Gyerek a templomban

Egy keresztény anyuka tanácstalan gondolatai

Gyerekkoromtól kezdve járunk a családommal templomba, nem tudok olyan időszakot felidézni, ahol a vasárnapi szentmise ne lett volna természetes, magától értetődő program. Ameddig nem volt gyerekem, nem különösebben foglalkoztatott, hogy hozza-e valaki a gyerekét a templomba vagy sem, egészen addig, amíg az nem rohangál, ordibál vagy visong. A gyerek ilyen. A templom visszhangzik, a nagy tér hívogató egy kis szaladgálásra, nem beszélve a sok érdekességről, amit fel lehet fedezni. 

Most, egy kétéves kisfiú anyukájaként hirtelen égető kérdés lett számomra, hogy hogyan NE én legyek az az anyuka, akire mindenki rosszallóan, szemrehányóan tekint, miközben a gyerekét próbálja a templomba beszoktatni.

A templom az elcsendesedés, a meghitt istenkapcsolat helye. Az emberek azért járnak jobb esetben vasárnaponként templomba, hogy összegezzék és átgondolják az előző hetüket és lelki útravalót vigyenek magukkal a következőre. És ezt a folyamatot igencsak meg tudja zavarni egy dackorszakos kisgyerek, aki suttogni még nem tud, ellenben mindent is kommentálna, mindenhova felmászna, belenyúlna a perselybe vagy a szenteltvíztartóba, esetleg megrázna néhány csengőt, megnyomna néhány gombot. Az én kisfiam például minden énekes betét után elkiáltja magát hogy: „Jó volt ez a dal!”, de a testvérem is hasonlóan viselkedett ennyi idősen, amikor a kehely felmutatásakor követelőzni kezdett, hogy: „Én is kérek leveskét!” Ezekben az esetekben van néhány ember, aki kedves mosollyal kíséri figyelemmel az eseményeket, de azért a többség szemében azt látom, hogy nem éppen a gyerekemre vagy az én fegyelmezési kísérleteimre kíváncsi. 

Mit lehet ilyenkor tenni? 

Tudom, vannak templomok, ahol van elkerített szoba a kisgyermekes családoknak, de tapasztalataim szerint ezeknek a hangszigetelési hatékonysága meglehetősen eltérő, sőt sok esetben mit sem segít, ha a kisgyerek egetrengető hisztibe kezd, mert ki akar menni a templomtérbe.

Ki lehet menni a templomból. Igen, de akkor minek is jöttem el? Én nem hallok semmit, azt se tudom meg a mise végére, hogy mi volt az evangélium, ellenben csináltam egy nettó fegyelmezésből álló programot a gyerekemnek.

Otthon lehet hagyni. Persze ha van kire. De akkor mikor kezdhetem el a gyerekem  „templomba szoktatását”?

Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom a jó megoldást, számomra is egy hatalmas kérdőjel, hogy mivel teszem a legjobbat másoknak, a gyerekemnek és magamnak is.

Mit akarok elérni?

Ez az egész azért fontos kérdés számomra, mert azt szeretném, ha a gyerekemnek is ugyanolyan természetes, jó élmény lenne a szentmisére járás, mint amilyen nekem volt. Szeretném, ha gyakorló, hívő keresztény ember válna belőle. De kicsit tartok tőle, ha mindez hétről hétre ilyen küzdelmes program, azzal elveszem a kedvét és rossz élménnyé teszem a templomba járást, így ez is egy ugyanolyan kellemetlen és megmagyarázhatatlan kötelesség lesz a számára, minthogy ne vegye le a benticipőjét.

A magam szempontjából is ez egy állandó kérdés, hogy van-e egyáltalán bármi értelme ezt csinálnom, ha igazából lelkileg nem is vagyok ott a misén, csak végigizgulom és szorongom az egészet, hogy hogyan viselkedik a gyerekem, mit gondolnak rólam mások, vagy esetleg hogyan teszem tönkre éppen valakinek a heti lelki töltődését.

Egyedül Szűz Mária anyai együttérzésében és Isten megértő szeretetében bízom, aki biztosan értékeli a törekvéseimet, hogy éppen hozzá akarom közelebb vinni a gyerekemet, előkészítve a jövőbeli természetes, meghitt istenkapcsolatát.

Győriványi Flóra

Kulcskérdés az apaság? -Interjú Süveges Gergővel az apaság titkairól

Az élet tele van ajtókkal. Némelyek már nyitva állnak előttünk, így könnyedén be tudunk rajtuk kukkantani. Vannak azonban még zártak, amelyek kinyitásához szükségünk van kulcsokra… Az apaságról, családról és titkos ajtókat nyitó kulcsokról beszélgettünk Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel, az Apakulcs és számos sikerkönyv szerzőjével. 

Mi ihlette a könyvet?

Maga az apaság témája nem új számomra, hiszen már 2008-ban és 2012-ben is jelent meg könyvem Apa-kép-írás és Apaszem címmel. Arra jöttem rá, hogy nagyon szeretünk történeteket írni és olvasni, de mégis minden történet egy modell. Vagyis az a történet azzal az apával, azzal a gyerekkel esett meg, aki azt írta. Ahhoz, hogy a saját életemre következtetéseket tudjak levonni ezekből a modellekből, ahhoz valami olyan munkát kell elvégeznem, mint az aranymosó, aki térdel a folyóparton, rázza a szitáját és egyszer csak megcsillan valami. Vagy nem. 

Fotó: Erdélyi Gábor

Miért érezted szükségességét a könyv megírásának?

Azon kezdtem el gondolkozni 2 évvel ezelőtt, hogy a modellek mélyén lévő alapelvek megfogalmazhatók-e. Magyarul léteznek-e olyan alapelvek, amelyek mindannyiunk élethelyzetére alkalmazhatóak? Mert ha igen, akkor nem kell aranyat mosni, hanem már oda tudjuk egymás elé tenni a csillogó aranyszemcséket. Sok beszélgetés és gondolkozás nyomán arra jöttem rá, hogy három ilyen alapelv létezik: a tudás, a jóakarat és a szövetség kulcsa. Sokféle élethelyzet létezik, ezért is kerestem azokat az alapelveket, amelyek nem egy bizonyos élethelyzethez vagy családformához kötődnek, hanem önmagában az apasághoz. A modellekből szerettem volna eljutni az alapelvekhez. Az Apakulcs az első olyan könyv a piacon, amely az alapelvekre fókuszál. Fontos volt számomra, hogy ezeket az alapelveket ne csak leírjam, hanem segítsem az apákat és az érdeklődőket abban, hogy alkalmazni is tudják azokat. Épp ezért az Apakulcs három úton ad segítséget az apák számára. Első a könyv. Úgy látom, sokan veszik és olvassák, ennek nagyon örülök. Most már e-könyv formában is elérhető a Harmat Kiadónál, és készül a hangoskönyv változat is. Az Apakulcs világának második megközelítési lehetősége a weboldalon lévő tesztek sora. Ma már több százan töltötték ki az Alaptesztet vagy az Örökségtesztet; a Családi tesztek pedig a napokban válnak elérhetővé. Végül pedig fontos lába az Apakulcs szolgálatának a személyes segítség előadások, tréningek formájában. Egy tréningen csak apák vagyunk együtt, hangsúlyozottan kevesen, hogy jusson időnk és lehetőségünk a fejlődésre. Ha csak férfiak vannak együtt, védett közegben, ahol nem kell eljátszanunk a rendíthetetlen ólomkatonát, hanem akár gyengék is lehetünk, az nagyon felszabadító és előrevivő.

Miért fontos az apa jelenléte a családban, mint példakép a gyermek számára?

Mert amit sosem látok, abból nem tudok mintát meríteni. Ha én sosem hallok emberi szót, ha nem beszélnek hozzám, akkor nem tanulok meg beszélni. Ha nem látok apamintát, akkor a személyiségem sokkal nehezebben fog harmonikusan fejlődni. Mert részben a mintáinkból építkezünk. Még akkor is, ha ezeket később akár át is értékelhetjük. Minden apának van felelőssége abban, hogy milyen mintát mutat.

Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nincsen apa? Mit tud tenni a gyermek, ha az apamintát nem kapta meg?

Sok családban ez a helyzet. Fájdalmas helyzet. Ha nincs apa, akkor nyilván nem lehet úgy csinálni, mintha lenne, 100 százalékban nem lehet pótolni a személyét. Egy apa alakú űrt csak az apával lehet betölteni. Tapasztgatni mással is lehet. És ez tulajdonképpen jó hír: sokan vannak, akik harmonikus apaminta nélkül nőnek fel, de ettől még lehetnek egészséges személyiségek. Valaki előbb-utóbb apafigurává válik a gyermek számára. Nagyapa… tanár… idősebb testvér… vagy akár fura módon a nagymama vagy az anya. Az biztos, hogy minden gyerek ösztönösen keres magának férfi- vagy apamintát. Az ilyen, nehezebb körülmények között működő családokban fontos szempont, hogy ki válik a gyermek számára mintává. 

Számodra mit jelent apának lenni? Hogyan lehetnek a férfiak jó apák?

Tudatos ösztönösséggel. Vagy ösztönös tudatossággal. Fontosak a megérzések, a spontaneitás, de fontos az önreflexió és a tervezés is. A kettő egyensúlya sokat segíts apának és gyereknek egyaránt. Igazából nem lehetünk jó apák. ami elérhető, hogy egy kicsit jobbak legyünk, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Az Apakulcs is erről beszél: hogyan tudok egy picivel apább lenni. Hogyan tudok dolgozni a kapcsolódásunkon? Hogyan lesz egyre inkább közünk egymáshoz? Ehhez az apakulcsok jó segítséget adnak: ha egyre inkább ismerem, szeretem és támogatom a gyermekemet, akkor kölcsönösen átélhetjük a kapcsolódás örömét.

Fotó: Erdélyi Gábor

Milyen kihívásokkal néztél szembe, amikor apává váltál?

Mikor összeházasodtunk, még kicsit szerettünk volna kettesben lenni a feleségemmel, így 3 évvel később született meg az első gyermekünk. Én elsősorban nem a kihívásokra emlékszem, hanem az örömre és a felszabadultságra. Meg nyilván az aggodalomra is, hogy túléli-e a kislányunk az éjszakát – vagy minket. Jó volt az a gondolat és érzés, hogy a feleségemmel közös ügyünk van. 

Mi a különbség az apai és anyai kapcsolódás között?

Általánosságban a férfiaknak, az apáknak az a kihívás, hogy kapcsolódni és közeledni tudjanak a gyermekükhöz. Az anyák számára inkább az elszakadás okozhat nehézséget. Az elszakadás a születés pillanatában kezdődik, és a gyermek élete valójában folyamatos távolodás az édesanyjától. Ezt a távolodást jól megélni talán a legnagyobb kihívás az anyák számára. Szóval: apák, közeledjetek; anyák, engedjetek. Mindkettő emberes feladat.

Anyai szeretet kontra apai szeretet?

Más a személyiségünk, másképpen reagálunk, másképpen vagyunk jelen. Azt hiszem, az anyának és az apának is gyakorolnia kell a gyengéd és a határt szabó szeretetet egyaránt. Úgyis másképpen fogjuk csinálni. Nem hiszek az „ölelő anya–szigorú apa” felosztásban. Sőt: rendkívül károsnak tartom.

Fotó: Zih Zsolt

Neked mi a szereped otthon, mint apa?

A legidősebb gyerekünk már 19 éves, a legfiatalabb is 13, úgyhogy az életmódunk és -ritmusunk már nem a kisgyerekes időket idézi. Ettől még szülőként ugyanaz a feladat: ismerni, szeretni és támogatni őket – úgy, ahogyan ebben a helyzetben szükségük van rá. Éppen ezért fontosabbak számomra az alapelvek a modelleknél: míg a modellek azt mondják, hogy csináld így és működni fog; az alapelvek azt kérdezik, hogy ezt az örök és általános szempontot hogyan tudod megvalósítani a saját életetekben. Az ismerd–szeresdtámogasd hármas alapelve csecsemőkorban és fiatal felnőtt korban egyaránt érvényes. Alkalmazni pedig nekem kell. Jól pedig akkor csinálom, ha ők is érzik, hogy ismerem, szeretem és támogatom őket. 

Az istenkép és az apakép hogyan fonódik össze?

A kapcsolódás alapelvei egyetemesek, minden apa–gyerek viszonyban működnek. Így az Atya–gyermek viszonyban is. Azért vagyok képes ismerni, szeretni és támogatni a gyermekemet, mert az Atya ugyanígy ismer, szeret és támogat engem, a gyermekét. Istenképünk és apaképünk mélyen összefügg: kezdetben apaképünkből építjük fel az istenképünket. Az első tapasztalataink, amelyeket otthonról hozunk, az, hogy valakitől függünk az életünk elején, hogy ebben a függésben milyen impulzusokat kapunk, nagy hatással vannak a későbbiekre. Megerősítést, biztonságot, bátorítást kapunk vagy éppen büntetéssel, félelemmel, teljesítménykényszerrel találkozunk? Mindezek alapvetően befolyásolják azt a viszonyunkat, amely Istenhez fűz minket. A kezdeti tapasztalatok alapvetően meghatározzák az Istennel kapcsolatos elképzelésünket is. Később persze ez változhat, de a kezdeti bevésődés döntő jelentőségű.

Lesz Mesterkulcs, ami mindenre megoldást ad?

Szerintem van… Rögtön három is: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa és a szövetség kulcsa… (nevet). 

Mit üzennél a jövő apáinak?

Alapvetően a jelen apáinak szeretnék segíteni, igaz, hosszútávon. Ha négy szót képesek vagyunk megjegyezni és ezeknek a tükrében működni apaként, akkor alapvetően jó úton járunk: kapcsolódás, ismerd, szeresd, támogasd. És talán még egyet: remény. Képesek vagyunk jobb apák lenni, mint amilyenek a múlt héten voltunk. Ez tutibiztos.

Most pedig nincs más dolgunk, mint felkapni gyorsan a kulcsokat, és kitárni az ajtót egy új és izgalmas kaland előtt. Belépve ezen a kapun, ebben az új világban pedig egy picivel jobb apákká és szülőkké válhatunk.

Tóth-Kuthy Bernadett

Borítókép: Erdélyi Gábor

31 nap ima a leendő férjedért – kihívás

Olyan sokszor imádkozunk szüleinkért, testvéreinkért, barátainkért, az országunkért, egy gyógyulásért, vagy éppen hálából. De mi a helyzet jövendő férjünkkel? Attól még, hogy még nem ismerjük (?) nem is imádkozhatunk érte?

Az alábbi listára a napokban akadtunk rá a szerkesztőséggel, s gondoltuk megosztjuk veletek is. Használjátok ezt a felsorolást követendő példaként, vagy csak inspirációként, s alkossátok meg a sajátotokat. 

Az alábbi felsorolás 4 részre van bontva: ima a férjedért, a családjáért, a jövendő feleségéért (😉) és végül a házasságotokért. Minden napnál számos bibliai idézetet is találsz, amik segítenek majd az elmélkedésben. Imádkozz a jövendőbelidért, a családjáért, egészségéért – imáid meghallgatásra fognak kerülni. // Imádkozz, mert imáid meghallgatásra kerülnek.

Imádkozz azért, hogy …

  1. Gyakran olvassa a Bibliát, és azt igyekezzen a tettei alapjává fektetni – Zsolt 119,11 & Józs 1,8
  2. Ne felejtsen el imádkozni – Kol 4,2 & Róm 12,12 & Jak 5,12
  3. Igyekezzen a lehető legjobban élni, és Jézusról sose feledkezzen meg – Róm 6,11 & Mt 16,24 & Mk 12,30
  4. Ő legyen majd a családotok lelki vezetője és ezáltal téged is közelebb vigyen a hithez – Ef 6,4 & Ef 5,25-26
  5. Védelmező legyen – Ef 5,25
  6. Megtanuljon jól bánni a pénzzel – Róm 12,11 & 1Tim 5,8
  7. Kincsei a mennyben legyenek és szüntelenül szeresse majd családját – Józs 24,15 & Jak 4,4 & Kol 3,23 & 1Jn 2,15
  8. Higgyen a házasság szentségében – Ef 5,22-33
  9. Szeresse a gyerekeket – Zsolt 127,3-5
  10. Tiszteletreméltó, erős jellemű, erkölcsös férfivé váljon – Gal 5,22-23 & Péld 28,18
  11. Alázatos és megértő legyen – Jak 4,6 & Jak 4,10 & Ef 4,32 & Péld 14,29
  12. Meghallja, amit kell és vissza tudja fogni magát, amikor kell – Jak 1,19
  13. Elég bátor és erős legyen a kísértővel szemben és szabad legyen minden függőségtől – Ef 4,27 & Róm 12,9 & Mt 26,41
  14. Ő legyen otthonotok lelki vezetője, Jézust vegye élete példájául – Ef 5,23
  15. Bölcs legyen, legyen önuralma és tudjon józanul ítélni – Jak 1,5 & Péld 15,21 & Óz 14,9 & Zsolt 119,66
  16. A Jóisten tervei szerint kötelezze el magát – Péld 3,5 & Zsolt 37,3-6 
  17. Tudjon megbánni és bocsánatot kérni – 1Jn 1,9 & Jak 5,16
  18. Meg tudjon másoknak bocsátani – Ef 4,32
  19. Képes legyen gondolatait megosztani a hittel kapcsolatban – Mt 28,19-20 & Mt 5,14-16
  20. Megbízható és türelmes legyen – Ef 4,2-3 & Jak 5,16 & Péld 28,6
  21. A Jóisten szava mutassa az utat számára – Zsolt 119,105
  22. Bölcsen válassza meg barátait, olyanokkal vegye körbe magát, akik jó példakép számára – Zsid 10,24 & Péld 27,17
  23. Édesapja méltó példa legyen számára mint férj és apa. Imádkozz a kettőjük kapcsolatáért – Ef 6,4 & Kiv 20,12
  24. Édasanyja gondoskodásáért, nevelésért. Imádkozz kettejük kapcsolatáért és a te kapcsolatodért az édesanyjával – Péld31, Tit 2,3-5 & Kiv 20,12
  25. Testvéreiért, a jó kapcsolatukért. Imádkozz, hogy neked is jó kapcsolatod legyen velük – 1 Tessz 5,11
  26. A Jóisten egy védőburkot képezzen majd a családotok köré – Zsolt 121,7-8
  27. Hozzá alkalmas segítőre vágyjon – Ter 2,18
  28. Isten kegyelméből jót és boldogságot hozzon szüntelenül az életébe – Péld 31,12
  29. A Jóisten egy olyan feleséggé, segítővé, partnerré formázzon, amilyenre neki szüksége van – Péld 31,10-12 
  30. A Jóisten a legtökéletesebb időben hozzon titeket össze. Imádkozz, hogy kapcsolatotok tiszta legyen, és céljaitok közösek – Zsolt 37,5-7 & Péld 4,23 & Zsolt 119,9
  31. Házasságotok a jövőben önzetlen, Isten központú és segítő legyen – 1Kor 13 & Zsid 13,4 & Préd 4,12

Csatlakozz hozzánk, az imaláncot november 23-án kezdjük, hogy Karácsonyra végezzünk a 31 nappal!:)

Kisbán Petra

Lehet-e a barátnőm az édesanyám?

Mindig is tudtam, hogy vannak olyan lányok, akik együtt járnak vásárolni az anyukájukkal, akik körmöt festve tárgyalják ki a pasikat egy romantikus film nézése közben, akik mindent megosztanak egymással. Tiniként sokszor irigyeltem azokat a lányokat, akik ha lenyúlják az anyukájuk ruháit, akkor szexi, trendi és divatos cuccokban járnak. Akik tényleg olyanok, mintha barátnők lennének.

Mivel nekem nem ilyen volt a kapcsolatom az édesanyámmal, ezért kamaszként meg sem fordult a fejemben, hogy anyukám a barátnőm lehetne. Az volt az érzésem, hogy ő az utolsó ember ezen a Földön, aki engem megértene, ezért nagyjából semmit nem osztottam meg vele. Könnyebb volt a fontos vagy kínos témákat más anyukájával vagy az aktuális barátnőkkel  megbeszélni, és sajnálkozni azon, hogy a mi kapcsolatunk miért nem olyan, mint a Szívek szállodájában a Gilmore lányoké?

Definíció szerint

A Magyar értelmező kéziszótár szerint a barátság két vagy több, általában azonos nemű személy közti kapcsolat. Egy lelki, érzelmi, meleg rokonszenven alapuló, meghitt viszony. A barátsághoz kapcsolódó fogalmak: bensőséges, bizalmas, igaz és őszinte. Jellemzőek ezek egy egészséges szűlő-gyerek kapcsolatra? Jobb esetben igen. Tehát eddig ott tartunk, hogy lehet a baránőm az édesanyám.

Egyenrangú partner?

Az én esetemben amikor férjhez mentem, feleség, háziasszony és édesanya vált belőlem egy szempillantás alatt az én anyukám is közelebb került hozzám. Megszaporodtak a telefonhívások, jöttek az ominózus: „Anya, hogy is van ez?”, „Most mit csináljak?” című kérdések, és azt vettem észre, hogy már minden hétköznapi és mélyebb lelki problémámmal is hozzá fordulok először. Ő is egyre több olyan személyes dolgot kezdett megosztani velem, amiket korábban biztosan nem tett volna. Mintha tényleg a barátnőmmé vált volna. Meg is fogalmazódott bennem egyszer, hogy: „most a legjobb barátnőm az anyukám.” Először ezt úgy magyaráztam magamban, hogy egyenrangú partnerekké váltunk, hiszen már én is minden olyan élethelyzetbe belekerültem, amibe ő is: háziasszony, feleség és édesanya is lettem, ráadásul mind a ketten pedagógusok vagyunk. De belül éreztem, hogy bármennyire is közel került hozzám anyukám, nem fogalmazhatok úgy, hogy a barátnőm lett.

Apádat és anyádat tiszteld!

Amikor a gyerekkorban kialakult elfogult hozzáállásunk eltűnik édesanyánkkal kapcsolatban, és felnőttként képesek vagyunk hétköznapi emberként tekinteni rá, akinek hibái, kudarcai, rossz döntései és tulajdonságai is vannak, könnyen szem elől téveszthetjük a tíz parancsolat negyedik pontját. És emiatt sem tekinthetünk édesanyánkra barátnőként. Neki (akármilyen ember is,) minden esetben megkülönböztetett tisztelet jár amiatt, mert világra hozott és felnevelt bennünket. Ő az, aki legtöbbet tette érted ezidáig, hiszen életben tartott (akinek gyereke van, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény), ápolt, gondozott és támogatott téged. Ha jelenleg valamiért nem vagy jó viszonyban anyukáddal vagy már nem is beszéltek, azt sose felejtsd el, hogy nélküle egyáltalán nem lennél a ezen világon! Ez egyik barátnődre sem mondható el!

A barátaidat megválogathatod, de a családodat nem!

Egy barátnő az életedbe bármikor becsatlakozhat. Megismerheted az iskolában, egy táborban, egy baráti társaság által vagy akár egy fesztiválon. Szerencsés esetben a barátságotok életetek végéig kitart, de az is lehet, hogy egy idő után egy konfliktus miatt vagy minden átmenet nélkül eltávolodtok egymástól, így az életedből bármikor ki is kerülhet. Tehát egy barátnő minden esetben az életed időszakának csak egy részét képezi. Míg az édesanyád már a születésed előtt 9 hónappal is kapcsolatban volt veled! Őt nem te választottad valamilyen szimpátia alapján. Vele a mély kapocs eleve adott. Sőt, ha rossz viszonyba is kerültök vagy ha már nem is beszéltek, ő akkor is az anyukád marad, és ezt az okmányaidban, az anyja neve rovat hűségesen őrzi, tehát fizikai formában is mindig ott lesz veled.

Nem a barátnőd

Véleményem szerint  nem baj, ha édesanyád az egyes számú bizalmasod. Sőt, irígylésre méltó, ha tabuk nélkül, mindent meg tudtok beszélni egymással! Azonban számára az alanyi jogon járó tisztelet automatikusan húz egy határt. Ő örökké az anyukád marad, te pedig 40 évesen is a gyereke leszel.

Bármennyire közeli és bensőséges is a kapcsolatod az édesanyáddal, azt soha ne felejtsd el, hogy ő mindig jóval több volt és több is lesz, mint akár a legjobb barátnőd.

Győriványi Flóra

Nyaralás a gyerekkel – Meg ahogy azt elképzeled…

Tavaly nyáron utaztunk el először  a kisfiúnkkal nyaralni belföldön. Már előre elképzeltem az idilli, boldog családi képet, amit kitehetünk az instagramra és a facebookra, amelyről sugárzik, hogy milyen tökéletes időtöltésben volt részünk. Nos, az idilli kép feltöltése elmaradt, mert a nyaralás sem egészen úgy sikerült, ahogyan azt először elképzeltem.

Amíg az embernek nincs gyereke, addig egészen más képe van arról, hogy mit jelent pihenni és kikapcsolódni. Nekem nyaralás korábban a pihenést jelentette, amikor sokáig alszol, ott és azt eszel, amit csak megkívánsz, oda mész, olyan programra, amihez éppen kedved van. Lazítás képpen olvasol egy jó könyvet, sportolsz vagy iszogatsz egy kicsit a barátokkal. És amikor hazaérsz, teljesen új emberként, kisimultan mehetsz vissza a szürke hétköznapokba.

Azt gontoltam, hogy ez gyerekkel is kivitelezhető, maximum annyi különbséggel, hogy több időt kell tölteni a gyermekmedencében és homokozni is kell a vízparton, meg persze eggyel több fagyit kell venni…

A valóságban a gyerek sose azt akarta csinálni, amit mi elterveztünk. A strandolás abból állt, hogy futottam utána a parton, mert össze-vissza rohangált, kimentettem életveszélyes magasságokból, ahová egy pillanat alatt felkapaszkodott, és persze szedegettem ki a szájából a homokot, amit gyors mozdulatokkal a szájába tömött. Ezenkívül egyetlen étkezést se sikerült nyugodtan elfogyasztani, mert arra figyeltem, hogy nehogy összetörjön valamit, ne feszüljön be, amíg várakoznia kell, ne hangoskodjon vagy sírjon másokat zavarva. Ciki vagy nem ciki, de bevallom, először csak arra koncentráltam, hogy a helyen, ahova megyünk, legyen gyerekmenü, amit ő is meg tud enni. És a hosszú, reggeli lustálkodások vágyott képét már szóba sem hozom… 

Akkor nem jutott eszembe, hogy ez a megközelítés alapjaiban hibás. Ugyanis az elsődleges kérdés, egy nyaralás összeállításakor, hogy VALÓJÁBAN kinek csinálunk programot. Ha egy alapvetően felnőtt nyaralást címkézünk fel gyerekbarát időtöltésként csak azért, mert van benne egy-két kicsik számára is élvezhető momentum, nem csodálkozhatunk, ha ők ezt nem fogják élvezni. Ha abból áll a nyaralás, hogy aggódunk a gyermekünk épsége és illendő viselkedése miatt, akkor be kell ismernünk, hogy alapvetően nem gyerekbarát programot állítottunk össze!

Ugyanis a valódi gyerekbarát családi nyaralás olyan, ahol a gyermek úgy érezheti jól magát, hogy mi felnőttek közben nem purcanunk ki. Szülőnek lenni ígyis-úgyis felelősség és állandó éberséget követel, de azért megvan a módja annak, hogy ne teljesen kifacsarva jöjjünk vissza egy akár nem is olyan olcsó kikapcsolódásról.

Néhány jótanács a megvalósításhoz

Az egész ott kezdődik, hogy megfordítjuk a tervezés perspektíváját és végiggondoljuk, hogy a gyerekünk mit bír ki és mit élvez. Ez alapján néhány példa:

1. Csökkentsd le az utazási és várakozási időket!

Már sok idegeskedést megspórolsz, ha közelebbi uticélt választasz és nem kell az „utazó hisztitől” tartanod mert a gyerek efáradt, melege van, már nincs kedve a kisülésben ülni stb… Ha mindenképpen messzi uticélt választasz, vállald be az éjszakai utazást, amikor a gyerek amúgy is alszik.

2. Egy kis időre engedd el az éttermeket!

Persze, biztos van olyan gyerek, aki születésétől kezdve angyalian viselkedik társaságban, kulturáltan eszik és nem feszül be semmin, de ha nálatok sem így van, javaslom ennek a megelőzését. Ne vigyük a gyereket olyan helyre, ahol sokat kell várakoznia és ahol azon kell aggódnunk, hogy hogyan eszik és viselkedik, esetleg attól tartunk, hogy összetör valamit. Nem beszélve arról a lehetőségről, hogy feleslegesen fizetjük ki a gyerekmenüt, mert valamilyen okból nem eszi meg, amit rendeltünk neki.

3. Figyelj oda másokra!

Lehet, hogy téged nem zavar, ha a gyereked sír, hisztizik, tombol valamiért. De fogadd el, hogy mást igen. Lehet hogy a melletted ülő pár az étteremben, pont végre kettesben, a gyerekeiktől távol tud egy kis időt eltölteni. Vagy valaki a munkahelyi mókuskerékből egy kis nyugalomra vágyva utazott el ebbe a hotelbe és csöndet szeretne reggel hétkor, amikor a te gyereked, már javában fennt van. 

4. Gondolj magadra is!

Ha a nyaralás nagy része abból áll, hogy aggódsz vagy őrségben vagy, akkor kipurcanva mész haza. Így az a tanácsom, hogy ha gyerekkel indulsz el „pihenni” próbálj meg olyan helyre menni, ahol biztonságban, nagy mozgástere van. Ha a gyereket folyton korlátoznod és fegyelmezned kell, akkor az sem neki, sem neked nem örömteli kikapcsolódás. Olyan helyet válassz, ahol nem kell a gyereked viselkedése miatt nyugtalankodnod. Ahol eleve nem, vagy kevésbé kerülhettek kellemetlen helyzetekbe.

Szülőként tehát át kell értelmeznünk a klasszkus nyaralás fogalmát.

Inkább közös élményszerzésként tudnám megfogalmazni.

Ha valódi gyerekbarát nyaralást akarsz összeállítani, akkor olyan programok kerüljenek a fókuszba, ahol minél kevésbé kell a gyereket fegyelmezni, ahol valódi mozgástere van, ahol lehetősége van bátran, biztonságban új dolgokat felfedezni. (És mindeközben mi is nyugodtan pihenhetünk, elég ha szemmel tartjuk a gyerekünket, nem kell aggodalmaskodva utána rohangálni vagy korlátozni)

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mondjunk le minden nekünk kedves programról, hiszen a gyereknek is meg kell tanulnia hozzánk alkalmazkodni. Inkább azt javaslom, hogy az alapvető légkör legyen hozzá és az életkorához illő.

Idén, már ezen szempontok mentén állítottuk össze a nyaralásainkat és lehet, hogy sokkal egyszerűbb, a régi szememmel már-már unalmas dolgokat csináltunk, de az biztos, hogy kiegyensúlyozottan és kipihetnek jöttünk vissza Budapestre, csupa jó élménnyel szívünkben.

Győriványi Flóra

Tündérkeresztanyu rendelésre segít!

Tanárként végzett, de már az egyetem alatt is több képzést hagyott maga mögött. Számos segítő terület felé érdeklődött (dúla-, jóga, és mediátor képzés, házassági tanácsadó). Első gyermeke 2016-ban született, megtapasztalta a kisgyermekes anyukák mindennapjainak nehézségeit, valamint a generációs családok együttélési modelljét. Csízi-Kurilla Tündével, a Tündérszolgálat egyik alapítójával beszélgettünk.

Pár évvel ezelőtt elindítottátok a Tündér Szolgálatot. Milyen előzmények, tapasztalatok, vagy éppen források hiánya váltotta ki az igényt a vállalkozásra? Mi volt a kezdeti célotok vele?

2016-ban, Bendegúz születése után megtapasztaltam, milyen reggeltől estig egyedül lenni otthon egy pici babával. Nagy felelősség és nagy életminőségbeli változás. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül a nehézségeimmel. Úgy éreztem, hogy jó lenne valakit áthívni, akár csak egy pár órára segíteni, beszélgetni. Elsődleges célunk tehát a Tündérszolgálattal az volt, hogy az újdonsült szülők kapjanak egy kis segítséget a különböző szolgáltatásinkon keresztül, valamint egyfajta edukációt is szerettünk volna beleépíteni, amely arra buzdít, hogy merjünk segítséget kérni és hagyjuk magunk mögött a „majd én megoldom, maximum picit túlvállalom magam” attitűdöt.

Ez a hozzáállás egyáltalán nem válik a családi élet javára, egy stresszes fáradt édesanyától a baba is stresszessé válik. Fontos tudatosítanunk, hogy a gyereknevelés nem csak „két vagy egy szülős” feladat. Néha jót tesz a kapcsolatuknak, ha bejön egy harmadik fél, egy külső segítség, aki segít kilépni a térből, újratöltődni, csupán 2-3 órára.

Miről szól a Tündér Szolgálat? 

Egy mondatban összefoglalva:

Segítséget közvetít, hogy a szülőséget megélhessük, ne csak túléljük.

A Tündérszolgálat során több területtel is foglalkoztok, a segítségre vágyók széles palettából választhatnak. Melyik területért érdeklődnek leginkább az anyukák?

Elsősorban a hordozási és szoptatási tanácsadás az, amiért leginkább keresnek minket. Ez érthető, hiszen többnyire a baba (főként az első baba) születése utáni első hónapban lépnek fel kérdések, kétségek – például elég e a tejem, hogyan szoptassam a babám stb. Emellett még a házassági tanácsadás, ami szerencsére ível felfelé, ez is bizonyítja, hogy egyre többen szeretnének tudatosan figyelni a párkapcsolatukra, a perinatális tanácsadás és a 2-3 órás otthonsegítői támogatást is sokan választják.

Csízi-Kurilla Tünde, Tündérszolgálat alapító
Melyik területet érzed magadhoz a legközelebb? 

Számomra a házassági tanácsadás az egyik “szívcsücsök”, hiszen én magam is tanácsadó vagyok a témában, de elsősorban én az ügyintézéssel, kapcsolattartással és a pályázati anyagok összeállításával foglalkozom jelenleg a vállalkozásban.

Hogyan épül fel a szervezetetek? Sokan vannak önkéntesek nálatok?

Jelenleg négyen vezetjük, közülünk mindenki kisgyermek mellett van éppen otthon. Mellettünk vannak még a szakmai segítők, akiket igyekeztünk a szakma legjobbjaiból választani. 

Éppen egy brand váltáson mentek keresztül. Miért volt erre szükség, mi lesz új a folyamat végére?

Alapvetően azért döntöttünk így, mert szeretnénk a teljes családhoz és nem csak a friss anyukákhoz szólni. A Tündérszolgálat névvel az anyukák voltak a fókuszban, de ez a probléma kör nem csak őket érinti, így szeretnénk a célcsoportot szélesíteni. 

Az új applikációba már bevonnánk a tinédzsereket és az apákat is, valamint tervezünk nemzetközi vizekre is evezni, így fontos, hogy az új nevünk egy nemzetközileg is könnyen kimondható név legyen. 

Jelenleg egy mobilalkalmazást fejlesztünk, ami összeköti a keresletet a kínálattal. Az alkalmazás felületén megjelenik majd egy térkép, ahol a 2-3 órás segítségre vagy egyéb szakmai szolgáltatásokra lehet majd megtalálni a segítőket, látva, hogy ki van a közelben. A segítőket értékelni lehet majd egy skála alapján, így mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb segítőt. Erre jelenleg tőkebefektetőket keresünk.

Hol látod magatokat 5-10 év múlva? 

Cél, hogy egy olyan felületet, platformot tudjunk megalkotni, ami felhasználóbarát, letisztult és megbízható. Szeretnénk öt év alatt egész Magyarország területére eljutni, mindenhol szakmai emberekkel dolgozni. 

Sok családnál az is probléma, hogy anyuka szeretne visszamenni dolgozni, ám gyerek mellett nehéz egy 8 órás munkát bevállalni, például az óvoda időbeosztása, vagy a gyerek váratlan betegsége miatt. Ez a felület nekik is egy B opció lenne – beregisztrálhatnának (tapasztalattal, képesítéssel, saját ármeghatározással) és így részmunkaidőben otthonsegítőként lehetőségük lenne dolgozni.

Úgy tervezzük, hogy 10 év múlva már eljutunk egy nemzetközi piacra, ahol lefedjük Európa számos országát, fókuszban a családokkal. 

Martina, az alapító társ
Mi a legkedvesebb emléked eddig a vállalkozással kapcsolatban az indulástól fogva?

Az egyik legkedvesebb emlékem úgy indult, hogy felkerestek minket, hogy hordozási tanácsadót szeretnének, viszont az édesanya egy három hetes kisbabával volt otthon és csupán fél keze volt. Mondtam a tanácsadónknak a helyzetet, és ő teljesen odáig volt, hogy valaki ilyen nehezített helyzetben is szeretné megtanulni ezt. A tanácsadás remekül sikerült: 2,5 óra alatt megtanította a kismamának a hordozás rejtelmeit, így ő fél kézzel is magára tudta kötni a babáját. 

Tehát azt mondom, hogy nincs semmiben sem lehetetlen, sem a hordozásban, sem semmi másban. Számunkra nagyon motiváló volt az ő példája, mindenképpen szerettem volna megemlíteni. 

Hiszem, és érzem, hogy ha csak egy fél órára segítenek a gyerek mellett, akkor sokkal jobb minőségben tudunk ott lenni a saját gyerekeinknek. Bízom benne, hogy ez pozitív irányba tudja majd formázni a világot.

Az interjút Kisbán Petra készítette.

Kép: tunderszolgalat.hu, Csízi-Kurilla Tünde
Instagram: tunder.szolgalat

Egyenlő otthon – boldog otthon?

Mi a boldog otthon receptje? Biztosra veszem, hogy ez a kérdés sokunkban felmerült. Sorra vehetünk itt olyan nagy szavakat, mint az egészséges határok meghúzása, az őszinte kommunikáció, hasonló világkép vagy megegyező nevelési módszerek. S valóban, ezek mind-mind fontosak! De azt hiszem sokkal több vita ered a nem megfelelő helyen megnyomott fogkrémes tubusból, a feltornyosuló koszos edényekből és a szanaszéjjel hagyott szennyesből, mint a fennkölt, világ-filozófiai elmélkedésekből. 

Az IKEA középeurópai térségre fókuszáló kutatása is feltette nemrég ezt a kérdést, s megdöbbentő módon azt a választ kapta, hogy a megkérdezett magyarok 79%-a szerint a házimunka egyenlő megosztása hozzájárul mind a boldogabb párkapcsolat, mind a boldogabb otthon megteremtéséhez. Az otthoni élettel való elégedettség az általános elégedettségi mutató fontos szegmense, már pedig a legalacsonyabb pontszámot – mind az élettel való elégedettség, mind a nemek közötti egyenlőség érzésében – Magyarország érte el. A kiugróan magas szám vélhetően a mindenkit bezártságban tartó korona vírusnak köszönhető, azonban a covid maximum felszínre hozott egy egyébként évek óta szunnyadó tényszerűséget.

Ha megkérdezünk egy nőt, hogy mi a terve mára, feltehetőleg nem azt a választ várjuk tőle, hogy egy óra porszívózás. A nők azonban naponta közel egy órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak, ami heti szinten majdnem egy teljes munkanapot kitesz. Leszögezem, hogy én nem vagyok a klasszikus női – férfi szerepek ellen, sőt! Remek, ha egy család, akár csak a gyermekek érkezése után, követni tudja és követni szeretné a hagyományos modellt, amennyiben az édesapa dolgozik, az édesanya pedig a családi tűzhely őre – annak legtöbb házimunkájával és gyereknevelésével együtt. 

Abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a XXI. századi nők szerepe nem korlátozódik csupán a ház és a gyerekek körüli teendőkre. Igazából kijelenthetjük: mi nők, jól kivívtuk magunknak! Az elvárásoknak közel lehetetlen megfelelni. Legyen diplománk, építsünk karriert, de ne legyünk túl törtetők, az visszataszító. A munka mellett szüljünk gyerekeket, viszont, ha gyerekeket szülünk, ne maradjunk sokáig távol a munkától. De ha visszatérünk dolgozni, egyből nekünk szegezik a kérdést, miért másnak szültük a gyereket? Az anyaság és a karrier mellett természetesen legyünk igazi vérbeli nők, akik egy átdolgozott nap után is örömmel tüsténkednek a konyhában, várják férjüket meleg vacsorával, miközben az igéző fehérneműk csak bevetésre várnak. Úgy tűnik nyertünk magunknak a korábbi időkhöz képest olyan fantasztikus új lehetőségeket, mint az edukáció vagy az egyenlőség a munkaerőpiacon, azonban mintha eközben a társadalom elfelejtette volna, hogy a nők napja is csupán 24 órából áll. 

A megoldás erre természetesen nem az, hogy a nőket visszaparancsoljuk a háztartásba. Az otthoni teendők tekintetében tízből csupán egy háztartásban teljesen a férfi feladata a házimunka és az együtt élő párok csupán egyharmada osztja meg egymás között a feladatokat. Az otthoni sztereotípiák még mindig aktuálisak. A nők főznek, vasalnak és takarítanak, a férfiak teszik rendbe az autót, viszik ki a szemetet. Nem meglepő, hogy a kutatások is ugyanezt a munkamegosztást erősítették meg, amellyel természetesen nincs is feltétlenül baj, én is inkább a mosogatást választom az olajcsere helyett. Azonban míg mosogatni minden este kell, olajat cserélni csupán évente szükséges. 

Az a tény, hogy az otthoni élet nem tűnik sokkal másabbnak, mint fél évszázaddal ezelőtt, meglepő, hiszen az élet egyéb területein a férfi női szerepekkel kapcsolatos attitűdök nagyon is megváltoztak. A párok nagy része hajlandó ugyan egymás területén alkalmanként besegíteni, de ez az igyekezet igencsak megcsappan, amint a házimunka hosszútávú megosztása kerül szóba. 

@kedvemma

Források:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=LEGISSUM:c10940 https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf

Ne legyen tabu a testvérgyász

Gyász. Talán hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy csak a felnőtteket viselheti meg igazán. A gyermekek még túl kicsik, úgy sem értik… Valóban így van ez? Hogyan viszonyulnak a gyermekek a halálhoz, esetleg egy elveszített testvérhez? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ közösen. 

Gyász, mint univerzális veszteség

Mi is az a gyász? Sokszor nekem annyira megfoghatatlan, mindenki számára mást jelent, hogyan is tudnánk róla átfogóan beszélni? A gyász középpontjában egy veszteség, fájdalom áll, valami véget ért. Ez a veszteség váltja ki a gyász reakcióját és egy veszteségélményt élünk át. Sokféle helyzetben találkozhatunk vele: párkapcsolatban, munkahelyen vagy akár költözéskor, de talán a legintenzívebben egy-egy szerettünk halálakor szembesülünk vele. 

A gyermeki gyász

Bármely szerettünk elvesztése tragikus esemény. Azonban egy kisgyermek, testvér halála különösen megviselheti a szülők mellett a túlélő testvért. Hogyan gyászol egy kisgyermek, aki elveszíti a testvérét, esetleg valamelyik hozzátartozóját?

A gyermekek gyászfolyamata meglehetősen eltér a felnőttekétől. Sokszor nincs egyértelmű jele, annak, hogy milyen gondolatok is kavarognak bennük, hiszen érzelmeiket és érzéseiket még nem tudják direkt módon megragadni. Érezhetnek szomorúságot, dühöt, lelkiismeretfurdalást, vagy tanúsíthatnak nem adekvát viselkedést esetleg agresszívvá is válhatnak. Előfordulhat, hogy visszahúzódók vagy passzívak lesznek. Ez a fajta viselkedés ahhoz a konklúzióhoz vezethet a szülőben, hogy gyermeke nem is érti és érzi a gyásznak a súlyát, azonban ez nagyon távol áll az igazságtól. Egész egyszerűen arról van szó, hogy sokszor a gyermek nem tudja kifejezni belső érzelemvilágát továbbá nem érti, hogy hogyan is kellene viselkednie ebben a furcsa szituációban. Ezért gyakran előfordulhatnak regresszív tünetek, alvászavarok és egyéb testi tünetek. Gyermekkori sajátosság, hogy a halál koncepciójából is mást értenek meg, gyászfolyamatuk pedig elhúzódhat, mivel gyászukat a fejlődésükkel (így kognitív érésükkel) párhuzamosan át kell élniük újból és újból. A testvérgyász fontosságára egy kutatás (Machajewski, 2013) hívta fel a figyelmet, amely kimutatta, hogy különösen a lányok esetében a testvér elvesztése még a szülők elveszítésénél is mélyebb traumát okoz.

Egy testvér elvesztése

A testvérkapcsolat egy rendkívül mély érzelmi fonal, semmilyen más kapcsolattal nem hasonlítható össze. Ezért, ha testvére elvesztését éli meg a gyermek, akkor nagyon intenzív és traumatikus érzéseket tapasztal meg. Sokszor mélyebben érintheti, mintha a szülőjét veszítette volna el. Kiemelkedően fontos a testvérgyász témájával foglalkozni, hiszen, ha nincsenek mederben tartva az érzelmek, akkor könnyen komoly viselkedésbeli és érzelmi problémákhoz vezethet a hátramaradt testvér esetében, aki aztán felnőttkén túlaggódó szülővé válhat. Továbbá rizikótényezője lehet az öngyilkosságnak is. Fontos, hogy az egészséges testvérnek lehetősége legyen arra, hogy el tudjon búcsúzni testvérétől, nem szabad őt óvni az információktól. A felnőttek gyakran azt hiszik tévesen, hogy a gyermeket védeni kell a rossz hírektől és a gyásztól: még túl fiatal, nem értené stb. Titkolóznak, visszatartanak információkat, egy betegség előrehaladtával igyekezhetnek a két testvért távol tartani egymástól. Azonban egy tanulmány szerint (Dowden, 1995) a távoltartás sokkal traumatikusabb, mint amilyen a találkozás élménye lenne. Tehát a titkolózás és távoltartás nem segíti a hátramaradt testvért a feldolgozásban, sokkal inkább megnehezíti a folyamatot. 

Élet egy új világban

Amikor meghal egy kisgyermek, egy testvér a családnak egy teljesen más környezetbe kell belenőni és ehhez alkalmazkodni. Egy új világot kell teremteni, amiben már eggyel kevesebben vannak… A gyermeki gyász megélése szorosan kapcsolódik a hátramaradt testvér életkorához. Óvodás kor körül jelennek meg általában az első hallállal kapcsolatos kérdések. Ilyenkor sokszor saját elméleteket alkotnak, hogy érthetővé tegyék a halál furcsa fogalmát („nincs itt” „csak alszik”), azonban ekkor még nem képesek megérteni a halál lényegét. Óvodás kor végére megjelenhet egyfajta szorongás bennük, amely a számukra még érthetetlen, nem megfelelően kommunikált történetekből és fel nem dolgozott élményekből eredhet. Az igazi gyászra való képesség, csak a serdülőkor végére alakul ki. 

A testvérüket gyászoló tizenéveseknél megfigyelhető, hogy emlékeikről segítőkészen mesélnek, a testvérveszteséget követő egy évben visszatérnek az életbe, továbbá, hogy a megfelelő szülői magatartás nagy hatással van a lezajló gyászfolyamat minőségére. Ne legyenek a szülők titkolózók vagy információt visszatartók, hanem a gyerek korához mérten vonják be őt is a gyászba, a felmerülő kérdésekre pedig adjanak életkornak megfelelő választ. Ne teremtsék meg a tabuk és titkok légkörét, mert az csak szorongáshoz és feszültséghez vezet a gyermekben. Ezt bizonyítják azok a kutatások is, amelyek kimutatták, hogy azoknál a gyermekeknél, akik nem tudtak elbúcsúzni a testvérüktől és kevés tudomásuk volt a helyzet alakulásáról, sokkal jobban jelentkeztek a szorongás és depresszió tünetei. 

A testvérgyász jelentősége napjainkban sajnos még mindig meglehetősen alábecsült, ezt bizonyítja, hogy nem sok tanulmány és kutatás foglalkozik a témával. Egy ilyen traumatikus élmény során nagyon fontos a baráti és családi támogatás megléte és a gyászfolyamat megélésének a lehetősége. Ne pecsételjünk le titokként és ne tegyünk tabuvá egy olyan eseményt, amely az élet legtermészetesebb részét kellene, hogy képezze.

Tóth-Kuthy Betti

Források
Dowden, S. (1995): Young Children’s Experiences of Sibling Death. Journal of Pediatric Nursing, 10(1): 72–79
Machajewski, V. (2013): Childhood Grief related to the death of a sibling. The Journal for Nurse Practitioners, 9(7): 443–448.
Tomán, E. (2016) A gyermekkori testvérgyász nemzetközi szakirodalmi áttekintés, Thanatológiai Szemle, XX: 4.

Az anyaság valódisága

“Hozzá ne nyúlj! E gyermek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja? 

Csak néhány a sok gyönyörű sor közül, melyet Madách Imre tett Éva ajkára az Ember Tragédiájában.

23 éves voltam. Még soha nem voltam Sziget Fesztiválon és hol volt még a diploma! Még alig láttam a világból valamit és lakásom sem volt. Nemhogy lakásom, férjem sem. Ami volt, az egy nagy szerelem, egy pozitív terhességi teszt a kezemben és fejemben Édesanyám mindent eldöntő mondata, melyet oly sokszor hallottam kamaszlány koromban: „Az én unokámat senki nem ölheti meg!” 

Anyukám mindig tovább látott a jövő hétnél, tudta, hogy egy „kényelmi”, indokolatlan terhességmegszakítás bűn és örök törés mindenki életében. Jó előre belém véste, mi igen és mi nem. Így lett a fejemben a gyermek egy nagy IGEN, a terhességmegszakítás egy nagy NEM.

Ha azt kérdezi valaki, hogy megijedtem-e? Igen, megijedtem. Hogy volt-e álmatlan éjszakám? Volt! Eszembe jutott-e, hogy túl fiatal vagyok, élhetnék még, mi mindenem nincs még, hol nem voltam még, buliztam-e már eleget, lesz-e karrierem, mi lesz az alakommal? Nem! Ezek mind nem érdekeltek, egyetlen oka volt a félelmemnek; Velem marad-e a születendő gyermekem édesapja? Velem maradt. 

Kisfiam megszületése után a szülőszobán úgy éreztem, hogy soha nem lesz belőlem ép ember többé. Most már tudom, hogy ez csak a pillanatnyi kimerültség és fájdalom hangja volt. Egy év vele töltött „csak” anyaság után felébredt bennem a vágy, hogy tanulnék. Felvettek a főiskolára. Másodéves voltam, amikor egy újabb kis életet, egy kislányt vártam. Júniusban még épp le tudtam tenni a záróvizsgákat, néhány nap múlva megszületett. Szeptemberben vissza a főiskolára, amíg a csoporttársaim két előadás között a büfébe mentek én hazaszaladtam szoptatni, aztán vissza órára. 

Utolsóéves voltam, amikor édesapjukat külföldre helyezték. Megbeszéltük, hogy maradok Magyarországon a kicsivel és a picivel, megírom a szakdolgozatot, leteszem az államvizsgát. A diploma meglett, hamarosan pedig egy újabb kislány kapaszkodott a pocakomban. Egy éves volt, amikor újra tanulni kezdtem. És kezdődött minden elölről. A jó Isten segítségével és családom támogatásával ez is sikerült.

Ha azt kérdezi valaki, hogy kimaradt-e valami fiatal éveimből, nem volt-e ez egy kicsit korai? A válaszom semmi és nem. Nem én időzítettem, hanem a jó Isten. Ezért lett ilyen tökéletes minden! Még hogy nem leszek többé ép ember! Mindenre képes voltam, mindenhez kaptam hitet és erőt. És még egy ajándékot; Éva szerepében lelkem mélyéből mondhattam el Madách csodaszép sorait:

„E gyemek az enyém! Hol van az erő, mely e szent kapcsot elszakítni bírja?”

Nevén Nevezem

Zárt ajtók mögött

A családon belüli erőszak világszerte jelentős probléma, azonban jó látni, hogy komoly előrelépések történnek a megfelelő kiállás érdekében. Arra a kérdésre, hogy mekkora probléma is ez, és miért van szükség a fellépésre, a WHO – World Health Organization – statisztikája adja meg a választ, a számok pedig lesújtóak. 

Világviszonylatban évente átlagosan 1,4 millió ember veszíti életét bántalmazás miatt, ez azt is jelenti, hogy közel 3800 ember veszíti életét, naponta. Azonban még ennél is több azoknak a száma, akik hosszú távú, súlyos sérüléseket szenvednek el, mind fizikai, mentális és szexuális értelemben véve.”

Nem titok, hogy az erőszak egyszerre társadalmi, egyéni és közegészségügyi probléma, és ebben a viszonylatban a halál csupán csak a jéghegy csúcsa. Szintén a WHO számadataiból tudható meg, hogy közvetlenül csak az áldozatok 33%-a hal bele a fizikai bántalmazásba, azonban az esetek 56%-ban a bántalmazott személy végül saját kezével vet véget életének, az öngyilkosság így az egyik vezető halálok az abúzust elszenvedők körében. A szomorú igazság ezekkel az adatokkal kapcsolatosan, hogy főleg a fiatal, 15-45 év közötti korosztályt érinti olyan súlyosan az elszenvedett trauma, hogy nem látnak más megoldást a menekülésre. 

Gyakori hiba azt gondolni, hogy a bántalmazásnak csak fizikai aspektusa van, hiszen legalább több tucat olyan megnyilvánulási formáról is beszélhetnénk, melyek hosszú távú hatásai felmérhetetlen érzelmi és pszichés károkat okoznak. Ezzel azonban nem csak az egyén sérül. A jelenség ugyanúgy meggyengíti a közösségeket, végső soron pedig megmérgezi a társadalmat is. 

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a bántalmazásnak nincs neme vagy kora, bárki az áldozatává válhat.

Az erőszak csak erőszakot szül, és nem merünk közbelépni!

Hiába minden preventív vagy utólagos vészmegoldás, amíg végre túl nem lépünk a társadalmi közönyön és áldozathibáztatáson, ami itthon általában a családon belüli erőszakot övezi. Ugyanis amíg mi mint a társadalom szerencsésebbik része nem válunk megértőbbé és támogatóbbá, addig az a rengeteg áldozat sem meri jelenteni, mi történik vele, mert úgy ítéli meg, hogy közösségi szinten nagyobb abúzust szenvedne el, mint amiben már eleve része van, s akkor még szót sem ejtettünk arról, hogy az a rendszer, ami a menekülést és a megváltást jelenthetné, hány sebből vérzik. 

Ne legyenek illúzióink, itthon továbbra is óriási problémát jelent a családon belüli – főleg nők és gyerekek ellen irányuló – erőszak;

  • Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja, alkalmi partnere.
  • A police.hu-n és a hírportálokon egyre kevesebbszer jelennek meg ezek a gyilkosságok: az elmúlt években évi 15-20 esetről jelent meg hír. Azonban a statisztikák azt mutatják, hogy ennél jóval több áldozatról van szó. 
  • Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját.
  • A nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük vagy volt partnerük követte el. A férfiakra vonatkozó hasonló adat 3 százalék volt.
  • A partnerük által megölt férfiak bírósági aktáiból az esetek 80 százalékában tudható, hogy a nő elkövetővé válását hosszan tartó súlyos feleségbántalmazás előzte meg a férfi részéről.
  • A nők 23 százaléka élt át legalább valamilyen fajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által. (Az adat konzervatív becslésű alsó érték.)
  • A nők átlag 35 verést szenvednek el mielőtt segítségért fordulnak, és akkor is közel 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak, vagy megölik őket vagy gyerekeiket.

A férfiak ellen irányuló erőszak számszerűen még kevésbé becsülhető meg, ugyanis a velük szembeni előítéletesség és közöny szinte ellehetetleníti számukra, hogy segítséget merjenek kérni.

Természetesen nem szeretném, ha az olvasó azt a téves konzekvenciát vonná le a cikkem alapján, hogy a családon belüli erőszak egy olyan tabu, amivel az áldozatainak kilátástalan helyzete miatt meg sem éri foglalkozni. Hinnünk kell abban, hogy ahol van törekvés a megfékezésre, ott lesz is annak eredménye.

E cikk a szerző egy korábban már megjelent írásának átdolgozott változata.

Forrás:
https://itelet-pazmany.blog.hu/2019/12/03/panikgomb_a_csaladon_beluli_eroszak_aldozatainak

Tasi Csenge