Miért nem kapunk útvonaltervezőt az élethez?

Talán mindannyian fel tudunk idézni olyan élethelyzeteket, amikor ezen a nagy “miért-en” és az utána jövő kérdőjelen kívül nem láttunk mást. Van olyan, hogy nem kapunk útmutatót a problémáink megoldáshoz, de vezetőt igen. Csak el kell fogadnunk, ha segíteni szeretne. 

Nem szokásom beszámolni az istentiszteleti élményeimről másoknak, de vannak olyan pillanatok, amiket szerintem az embernek kötelessége továbbadni. Én most kaptam egy ilyen ajándékot és elmesélem nektek, hátha szeretnétek majd Ti is belőle. 

Sosem köteleztek a szüleim arra, hogy templomba járjak, egyszerűen olyan példát nyújtottak nekem az életükkel, ami miatt természetesnek éreztem ezt az utat. Persze, volt, hogy eltávolodtam, közönyös lettem, haragudtam, nem értettem, nem volt kedvem. Aztán mindig visszatértem. Viszont hosszú-hosszú vargabetűk kellettek ahhoz, hogy valóban beengedjem Istent az életembe. Nem állítom, hogy kész vagyok, de jó úton haladok. 

Rengeteg csodát és rengeteg pofont kaptam már ahhoz az életemben, hogy végre rájöjjek: egyszerűen jobban járok, ha nem én akarok irányítani. Pedig ki tudná jobban, mi kell nekem, mint én magam? Miért kellene nekem olyan helyzetekben engedelmeskednem valaki másnak, amikor az érzelmeim pont másfele húznak?

Hát azért, mert ha így élünk, az olyan, mintha a CÉL előtt, folyamatosan visszatennéd a bábudat a START mezőre. 

Tehát, az ajándékom. Nem dobozban volt, és először, hogy őszinte legyek, nem is esett jól. Az történt, hogy megtapasztalhattam, milyen az, amikor szíven üt az ige. Nem gondoltam, hogy épp A gazdag ifjú történeténél fog. Szerencsétlen – gondoltam – végül is a parancsolatok szerint élte az életét, csak ugye, eléggé ragaszkodott ahhoz a hatalmas vagyonához. Hm, milyen érdekes, én sosem ragaszkodtam így a pénzhez. Rögtön ezután hangzott a kérdés: Te mit nem tudsz elengedni? Mi az, amihez ennyire ragaszkodsz? Mit nem tudsz átadni Istennek? És ekkor, fogalmam sincs miért, elkezdtek szépen, lassan potyogni a könnyeim. Minél inkább abba akartam hagyni, annál jobban sírtam, mire rájöttem: hát én a „miért”-jeimet nem tudom odaadni, én az irányítást nem tudom odaadni! Én nem bízom benne! Ez szíven ütött. Nagyon. De életemben először tisztán láttam mi a baj és csak egyetlen dolgot kértem: választ. Mindegy hogyan, milyen formában, csak jöjjön valami jel. 

Tudjátok mi jött? Egy beszélgetés. Elég tartalmas, mit ne mondjak. A végére viszont már mosolyogtam és kezdtem elengedni a kérdőjelet is. A következő istentisztelet igéje ugyanis ez volt: „Ne félj, csak higgy”. Az azt követőn: Ábrahám története az engedelmességről és a bizalomról. Arról, hogy milyen, amikor Isten megszólít bennünket. Olyan szép választ kaptam, hogy nagyjából szó szerint idézem nektek:

A megszólításban van egy biztos elem és egy bizonytalan. Ebből a kettőből van összegyúrva, amit Isten át akar nekünk adni. Mi kézbe vesszük, forgatjuk, nézzük és nem tudjuk mit kezdjünk ezzel. Ami biztos: Isten sokféle dolgot kér tőlünk, de ha engedelmeskedünk, Ő velünk van. Nincs egyetlen olyan történet sem a Bibliában, amikor az Úr azt mondja, hogy menj el, én nem megyek, csináld, ahogy akarod, majd lesz valami. Nem, ilyen nincs, csak az ellenkezője, lapozzatok bele. 

És az a fránya bizonytalan elem? Nem nehéz kitalálni: hova megyünk és milyen úton? Miért nem látjuk a tervet? A válasz egyszerű: Isten nem azt akarja, hogy A-ból B-be juss el. Mert ha csak a B-be kellene eljutnod, elég lenne egy útvonaltervező és nem kellene hozzá Ő.  Miért ez a bizonytalanság az úticélt és az állomásokat illetően? Mert Isten azt szeretné, hogyha Ő vezethetne, te pedig követnéd őt. Ez a vele való kapcsolatunk, beszélgetésünk értelme. Amikor Isten megszólít, nem tudod hová hív, de érezni fogod. Ha bízol benne, feltételek nélkül, hatalmas ajándékot kapsz. Nem lesz könnyű, de biztosan mondhatom neked: megéri. Nem fognak örökre eltűnni a „miért”-ek, de tudni fogod a választ arra, hogyan kezeld a helyzetet.

Útvonaltervező helyett pedig itt egy kis útmutató: 

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.”

Demeter Anna

Szeress, ne szenteskedj!

Keveset beszélünk róla, pedig a jelenlegi világban elképesztően fontos a keresztyén emberek hitelessége. Belegondoltunk már, hányan fordultak el a vallástól az ájtatos szavak üressége miatt?

Ha hívőnek vallod magad, egyszerűen nem mindegy hogyan élsz. Felelős vagy a kimondott szavakért, tettekért. Manapság pedig különösen is, hiszen valljuk be, a keresztyének megítélése nem javult az évek során. Gondoljunk csak bele hányan hagyják el a vallásos iskolákat ateistaként, hány gyermek gyűlöli meg a templomokat a kötelező vasárnapok miatt, hányan ülnek üres tekintettel a padokban és hányan csalódtak már túlbuzgó, de hiteltelen emberekben? 

És akkor jön a nagy kérdés: vajon miért? 

Mert nem mindegy, hogyan élünk. A keresztyén ember az életével mutat példát. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat: a legnagyobb, amit kaphatunk. Kemény döntéshelyzetekkel, próbatételekkel jár. A hívő lét nem azt jelenti, hogy mindenkivel bűbájos vagy és megértő. Nem a felszínen, nem a külvilágnak kell kedvesnek lenni és közben ugyanúgy élni, mint bárki. Nem önző módon, saját magadat különbnek tartva. A hívő lét azt jelenti, hogy értékeled azt az életet, amit ajándékba kaptál és megpróbálod a lehető legtöbbet kihozni belőle, szeretettel. 

Valószínűleg mindenki tud legalább egy példát a környezetéből, akinek volt már rossz tapasztalata a vallás terén. Tudunk olyan családokról, akik tökéletesnek tűnnek kívülről, de ha kilépnek a mosolyálarc mögül, ordibálnak a gyerekükkel, vagy fokozatosan boldogtalanságba hajszolják egymást. Ez hamis. Kioktatni valakit Isten igéjével: szintén hamis. Ugyanúgy, mint: jótékonykodni csak a külvilágnak, folyamatosan megmutatni milyen „jóemberek” vagyunk, csak vasárnap másként élni. Nem beszélve az ítélkezésről, a bezzegkeresztényekről, vagy éppen a politikai, közéleti példákról.

Kötelességünk hitelesen élni. Ez nem azt jelenti, hogy nem vétkezhetünk, hiszen eredendően bűnösök vagyunk és sosem lehetünk tökéletesek. Tudnunk kell, hogy a legapróbb hibákért is felelősségre vonhatnak, hiszen sokak fejében él az a kép, hogy mi mindent jobban tudunk másoknál, maradiak vagyunk, és eltartott kisujjal elítéljük „a bűnben élőket”.  Sajnos, sokan tettek azért, hogy ez vélemény kialakuljon. Ezért szükséges nap mint nap hangsúlyozni, mekkora felelősségünk van.

Nem fogsz mindenkinek tetszeni, ha odaszánod az életedet Istennek. Lehet, hogy teljesen hülyének néznek, kinevetnek, szerencsétlen birkának tartanak, felróják a múltbeli hibáidat és elítélnek érte. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz ezt felvállalni, viszont jól tudjuk: mi nem az emberek felé tartozunk elszámolással:

Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

Gal 1:10

Az a feladatunk, hogy törekedjünk a jóra és a szeretetre a nehézségeken át is, hitelesen, ne a felszínen. Lapozz ma a sokszor olvasott Szerethimnuszhoz és olvasd el hangosan! Ez a mi nagy feladatunk.

Demeter Anna

Tested: lelked tükre

Kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.”

3János2

Erős mondat, ha kicsit jobban belegondolunk. Mégis, ugye, mutasson már valaki nekem egy embert, akinek mindig, minden körülmények között rendben van a lelke! Nincs benne épp egy csipet őrlődés, félelem, egy adag stressz, megfűszerezve egy kis aggodalommal, és csak úgy, érzésnyi megoldandó feladatokkal. Nyilván nincs ilyen. Viszont nem mindegy, ki, hogyan kezeli a lelkét. Mert a lélek igenis gyógyításra szorul: nem elég túljutni a gondokon, utána regenerálódni kell. Nem elég legyinteni, elengedni, meg kell érteni a működését. A lelkünket táplálni kell, különben jelez, hogy baj van: először piciben, aztán bizony nagyban is, fizikai tünetekkel szeretné a tudtunkra adni, hogy: „Hé, foglalkozz velem!”

Minden betegség lelki eredetű – szokták mondani. De nem mindegy, hogyan gyógyítod. Most egy picit, a saját példámon keresztül szeretnék segíteni azoknak, akik nem veszik elég komolyan az első, intő jeleket.  Ismeritek a szomatizáció szó jelentését? Lehet már meg is tapasztaltátok. Én középiskolás koromban szembesültem először a kifejezéssel, ami: olyan testi tünetekkel járó kórállapot, aminek hátterében nem áll szervi megbetegedés

A legboldogabb, legegészségesebb tininek kellett volna lennem, a – természetesen ezzel az időszakkal járó – felnőtté válás állapotának különböző fokozatai mellett. Én viszont hosszú évekre benne ragadtam, sőt, nem is találtam a kiutat egy olyan kapcsolatból, ami már senkinek sem volt jó, ami akkora súlyt rakott a lelkemre, hogy hiába regenerálódott néha, azokra a sebekre már jóval több kellett, mint egy kis kötözgetés. Először kicsiben kezdtem: egy kis migrén, egy kis hasfájás, fáradékonyság. Aztán úgy látszik, rákaptam az ízére. Visszatérő felfázás, hasi fájdalom. Édesanyám, miután saját elmondása szerint megunta, hogy másfél éven keresztül „mosta fel velem a szakrendelők padlóját” azt mondta, állj. Nekem semmi bajom nincs. Nekem egyszerűen ki kell jönnöm valamiből, ami nem tesz jót a lelkemnek. Én is éreztem, csak először rosszul próbálkoztam: menteni a menthetetlent, bármi áron. Mert megszoktam, ragaszkodtam egy állapothoz, amiben egyszerűen már nem voltam boldog (gyanítom, a másik fél sem). Akkor ott, nagyot sérült a lelkem és egy egész könyvet megérne, hogy jöttem ki belőle (nem kevés emberi és még sokkal több Isteni segítséggel). De kijöttem és láss csodát, elmúltak a panaszaim. 

Gondolnátok, hogy egy ilyen után, nyilván az ember tanul a hibáiból. Háh, de nem én! Ó, nem, én tökélyre fejlesztettem a szomatizáció képességét. Persze nem állandóan gyakoroltam, tartottam szünetet is néha, úgy illik. Csak most döbbentem: amikor kiderült, hogy a sok-sok tünet, valós szervi, fizikai betegséget okozott. Felborult az egyensúly és én nem foglalkoztam vele. Pedig való igaz: mindenben olyan jó dolgunk van, és olyan egészségesek vagyunk, amilyen jó dolga van a lelkünknek. 

Nagyon jó dolog sok baráti kapcsolatot ápolni, segíteni valakinek, akinek szüksége van rá, jó dolog sok feladattal foglalkozni, pörögni, de tudni kell megállni és feltenni magunknak a kérdést: én most boldog vagyok? A családomban, a párkapcsolatomban, a munkámban, a szabadidőm felhasználásában?

Mert ha ezek valamelyikére is „nem” a válasz, akkor a lelked gyógyításra szorul. Tedd meg, mielőtt a tested jelez!

Demeter Anna

Ősz a múzeum(ok)ban

Tudtátok, hogy a Múzeumok Őszi Fesztiválján országszerte csaknem 130 múzeum várja az érdeklődőket? A fesztivál november 11-ig tart, így még van egy kis időtök szemezgetni a programok között. 

A fesztivál-tematika része, hogy különböző címszavakba sorolták be az eseményeket, így minden korosztály könnyen megtalálja a számára érdekes programokat. A zenés, filmes események, kiállításmegnyitók mellett, rengeteg olyan foglalkozás, interaktív előadás kap helyet tanórákon belül is, ahol a speciális nevelési igényű, hátrányos helyzetű gyerekekre is külön figyelmet fordítanak. Ezen az oldalon külön tudtok keresni a budapesti, valamint a vidéki programokra is: http://oszifesztival.hu/programok.html. Mi most néhány last minute fővárosi érdekességet ajánlunk nektek!

  • A Többszólamú múzeum sorozat részeként, a Magyar Nemzeti Múzeumban egy igazán érdekes tárlatvezetésben lehet részünk, Évszázadok női szemmel címmel. A kiállítás olyan kérdéseket taglal, mint: Milyen szerep jutott a családban egy nőnek? Házasodhattak-e egyáltalán szerelemből? Miről mesél egy fekete gyászruha, egy fotó vagy egy szobabelső? 

A vezetés élőszereplős, minden információt megtaláltok itt:http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=318

  • Input-Output a Ludwig Múzeumban! A Zene szárnyán tematika részeként, a Művészetről fiatalokkal – kiállításmegnyitó során egy öt hetes online együttműködés eredményét láthatjátok. 

Az esemény regisztráció köteles!http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=407 

  • Múzeumi kulisszatitkok az ELTE Egyetemi Könyvtárban! A Lapokba zárt titkaink program a könyvtár különleges kiadványaiba enged bepillantást az érdeklődőknek. Regisztráció javasolt! http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=74
  • A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! sorozat részeként a Városligeti fasorban kalandozhatunk Szentek, íriszek és pávák nyomában. Szecesszió, Róth Miksa módra november 7-én! Információ: http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=282 
  • A Múzeumi szünetelő tematika középiskolásoknak, egyetemistáknak egyaránt kedvez! A Várkert Bazárban október 30-án délután A művészet templomai: Monet és vízililiomai – A víz és a fény bűvkörében című filmet vetítik » http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=30

A másfél órás ismeretterjesztő alkotásban megismerhetjük azokat a csodálatos tájakat, ahol alkotott és amelyekből Monet ihletett merített. 

  • Egy kis kreativitásra vágysz? Akkor Engedd el magad! A betűk sivatagában címmel, kreatív írásműhelyen vehetsz részt Petőcz András költő, író vezetésével a József Attila Emlékhelyen, november 6-án. Regisztrálni november 4-ig lehet: http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=15 

A végére hagytuk az egyik legérdekesebb programot:

Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.”

  • Az idézet Latinovits Zoltántól származik, akiről a Bajor Gizi Színészmúzeumban láthattok egy csodálatos kiállítást: „Embernek röpülni boldogság” címmel, október 31-től. A tárlat középpontjában egy legendás ember és színész küldetése és a küldetés beteljesületlensége áll. Egyedi grafikai megoldások, hangsúlyos művészi korszakok és egy tragikus történet. 
    http://oszifesztival.hu/programok_hu.html?pid=358 

Még időben vagytok, múzeumozzatok! 

Demeter Anna

Elegancia, hol vagy?

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Hello október 13-a, hello Suit Up! azaz Öltözz ki! nap. A kiöltözés apropóján kicsit szélesítettük a fókuszt, és inkább a (minden)napjaink eleganciáját érintő kérdéseket vizsgáltuk. Szerintetek van ma igény a valódi eleganciára?

Ismét elérkeztünk a nemzetközi népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez, amely az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik főszereplőjéhez, Barney Stinsonhoz köthető, aki mindig, minden körülmények között öltönyt viselt. A világnapra, illetve a sokak által kedvelt karakter elegancia-elméletére tekintsünk kiindulópontként: Barney szerint öltönyt viselni nem csak ünnepnapokon csodálatos, hanem bármikor, hiszen az ember így minden helyzetben (alvás közben is) elegáns lehet. Aki esetleg nem ismerné a sorozatot, lesse meg az 5. évad 12. részét, hallgassa meg a híres Girls versus Suits című dalt és máris megérti az öltözék hangsúlyát… 

Igen ám, de vajon nem csúszott egy kissé félre ez az értelmezés? Az elegáns öltözet eredendően eleganciát kölcsönöz viselőjének? Rajonganának Barney Stinsonért a stílusa nélkül, vagy csak egy fura fickó lenne, aki mindig kiöltözik? Na, ugye. 

Eredete szerint a francia élégance ugyanis választékosságot, a latin elegantia pedig (művelt) ízlést, finomságot jelent. 

 „Az elegancia a személyiség varázsa, amit a ruha kiegészít.”

– mondta Ralph Lauren. Mit jelent ez a mindennapokban? Azt, hogy az elegáns és a kirívó embert is megbámulják, viszont nagy különbség, hogy az előbbit meg is jegyzik. Az elegancia megkülönböztet és öltöztet.

Hogyan? Messziről észre lehet venni: tartásból, pillantásból, mosolyból, finom mozdulatokból és reakciókból. Az elegancia azt jelenti, hogy az egyéniségünkkel ébresztünk kíváncsiságot másokban. Ezt a tulajdonságot valaki adottságként kapta ajándékba, valaki mintaként tanulta és elsajátította – másoknak pedig fejleszthető. Nem könnyű, ez bizonyos, hiszen korlátokkal jár. Nem mindegy, hogy mit és hogyan viselsz, mondasz és teszel. 

Az elegáns ember ugyanis nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ordít róla: bármit felvehetek, bármilyen divathullámnak megfelelek, mert egyedi vagyok! Szerintem például óriási hiba, hogy ma az igénytelenséget egyediségként értékeljük – sőt, az kifejezetten röhejes, amikor valaki rengeteg pénzt költ arra, hogy igénytelenül nézzen ki. Ez mégis mennyire disszonáns? Az elegancia nem pénzbe kerül, az árát másban mérik: helyes önképben, egyedi stílusban, a kellő határozottságban és abban a bizonyos „valami pluszban”. 

Képzeljük csak el, hogy 10, különböző testalkatú emberre feladjuk ugyanazt a gyönyörű ruhát. Egyáltalán nem biztos, hogy a 10 közül, a tökéletes alakú nyer. Lehet, hogy olyan az arca, mintha citromba harapott volna, vagy épp fennhordja az orrát. Ez nem túlságosan vonzó. Ellenben a természetes, bájos mosoly vonzza a tekintetet. Az egyenes tartás, egy finom mozdulat vonzza a tekintet. Egy kedves szó és az odafigyelés pedig vonzza az embereket. Tudjátok miért? Mert hiánycikk. Mert kezdjük elveszíteni az igényt az ilyenfajta attitűdre. A mai megosztott, depresszív, boldogság- öröm- és hitpótló tevékenységek mellett, egyszerűen eltűnt az igény a szépségre. Átvette az irányítást a „nekem te ne mondd, hogy mit vegyek fel”, a „majd azt én tudom” és „az úgy nézek ki és úgy viselkedem, ahogy akarok”. Nos, ez messze van az eleganciától. Ez a viselkedés nem elegáns, hiába veszel fel szép ruhát. 

Az, hogy napjainkban mennyire torzult el a nőiesség, a férfiasság, a karakter, mint olyan fogalma, egy újabb cikket is megérne. Csak annyit mondok, hogy vessünk egy pillantást a Gucci tavalyi férfidivatnak nevezett valamilyére, vagy próbáljuk értelmezni a fenékbe vágó, szakadt női sort és crop top kombót és kicsit gondolkozzunk el, mit is várunk nőként a férfiaktól és fordítva. Tényleg fel tudunk nézni nőként egy feminin férfira? Tényleg azt hisszük, hogy a férfiak észrevesznek, ha már elsőre mindent látnak belőlünk? Nem azt mondom, hogy zsák-, vagy egyenruhát a népnek, de azért meg lehetne találni az átmenetet, ami a sejtetésben rejlik. Miért vált ikonná Audrey Hepburn és miért alapdarab még ma is a Chanel-féle kisfekete? Mert egyéniségek. Audrey Hepburn azt mondta „az elegancia az egyetlen szépség, mely soha nem fakul”. Coco Chanel szerint pedig: „ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egy kozmetikum sem fog hatni.” 

A két nagyhatású nő mellé pedig egy hazai férfi tanács:

„Jól öltözött az, aki jól szabott és jól összeállított ruházatot visel. Elegáns pedig az, aki ezenfelül az öltözködésével a saját egyéniségét is megmutatja.” – Schiffer Miklós nemzetközileg ismert magyar divat- és stílustanácsadó, divatszakértő.

Tehát, Suit Up!, de minden nap! Legyetek elegánsak kívül-belül! A „belső” kiegészítőt sose felejtsétek otthon☺ 

Demeter Anna

Csatlakozz hozzánk az őszi tematikus hetünkre! Idén október 25-31. között az eleganciát tűzzük zászlónkra. Gyere, és mutasd meg, mennyire tudsz elegáns lenni egy hétig (vagy akár tovább is 😉 ) #margarettematikushét #eleganciahete

Iancu Laura: Gerlice. Gyorsröptű írások repülni vágyóknak

Azt gondolom, a kultúrát, a kultúránkat nem ápolni, nem őrizni kell, pontosabban úgy kell ápolni és úgy kell őrizni, hogy megéljük és szeretjük, s így folyvást jelenvalóvá válik. Kinyilatkoztatott igazság, hogy a szeretet soha el nem múlik. Lehet-e tehát a kultúrának a szeretetnél erősebb, biztosabb éltető ereje?”

Iancu Laura nevével egy József Attila-díjasokról szóló portréfilmben találkoztam először, ami szerintem óriási hiba. Nemcsak az enyém, az oktatásé is. Magyar szakos voltam anno, legalább a nevét ismernem kellene – gondoltam, amikor megnéztem a tíz perces kisfilmet és könny csordult a szemembe az Amikor tegnap című vers hallatán. Azóta persze kinyílt a világ és szerencsére számos, hozzá hasonló íróval is megismerkedtem, akiknek a sorait kötelezővé tenném. Igen, különösen ma, amikor nem dívik szeretni a hazánkat, vagy snassznak, esetleg túl giccsesnek hat: hát, jól kell csinálni. Szerintem Iancu Laura jól csinálja, így ápolja és őrzi azt a gyönyörű magyar kultúrát, amit a legkeletibb csángó faluból hozott el hozzánk. A Gerlice: Gyorsröptű írások rövid, tömör mondatokban, esszékbe foglalva és az egyszerűség köntösébe csavarva mutatja be nekünk egy igazi paraszti társadalomban felnövő lány kérdéseit, út- és Istenkeresését és már-már filozofikus gondolatait kultúráról, hazáról, életről, halálról.

Iancu Laura, mint mondja, nem túl korszerű dolgokról ír, így úgy gondolta, mindenképp szüksége van polgári hivatásra: így lett néprajzkutató, óvodapedagógus, teológus-hittanár. Azért én mégis, meleg szívvel ajánlanám nektek ezeket a „nem túl korszerű” gondolatokat. 

A Gerlicében rögtön Pilinszkyvel kezd. Azt mondja, szerelmes lírát olvasva jutott el a Ne félj című verséhez. Én is. Tovább lapozom. A saját kérdéseim mellett, elém tárulnak megértést segítő, tapasztalatot sugalló, nehéz időket igaz szavakkal leíró mondatok. 

Iancu Laura idilli, otthoni világát körülvette a mindenkit és mindent – szabadságot, családot, hitet, anyanyelvet – megnyomorító diktatúra. Majd Budapestre érkezett tanulni, ahol, mint mondja, ahelyett, hogy kinyílt volna a világ, falak közé szorult: mivel nem volt elég zsebpénze társasági életet élni, hát a könyvtár, az irodalom töltötte be tartalommal a mindennapjait. ,,Pilinszky, Hervay Gizella, Csoóri Sándor. Azt hiszem, hogy ők hárman a csillagok az égen és valahogy ők báboznak velem.” – mondja. És az annak idején kockás füzetét félénken tanára ajtaja alá becsúsztató Iancu Laura, azóta reptet minket versben, prózában, drámában.

Ebben az esszékötetben a csángó világ mindennapjai, az anyai kötődés, a „családi fészekből való kirepülés”, el-és újrakezdés, visszatekintés és kérdőjelek mögé bújtatott félelmek tárulnak elénk. Na meg ugye, az a bizonyos szeretet, amiből minden eredeztethető. Iancu Laura azt mondja, mind az életben, a tudományban, a művészetben gyakorolja az Isten iránti bizalom kockázatát. A Gerlicében kapunk egy kis útmutatót hozzá:

Hogy mi a szeretet? Meglátni a másik emberben Isten teremtményét, és úgy viszonyulni hozzá.”

Olvassátok, töltődjetek! 

Demeter Anna

A klasszikus, nem ódivatú!

„Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.”

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A klasszikus szó jelentheti azt, hogy valaki, vagy valami általános elismert, értékes, jellegzetes – de sokszor talán mintha az unalmassal is azonosítanánk. Pedig őszintén: ugye jó néha kicsit klasszikusan megélni az érzelmeket, az pillanatot és a bennünket ért élményeket?  Ebben a cikksorozatban ilyen meghatározó filmes alkotásokról olvashattok majd. Tartsatok velem, lépjünk hátra egy kicsit a multiplexek világától és hagyjunk magunknak időt a megélésre!

Sosem értettem a Neked mi a kedvenc filmed? kérdést, mert – legalábbis szerintem – erre szinte lehetetlen válaszolni. Mindannyiunk életében vannak és lesznek is még felejthetetlen alkotások, amik különböző élethelyzetekben más és más módon hatnak majd ránk. Ezekről beszélgetni azonban mindig jó: összeköt baráti társaságokat, kapoccsá, vagy éppen vízválasztóvá válhat egy első randin, átsegíthet nehezebb időszakokon, vagy csupán csak szórakoztat.

És ugye… „Amit nem érzel, arról nem beszélhetsz.” – írja Shakespeare. Ezzel el is érkeztünk örök klasszikus témánkhoz: a szerelemhez. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha csak meghallom Nino Rota az 1968-as Rómeó és Júliához írt zenéjét (https://www.youtube.com/watch?v=WCmUWNUzaqo ), annyira felkavar, hogy abban a pár percben nem is tudok másra figyelni. Hogy miért ezt a feldolgozást emelem ki? Mert Franco Zeffirelli olasz filmrendezőnél szebben és igazabban szerintem kevesen jeleníthetik meg Shakespeare világhírű drámáját. 

Érdekes, hogy akinek olyan szakrális témákat feldolgozó filmeket köszönhetünk, mint a Názáreti Jézus, vagy az Assisi Szent Ferenc életéről szóló Napfivér, Holdnővér, házasságon kívül, egy férjes asszony és egy nős férfi gyermekeként látta meg a napvilágot. Vezetéknevét így Mozart Idomeneo című operájából kapta, a Zeffiretti című áriából. Tanult építésznek, harcolt a második világháborúban, volt tolmács, majd mindannyiunk örömére a művészetek világát választotta.

A kisebb munkák, amatőr előadások, asszisztensi feladatok és játékfilmek után A makrancos hölgy hozta meg számára a világsikert és nem is gondolta volna, hogy az azt követő évben ezt felülmúlja múlja majd a veronai történettel. A modernista kritikusok gúnyolták, a közönség imádta. 

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik nem állnak be a sorba, akik képesek akkor is egy másik irányt követni, amikor mások erre csak legyintenek: ,,ó, ez lejárt lemez, új kell a népnek!” Zeffirelli viszont a régiben hitt. Egy olyan korban, amikor Európa Istentől távolodva zakatolt a modernizmus felé, ő vissza akarta adni az eredeti olasz szellemiséget, így hagyományos filmes eszközökkel rendezte meg Rómeó és Júlia történetét. Ami számomra pontosan ettől hiteles. Nem giccses, csupán egyszerűségében gyönyörű.

A két évvel ezelőtt elhunyt rendező temetésén Giuseppe Betori, a Firenze város érseke így méltatta: „Zeffirelli igazi fia volt Firenze városának, tanúja volt a legszebb és legdicsőbb arculatának és az újjászületésének.”

Nézzetek klasszikusokat, nézzetek Zeffirellit! 

Tipp: A Nemzeti Színházban, szintén ebben a szellemiségben készült Rómeó és Júlia a következő színházi évad várva várt darabja! Olvassatok róla itt: https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/romeo-es-julia és nézzetek be a kulisszák mögé itt: https://www.youtube.com/watch?v=nTcwWdzGsvI 

Demeter Anna

Kép forrása: medium.com

Lépéskényszer – 5 tipp, hogy könnyebben mozdulj

Csak a változás állandó – szól az ókori bölcsesség. A változáshoz való hozzáállásunk azonban már igen eltérő lehet. Ti hogyan hoztok meg fontos döntéseket? 

Sok esetben rajtunk kívülálló okok miatt találjuk magunkat egy teljesen új helyzetben, máskor viszont nekünk kell lépnünk saját előrehaladásunk érdekében. A változás nem lehet mindig pozitív, de az életünk része, így meg kell tanulnunk alkalmazkodni hozzá. Hiszen, nem véletlen születtek meg az olyan frázisok, mint „Aki lemarad, az kimarad”; „A sikerért meg kell dolgozni”; „Ami könnyen jött, könnyen is megy”, „Fájdalom nélkül nincs fejlődés”; „Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni”; vagy A tanú klasszikusa: „Az élet nem habostorta”. 

Lássuk mi az, ami a (tanulságos) klisék mögött rejlik!

1.Nem véletlen, hogy így alakult

Amikor szó szerint kitör a frász és megoldhatatlannak látsz egy helyzetet, a legnehezebb, de egyben leghasznosabb dolog: elcsendesedni. Nekem például a kritikus pillanatra van egy igém: „Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak.” (Ézsaiás 41:10). Ha hiszed, ha nem, valaki vigyáz rád és figyelemmel követi a lépéseidet. Nevezheted sorsnak, égieknek, valami megmagyarázhatatlannak, de véletlenek nincsenek.

2.Nem vagy egyedül

Második lépésként: beszéld ki magadból! Én például rögtön telefonálok, mert tudom jól, hogy hirtelen reagálok, és muszáj ventillálnom. Nyilván ez csupán pillanatnyi megkönnyebbülés, de már az is segít a továbbiakban, ha tisztában vagy vele: vannak emberek, akik a legnehezebb pillanatokban is melletted lesznek.  

3.Nem szerethet mindenki

Óriási önámítás, ha azt hiszed, mindenki kedvel, csak mert te kedves vagy. Saját bőrünkön, sokszor nagyon fájdalmasan tapasztaljuk meg a féltékenységet, irigységet, gonoszságot és igazságtalanságot. Ezeket az élményeket meg kell tanulnunk kezelni és helyre tenni magunkban. Ne hagyd, hogy valaki elbizonytalanítson az értékeidben és az elveidben! Elsőre talán érthetetlen, de később kitisztul a kép: emberek okkal lépnek be, vagy éppen kerülnek ki az életünkből. 

4.Ne ragadj be(le)! – A sebtapasz elv

Egyszer egy számomra nagyon kedves ember azt mondta, hogy a döntésképtelenségem abból fakad, hogy félek a fájdalomtól, ezért túl sokáig agyalok. Ez teljesen logikátlan persze, hiszen így csak még tovább húzom a szembesülést, de a folyamatot nem úszom meg. Íme hát egy jó tanács: minél hamarabb tépd le azt a sebtapaszt, különben sokkal nehezebben jön le rólad!

5.Utánkövetés – mit tanultál a helyzetből?

Minden vita, szakítás, elengedés, de ugyanígy minden örömteli változás megdolgoztatja a lelkünket. Nem szabad kudarcként megélnünk valamit, ami a fejlődésünkhöz járult hozzá. A tanulságokat viszont le kell vonnunk, hogy a ránk váró jövőbeli helyzetekben még jobbak legyünk. 

Végül pedig egy klisémentes Szabó Magda a mindennapokra: 

Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”

Szabó Magda

C’est la vie c’est comme ça!

Demeter Anna

Cédrusok és ciprusok a Balatonnál: a Folly-élmény

Többgenerációs, családi vállalkozásokat megismerni mindig felemelő érzés: a Folly Arborétum hangulata talán ezért is ragadja magával az embert már első pillanattól fogva. Egy gondolat erejéig ugorjunk vissza a XIX. századba. Ekkoriban ugyanis egy Csigó Pál nevű parlamenti képviselő szőlőt telepít a már említett Örsi-hegy oldalában, később pedig a szőlők feletti nehezen művelhető területekre veje, dr. Folly Gyula a környéken nem honos fenyőket hozott.

Sajnos a terület sajátos adottságait kihasználó orvos nagyon fiatalon, az első világháborúban elhunyt – hagyatékát fia, a szintén Gyula névre keresztelt közgazdász vette gondozásba. A történelmi nehézségek ellenére (államosítás, kuláklista) a magánarborétum szépen cseperedett. A kirándulóhely különlegességét adó cédrus fajták telepítése az 1960-as, 70-es években vette kezdetét, majd ifj. Folly Gyula, az unoka fejlesztett tovább a kertet, amit ma már a negyedik generáció: Folly Réka és családja gondoz. Nekik köszönhetjük a borászatot és a ma már látogatóközponttá növekedett, gyönyörű helyszín kialakítását.

Családi pihenés & arborétumi körút

Kis- és nagyobb gyermekekkel is ideális kikapcsolódás a fák árnyéka alatti egyedi játszótér, a különleges hinták, drótkötélpálya pedig sokak kedvencei. (Emellett jó tudni, hogy a játszópark részeit az előírásoknak megfelelően, rendszeresen ellenőrzik.)

Aki pedig az arborétumi sétát választaná, egész évben megteheti, a kert minden évszakban tartogat csodákat. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen feldolgozni a széleskörű növényvilágot, illusztrált táblákat és QR-kódot is találunk utunk során: az arborétum ugyanis 400 tűlevelű, 200 lombos fa és cserje, valamint több ezer virágzó évelő otthona. A Folly egyik nemrégiben megújult helyszíne a kilátó, szintén kihagyhatatlan pontja a sétának!

Ha pedig lépteink nehezednének, tartsunk egy kis pihenőt a borok felé…

Bor & gasztronómia

Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.”

Márai Sándor

Az arborétumhoz közeli Kisörsi-hegyen, 7 hektáron folyik a szőlőtermelés: szürkebarát, ottonel muskotály, kéknyelű, rajnai rizling, budai zöld és olaszrizling egyaránt megtalálható a kínálatban. A talán már a Folly védjegyévé vált Cédrus bor hordós érlelést is kap, olaszrizling és szürkebarát házasításával készül – ne hagyjátok ki, ha erre jártok! Szintén sokak kedvence cuvé, a gyümölcsös Boróka bor is. 

A borok mellett azonban hihetetlenül finom kézműves szörpök közül is választhatunk (én például akkora csomaggal jöttem el, hogy alig tudtam hazahozni): fenyőrügy, gyömbér, birsalma, levendula, citromfű ízesítés – mind-mind a kert aromájával. 

Ha pedig bevásároltunk, irány a szezonális és klasszikus ételeket egyaránt kínáló étterem és élvezzétek a táj hangulatát😊

A Balaton
hintáz velem
két menny között
ring életem.” 

Weörös Sándor

Demeter Anna

Vissza a múzeumba!

Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit.” 

Mindenki másképp éli meg a járvány utáni újranyitást, ahogyan magát a bezártságot is többféleképpen dolgoztuk fel. Egy dolog azonban bizonyos: már nagyon szükségünk volt a kimozdulásra, a szabadság érzésére. A kínálat széles, hiszen végre számos program közül választhatunk, ha ki szeretnénk kapcsolni. A szórakozóhelyek, teraszok mellett a kulturális élet is újraéled és vétek lenne kihasználatlanul hagyni az előttünk álló nyár kínálatát! Nemes Nagy Ágnes soraival múzeumi körútra invitálunk titeket, hogy tudjátok, milyen programokra érdemes beülni egy kávé után, egy pohár bor előtt, vagy épp közben – az időjárás úgyis minden napra tartogat meglepetéseket:) 

1.Albrecht Dürer, a német reneszánsz virtuóz grafikusművésze a Szépművészeti Múzeumban!

Itt mindig megéri több órásra tervezni a sétát, hiszen a gyönyörű réz- és fametszetek után számos izgalmas, állandó tárlat közül választhattok.

2.A Nemzeti Múzeumban rendhagyó kiállítást láthattok a 900 éves premontrei rend lelkiségéről, alapításáról, magyarországi múltjáról és jelenéről. 
3.A Petőfi Irodalmi Múzeumba látogatva pedig a magyar indiánozás nyomába eredhettek.

A Rézbőrű volt az alkony című tárlatban megelevenednek az indián regények sorai barátságról, hősiességről, erkölcsi nemességről, természetszeretetről, hűségről. Eddig nem látott felvételek, izgalmas installációk és kortárs költők bekapcsolódásával is kiegészült irodalmi háttér vár titeket!

4.A Magyar Nemzeti Galériában a „vágyott szépségek” világába utazhattok.

Augusztus végéig itt látható a londoni Tate Britain múzeum egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének egy része. Kísérő tárlata pedig Az utópia szépsége, amely a magyar vonatkozást ismerteti meg az érdeklődőkkel!

5.Ha még esetleg nem láttátok, mindenképp tekintsétek meg a BarabásiLabot a Ludwig Múzeumban! Garantált élmény a hálózati gondolkodás kapcsán.
6.Körforgásról, értékek születéséről és kibontakozásról: középpontban az emberrel. Izgalmas Csákány István kiállítás a Ferenczy Múzeumban!
Save the date

Ha külön-külön nem jutnátok el a múzeumokba, semmiképp se hagyjátok ki a június 26-i Múzeumok Éjszakáját! Rengeteg, csaknem 250 intézmény részvételével kalandozhattok majd a várva várt nyári estén! Érdemes figyelni a múzeumok oldalait, hamarosan érkeznek a részletes programleírások!

Addig is, zárjuk sétánkat Nemes Nagy Ágnessel:

Mi ez az árnyék ezen a tartományon, mi ez a megvilágítás? No persze, két gesztenyefa teszi, két pirosvirágú, nagy vadgesztenye, amelyek úgy ragyognak odafent, úgy sátoroznak, olyan pünkösdi-módra, hogy ez a rejtett másvilág idelent füstös, piros-zöld fényben ázik. Megállni. Félig-emelt arccal figyelni: valamire, ami majdnem hallható.”

Álljunk meg egy kicsit a rohanásban, szemlélődjünk értékes helyeken! Vissza a múzeumba 😊

Demeter Anna