Interjú zichi és vásonkeői gróf Zichy Pállal, a nagy múltú Zichy család leszármazottjával

Először is arra vagyok kíváncsi, hogy ki is az a Zichy Pál, mit kell tudni rólad?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, nemzetközi tanulmányok szakon végeztem, jelenleg a bankszektorban dolgozom. Emellett hobbiként pálinkát főzök, túrázom és blueszenét játszom gitáron. A családom és a származásom története iránt 26 éves koromban kezdtem el érdeklődni. A hobbijaim közé tartozik még posztszovjet országok felfedezése és foglalkoztat a régi munkatáborok maradványainak felkutatása. Legutóbb az Oroszország északi részén fekvő Vorkuta városát látogattam meg. A Magyar Gulág Alapítvánnyal egy közös kiállítás is nyílt, az utunkon készült képekből. 

Miért mozgat meg ezeknek a térségeknek a látogatása

Nagyapám 5 évet töltött munkatáborban. Osztályellenség volt, családunk igencsak megszenvedte a kommunizmust. Az ismeretlen, vad vidékek felfedezésének izgalmán túl ezek az utak pszichés szempontból is segítenek ezt a transzgenerációs traumát feldolgozni.  

Sikerült megbocsátanod ezeket az üldöztetéseket?

Ez egy folyamat és nem segít rajta a tény, hogy a mai politikai életben olyan emberek is működnek, akik politikai közösségben és családi kapcsolatban állnak azokkal, akik annak idején az Andrássy út 60-ban kínozták az áldozatokat. Nehéz elfelejteni, de muszáj eltenni oda, ahova való és tovabblépni, mert nem tudjuk meg nem történté tenni. Fontos észrevenni, hogy a XX. század történelme során sokan és sokat szenvedtek, nem feltétlen csak a saját felmenőim és az ő társadalmi csoportjuk. Bízom benne, hogy mi, történelmi családok, felállunk, felelősséget vállalunk saját magunk és az utódaink életében ezáltal is egy jobb világot teremtve saját közösségünk és utódaink számára.

A történelmi családok közössége fontos szerepet játszik az életedben?

Igen. Említettem már, hogy 26 éves koromban kezdett el érdekelni a családom története. Fontos volt számomra, hogy találjak egy olyan közeget, akiknek hasonló a múltjuk, mint nekem és a családomnak. Gyermekkoromban ismertem meg az első foszlányait a családom történetének. Nagyapám, aki Nagyvázsonyban nőtt fel (ott található az egyik Zichy kastély) és apám is mesélt a híres históriákról. Bár a nagyszüleimet a kommunizmus alatt kitelepítették, sok bútort el tudtak hozni a kastélyból. A barátaim, amikor iskolás koromban átjöttek hozzám gyakran ugrattak azzal, hogy múzeumban élek. Elkezdtem gondolkodni, hogy talán vannak mások is, akiknek hasonlóan van egy nagyobb családtörténetük, és ekkor csatlakoztam a Magyar Történelmi Családok Egyesületéhez, melynek tavaly óta az elnöke vagyok.

Mik ezek a híres történeket, históriák?

A családunk címerében egy kereszt van két szarvasagancs között. Ez a családi legendárium legősibb része, a legenda szerint az ősünk vezette át Hunort és Magort a Meotisz mocsarán, amikor a csodaszarvast üldözték. Az első dokumentáció, a 13. századból származik. Családunk nagyobb felemelkedése Zichy Istvánnak köszönhető. A 17. században, amikor kiűztük a törököket, Zichy István győri várkapitány volt és a császár oldalán vitézkedett. Báró és grófi címet, valamint hatalmas földbirtokokat is kapott. Ő alapozta meg a családi vagyont, ami a II. világháborúig tartott. Nagyon szerteágazó lett a család és nagyon sok, olyan embert adott az országnak, akikre büszkék lehetünk. Saját szempontból pedig úgy élem meg, hogy az ő teljesítményük számomra példát ad. Feladatot, hogy nekem is le kell tennem valamit az asztalra, a saját körülményeimhez képest. Lehet, hogy valaki azt mondja, hogy nekik könnyű volt mert volt egy nagybirtok hátterük, amivel esetleg könnyebb volt a hobbijuknak élni vagy olyan feladatokat elvégezni, amiket a mindennap munkahelyére bejáró ember nem tud megtenni, mégis, nagyon sokat tettek az ország felemelkedéséért. Ami számomra és a családom számára is nagy felelősség, hogy ha én teszek valamit jót vagy rosszat, azáltal sokan megítélik az arisztokrata családokat és a saját családomat is. Olyan embereket is, akik nem tehetnek arról, hogy én hogyan viselkedek. Olyan integritásban akarok lenni magammal, olyan elvárásokat igyekszem támasztani magam felé, amikkel nem hozok szégyent családomra, az egyesületre, az egyesület tagjaira. Tartozom nekik ennyivel.

Az arisztokráciával szemben sok a sztereotípia. Sokan automatikusan a nagyképűséggel, sznobizmussal azonosítják. Még az értelmiségi közegekben is. 

Az az igazság, hogy a kommunizmus rendkívül kártékony volt. Tény és való, hogy voltak súlyos társadalmi egyenlőtlenségek, ami az arisztokrácia néhány tagjánál egy felsőbbrendűségi attitűddel párosult, de a kommunizmus alapvetően fals képet alakított ki erről a rétegről. Annak idején az arisztokráciának, a nép nagy részéhez képest fényűző életmódja volt, de elképesztő felelőssége is, hiszen rengeteg embernek adtak munkát. Szerencsére sznobizmussal és gőggel, mint sztereotípiával én nem igazán találkoztam. Ha én nem arrogánsan, hanem barátságosan viselkedem, akkor az emberek is pozitívan állnak hozzám. Ha én arrogánsan viselkednék, folyamatosan az őseimmel hencegnék, akkor nyilvánvalóan azt gondolnák, hogy: „Na, lám itt egy arisztokrata, aki most már hétszilvafás nemes. Nincsen semmije, de fennhordja az orrát.” Ezzel a viselkedéssel a negatív sztereotípiát erősítenem meg, de én szeretném azt gondolni magamról, hogy nem ilyen vagyok.

Tehát igyekszel ezt megcáfolni.

Pontosan. Senki nem tehet arról, hogy milyen nevet örököl, milyen családban született. Ez van, ezt dobta a gép, én ide születtem, ezzel az örökséggel kell valamit kezdeni.

Akkor nyomás is egyben?

Olyan szempontból nyomás, hogy őseim ismertebb emberek voltak és sokat tettek le az asztalra, így én sem ülhetek a babérjaimon.  Ükapám, Zichy János kultuszminiszter, a szépapám Zichy Géza zongoraművész és Zichy József, pedig fiumei kormányzó volt. Ha belegondolok, ők a saját területükön miket értek el, milyen közmegbecsülésnek örvendtek, akkor ez számomra is egy feladat, hogy tennem kell valamit a saját eszközeimmel. 

Az országban járva lépten-nyomon Zichy-kastélyokba lehet botlani. Ezt hogy éled meg?

Nehéz azt látni, hogy családom tulajdonában mennyi kastély és birtok volt és tapasztalni, hogy ma ebből semmi sem maradt.  A második világháború után ezt a vagyont államosították, a rendszerváltáskor pedig – a környező országokkal ellentétben – a kastélyokat nem lehetett visszaigényelni, csak a földterület egy töredékét kárpótlási jegyek formájában.

Egy hasonló, mint a román restitúciós törvény, nem lenne bevezethető Magyarországon is? 

Ha lenne politikai akarat, akkor szerintem meg lehetne oldani, de sajnos soha nem volt rá.

Tegyük fel, meghoznának egy ilyen törvényt, ezentúl még hatalmas mennyiségű pénzre lenne szükség a kastélyok felújításához, fenntartásához?

Igen. Sokakat állít szinte megoldhatatlan feladat elé Erdélyben is. Visszakapták a kastélyt, viszont az állam a család egykori földterületeit megtartotta, így ezeket az épületeket borzasztó nehéz fenntartani. Az életcélomat nem az elkobzott vagyon visszaszerzésében látom, hanem abban, hogy egy olyan közösséget teremtsek meg, ahol hasonló hátterű és gondolkodású emberek egymást erősítik saját életcéljaik elérésében és hazájuk fejlődésének érdekében, ahogy azt őseik tették. A Magyar Történelmi Családok Egyesülete e célok elérésben szeretne segíteni nekik.

Ez az örökség ad egy célt, motivációt. Viszont a küldetésekkel mindig jár a kereszt is.

Jordan Peterson többször beszél az életcélok fontosságáról. Részben az ő hatására kezdtem el komolyan gondolkodni azon, hogy mit akarok én az életben? Mi az életcélom?  Ez a név ad egy feladatot, hogy közösséget építsek, vagy segítsem azokat az embereket, akik a régi családok történetével foglalkoznak.

A Magyar Történelmi Családok Egyesületének mi a célja?

A Magyar Történelmi Családok Egyesületét 1994-ben alapították. A II. világháború után és 1956-ban összességében az arisztokrácia 80 százaléka emigrált, szétszóródtak a világban. Az egyesület célja e szétszóródott közösség egységbe kovácsolása. Közös programokat, kulturális esteket (ezek minden érdeklődő számára nyitottak), valamint bálokat szervezünk, hogy a régi nemesi családok leszármazottai ismét egy közösséget alkothassanak.  Én sem ismertem senkit az elején, mégis azt vettem észre, hogy pillanatok alatt egy hullámhosszra tudtam kerülni a tagokkal. Szerintem az embernek, ha van egy közege, ahol hasonló embereket találhat, hasonló háttérrel, akkor már kap egy identitást és nincs annyira elveszve a világban. Bizonyos – elsősorban a nyugati világban terjedő – ideológiáknak köszönhetően manapság az identitás válságban van. Sokan nem tudják, kik is ők valójában és hová is tartoznak. Divat lett megtagadni a szülőket, megtagadni és sötét színben feltűntetni a múltat. Aztán egyszer csak ott állsz egyes egyedül, kötelékek és a hovatartozás érzése nélkül. 

Említetted az emigrációt. Ez azt jelenti tehát, hogy a leszármazottak is külföldön nőttek fel, tanultak. A te generációdból, voltak, akik visszatértek Magyarországra?

Érdekes, kettős identitások vannak. Egy példa erre egy ismerősöm, aki kint él Svájcban, de magyarnak vallja magát és sokszor hazalátogat. Számunkra nagy feladat, hogy ezeknek az embereknek újra csatlakozási pontokat kínáljunk Magyarországon. Fontos, hogy legyen nekik miért idejönni és találjanak egy közeget, amiben nálunk is otthon érzik magukat. Aki érez valami magyar identitást önmagában, érdekli a saját családja, felmenői, szeressen hazajönni, találkozni, érezze, hogy közösségben van. Ilyen szempontból az Egyesület gyökereket ad nekik.

A másik kritika, ami éri az arisztokráciát, hogy nagyon zárt. 

Annak idején ez a zártság az életmódból, vagyoni helyzetből fakadt, mára ez megváltozott. Az életemben az, hogy ebből a családból származom, a munkakeresésemben, egyetemi tanulmányaimban nem járt előnnyel. Csinálnom kell a saját feladataimat az életben. Ez megmaradt küldetésnek, belső identitásnak. Ma már nem lehet egy ilyen zárt közösségről beszélni. A nemesség, azon belül az arisztokrácia már nem létezik önálló társadalmi osztályként.

Azért én a keresztényeknél is nagyon sokszor érzem azt, hogy van egy belső kör, ahova mindenki tudja, hogy lehetetlen bekerülni. Ilyesmire gondolok „zárt” alatt. Vegyünk például egy „nagyestélyis” bált, ahova csak adott névvel léphetsz be. 

A Magyar Történelmi Családok Egyesületébe történő tagfelvételnek igen szigorú feltételei vannak. Ez részben azért alakult ki így, mert az egyesület tagja az európai nemesi családokat tömörítő ernyőszervezetnek, melynek felvételi kritériumait mi is követjük. Ez alapján csak az lehet tag, aki apai ágon papírokkal tudja igazolni nemesi származását. Az egyesületbe történő felvétel megfelel a második világháború előtti magyar nemességigazolási eljárásnak, ugyanis 1947 óta nem beszélhetünk nemesi címekről és rangokról.  A nemesség igazolása nem értékítélet, viszont szükséges ahhoz, hogy a mi szervezetünk az európai nemesi családokat tömörítő hálózatnak részese legyen. Nekünk az a küldetésünk, hogy ezen a területen kicsit „rendet rakjunk” mert nagyon sokan visszaélnek ezekkel a nevekkel.  Volt olyan, aki egy grófi család nevét felvéve hamisított dokumentumokkal visszaigényelt földterületeket Szlovákiában, de pórul járt és az egész kalandnak börtön lett a vége. Egy jól működő közösségben nem lehet a zavarosban halászni, a turpisságok hamar kiderülnek. Tehát az Egyesületbe való belépésnek szigorú feltételei vannak, de az Egyesületen kívül van egy baráti kör, akik a kritériumok szerint nem lehetnének tagok, ám érdeklődnek programok iránt és a tagokhoz hasonló értékrendet és identitást vallanak magukénak. Mi őket is szeretnénk megszólítani.

Milyen programjaitok vannak?

Előadásaink, konferenciáink elsősorban történelmi témákban, de szeretnénk ezt kicsit kitágítani. Jelenleg a vár és kastélyépítészetről tart nálunk előadássorozatot Bugár-Mészáros Károly építész, de lesz a klasszikus öltözködési stílusról is előadás. Rendezünk bált, egyesületi kirándulásokat a történelmi Magyarország emlékhelyeire helytörténeti előadásokkal kísérve, megemlékezéseket tartunk jeles ünnepeinken, művészettörténeti bemutatókat hallgatunk meg szalonestjeinken.

Az utolsó kérdésem az lenne -ha már a Margaret női magazin-, hogy van-e olyan nő a Zichy családodból, aki inspirált és felnézel rá?

Kicsit kitágítanám a kört a teljes arisztokráciára. Andrássy Ilona elképesztő nő volt, az első világháborúban az olasz fronton önkéntesként főnővérként dolgozott. A saját családomból nagyapám testvére, Zita néni, aki számomra példaértékű. Úgy nevelte fel három gyermekét, hogy a II. világháború alatt menekülnie kellett, a férje pedig korán meghalt. Nekem azok az elődök nyújtanak ebből a közegből inspirációt, akik az arisztokrata létből hirtelen a társadalom szélére kerülve, a hatolom által kitaszítottan is meg tudtak maradni tisztességes embernek. A nagyapám 5 év kényszermunkatábor után hazaérve, csontsovánnyá fogyva, nagyanyámmal új életet kezdett. Nagyon szegény körülmények között, kőkemény munkával, kevés pénzből, de egymás mellett kitartva gyerekeiket tisztességesen felnevelték. Egyszerű az elit részeként ismertnek, népszerűnek és nagyvonalúnak lenni, de akkor mutathatjuk meg emberségünket igazán, ha nehéz helyzetben is a tisztesség útján járunk.

Az interjút Demjén Dorottya készítette.