Cooper kör közben köttetnek az életre szóló barátságok

 Vége volt a Coopernek, jártuk a köröket, beszélgettünk. Barátságról, szerelemről, szülőkről, a twilightról, meg, hogy az új lánynak milyen szép, kék színű a szeme. Az új fiúk milyen magasak, az egyik tejfelszőke hajú. Nem akartunk futni, de muszáj volt, átbeszéltük a matek példát, mert feleltünk a következő órán. Együtt töltöttük az összes napot. Pajtások voltunk, írhattak volna belőlünk regényt is, Pál utcai fiúk -csak vegyesen – fiúk és lányok. 

Holnap ballagás. Még körbetelefonáltunk, nem hittük el, hogy ennyi év után eljött. Nyolc év együtt, testvérekké váltunk. A pódiumon voltam, láttam mindegyikőjüket, könnyek csillogtak a szememben, nekik mondtam a verset, csakis nekik, az osztálytársaimnak. Gimis barátságok, úgyis vége lesz, mondták a nagyok. Majd ha felnőttök, megtudjátok. Nem lesz már időtök egymásra, eltévelyedtek, más irányba folytatjátok. 

A mentolos cigi illata megcsapott a buli előterében. Fröccsöt ittunk a nyári éjszakában. Milyen furcsa, új városban együtt, új baráti társaságok. Sorra jött a bemutatás, ismerkedés, eddig nem ismert szálak. Jófejek ezek a srácok, de a vállam felett hátranéztem, ugye még itt vagytok, régi jó barátok?

Fehér ruha, csillogás, bugyborékolt a pezsgő a tálcán. Házasodnak, szépen sorban és én ott állok mögöttük. Fogom az uszályát, selymes csipke, olyan, amit a pinteresten mutatott 12.-ben. Bordó a csokornyakkendője, illik a mennyasszony csokrához, elmorzsolok érte egy imát, mindig ilyen feleségről álmodott. Kezdődik a dínomdánom, megállok a háttérben, csendben, az árnyékban és eszembe jut a Cooper, a futó körök, amiket úgy utáltunk. Szerelmek, a kék szemű lány és a twilight folytatása, elmegy az élet mellettünk és sosincs megállása. 

Harmadik hónap, most már elmesélhetik a jó hírt, most már hivatalos. A nevét is tudják már, a boldogságtól kicsordul a szívük. El se hiszed, nem igaz? Még csak most voltunk gyerekek! Nem tudom, mit mondjak, talán azt, hogy gratulálok? Nem tudom megmutatni a szeretetet, ami szívemben van, azt az örömet, csodálatot.

Az élettel jön a halál. Itt vagyunk mind feketében, fogjuk a vállát, együtt vagyunk. Újra együtt, boldogság után szomorúságban. Mily gyors az élet körforgása, elerednek a könnyek, messze hallatszik a zokogásuk. Nem engedjük el, támaszt ajánlunk. 

Temetések, esküvők, babavárók, ballagások. Együtt éljük az életet, minden fontos pillanatot. Tizenkétévesen, ott kezdődött minden, a vöröstéglás iskolában. A jó Istentől kaptam a Cooper kör közben: egy csapat, életre szóló jó barátot. 

Demjén Dorottya

Óda édesanyámhoz

Ma fejezzük ki a hálánkat édesanyánk felé. Őneki köszönhetjük az életünket, azt, hogy lélegzünk és hogy azok lehetünk, akik vagyunk.

Nem kellenek szavak. Érez. Érzi lelkemet, a folyamataimat, azt, hogy mi zajlik bennem. Ő megért. Megérti lényemet. Kevésbé érzem magányosnak magam ebben a világban. Mindig számíthatok rá. Mindenben segít. A mindenen túl is. MINDIG igaza van. Ismétlem, MINDIG.

Erős, hihetetlenül erős. Méltóságteljes. Gondoskodó. Autentikus. Mindig önmaga. Nem játssza meg magát, megmutatja, ha valami nehéz. Az is rendben van. Nem kell mindig jól lenni. De az örömet is átéli, szeretet ad és kap. Hálás a legapróbb dolgokért is. Tele van hittel. Őszinte hittel, nem mázzal, üres vallásossággal, hanem élő szeretettel Isten felé. Két lábbal áll a földön és mégis hisz a nagy álmokban. 

Önzetlen. Mindenkit maga elé helyez. Tud megbocsátani és bocsánatot kérni. Végtelen türelemmel kíséri ballépéseimet és akkor is hisz bennem, ha nekem már nem maradt hitem. Inspirálja a körülötte lévőket. Figyelmes, önzetlen és kedves. Ilyen lehet a feltétlen szeretet, ahogy ő adja azt. Szívből, őszintén, egyszerűen. 

Demjén Dorottya

A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék – Interjú Papp Miklós atyával

Miklós atyát nemrég hallottam élőben beszélni, a Döntés volt a téma. Nagyon megragadott a bölcsessége és az elhivatottsága, ezért megkérdeztem, nem vállalna el egy interjút. Nagy örömünkre igent mondott a felkérésre, mi pedig összeszedtük a szerkesztőségben, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak minket.  A legjobban a párkapcsolat/házasság témaköre iránt érdeklődnek a lányok, úgyhogy íme, a nem egyszerű kérdéssorozat.

Nehéz helyzetben vannak ma a fiatalok, ha párkeresésről van szó. Két tűz között, a világ és a keresztény értékrend között próbálunk ingázni. Visszatérően feljön a kérdés, meddig érdemes kompromisszumot kötni egy kapcsolatban ?

Az etika szerint az értékeknek hierarchiájuk van: nem minden egyformán fontos. Azt kell a fejünkben rendbe rakni, hogy mely értékek nélkülözhetetlenek a jó házasélethez, a családhoz, s melyek rombolják le. Azt kell mondanunk: a legfontosabb értékekben nagyjából egyezni kell. Ezen a szinten nem igaz az az ideológia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást, az ellentétek kiegészítik egymást”. A legfontosabb értékek területén az ellentétek rombolnak. Például, ha a hűségről ellentétesen gondolkodnak (hűség mindhalálig, illetve meg lehet csalni a másikat), ez az ellentétes felfogás nem kiegészít, hanem rombol. A legfontosabbak: legyen a másik családcentrikus, legyek fontos neki én és a gyerekeink (ne csak a munka, önmaga, a pénz). Fontos az élet szeretete (ne legyen szenvedélybeteg, függő, ne éljen életromboló életet), szeresse és óvja a saját és a családja életét, egészségét. Fontos az értékek szerinti életvezetés, a becsület. Kifejezetten fontos a munkáról, s ennek következtében a szolgálatról, illetve a pénzről való hasonló gondolkodás. Szintén fontos a közös kultúra, a hasonló intellektuális szint. 

Kevésbé fontos viszont az ízlés, a hobby hasonlósága. Ezen a téren a különbségek valóban gazdagítanak, színessé teszik a házaséletet. Nagy kérdés, hogy a hitben mennyire kell egyezni. Ehhez tudni kell: kétféle keresztény van. Vannak, akik nyíltan keresztények, meg is vannak keresztelve, gyakorolják a vallásukat. S vannak az „anonim keresztények”, akik gyakorlatilag olyan rendesek, mint a keresztények, jó emberek, az értékeik és a szívük a helyén van – valóban Krisztus velük van, csak nem tudnak róla. A jó házassághoz mindenképpen olyan emberrel szabad csak házasságot kötni, akivel egyezik az értékrendszerünk. Nagyon gyorsan szétveri a házasságot és élhetetlenné teszi, ha más a fontos, más a jövőkép, krízisek idején mások a mércék.

Tehát azt mondom: házastársat a legteljesebb életközösségre választunk.

Senkivel sem lesz olyan szoros az életvitelünk, mint vele. Így sokkal biztosabb, dinamikusabb, termékenyebb, és sok vitától eleve mentes az a kapcsolat, ami a hitben, az értékekben megegyezik. Régebben azt mondtuk: mindegy, ha nem is vallásos a másik, csak „legyen rendes”. S itt arra gondoltunk: ha ilyen rendes emberrel kötsz házasságot, az sikerülhet, mert valószínűleg anonim keresztény. Ám a gyakorlat és a statisztika azt mutatja: ez csak kis százalékban valósul meg. A többségben az szokott történni, hogy a hívő is elhagyja a hitét, a gyerekek a hitetlen fél könnyebb útját választják, szinte egy generáció alatt kilúgozódik a hit. Nem is beszélve arról, hogy a hívő fél nem kap támaszt a párjától, nem akar egyházi esküvőt, keresztelőt, állandóan vitázni kell a vallásos életmódról. Szóval azt mondom: aki komolyan veszi a hitét, olyannal házasodjon, aki ugyanolyan komolyan veszi. Nagyszerű dolog együtt imádkozni, szentségekhez járulni, egyházi közösséghez tartozni, szenvedés idején a keresztből együtt meríteni. 

Természetesen mi, papok, senkinek nem mondhatjuk meg, hogy ki kivel kössön illetve ne kössön házasságot. Mégis. ha negatíve is szabad valamit mondanom: menekülni kell az olyan kapcsolatból, ahol erőszakos a másik (ellenőriz, fogva tart, szóval vagy fizikailag bántalmaz), illetve, ahol az esküvő előtt megcsalt a másik. Ezekbe nem szabad beleragadni, itt ne keressük a kompromisszumot. 

Ma a házasság intézménye válságban van. Miért érdemes mégis megházasodni? Miért olyan nehéz elköteleződni manapság és mi az, ami segíthet ebben?

Először is hadd mondjam: nem mindenkinél van válságban a házasság, ez sokszor mentegetőzés. Vannak nagyon szép házasok, nagyon szép családok, akik köszönik szépen, jól vannak. Az életvezetésnél nagyon fontos, hogy a nagy döntéseknél mindig az elitre nézzünk. A nagy döntésekben szeretnénk nagyon boldogok lenni, nem átlagosan vagy átlag alatt, így nem azokhoz kell mérni a döntést, akik átlagosak vagy átlag alattiak. Egy döntésnél a legjobbakat érdemes a szemünk előtt tartani: szeretnék én is olyan házas lenni! Akinek a szemmértéke az átlagoshoz szokott („ma már senki nem tartja”, “ma már mindenki”…), annak ilyen átlagos lesz az élete és a boldogsága. Az életvezetésben roppant fontos az elit: a szakmát, a hitet, a gyereknevelést, a szenvedést, és a házasságot is a legjobbakhoz érdemes igazítani. Az elitet Krisztus is fontosnak tartja: sónak, hegyre épített városnak, világosságnak tartja. Jó elitnek kell! 

Másrészt házasságot nem azért kötünk, mert „érdemes, a korszellem kedvező hozzá”, hanem azért, mert szeretjük a másikat. A házasság nem kötelező és nem jár, hanem ajándék. Jól tudják ezt, akik nem tudnak házasságot kötni, pedig sóvárognak rá. A házasság legfőbb indítéka a szerelem. Persze meg kell vizsgálni, hogy ez valódi szerelem-e, melyben jelen van az erósz, a filia és az agapé szerelme is. Meg kell vizsgálni, hogy teherebíróak vagyunk-e, felelős személyek, képesek a döntésre. 

A mai fiatalok valóban nehezebben köteleződnek el, aminek sok oka lehet. Ha szeretné ezt egy fiatal magában fejleszteni, annak több tanácsot adhatunk. Először is „imádkozza ki”, hogy Isten szőlőskertjében mi az ő hivatása. A hivatást nem kötelességnek fogja értelmezni, hanem ajándéknak, bizalomnak Isten részéről. Aztán igyekezzen megszabadulni az agymosó ideológiáktól: ömlik ránk a sekélyes gondolkodás, nem csoda, ha a házasságról is elkezdenek sokan sekélyesen gondolkodni.

Magas szintű és igényes gondolatok nincsenek minden sarkon, azért tudatosan fáradni kell: pl. felnőtt hittan, jó könyvek, igényes lelki vezető, minőségi közösség, jó barátok.

Aztán érdemes kisebb-nagyobb fogadalmakat tenni, s közben ráébredünk: milyen megtartó ereje tud leni egy fogadalomnak! Összpontosítja a bensőt, nem enged szétszórni, távol tartja a kísértéseket, a legjobb erőimet mozgósítja.  Ezek a kisebb-nagyobb fogadalmak ráébresztenek a házasság nagy fogadalmának értékére, felkészítenek rá. 

Mit gondol Miklós atya, mennyi járás után érdemes házasságra lépni? 

Életkortól függ, hogy mennyi együttjárás után érdemes házasságra lépni. Itt, Európában érettek kb. 24-26 éves korunk körül vagyunk. Az azt jelenti: már elvégeztünk egy komoly iskolát, dolgoztunk is valamennyit, volt diákszerelmünk. Persze vannak, akiknek a személyiségük és a kapcsolatuk is korábban érik, de 21 éves kor előtt akkor sem nagyon ajánlatos házasságot kötni. Ők még tanuljanak, dolgozzanak, fejlődjenek. 24-26 éves kor körül, ha már valaki érett, akkor elég 1,5-2 éves kapcsolat. Az 1 év biztosan kevés, látni kell egy teljes évben a másikat.

Ám nem a korai házasságok szoktak fenyegetni, hanem a kitolt házasságok.

Érett embereknek biztosan nem kell 8-10 év, hogy eldöntsék a házasságot. Általánosságban azt látjuk: a fiúk szokták halogatni a döntést, aminek sok oka lehet. Egyrészt biológiailag ő úgy érzi, „ráér” (pedig nem), talán a szülei sem sürgetik a döntésre, hanem a mamahotelben ellátják mindennel, talán egész életében önállótlan volt, talán gyenge apa van a háttérben, aki nem sürgeti férfias elhatározásokra, önállóságra. Az is lehet, hogy egy fiatal férfi, akinek friss diplomája van, beindul a karrierje, sokat keres, 30 évesen elkezdi kiélni a 16 éves kamaszos vágyait, megszédül a munkahelye által kínált pénztől és karriertől, s nem foglalkozik a családalapítással. Én azt mondom: egy fiatal férfi részben tehet róla, részben nem, hogy halogatja a családalapítást. Egy komoly párkapcsolatban mindig megpróbáljuk egymást érlelni, ám ha ő menthetetlenül nem akar elvenni, akkor szakítani kell vele. A legjobb lányaink olykor foglyává válnak az ilyen szerencsétlenkedő kapcsolatoknak, s meddővé teszi őket a döntésképtelenség. Egy rendes férfival már saját otthont, családot alapíthatott volna, akár 2-3 gyereket is szülhetett volna. Akik meddőségre kárhoztatnak, azok éretlenek, nem szabad beleragadni. Van egy verseny a párválasztásban, akiknek komolyak a szándékaik, hamarabb egymásra találnak, akik halogatnak, azoknak csökken a választék… S moralistaként azt is mondom: az ilyen meddőségre kárhoztatás nagyon súlyos bűn, nem valamit lopok el a másiktól, hanem boldog éveket, életpályát, meg nem született gyerekeket. 

Jó dolog fiatalon házasodni? Vagy nem számít a kor? Vagy jobb idősebben, már érettebb személyiségként?

Nyilván nehéz erre válaszolni: azt mondom, amikor a kapcsolat megérett egy új szintre, akkor lépni kell a magasabb szintre. A kapcsolatnak van egy dinamikája, ha megakasztjuk, akkor önmaga ellen fordulhat. Ha érett a pár és érett a kapcsolatuk is, akkor azt mondom: jobb fiatalon házasságot kötni. Szeretnénk minél több időt együtt élni, egymást erkölcsösen boldogítani, szexuális bűnöktől megszabadulni, a valódi életet élni az ideiglenes helyett. Persze mindenki arról dönthet, ami van. Akinek most nincs érett kapcsolata, annak majd akkor kell döntenie, ha ez elérkezett. A jó Isten gazdag, nekik is adhat minőségi boldogságot, nem kell szorongani, akárhány évesen is mondja ki az „igent”. 

Én azt javaslom a fiataloknak: a szívüknek higgyenek. A jó Isten jól teremtette meg őket, a szívük-lelkiismeretük tudja, hogy jó dolog a szerelem, a házasság, a család, a gyerekek. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy azt keresse, mi az ő legsajátabb érdeke, igazsága, jósága. Ne hallgasson se a zátonyra futott életekre, se a meglopó ideológiákra, de a gyöngébb saját énjére sem. 

Aki olcsón él, annak csak olcsó boldogsága lesz. Az igényes boldogság csak igényes élettel érhető el. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Borítókép forrása: vasarnap.hu

Teaház a sarkon: egy könyv a gőzölgő teád mellé

Ha tehetném, minden évben elutaznék Angliába. Megnézném Londont, mindegy, hogy már többször jártam ott. Nyáron, télen, bármikor izgalmasnak találom ezt a várost. Aztán nekivágnék a vidéki Angliának. A takaros kis falvak magukkal ragadnak. Beülnék egy sarki teaházba és elolvasnám a napi újságot.

Ilyen takaros kis hely a Spring Hill tér sarki teaháza is. A kisváros minden lakójának menedéket nyújt az élet nehézségeivel szemben. Vonzza a magányos, megtört szívűeket, a könyvmolyokat és kortól függetlenül mindenki barátokra lel. Az angol irodalom hősszerelmesei inspirálják a főhősöket, miközben egy gőzölgő tea és egy szelet pite mellett megvitatják, hogy a Büszkeség és Balítélet vagy épp az Üvöltő Szelek a jobb regény. Mr. Darcy vagy Heathcliff? A könyvklubbá alakuló baráti társaság egy idő után már mélyebb dolgokat is megoszt egymással. Felszínre kerülnek tragédiák, új szerelmek, keresztbe szakadt életek és új remények is. 

Az egyik kedvenc időtöltésem, amikor csepereg az eső és én egy jó könyv mellett, egy bögre forró itallal bekuckózok a takaró alá és csak olvasok. A teaház a sarkon egy ilyen szívmelengető történet, amit egy esős napon egy csapásra elolvasol. Könnyed, mégis szívbe markoló és igazán angol. Ajánlom azoknak, akik szeretik az angolszász országot, a szerelmi történeteket és a több szálon futó epizódokat.

Demjén Dorottya

“A határon láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel”-interjú Kárpátaljáról származó szerkesztőségi tagunkkal

Egyik szerkesztőségi tagunk Kárpátaljáról költözött Budapestre jó pár évvel ezelőtt, ám családja, gyökerei még mindig szorosan odakötik. Milyen érzés lehet, ha a szülőföldödön háború van? Ha hátra maradnak a rokonaid? Patríciát most Dorottya kérdezte az égető helyzetről.

Mint sok más kárpátaljai magyarnak, neked is nagyon nehezek lehettek az elmúlt napok. Mi az, ami reményt ad?

Szerintem mindenki számára nehéz most ez a helyzet. Folyamatosan a híreket követem, de közben az élet meg nem állt meg, nehéz így dolgozni, tanulni, haladni a mindennapi dolgokkal, összességében iszonyatosan nehéz fókuszálni. Közben van bennem egy más jellegű belső feszültség is. Egyszerre fáj borzalmasan a szívem azért, ami történik, az áldozatokért, a menekültekért, az otthon ragadottakért. Számomra semmilyen mentség nincs a vérontásra. Ugyanakkor ott van bennem az a fájdalom és harag is, azért, amit a kárpátaljai magyar kisebbségnek kellett átélnie. Például az ukrán nyelvtörvény egy cseppet sem rázta meg Európát… de erről egy ilyen helyzetben talán beszélni sem szabad. Mindenesetre az imádság sok erőt ad, ezt teszem, de szívem szerint a határnál segíteném a menekülteket. 

A rokonaid hogy vannak? Mit mesélnek, milyen náluk a helyzet?

Miután kicsit leülepedett bennem a nagy információs áradatban a háború, akkor rajzolódott ki bennem, hogy pontosan mi történik. A második napon lefekvés után tíz perccel arra riadtam, hogy megfulladok. Akkor jöttem rá, hogy addig nem leszek nyugodt, amíg a családom többi tagja – akik Kárpátalján élnek – nem lesznek mellettem, biztonságban. Így végül vasárnap útnak indultam Kárpátaljára, abban bízva, hogy velem jönnek. De nem így lett. Cserébe megtapasztaltam, hogy elég békés még Ungváron a helyzet és ez kisebb megnyugvást adott nekem. A határon viszont láttam a menekülő anyukákat, síró gyerekekkel, egy bőrönddel, amibe próbálták beszuszakolni az egész életüket. A család, akiket elhoztunk Budapestre a határtól három napja voltak úton kicsi gyerekkel. Útközben pedig arról meséltek, hogy a házukat is találat érte. Ésszel fel sem lehet fogni milyen lelkiállapotban vannak. 

Hogyan tudnak az emberek leginkább segíteni? Nemcsak anyagilag, de lelkileg?

Őszinte leszek, végtelenül megható számomra a magyarok szolidaritása, na persze nem az ukrán zászlós facebook profilkép keretekre gondolok (nevet), hanem arra a mérhetetlen összefogásra, amit én még soha nem tapasztaltam. A határon, a pályaudvarokon, mindenhol azt látom, hogy egy emberként állunk ki és üzenjük az ide érkezőknek, hogy: Segítünk! 

Mit üzennél a világnak, a magyaroknak, a menekülteknek?

Szerintem a nagyböjt alkalmas időszak lenne arra, hogy mindenki önvizsgálatot tartson, ki miért felelős a kialakult helyzetben, hogyan jutottunk el idáig. Ne üljünk fel minden jellegű fake news-okra. Ne hagyjon el senkit sem a remény, hogy egyszer ennek is vége lesz és Isten békéje fogja beragyogni az egész világot. 

Az interjút Demjén Dorottya készítette.

Hogyan tanított meg Matthew McConaughey arra, hogy hogyan ÉLJEK?

Olvasom ezt a könyvet és úgy érzem falni akarom az életet. Utazni akarok, jókat enni, nevetni és sírni csak sírni. Szerelmesnek lenni, csalódni, sikereket elérni és elbukni. Búvárkodni az ausztrál  korallzátonynál, önkénteskedni Afrikában, szörfözni az óceánon, úszni a delfinekkel és belepirulni az olasz bókokba. Első látásra szerelembe esni, családot alapítani, anyának lenni. Alkotni, letenni valamit az asztalra. Hinni és kételkedni, barátokat szerezni és megtartani. Hálát adni, leborulni, csókolni, ölelni. Tanulni és falni a könyveket. Olvasom ezt a könyvet és úgy érzem, Matthew Mcconaughey a lelkem legmélyére hatolt. Arra buzdít, hogy éljek, hisz a pillanat elszalad és soha nem jön vissza. 

Matthew McConaughey Zöldlámpa című könyve az egész világon kasszasiker lett. Megismerhetjük a színész elmúlt ötven évének minden fordulópontját. A történet a gyermekkori, családi házból indul és eljutunk egészen az apává válásáig.

Ez a könyv viszont több, mint egy memoár. Ez a könyv egy életérzés. Nem is tudnám a műfaját meghatározni, mivel az egyik pillanatban olyan érzésem volt, mintha önsegítő, motivációs könyvet olvasnék, a másikban, mintha önéletrajzot, a harmadikban, mintha kalandregényt.

Matthew mindenféle kérdést boncolgat az élete tükrén keresztül. Spirituális utazásain és neveltetésén keresztül betekintést nyerhetünk az Istennel való kapcsolatába és a hitével való kérdésekbe. Apjával való kapcsolatában, saját küzdelmein keresztül megláthatjuk, milyen fontos számára a férfiasság kérdésköre. Színészi életpályája megmutatja, a kitartás mellett az életben néha kockáztatni kell és ezt nem lehet megúszni, a kényelem nem ad válaszokat. Élete nagy szerelmi szála pedig megtanít minket arra, a félelem mindenkiben ott van – a legmagabiztosabb férfiban is -, de van, akiért megéri legyőzni. 

Demjén Dorottya

Borítókép: Libri

Nem kiabálni; világítani akarok.

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Patrícia legutóbbi cikke Hodász atyáról kapott hideget, meleget. A szerkesztőségünk sokszínű és sokhangú, nálunk is voltak egyetértések, de más szemszögek is. Már rég el akartunk indítani egy vita rovatot, ahol megnyilvánulhat többféle szemszög, többféle vélemény is. Patrícia cikke egy jó lehetőség arra, hogy ezt elkezdjük. Beszélgettünk és kíváncsi a véleményemre, ahogy én is az voltam az övére. Ezt szeretem a Margaretben, hogy tudunk vitatkozni, beszélgetni, új szemszögeket megmutatni egymásnak és különböző stílusban írni, kihez mi áll közel, kinek milyen a személyisége. 

Én személy szerint nem akartam volna Hodász atya személyéről írni, mert úgy gondolom, írtak róla eleget, de Pati cikke kapcsán úgy éreztem muszáj „papírra” vetnem, ami bennem van, mert erős vádakat kapott, megítélésem szerint túl erőseket. Ezt a cikket harmadszorra írom újra, mert nehéz, nagyon nehéz megfogalmaznom, ami ezzel a témával kapcsolatban bennem van. Ezért úgy döntöttem, nem Pati cikkére és nem is Hodász atya személyére fogok koncentrálni, inkább magamra koncentrálok, arra, ami bennem van. Nem ígérem, hogy ez lesz az év véleménycikke és azt sem, hogy válaszolok a vádpontokra, vagy hogy jó vitát tudok indítani. Egyszerűen csak írni fogok, írni arról, milyen viharok vannak bennem és felteszem a kérdéseimet. Örülök, hogyha ehhez tud valaki kapcsolódni.

Újra és újra két tűz között találom magam. Kiabál a világ és kiabálnak a keresztények. Megértem, én is szoktam kiabálni. Remélem, hogy akkor jobban meghallanak. Remélem, hogy akkor nem veszik el a hangom, hisz mindenki olyan hangos. Aztán elfáradok, nem bírok már kiáltani, feladom. És akkor, akkor hallani kezdek. Hallani az Istent, hallani a másik embert. Kegyelmet kapok és megértést és én is megérthetek. De ilyenkor a legnehezebb. Kevesen vannak, akik nem kiabálnak, hirtelen egyedül érzem magam. 

Hodász atyára is kiabálnak, egyre csak egyre kiabálnak. Úton, útfélen ítéletet és kritikát kap. Lehet, van cseppnyi igazság a médiában megjelenő, személyét kritizáló cikkekben, az írók van, hogy jogos kérdéseket tesznek fel. De hova vezet a kiabálás? Talán több hívő lesz tőle? Talán többen mennek papnak? Talán segít, hogy újraéledjen az egyházunk? Vagy épp csak megtör valakit, valakit, aki nem tökéletes, de aki tud szólni emberkehez vagy legalább is az emberek egy csoportjához mindenképp! 

Egyre több pap lép ki az egyházból és egyre kevesebb ember meri vállalni hitét a médiában. Mit akarnak elérni ezen szerzők azzal, hogy hétről hétre cikkeket hoznak le róla és kritizálják?

Én se szeretem, ha papok politizálnak, legyen szó bármely politikai oldalról. Azonban megemlítik-e a kritikák tömkelege mellett a sok pozitív szolgálatot, amit végez? Megemlítésre kerül-e, hogy bár adott videójával vagy véleményével nem értenek egyet, de vannak a hitre buzdító, pozitív tartalmai, melyek fiatalokhoz tudnak szólni?  És van-e joguk megítélni és megmondani neki, hogy mit és hogyan csináljon, mikor van egy egyházi vezetője, akinek ez a feladata? Figyelnek-e arra, hogy egy papról hogyan beszélnek? Egy papról, aki Istennek szentelte életét? Félreértés ne essék, én is gyakran kritizálom az egyházat és úgy gondolom, jogunkban áll kritikát megfogalmazni, csak nem mindegy, ezt a kritikát hogyan fogalmazzuk meg és milyen keretek között tesszük ezt, hisz a Biblia is elmondja:

„Ha testvéred vétkezik (ellened), menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni [MTörv 19,15]. Ha rájuk sem akar hallgatni, mond meg az egyháznak.”

Ezért, ha valakinek problémája van Hodász atya bármi munkásságával, akkor az illetőnek semmi más feladata nincs, mint jelezni négyszemközt az aggályait, majd, ha az nem talál meghallgatásra, jelezni az egyháznak. 

Megéri-e kiabálni egymásra, keresztény közösségeinkben, mikor kívülről ránk is kiabálnak, folyamatosan, kitartóan, erősen?  Koncentrálhatunk-e arra, hogy ki mit, hogyan tesz vagy inkább arra, hogy együtt mit tehetünk, összefogva Jézus szeretetére koncentrálva? Figyelhetünk-e arra, hogy különbözőségeink ellenére valami nagyobb, csodálatos erő összeköt minket? Szétszakadhatunk-e, egymásnak eshetünk-e vagy szeretetet kommunikálhatunk, megismertethetjük Jézus nevét minél több emberrel? Nem mindegy, mire fordítjuk az energiáinkat és nem mindegy, hogy mire figyelünk, a fényre vagy a széthúzásra.

Én nem akarok már kiabálni, nem akarok ítélkezni és nem akarok szétszakadni sem. Nem akarok két tűz közt szenvedni, felégni harcokban, háborúkban. Egyet akarok, csak egyet tenni, világítani.  

„Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. „ 

Jn 17,20-24

Demjén Dorottya

Harangszó utáni csók és aprópénz a zsebbe, avagy magyar szilveszteri szokások

Hogyan leszünk gazdagok és hogy viszonozzák majd szerelmünket az újévben? Miért fontos, hogy mit eszünk szilveszter éjjelén? Megannyi magyar szokásunk, hagyományunk van, ha a szilveszterről és újév első napjáról van szó. De tudjuk e mit miért is teszünk?

MIT EGYÜNK, HOGY VELÜNK LEGYEN A SZERENCSE?
  • Lencse

A lencse (ha lehet virslivel), rizs, bab a pénzérmeket jelképezik. Hagyományosan éjfélkor kell az asztalra helyezni. Az a hagyomány, hogy ha ezt esszük pénzáldásban, gazdagságban lesz részünk az új évben.

  • Disznóhús

A hagyomány úgy tartja a nyúl túl fürge és elszalad a szerencsével a szárnyas húsokat pedig azért nem szabad enni mert a baromfi elkaparja a szerencsét. A malac viszont kitúrja a szerencsét nekünk a föld alól.

  • Rétes 

A rétes meghosszabítja az életet, ezért minél hosszabbra kell nyújtani és minél gazdagabban megtölteni.

MIT TEGYÜNK, HOGY SZERENCSÉS ÉVÜNK LEGYEN?
  • Csókoljuk meg azt, aki tetszik

Amint megkondulnak a harangok a hagyomány szerint szájon kell csókolnunk a kiszemeltünket, hisz akkor ő viszonozni fogja az érzéseinket az új évben. Fontos, hogy mindenképp az első harangszó után csattanjon el a csók.

  • Tűzijáték

A tűzijáték nem egy régi, hanem egy modern szokás. Viszont régebben is volt hasonló hagyomány. Mindenféle zajt keltettek, ami elijesztette a rosszat és távol tartotta a bajlós erőket.

  • Az anyagiak

Az év első napján tilos kölcsönt adni és kérni, szilveszter éjjelén pedig jobb, ha tele van a zsebünk pénzzel mert akkor egész évben gazdagok leszünk.

Még nagyon sok magyar szokásunk és hagyományunk van, próbáljatok ki párat, hátha beválik 😀 

Forrás: https://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2012/12/31/szilveszteri-es-ujevi-szokasok-babonak-hiedelmek/

https://www.magyarorszagom.hu/szilveszteri-szokasok-noe.html

Demjén Dorottya

Eleanor H. Porter: Az élet játéka

Ezt a könyvet ajánlom, ha nagyon kivagy az élettől. Komolyan. Ezt nem csak úgy mondom. Ha már kiborultál a századik önfejlesztő könyvtől, de vágysz valami olvasmányra, ami életet lehel beléd, akkor ezt muszáj elolvasnod!  

Pollyana a tizenegy éves kislány,szülei tragikus halála után a Harrington kastélyba, Polly kisasszonyhoz, mogorva nagynénjéhez kerül. Pollyana beragyogja a poros kastélyt és meglágyítja Polly kisasszony szívét, mégpedig nem mással, mint a híres játékával. A játék, ami nem csak a birtok úrnőjét, hanem az egész falut magával ragadja. 

Az élet játéka Pollyana lelkész édesapjának találmánya. Nagyon szegény misszionáriusok révén a család adományokból élt. Pollyana már rég szeretett volna egy babát, de az adomány csak egy mankót hozott magával, így a kislány végtelenül elkeseredett. Apukája töprengett, hogyan is lehetne erre a helyzetre másként tekinteni, minek lehetne örülni a félresikerült adomány kapcsán. Így találta ki  a híres játékot.  A cél, hogy találjanak mindenben valamit jót, még a legnehezebb helyzetben is: örüljenek a mankónak, mert nincsen rá szükségük. Bár sovány vigasznak tűnhetett ez egy fiatal lány számára, ez a hálakeresés édesapja halála után is Pollyanna életfilozófiájává vált. Erről a gyönyörű, megható játékról szól a történet és arról, hogy a kislány hogyan érinti meg egytől egyig, a könyv összes szereplőjét.

Ez volt az első hosszabb regényem, amit kislányként elolvastam, de megígérhetem, ez a mű nem csak kislányoknak való. Számtalanszor újraolvastam már és mindig megérintette a szívemet. Ez a könyv reményt ad, felüdít és csupa melegséget áraszt. Nem fogod bírni letenni, meg fogod könnyezi és úgy érzed majd, az életedben valami új kezdődik. Vedd a kezedbe, olvasd el! Kezdd el játszani a játékot!

Demjén Dorottya

Légy Angyal, Légy a remény! 

Megosztok veletek egy személyes történetet, ami segített abban, hogy észrevegyem azokat, akiknek sorsa terhesebb, mint az enyém.Talán  a gyerekeknek,akikkel a Margaret csapatával segíteni szeretnénk van habos sütemény az asztalukon, mégis a mi cseppnyi szeretetünkre van szükségük ezen a karácsonyon… 

“Jaj de jó a habos sütemény
Mogyoró van az ő tetején
Ilyet én nem kapok, s ha ezért zokogok
Tudom sajnálnak az angyalok
Nekem nincs apukám, anyukám
Csak egy fél kifli az uzsonnám
S közben jó édes krém illata száll felém
Jaj de jó a habos sütemény.”

Gyerekkoromban sokszor énekelte ezt apukám. Mindig elkezdtem hisztizni, hogy hagyja abba mert ez túl szomorú és én nem bírom hallgatni. Ma már örülök, hogy dúdolta. Ma már örülök, hogy hallottam mert emlékeztet, hogy van, akinek nehezebb mint nekem. Ma már végig bírom hallgatni.Ma már nem fordítom el a fejem. Van, aki egyedül érzi magát karácsonykor, legyen az gyermek, idős vagy erejében lévő fiatal. Van, aki nem várja a karácsonyt mert nehézségeket hoz magával, legyen az anyagi vagy lelki gond. 

Mégis.Mindig van remény.Mindig.Mindig van fénysugár.Mindig.Léteznek angyalok. Angyalok, akik ha csak egy cseppnyi boldogságot is, de szebbé tudják tenni  egy gyermek karácsonyát. Angyalok, akik nem fordítják el a fejüket, nem dugják be a fülüket! Légy most Angyal! 👼✨

 A margaret csapatának nagyon fontos, hogy ha egy kicsit is de segíteni tudjunk,gondoskodjunk és szeretetet adjunk, amikor csak tudunk. Karácsonykor megkönnyítsük valaki helyzetét. Ezen a karácsonyon a határontúli gyerekekre,többek között a Szent Mihály Gyermekotthon és a  Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyerekeire esett a választásunk az Egy vérből vagyunk alapítvány segítségével együttműködésben. 

Kérünk titeket, vegyetek részt a kezdeményezésben, hirdessétek! További információk a Facebook oldalunkon. 

Demjén Dorottya