Tested: lelked tükre

Kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.”

3János2

Erős mondat, ha kicsit jobban belegondolunk. Mégis, ugye, mutasson már valaki nekem egy embert, akinek mindig, minden körülmények között rendben van a lelke! Nincs benne épp egy csipet őrlődés, félelem, egy adag stressz, megfűszerezve egy kis aggodalommal, és csak úgy, érzésnyi megoldandó feladatokkal. Nyilván nincs ilyen. Viszont nem mindegy, ki, hogyan kezeli a lelkét. Mert a lélek igenis gyógyításra szorul: nem elég túljutni a gondokon, utána regenerálódni kell. Nem elég legyinteni, elengedni, meg kell érteni a működését. A lelkünket táplálni kell, különben jelez, hogy baj van: először piciben, aztán bizony nagyban is, fizikai tünetekkel szeretné a tudtunkra adni, hogy: „Hé, foglalkozz velem!”

Minden betegség lelki eredetű – szokták mondani. De nem mindegy, hogyan gyógyítod. Most egy picit, a saját példámon keresztül szeretnék segíteni azoknak, akik nem veszik elég komolyan az első, intő jeleket.  Ismeritek a szomatizáció szó jelentését? Lehet már meg is tapasztaltátok. Én középiskolás koromban szembesültem először a kifejezéssel, ami: olyan testi tünetekkel járó kórállapot, aminek hátterében nem áll szervi megbetegedés

A legboldogabb, legegészségesebb tininek kellett volna lennem, a – természetesen ezzel az időszakkal járó – felnőtté válás állapotának különböző fokozatai mellett. Én viszont hosszú évekre benne ragadtam, sőt, nem is találtam a kiutat egy olyan kapcsolatból, ami már senkinek sem volt jó, ami akkora súlyt rakott a lelkemre, hogy hiába regenerálódott néha, azokra a sebekre már jóval több kellett, mint egy kis kötözgetés. Először kicsiben kezdtem: egy kis migrén, egy kis hasfájás, fáradékonyság. Aztán úgy látszik, rákaptam az ízére. Visszatérő felfázás, hasi fájdalom. Édesanyám, miután saját elmondása szerint megunta, hogy másfél éven keresztül „mosta fel velem a szakrendelők padlóját” azt mondta, állj. Nekem semmi bajom nincs. Nekem egyszerűen ki kell jönnöm valamiből, ami nem tesz jót a lelkemnek. Én is éreztem, csak először rosszul próbálkoztam: menteni a menthetetlent, bármi áron. Mert megszoktam, ragaszkodtam egy állapothoz, amiben egyszerűen már nem voltam boldog (gyanítom, a másik fél sem). Akkor ott, nagyot sérült a lelkem és egy egész könyvet megérne, hogy jöttem ki belőle (nem kevés emberi és még sokkal több Isteni segítséggel). De kijöttem és láss csodát, elmúltak a panaszaim. 

Gondolnátok, hogy egy ilyen után, nyilván az ember tanul a hibáiból. Háh, de nem én! Ó, nem, én tökélyre fejlesztettem a szomatizáció képességét. Persze nem állandóan gyakoroltam, tartottam szünetet is néha, úgy illik. Csak most döbbentem: amikor kiderült, hogy a sok-sok tünet, valós szervi, fizikai betegséget okozott. Felborult az egyensúly és én nem foglalkoztam vele. Pedig való igaz: mindenben olyan jó dolgunk van, és olyan egészségesek vagyunk, amilyen jó dolga van a lelkünknek. 

Nagyon jó dolog sok baráti kapcsolatot ápolni, segíteni valakinek, akinek szüksége van rá, jó dolog sok feladattal foglalkozni, pörögni, de tudni kell megállni és feltenni magunknak a kérdést: én most boldog vagyok? A családomban, a párkapcsolatomban, a munkámban, a szabadidőm felhasználásában?

Mert ha ezek valamelyikére is „nem” a válasz, akkor a lelked gyógyításra szorul. Tedd meg, mielőtt a tested jelez!

Demeter Anna