A klasszikus, nem ódivatú!

„Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.”

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A klasszikus szó jelentheti azt, hogy valaki, vagy valami általános elismert, értékes, jellegzetes – de sokszor talán mintha az unalmassal is azonosítanánk. Pedig őszintén: ugye jó néha kicsit klasszikusan megélni az érzelmeket, az pillanatot és a bennünket ért élményeket?  Ebben a cikksorozatban ilyen meghatározó filmes alkotásokról olvashattok majd. Tartsatok velem, lépjünk hátra egy kicsit a multiplexek világától és hagyjunk magunknak időt a megélésre!

Sosem értettem a Neked mi a kedvenc filmed? kérdést, mert – legalábbis szerintem – erre szinte lehetetlen válaszolni. Mindannyiunk életében vannak és lesznek is még felejthetetlen alkotások, amik különböző élethelyzetekben más és más módon hatnak majd ránk. Ezekről beszélgetni azonban mindig jó: összeköt baráti társaságokat, kapoccsá, vagy éppen vízválasztóvá válhat egy első randin, átsegíthet nehezebb időszakokon, vagy csupán csak szórakoztat.

És ugye… „Amit nem érzel, arról nem beszélhetsz.” – írja Shakespeare. Ezzel el is érkeztünk örök klasszikus témánkhoz: a szerelemhez. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha csak meghallom Nino Rota az 1968-as Rómeó és Júliához írt zenéjét (https://www.youtube.com/watch?v=WCmUWNUzaqo ), annyira felkavar, hogy abban a pár percben nem is tudok másra figyelni. Hogy miért ezt a feldolgozást emelem ki? Mert Franco Zeffirelli olasz filmrendezőnél szebben és igazabban szerintem kevesen jeleníthetik meg Shakespeare világhírű drámáját. 

Érdekes, hogy akinek olyan szakrális témákat feldolgozó filmeket köszönhetünk, mint a Názáreti Jézus, vagy az Assisi Szent Ferenc életéről szóló Napfivér, Holdnővér, házasságon kívül, egy férjes asszony és egy nős férfi gyermekeként látta meg a napvilágot. Vezetéknevét így Mozart Idomeneo című operájából kapta, a Zeffiretti című áriából. Tanult építésznek, harcolt a második világháborúban, volt tolmács, majd mindannyiunk örömére a művészetek világát választotta.

A kisebb munkák, amatőr előadások, asszisztensi feladatok és játékfilmek után A makrancos hölgy hozta meg számára a világsikert és nem is gondolta volna, hogy az azt követő évben ezt felülmúlja múlja majd a veronai történettel. A modernista kritikusok gúnyolták, a közönség imádta. 

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik nem állnak be a sorba, akik képesek akkor is egy másik irányt követni, amikor mások erre csak legyintenek: ,,ó, ez lejárt lemez, új kell a népnek!” Zeffirelli viszont a régiben hitt. Egy olyan korban, amikor Európa Istentől távolodva zakatolt a modernizmus felé, ő vissza akarta adni az eredeti olasz szellemiséget, így hagyományos filmes eszközökkel rendezte meg Rómeó és Júlia történetét. Ami számomra pontosan ettől hiteles. Nem giccses, csupán egyszerűségében gyönyörű.

A két évvel ezelőtt elhunyt rendező temetésén Giuseppe Betori, a Firenze város érseke így méltatta: „Zeffirelli igazi fia volt Firenze városának, tanúja volt a legszebb és legdicsőbb arculatának és az újjászületésének.”

Nézzetek klasszikusokat, nézzetek Zeffirellit! 

Tipp: A Nemzeti Színházban, szintén ebben a szellemiségben készült Rómeó és Júlia a következő színházi évad várva várt darabja! Olvassatok róla itt: https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/romeo-es-julia és nézzetek be a kulisszák mögé itt: https://www.youtube.com/watch?v=nTcwWdzGsvI 

Demeter Anna

Kép forrása: medium.com