Tudom, tudom, tudom, le vagyok maradva, de a hétvégén végre eljutottam addig, hogy megnézzem a 2019-es Kisasszonyokat és ejha! Gyanítom, hogy mindenki látta már rajtam kívül, úgyhogy nem is filmajánlót szeretnék írni, hanem egyfajta összegzést. Mert a film sok pontján is megérintett! Vigyázat, spoiler következik. 

Egyből belecsapok a közepébe: nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy a két főhősünk, Jo és Laurie a film végén nem egymás mellett köt ki. És nem (csak) azért, mert a romantikus lelkem hollywoodi happy-endek formálták!! Látunk egy fiatal nőt és férfit, akik a gyerekkorból kijövő félben együtt töltik idejük, napjaik nagyrészét. Teszik mindezt a családjaik körében, egymás legközelebbi családtagjait támogatva. Persze az egyik fél szerelembe esik, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik pedig kategorikusan tiltakozik a dolog ellen. Egy ilyen állapotot fenntartani csak ideig-óráig lehet, hiszen teljesen felemésztő azt tettetni, hogy nincsenek mélyebb érzéseid a barátod iránt. Ahogy azt is, hogy mindezt nem veszed észre. 

Na, de ez a lényeg: Jo nem akarja észrevenni az orra előtt lévő szerelmet. Nem csak a másik fél érzéseit, a sajátjait sem. Rájön, hogy valójában a szerelem és a szeretet között rettentő vékony a határ, és a 2019-es adaptációban ekkora megírja minden szerelmes levelek legszerszerelmeslevelebbikét – amely persze már elkésve érkezik. Időközben Laurie már tudomásul vette a visszautasítást és továbblépett. Ráadásul milyen irányba!! De ezt nem áruljuk el, nézzétek meg a filmet.  

Két tanulságot viszont megragadtam belőle, amelyben szerintem mindannyiunknak lenne hova fejlődni.

Először is, a levél. A levél, amely Jo részéről bizonyos fokig megalkuvást jelent ugyan, de mindeközben akkor és ott őszinte magával – életében talán először. Előtte – sok évet felölelő – másfél órán át hallgattuk, ahogy ő nem fog megházasodni, neki soha nem lesz férje, a nővérét el akarja szöktetni az esküvőjéről. Annyira leköti, hogy a kor szellemével szembemenve független, önálló, hajadon nő legyen, hogy maga előtt is titkolja: igazából nem erre vágyik. Néha magunknak se ismerjük be, ha valami olyasmi után vágyakozunk, ami ijesztőnek vagy elérhetetlennek tűnik… inkább elhitetettjük saját magunkkal és a világgal, hogy tulajdonképp miért nem vágyunk rá, miért nincs szükségünk rá, és végsőroson önnön magunkat beszéljük le az egészről. Hányszor van ilyen? Velem rengetegszer! Miért csináljuk ezt…?

Másodszor, a film zseniálisan bemutatja, hogy ha ott van egy lehetőség, akkor őszintének kell lenned magaddal meg a másikkal különben lehet, hogy mire elég bátor leszel hozzá, már eltűnik. (Mert feleségül kéri a húgod.) Ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy nem sokkal rosszabb kimondatlan érzések, szavak közepette leélni az életünket, mint őszintének lenni és vállalni a potenciális vele járó kudarcokat? Költői kérdés. De, sokkal rosszabb. 

Ha ezzel most esetleges párkapcsolatok lavináját indítottam útjára, akkor szívesen, és hívjatok meg az esküvőre, írok egy köszöntőt! 

@kedvemma 

Kép forrása: Variety

Szólj hozzá!

 

További cikkeink

A ruha mesél rólunk: mit gondolunk a világról, társadalomról, de legfőképpen magunkról – kisinterjú Szalai Katalinnal

2024. April 17.|0 Comments

Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Hogyan függ össze a stílus az önismerettel? Úgy érzed, hogy a stílusod megtalálásához szükséged lenne egy segítő kézre és értő szemre? Gyere, vár az áprilisi Női Kör illusztris vendége: Szalai Katalin stíluskomponista és stílustanácsadó.

A tisztaság nem csupán annyi, hogy nem szexelsz

2024. April 12.|0 Comments

Boldogok a tiszta szívűek… Ha a tisztaság szóról elsőként nem egy öblítő reklám jut eszünkbe, akkor keresztényként meghallva, a fogalmat a szex tilalmával, önmegtagadással társítjuk. Hogyan lehet a tisztaság életforma? Hogyan lehet a tilalmak tárháza helyett, a tisztelet, bizalom és öröm forrása? Szerzőnk őszinte írásában elmondja, ő hogyan tért rá erre az útra.

Mert nem minden pap pedofil

2024. April 10.|0 Comments

Tudtad, hogy Magyarországon az elmúlt 15 évben 6 olyan ügy volt, melyben bebizonyosodott az abúzus, ehhez képest 1890 darab Google találat elérhető ezzel kapcsolatban az interneten? Fontos a felelősségre vonás, de az általánosítást, mi szerint minden pap pedofil, elítélem. - Kisbán Petra írása


A Margaretet azért alapítottuk meg 2021-ben, hogy egy értékőrző közösséget hozzunk létre. Az azóta eltelt közel 3 évben 6 Offline eseményen, 10 Női körön, 3 Jótékonysági kampány során és 7 Könyvklubon találkoztunk összesen közel 1000 emberrel. Ezek az események mind ingyenesek voltak, a kezdetektől fogva önerőből működünk, ám továbbiakhoz segítséget kérünk.

A támogatás menete:

1. Scanneld be telefonoddal a QR kódot vagy kattints a linkre!
2. Válaszd ki, hogy hány szál virággal szeretnél minket támogatni. Egy szál virág ~ 1800 HUF (3 EUR).
3. Kattints a fizetés gombra! A tranzakció díja szokásos banki fizetés, ~ 150 Ft, semmi többletköltséget nem rejt.

http://buymeacoffee.com/margaretbloghu