Miért nem kapunk útvonaltervezőt az élethez?

Talán mindannyian fel tudunk idézni olyan élethelyzeteket, amikor ezen a nagy “miért-en” és az utána jövő kérdőjelen kívül nem láttunk mást. Van olyan, hogy nem kapunk útmutatót a problémáink megoldáshoz, de vezetőt igen. Csak el kell fogadnunk, ha segíteni szeretne. 

Nem szokásom beszámolni az istentiszteleti élményeimről másoknak, de vannak olyan pillanatok, amiket szerintem az embernek kötelessége továbbadni. Én most kaptam egy ilyen ajándékot és elmesélem nektek, hátha szeretnétek majd Ti is belőle. 

Sosem köteleztek a szüleim arra, hogy templomba járjak, egyszerűen olyan példát nyújtottak nekem az életükkel, ami miatt természetesnek éreztem ezt az utat. Persze, volt, hogy eltávolodtam, közönyös lettem, haragudtam, nem értettem, nem volt kedvem. Aztán mindig visszatértem. Viszont hosszú-hosszú vargabetűk kellettek ahhoz, hogy valóban beengedjem Istent az életembe. Nem állítom, hogy kész vagyok, de jó úton haladok. 

Rengeteg csodát és rengeteg pofont kaptam már ahhoz az életemben, hogy végre rájöjjek: egyszerűen jobban járok, ha nem én akarok irányítani. Pedig ki tudná jobban, mi kell nekem, mint én magam? Miért kellene nekem olyan helyzetekben engedelmeskednem valaki másnak, amikor az érzelmeim pont másfele húznak?

Hát azért, mert ha így élünk, az olyan, mintha a CÉL előtt, folyamatosan visszatennéd a bábudat a START mezőre. 

Tehát, az ajándékom. Nem dobozban volt, és először, hogy őszinte legyek, nem is esett jól. Az történt, hogy megtapasztalhattam, milyen az, amikor szíven üt az ige. Nem gondoltam, hogy épp A gazdag ifjú történeténél fog. Szerencsétlen – gondoltam – végül is a parancsolatok szerint élte az életét, csak ugye, eléggé ragaszkodott ahhoz a hatalmas vagyonához. Hm, milyen érdekes, én sosem ragaszkodtam így a pénzhez. Rögtön ezután hangzott a kérdés: Te mit nem tudsz elengedni? Mi az, amihez ennyire ragaszkodsz? Mit nem tudsz átadni Istennek? És ekkor, fogalmam sincs miért, elkezdtek szépen, lassan potyogni a könnyeim. Minél inkább abba akartam hagyni, annál jobban sírtam, mire rájöttem: hát én a „miért”-jeimet nem tudom odaadni, én az irányítást nem tudom odaadni! Én nem bízom benne! Ez szíven ütött. Nagyon. De életemben először tisztán láttam mi a baj és csak egyetlen dolgot kértem: választ. Mindegy hogyan, milyen formában, csak jöjjön valami jel. 

Tudjátok mi jött? Egy beszélgetés. Elég tartalmas, mit ne mondjak. A végére viszont már mosolyogtam és kezdtem elengedni a kérdőjelet is. A következő istentisztelet igéje ugyanis ez volt: „Ne félj, csak higgy”. Az azt követőn: Ábrahám története az engedelmességről és a bizalomról. Arról, hogy milyen, amikor Isten megszólít bennünket. Olyan szép választ kaptam, hogy nagyjából szó szerint idézem nektek:

A megszólításban van egy biztos elem és egy bizonytalan. Ebből a kettőből van összegyúrva, amit Isten át akar nekünk adni. Mi kézbe vesszük, forgatjuk, nézzük és nem tudjuk mit kezdjünk ezzel. Ami biztos: Isten sokféle dolgot kér tőlünk, de ha engedelmeskedünk, Ő velünk van. Nincs egyetlen olyan történet sem a Bibliában, amikor az Úr azt mondja, hogy menj el, én nem megyek, csináld, ahogy akarod, majd lesz valami. Nem, ilyen nincs, csak az ellenkezője, lapozzatok bele. 

És az a fránya bizonytalan elem? Nem nehéz kitalálni: hova megyünk és milyen úton? Miért nem látjuk a tervet? A válasz egyszerű: Isten nem azt akarja, hogy A-ból B-be juss el. Mert ha csak a B-be kellene eljutnod, elég lenne egy útvonaltervező és nem kellene hozzá Ő.  Miért ez a bizonytalanság az úticélt és az állomásokat illetően? Mert Isten azt szeretné, hogyha Ő vezethetne, te pedig követnéd őt. Ez a vele való kapcsolatunk, beszélgetésünk értelme. Amikor Isten megszólít, nem tudod hová hív, de érezni fogod. Ha bízol benne, feltételek nélkül, hatalmas ajándékot kapsz. Nem lesz könnyű, de biztosan mondhatom neked: megéri. Nem fognak örökre eltűnni a „miért”-ek, de tudni fogod a választ arra, hogyan kezeld a helyzetet.

Útvonaltervező helyett pedig itt egy kis útmutató: 

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.”

Demeter Anna

Többször idézel a Bibliából, mint gondolnád – avagy 7 bibliai eredetű közmondás

Könyvek könyve, „leg”-ek könyve. Történelmi jelentőségű mű, erkölcsi iránytű. 

A Biblia megkérdőjelezhetetlenül nem csak a vallási, de a kulturális örökség része is. Relevanciáját számos tény bizonyítja. Többek között: gondoltad volna például, hogy a legtöbb ember tudta nélkül is rendszeresen idéz a Bibliából? 

Mégpedig, mert a Biblia áthatja a mai beszédünket is – számos szólás és közmondás ered a Szentírásból. Ezekből szedtük össze most Nektek a kedvenceinket: 

1. Utolsókból lesznek az elsők.

De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. (Mt, 19,30)

2. Ne menjen le haragoddal a nap.

Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal. (Ef, 4,26)

3. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített. (Zsolt. 7,16)

4. Aki nem dolgozik, ne is egyék.

Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. (2Thess. 3,10)

5. Jobb adni, mint kapni.

Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel. 20,35)

6. Aki keres, az talál.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik. (Mt 7, 7-8)

7. Vak vezet világtalant.

Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. (Mt. 15,14)

Kocsis Krisztina

Szeress, ne szenteskedj!

Keveset beszélünk róla, pedig a jelenlegi világban elképesztően fontos a keresztyén emberek hitelessége. Belegondoltunk már, hányan fordultak el a vallástól az ájtatos szavak üressége miatt?

Ha hívőnek vallod magad, egyszerűen nem mindegy hogyan élsz. Felelős vagy a kimondott szavakért, tettekért. Manapság pedig különösen is, hiszen valljuk be, a keresztyének megítélése nem javult az évek során. Gondoljunk csak bele hányan hagyják el a vallásos iskolákat ateistaként, hány gyermek gyűlöli meg a templomokat a kötelező vasárnapok miatt, hányan ülnek üres tekintettel a padokban és hányan csalódtak már túlbuzgó, de hiteltelen emberekben? 

És akkor jön a nagy kérdés: vajon miért? 

Mert nem mindegy, hogyan élünk. A keresztyén ember az életével mutat példát. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat: a legnagyobb, amit kaphatunk. Kemény döntéshelyzetekkel, próbatételekkel jár. A hívő lét nem azt jelenti, hogy mindenkivel bűbájos vagy és megértő. Nem a felszínen, nem a külvilágnak kell kedvesnek lenni és közben ugyanúgy élni, mint bárki. Nem önző módon, saját magadat különbnek tartva. A hívő lét azt jelenti, hogy értékeled azt az életet, amit ajándékba kaptál és megpróbálod a lehető legtöbbet kihozni belőle, szeretettel. 

Valószínűleg mindenki tud legalább egy példát a környezetéből, akinek volt már rossz tapasztalata a vallás terén. Tudunk olyan családokról, akik tökéletesnek tűnnek kívülről, de ha kilépnek a mosolyálarc mögül, ordibálnak a gyerekükkel, vagy fokozatosan boldogtalanságba hajszolják egymást. Ez hamis. Kioktatni valakit Isten igéjével: szintén hamis. Ugyanúgy, mint: jótékonykodni csak a külvilágnak, folyamatosan megmutatni milyen „jóemberek” vagyunk, csak vasárnap másként élni. Nem beszélve az ítélkezésről, a bezzegkeresztényekről, vagy éppen a politikai, közéleti példákról.

Kötelességünk hitelesen élni. Ez nem azt jelenti, hogy nem vétkezhetünk, hiszen eredendően bűnösök vagyunk és sosem lehetünk tökéletesek. Tudnunk kell, hogy a legapróbb hibákért is felelősségre vonhatnak, hiszen sokak fejében él az a kép, hogy mi mindent jobban tudunk másoknál, maradiak vagyunk, és eltartott kisujjal elítéljük „a bűnben élőket”.  Sajnos, sokan tettek azért, hogy ez vélemény kialakuljon. Ezért szükséges nap mint nap hangsúlyozni, mekkora felelősségünk van.

Nem fogsz mindenkinek tetszeni, ha odaszánod az életedet Istennek. Lehet, hogy teljesen hülyének néznek, kinevetnek, szerencsétlen birkának tartanak, felróják a múltbeli hibáidat és elítélnek érte. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz ezt felvállalni, viszont jól tudjuk: mi nem az emberek felé tartozunk elszámolással:

Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

Gal 1:10

Az a feladatunk, hogy törekedjünk a jóra és a szeretetre a nehézségeken át is, hitelesen, ne a felszínen. Lapozz ma a sokszor olvasott Szerethimnuszhoz és olvasd el hangosan! Ez a mi nagy feladatunk.

Demeter Anna

31 nap ima a leendő férjedért – kihívás

Olyan sokszor imádkozunk szüleinkért, testvéreinkért, barátainkért, az országunkért, egy gyógyulásért, vagy éppen hálából. De mi a helyzet jövendő férjünkkel? Attól még, hogy még nem ismerjük (?) nem is imádkozhatunk érte?

Az alábbi listára a napokban akadtunk rá a szerkesztőséggel, s gondoltuk megosztjuk veletek is. Használjátok ezt a felsorolást követendő példaként, vagy csak inspirációként, s alkossátok meg a sajátotokat. 

Az alábbi felsorolás 4 részre van bontva: ima a férjedért, a családjáért, a jövendő feleségéért (😉) és végül a házasságotokért. Minden napnál számos bibliai idézetet is találsz, amik segítenek majd az elmélkedésben. Imádkozz a jövendőbelidért, a családjáért, egészségéért – imáid meghallgatásra fognak kerülni. // Imádkozz, mert imáid meghallgatásra kerülnek.

Imádkozz azért, hogy …

  1. Gyakran olvassa a Bibliát, és azt igyekezzen a tettei alapjává fektetni – Zsolt 119,11 & Józs 1,8
  2. Ne felejtsen el imádkozni – Kol 4,2 & Róm 12,12 & Jak 5,12
  3. Igyekezzen a lehető legjobban élni, és Jézusról sose feledkezzen meg – Róm 6,11 & Mt 16,24 & Mk 12,30
  4. Ő legyen majd a családotok lelki vezetője és ezáltal téged is közelebb vigyen a hithez – Ef 6,4 & Ef 5,25-26
  5. Védelmező legyen – Ef 5,25
  6. Megtanuljon jól bánni a pénzzel – Róm 12,11 & 1Tim 5,8
  7. Kincsei a mennyben legyenek és szüntelenül szeresse majd családját – Józs 24,15 & Jak 4,4 & Kol 3,23 & 1Jn 2,15
  8. Higgyen a házasság szentségében – Ef 5,22-33
  9. Szeresse a gyerekeket – Zsolt 127,3-5
  10. Tiszteletreméltó, erős jellemű, erkölcsös férfivé váljon – Gal 5,22-23 & Péld 28,18
  11. Alázatos és megértő legyen – Jak 4,6 & Jak 4,10 & Ef 4,32 & Péld 14,29
  12. Meghallja, amit kell és vissza tudja fogni magát, amikor kell – Jak 1,19
  13. Elég bátor és erős legyen a kísértővel szemben és szabad legyen minden függőségtől – Ef 4,27 & Róm 12,9 & Mt 26,41
  14. Ő legyen otthonotok lelki vezetője, Jézust vegye élete példájául – Ef 5,23
  15. Bölcs legyen, legyen önuralma és tudjon józanul ítélni – Jak 1,5 & Péld 15,21 & Óz 14,9 & Zsolt 119,66
  16. A Jóisten tervei szerint kötelezze el magát – Péld 3,5 & Zsolt 37,3-6 
  17. Tudjon megbánni és bocsánatot kérni – 1Jn 1,9 & Jak 5,16
  18. Meg tudjon másoknak bocsátani – Ef 4,32
  19. Képes legyen gondolatait megosztani a hittel kapcsolatban – Mt 28,19-20 & Mt 5,14-16
  20. Megbízható és türelmes legyen – Ef 4,2-3 & Jak 5,16 & Péld 28,6
  21. A Jóisten szava mutassa az utat számára – Zsolt 119,105
  22. Bölcsen válassza meg barátait, olyanokkal vegye körbe magát, akik jó példakép számára – Zsid 10,24 & Péld 27,17
  23. Édesapja méltó példa legyen számára mint férj és apa. Imádkozz a kettőjük kapcsolatáért – Ef 6,4 & Kiv 20,12
  24. Édasanyja gondoskodásáért, nevelésért. Imádkozz kettejük kapcsolatáért és a te kapcsolatodért az édesanyjával – Péld31, Tit 2,3-5 & Kiv 20,12
  25. Testvéreiért, a jó kapcsolatukért. Imádkozz, hogy neked is jó kapcsolatod legyen velük – 1 Tessz 5,11
  26. A Jóisten egy védőburkot képezzen majd a családotok köré – Zsolt 121,7-8
  27. Hozzá alkalmas segítőre vágyjon – Ter 2,18
  28. Isten kegyelméből jót és boldogságot hozzon szüntelenül az életébe – Péld 31,12
  29. A Jóisten egy olyan feleséggé, segítővé, partnerré formázzon, amilyenre neki szüksége van – Péld 31,10-12 
  30. A Jóisten a legtökéletesebb időben hozzon titeket össze. Imádkozz, hogy kapcsolatotok tiszta legyen, és céljaitok közösek – Zsolt 37,5-7 & Péld 4,23 & Zsolt 119,9
  31. Házasságotok a jövőben önzetlen, Isten központú és segítő legyen – 1Kor 13 & Zsid 13,4 & Préd 4,12

Csatlakozz hozzánk, az imaláncot november 23-án kezdjük, hogy Karácsonyra végezzünk a 31 nappal!:)

Kisbán Petra

Mit üzen nekünk mindenszentek ünnepe?

Mindenszentek ünnepe van. Azoknak a névtelen szenteknek az ünnepe, akikről tudjuk, hogy voltak, éltek, de mégsem hagytak akkora nyomot a világban, hogy személyükről emberek ezrei emlékezzenek meg. Akik “csupán” jól és jobbra törekedve éltek, átlagosan, olykor boldogan, olykor szomorúan. Hétköznapi emberek, akik próbáltak helyesen élni, és akik földi dolguk végeztével -hitünk szerint- a Jóistenhez tértek haza. 

Ilyen névtelen szentből sok van. Nagymamák, akik egész életükben családjukért dolgoztak, és utolsó napjaikban is sapkát kötöttek unokájuknak. Nagypapák, akik ötvenhatban életüket kockáztatva megküzdöttek a mi szabadságunkért. Szomszéd bácsik, akik segítettek megszerelni az elromlott biciklit, és tanítónénik, akiktől életre szóló leckét kaptunk emberségből. Nagynénik, akik a háború után özvegyen maradt testvérük mellett maradtak gondoskodó pót-apukaként. Sokgyermekes édesanyák, akikre mindig lehetett számítani. Iskolai portásbácsik, akik minden gyereket névről ismertek és mindenkihez volt egy jó szavuk. Mélyhitű apácák, akik vagyonukat rászorulóknak adták. Itt éltek velünk a hétköznapok szürke szentjei, és tették az olyan kicsi csodákat, amikre talán életük során nem is figyeltünk fel. 

Úgy gondolom, hogy sok ilyen szent él most is közöttünk, akiknek tetteit nem értékeljük eléggé. “Alapnak” vesszük, hogy vannak és azt is, hogy jót tesznek. Alapnak vesszük a segítséget, a jó szót, kedvességet, önfeláldozást. Elmegyünk mellettük, pedig meg is állhatnánk egy pillanatra. Megköszönhetnénk nekik, hogy teszik a dolgukat, helyesen és jól élnek. És tanulhatnánk tőlük. Megkérdezhetnénk tőlük, hogy miből merítenek erőt, motivációt. 

Sokan vannak, akik családi mintájukat (többnyire tudatalatt) megvalósítva ugyanazokat a hibákat követik el, mint szüleik, felmenőik. Akadnak olyanok is, akik azt tűzik ki célul, hogy “csak olyanok ne legyenek, mint a szüleik”, és e hiánymotivált elhatározásból fakadóan ők sem úgy élnek, ahogy szeretnének. Néhányan azonban a figyelmüket a hibák elkerülése helyett a hétköznapi szentek felé fordítják. Tanulnak azoktól az emberektől, akik szépen, szeretetben, mások javára és a társadalom hasznára élnek. Életük példájából erőt merítenek ahhoz, hogy fölülírják a tudatalattiuk által megrajzolt sorsot, és helyesebb életet éljenek. 

Szeretnék én is ilyen életet élni; értékelni a hétköznapok csodáit és példát venni a jövő mindenszentjeiről. És szeretnék hálát adni, nemcsak november 1.-jén, hanem az év minden napján azokért, akik “csupán” jól élnek, és mindennapi tetteikkel elhordják hátukon a világot.  

Gergely-Papfalvy Bori

Tárd ki a szívem!

Awaken my heart! 

Milyen könyveket szoktál olvasni? Szépirodalmat, regényt, esetleg krimit, vagy szigorúan maradsz a szakkönyveidnél? Pont egy évvel ezelőtt került elém Emily Wilson Hussem, amerikai keresztény szónok és írónő könyve, ami teljesen magával ragadott, és amit most neked ajánlok kedves Olvasó!

A könyv során Emily egy egyéves utazásra hív téged, ahol mélyebben megismerheted magadat, önismeret és önnevelés révén fejlődhetsz, és ezáltal közelebb kerülhetsz a Jóistenhez. Egy utazásra, melynek célja, hogy megszépítsd a lelkedet és kinyisd magadat a Jóisten felé. Egy utazásra, melynek végére képes leszel meglátni magad körül a szépet, és begyógyítod a régi, eltemetett sebeidet. Egy utazásra, ahol minden héten valamilyen más kihívással kell szembenézned, hogy aztán győztesen és újabb lendülettel vághass bele a következő hetedbe.

Imádkoztál már azokért, akik valamikor bántottak? Tudsz nemet mondani? Elfogadtad magadnak olyan gyönyörűnek, amilyennek a Jóisten teremtett? Tudsz a virágokra rácsodálkozni? – ilyen, és ehhez hasonló töltekező hetek várnak!

Nem mondom, hogy ez az egy éves utazás könnyű lesz. Van több olyan hét is, mikor azt éreztem abbahagyom, mert én ezekért a dolgokért, ezekért az emberekért nem vagyok képes imádkozni. Mikor azt éreztem, ez valójában nem rólam vagy nem nekem szól. A legtöbb esetben viszont rá kellett jönnöm, hogy igenis hozzám szól az adott heti kihívás, és bármilyen nehéz, képes leszek azt megcsinálni. Bár lehet ez rémítően hat, de szerintem Emily megtalálta az arany középutat: a legjobb hetekben vannak könnyedebb feladatok, melyek során csupán annyi a tennivaló, hogy csodálkozz rá a körülötted lévő szép dolgokra és felkészülj a megmérettetőbb hetekre.

41 héten vagyok túl az 52-ből, és fizikaliag is érzem magamon azt a hatalmas lelki többletet, amit az elmúlt kilenc hónap alatt szedtem össze. Kívánom neked, hogy hasonlóképpen töltekezz a könyvből, és nyisd ki szívedet a Jóisten felé.

A könyv egyelőre csak angolul jelent meg, és az amazon webáruházból rendelhető.

Készen állsz az utazásra? 

Kisbán Petra

Hol vagy, Istenem?

Hívőnek lenni kicsit olyan, mintha kint lennél a tengeren: néha minden nyugodt, napfényes és gyönyörűen süt a nap. Magadba szívod a levegőt és elfelejted a nyugtalanságot. Aztán jön egy kisebb-nagyobb vihar és szem elől téveszted a napot. Ilyenkor gyakran csak a felhőkre koncentrálunk, és elfelejtjük, hogy nem végleg tűnt el a nap. Vagyis, amikor nem érzékeljük a körülmények miatt Istent, azt érezhetjük, hogy tulajdonképpen nincs is ott.

De hogyan lehet ezen segíteni? Mi történik, ha én próbálkozni szeretnék, hogy elérjem? Emberek vagyunk, erősen érzelem-orientált teremtmények. Ráadásul egy kapcsolatról van szó. Csakhogy egy fizikailag nem látható, nem tapintható személlyel. Mire tudunk ilyenkor támaszkodni? Tapasztalatból tudom, hogy az ember képes ilyenkor arra gondolni, hogy talán maga a Jóisten az, aki nem szeretne velünk kapcsolatba lépni. Az Ő döntése, hogy nem találkozunk.

Én egy dologba tudok kapaszkodni: ha valóban Isten képmására teremtettünk, kell, hogy legyen valami kölcsönös bennünk. Tehát, ha teszel egy gesztust Isten felé – akkor ugyanúgy, mint az embereknél- ez valamilyen reakciót ki fog váltani. Habár Isten tudja, hogy mit érzünk, ettől függetlenül más, ha megfogalmazzuk neki a bánatunkat, ha elmondjuk neki, hogy hiányzik. Azt hiszem, ezt tenném első lépésként. Ha távol vagyunk a nekünk kedves személyektől, ők is hasonlóan hiányoznak. De ugye, mekkora a különbség, ha ezt csak sejtik, vagy ha a saját szavainkkal el is mondjuk nekik, hogy fontosak a számunkra?

Úgy tartják, ha valakit meg akarsz találni, keresd ott, ahol a legvalószínűbb, hogy jelen van. Ahhoz, hogy meglássuk Istent, tudni kell, mi is ő. Ki is Ő. 

Isten esszenciája a Szeretet. Ha igazán szeretsz valakit, megértheted, Isten hogyan is gondolkodik Rólad. Hitünk szerint ennek a szeretetnek a túlcsordulásából született az egész világ. Mégis, ha felkelek hétfő reggel, és kiöntöm a kávét, lekésem a buszt, elszakítom a kedvenc nadrágomat és utána még tesz is egy kellemetlen megjegyzést a főnököm…Vagy ne adj Isten, sokkal komolyabb problémák érnek, mint betegség, válás, haláleset… amiket nem is értünk…Ilyenkor nehéz abban a tudatban maradni, hogy ez a világ Isten túláradó szeretetéből fakadt. Nehéz megtalálni azt az érzést, hogy Isten valóban, önfeláldozóan szeret és gondoskodik rólunk. De nem csak a kellemetlenségek, hanem a mindennapi robot, a sokféle teendő… ezek mind-mind energiát és figyelmet vonnak el tőlünk. És utána jön a panasz, hogy nem találjuk Istent. 

Vegyünk engem: én is rájöttem, hogy nem segít, ha egy nap csak annyi időt szánok rá, hogy lefekvés előtt, két álomba-bóbiskolás között próbálom átbeszélni Vele a napomat. Akkor se lennék hatékony, ha egy hús-vér emberrel történne ugyanez.

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekbõl kerestek engem” (Jer, 29:13).

Én úgy látom, a kulcs az, hogy tényleg akarnunk kell! Nem elég erős az a hit, ha csak addig oké a dolog, amíg egyszerűen megy minden. Amíg sokat nem kell küzdeni érte. Amíg nem tudjuk elmondani a Jóistennek legalább egyszer az életben: „most nagyon sok mindent csinálok egyszerre, sok nehéz érzést viszek, de tudod Uram, a Te hiányodnál nincsen rosszabb nekem”. Mert ha valakit szeretünk, meg tudjuk ezt fogalmazni neki. Ha valakit szeretünk és egy kapcsolat fontos, azért mi is legalább egyszer foggal-körömmel megküzdünk… És észre se vesszük, csak miután elindultunk, csak miután tettünk végre egy komoly lépést felé, hogy Ő közben már lépett harminchármat felénk…

Hornisch Aliz

Kiért imádkozzak? – Ferenc pápa 5 ujj imája

Nemrég ráleltem Ferenc pápa egyik egyszerű, de nagyszerű imatippjére, ami által sokakat imáinkba tudunk foglalni. Ehhez a kezünk fog segítséget nyújtani, és emlékeztetni rá, hogy kikért is mondjunk imákat. Persze mindenkiért és bárkiért lehet imádkozni, sőt(!) nagyon hasznos is. Az 5 ujj ima pedig asszociációk segítségével fontos csoportokat jelöl ki számunkra, akikért szükséges a sok-sok ima. Ez a javaslat egy új perspektívát hozhat az imaéletünkbe, amit minden nap alkalmazhatunk, a kezünk mindig velünk van, így talán emlékezni is könnyebb rá. Az ima pedig csodákra képes.

Lássuk tehát Ferenc pápa 5 ujj imájának pontjait:

1. Hüvelykujj – Szeretteink

Elsőként gondoljunk a szeretteinkre, akik hozzánk legközelebb állnak, foglaljuk az ő nevüket imába – miképpen számoláskor is a hüvelykujjunkkal kezdünk (kivéve, ha valaki másfajta érdekes módon számol a kezén). Tekinthetünk úgy rá, hogy a hüvelykujjunk van legközelebb hozzánk – így jön az asszociáció a hozzánk közelálló személyekre – no persze az egész kezünk hozzánk tartozik, szóval itt lehetne filozofálni. Milyen nehézségei vannak most ezeknek a számomra oly kedves embereknek, milyen jellegű imára lenne szükségük? Ha éppen nem jut eszembe „extra” szándék, akkor is mindig észben tarthatom az alapvető, nagyon fontos dolgokat, pl.: egészségük, boldogságuk, hitük.

2. Mutatóujj – Útmutatóink

A második a sorban a mutatóujjunk, amivel – mint neve is zseniálisan elárulja – sokat szoktunk rámutatni emberekre, tárgyakra, tulajdonképpen bármire, amire lehet. Erről a mutogatásról eszünkbe juthat az életünkben levő, útmutatást adó emberek sokasága. Idetartoznak a tanárok, oktatók, edzők, papok, orvosok, szerzetesek, szakemberek, minden olyan ember, aki nekünk útmutatásával segít bármilyen területen. Gondolhatunk itt állandóbb jellegű tanácsadóinkra, de olyanokra is, akik éppen aznap valamiben segítettek nekünk, nem hagytak egyedül a gondunkban. Mindenkinek, aki utat mutat mások számára, szüksége van egy fentebbről jövő bölcsességre és segítségre, azaz Istenre.

3. Középső ujj – Magas pozícióban levők

Statisztikai általánosítással élve: az emberek középső ujja a leghosszabb/ legmagasabb az 5 közül. Akinél nem így van, az más asszociációt kell társítson hozzá. Lévén tehát, hogy a középső ujjunk a legmagasabb, így ez emlékeztet arra, hogy a magas beosztású emberekre gondoljunk imáinkban, akiknek nagyobb egységek vezetése a feladata. Az ő kezükben van sok fontos döntés, ami elég indok arra, hogy buzgón imádkozzunk azért, hogy ők jó döntéseket hozzanak meg. Gondolhatunk itt tehát a minisztereinkre, igazgatókra, polgármesterekre, vállalatvezetőkre stb. Az ő esetükben is szükség van egy sokkal bölcsebb segítőre, mi ezt imáinkkal tudjuk kérni számukra.

4. Gyűrűsujj – Leggyengébbek

Ez az ujjunk a leggyengébb az összes közül, ezért itt mindig gondoljunk azokra, akiknek a legnagyobb szüksége lehet az imáinkra: betegek, hányattatott sorsúak, reménytelenséget megélők, sok bajjal küszködők stb. Ők azok, akiknek minden testi-lelki támogatásra szükségük van, hogy kilábaljanak a problémájukból. Mindig nagyon sok ilyen ember akad, így érdemes sokat imádkozni értük. Emellett pedig a házaspárokért, a házasságért is eszünkbe juthat ennél az ujjunknál az ima, ami szintén nagyon fontos, hiszen a család a kiindulási helye és alapja mindennek. Érdemes tehát ezt komolyan vennünk.

5. Kisujj – Te magad

Hajlamosak lehetünk sokszor csak magunkra gondolni, amikor imádkozunk, vagy ha esetleg másokra is gondolunk, akkor is az az időnk kevesebb részét teszi ki, de a központi rész az én, magam, önmagam, jómagam. Akinek nem inge, annak persze nem szól, bár nem is gondolom, hogy magára venné a már ilyen szempontból szintet lépett ember ezt. Mivel valóban nagy lépés az, ha nem rögtön a saját igényeinkkel, panaszainkkal kezdünk. Azáltal pedig, hogy a végére hagyjuk önmagunk, gyakoroljuk a keresztény szeretetet, mások szükségeit is jobban felismerhetjük, és több időt tudunk szánni rájuk. A másokért elmondott sok ima pedig helyre tud minket tenni, talán sikerül másképp látni a saját gondjainkat, boldogságunkat ehhez a ponthoz érve, ugyanis mások bajához, feladatához képest csökkenhet a saját ügyünk drasztikusságának megítélése, a hála pedig növekedhet bennünk, hogy mennyi problémánk nincs, milyen jó is tulajdonképpen az életünk. Jézus egyébként is azt mondta, hogy tegyük magunk az utolsó helyre.

R. Cintia

Miért kérjünk Istentől?

Gyerekkoromban hittanórán megtanultam, hogy a következőképp kell imádkozni: először megbánom bűneimet, aztán hálát adok az aznapi jó dolgokért, és végül megfogalmazom a kéréseimet a Jóisten felé. 

Nyilván az évek során ez lazult, formálódott, személyesebbé és kötetlenebbé vált, de az egyes elemek megmaradtak. Ahhoz, hogy az ima ne váljon egy megszokott, mechanikus rutinná, érdemes néha újragondolni, újraértelmezni, hogy mit, miért és hogyan csinálunk. Nekem ilyen újraértelmezés volt, mikor elkezdtem az utolsó elemen gondolkodni: hogyan kell jól kérni Istentől?

Elvileg Isten ismeri a gondolataimat, a vágyaimat. Akkor van értelme megfogalmazni, hogy mit szeretnék tőle kérni…? 

A Miatyánkban azt mondjuk, „Legyen meg a te akaratod”. Ha úgy imádkozunk, hogy Isten akaratára bízzuk magunkat, akkor miért mondjuk ki, hogy MI mit szeretnénk? Nem mond ellent ez a kettő egymásnak? 

Van-e értelme kérni Istentől, ha abban hiszünk, hogy Ő úgyis úgy alakítja, ahogy nekünk a legjobb?

Persze a lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy van. De volt pár gondolat, ami segített felismerni és elmélyíteni a kérő ima mögött húzódó értelmet. 

Természetesen az, hogy valamit kérünk Istentől, nem jelenti azt, hogy az egyértelműen be is fog teljesülni. A Jóisten, mint a jó szülő, nem adhat meg nekünk, gyermekeinek bármit, amit csak kívánunk. És igen, sokszor megengedi azt is, hogy olyan dolgok történjenek, melyeket nem szeretnénk. A kérés értelme másban rejlik. 

Milyen a jó szülő? Akinek a gyereke bármit el mer mondani. Akkor is azt fogja csinálni, ami a gyereknek jó. De vágyik arra, hogy gyermeke megossza vele a gondolatait, kívánságait. Ha megosztjuk a Jóistennel vágyainkat, azzal bevonjuk Őt az életünkbe. Bizalmunkba fogadjuk. 

Ebben a bizalomban azonban benne van az is, hogy merjük a kezébe helyezni magunkat. Benne van, hogy elfogadjuk, ha Ő máshogyan szeretné, mint mi. 

Isten fiánál talán nem kell jobb példát keresnünk. Márpedig Jézus is kért kereszthalála előtt: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39) 

Emberi mivoltunk természetes velejárója, hogy vannak vágyaink és félelmeink, a Jóisten pedig a legjobb, legtürelmesebb hallgatóság: hiába ismeri gondolatainkat, alig várja, hogy mi magunk megosszuk Vele. Mert ezzel a megosztással ajtót nyitunk Felé. 

Miután pedig elmeséljük Neki, mit szeretnénk, beismerjük Neki, mitől félünk, merjük azt is hozzátenni: de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. 

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik.”

Mt 7,7-8

Kocsis Krisztina

Kudarc és siker – a folytatás bátorsága

Senki nem születik nyertesnek, de senki nem születik vesztesnek sem. Kudarcaink és sikereink állandó körforgásában élünk. Nevezhetjük ezeket évszakoknak is, ahogy egy éven belül követi egymást az ősz, tél, majd tavasz és a nyár. 

Te most melyik évszakodban vagy? Minden jól halad, többé-kevésbé abba az irányba tartasz, ami Neked megfelel? Vagy éppen váltáson gondolkodsz, talán éppen egy kudarc ért, párkapcsolati, munkahelyi, vagy akár családi problémák is terhelhetnek.

Minap a prédikációban elhangzott, hogy Jézus nem a nyertesekből csinált magának csapatot, hanem a vesztesekből csinált nyerteseket. A vesztesekből. Nyerteseket.

Ezen elgondolkodtam. Biztos már mindenkit ért valamilyen siker, legyen az bármi. Gyerekként még az olyan természetesnek tűnő dolgokat is megünnepeltük, hogy megtanultuk bekötni a cipőfűzőnket. Tulajdonképpen a mai napig biztosan érnek minket apró sikerek. Valakivel végre sikerül találkozni, nem felejtjük el berakni az esernyőt, tudunk vért adni, átmegyünk a vizsgán, találunk egy jó ajándékot anyukánknak stb. Az élet apró örömei elkísérnek.

Mégis, ha nyomás alatt áll életünk valamelyik része, akkor könnyű ezeket elfelejteni.

Pedig a kudarcaink nem véglegesek. Én ezt sok úton megtapasztaltam. Nagyon nehezen indultam neki az egyetemnek érettségi után, szívesen rápihentem volna egy évet. Mindig is jó tanuló voltam, de itt kicsit „elengedtem” a dolgot. Meg is lett az eredménye: kapásból egy év csúszással indítottam, a családom legnagyobb megdöbbenésére. Ezután fel kellett tennem a kérdést: szeretném megcsinálni ezt a szakot? Érdekel? Miért vagyok itt, kinek a vágyaiért tanulok? Ha akkor és ott nem találok ezekre kielégítő választ, egyetemet váltottam volna.

De találtam válaszokat. Szeretnék gyógytornász lenni. Megszerettem abban a félévben, amit láttam belőle. Már nem voltam az a dicsőséges diák, mint amikor nekiindultam, de mégis küzdeni akartam érte. Így hát folytattam.

Jelenleg a mesterképzést végzem, mert időközben megéreztem a hívást, hogy szeretnék majd tanítani az egyetemen. Mivel tudatosabb lettem, csatlakoztam egy kutatáshoz, ahonnan lett egy nagyszerű konzulensem, és most készülök a TDK-ra… Öt évvel ezelőtt, amikor kijöttem az anatómia terem ajtaján dermedten és zúgó fejjel, nem gondoltam volna, hogy így fog végződni ez a történet. Egy kudarc története.

Az élet nem egy év körforgását veszi alapul, néha felborul a sorrend. Ha már sok kudarc ért bennünket, sok az ősz és sok a tél, akkor gyakran feltesszük a kérdést: velem van a baj? Rosszul csinálom, változtassak? Szerintem egyik kérdés sem rossz. Néha meg kell állni, őszintének lenni, akár irányt váltani. Viszont ha „csak” egy esés volt, onnan érdemes felállni.

Winston Churchill szavait idézve:

“A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít.”

Hornisch Aliz