Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Egy szépirodalmi verseny miatt kellett kiolvasnom először ezt a könyvet. Emlékszem, egyik osztálytársam édesapjáé volt a kötet, tőle kérte kölcsön a tanárnőnk. A régies borítója és címe alapján valami elvont, és inkább fiúknak való írásra számítottam. Elvontnak egyáltalán nem lehetett hívni, habár valóban nem egy lányregény volt… hanem annál valami sokkal-sokkal jobb!

Ha Rejtő Jenőt olvas az ember, megelevenedik a szeme előtt minden karakter. Valósággá válnak kalózai, hercegei, a hol torzonborz, hol pedig ártatlan és hiszékeny figurái. Ott érezhetjük magunkat Szingapúr kikötőiben, majd a következő pillanatban Párizs utcáin gyalogolunk a naplementében. Hol a tengeren vagyunk, hol egy sikátorban osonunk a tolvaj után, vagy épp mi vagyunk azok.

Piszkos Fred valóban egy kapitány, a történetnek mégsem ő lesz az egyetlen főszereplője, habár karaktere még Rejtő más-más regényeiben is felbukkan. Ebben a műben egy fiatal trónörökös kerül bajba, aki szerepet cserél Fülig Jimmyvel, egy matrózzal, akivel összebarátkoznak hajóútjuk során. Fülig Jimmyről tudni kell, hogy bár a szíve a helyén van, már sok vaj tapad a füléhez, és nem éppen túl jó viszonyt ápol magával Piszkos Freddel. De hát ne is hánytorgassuk a múltat… Mindenesetre a csere véletlenek folyamán megmarad, és Fülig Jimmy folytatja hajóútját, egyenesen a koronázási ceremóniára – míg a herceg a kikötőben ragad, és elkezdődnek kalandjai. Vajon mihez tud kezdeni egy kedves és bátor, de teljesen tapasztalatlan fiatalember egy vadidegen ország, vadidegen utcáin, mindenféle kíséret nélkül?

És vajon mikor kerül a képbe Piszkos Fred? Nő vagy férfi az a Vörös Karom? Lehet-e egy hercegből is kalóz? Vajon megcsókolhatja-e az ember a feleségét?

Ami pedig a fő kérdés, vajon hova tűnhet egy kagylóberakásos nyelű kés? Erre válaszul adom a következő párbeszédet, melyet egykor az iskola falának dőlve olvastam el, és onnantól kezdve nem is bírtam lerakni a könyvet:

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
– Köszönöm…
– Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
– Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
– Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
– De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
– Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
– Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
– Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!

Hogy mi lesz a párbeszéd vége? Vajon visszajut-e a gazdájához a kés? Hogyan lehet ez minden kaland kezdete? A folytatáshoz lapozzátok fel Rejtő kötetét!

Hornisch Aliz