt. Annak ellenére, hogy alig ismertük egymást, és online tudtunk csak találkozni, el kellett döntenünk, hogy nem ismerkedünk másokkal.

Mennyire voltatok tudatosak a távkapcsolat alatt?

Donát: Mi akkor egyáltalán nem voltunk tudatosak. Csak sodródtunk az árral és az érzelmeinkkel. Önismeretből zérók voltunk. Csak annyit tudtam, hogy miatta érdemes kitartani.

Noémi: Én még a távkapcsolat alatt is elég felszínes voltam. Nagyon tetszett és ennyi. Na meg azért az ehhez kapcsolódó dolgok is szimpatikusak voltak, hogy Donát egy keresztény srác, aki nagyon vagány, és amit addig megtudtam róla az meggyőző volt.

Tehát volt egy lista, hogy milyennek kell lennie a másiknak?

Noémi: Abszolút. Számomra a legfontosabb az volt, hogy a másik vonzó legyen, keresztény, intellektuális és képzett, értékrendjében, családi hátterében és egzisztenciálisan is hasonló. A korábbi kapcsolataim tapasztalataiból jött, hogy ezek a szempontok már akkor is fontosak voltak a számomra.

Donát: Nekem a legfontosabb a másik jövőképe. Ilyen szempontból kérdéses volt, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni a terveinket, mert Noncsi már akkor is külföldön volt, és még utazgatni szeretett volna, én meg nagyon lokálpatrióta vagyok. De bíztam benne, hogy hazajön. Viszont a keresztény alap, a másik értékrendje az meg a párkapcsolat alapja és jövőképe, ezért az sokkal fontosabb, hogy egyezzen.

Noémi: Ezért is költöztem végül haza. Mert tudtam, hogy ezt a párkapcsolatot nem áldozhatom fel néhány év külföldért vagy más karrier lehetőségért, még akkor sem, ha azok is teljesen reális tervek és álmok voltak. Ezt egy percig nem sajnálom, mert nagyon értékesnek tartom és tartottam már akkor is azt, ami köztünk van.

Volt olyan tétel ezen az elképzelt listán, amit el kellett engednetek a másikért, amiben kompromisszumot kellett kötnötök?

Noémi: A magasságot. Donát csak 2-3 centivel magasabb nálam, szóval búcsút mondhattam az összes magassarkúmnak.

Donát: Én meg elengedtem, hogy magassarkús csajom legyen. (nevet)

Mikor kell egy kapcsolatban igazán tudatosnak lenni?

Donát: Házasság előtt sokkal nagyobb a szabadságod, hiszen bármire mondhatsz igent vagy nemet, viszont vannak dolgok, amikhez jó ragaszkodni. Például a másik értékrendje és kultúrája lényeges szempont. Tehát mielőtt meginganál egy Puerto Rico-i félbarna srácon, érdemes végiggondolni, hogy milyen lehet hosszú távon egy külföldivel élni, ezzel együtt más kultúrával, folytonos utazással, nyelvi gáttal, családok távolságával és még sorolhatnám. Ezért jó, ha van egy listád, mert tudod, hogy mik az igazán fontos dolgok a számodra. A házasságban viszont már ott vagy egy másik emberrel, akit bármennyire is igyekeztél előzetesen megfelelően kiválasztani mindenféle szempont alapján, sosem lesz tökéletes. Itt a tudatos döntések már arról szólnak, hogy a meglévő és felmerülő nehézségekkel és különbségekkel, hogyan tudtok egy párként megbirkózni.

Noémi: Ezekre a megküzdési stratégiákra már a házasság előtt, a járási szakaszban is lehetnek árulkodó jelek. Én azzal egészíteném ki, hogy a jó házasságon belüli problémák megoldásának a kulcsa, az egyéni felelősségvállalás. Egy kapcsolatért nem csak párként, hanem egyénileg is dolgozni kell. Szerintem ezt kellene mindenkinek minél korábban tudatosítania.

A jó párkapcsolat és házasság alapja az önismeret. De egy egy életen át tartó folyamat. Mikor áll valaki készen a házasságra?

Noémi: Mi sem úgy házasodtunk össze 22 és 23 évesen, hogy mindennel tisztában voltunk, sőt! Nincs olyan, hogy a nagy könyv szerint valaki készen áll a házasságra, de jó, ha valaki legalább már tud arról, hogy ő milyen kötődési, családi mintákat hordoz vagy akár milyen szeretetnyelve van.

Donát: Bedő Imre azt mondja, hogy régen a falun azért tudtak az emberek olyan jól házasodni, mert mindenki ismert mindenkit. A fiatalok látták egymást az élet minden szituációjában. Ismerték egymás családját, akár több generációra visszamenőlegesen, ezért lényegesen egyszerűbb volt kiszűrni a hozzájuk illőt. Itt a nagyváros hatalmas merítő hálójában nem tudhatjuk, hogy kivel kerülünk össze, így a párválasztás is jóval bonyolultabb folyamat, nagyobb önismeretet igényel.

Ezért volt kritikus a házasságotok első éve? Mert nem volt meg a kellő önismeret?

Donát: Hát igen. Ott kijött minden, amiről addig nem tudtunk.

Noémi: Elég hamar világossá vált számunkra, hogy ezt önerőből nem fogjuk tudni megoldani. Ezért az én javaslatomra mentünk el terápiára. Először egyéni terápiára, mert a párterápia akkor még nekünk is újdonság volt. Ez javított ugyan a helyzeten, de inkább szétfejlődéshez vezetett.

Donát: Így jutottunk el közösen Mihalec Gáborhoz. Az ő terápiája átlendített bennünket a mélyponton, és onnantól kezdtük el nagyon élvezni a kapcsolatunkat. Ezalatt vált nyilvánvalóvá számunkra az is, hogy vannak olyan problémáink, amiket párként kell megoldanunk, de vannak olyan nehézségeink is, amelyekkel egyénileg kell megküzdenünk.

Donát TED videójában van egy mondat, hogy ha az érzelmeink alapján döntenénk, akkor naponta ötször házasodnánk és válnánk el. A házasság tehát sokkal inkább racionális döntés, mint érzelmi eskü? 

Noémi: A szakirodalmak egyre inkább azt erősítik meg, hogy a tudatalattink hoz össze minket a másik emberrel. A múltból hozott sérüléseink, kötődési, családi mintáink azok, amelyek irányítják a párválasztásunkat. Ez ellen lehet tudatosan dolgozni, de végeredményben mindig megtalálja a zsák a foltját, a sorskönyvek összekapcsolódnak. Ez persze a mi kapcsolatunkra is igaz. Sokszor azt gondoljuk, hogy mi irányítjuk a párválasztásunkat, hogy tudatosan döntünk a jövendőbelinkről, de a párkapcsolat-tudomány szerint ez nem így van.

Donát: Az esküvő előtt azt kell végiggondolni, hogy mit jelent számunkra a házasság, mint szövetség. Hogy hogyan állunk hozzá ehhez az intézményhez. A szerelemből ihletett házasság egy tök jó kiindulópont, amihez tudatosan vissza lehet térni újra és újra egy kapcsolatban. Sok kapcsolat ott fut zátonyra, hogy nincs eszköze ehhez a visszatéréshez vagy nem kap segítséget ennek az érzelemnek a feltámasztásában. Sajnos az egész fogyasztói társadalom az érzelmeink felfokozására kondícionál bennünket, hogy mindennek örömet kell okoznia, így a párkapcsolatunkat is addig élvezzük, amíg kielégít bennünket. És itt kell a tudatosság, hogy erre nemet mondjuk. Fel kell ismernünk, hogy a párkapcsolatért nap mint nap tenni kell, és ezt a munkát nem lehet megspórolni. 

Noémi: Nyilván nagyon fontos, hogy mindenki szerelemből házasodjon, mert az egy csodálatos dolog. Viszont a listád vagy akár a közvetlen környezeted segíthet téged abban, hogy felismerd az ismerkedés során a figyelmeztető piros felkiáltójeleket.

Ti hallgattatok mások véleményére a párválasztásotok során?

Donát: Nekem a családom és a barátaim is, akik ismerték a Noncsit, mind megerősítettek, sőt ők bátorítottak, hogy kérjem meg a kezét.

Noémi: Volt olyan korábbi kapcsolatom, ahol a családom jelezte a nemtetszését, de Donátnál abszolút támogatóak voltak, hiszen látták, hogy mennyi jó dolgot hoz ki belőlem ez a kapcsolat, és hogy milyen boldog vagyok mellette.

És most ennek a kapcsolatnak már gyümölcse is van, a kislányotok. Ti azt mondtátok, hogy akkor jöjjön a gyerek, amikor párként készen álltok. Mikor éreztétek azt, hogy a kapcsolatotok „megfelelő” állapotban van, hogy szülővé váljatok?

Donát: A házasságunk elején elég nagy amplitúdókkal éltük a kapcsolatunkat. Voltak hosszú mélypontjaink és drámáink, illetve magaslataink is. Amikor a kapcsolatunkat már nem ilyen szélsőségesnek, hanem stabilnak éreztük, akkor voltunk vele úgy, hogy készen állunk.

Van egy videótok, hogy „Nem a gyermek az első”. A házasság a szülőség fölé helyeződik?

Noémi: Egyértelműen. A gyerekek megfulladnak egy olyan családban, ahol ők vannak a középpontban.

Donát: Ha egy házasság jól működik, az lecsorog a gyerekekhez és jó példává válik számukra. Egy cégben sem a dolgozók vannak a középpontban, hanem a vezetőség. Ha a vezetőség rendben van, akkor az alkalmazottaknak is jó dolga lesz.

Noémi: A Bibliában is az van, hogy az ember elhagyja apját, anyját és a feleségéhez ragaszkodik, így lesznek egy testté. Ez egy megismételhetetlen szövetség. A gyermekünk is örökké a gyermekünk marad, de ő is egyszer majd máshoz fog tartozni. Ez az erős összetartozás kell ahhoz, hogy az élet továbbmenjen.

Donát: Mi is azért házasodtunk össze, mert egymást bírjuk, és ez a kapcsolat vált gyümölcsözővé, így lettünk szülők. A gyerekünk a mi jól működő kapcsolatunk harmóniáját élvezi.

Milyennek szeretnétek, hogy Zoé lássa a kapcsolatotokat?

Donát: Az egyik célunk, hogy a kapcsolatunk motiváló legyen a számára, illetve, hogy tudja, hogy a kapcsolatunk elég erős tőle függetlenül is.

Noémi: Nekünk nagy igényünk van arra, hogy csak ketten legyünk. Vannak céljaink és szeretjük egymást. A gyerekünk egyszer remélhetőleg valaki máshoz fog tartozni, de mi mindig egy házaspár leszünk. Ezért is fontos, hogy ápoljuk a kapcsolatunkat.

Igaznak tartjátok a mondást, hogy a szerelem a házasságban szeretetté nemesül?

Donát: A szerelem az átalakul, nem is lenne normális, ha örökké szerelmesek maradnánk. Az őrült dolog lenne. A szeretet sajnos gyenge szónak tűnik a szerelemhez képest, pedig annyival többet jelent: kapcsolatot, intimitást, odafigyelést, elköteleződést.

Noémi: Ennek a mondatnak a rossz értelmezése, hogy a házasságban nincs helye a szenvedélynek. Pedig a szenvedély a házasságban még jobb is tud lenni, mint a kapcsolat elején. Viszont ez nagyon kemény munka.

Donát: Viszont ennek a munkának a gyümölcse valami fantasztikus.

Az interjút Győriványi Flóra készítette.

Fotó: pudermuhely.hu

Példaképeink – Létezhetnek a 21. században?

Tudjátok, én sosem voltam az lány, aki hitt abban, hogy az életünkben létezhet egy olyan személy, aki annyira meghatározó karakter, hogy miközben a személyiségünk folyamatosan változik, Tőle mindig tanulhatunk valami újat. Úgy gondolom, hogy minden ember személyisége olyan egyedi és megismételhetetlen, hogy elképzelni sem tudtam, hogy létezhet valaki, akinek a története ennyire megfog, magával ragad és mélyen megérint. 

Ezt a cikket valójában nem A döntés című könyv ajánlójaként írom meg Nektek – sokkal inkább szeretném, ha megéreznétek annak a nőnek a nagyszerűségét és erejét, akit én megismerhettem, miközben első megjelent könyvét olvastam. 

A legfontosabb, amit Dr. Edith Eva Egertől megtanultam, hogy az életem minden helyzetében VAN lehetőségem, hogy szabadon döntsek arról, miként tekintek az adott helyzetre. „Senki nem veheti el Tőled, amit a fejedbe raksz.” – írja, mint iránymutatás a könyv elején. Gondoljatok csak bele, hogy ő ezt egy koncentrációs táborban rabként élte meg. 

A döntés egy személyes hangvételű könyv, amiben megismerhetünk egy pozitív pszichológiai irányzatot egy holokauszt túlélő szemszögéből, életútja és terápiás élményei ábrázolásával. A könyv talán egyik legcsodálatosabb jelenete, amikor Dr. Mengele arra utasítja Eddit, hogy táncoljon neki a barakkban, miközben az SS tisztek épp arról döntenek, hogy a fogvatartott lányok közül kit és milyen sorrendben gyilkoljanak meg. Ő pedig táncol és táncol, képzeletében a budapesti Operaház Színpadán, Júlia szerepében. Minden lépésére gondosan ügyelve és közben azon gondolkodva, hogy képzeletében sokkal szabadabb, mint bármelyik fogvatartója. 

Rengeteg dolgot tudnék kiemelni azok közül az élményeim közül, melyeket ennek az elképesztően bátor, kíváncsi, bölcs és érzékeny nőnek köszönhetek, azonban a cikk rövidsége miatt engedjetek meg egy személyes példát. Amikor első osztályos voltam, a diszlexiám miatt nem tanultam meg olvasni, mint az osztálytársaim.  Fél évig fogalmam sem volt, hogy mi történik „odakint”. Aztán hangos olvasásra került a sor és én annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam és annyira féltem. Féltem, hogy megaláznak, hogy most kiderül, hogy én nem tanultam meg olvasni, hogy nekem nem sikerül az, ami mindenki másnak olyan kitűnően megy. A pad alá bújtam és próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lennék. Persze nem értettem, hogy ez baj, hogy valami nem az igazi. 6 éves kislány voltam, azt hiszem nem is kellett értenem. Aztán a középiskolában és az egyetemen elkezdtem megfeszülve tanulni és teljesíteni, folyamatosan kompenzálni próbáltam valamit, szerettem volna, ha az évfolyamon valakinek én tudok segíteni, hogy kompetensnek és intelligensnek tartsanak a csoporttársaim, a családom, a barátaim. 

Dr. Egertől tanultam erre a helyzetre egy módszert, amit most megosztok Veletek: Képzeld el minél pontosabban azt az eseményt, amit átéltél, emlékezz vissza ki volt ott Veled, mennyi idős voltál, mi történt pontosan. Aztán fogd kézen a kiskori önmagadat és mondd el neki, hogy nincs többé egyedül ebben a helyzetben, hogy szereted és vigyázni fogsz rá, bármi történjen és aztán kísérd ki ebből a szituációból.

Úgy gondolom, mindannyiunknak van az életében egy „ilyen” helyzete. Dr. Edith Eva Eger számomra azért példakép, mert napról napra tanít, fogja a kezem és neki köszönhetően megtanultam gyógyítani a saját helyzeteimet.


Andó Júlia

A lánykérés művészete

A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat…[…] Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? …[…] Ezért is döntöttem úgy, hogy  megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek…..

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának  véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Aniával (a mennyasszonyommal) két éve voltunk együtt, amikor elhatároztam magam a lánykérésre. Lengyel menyasszonyomat Veronában ismertem meg Erasmus alatt, majd ezután egy fél évet távkapcsolatban töltöttünk, azóta pedig Budapestre költözött és egy nagyvállalatnál dolgozik. Nekem az nagyon fontos volt, hogy egy városban éljünk, minden nap találkozzunk, beszélgessünk és annyi minőségi időt töltsünk együtt, amennyit csak lehet. Ezen beszélgetések alkalmával direkt nehezebb témákat is felhoztunk, olyanokat, amik sok párkapcsolatban konfliktust jelentenek, gondolok itt a vallástól kezdve, az abortuszon át, a gyereknevelésig.  Ezek a beszélgetések érlelték meg bennem a bizonyosságot, hogy én ezzel a nővel szeretném leélni az életemet. Szerintem Aniával nagyon sok mindenben hasonlítunk, így például az alap értékrendünkben. Ezen kívül van persze sok dolog, amiben különbözünk, ami miatt felnézek rá. Annyi mindent tanultam már tőle, és még annyi mindent szeretnék. Szerintem az a legfontosabb, hogy egy olyan partnert találjunk, akire fel tudunk nézni, és folyamatosan fejlődni tudunk egymás szeretetében. Nekem a döntést ezek után egyszerű volt meghozni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos nővel köthetem össze az életemet. A lánykérés szervezésében a legnehezebb nekem a gyűrűválasztás volt, mert Ania nagyon ad az apró részletekre, és rástresszeltem, hogy mi van, ha nem fog neki tetszeni. Végül szerencsére nagyon tetszett neki a választásom, úgyhogy felesleges volt aggódnom. A helyszín az adott volt: nagyon szeretünk túrázni, és Zakopane a kedvenc célpontunk, ahol rengeteg gyönyörű túraút van. Egy ilyen túra alkalmával 1400 méteren a Morskie Oko tengerszem jegén tettem fel a nagy kérdést, és a válasz az eddigi legboldogabb igen volt, amit életemben hallottam. 

 A mai társadalom elbizonytalanítja a férfiakat. Mindannyian ismerünk olyan párokat, akik már évek óta együtt vannak, de mégsem házasodnak össze. Ilyesmi gondolatok vannak a fejekben: Miért kötelezném el magam? Hogyan fogjuk megoldani a meglévő problémáinkat? Mi van, ha később találok valakit, aki még jobban illik hozzám? Minek házasodnánk össze, ha már úgyis együtt élünk? Mi változik? Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a legtöbben manapság ebből a szemszögből néznek saját kapcsolatukra. Az én esetemben ezek a kérdések inkább afelé irányultak, hogy a nyelvi és kulturális különbségeket hogyan fogjuk megoldani. Erre pedig a korábban említett beszélgetések adtak választ: minél jobban megismertem Aniát, annál biztosabb lettem benne, hogy ezek a különbségek csak tovább színesítik kapcsolatunkat. 

Én az elköteleződéstől soha nem féltem. Ez gondolom azért van, mert egy olyan családba születtem, és olyan környezet vett körül életem meghatározó pillanataiban, akiktől megláthattam, hogy milyen gyönyörű a házasélet. Az a szerelem, ami sugárzik ezekből az ismerőseimből egyszerűen leírhatatlan egy internetes cikken keresztül, ezt tényleg csak úgy tudja megtapasztalni az ember, ha a saját szemével látja, a saját bőrén tapasztalja. Az a szenvedély, ahogy egymásra néznek, ahogy jobban szeretik a házastársukat, mint saját magukat, ahogyan apró gesztusokkal kifejezik a szeretetüket. Szerintem az a baj, hogy ezeknek a gyönyörű házasságoknak nincs akkora reklámja, mint a fentebb említett hozzáállásnak. Filmek, zenék reklámok tele vannak utalásokkal, és olyan képekkel, melyek a házasság előtti együttélést reklámozzák, a házas életet pedig unalmasnak, a személyes szabadságod és önmegvalósításod végének mutatják be. Ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom Dorci felkérését, és megírom ezt a cikket, hogy egy kis reklámot csináljak a házasságnak. Szeretném, ha az interneten böngésző generációm látná, hogy vannak párok, akik ilyen fiatalon is döntésképesek, és hisznek a házasság szentségében. Már alig várom, hogy Aniával összeházasodjunk, és mindennapi életünkkel reklámozzuk a házasságot. 

Molnár Krisztián

Fotó: Unsplash