Muszlim apa, baptista anya – interjú egy norvég kereszténnyel

Ha valaki hívő családban nő fel, és egész életét áthatja a vallás, akkor is gyakran találhatja magát olyan szituációban, amikor nem könnyű kitartania a meggyőződése mellett. Nem is beszélve egy olyan fiatalról, akit muszlim rokonai egyik, világi ismerősei pedig egy másik irányba próbálnak meg eltéríteni a hit útjáról. Interjú Simon Boubrával, egy Norvégiában élő keresztény egyetemistával.

Mi vezetett arra, hogy úgy dönts, keresztény leszel?

A vallás felszínesen mindig is az életem része volt. Édesanyám baptista, édesapám pedig muszlim, de egyikük sem gyakorolja rendszeresen a hitét. A szüleim engem baptistának kereszteltek. Kiskoromban nem jártunk templomba, viszont az iskolában és karácsonykor mindig szívesen hallgattam bibliai történeteket. A fordulópont a Marokkóban élő apai nagybátyám hatására következett be az életemben. Őt egy mélyen hívő muszlimnak ismertem meg. Rengeteget mesélt nekem a Korán tanításairól, láttam, hogy akárhová megy, mindenhol imádkozik, és bármit is tesz, minden tevékenységében jelen van a vallás. Megérintett, hogy neki a hite jelentette az élete alapját, amelybe bármikor belekapaszkodhatott.

Ha a családod egyik fele muszlim, a másik fele pedig baptista, honnan jött neked a katolikus vallás?

Tizenöt évesen döntöttem úgy, hogy átadom az életem Krisztusnak, bérmálkoztam és csatlakoztam a katolikus egyházhoz.

A muszlimokon azt láttam, hogy temérdek szabályt igyekeznek betartani annak érdekében, hogy Allah kedvében járjanak és jó emberek legyenek. Édesanyám vallásában pedig megfigyelhettem azt az Istent, aki nem csak követel, hanem kegyelmes és együttérző.

Én azért döntöttem a katolikus vallás mellett, mert ebben ez a kettő valahogy összeért számomra. Csakis Isten kegyelme képes megtartani, és én ezért hálából szeretnék engedelmeskedni azoknak a törvényeknek, amiket Ő azért adott nekünk, hogy boldogan éljünk egymással. Viszont véleményem szerint nem csak a katolikus, hanem minden keresztény egyház, amely vallja a Szentháromságot, az igazságot hirdeti.

Hogyan fogadta a családod, hogy keresztény lettél?

Édesanyám nagyon örült neki, édesapám pedig semlegesen fogadta, ő úgy látta, vannak közös pontok a két vallásban, hiszen a keresztények és a muszlimok is Ábrahám gyermekeinek tartják magukat. Apukám marokkói rokonainak a reakciójától azonban tartottam. Minden alkalommal, amikor találkoztunk, próbáltak meggyőzni arról, miért kellene áttérnem az iszlámra. Viszont úgy vélték, jobb az, hogy vallásos vagyok, mint ha egyáltalán nem lennék az. Szerintük kevésbé súlyos bűn, ha valaki hitetlenből válik kereszténnyé, mintha az iszlám vallásról térne át a katolikusra. Ez utóbbiért a legtöbb muszlim család kitagadja az „eretneket”, ez történt Brother Rasiddal is, egy muszlim családban felnőtt keresztény influenszerrel. Marokkóban pénzbírságot kell fizetni egy ilyen tettért, de van olyan muszlim ország is, ahol kivégzik érte az embert. Érdekes, hogy a rokonaim úgy tekintenek az én hitemre, mint az iszlám szerinti megtérés egyik állomására. Azt mondják elindultam az úton, de akkor érnék célba, ha muszlimmá válnék.

Hogy látod, szerinted „meg kellene térítened” a muszlim rokonaidat?

Úgy gondolom, nem azért tartozom felelősséggel, hogy a rokonaim áttérjenek a keresztény hitre. Ez az ő döntésük kell, hogy legyen.

Azért viszont már felelősséggel tartozom, hogy beszéljek nekik arról, mit jelent számomra a hitem, és a tetteimmel példát mutassak számukra.

Ők nincsenek tisztában azzal, mi a keresztény hit lényege, és ha én nem osztom meg velük, soha nem is fogják megtudni. Úgy szeretnék élni, hogy vonzóvá váljon számukra ez a gondolkodásmód.

Milyennek látod Norvégiában a keresztény fiatalok helyzetét?

Nagyon ritka jelenség, hogy valaki az én koromban mélyen hívő kereszténynek vallja magát Norvégiában. Húsz éves vagyok, a korosztályomban a legtöbben ateisták, vagy vallásos neveltetést kaptak, de nem gyakorolják aktívan a hitüket. Tinédzserkoromban mindössze egy barátom volt, aki az enyémmel azonos értékrendet követett, egy papnak a fia. A közfelfogás szerint egy korombeli jómódú, egészséges srác esetében az a normális, ha minden héten új lánnyal van együtt, aki pedig nem így tesz, azt pszichológushoz küldik azzal, hogy nincs rendben az önértékelése. Egy barátnőm miután elmondta a nőgyógyászának, hogy utoljára egy éve létesített nemi kapcsolatot férfival, az orvos olyan programokat ajánlott neki, ahol intim kapcsolatba kerülhet másokkal, mert szerinte nem egészséges ilyen sokáig „kimaradni a jóból”.

Ért téged valaha bármilyen atrocitás amiatt, mert keresztény vagy?

Bántalmazásnak nem estem áldozatául, viszont középiskolásként megtapasztaltam, milyen, amikor a tanárommal és több osztálytársammal is szembe kell mennem a hitem védelme érdekében. Az iskolámban a diákoknak minden évben meg kellett valósítaniuk egy projektet, az ebből befolyt összeget pedig egy-egy alapítványnak ajánlottuk fel. Egyik évben ezt az adományt egy olyan argentin szervezetnek adtuk volna, amely az azonos neműek házasságkötését, illetve a nők abortusz melletti döntését támogatta. Mivel ezek a célok ellenkeztek azokkal az értékekkel, amelyeket én vallok, a hitem megtagadásának éreztem volna, ha részt veszek a projektben. Habár minden diáknak kötelezővé tették a csatlakozást, a papom írt egy igazolást arról, hogy lelkiismereti okokból én nem szeretném ezt megtenni. A tanárom nagyon furcsának találta a „kifogásom”, de miután személyesen elmagyaráztam, hogy ez nekem miért ennyire fontos, megértő volt. Ezenkívül sokszor néztek már rám kerek szemekkel a menzán amiatt, mert keresztet vetettem étkezés előtt.

Olyan időket élünk, amelyekben nem könnyű minden élethelyzetben a keresztény értékrendet képviselni. De nem is azért választottam ezt az utat, mert olyan egyszerű. Minden alkalmat, amikor konfrontálódnom kell és kiállnom azért, amiben hiszek, lehetőségnek látok arra, hogy megerősödjek a identitásomban és növekedjek a hitemben.

Miért ajánlanád a kortársaidnak, hogy kereszténnyé váljanak?

A tömegpszichózisnak rendkívüli ereje van. Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy a jó vagy a rossz oldalon állunk-e, szerintem meg kell néznünk, hányszor döntöttünk valami mellett azért, mert „mások is így tettek”. Ha valaki állandóan csak a tömeget követi, valószínűleg nem a jó oldalt választotta. Különösen sok fiatal követi el ezt a hibát nap, mint nap. Keresztényként viszont nem kell a csordaszellemet követnünk, hanem egy stabil értékrendhez ragaszkodva élhetjük az életünket. Több konfliktus fakad ebből? Igen. Azonban olyan erős és kiegyensúlyozott jellemet formál, amely manapság ritka kincsnek számít.

Milyen örökséget szeretnél magad után hagyni?

Ebben a világban a keresztény értékek egyre kevésbé népszerűek. Én viszont példa szeretnék lenni a kortársaim számára. Egyrészt annak a példája, hogy bármilyen háttérből is jön valaki, mindig vannak lehetősége a kereszténység mellett dönteni. Másrészről meg szeretném mutatni másoknak az életemmel, hogy ez az életforma cseppet sem unalmas, nagyon is aktív, és nagy bátorságra vall, ha valaki ezt az utat választja.

Az interjút Nagy Vanda készítette.

Kép forrása: Peacecatalyst