Isten, a legnagyobb kockázatvállaló

Sok mindentől félünk. Az életben annyi nehéz döntést kell meghoznunk. De vajon, lehet-e nehéz döntést meghozni, bárminemű kockázatvállalás nélkül?

Nemrég minderről egy jóbarátommal beszélgettem, amikor belém hasított a gondolat: úgy félünk kockázatokat vállalni, pedig Isten értünk mindent kockára tett, mindent bevállalt.

Amikor szeretetből megteremtette a világot és nekünk szabad akaratot adott, azzal hatalmas kockázatot vállalt: benne volt a pakliban, hogy elveszít minket. Elveszíti mindazt a sok embert, akit szeret. Mert ha szeret, akkor viszont nem tarthat kontroll alatt, hogy közel maradjunk hozzá, hanem óvnia kell a szabad döntések jogát. 

Lehet, hogy Isten hozta meg az eddigi legnagyobb kockázatot?

Gondoljunk a saját hétköznapjainkra: nekünk mik számítanak magas kockázatú dolgoknak?
Ha nem brókerként dolgozunk, általában olyan jellegű problémákkal szembesülünk, mint: Megvettem ezt a telefont, vajon jó lesz-e? Ha nem viszek esernyőt, vajon elázok-e? Ha online randizunk, majd élőben működik-e? Ha ezt még megeszem, vajon rosszul leszek-e?
És hasonlók végtelen tárháza.

Nekünk mi volt eddig a legkockázatosabb döntésünk?

Adtunk már esélyt annak, hogy mindenki, akit az életünkbe elképzeltünk, megálmodtunk és a szívünkhöz közel szerettünk volna tartani, saját akaratából elhagyjon minket?

Aki teheti, elkerüli ezt. Nem szeretnénk senki fontosat elveszíteni. Nem szeretnénk, hogy a szeretteink mind elhagyjanak.

Eközben Isten megteremtette az egész látható (és láthatatlan) világot, és egy abszolút esendő lény szabad akaratára és gondjaira bízta annak földi részét. Majd a Fiát egy szinte még gyermek lány és egy fiatal ács kezeibe adta, teljes bizalommal, hogy neveljék fel Őt.

Fia küldetése úgy ért véget, hogy meghalt a kereszten, majd miután feltámadt, halászokból és vámosokból álló, hétköznapi emberekre alapozta a fiatal Egyházat. Innentől ezeken az esendő tanítványokon múlott a jézusi út folytatása. 

Ebben a történetben azt lehet észrevenni, hogy Isten nem tartott mindent az abszolút kontrollja alatt.

Nem azért, mert nem tehette volna meg, és talán nyugodtabbak lehettek volna „az éjszakái”. Hanem mert végig lépést szeretett volna tartani az emberiséggel. Lehet, hogy számba vette a buktatókat és latolgatta az esélyeket, de az is lehet, hogy egyszerűen nem tudta elképzelni úgy ezt a világot, hogy ne ismerhessük meg Őt. 

Aztán mi vagy igent mondunk rá, vagy nem.

Isten, bár egy bizonyos pillanatban belépett az emberiség történetébe és lehetett hallani, látni, érinteni… mégis meghagyta az ember szabad akaratát arra, hogy még az Isten ismeretében sem kell hinnünk benne. Nem kell foglalkoznunk vele. Megfordulhatunk, elmehetünk akármerre. Hiába tudja minden álmunkat és ismeri minden sejtünket: mi bármikor, teljesen és végletesen visszautasíthatjuk Őt. 

A szeretet sok őrültségre képes – mondják. Ha Isten maga a Szeretet, akkor neki kell a „legőrültebbnek” lennie, nemde?

És valóban. Amit tett értünk, kész őrültség. Mert miért kell egy Istennek jászolba születni? Szegény emberek között felnőni? Dolgozni? Éhesnek lenni, szomjasnak lenni… miért kell az élet minden velejáróján átmenni? Miért volt fontos ott maradnia a kereszten? Nem lehetett volna ezt elkerülni? 

Viszont így nézve, ha valami nagyba vágnánk bele, gondoljunk arra, hogy nyugodtan lehet Istentől is tanácsot kérni. Ha bizonytalanok vagyunk, jusson eszünkbe, hogy a kockázat fogalmát is ő találta fel. Isten lett a világegyetem legelső kockázatvállalója. Nem tudunk rá szívbajt hozni. Legfeljebb súg egy még jobb ötletet.

Hornisch Aliz