Szívhang-törvény – kimaradtak az apák

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Keresztény, konzervatív nőként üdvözlöm a szívhang-törvényt, amely előírja, hogy a terhességmegszakítás előtt a nőknek meg kell hallgatni az abortuszra ítélt élet szívdobogását. Ez alapvetően egy jó lépés a megfogant élet védelmének irányába, de úgy gondolom, kissé hiányos. 

Magyarországon 1956. június 4-től legális az abortusz, 2017-ig 6 millió művi terhességmegszakítás történt. Magyarországon – összehasonlítva például Lengyelországgal – viszonylag megengedő abortusztörvény van hatályban, annak ellenére, hogy az Alaptörvény kimondja “a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Az 1992-es törvény értelmében a terhesség a 12. hétig szakítható meg, amennyiben az anya életét veszélyezteti, a magzat feltételezhetően súlyos betegségben szenved illetve, ha erőszak történt, vagy súlyos válsághelyzetre hivatkoznak a nők. 2003-ban a terhességmegszakítások 2,2%-a történt az első három ok miatt, míg az összes többi anyagi, párkapcsolati vagy befejezett családtervezés miatt.

Felmerülhet az is, hogy a törvénynek nem lesz egyáltalán hatása. Azonban már van erre pozitív példa  Macedóniában, ahol a szívhang-törvény bevezetését követően 30%-kal esett vissza a terhességmegszakítások száma. Tehát bizakodóak lehetünk a legvédtelenebbek életének védelmében.

Annak viszont nem örülök, hogy ebből a fontos döntésből kimaradtak a férfiak. 

Egyfelől egyedül a nőkre nehezedik az életről és halálról való döntés súlya, mert ugye a törvény értelmében csak nekik kötelező a szívhangot meghallgatni. Pedig ahhoz, hogy egy új élet megfoganjon két ember kell. Ezért: közös a felelősség, közösen hallgassanak szívhangot és közösen döntsenek a magzat sorsáról.

Másrészt igenis vannak olyan férfiak, akik traumaként élik meg születendő gyermekük elvesztését, mert ők várták a gyermek világrajöttét, csak őket éppen senki nem kérdezte meg. 

Harmadszor pedig, és talán ők vannak többségben, van egy olyan hányada is a nőknek, akik  éppen azért vetetik el gyermeküket, mert nem kapnak megfelelő támaszt a párjuktól, nem áll mellettük senki, és teljesen egyedül, kiszolgáltatottnak, elesettnek érzik magukat ebben a helyzetben. Az Egyesült Államok 2004-es felmérésben a megkérdezett nők 48%-a azért döntött az abortusz mellett, mert nem akarnak egyedülálló anyák lenni vagy párkapcsolati problémáik vannak. Nőként a mi testünkben fejlődik az élet, így az anyaság érzése is hamar megjelenik. A férfiak alapból nehezebb helyzetben vannak, nekik nincs 9 hónapjuk “összeszokni” a gyermekükkel, így sokan, különösen egy nem kívánt vagy nem tervezett baba érkezése hallatán elbizonytalanodnak. A macedón példából kiindulva igenis van hatása a végső döntésre a szívhang általi érzékenyítésnek, de a férfiak bevonásával  valószínűleg még nagyobb arányban születhetne döntés az élet mellett, mivel így ők is közelebbről megtapasztalhatnák az apaság csodálatos élményét. 

Végezetül pedig szeretném elmondani, hogy a magzatok törvényi védelmén kívül elengedhetetlen az edukáció és az emberi élethez való hozzáállás gyökeres megváltoztatása is. 

Az abortusz nem fogamzásgátlási módszer! 

A megfogant magzatot pedig  védelem illeti, és  sorsának ebben a fontos pillanatában anya és apa együtt álljon mellette és döntsön, lehetőleg  az Életet választva. 

Ivanova Patrícia

Neki is köszönhetjük, hogy a lányok bármit elérhetnek – 100 éve halt meg az első magyar doktornő

Szerencsére ma már a legtöbb család azt tanítja lánygyermekének, hogy a lányok is bármire képesek. Nekem is azt mondták kiskoromban a szüleim –  amiért a mai napig hálás vagyok -,  hogy egy lány bármi lehet, igenis össze lehet egyeztetni a karriert és az anyaságot, nem kell ezek közül választani. Lehetünk jogászok, sebészek, élsportolók, atomfizikusok, a határ a csillagos ég. Ma már elérkeztünk oda, hogy nem kell a nőknek kevesebbnek vagy tehetségtelenebbnek érezni magukat a férfiaknál, és mint pár hete láthattuk, Magyarországon is megválasztották az első női köztársasági elnököt, illetve az EU-ban bevezették a női kvótát a cégeknél. Ehhez azonban szükség volt olyan modern nőkre az előző évszázadokban, mint amilyen Hugonnai Vilma volt. 

Hugonnai Vilma 1847-ben született egy nemesi család lánygyermekeként. A kor hagyományainak megfelelően 18 évesen férjhez ment, gyermeket szült, azonban érdeklődését és a természettudományok iránti tudásszomját nem elégítette ki a nemesi életforma. Rengeteg anatómiai és természettudományokkal kapcsolatos könyvet olvasott, a társadalom által elvárt női tevékenységek, mint a hímzés, zongorázás egyenesen taszították. Ezt férje rossz szemmel nézte, sőt az olvasáshoz használt gyertyák árát is kifizettette vele, míg ő a gentry-k semmittevő, iszogatós, kártyázós életét élte. Főként ez az ellentét vezetett későbbi válásukhoz. 

Apja és férje anyagi támogatása nélkül 25 évesen önerőből elutazott Svájcba, ahol elsőként volt lehetőségük a nőknek egyetemi diplomát szerezni. Az egyetem sikeres elvégzése után, noha marasztalták, sőt egy évet dolgozott is a zürichi sebészeti klinikán, őt mégis hazahúzta a szíve. Szerette volna reformer gondolatait Magyarországon továbbadni és segíteni a magyar nőket abban, hogy látásmódjukat szélesítse. Sajnos itthon nehézségekbe ütközött, ugyanis nem engedélyezték, hogy diplomáját honosítsa, mivel a kor vallási és közoktatási minisztere szerint „a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsíttatnának a férfiakkal.” A női emancipáció hazai hiányossága miatt 15 éven keresztül csak szülésznőként és segédorvosként volt lehetősége dolgozni. Mindenben kiállt mellette és támogatta második férje, a vegyészmérnök Wartha Vince, illetve Veres Pálné, aki lehetővé tette neki, hogy a Nőképző Egyesület oktatási intézményében egészségtant és betegápolást tanítson. Végül 1895-ben megkapta a szükséges engedélyeket, így 1897-ben az első női orvosként átvehette diplomáját a Semmelweis Egyetemen. Az első világháború alatt katonaorvosként tevékenykedett.

Amellett, hogy kiváló orvos volt, feministaként küzdött a nők jogaiért és „A nők munkaköre” című tanulmányában felhívta a figyelmet arra, milyen fontos egy nőnek is megadni a lehetőséget, hogy továbbtanulhasson, diplomát szerezhessen. Kiemelte, hogy lehetséges megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között, csak azért mert valaki nőnek születik, ne szenvedjen csorbát a tanuláshoz való joga. „Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka.” – vallotta a doktornő. 

Hugonnai Vilma egy olyan korban állt ki a nők egyenjogúságáért, amikor emiatt számtalan támadás érte. Halálhírét nem követték méltatások, a 20. század visszamaradott gondolkodású politikusai, tudósai mindent megtettek, hogy neve feledésbe merüljön. Azonban nem jártak sikerrel, hiszen 1944-ben megszületett Nagy Lenke: „Nyitva az út! Az első magyar orvosnő életének regénye” című műve, 1965-ben pedig Kertész Erzsébet: „Vilma doktorasszony” című könyve. 2010 óta a Semmelweis Egyetem Hugonnai emlékéremmel tüntet ki női orvosokat, 2014-ben pedig a Turay Ida színházban bemutatták a „Doktornők” című színdarabot, ami szintén Hugonnai Vilma életét és hagyatékát dolgozza fel. 

Manapság a végzett orvosok 60 százaléka nő. Ezt a statisztikát látva ne felejtsünk el Hugonnai Vilmára és a hozzá hasonló felvilágosult, ambiciózus reformer nőkre gondolni, akiknek köszönhető, hogy most már a lányok is bármit elérhetnek!

Merrikin Gina