Egy hazugság: ami nem öl meg, az megerősít

Ez egy véleménycikk! Nem feltétlenül reflektálja a Margaret szerkesztőség minden tagjának véleményét. Azonban számunkra fontos, hogy különböző szemszögeket oszthassunk meg!

Én nem hiszek abban, hogy ami nem öl meg, akkor az biztosan megerősít. Ahányszor ezt meghallom, egyre többször hozzáteszem, hogy ami nem öl meg, az sajnos még megnyomoríthat.

Nem lehet olyan, hogy valami történik velünk, és ugyan „nem halunk bele”, de elképesztően fáj? Nagyon sokáig kell dolgoznunk rajta, hogy ne hagyjon komoly sebeket? 

Pontosan ezért, ez a szólás nem validálhatja semelyik szenvedésünket se, amin átmegyünk. Természetesen lehet a sebeinkből újjászületni, a tapasztalatokból tanulni, de ha ez megtörténik, az elsősorban a mi érdemünk, nem pedig a traumáé, ami ért minket.

Ez a mi saját belső erőnk (és számomra a Jóisten működése is), ha sikerül egy krízisből épkézlábbal kikeverednünk, ha nem reccsenünk meg, ehelyett sikerül változni, adaptálódni. Ha egy nehéz időszakon túljutunk, az azt jelenti, hogy túlélők vagyunk. Nem azt, hogy ez volt a minimum, aminek történnie kellett!  

Nem kell normálisnak, a fejlődéshez szükségesnek felfogni, hogyha szenvedünk, az majd a javunkra válik.

Nem szabad azzal nyugtatgatnunk magunkat, hogy ami nem öl meg, az majd megerősít. Ez a gondolat káros a mentális és fizikális egészségünkre, mert motiválhat minket, hogy benne maradjunk olyan (élet)helyzetekben, amik egészségtelenek.

Ugyanakkor, „mire gondolhatott a költő”, amikor ezt a szállóigét megfogalmazta?

Nem szeretném elvenni teljesen a szenvedés és a fájdalom érdemét se, mert két értékes dolog. Bár legtöbbször összekötjük ezeket a fogalmakat egy negatív élménnyel, amit életünk során tapasztaltunk meg, van, hogy a jó dolgok is fájnak, például sok pozitív változás járhat fájdalommal és félelmekkel. Ilyen az apaság-anyaság, elköteleződés, egyetem-módosítás, munkahely-módosítás, új társaságba lépés, vagy éppen bizonyos kapcsolatok megszakítása. Milyen lesz elköteleződni? Milyen lesz szülőnek lenni? Mi lesz, ha egyetemet váltok mert nem ez az irány? Mi lesz, ha erre meg erre igent mondok? Vagy ha arra meg arra nemet?

Sok kérdést át kell szenvedni, át kell rágni.

Néha fájdalmas döntéseket kell meghozni a saját jóllétünk érdekében. Ezeken keresztül valóban megerősödhetünk, hiszen rájövünk, mit is szeretnénk, kik is vagyunk mi.

Vannak az élettel természetes módon járó kihívások is. Ezeket szintén nem kezelném egy szinten azokkal a szituációkkal, amikor komoly esély áll fenn arra, hogy az illető összetörik a nyomás alatt. Nem baj, ha nem jutunk el soha egy olyan pontig, hogy nem bírjuk tovább.

A minket ért traumák nem válnak attól szebbé, csak mert túléltük őket. Szeretném azt az üzenetet átadni mindezzel, hogyha erősebben jövünk ki egy ilyen helyzetből, az nagyrészt szerencse és kemény munka, ami egyedül a mi érdemünk és mindazoké, akik támogattak minket ebben. 

Hornisch Aliz